[32. - Mégis hogy sikerült ez Payne?]

Hiiii,
Liam szemszög yes.:3 Azt hiszem a mai rész inkább Lirryről szól, noha Chanel is felbukkan benne és Lanelből sincs hiány.:3 Omfg újabb olvasóval bővültünk, immár 34 -en vagyunk, el sem hiszem!!!! Nagy nagy ölelés mindenkinek!♥ A pipákat viszont meglepődve láttam, hiszen már az előző előtti részhez is csak négy, és az előző részhez is négy érkezett. Viszont 3 komment akjlfgadsj.:3 Ne féljetek pipálni, és pár sort írni, minden egyes betűnek örülök!:) Jó olvasást!xx.

Liam James Payne

Délután nagy része tévézéssel és a jól megérdemelt fetrengéssel töltöttük el Harryvel, míg Louis Niallel volt. Úgy beszéltük meg, hogy majd fél kilencre ő hozza ide Niallt, mivel a többi haver, akiket meghívtunk nyolc órára jön. A kaja megérkezett, melyet Harry átvett, és míg én a kanapéról néztem végig, ahogy a rengeteg ételt beszállítják, addig Hazz felügyelt. Mikor aztán a szállítós emberek elmentek, felemeltem a seggem, de csak azért, hogy egyek valami finomat. Ám Harry semmiből sem engedett venni, mondván, hogy ez estére van, és mikor megjön majd Chanel, talán ehetek valamicskét.

Chanel. Chanelel tegnap este beszéltem utoljára. Míg Harry már ötvennyolcezerszer telefonált vele, addig én egyszer sem.

Tudom, hogy csak Niall szülinapja miatt diskurálnak, és amúgy is jóban vannak, de zavart az, hogy Harry állandóan a telefonján csüngött, feltehetőleg Chanel miatt. Mi lesz majd, ha megérkezik? Rajta fog csüngeni? Rá fog tapadni? Esetleg hajtani? Mi van, ha Harrynek pár óra alatt hamarabb sikerül Chanelt ágyba csalogatnia, mint nekem?

Annyira idióta vagyok. Ahelyett, hogy ilyen baromságokon töröm a fejemet, már rég felhívhattam volna. Hiányzik a hangja, a mosolya, a jelenléte. Annyira megszoktam, hogy mellettem van, hogy szinte kétségbeesetten nézek körbe a szobában, természetesen szemeimmel utána kutatva. És tudom, hogy ez egyáltalán nem mutatkozik meg a viselkedésen, hiszen még mindig nem emeltem fel a telefonom, hogy felhívjam őt, de komolyan így érzem. Hiányzik nekem.

Mikor végre megfogtam a telefonomat, magam felé fordítottam és megnyomtam a középső gombot, nem reagált. Megnyomtam megint, akkor sem. Hosszan nyomtam oldalt a gombot, hogy bekapcsolódjon, akkor sem reagált. A fenébe, biztosan lemerült, én pedig észre se vettem.

- Harry, adj egy töltőt – kiáltottam, miközben felültem.

- Találsz a nappaliban – kiabálta vissza, mire körül néztem, majd felálltam. A kandalló mellet tényleg volt egy a földön, így hát oda bedugtam és rácsatlakoztattam a telefonomat, melyen pár perc után fel is villant az alma jel. Akkor csak tényleg lemerült. – Találtál? – jött be, mire én bólintottam, majd leültem a fotelba és vártam, hogy végre bekapcsolódjon a készülék.

Szemeim Harryn jártattam. Egyik kezében a telefonja volt, míg másik az arcán pihent és éppen két ujja közé csippentette alsó ajkát. Egyszerűen nem tudtam elvonatkoztatni gondolataimtól, ahol Chanel és Harry szerepelt együtt. De komolyan, mikor lettek ennyire jóban? És miről beszélhetnek? Annyira megnézném a beszélgetésüket!

- Mit csinálsz? – bukott ki belőlem.

- Erm, egy haverral beszélgetek.

- Ja, értem.

- Most született kisbabája, és küld képet róla.

- Ismerem őt?

- Nem hiszem. Régi család barát – nézett fel egy pillanatra rám.

- Ja – bólintottam, aztán a telefonomért nyúltam. Talán tényleg nem Chanelel beszél. Feloldottam a telefont és a híváslistába léptem, majd ujjamat Chanel nevére nyomtam, ezzel egy időben kihúztam a töltőt, a fülemhez emeltem és kisétáltam a nappaliból. Hatodik és hetedik csengésre sem vettem fel, én pedig nem igazán akartam annyiban hagyni. Hagytam, hogy továbbra is kicsöngjön, de aztán persze hangpostára kapcsolt, én pedig halkan káromkodva kinyomtam. Miért nem veszi fel nekem a telefont?

Visszamentem és visszadugtam töltőre a telefonomat, hogy továbbra is töltse, közben pedig az üzenetekbe léptem és írtam egyet Chanelnek.

„Szia, merre vagy?X.”

Vártam, hogy megcsörrenjen a telefonom, de se üzenet, se hívás nem érkezett. Komolyan ideges voltam, és nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek rá Harrynél.

- Mikor beszéltél utoljára Chanelel?

- Fél órája, miért?

- Mert hívtam, üzentem neki és nem reagál.

- Hát hazafelé ment. Lehet még nem ért haza.

- És veled tudott vezetés közben beszélni, velem meg nem? – szólaltam fel kicsit csípősen.

- Lehet, rendőrök vannak éppen, és nem tudja felvenni. Most miért vagy ideges?

- Nem tudom! – túrtam a hajamba.

- Biztosan fog jelentkezni, amint tud. Nyugi – mosolygott.

- Jó, de én még ma nem beszéltem vele.

- Tényleg? – vágott meglepett fejet bár valamiért nem hittem el, hogy valóban meglepődött.

- Harry, ne baszakodj velem – sóhajtottam fel amint a tenyerembe temettem az arcomat, bár szinte azonnal utána meg is bántam. Nem szabadott volna Harryn csattannia az ostornak, de egyszerűen bosszantott az egész helyzet. – Fogalmam nincs, hogy mit csináltam, amiért ennyire kerül.

- Honnan veszed, hogy csináltál valamit is? És mi az, hogy ne baszakodjak veled? – vont kérdőre.

- Nézd, sajnálom, de úgy érzem, mintha szándékosan nem venné fel nekem a telefont. Elvégre, veled beszélt!

- Szerintem csak túl reagálod – vont vállat. – Figyelembe kell venned, hogy Chanelnek is van magánélete. Arról nem beszélve, hogy rá kellene jönnöd, hogy ő nem a barátnőd, ergo nem kell minden szabadidejét veled töltenie. Azt csinál, amit akar.

- Oké, erre nem tudok mit mondani – adtam fel amint egy keserédes mosoly húzódott az arcomra. Egy részem totál szánalmasnak gondolta az egész helyzetet, hiszen Sophia már régóta nincs a képben, ideje lett volna már lépnem és egy fokkal feljebb emelnem a kapcsolatunkat. De úgy tűnik, nem vagyok rá képes.

- Mi lenne, ha egy kicsit letennéd a telefont és nem azon törnéd a fejed, hogy miért nem válaszol?! – üzletelt velem Harry s én kérdőn néztem fel rá. – Mostanában nem láttalak dalokat írni... és bár lehet, hogy egy kicsit abszurd helyzet, de talán most lenne ihleted.

