2017. augusztus 20., vasárnap

[32. - Amíg a halál el nem választ]

Halihalloo,
végre! Te jó ég eljött ez a nap is! Chanel és Liam nagy napja. :3 Ahh gyerekek imádtam írni ezeket a részeket. Tisztára Chanel helyébe tudtam képzelni magam, és minden annyira awwww! Remélem tetszeni fog nektek is a rész és hogy örültök az eseményeknek, meg Lanelnek.:3 Mindenképpen írjátok meg a véleményeiteket és élvezzétek még a nyár utolsó heteit! :) Jó olvasást! Xx♥



Liam Payne

Az izgalomtól alig tudtam este elaludni és emiatt reggel húzott az ágy. Végül aztán persze Niall által lettem ébresztve, hogy ideje felkelni, mert ma bizony megnősülök és nem kéne késni az oltár elől. Így hát szinte rögtön kiugrottam az ágyból, és miután voltam a fürdőben, magamra kaptam egy pólót, majd lecsoszogtam az alsó szintre. Niallt a konyhában találtam a pultnál ülve, míg Palmer reggelit rakott ki egy tányérra, aztán rakta azt le Niall elé.
- Jó reggelt! – mosolygott rám. – Remélem éhes vagy, csináltam reggelit. Nem sokára jön Harry is, Danival még nem beszéltem, én léptem Louhoz és majd már csak a templomnál találkozunk. Időben kezdjetek el készülődni és az öltönyöket nem összekeverni, vagy lepecsételni, mert kicsinállak titeket! – hadarta, én pedig mosolyogva felültem a bárszékre Niall elé, aki szintén vigyorgott, miközben a kajáját rágta.
- Értettük és köszönöm a reggelit – válaszolta mosolyogva.
- Nincs mit, remélem jól aludtál. Na, majd találkozunk! – vigyorgott rám, aztán megkerülte a pultot, nyomott egy puszit Niall arcára és már kint is volt a konyhából, nem sokkal később pedig a lakásból.
- Izgulsz? – kérdezte Niall, miközben én a kávémba kortyoltam, aztán megvajaztam a pirítóst és beleharaptam.
- Egész éjjel forgolódtam az ágyban.
- Olyan gyorsan történt minden, nem igaz? Az egyik pillanatban még egyedül vagy, a következőben meg már találkozol Chanelel és megint együtt vagytok.
- Nekem mondod? Olyan hirtelen csöppent vissza az életembe, hogy egy ideig csak kapkodtam a fejem, hogy mi van. Aztán az is csak velünk fordulhat elő, hogy rögtön teherbe esik. Vagy, hogy autóval üldöznek minket, meg ránk rontanak a lakásunkban.
- Egy percre se fogsz Chanel mellett unatkozni – vigyorgott.
- Az biztos. Tegnap felhozta, hogy milyen izgalmas lenne, ha elszöknénk Vegasba – mosolyodtam el az emlék felidézését illetően, aztán elkuncogtam magam és megráztam a fejem, míg lepillantottam a tányéromba. Hihetetlen nőt készültem feleségül venni, de hát éppen ezért szeretem őt annyira.
- És mit mondtál neki? – kérdezte Niall.
- Azt, hogy majd a tíz éves évfordulónkon megszöktetem őt Vegasba – nevettem el magam.
- És, belenyugodott?
- Igen – kuncogtam. – Fel is hívom. Telefonálhatni azért telefonálhatunk, nem? Istenem, alig várjam, hogy lássam – fordultam le a székről, aztán a hüvelykujjammal a számba toltam egy kis tojást, ami a szám sarkában gyűlt össze és kiindultam a konyhából, vissza az emeletre a telefonomért. Amint megkaparítottam, feloldottam, aztán már a híváslistába is léptem, és miután a nevére mentem, a fülemhez emeltem a telefonomat. Izgatottan szaladtam le vissza a lépcsőn és ültem vissza Niall elé. A szívem hevesen dobogott a bordáim között és majd ki ugrottam a bőrömből, mikor Chanel felvette és beleszólt.
- Vegas? – kérdezte, én pedig elnevettem magam és a villám után nyúltam.
- Miért? Mi a probléma? – kérdeztem vigyorogva.
- Jelenleg? Jelenleg a hajam. Rohadtul nem úgy áll, ahogy kellene.
- Tőlem aztán kócosan is lehetsz, ha Lounak sikerül egy „Most dugtam” frizurát összehoznia nélkülem – válaszoltam, mire Niall röhögni kezdett, én pedig vigyorogva pillantottam rá.
- Aha, hát persze – horkantott fel. – Biztosan kócosan megyek majd férjhez.
- Átugorhatok, ha gondolod…
- Mmm, jó lenne – hümmögött fel, aztán Lou hangját hallottam a háttérből, mire Chanel édes kuncogása ütközött a fülemnek. – Lou ellene van.
- Gondoltam – sóhajtottam fel. – Hogy aludtál?
- Pocsékan. Annyira hozzászoktam, hogy a hasamat cirógatod, hogy nagyon rossz volt nélküled.
- Aw baby, hát nem simogattad te helyettem a kisfiamat?
- De igen, de az nem ugyanaz – hallottam a hangján, hogy a száját biggyeszti, sőt szinte teljesen láttam magam előtt az egészet.
- Hát csak a tegnap éjszakát kellett kibírnod, azon pedig túl vagy, délután pedig majd cirógatom a hasadat.
- Ah, alig várom. Te jó ég, megjött anyám, akkor foglalom a jegyeket jó?
- Ne légy vele durva Chan – mondtam kedvesen. – Csak jót akar.
- Igen, persze, jót akar – horkantott fel. – Mindegy, nem fogom magam rajta felidegesíteni, de kedveskedni sem fogok vele, az is biztos.
- Chanel…
- Mennem kell, szeretleek! Oh, és ha nem találnál majd meg… én leszek a fehér ruhás, ne felejtsd el.
- Igen, a fehér ruhás, mindenképpen észben tartom – bólogattam vigyorogva. – Én is szeretlek.
- Puszi, szia – rakta le, én pedig mosolyogva meredtem a telómra, amit aztán leraktam a pultra a tányérom mellé.
- Minden rendben? Jól vannak?
- Persze – bólintottam. – Minden oké. Ma megnősülök.

Ahogy megreggeliztünk megérkezett Harry, utánuk pedig Louis és Freddie, és mivel még korán volt, leültünk egy picit a kanapéra beszélgetni és felkészülni a mai napra. Legalábbis én azt csináltam, míg a srácok beszélgettek és ugráltak egyik témáról a másikra. Fél füllel hallottam, hogy miről beszélnek, de egyáltalán nem figyeltem oda a beszélgetésükre. Egész idő alatt Chanel járt a fejemben, meg a kisbabánk és, hogy hogyan fog majd lezajlani az egész szertartás és parti utána. Hogy Chanel vajon milyen ruhában lesz és, hogy vajon tudom –e majd magam egészen addig türtőztetni, amíg haza nem érünk, hogy levehessem Chanről a ruhát. Persze kénytelen leszek, de elvégre már a feleségem lesz, szóval azt csinálunk, amit akarunk és, ha félre rángatom mindenkitől, akkor így teszek. Az is izgatott, hogy vajon majd mennyire fog látszódni Chanel pocakja a ruhájában, és hogy egyáltalán milyet választott. Habár ezek mind mellékes dolgok, a lényeg az lesz, hogy a feleségem lesz, a társam és a gyermekem anyja. Rengeteg dolog áll még előttünk és mindezeket együtt fogjuk megvalósítani egymás mellett. Jóban és rosszban. Amíg a halál el nem választ.