- És még is miről írnék? Arról, hogy a lány, aki tetszik, szarik a fejemre? Egy számomra érthetetlen ok miatt?

- Ha ennyire biztos vagy abban, hogy okkal kerül téged, akkor legalább próbálj meg rá jönni, hogy mit csináltál.

- Fogalmam nincs, Haz. Fogalmam nincs.

- Tegnap még beszélt veled, igaz? – kérdezte és én bólintottam. – Tehát akkor nem sok minden történhetett. Tulajdonképpen szerintem semmi. De már megint erről beszélünk!

- Mert bosszant!

- Mindketten tudjuk, hogy egy türelmes ember vagyok. De az, amit most csinálsz, kezd igazán az agyamra menni – rázta meg a fejét amint felállt a kanapéról és magamra hagyott. És nem csodálkoztam. Ha nekem lett volna esélyem elsétálni magamtól, én is megtettem volna. Az nagydolog volt, hogy Harry idáig bírta. Niall ilyenkor már az ötödik szelet pizzáját enné, a szobájában elzárva. Louisról nem is beszélve. Ő valószínűleg nem is hallgatna meg, ha tudná, hogy Chanelről van szó. Úgy hogy hálásnak kell lennem, amiért Harry meghallgatott és még jó tanáccsal is ellátott. Bár nem igazán értem, hogy miként tudnék ilyenkor dalokat írni… Talán neki megy, de amit én jelen pillanatban képes lennék csinálni, messze áll az ő nyugalmas gondolat terelő ötletétől. Viszont annyira tudom magam kontrollálni, hogy ne tegyek kárt Harry házának falaiban.

Egy óra múlva Harry visszatért, és amint hallottam jó kedvűen telefonált valakivel a kertben. Ránéztem, mire megállt és sóhajtott egyet.

- Nyugalom, nem Chanelel beszéltem!

- Hát gondoltam, hogy, ha így lett volna, szóltál volna nekem.

- Haver komolyan, feküdj le aludni. Vagy vegyél egy hideg zuhanyt.

- Előbb zuhany, aztán alszok. Már, ha eltudok.

- Rendben, menj csak – csapott a vállamra, én pedig felindultam, majd a folyosón lévő fürdőszobában levetettem magamról mindent és kíméletlen hidegre állítottam a víz hőmérsékletét. Számat összeszorítva álltam be alá, és álltam ott, ameddig bírtam.

Mikor aztán minden végtagom átfagyott, vacogva elzártam a csapot, törülközőbe bugyoláltam magamat, majd az egyik vendégszobába mentem, ahol a takaró alá bújtam, persze miután a vizes törülközőt ledobtam magamról. Takaróba göngyöltem magam, majd lecsuktam a szemeim és számolni kezdtem, arra várva, hogy elaludjak.

Idegbetegen dobtam le magamról egy kis idő után a takarót, majd Harry szobájába caplattam és egy mackónadrágot halásztam ki a sok farmernadrág közül. Magamra vettem, majd leindultam és morogtam egyet a folyosóra érve, ezzel Harrynek jelezve, hogy ébren vagyok.

- Megvolt a zuhany?

- Meg – mormogtam.

- Használt?

- Kicsit.

- Nem tudsz aludni, ugye?

- Igen – nyúltam be a hűtőbe és kivettem egy sört. Felbontottam, aztán leültem és rögtön nagyokat kortyolva ittam belőle.

- Az az én mackóm?

- Aha. Kölcsönvettem. Majd visszaadom.

- Szét vagy csúszva Liam.

- Majd Chanel összerak – válaszoltam át nem gondolva a szavakat.

- Oh, igen? – terült el Harry arcán egy vigyor.

- Remélem. Ha szóba áll velem.

- Ha nem pedig elég egy –két mosoly, meg forró flört és…

- Ne is folytasd! Szerinte nem tudok flörtölni.

- Tudok róla – nevetett. – Már mondtad.

- Oh, tényleg? Nos, hát elvileg már javult valamit, de még mindig nem az igazi.

- Most, ahelyett, hogy itt idegeskednél, gyakorolhatnál például. Vagy mondtam, hogy ülj le dalt írni. Vagy csak zongorázni.

- Nincs kedvem Harry.

- Oké, akkor… kártyázzunk.

- Kártyázzunk? – vontam fel a szemöldökömet.

- Igen, kártyázzunk. Vegyél ki nekem is egy sört – mondta mielőtt ott hagyott volna, én pedig teljesítve kérését, két újabb sörrel mentem a nappaliba és a kanapénak döntve a hátam ültem le.

- Komolyan kártyázni fogunk? – kérdeztem mikor visszatért és letelepedett mellém.

- Miért ne?

- Hát jó, játsszunk.

- Végre! Ez a beszéd. Tudod mit? Fogadjunk is, csak hogy biztosan ne gondolj Chanelre és legyen miért küzdened.

- Rendben. Miben fogadjunk?

- Ha én nyerek, te… - kezdte – hm, akkor este, mikor már mindenki itt lesz, két feles után meztelenül a medencébe fogsz ugrani.

- De hideg van! És Chanel…

- Chanelnek meg legalább adsz egy löketet – vigyorgott. Van benne valami…

- Oké. Ha én győzök, pedig felállsz a konyhapultra, nyomsz egy sztriptízt Niallnek bokszerben és a végén lehúzod az alsód és megmutatod a feneked – vigyorodtam el én is eme csodás ötletemnek hála, miközben már el is képzeltem Harryt, amint Niallnek táncol.

- A szülinaposnak mindent – nevetett fel Harry, majd kezet ráztunk rá és egyikőnk arcáról sem lehetett levakarni a mosolyt.

Harry és a játék teljes mértékben elterelte a figyelem. Legurítottunk közben jó pár sört is, és talán már órák óta játszhattunk egy menetet, még mindig nem végeztünk. Néha voltak necces helyzetek, de csak Harry számára, gyengén tud játszani. Alig vártam, hogy végre győzzek, hiszen Niall plusz ajándéka Harrytől elképesztő lesz. Persze, eme gondolatok közepette ügyeltem rá, nehogy Harry túlságosan belejöjjön és ott tettem neki keresztbe, ahol csak tudtam.

- Hahó – hallatszódott az előszobából az a női hang, ami megmelengette a szívemet.

- Nocsak, nocsak – pillantott fel rám vigyorogva Harry. – Hello Chanel, gyere csak beljebb – kiáltotta neki. – Nem akarsz felállni és üdvözölni őt? Vagy átbeszélni a dolgaitokat? Esetleg flörtölni? – cukkolt, mikor belépett a nappaliba ő, ragyogó mosolyával az arcán és a szemkontaktust pedig rögtön felvettem velem.

- Sziasztok – mosolygott, majd megállt Harry mellett és úgy tekintett le ránk.

- Hello Chan. Mizu? – kérdezte Harry, és közben láttam rajta, hogy próbálja elnyomni feltörekvő vigyorát.

- Nem sok. Kártyáztok?

- Igen. Fogadtunk is. Ha még egy kicsit elterelnéd Liam figyelmét, az jó lenne, mert akkor én győznék, és meztelenül ugorhatna a medencébe.

- Oh? Szóval még fogadtatok is?

- Anélkül nem lenne elég élvezetes a játék.

- De nem hiszem, hogy még játszanotok kéne. Fél nyolc van. Kéne valamit készülni nem? És ígértél kaját. Éhes is vagyok.

- Igen, én is éhes vagyok. Most egyikünk sem nyert, oké?

- Hő, olyan nincs! Ha feladod Chanel és a kaja miatt, én nyertem!

- De Harry, nem sokára jönnek az emberek – mondtam és félve pillantottam Chanelre, aki szintén engem nézett.

- Jól van, oké. Egyikünk sem nyert – dobta le a lapjait. - De azért jó volt játszani – vigyorgott.

- Igen – álltam fel, majd megfogtam Chanel kezét és kihúztam a nappaliból. Remélem Harry vette a lapot.

- Hé, miért nem vetted fel nekem a telefont?

- Dolgom volt, és le voltam némítva.

- Aggódtam érted.

- Bocsi – motyogta, és nem nézett fel rám, ami kezdett bosszantani, így az álla alá nyúltam és felemeltem a fejét, hogy lássam gyönyörű szemeit.

- Mi a baj?

- Semmi Liam.

- Chanel, mondd el, ha megbántottalak, nem akarom, hogy haragudj rám. Kérlek – simítottam a kezem az arcára, mikor nyitódott az ajtó és Louis lépett be rajta.

Chanel távolabb lépett tőlem, majd megfordult és a konyhába ment, én pedig felsóhajtottam és a hajamba túrtam.

- Ha csak negatívat tudsz mondani, meg se szólalj! – mondtam Louisnak, majd követtem Chanelt a konyhába. Addigra már Harry is bent volt és mosolyogva beszélgettek.

- Na, most már ehetsz! – mondta Haz, én pedig le is ültem mellé, de közben végig Chanelt néztem. Nem hiszem el, tényleg megbántottam, a tudtom nélkül! Mégis hogy sikerült ezt Payne?

Enni kezdtem, de a tekintetem nem vettem le az előttem ülő lányról, aki szintén evett. Azt sem érzékeltem, mikor Louis belépett, csak akkor eszméltem fel rá, mikor Harry felszólalt.

- Niall?

- Niall készülődik. Tudja, hogy megyünk valahova.

- Oh, hát úgy sem lehetne teljesen eltitkolni előle.

- Én is éhes vagyok – ült le Hazza mellé, majd felnyitotta az egyik pizzás dobozt, és elvett egy szelet pizzát. – Te talán aludtál? – nézett rám, én pedig szemöldök ráncolva lenéztem magamra, és akkor esett le, hogy csak egy mackó gatya van rajtam.

- Ja, csak készültem aludni, de nem tudtam.

- Apám, Niall viszont egész nap döglött. Hiába próbáltam kirobbantani az ágyból, nem lehetett.

- Csak gyűjti az erőt az estére – vigyorgott Harry. – Úgyis leissza magát a sárga földig?

- Niall? – szólalt meg kicsit döbbenten Chanel, Harry meg bólintott.

- Nem láttad még Niallt részegen? Huh, akkor ma fogod – nevetett.

Nem sokat fogtam fel az elhangzott párbeszédről, igazából csakis Chanelre koncentráltam. Annyira szuggeráltam, és annyira vártam, hogy rám nézzen. De ez egyszerűen nem történt meg, és miután befejezte a kajálást, Harryvel a nappaliba ment, hogy elkezdjék a minimális díszítést. Louis lelépett még három pizza szelet után, én pedig egyedül maradtam a konyhában, az idióta gondolataimmal és a béna hangulatommal.

[31. - A mai nap egyáltalán nem róla szól]

Hiii srácok,
ok so 33 -an vagyunk. omfg. Nagyon köszönöm!:3 Nem tudjátok elhinni, hogy mennyire örülök neki!:3 Ebben a részben azt hiszem kicsit kicsináltam Chanelt, habár azt hiszem a következőkben sokkal jobban ki lesz.:D Nem igazán történik sok dolog, és nem akarom lelőni a poént, szóval jó olvasást!Xx.♥

Chanel Adele Sangster

Ma reggel jó kedvűen, frissen és üdén ébredtem a saját ágyamban. Utam rögtön a konyhába vezetett, és első dolgom volt egy isteni kávé elkészítése, míg tőlem szokatlan módon már a közösségi hálón voltam fent. Az összes tweet Niallról szól, mindegyikben ő szerepelt és már Louis is felköszöntötte, ami miatt a rajongók csak még jobban oda voltak. Kicsi kori képek, koncert képek, selfiek, videók, valamint összeszerkesztett videók voltak láthatóak mindenhol az ír szőkeségről, nekem pedig még csak a kedvem is jobb lett. Megbolondítottak? Totálisan.

A kávémat szürcsölgetve indultam vissza a szobámba. Elhúztam a függönyöket, majd megcsodáltam a remek időjárást, mely szürke eget és esőt tartalmazott. Visszahúztam a függönyt, hiszen nem vágytam arra, hogy valamelyik perverz szomszédom végig nézze, amint öltözködöm, majd letettem az üres bögrét az asztalra és mentem is a zuhany alá.

Tegnap este, vagyis ma éjszaka, mikor megérkeztünk Liam átölelt, megpuszilt, majd hazament. Bevallom rosszul esett, hogy nem mondott semmit. Azt hittem, hogy megfog kérni arra, hogy nála töltsem az éjszakát. És ha meg is kért volna, nemet mondtam volna neki, de tudtam volna, hogy legalább akarja. Így viszont itt van ez a fura érzés, melyet nem tudok hova tenni.

Megráztam a fejemet, majd elkezdtem a hajamat mosni, miközben próbáltam minden undok gondolatot kiűzni a fejemből. Nem érek rá nyafogni, és agyalni. Meg kell vennem Niall ajándékát, be kell csomagolnom és készülnöm kell a partira, mely szerencsémre Harrynél lesz tartva.

Már megint mekkora szerencsém van, hiszen a srácoknak semmi kedvük szórakozóhelyre menni, amit meg is értek. Nekik egy olyan hely kell, ahol van lehetőségük bármikor lepihenni, mivel borzasztó fáradtak.

Az ajándékok elintézése után utam a barlangba fog vezetni. Meg kell előbb még tudakolnom, hányra menjek Harryhez, illetve kell –e nekik bármiben segítség. Az úton majd felhívom Harryt, Liamre pedig nem akarok egyelőre gondolni. Valamint arra is kíváncsi vagyok, fog –e magától keresni.

Persze, hogy fog hívni Chanel. Fülig szerelmes beléd – súgta valami hangocska, én pedig próbáltam hinni neki.

Zuhany után köntöst vettem fel, majd fogat mostam és szárítani kezdtem a vizes hajamat. Miután megvolt, konnektorba dugtam a hajsütővasamat, hogy kellően felmelegedjen hajam kivasalásához. Azt hiszem, egyre jobban tetszik, ha a hajam egyenes tincsekben pompázik.

A hatalmas gardrób szobámba mentem és felvettem egy fekete csipkés fehérneműt. Az eszem csak folyamatosan Liamen járt, és nem tudtam azt a gondolatomat elkerülni, hogy mit szólna, ha látna ebben a fehérneműben.

Egy fehér farmert húztam lábaimra, fekete felsővel, mely a melleim alatt egy kicsivel végződött, így a hasam kint volt. Elővettem egy nagy Michael Kors táskámat, amiben kényelmesen el fog férni, minden kellhető cuccom. Máris elkezdtem a bele pakolászást, majd a fürdőbe mentem és elkezdtem a hajamat kivasalni. Miután ezzel megvoltam, vékony tusvonalakat húztam a szemhéjamra és a szempillaspirált is bőven kentem szempilláimra. Szájfényt tettem még fel, majd ezeket a dolgokat mind a táskámba raktam, a hajsütővasat pedig elpakoltam. Beraktam még egy szemüveget is, habár az idő nem igazán hajlik napsütés felé, sosem lehet tudni és nekem szükségem van napszemcsire, ha vezetek.