*
Ahogy teltek az órák és egyre közeledtünk a délután kettő felé, annál idegesebb lettem. Körülöttem mindenki pörgött és ide-oda szaladgált, kiabált és nevetgélt, én pedig sík ideg voltam és folyamatosan az órát lestem. Fogalmam sem volt, hogy mi ütött belém, de a szívem eszeveszettül dobolt a mellkasomban, a pulzusom az egekben lehetett, a tenyereim izzadtak és rosszul éreztem magam. A fejemben nagyobb káosz uralkodott, mint a házban, csak a negatív gondolatok ostromoltak és másra sem tudtam gondolni, csak hogy lehet Chanel megijedt és már réges-régen elhagyta Londont a pici babámmal együtt. A telefont sem vette fel, a hívásaim folyamatosan ellettek utasítva és mailboxra küldve, ami miatt csak még feszültebb lettem. Nem tudtam, hogy Chanel nem akar –e velem beszélni, vagy esetleg a lányok kobozták el a telefonját, így miután meguntam, hogy az ötvenedik hívásom is ki lett nyomva, nagy hévvel felpattantam a kanapéról és a bejárati ajtó felé indultam, hogy kocsiba ülhessek és elszáguldhassak Louhoz a céllal, hogy megnézzem, minden rendben van –e Channel és a kisfiunkkal. Persze a srácok nem engedtek el, visszahúztak, aztán felküldtek a fürdőbe, hogy hűtsem le magam, de a hideg víz sem segített sokat. Végül aztán Harry rakott rendbe, rám förmedt és rám parancsolt, hogy szedjem össze magam és ne viselkedjek úgy, mint egy hisztis kisgyerek. Már dél volt, úgy hogy muszáj volt elkezdenem felöltözködni, a kezeim annyira remegtek, hogy Harrynek kellett begombolnia az ingemet. A hajamat még éppen, hogy betudtam lőni, aztán amint azzal megvoltam, hagytam Harrynek, hogy tovább öltöztessen. Megkötötte a nyakkendőmet, rám adta a mellényt, utána pedig a zakómat.
- Így – ütögette meg a vállamat finoman. – Jól nézel ki. Hol van a virág a zsebedből?
- Lent van a konyhában – feleltem halkan.
- Liam mi van veled? Miért vagy ilyen ideges?
- Nem tudom. Chanel nem veszi fel a telefont.
- Csodálkozol? Egyszerre öten csüngenek rajta, plusz pocakja van, amihez igazodniuk kell. Na meg a kedvéhez. Tudod, milyen. Valószínűleg még nálad is idegesebb.
- Jó, de akkor is felvehetné a telefont, hogy megnyugtasson. Meg én is őt.
- Azt hittem reggel beszéltetek?
- Beszéltünk is. De az reggel volt. Nyolckor. Azóta eltelt egy csomó idő.
- És? Azt hiszed, hogy meggondolta magát, vagy mi?
- Igen, könnyen lehet.
- Rémeket látsz – nevetett fel, aztán kiindult a fürdőből, én pedig követtem. – Felhívom Corát, aztán megkérdezzük, hogy Chan hogy van – húzta elő a zsebéből a telefonját.
- Azt hiszed én már nem próbáltam? Őt is és Palmot is meg még Danit is csörgettem, senki nem vette fel a telefont.
- Nekem felfogja – vigyorgott rám, míg lesétáltunk az emeletről. – Szia, baby – szólt bele, aztán rám pillantott, én pedig megkönnyebbülten felsóhajtottam, hogy felvette, aztán feszülten vártam, hogy Harry mit mondd. – Nincs semmi baj, vagyis de igen van. Ne akadj ki, csak Liam ideges – nevette el magát. – Tudnia akarja, hogy mi van Chanelel – mondta, aztán hallgatott egy ideig, én pedig elkerekedett szemekkel bámultam rá. Mégis mit mondhat neki Cora? – Bővebben? – kérdezett vissza Harry. – Oké, oké, jól van, én mondtam Liamnek, hogy minden rendben van. Igen, készen vagyunk. Nem indulásra készen, de már felöltöztünk. Jól van, majd találkozunk. Puszi – rakta le, én pedig rögtön számon kértem őt.
- Mit mondott?
- Azt, amit én is. Chanel tiszta ideg és nyűgös, de minden rendben van. Pont a legrosszabbkor hívtam, mert most adják rá a ruháját.
- Oké – fújtam ki a levegőt.
- Héj, minden rendben van. Ne parázz. Chanel jól van, a lányok lázasan készülődnek, ahogy mi is és nem sokára indulhatunk is.
- Harry, megtennél még nekem valamit? – torpantam meg, ahogy eszembe jutott a nyaklánc, amit Chanelnek szeretnék adni, hogy viselje az esküvőn. Mesélte, hogy összekapott az anyjával az ékszeren, meg hogy anya is belekeveredett és végül nem választott semmit, így hát tegnap vettem neki egy arany láncot, melyen egy ugyanolyan formájú kő volt medálként, mint az eljegyzési gyűrűén. – Mindjárt jövök – mondtam, aztán felszaladtam az emeletre a szobába, ahol aludtam. A cuccaim közül előkotortam a négyzet alakú plüss bevonatú dobozkát, aztán azt a kezembe szorongatva indultam vissza Harryhez. – Elvinnéd ezt Chanelnek? Nem sikerült nyakláncot választania, én pedig vettem egyet neki.
- Ah, Liam, te örök romantikus – vigyorodott el Harry, mire én is elmosolyodtam és a kezébe nyomtam a dobozt. – Jól van, elszaladok vele, de te akkor meg most már nyugodj le. Mindjárt jövök.
- Kösz Harry – mosolyodtam el szélesen, aztán sóhajtottam egy nagyot, majd a nappali felé indultam, ahol Freddie éppen hangosan kacarászva felém futott meztelen lábakkal, mögötte pedig Louis üldözte őt, így elkaptam a kissrácot és felemeltem, mire visítva kinyújtotta a kezeit és az arcomba nyomta őket.
- Rosszalkodunk, rosszalkodunk? – kérdeztem tőle.
- Liam – vigyorgott rám édesen, aztán megint felvisított, mikor Louis ráijesztett mögötte és a fejével a mellkasomnak dőlt, miközben a kezeit már Louis fel nyújtotta ki, hogy eltudja tolni őt magától.
- Egész délelőtt őt üldözted, még mindig nem sikerült felöltöztetned? – kérdeztem Louistól vigyorogva.
- Folyton elszalad előlem és azt hiszi, hogy játszunk – mosolyodott el Louis is. – Most raktam tisztába, de megint elszaladt előlem. Most már tényleg fel kell öltöznünk Freddie, ne szórakozz. Később játszunk – mondta neki komolyan, aztán átvette tőlem. – Te? Készen vagy? – nézett rajtam végig.
- Igen, mondhatni – bólintottam.
- Izgulsz? – kérdezte egy kis mosollyal az arcán, én pedig újabbat bólintottam. – Tudom. Én is izgultam. De nem kell miért. Úgy értem hamarabb túl vagy rajta, mint hinnéd. Észre sem veszed, aztán már a sátorban fogtok táncolni férj és feleségként.
- Kösz Louis – mosolyodtam el és pillantottam kék szemeibe. Rohadt jól esett, amit mondott, annak ellenére, hogy tudtam még mindig nem békült meg Chanelel. De tudtam, hogy próbál értem jól viszonyulni a dolgokhoz, főleg miután megint úgy kiakadt, mikor a kórházba kerültünk. Láttam rajta akkor is, mikor elmondtuk neki és Daniellenek, hogy összeházasodunk és Chanel terhes, meg most is, hogy nem teljes szívéből örül neki, de próbálkozik. Erősen próbálkozik értem, mert ő a legjobb barátom és rohadtul szeretem őt.

Az utolsó simításokat végeztük a csokorral a zakó zsebemben, amit Louis igazgatott, míg Niall Freddiere vigyázott, hogy ne kenje össze a ruháját semmivel, mikor visszaérkezett Harry.
- Na? Odaadtad neki? – kérdeztem rögtön, amint belépett a nappaliba.
- Igen, persze – bólintott mosolyogva. – A csajok készen vannak, ideje nekünk is indulni.
- Voltál náluk? – kérdezte Niall, Hazz pedig bólintott.
- Oké, kész van – lépett hátrébb Louis.
- Köszi – sóhajtottam fel idegesen.
- Akkor, mehetünk? – kérdezte Harry, én pedig bólintottam. Louis összeszedte Freddiet, meg a cuccait, aztán kiléptünk a házból, mire egy csomó fotós kiabálni és kattintgatni kezdett. Láttam, hogy egy felük a mi lakásunk előtt várakozott, de hát oda várakozhattak, ugyanis éppen ezért a lányok Lounál készülődtek. Miután Louis bekötötte Freddiet a gyerekülésbe, el is indultunk a templom felé. Elképesztően ideges voltam, még meg sem állt az autó, de én már kipattantam belőle a templom előtt. Velünk egy időben érkeztek meg az első vendégek, akiket a szertartásra is meghívtunk, így köszöntöttem őket és kezet fogtam velük. Kint maradtam a templom előtt megvárni anyáékat és a nővéreimet, meg persze reménykedtem, hogy velük egy időben befutnak majd a lányok is. Persze tudtam, hogy Chanelt már csak az oltár előtt fogom látni, hiszen ő, Holly és Lux – a két koszorúslányunk – direkt később fognak elindulni. Mosolyogva öleltem át anyát, apát és a nővéreimet, mikor megérkeztek, aztán pedig Hazelt és kezet fogtam Calebbel. Eközben a felbérelt esküvői fotós kattintgatott párat, majd anyáék előre mentek, ahogy Hazel is Chanel testvéreivel. Mikor
megérkeztek a lányok, izgatottan pillantottam rájuk, aztán megköszöntem az újabb vendégeknek, hogy eljöttek, majd hozzájuk léptem.
- Gyönyörűek vagytok lányok – mosolyodtam el.
- Aw, köszönjük – kuncogott Palmer.
- Mit keresel még mindig itt? Bent kéne lenned – dorgált Cora.
- Csak vártam, hogy megérkezzetek. Chanel…
- Szeret, imád, kiugrik a bőréből, indíts befelé – szakított félbe Cora, mire a többiek felnevettek, én pedig vigyorogva hagytam, hogy megfordítson, aztán kicsit meglökjön a lépcsők felé.
- Ti megvárjátok őt? – fordultam vissza feléjük.
- Nem, mindjárt bemegyünk – mosolygott Danielle, én pedig hangosan kifújtam a levegőt, aztán felindultam a lépcsőkőn a templom bejáratához. A fejemet forgatva és egy párszor megtorpanva mentem végig a padsorok között az oltárig. Volt még pár vendég, akiket köszöntöttem, aztán odamentem anyáékhoz, és egészen addig ott álltam velük, míg nem a fülembe jutott, hogy megérkeztek Chanelék. Elfoglaltam a helyemet, aztán izgatottan vártam és a nyakamat nyújtogattam. Bejöttek Harryék, rám kacsintva elfoglalták a helyeiket bal oldalt a második sorban, míg Niall felsétált mellém, megveregette a vállam egy büszke vigyorral az arcán és félre állt Lou mellé. 

Hirtelen mindenki egyszerre csendesedett el. Nagyot nyeltem és remegő kezeimet szorítva vártam, hogy elinduljon a zene. A vendégek felemelkedtek a székekről, aztán felcsendültek az első akkordok, kitárták az ajtókat, majd belépett Lux és Holly elöl a szép ruhájukban vigyorogva, kezükben egy-egy kosárral, amiből virágszirmokat szórtak. Mögöttük már láttam Chanelt, de nem teljesen jól. Amint Lux és Holly előrébb értek, és Chan valamint az apukája is elindultak, csak akkor láttam őt teljesen. Az arca komoly volt, aztán mikor felemelte a fejét, és összetalálkozott a tekintetünk, elmosolyodott. Én is szélesen elvigyorodtam, azt hiszem a nap hátralévő részében nem is fogok tudni máshogy tenni. Elakadt a lélegzetem, mikor végigpillantottam rajta, nem is egyszer. Chanel álomszép volt, a hasa gömbölyödött a testre simuló ruhájában, és ettől csak még gyönyörűbb volt, már ha ez még valahogy lehetséges lehetett. Felül csipke és kövek díszítették a ruháját, aminek két vékony pántja volt. A combja közepétől aztán a ruha hatalmas habos anyagba változott át, amit húzott maga után. A kezében a halványrózsaszínű bazsarózsa csokor pihent, a haja hátra volt tűzve, és hullámos loknikban omlott a vállára. A tekintetemet el se szakítottam róla, meseszép volt és emiatt dagadt a mellkasom a büszkeségtől. Lassan haladtak, Lux és Holly
elképesztően édesen vigyorgott és dobálták a virágszirmokat, miközben vagy engem, vagy a közönséget nézték. A fülemben dobogó vértől szinte alig hallottam a zenét, Lux és Holly egyre csak közeledtek felém, mögöttük pedig pár lépés távolsággal Chanel és Caleb. Nem mertem sehova máshova se pillantani, mondjuk nem mintha nagyon akartam volna. Szemem sarkából láttam, mikor Holls és Lux oldalra fordultak, aztán a székeikhez sétáltak az első sorba, anyáék és Hazel és Caleb székei mellett, amiket direkt számukra tartottunk fel, hogy ne tartson nekik sokáig, amíg bebotorkálnak a második és harmadik sorba Palmerék mellé. Utoljára végigmértem Chanelt tetőtől talpig, és csak most láttam igazán közelről, mennyire szép ruhát választott. Bal kezemet kinyújtottam felé, mikor elém értek, Caleb pedig egy büszke mosollyal adta át nekem a menyasszonyomat. Felhúztam magam mellé a két lépcsőn az oltárhoz, aztán még közelebb vontam magamhoz, miközben a zene elhalkult. 

Mindketten szemben álltunk már a férfi előtt, aki készült minket összeadni. A kezeim még mindig remegtek és csak remélni mertem, hogy Chanel ezt nem szúrta ki. Jól esett a teste melegét érezni, édes illata becsúszott az orromba és tudtam, hogy a házasságkötőre kellene figyelnem, de elég nehezen ment. Fél szemmel Chanelre pillantottam és csak még szélesebb lett a vigyorom, mikor észrevettem, hogy ő is engem néz. Legszívesebben már magamhoz húztam volna és szét csókoltam volna az arcát, de nem lehetett. Mikor visszanézett előre, én is rávettem arra, hogy figyeljek, hiszen mégis csak a saját esküvőmön álltunk. Tőlünk balra állt Lou, mint Chanel tanújaként, és Niall, mint az én tanúmként, mindketten minket néztek egy széles vigyorral az arcukon. Éreztem, ahogy az egész testem ellazult és a súlyok, amik eddig a vállaimat nyomták, eltűntek onnan. Olyan volt, mintha végre megint tiszta oxigén tudnék belelélegezni, mert tudtam, hogy Chanel most már mellettem van, a feleségem és hogy semmi sem választhat el minket egymástól.