Kiválasztottam egy magas sarkú, fekete csizmát, majd miután felhúztam lábaimra, és bekötöttem, egy szőrmés kabátot vettem elő, melyet egyszerűen imádok. Magamra kaptam, fújtam kettőt a parfümömből, lehúztam a telefonom töltőről és készen álltam az indulásra.

Odalent úgy hagytam mindent, ahogy volt és a garázsba vezető ajtón mentem a kocsimhoz. Elvigyorodtam, amint megláttam a kicsikét. Az autóm volt talán az a dolog, amely legjobban hiányzott nekem, távollétem alatt.

Lekaptam a kocsi kulcsot a tartóról, aztán megnyomtam a garázs ajtó nyitásának a gombját, majd bepattantam az Audimba. Táskámat az anyós ülésre raktam és mielőtt elindultam volna, kivettem a telefonomat és a telefon tartóba raktam, mivel az úton telefonálni fogok. Beindítottam az autót, kitoltattam, megvártam, míg a garázs ajtó lecsukódik, majd már indultam is az autópálya felé, ami minél hamarabb a városba visz.

Mikor az autópályán voltam, kikerestem Harry számát, majd hívást kezdeményeztem és kihangosítottam. Remélem, fent van már.

- Oh, Chanel – szólt bele rekedtes hangon, én pedig a fejemre csaptam.

- Felébresztettelek? Ne haragudj!

- Semmi baj. Amúgy is kelnem kell már. Mennyi az idő?

- Tíz óra. Bocs még egyszer.

- Nem baj – mondta és hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Szóval, csak azért hívtalak, mert érdeklődnék, hogy hányra menjek hozzád. Niall bulijára. Meg, hogy miben kell segíteni.

- Erm, jó kérdés. Nem igazán szeretnénk díszíteni, habár meg lehetne szívatni azzal, hogy készülünk, mint egy öt éves bulijára.

- Szóval akkor rendeljek ugráló várat?

- Az tök király lenne – nevetett fel. – De erre már nincs idő. Majd jövőre. Viszont lufikat azt kéne venni.

- A városban vagyok mindjárt, szóval mondd, milyen kell és megveszem.

- Tényleg? Szuper vagy, köszi! Mindenképpen szerintem olyasmi jó lenne, mint Liam szülinapján.

- Mhm, betűk? – kérdeztem, miközben visszaemlékeztem és lehajtottam a megfelelő úton a belváros felé.

- Igen. Meg két kettest.

- Rendben akkor Niall és huszonkettő.

- Pontosan.

- Torta?

- Azt Liam és Louis intézik, remélem, nem cseszik el.

- Tudtál rendelni még egyet? – kuncogtam el magam, és a fejembe kúszott a emlék, mikor tegnap Niall kijelentette, hogy ő két tortát akar.

- Igen, nagy nehezen – sóhajtott fel, az ajkaim közül pedig kicsúszott egy nevetés.

- Meg kell hagyni, Niall nem semmi.

- Most mész cipőt nézni neki?

- Oh, igen. Remélem, találok valami jót. Lehet még hívlak miatta.

- Rendben. Oh és gyere, mondjuk fél nyolcra. Ne vacsorázz, lesz kaja.

- Értettem. Akkor majd találkozunk, szia.

- Szia – mondta, majd bontottam a vonalat.

Mikor megálltam egy piros lámpánál, akkor felhívtam Niallt is. Remélem, őt felébresztem.

- Boldog szülinapot! – kiáltottam a telefonba, amint felvette, ő pedig válaszul felnyögött, amire felnevettem. Ez az, felébresztettem!

- Köszönöm Chan, de igazán választhattad volna felköszöntésem egy csendesebb variációját.

- Miért, csak nem most keltél? – kérdeztem vigyorogva.

- Pontosabban felébresztettél.

- Jól van már, inkább örülj! – szóltam rá. – Szóval ma bulizunk? – kérdeztem tőle.

- Hát… nem tudom.

- Mi az, hogy nem tudod? Jézusom, a nagy Niall Horan nem akar bulizni a születésnapján? Huszonkettő vagy haver!

- Még nem egészen. Este nyolc után születtem pár perccel – javított ki, mire én csak megforgattam a szemeimet.

- Jól van akkor Horan – parkoltam le a mélygarázsban. – Punnyadj tovább, nekem most mennem kell. Majd még beszélünk. Boldog szülinapot!

- Köszi, Chanel – hallottam a hangján, hogy végre elmosolyodott, így nyugodt szívvel szakítottam meg a beszélgetést.

Kiszálltam az autóból, lezártam, majd lifttel felmentem az utcára és elindultam. Mint mindig, most is rengeteg ember volt mindenhol, hatalmas táskákkal a kezeikben és olyan vásárlós kedvet kaptam én is, hogy szívem szerint betértem volna a Louis Vuitton boltba nézelődni, ám magamra parancsoltam és eldöntöttem, hogy addig nem vásárolgatok kedvemre, amíg meg nincsenek Niall ajándékai.

Ötletem nem volt, hogy ki mit vesz majd Niallnek, megkérdezni pedig nem igazán lett volna okos döntés. Úgy értem, ha felhívnám Niallt, és megkérdezném, hogy mit szeretne születésnapjára, lehet, hogy simán kitalálná, hogy tervezünk neki egy kis partit. Azt pedig nem akartam. Liammel nem igazán akartam beszélni, egy picit megbántottam éreztem magam. Louisval nem volt valami jó kapcsolatom, szóval ő rá nem is tudom, hogy miért gondoltam. Harry is eszembe ötlött, de nem rég tettem le vele a telefont, így nem volt szívem újra felhívni. Biztos vagyok benne, hogy ő is most végzi valahol az utolsó perces vásárlásokat, és nekem is ezt kellene tennem, nem pedig a fenekemen ülni egy Starbucksben. De ha nem reggeliztem és korgott a gyomrom?! Szükségem volt egy szendvicsre és egy hűsítő latte –ra, noha ez már ma a második kávém rövid időn belül. Juj.

A cipős ötletem egyszerűen csodálatos volt, még mindig. Többször is gratuláltam magamnak gondolatban, amiért ennyire szemfüles és okos vagyok. Wow, Chanel, elég a fényezésből.

Viszont tényleg imádtam az ötletet, miszerint segítek neki a stílusa változtatásában egy picit, ahogy azt ő nekem mondta. És bár tudom, hogy a világ összes pénze a bankkártyáján van, ami azt jelenti, hogy megtudná magának venni a dolgokat, amire szüksége van, azt hiszem örülni fog az ajándéknak tőlem.

Míg elindultam a járdán az emberek között cikázva, akaratlanul is eszembe jutott, mikor ugyanezek a köröket róttam gondolatban és az utcákon is, mikor Liam születésnapjára vásároltam ajándékokat. Még ha Niallnek nehezebb is volt ajándékot venni, mint Liamnek.

Ugh, és itt van újra Liam. A gondolataimban. Állandóan róla szól minden, és nem mintha bánnám, de a tegnap esti cselekedete mégis csak rosszul esett. Még ha tudom is, hogy fáradt volt és hamar az ágyába akart feküdni. És amúgy is. A mai nap egyáltalán nem róla szól, hanem Niallről, szóval felfüggesztem a gondolataimat róla.

Miután vagy még kétszer összevesztem saját magammal, végre megpillantottam magam előtt a kijelölt cipő boltot, melyet már tegnap a koncerten megálmodtam. Megálltam a kirakat előtt és végignéztem a kínálatot, ahol rögtön kiszúrtam magamnak egy mesés bézs színű magas szárú csizmát. Elléptem, majd betoltam a hatalmas üvegajtót és máris az üzletben találtam magam. Egy eladó lány rögtön elém sietett, és megkérdezte, tud –e valamiben segíteni. Általában mindig leintem az eladókat, hiszen nem volt szükségem a segítségükre, valamint véleményükre, ám most a helyzet teljesen más. Most nem magamnak vásárolok – részben –, hanem főleg Niallnek. Így hát megkértem a lányt, hogy mutasson pár férficipőt. Amint odaértünk nézegetni kezdtem, míg az eladó türelmesen várt, így hát inkább megköszöntem neki, mire vette a lapot és távozott.

Fél óra múlva megvolt a tökéletes cipő Niall számára. Sötét barna Saint Laurent, melyek nagyszerűen fognak állni lábain. Megkértem egy másik eladót, hogy hozassa nekem Niall méretét. Miután megkaptam a dobozzal elindultam a női cipők felé, és szerencsére hamar megtaláltam azt a darabot, melyet a kirakatban kinéztem. Ebből is kérettem egy harmincnyolcasat, majd a két dobozzal indultam a pénztárhoz.

Magamban vigyorogva hagytam el az üzletet egy hatalmas papírtáskával a kezemben. Kicsit elkalandoztam, így már csak arra eszméltem fel, hogy egy srác belém jött sűrű bocsánatkérések közepette. Neki köszönhetően pillantottam meg a Ray Ban szemüveg boltot. Átvágtam az úttesten, ami igazából nem is úttest, mivel sétálóutca az egész. Betértem a szemüveg boltba, majd nézni kezdtem a napszemüvegeket, mikor megakadt az egyik fekete darabon a szemem. Kimondott férfi szemüveg volt, és mikor elé léptem elképzeltem magam előtt Niallt ezzel a szemüveggel a fején. Nem napszemüveg volt, de nem is dioptriás. Ez pedig szintén Niall stílus váltásához tartozhatna. Oké, talán több, mint jó vagyok.

Nem gondolkodtam rajta tovább, rögtön mutattam az eladónak, hogy ez a szemüveg lesz. Hozott egyet a raktárból, miközben választottam hozzá egy kék, plüss bevonatú tokot. Elővettem a pénztárcámat, majd a bankkártyámat és a leolvasóba toltam. Beírtam a pin kódot, majd a kártyámat újra vissza kaptam, ahogyan a szemüveget egy apró papír tasakban és a blokkot is hozzá.

Talán ez lesz a következő trend. Niall Horan szemüveget visel. Tökéletes kezdőlap címet kreálna, nemde? – ilyen és ilyesfajta gondolatokkal léptem ki a boltból, majd tovább indultam. Egyszerűen nem tudtam levakarni magamról a jó kedvet, mely Niall ajándékai miatt keletkeztek. Oly büszkén éreztem magam, és annyira szívesen elújságoltam volna Liamnek, hogy ő márpedig nem fogott ki rajtam azzal, hogy csak egy nappal ezelőtt mondta, hogy Niallnek születésnapja lesz. Mert, hogy megvannak az ajándékaim Niall számára, és elég jók. Szívesem felhívtam volna, ám tartottam magam ahhoz, hogy nem keresem. Este úgy is találkozunk majd.

Azért lecsekkoltam a telefonomat magamnak azt mondván, hogy csak az idő érdekelt. Közben pedig csak azt akartam látni a képernyőn, hogy egy nem fogadott hívás vár Liamtől.

Sóhajtva a zsebembe csúsztattam a készüléket és tovább sétáltam. Megálltam egy Pandora kirakatánál nézelődni, majd be is tértem az üzletbe. Millió ékszerem volt, de estére mégis valami újat szerettem volna. Így hát elkezdtem nézelődni a nyakláncok és gyűrűk között, mikor megszállt az ihlet.

Liam szülinapjakor is itt jártam, hogy a mini kis Audit rendbe rakassam, valamint a nevét gravíroztassam bele. Annak a tárgynak történelme van, és emlékszem Niallnek is mennyire tetszett. Így hát az eladópulthoz léptem és leszólítottam a srácot, aki ott állt.

- Jó napot, miben segíthetek? – kérdezte mosolyogva.

- Érdeklődni szeretnék, hogy esetleg vannak –e arany tárgyak, amik nem medálként szolgálnak, hanem mondjuk egy doboz üvegbe lehet állítani és kirakni valahova. Pontosabban egy kicsi golfütő kellene nekem.

- Pillanat, utána kell néznem, de tudom, miről beszélsz. Vannak ilyenjeink, de hogy golfütő kimondottan… - hallgatott, el miközben a hatalmas Apple computerre koncentrált. Inkább nem szóltam azért, amiért letegezett, hanem visszafogtam a csípős nyelvemet és Niall ajándékára koncentráltam. Bíztam benne, hogy sikerrel járok. – Találtam egyet – ütött valamit az iPad –be, majd felém is fordította, így láthattam a képen szereplő golfütőt. Pontosan olyan, amilyenre gondoltam. Tökéletes!

- Ezt szeretném mindenképpen. Valamint megoldható lenne, ha az oldalába gravíroznák, hogy Niall Horan?

- Természetesen. Töltsd ki ezt légy szíves, majd ide pedig nagy nyomtatott betűkkel írd le, a kívánt szavakat a gravírozáshoz.

Elvettem a tollat, amit elém tolt, majd sebesen kitöltöttem a kis cetlit.

- Mennyi idő körülbelül?

- Tizenöt –húsz perc.

- Szuper! Addig körülnézek – mondtam, ő pedig bólintott és máris hívta az embert, aki a gravíroztatott golfütőm ügyében intézkedik.

Visszatértem a nyakláncokhoz, ám végül nem választottam semmit. A golfütő is kész lett. Gyönyörűen ott díszelgett az aranyban Niall neve én pedig olyan boldog voltam, hogy a srácot egy kis borravalóval is megajándékoztam.

A tasakot a többihez fogtam és kiléptem az üzletből. Minden megvolt, amit akartam, még több is, már dél is elmúlt. Azon kezdtem gondolkozni, hogy a lufikat, mellyel Harry megbízott, hogy vegyem meg, hol vegyem, mikor megcsörrent a telefonom, én pedig izgatottságomat leplezni se próbálva vettem elő. A képernyőn Harry neve állt, így kicsit csalódottan vettem fel.

- Hey, Chan - köszönt szinte azonnal. – Sikerült megvenned mindent?

- Szia, Harry. És nem igazán – sóhajtottam fel.

- Ezt hogy érted? – érdeklődött.

- Mármint, meg vannak az ajándékok...

- Mit vettél? – szólt közbe, mire csak megforgattam a szemeim és elkuncogtam magam.

- Majd meglátod. Szóval, visszatérve az eredeti témára, már csak a lufikat kellene megvennem, de fogalmam nincs, hogy még is hova mehetnék.

- Oh, ne aggódj miattuk - nevette el magát. – Tulajdonképpen ezért hívtalak. Az előbb állított be vele Liam és Louis, szóval, már nem kell.