2017. augusztus 16., szerda

[II. 31. - Semmilyen anyai szándékod nincs]

Halihalloo,
okay, imádom a rész elejét. Lanelék momentelnek reggel és ah.:( Sajnálom, hogy vége lesz a sztorinak, ugyanakkor már itt az ideje. Úgy hogy tessék mindenkinek kiélvezni őket, amíg még lehet.:3 A rész második felében pedig... muszáj volt kicsit felkavarni az álló vizet.:D Oh, mielőtt elfelejteném, wattpadon indult egy új történetem Harry főszereplésében, örülnék neki, ha benéznétek!:) Ami a szombati részt illeti, lehet, hogy egy nappal később fog jönni, mert elutazok és fogalmam sincs, hogy szombaton lesz -e esélyem kirakni. Jó olvasást! Xx♥


Chanel Adele Sangster

Ma reggel eléggé izgatottan keltem fel, és az izgatottságom szerencsére egésznap talpon is tartott. A tegnap éjszakánk elég mozgalmas volt, de hát, ha egyszer nem bírunk betelni egymással. Fogalmam sincs mi történhetett velünk, de pár egy órás megszakításokkal mindig újra egymásnak estünk és ezért azt hittem, hogy majd ma egész nap az ágyunkban fogok feküdni. Ehelyett már kilenckor fent voltam, csináltam reggelit magunknak, aztán újra átmentem a listán, amit az esküvőszervező írt össze. Újra átnéztem a menüt, a vendéglistát, az ültetést és a dallistát, de mivel már tényleg semmiben sem találtam hibát, hagytam végül az egészet és vártam Liamre, hogy felébredjen. Palmer és Cora is dolgozott ma, de Palm már kettőkor végez, úgy hogy miután szusszant egyet otthon, elkísér majd az utolsó ruhapróbára a szalonban. Karen, anya, Leana valamint Madison is jönnek velünk, míg Liam, Geoff, apa és Brody közösen terveztek valamit. Nem lettem beavatva és ezzel rendben is voltam, hiszen az utóbbi napokban Liam és apa egészen jól összehaverkodtak, ráadásul Geoff is bírta apát, Brody miatt pedig már egyáltalán nem aggódtam. Rajtam kívül még mindig ő volt az egyetlen normális személy a családban.

Eléggé naiv voltam, mikor azt hittem, hogy majd a többi rokonaim, unokatestvérek, nagynénik és nagybácsik nem szereznek tudomást arról, hogy férjhez megyek, így ebből adódóan nem is lesznek itt az esküvőn. Gondolhattam volna, hogy anyám szétkürtöli egész Miamiben, hogy a második lánya is megnősül, ezért a család összes tagja tudni fog róla. Majd leestem a székről, mikor egyik nap vacsora közben anya csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy mivel nekem már annyira se tellett, hogy a rokonaimnak kiküldjek egy nyamvadt meghívót, meghívta ő őket a mi nevünkben. Annyira kiakadtam, hogy kis híján ráborítottam az asztalt, végül miután rendesen helyben hagytam őt, ott hagytam mindenkit az asztalnál. Még mindig nem bírom felfogni, hogy hogyan jött ahhoz, hogy ő a mi nevünkben intézkedik és meghív még pár embert. Akik amúgy egyáltalán nem izgatnak engem, tehát evidens volt, hogy nem hívom meg őket. Plusz van közte néhány ember, akik egyszerűen nem kívánatos személyek a szemeimben. Erre jön anyám és hatalmas örömmel meghív mindenkit, jó hogy nem az egész várost idecsődíti. Jó hogy nem oszt meghívókat random az utcán egy pár paparazzinak, csak hogy az újságban szerepelhessen és reklámozhassa első sorban magát és azt a hülye cégét.