- Tényleg? Oh, rendben. Akkor azt hiszem, indulok haza. Liam ott van?

- Igen, pizzát rendeltek Louissal éppen az előbb.

- Aham. Rendben – sóhajtottam fel. – Akkor majd találkozunk este.

- Fél nyolckor. Szia Chan – szinte hallani lehetett a hangján, hogy mosolyog.
- Szia – tettem le, majd felsóhajtottam ismét és visszaindultam a lift felé, amerről jöttem.

[30. - Ennek nem most van az ideje]

Hiii,

srácok, ne haragudjatok, hogy ennyit késtem a résszel, de szombatra nagyon -nagyon beteg lettem, és képtelen voltam felkelni. Tegnap voltunk orvosnál, és mára lettem annyira jól, hogy betudjam kapcsolni a gépemet. Még egyszer ne haragudjatok a késésért! Duplán rosszul érzem magam, mert az utolsó részhez 4(!!!!!!!) megjegyzés érkezett. Irtózatosan örülök neki, nagyon jól esnek kedves, buzdító szavatiok!:) Ti vagytok a legjobbak!♥ Szombaton érkezem a következő résszel! Jó olvasást! Xx.

P.S: Szeretnék veletek egy kicsit az örömömben osztozni; ma kaptam a levelet a gimnáziumtól ahova felvételiztem és felvettek yeey!(:

Chanel Adele Sangster

Másnap szintén Liammel ébredtem, rögtön mosollyal az arcomon. Kicsit lustálkodtunk, aztán pedig mindketten felöltöztünk. Egy egyszerű fehér pólót vettem fel egy ’Paris is always a good idea’ felirattal, hozzá egy farmer shortot, majd fekete bőr Vans cipőket. Fülembe két ezüst rózsás fülbevalót raktam, kezemre pedig az egyik halvány rózsaszín karperecemet, mely a kedvenceim közé tartozott.

- Csinos vagy – jött be Liam a fürdőbe, és puszit nyomott az arcomra, majd a másik mosdókagyló mellé állt, és elkezdte mosni az arcát.

- És, ha éppen öltözök? – háborodtam fel.

- Oh, ez eszembe se jutott – emelte fel a fejét vigyorogva, és vigyorából tudtam, hogy hazudik.

- Na persze – forgattam a szemeimet. Míg a szemöldökömet kezdtem csinálni, Liam megmosta a fogát is. A fürdőben a víz folyását, a tubusok és üvegek nyílódását illetve záródását lehetett hallani, és ebben egy fajta nyugalmat találtam. – Nem akartam elsőnek sminkelni, de a múltkor szólt érte Louis, így inkább csináltam – törtem meg a csendet.

- Chanel, te mindenhogyan gyönyörű vagy, egyáltalán nincs szükséged sminkre.

- Csak te gondolod így – mosolyodtam el.

- Nem igaz! – hajtotta le a vécé tetőt, majd leült rá, és onnan vizslatott. Vagyis inkább a hátsó felemet.

- Mire vársz? – kérdeztem, mialatt elkezdtem kipödörni a szempilláimat.

- Passz - vont vállat, melyet a tükörből tökéletesen láttam.

- Nem kellene öltöznöd?

- Kellene.

Ezután nem mondott semmit, hanem mögém állt és karjait a derekam köré fonta. Az arcát a nyakamba fúrta mire elnevettem magam és megpróbáltam kibújni a karjai közül.

- Szúr a szakállad és meg kell csinálnom a sminkem. Miért vagy ilyen gyerekes?

- Én? Gyerekes?

- Miért? Van itt még valaki rajtad kívül?

- Haha - forgatta meg a szemeit, míg rám nézett a tükrön keresztül.

- Megmutathatom, hogy milyen gyerekes vagyok az ágyban, ha gondolod.

- Ez most célzás akart volna lenni? Fejlesztettél végre a flörtölési technikádon? – vigyorodtam el szemtelenül, amit ő a tükörben látott.

- Igen, kaptam egy pár tippet tegnap a repülőn, míg te rólam álmodtál – éreztem a bőrömön, ahogy az ő szájára is vigyor kúszott.

- Megmondtam, hogy nem rólad álmodtam!

- Hát persze. Hallottam amint kéjesen a nevemen szólítottál. Hiába tagadod.

- Bebeszélted magadnak! – mondtam, közben pedig ügyeltem rá, nehogy elpiruljak. Tegnap tényleg álmodtam vele, és elég erotikus álomban volt részem, ám ezt soha se vallottam volna be neki, még úgy sem, hogy bizonyítéka volt rá. Nem tudom elhinni, hogy a nevét nyögtem hangosan, vagy legalább is olyan hangosan, hogy ő hallja. Még szerencse, hogy a többiek nem tudnak róla!

- Tudod, szívesen hallgatnám, ha a nevemet nyögnéd.

- Nem hinném, hogy nyögnék, mivel gyerekes vagy. Az ágyban is – mondtam, és ettől az erotikával túl fűtött beszélgetéstől már most felnyögtem volna. Csak, hogy neki erről sem szabad tudnia.

- Addig cukkolsz, míg tényleg meg nem mutatom, milyen gyönyört tudnék neked okozni – morogta.

- Nem, kösz Liam. Meg vagyok a kis hernyócskád nélkül tökéletesen.

- Ezt most azonnal vond vissza! – emelte fel a fejét és kicsit ledöbbent, míg én elégedetten vigyorogtam.

- Nem vagyok egy számítógép, hogy visszavonjak dolgokat.

- Valaki nagyon szarkasztikus kedvében van ma reggel - dünnyögött és végül elvigyorodott.

- Ellentétben veled, tekintve, hogy te eléggé kanos vagy – csak ahogy a szavak elhagyták a számat, Liam ajkai kapcsolatba léptek a nyakam bőrével. Csókokkal szórta el a területet, lassan a vállam felé igyekezett, míg az ujjaival letűrte a ruhadarabot onnan, hogy hozzáférése legyen.

- Liam – sóhajtottam fel. Akármennyire tetszett ez az egész, nem ezt beszéltük meg. Két napos szakítás után, még mindig túl korai volt az egész.

- Igen, tudom, ne haragudj – hagyta abba, majd elengedte a derekam és egyet hátrébb lépett. – Nem kellett volna, hogy letámadjalak. Odakint felöltözök – fordult meg sietősen, aztán el is hagyta a fürdőt.

Miután befejeztem a sminkemet, kifésültem a hajamat, és hagytam, hogy a hullámos tincsek a vállamon pihenjenek. Egy ideig bámultam magam a tükörben, majd felsóhajtottam, elpakoltam a cuccaimat és lassan kiindultam a fürdőből.

A szobában Liam éppen a pólóját húzta magára, nekem háttal. Lábain egy szürke mackónadrág volt, sima fehér pólójában pedig annyira szexin festett, még hátul is, hogy igen, megint legszívesebben letámadtam volna. Nem tehetek róla, ez a srác beindít, de én hülye, mindig elhajtom, mikor próbálkozik.

- Nem sokára itt van a reggeli – mosolygott rám, amint meglátott, én pedig bólintottam. – Ugye nem haragszol az előbbi…

- Nem, dehogy haragszom Liam – vágtam közbe.

- Akkor jó – mosolyodott el, majd átölelt, éppen mikor kopogtattak és valaki már ki is nyitotta az ajtót.