Leraktam a yoghurtos-müzlis-gyümölcsös tálamat, aztán lentebb csúsztam az ágyban és visszafeküdtem Liam mellé. Nem akartam többet anyára gondolni, mert annak csak az lesz a vége, hogy robbanok, ahhoz pedig nincs sok kedvem. Csak élvezni akarom a meglehetősen nyugodt reggelünket Liammel, főleg mert délutántól indul a stresszelés és a pörgés egészen holnapig és bár fitnek érzem magam és a hasam sem korlátoz még annyira a mozgásban, félek, hogy nem fog minden olyan gördülékenyen menni, mint ahogy azt elterveztük és szeretnénk.
Kezemet óvatosan Liam vállára csúsztattam, majd onnan hátra a hátára, miközben közelebb bújtam hozzá és egy kicsit a mellkasom felé vontam őt. Az egyik lábamat átvetettem a derekán, míg a másik az övé mellett feküdt. Ágyéka a hasamnak nyomódott, amin vigyorognom kellett, hiszen eszméletlen volt, hogy mit le nem műveltünk tegnap este. Keze rögtön a derekamra csúszott és még közelebb vont magához, míg a fejét szorosan az enyém mellé nyomta és felmorgott. Mosolyogva figyeltem az arcát, borostája már növekedett és ezzel csak még szexibbé tette őt. Hajtincsei a homlokába hulltak, az egyik annyira hosszú volt, hogy leért egészen bozontos szemöldökéig. Nem sokáig feküdt békésen a párnán, a szemei megrebbentek, aztán rám nézett, miközben elmosolyodott, ami miatt nekem is még szélesebben kellett mosolyognom. A kezem, ami a hátán volt, most az arcára csúszott, fejemmel lentebb hajoltam az övéhez, aztán az ajkaimat az övére tapasztottam. Az ajkai puhák voltak és édesnek tűntek, a szívem százszor gyorsabban dübörgött a mellkasom ellen, ahogy megcsókoltam őt. A számat erősebben nyomtam az övére, miközben az ujjaim oldalt a haját simogatták, de közben a tenyerem még mindig az arcán feküdt. Bekebeleztem az ajkait, és kicsit hevesebben csókoltam őt, míg ő beszippantotta az alsó ajkamat és cuppogott egyet, ami hangosan visszhangzott a csendes szobában. Nem sokkal később muszáj volt elhúzódnom tőle, mert elfogyott a levegőm, de a fejemet nem húztam sokkal távolabb az övétől. Felsóhajtott, aztán a kezét fentebb csúsztatta az oldalamon, majd megmozdult, engem a hátamra nyomott, míg ő fél testével rám feküdt. Az arcán egy elégedett mosoly terült el, fejét a mellkasomra fektette és szorosan átölelt a kezeivel. Ballosomat a fejére helyeztem és csavargatni kezdtem barna hajtincseit, míg a másikkal a vállát cirógattam és én is visszahunytam a szemeimet. Imádtam vele ébredni és így összebújni, különösen mióta terhes vagyok. No, nem mintha nem terhesen nem szerettem volna vele így feküdni és pihenni. De azt hiszem a kisbabánk is mindig tudja, ha az apukája a közelében van, pláne mikor rám pakolja majdnem az egész testét. És Liam is elmondja egy nap többször is, hogy mennyire szereti a pocakomat. Amit amúgy én is szeretek. Annak ellenére, hogy azt hittem, úgy fogok majd kinézni, mint valami dagadt tehén, eléggé normális terhes-anyuka alakom van, úgy hogy nincs okom panaszkodásra.
Felnyitottam a szemeimet, aztán lepillantottam Liamre, majd muszáj volt elkuncognom magam, mikor szembetalálkoztam az elégedett-lusta mosolyával, ami még mindig az arcán terült el, miközben a szemei csukva voltak.
- Na, mi az, mi ez az elégedett vigyor? – kérdeztem halkan vigyorogva, aztán végig simítottam a homlokán, a halántékán, majd az arcán és le a nyakán. Jól esett őt dédelgetni és kényeztetni, neki pedig jól esett, hogy cirógatom.
- Ah, csak úgy eszembe jutott, mennyire szerencsés vagyok.
- Aw, átmentünk nyálasba? – olvadoztam, ő pedig még mindig ugyanazzal a vigyorral megrázta picit a fejét.
- Tudom, hogy igazából szereted, mikor ilyeneket mondok.
- Hát akkor rosszul ismersz Payne – sóhajtottam, de csak hogy eltudjam bizonytalanítani az igazában. Mert, hogy igaza volt.
- Jobban ismerlek, mint te magad, Mrs Payne.
- Héj, még nem is vagyok a feleséged.
- Oh, de kevesebb, mint negyvennyolc óra múlva igen.
- Na és mi fog akkor változni? Csak egy darab papír, meg új vezetéknév.
- Nem igaz – motyogta. – Mert akkor már a feleségem leszel és nem a barátnőm, vagy a menyasszonyom. Annak sokkal nagyobb jelentősége van. Még pedig az, hogy egy életre hozzám vagy kötve és nincs menekvésed.
- Nincs menekvés – motyogtam utánozva őt, miközben elbambultam a szőnyeget fixírozva.
- Nincs ám – emelkedett meg rólam, így kitakarta előlem azt az egy pontot, amin elbambultam, úgy hogy muszáj volt rá pislognom. Nem mintha olyan rossz látvány lett volna a jövendőbelim. – Tudom, hogy szeretsz elfutni, meg menekülni, de erre mostantól nem igazán lesz több esélyed. És igen, mostantól, mert nem futhatsz már az elől sem, hogy a feleségem legyél – vigyorgott rám, én pedig mosolyogva megráztam a fejem és lehúztam magamhoz egy apró kis csókra.
- Nem is akarok elfutni – suttogtam a szájába. – Habár izgi lenne elszökni Vegasba és titokban összeházasodni – mondtam izgatottan, mire felnevetett, aztán elhúzódott tőlem, majd a fejem mellett megtámaszkodott a könyökén a fejét pedig a kezébe ejtette.
- Megtennéd? – kérdezte. – Mármint, hogy tényleg elszöknél velem Vegasba?
- Ha benne lennél, igen. Megszabadulnánk anyámtól és az egész pereputtytól és kevesebb, mint tizenhárom óra múlva a feleséged lennék.
- Miért tudod, mennyi időbe telik Londonból Las Vegasba repülni? – kérdezte mosolyogva, mire én is elvigyorodtam és felpillantottam ragyogó barna szemeibe.
- Talán készültem…
- Szóval végig ezt tervezted, nem igaz? – kérdezte, én pedig kuncogva bólintottam, aztán hagytam, hogy megcsókoljon és további kis puszikat szórjon el a számon.
- Mhm, csak gondolj bele, milyen izgalmas lenne – mondtam vigyorogva, miközben elképzeltem az egészet magam előtt.
- Azt hittem tegnap este elég adrenalin löketet adtam, hogy kiélvezkedd magad – mormogta a nyakamba.
- Nem, abból sosem elég – motyogtam, aztán elnevettem magam, mikor a fogai közé vette a bőrömet és meghúzta egy kicsit azt. – De azért van pár előnye is, hogy hagyományos esküvőnk lesz.
- Hagyományos? – húzódott el tőlem, míg felvonta a szemöldökét. – Te hagyományos és unalmas esküvőnként képzeled el a holnapunkat?
- Nem, dehogy – nevettem el magam. – Tudom, hogy nem lesz az. Már csak azért sem, mert itt lesz a családom. Unalmas akkor már nem lehet.
- Na és mik lennének azok az előnyök? – kérdezte mosolyogva és újra a fejem mellé könyökölt.
- Hát például, hogy látsz a ruhámban. Elég jól mutatok fehérben – vigyorodtam el, mire neki is egy vigyor terült el az arcán.
- Oh, hidd el, alig várom. Főleg azt a részt, mikor kisegítelek belőle.
- Kétlem, hogy így lenne, hiszen akkor ki fog inni? Részeg leszel, mire hazakerülünk.
- Lehet, hogy részeg leszek, de nem olyan nagyon részeg. Hanem csak egy kicsit. Hogy kiélvezhessem veled a nászéjszakánkat.
- Vigyázz, mert szavadon foglak.
- Nyugodtan – nyomott csókot a számra. – És megígérem neked, hogy tíz év múlva, az évfordulónkon, megszöktetlek Vegasba, a gyerekeket pedig lepasszoljuk anyáéknak – vigyorgott le rám.
- Woah, milyen gyerekekről beszélsz? – nyomtam meg a szó végét, és meglepődötten néztem rá.
- Azt hitted beérem majd egy gyerekkel? Legalább még kettő. Vagy három. Majd meglátjuk – motyogta a számra.
- Az igen, szép kis terveid vannak. Azt hiszed olyan könnyű megszülni egy gyereket, nem igaz?
- Nem hiszem azt baby – gügyögte a számra. – De amúgy igen, elég szép meg izgalmas terveim vannak, ha már egy adrenalin imádó nőt veszek feleségül – csókolt meg, én pedig a kezeimet a nyaka köré fontam, és lehúztam magamra.