- Ugh, elnézést – hallottuk Niall hangját, majd mikor elengedtem Liamet, hamarosan láttam is őt. – Nem akartam semmit megzavarni. Már megyek is.

- Várj Niall, nem zavartál meg semmit – mondta Liam és rám mosolygott, én meg vissza rá.

- Tuti? – fordult vissza felénk.

- Igen – bólintottam én is megerősítve.

- Akkor veletek reggelizem – jelentette be, majd mind a nappaliba mentünk.

- Mi újság? – tudakolta Liam, miközben leültünk a kanapéra.

- Semmi új. Ma este tényleg hazarepülünk Londonba? Alig várom!

- Ah, én is haver! Olyan régóta nem voltunk már otthon. Végre a saját ágyamban alhatok.

- Ja, én is. Még Chanel is itt ragadt a szülinapod óta – mosolygott a szőke, én pedig bólintottam.

- Mert annyira imád minket. Imád velünk lógni – vigyorgott Liam.

- Héj, ne fényezd magad ennyire, mert árt neked – szóltam közbe.

- Lehet benne valami igazság – kezdte Niall is. – Nekem azt mondta, hogy nem biztos, hogy sokáig tud maradni, mikor beszéltük, hogy eljön. Erre tessék – vigyorgott, én pedig a szemeimet forgattam.

- Annyira önteltek vagytok, és gyerekesek – csóváltam a fejemet.

- Tessék, gyerekesnek titulál állandóan! – tettette a felháborodottat Liam.

- Mi gyerekesek? – „akadt ki” Niall is. – Tisztában vagy a gyerekes szó jelentésével egyáltalán?!

- Én igen, viszont ti nem. Fárasztóak is vagytok, huh – legyeztem magam, ők összenéztek, nekem pedig muszáj volt felnevetnem arckifejezésükön.

Órák múlva már megint a fürdőszobában készülődtem, mivel Lou rám parancsolt, hogy öltözzek át, az utolsó USA beli One Direction koncertre. Fekete bőr szoknyát húztam, egy fehér, hátul cipzáras, elöl pedig mélyen kivágott felsővel. Nyakamba egy arany keresztes nyakláncot akasztottam, füleimbe arany, hosszú fülbevalókat raktam, kezemen egy vékony karperec volt, ujjaimon gyűrű. Egy gyönyörű, fekete magas sarkú szandált választottam a szettemhez, majd Lou jött és precízen megcsinálta a sminkem, valamint a hajamat. Eközben elmondta, mennyire örül, hogy végre megyünk haza, és hogy együtt lehet Luxal, aki amúgy már nekem is elképesztően hiányzott.

Lou javasolta, hogy egy fekete kalapot húzzak a fejembe, mivel hajamat csak simán kivasalta, és teljesen feldobta öltözékemet a kiegészítő. Igaza volt, így hát magamon hagytam, majd belepakoltam a kis bőr táskámba, és készen is voltam.

Lou már elment öltözködni, így egyedül maradtam. Lekapcsoltam a villanyt a fürdőben, és a hálóba léptem, ahol szintén magam voltam, mivel Liam a srácokkal volt, Niallék lakosztályában.

Gőzöm sem volt, hogy most mégis mit kéne csinálnom. Várnom, vagy elindulnom, végül inkább az utolsó mellett döntöttem, hiszen nem szerettem volna itt maradni. Amint kopogtatni akartam, kinyílt az ajtó és Louissal szemben találtam magamat.

- Nocsak, nocsak. Chanel – ejtette ki a nevemet merő gúnnyal a száján és egy vigyor is elterült az arcán.

- Louis – mondtam komolyan, és izgatottan vártam, hogy mit fog a fejemhez vágni ezúttal, de csak azért, hogy én is visszavághassak neki. A veszekedések mindig lázba hoztak, és ez most sem történt másképp.

- Elég kihívóan öltöztél fel. A vak is látja, mennyire szeretnéd a bugyidba ügyködni Liamet.

- Oh, ennyire átlátszó lennék? A fenébe, pedig próbáltam titkolni – mondtam, a végén pedig a vigyort nem tudtam letörölni az arcomról.

- Csodálkozom, hogy eddig még nem sikerült, pedig már a sokadik éjszakát töltöd vele. Talán mégsem megy annyira jól a csábítás?

- Louis kérlek – néztem rá lesajnálóan –, ennyire ne becsülj le. Szerinted nem kínáltam volna fel a testemet az első adandó alkalommal neki?

- Na, jó, nekem erre nincs időm. Javaslom, állj kurvának, tényleg jól menne. Úgy sincs munkád, nem? – tört utat magának mellettem és idegesen arrébb állt, míg én utóbbi felszólalásán csak felnevettem.

- Mi olyan nevetséges? – jelent meg utána az ajtóban Harry, ajkain egy barátságos mosoly ült. Louis addigra már rég eltűnt az egyik ajtó mögött.

- Louis – mondtam őszintén Harrynek, mire ő felvonta a szemöldökét és arra nézett, amerre Louis elment. – Állandóan belém próbál kötni, és már –már nevetségesek a sértései.

- Ne is foglalkozz vele. És előbb, utóbb meg fog veled békélni. Amúgy nagyon csinos vagy, csak nem készülsz valahova? – váltott témát és pajkos vigyor csúszott az arcára.

- Ami azt illeti igen – mentem bele a játékba, és felkuncogtam. – Egy nagyon híres banda koncertjére készülök. Teljesen exkluzív jegyem van, ami igazából nincs is. Még az öltözőkbe is bepillanthatok! Majd elmesélhetem milyen volt – vigyorogtam, ő pedig felnevetett, példáját követtem én is.

- Én is akarok nevetni, mondjátok el! – jelent meg Niall és kisfiúsan ugrált mellettünk.

- És még ő akadt ki, mikor azt mondtam rá, hogy gyerekes! – mondtam el Harrynek, mire Niall leállt és durcásan összefonta a karjait.

- Nem hiába lesz holnap huszonkettő! – vigyorgott Harry, én pedig kicsit ledöbbentem, bár próbáltam mutatni, hogy nem. Azt hiszem sikerült is.

- Oh, az én Neilem már huszonkettő lesz? El se hiszem – jelent meg Niall mögött Liam, hangjában izgatottság tükröződött.

- Bizony, alig várom, hogy berúgjak! Meg persze, hogy megajándékozzatok! Hm, és a tortáról ne is beszéljünk. Remélem áfonyás lesz.

- Hogy mi van? – fordult felé Harry. – Eddig azt hittem, karamellásat akarsz! – akadt ki kicsit, én pedig felnevettem, hiszen nyilvánvaló volt, hogy Harry már gondoskodott a torta ügyében.

- Oh, igen tényleg. Nem baj, lesz két tortám. Karamellás, meg áfonyás. Ugye? – nyújtotta el a szó végét, ezzel hízelgést mutatva ki bandatársai felé.

Harry felsóhajtott és megdörzsölte az orrnyergét, míg Liam csak a szemét forgatta, aztán utat tört magának a fiúk között és míg Niall Harryt kezdte ostromolni a szülinapjával kapcsolatban, Liam csak velem volt elfoglalva.

- Elképesztően nézel ki – nyögte ki, én pedig elmosolyodtam.

- Köszönöm.

- Tudod, én és a hernyócskám, haragszunk még a kijelentésedért, de igazán örülnénk valamiféle… kiengesztelésnek – mondta, én pedig felnevettem, és kezemmel meglöktem a vállát.

- Állítsd le a kis hernyócskád Payne. Ennek nem most van az ideje.