*
- Szerintem az előző nyaklánc jobban illett hozzád és a ruhához is – mosolygott rám Karen, amit én a tükörben láttam. Elmosolyodtam és figyeltem, ahogy mellém sétál, aztán hátulról megigazítja a mostani láncot a nyakamban.
- Igen, nekem is jobban tetszett – néztem rá a tükörből, aztán a mosolyom rögtön lefagyott az arcomról, mikor édesanyám kinyitotta a száját.
- Szerintem meg ez a tökéletes lánc. Karen, drágám, engedj ide – lépett ő is hozzánk, én pedig idegesen sóhajtva fordultam felé és vezettem rá a tekintetemet.
- Nem anya, nekem ez nem tetszik. Az előzőt szeretném – mondtam ránézve, míg ő a kék tekintetét a nyakamra irányította és úgy tett, mintha a kövér láncot igazgatná, ami a nyakamat díszítette, közben pedig már nem volt rajta mit igazítani.
- Ugyan édesem, ez sokkal jobban áll neked! – korholt negédes hangon, mire felemeltem a kezemet, aztán ellöktem az övéit és hátráltam egyet tőle.
- Egy hülye lánc sem kell, nem ez fogja meghatározni, hogy férjhez megyek –e, vagy sem – nyúltam hátra, aztán kiszedtem a nyakamból a súlyos ékszert, majd az előttem lévő asztalra ejtettem. – Leveszem most már a ruhát, eleget lehetek benne holnap – sóhajtottam fel idegesen, aztán megfordultam és Palmer felé indultam. – Segítenél? – kérdeztem szándékosan ignorálva mellette ülő testvéreimet.
- Persze – pattant fel, én pedig megfogtam a ruhám alját és az öltöző felé kezdtem masírozni.
- Annyira ki tud borítani – sóhajtottam fel idegesen, mikor már kettesben voltunk a hatalmas öltözőben, hogy jól elférjek benne a ruhában és kényelmesen le meg fel öltözhessek. – Direkt azért is a másik láncot választotta, csak hogy a véleménye eltérő legyen Karenétől és az enyémtől. Emellett pedig még undorítóan próbál nyalni és anyainak tűnni. Olyan szánalmas.
- Héj, ne húzd fel magad baby – mondta Palmer, aztán megfogta a kezem és kisegített a ruhából. – Csak végy mély levegőket és próbálj meg ne rá gondolni. Ne hergeld fel magad feleslegesen.
- Igen, igazad van – vettem mély levegőt, aztán segítettem neki a ruhámat feladni a próbababára.
- Kint megvárunk – mosolygott rám, miután megvoltunk, aztán kitolta a babát a ruhámmal, én pedig lecserélhettem a menyasszonyi ruhához kiválasztott fehérneműt a sajátomra és visszaöltözhettem a kényelmes ruháimba. A táskámban turkálva indultam vissza Palmék felé, hogy aztán indulhassunk, de már messziről hagytam anya hangját.
- Értékelném, ha a saját lányának osztogatna a tanácsokat, és nem az enyémet befolyásolná. Palmernek nincs szüksége a véleményére – mondta, én pedig felkaptam a fejem és elkerekedett szemekkel meredtem rá és Karenre. A többiek sehol sem voltak.
- Anya, normális vagy? Tudod mit, pontosan a te tanácsaidra nincs semmi szükségem. Semmi anyai szándékod nincs, azért vagy itt, hogy dirigálhass, és az újságokban szerepelhess majd, és ettől felfordul a gyomrom. Esküszöm neked, hogy holnap nem teheted be a lábad sem a templomba, sem a kertbe, ha még egyszer így beszélsz Karennel. Mert őt veled ellentétben még vezéreli egy kis jóindulat. Oh, és osztogass Madisonnek tanácsokat, nekem semmi szükségem a véleményedre – ragadtam meg Karen kezét, aztán elindultam anyát kis híján fellökve a kijárat felé, de nem érdekelt. Tőlem aztán meg is pukkadhat mérgében, vagy bosszúból felszállhat a következő gépre vissza Miamibe, engem aztán nem fog még az sem izgatni. Az arcom égett miatta Karen előtt és fogalmam sem volt, hogy mégis mit mondhatnék, vagy tehetnék azért, hogy ne haragudjon meg. – Annyira nagyon sajnálom – pillantottam rá, amint kiértünk az utcára. – Anyám egy őrült, kérlek, ne vedd egyetlen egy szavát se komolyan. Én nagyon is örülök a tanácsaidnak és a véleményednek. És nagyon jól esik, hogy így törődsz velem.
- Ugyan édesem, ez csak természetes – mosolygott rám, míg a kezét az arcomra simította kedvesen. – Ne aggódj, nem haragszok sem rád, sem édesanyádra. De soknak tűnni sem szeretnék, és nem akarom Hazelt hergelni.
- Nem vagy sok! Irigyelem Liamet, amiért ilyen anyukája van – mosolyogtam rá.
- Oh, te – húzott magához és átölelt, én pedig boldogan öleltem neki vissza. Szavakba önteni nem tudom mennyire jól esett a törődése.

Visszaérve a lakáshoz már is egy pár tucat fotós táborozott és eszeveszettül kattintgattak a kameráikkal, amíg el nem tűntük a szemük elől a lépcsőházban. A fiúk még nem érkeztek haza, így hát rögtön az emelet felé vettem az irányt és ledobtam magam az ágyra. Még felakartam hívni az esküvő szervezőnket, de Palmer felküldött pihenni, mondván, hogy ő intézkedik és én pedig csak ne idegeskedjek semmin. Nyugtalan voltam és rosszkedvű és hiányoltam Liamet, pedig alig volt pár óra, amit külön töltöttünk egymástól. Ma pedig még külön is fogunk aludni, a lányok eszméletlen babonások és ragaszkodnak hozzá, hogy ketté szakítsanak minket az esküvőnk előtti éjszakán. Úgy beszéltük meg, hogy Lounál és Luxnál éjszakázom, hiszen a fotósok száma holnap biztosan megtriplázódik a lakásunk előtt. Elég nagydobra dobták a médiában, hogy összeházasodunk, voltak olyan riportok ahol azt mondták, hogy élőben fognak majd közvetíteni az esküvőnkről, ami természetesen nem igaz. Rengeteg biztonsági őr lesz majd a helyszínen, plusz az egész teljesen el van kerítve esetleges rajongók és fotósok támadásaitól, úgy hogy biztos vagyok benne, hogy semmilyen kívülálló nem fog bejutni az esküvőnkre.
Liam Nialléknál fog éjszakázni és ott is fog készülődni, míg mi lányok majd Louéknál. Egyszeriben elfogott az izgatottság, ahogy belegondoltam a holnapba, miközben fentebb nyomtam magam az ágyon és az oldalamra fordultam. Lehunytam a szemeim és azt kívántam, hogy bárcsak már holnap ilyenkor lenne. Holnap ilyenkor már Liam felesége leszek és a súlyok, amik eddig a vállaimat nyomták az egész esküvői felhajtás miatt, szépen lassan legurulnak majd onnan és kiélvezhetem Liam közelségét. Eléggé megfogott reggel az egész nincs menekvés és, hogy hozzám kötöd magad egy életen át beszéddel. Furán éreztem magam, hiszen valami azt súgta, hogy félnem kellene attól, hogy majd Liamtől fogok függni mindenhogyan. De valami miatt ettől egyáltalán nem tartottam, sőt vártam, hogy ténylegesen Liamhoz legyek kötve. Elmondhatatlanul szeretem őt és boldoggá tesz már csak a gondolata is annak, hogy a hátralévő életemet vele tölthetem.
Elnyomott az álom miközben a jövőnkön gondolkoztam és csak akkor ébredtem meg, mikor egy kéz fonódott a derekam köré és simult a hasamra, meg egy test préselődött hátulról szorosan az enyémhez. Liam illata rögtön bekúszott az arcomba, álmosan sóhajtottam egyet, de a szemeimet nem nyitottam fel. Kezemet az övére csúsztattam, ami a hasamon pihent, majd összefontam az ujjainkat.
- Minden rendben? – suttogta a fülembe, én pedig újabbat sóhajtottam.
- Most már igen – motyogtam vissza, ő pedig nyomott egy puszit az arcomra és a fejét a nyakamba fúrta. 

2017. augusztus 12., szombat

[II. 30. - Tudod milyenek]

Halihalloo,
egy kicsit zsúfolt lett a rész, azon kívül, hogy nem történik benne sok minden.:D Nagyon örültem az előző rész alá érkezett kommentjeiteknek, és örömmel konstantáltam, hogy mindenki örül baby Paynonak.:3 Meglepődtetek egyébként, hogy kisfiú lesz? És szerintetek ki választ majd neki nevet?^^ Oh és mielőtt még elfelejteném, innentől kezdve tíz rész van hátra, csak hogy számoljatok vele!:) Jó olvasást! Xx♥


Chanel Adele Sangster

2025. március 19.

- David? – kérdezte Liam, én pedig a fejemben kimondtam a kisfiunk esetleges teljes nevét. David Payne. Nem hangzott rosszul, de nem volt a tökéletes név a kisbabánk számára.
- Nem – ráztam meg a fejemet, aztán lepillantottam a tálba, ami a kezeimben pihent és egy újabb szőlőszemet csúsztattam a számba.
- Daniel?
- Nah – vágtam rá rögtön, hiszen az első dolog, ami erről a névről beugrott az Dan Humphrey volt a Gossip Girlből, vagyis maga Gossip Girl. Elcseszték az egész sorozatot ezzel a húzással.
- Eric?
- Te most a sorozatomból sorold a neveket, vagy mi van? Azt hittem utálod – terült el egy mindent tudó vigyor a számon, míg felpillantottam rá.
- Oh, utálom is. És csak olyat mondok, ami nekem is tetszik.
- Daniel Payne? Most komolyan? – vontam fel a szemöldökömet.
- Miért, a Dan az édes. Dan Payne jobban hangzik.
- Dan nekem is tetszik – szólt közbe Niall, én pedig csak megráztam a fejemet.
- Todd? – kérdezte Harry, én pedig egy görögdinnye darabkát nyomtam a számba. Todd Payne. Nem volt rossz, de még mindig nem az igazi. Megráztam válaszként a fejemet.
- Todd? – kérdezett vissza Cora, én pedig felpillantottam rájuk.
- Ja. Nem rossz – vont vállat Harry, Cora pedig hitetlenkedve nézett rá.
- Ugh, de igen Harry, nagyon is rossz – rázta a fejét Cora, én pedig elvigyorodtam, és Niallékre néztem.
- Thomas? – kérdezte a szőke hajú srác, én pedig nevetve megráztam a fejemet.
- Miért, a Tommy az tök édes név! – biggyesztette le a száját.
- Igen, lehet, de nem a kisfiamnak – hajoltam előre, aztán leraktam az üres tálat a kisasztalra, majd kinyújtózkodtam a kanapén.
- Scott? – kérdezte Harry.
- Bah, nem – ráztam a fejem, és ekkor megszólalt a csengő, mire Liam felállt és én is felültem. – Mennyi az idő? – kérdeztem.
- Fél négy múlt két perccel – válaszolta Palmer, mire felsóhajtottam és megdörzsöltem a szemeimet.
- Remek – morogtam. – Fél óra múlva indulhatok.
- Hova? – kérdezte Niall.
- A reptérre. Jönnek a szüleim – fintorogtam, mire ő elvigyorodott, amin muszáj volt megforgatnom a szemeimet.
- Hogy te mennyire örülsz neki – mosolyodott el Harry is.
- Viccelsz? Minden kívánságom, hogy megérkezzenek, és a halálba kritizáljanak. Remélem nem terveztek sokáig maradni.
- Ne már. Leégetünk? – kérdezte Niall.
- Nem, de nem szükséges, hogy idő előtt találkozzatok velük. Én a ti helyetekben messziről elkerülném őket.
- Ne már, csak nem lehetnek olyan rosszak – mosolygott Palmer, mire felnevettem és megráztam a fejem.
- Jól van, ha nem hisztek nekem – álltam fel, ugyanis már hallottam Karen hangját, úgy hogy kiindultam az előszobába. Miután köszöntöttem őket, és levetkőztek, visszamentünk a nappaliba, ahol köszöntek a többieknek is, én pedig hoztam nekik inni.
- Milyen volt az út? – kérdezte Liam tőlük.
- Csak egyszer kerültünk dugóba, de amúgy nem rossz – válaszolta Geoff, aztán megköszönte a pohár vizet, amit lehelyeztem elé és Karen elé. Visszahuppantam Liam mellé és mosolyogva néztem rájuk, miközben Liam a kezét a térdemre csúsztatta.
- Na és hogy van a kis unokám? – kérdezte mosolyogva Karen, én pedig az egyik kezemet a hasamra csúsztattam és körkörösen simogatni kezdtem.
- Jól. A minap csuklott – válaszoltam.
- És érezted?
- Igen – bólintottam mosolyogva.
- Csak én nem – biggyesztette le a száját Liam, mire kuncogva ránéztem, aztán nyomtam egy puszit az arcára. – Amúgy éppen nevet keresünk.
- Albert? – kérdezte Harry, én pedig keservesen felnyögtem és megráztam a fejemet.
- Nem és szerintem hagyjuk is abba, mert rosszabbnál rosszabbak jönnek most már – ingattam a fejemet, a többiek pedig felnevettek.
- Voltatok már a hotelban is? – kérdezte Liam a szüleire nézve, ők pedig válaszul csak bólintottak.
- Leraktuk a csomagjainkat – válaszolta Geoff.
- Melyikben szálltatok meg? – kérdeztem.
- Amelyikben a múltkor is – nézett rám mosolyogva Karen, nekem pedig kissé elkerekedtek a szemeim és felnéztem Liamre.
- Mi az? – kérdezte. – A te családod is ott száll meg, nem?
- Hát éppen ez az – sziszegtem, mire felsóhajtott és megforgatta a szemeit.
- Jaj, Chanel…
- Miért? – kérdezte összezavarodva Karen, én pedig magamra erőltettem egy mosolyt és visszanéztem rájuk.
- Erm, semmi – ráztam meg a fejem. – Csak kicsit tartok tőlük. Édesanyám, hogy is mondjam, eléggé…
- Chanel… - figyelmeztetett halkan Liam, hiszen mindig megdorgált, ha csúnyán beszéltem a szüleimről. Ami persze engem nem izgatott.
- Szóval, ha kinyitja a száját, akkor az általában katasztrófába torkollik, úgy hogy, ha bármit is mondd, ne vegyétek magatokra. Anyának nem igazán vannak… határai – mondtam mosolyogva.
- Ugyan, nem kell félned – legyintett barátságosan Karen. – Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz és kedvelni fogjuk egymást.
- Hidd el, ha tehetném, nem hívtam volna meg őket – mosolyodtam el angyalian, csak hogy ne hasson olyan durvának a mondanivalóm.
- Chanel túloz – szólt közbe Liam, mire az oldalába könyököltem.
- Nem, nem túlzok – ráztam meg a fejem. – És nem tehetek róla, de ilyenek. Édesapám is. Sőt a testvéreim is. Szóval az lesz a legjobb, hogy ha akármit is mondanak, ignoráljátok őket.
- Na, akkor szerintem indulhatsz is értük a reptérre – nézett rám szigorúan Liam.
- Ugh – motyogtam, és lenyúltam a földre a zoknimért, hogy újra feltudjam őket venni. – Emlékezz a válaszaidra. Nem, nem és nem – mondtam Liamnek, mire megforgatta a szemeit. – Komolyan mondtam! Nem akarod, hogy Első Henrik legyen a fiunk neve – álltam fel, a srácok pedig halkan felkuncogtak, mire vetettem feléjük egy csúnya pillantást.
- De még nem is tudják, hogy terhes vagy.
- De ha megtudják, akkor anyám első mondata az lesz, hogy legyen a neve az ükük ükük nagyapám után – indultam ki a nappaliból, és a mondatomat valamivel hangosabb nevetés követte. – Most még nevettek – motyogtam a fejemet rázva, miközben leültem a cipős szekrényre, hogy felhúzhassam a cipőmet.
- Vezess óvatosan – jött ki Liam hozzám.
- Nyugi, tudok vezetni – mosolyogtam fel rá. – És én mindig óvatos vagyok – vigyorodtam el.
- Jól van, tudom, hogy vigyázol Első Henrikre, csak szeretem az aggódó apa szerepét – vigyorodott el ő is, mire a lábára csaptam, mivel azzal voltam egy vonalban. – Héj – nevetett fel.
- Nem lesz Első Henrik a gyerekünk neve – mondtam komolyan, mikor felálltam és újra egymással szemben voltunk.
- Nem lesz – bólintott.
- És nem lesz Leana a tanúm.
- Nem lesz.
- És anyámat megfojthatom egy kanál vízben.
- Nem fojthatod meg – mosolyodott el Liam, én pedig megforgattam a szemeimet, majd magamra vettem még egy dzsekit. – Maradj a kocsiban, majd ők megtalálnak téged. Ne szállj ki, nehogy megtaláljanak a rajongók. És légy kedves a szüleiddel. Meg a testvéreiddel.
- Kinyomom Madison szemét, ha végigstíröl.
- Chanel!
- Oké, na, mentem. Puszi – nyomtam csókot a szájára, aztán felkaptam Niall Roverjének a kulcsát, és kiindultam a lakásból. Liam kocsija túl kicsi lenne elhozni a családomat a reptérről, és mivel ők, valamint Liam is ragaszkodtak hozzá, hogy menjek ki eléjük, hogy ne kelljen taxizniuk, kölcsönkértük Niall autóját. – Oh és küldd el a srácokat. Az ő érdekükben – mondtam még neki a liftből, mire megforgatta a szemeit, és becsukta a bejárati ajtót, én pedig sóhajtottam egy nagyot és a lift le is indult velem a földszintre.