Liam nem mondott semmit, csak vigyorgott, én pedig úgy szintén.

- Hé, skacok, indulunk – dugta oda a fejét Niall kettőnk közé, majd mindkettőnk vállán átvetette a kezét.

Órák múlva a koncert kezdése előtt, Liam egy külön öltözőbe húzott, majd letelepedtünk a kanapéra és hozzám bújt. Feje a mellkasomon pihent, míg kezével a csupasz karomat simogatta.

- Amúgy mikor akartál szólni Niall szülinapjáról?

- Oh, igen, kicsikét kiment a fejemből – kuncogta el magát.

- Ez nem vicces! Holnap egész nap kajtathatok ajándék után! – mondtam, és bár a helyzet tényleg nem a legjobb volt, amibe hozott, édesnek találtam kuncogását.

- Ha szeretnél, beszállhatsz az én ajándékomba – mondta teljesen komolyan, majd felnézett rám.

- Dehogy, az a te ajándékod! Majd én is kitalálok valamit. Egyébként mit adsz neki?

- Egy igen drága golf ütőt, valamint sapkát.

- Wow. Niall szeret golfozni?

- Imád. Szerintem a szünetünket végig golf pályákon fogja tölteni, és azt az unalmas játékot fogja játszani…

- A golf unalmas? Még sohasem próbáltam – tűnődtem el.

- Oh, hidd el nekem, hogy az. Belepusztultam, mikor végig kellett mennem egy egész pályán vele – nyöszörgött, én pedig felkuncogtam.

- Akkor biztosan jó sport lehet – vigyorogtam, ő pedig összeszűkített szemekkel nézett fel rám.

- Haha.

- Biztosan van klubtagsági kártyája egy golfklubba Londonban, nem de?

- Ühüm.

- Nem ér Liam, miért nem szóltál hamarabb? Most hogyan szüljek bármilyen ajándékot neki holnapig? – nyafogtam.

- Ne aggódj babe. Biztosan kitalálsz neki valamit – mondta, miközben a feljebb ült, majd magához húzott és a hajamba puszilt. – Ennyi volt a koncert előtti nyugi – mosolygott rám.

Mikor Louval kint álltam a színpad mellett és a srácokat figyeltem, fejben még mindig Niall ajándékán rágódtam. Aztán megakadt valamin a szemem. Harry és ő majdnem ugyanolyan cipőt viseltek.

Nem régiben Niall mondta, hogy szeretne valamit változtatni magán. Én akkor azt mondtam neki, hogy a gyönyörű szőke haját nehogy bántani merje, ezért váltson stílust. Kezdjen más ruhák hordásába. És azt hiszem a szőke, már bele is kezdett. Olyan fazonú csizmája volt, mint Harrynek, és jól állt lábain, akárcsak Harrynek is. Elmosolyodtam, majd képzeletben megveregettem a vállamat, amiért ennyire jó megfigyelő képességem van. Hála Damonnak, aki minden ilyesmire megtanított. Te jó ég, milyen régen beszéltem a srácokkal!

Már nem lenne értelme sms –t írni nekik, ha eddig akartam volna, megtettem már volna. Most viszont órák múlva repülünk vissza Londonba, holnap pedig miután elintéztem Niall ajándékát, megyek a barlangba.

Fejben ezt is kipipáltam, és örültem, magamnak, amiért ezt is sikerült elintéznem.

- Miért vigyorogsz ennyire te lány? – nevetett Lou és átkarolt, én pedig csak vállat vontam.

- Nem lehet jó kedvem?

- Dehogynem, sőt! Jó nézni, hogy így ragyogsz. Ha Liamre nézek, pontosan ugyanezt látom rajta is. Ti ketten együtt elvakítjátok a világot – mondta a fülembe, aztán felnevetett, ezzel egy időben Liam lelocsolt minket vízzel. Olyan lett a kalapom, valamint a felsőm, és a mellkasom. – Mocskos gazember! – kiáltott fel meglepetten Lou, most pedig én nevettem fel.

- Olyan gyerekes! – mondtam nevetve Lounak, aki bólintott, miközben egy hajtincsét szorongatta, mely vizes volt.

Koncert után iszogatni kezdtünk, majd nagy nehezen visszatértünk a szállodába, összepakoltunk és már indultunk is a repülőtérre.

Amint sikeresen, rajongó és paparazzi mentesen felszálltunk a magán gépre, előkerültek a pezsgős üvegek és poharak, mindenki jól érezte magát. Azt hiszem, kezd Lottie is megbékélni, habár még mindig nem néz rám, vagy, ha véletlen rám is pillant, gyilkolásra való tekintettel méreget. Értem én, hogy Sophia a barátnője volt, és most csalódás érte, de engem miért utál? Nem mintha olyan nagyon érdekelne. Ha nem szeret, hát nem, és addig, amíg nem idegesít, nincs vele bajom.

- Hé, Harry – huppantam le melléje, amint eltudtam szabadulni Liam ölelő karjai és Niall ragadós nevetése elől. A srác is egymagában volt, így hát tökéletes alkalom volt a kifaggatásra.

- Mizu? – nézett fel a telefonjából, majd le is zárta azt.

- A koncerten észrevettem, hogy Niallel egyforma fazonú csizmát hordatok – kezdtem bele.

- Oh, igen.

- Mióta van meg neki?

- Egy –két hete, azt hiszem – túrt a hajába.

- Tudod a méretét?

- A cipőméretét?

- Igen.

- Fogalmam sincs Chanel – nevetett fel.

- Jól van, rendben, ez is elég. Köszi. A szádat, meg tartsd – vigyorogtam, majd felkeltem mellőle és visszaandalogtam Liam mellé. – Kell Niall cipőmérete – motyogtam a fülébe, és átkaroltam a derekát.

- Minek az neked?

- Cipőt fogok neki venni! És mivel későn tájékoztattál a szülinapjáról és a buliról, amit szerveztek neki, segíteni fogsz megszerezni a méretét.

- Oh, istenem – sóhajtott fel.

- Ne fohászkodj, hanem inkább gyerünk, ereszkedj térdre!

- Chanel, ne tedd ezt velem – nyöszörgött. – Ha megérzem a lábszagát, valószínűleg kidőlök.

- Kérd meg, hogy hagy próbáld fel – mondtam kuncogva, majd elengedtem és Niall felé löktem, aki most Louissal hülyült a nagyképernyős tévé előtt.

Visszaültem Harry mellé a fehér bőrkanapéra, majd meglöktem őt, számítva arra, hogy ez a kis jelenet vicces lett. Rögtön felkapta a fejét, majd mindketten a srácokat kezdtük bámulni.

- Mi folyik itt? – huppant le mellém Lou, míg Lottie a bátyjához csatlakozott.

- Liam éppen megtudja, hogy jó –e neki Niall cipője.

- Erm, akarom én ezt érteni? – vonta össze a szemöldökeit.

- Cipőt akarok venni Niallnek születésnapjára, és Liam azon ügyködik, hogy megtudja a méretét.

- Miért nem kérdeztél engem? – vágott hülye fejet Lou. – Negyvenkettes cipőt hord.

- Oh, köszi. Liamnek meg most már ne szóljunk, úgy érzem ez jó lesz – dörzsöltem össze a tenyereimet gonoszul, Harry pedig felnevetett. Liam rám nézett kétségbeesetten, mire én feltartottam a hüvelykujjamat, aztán összenevettem Louval. Ez érdekes lesz.