A forgalom nagy volt, így persze késve érkeztek meg a Heathrow repülőtér elé, de egy percig sem stresszeltem, sőt mindinkább élveztem, hogy várniuk kell rám. Már messziről láttam anyám magas és karcsú alakját, ahogy a hatalmas bőröndje mellett áll és Brodynak dirigál valamit, míg Madison és Leana valamiről trécseltek, apu pedig nézelődött, gondolom engem keresett. Leparkoltam pontosan előttük, aztán lehúztam az ablakot és kikönyököltem rajta, majd úgy néztem rájuk egy komoly ábrázattal Niall napszemüvege mögül. Kétségkívül szerettem volna anyámat az első percétől kezdve idegesíteni, amit Londonban tölt és egészen az utolsóig az agyára menni. Persze annyira túlzásokba nem akartam esni, főleg nem Liam szülei előtt, de így is terveztem egy-két dolgot, amivel majd kikészíthetem drága, jó édesanyámat. A kisbabám pedig ebben segíteni fog, hiszen imád az érzelmeimmel játszani.
- Palmer! – mosolyodott el apu, mire az én ajkaimra egy féloldalas mosoly húzódott, amint a tekintetem összetalálkozott Brodyval.
- Sziasztok. Szálljatok be – biccentettem a fejemmel magam mögé, aztán angyalian vigyorogtam fel anyára, aki makulátlanul festett még egy nyolc és fél órás repülőút után is. Miért nem lepődöm meg rajta.
- Szervusz Palmer – köszönt kimérten, az ajkaira egy gúnyos mosoly húzódott és méreg drága napszemüvege mögül bámult vissza rám szintén. Nem mintha Niall szemüvege olyan ócska darab lett volna valamilyen túrkálóból.
- Anya – biccentettem felé, aztán magam mögé pillantottam, ahol apa és Brody befelé pakolták a bőröndöket. Visszafordultam a volán felé, aztán kérdőn néztem fel anyára, aki még mindig az ajtóm előtt állt, és engem nézett felvont szemöldökkel. – Szállj be – mondtam neki, aztán megigazítottam a dzsekimet. Persze tudtam, hogy már lelepleződtem előtte.
- Terhes vagy – mondta ugyanolyan üres hangszínnel és érzelemmentesen, mint ahogy én szóltam hozzá. Persze, mit is vártam, hogy majd a nyakamba ugrik?
- Jó észrevételezés. Most pedig, ha megkérhetnélek, szállj be az autóba, szeretnék minél hamarabb megint otthon lenni – mondtam egy pillantást sem rávetve, aztán vigyorogva felkaptam a fejem, mikor nyitódott mellettem az anyósülés ajtaja és Brody ült be mellém.
- Hello Chanel – köszöntött mosolyogva.
- Szia Brody – vigyorogtam rá és felettébb boldoggá tett, hogy Chanelnek szólított, ráadásul anyám előtt. – Mi újság? Milyen volt az út?
- Idegesítő – sóhajtott fel Brody, én pedig elkuncogtam magam és figyeltem, ahogy beköti magát. Hátra beszálltak a többiek is, anya folyamatosan motyogott és morgott valamit az orra alá, így hát én majd’ kiugrottam a bőrömből, hogy sikerült őt máris felidegesítenem.
- Mi a probléma, anyám? – kérdeztem egy sóhajt hallatva, aztán a hátrapillantó tükörből néztem hátra rájuk.
- Nincsen semmi kincsem, indulhatsz – válaszolt apa mosolyogva, én pedig felvont szemöldökkel fordítottam el a kulcsot a zárban és adtam a gázt. Hűha, apa már becézget is. Eléggé kétségbeesetten próbál rendbe hozni elmúlt tizennyolc szörnyű évet, mosolygással és becenevekkel.
- Mégis mikor akartál beavatni arról, hogy nagymama leszek? – kérdezte anya szigorú hangon, én pedig indexeltem, aztán kifordultam a felhajtóra, ami visszavisz minket Londonba.
- Tessék? – kérdezte egyszerre szinte mindenki az autóban rajtam és anyán kívül.
- Hűtsd le magad anyu, elakartam mondani, csak nem menet közben – válaszoltam unottan.
- Mégis hogy beszélsz velem? És hogy merészelted eltitkolni előlünk? Nem kis hasad van, szóval gondolom, már jó ideje tudsz róla.
- Gratulálok! – vigyorgott rám Brody, mire én is elmosolyodtam és hálásan pillantottam felé.
- Köszi.
- Kislány lesz vagy kisfiú? – kérdezte mellőlem.
- Kisfiú.
- Király!
- Ezt nem hiszem el, szóval akkor erre a nagy sietség az esküvővel! – szólalt fel Leana, nekem pedig rögtön lefagyott a mosoly az arcomról.
- Nem, nem éppen, megszülnék én úgyis, hogy nem vagyunk Liammel férj és feleség – válaszoltam lazán, és hallottam, ahogy anya hangosan levegő után kap, ami újra mosolyt csalt az arcomra.

Egyből hozzánk mentem nem vesződve előbb a hotellel és a csomagokkal. Igazából bíztam benne, hogy majd anyám kijelenti, hogy foglalt maguknak lakosztályt az egyik legdrágább londoni hotelben, így szegény Karenéknek nem kell velük egy fedél alatt kihúzni.
- Szép környék – jegyezte meg apa, mikor kiszálltunk az autóból. Én csak beütöttem a kódot a dobozba, aztán lenyomtam a kapu kilincsét és előre indultam, rájuk nem is várva. Ideges lettem attól, hogy az én elképesztő nagyképű és gőgös családom találkozik Liam teljesen normális családjával és megszégyenítenek engem előttük. De hát nem húzhattam tovább ezt a találkozást, inkább most legyen botrány, mint az esküvőn mindenki előtt. 
A liftben visszatükröződött mindenki arca az ajtón, így tökéletesen láttam anya fintorát és Brody idióta vigyorát, amivel mindig sikerül jobb kedvre derítenie és ezt bírom annyira benne. Ahogy beléptünk a lakásba, megcsapott a meleg, a beszélgetés hangja és az otthon illat, ami persze keveredett Liaméval, és ezt imádtam.
Lerúgtam a cipőmet, aztán felakasztottam a dzsekimet, majd egy kicsit értetlenül meredtem Madisonra, aki elkerekedett szemekkel szemezgetett a pocakommal.
- Mi van, nem láttál még terhes nőt? – kérdeztem bunkón, aztán beindultam a folyosón, majd magamra erőltettem egy mosolyt, amint szembe találtam magamat az egész társasággal. A fiúk és a lányok természetesen ugyanúgy ott ültek a kanapén.
Liam rögtön felemelkedett amint meglátott, aztán elindult felém, én pedig egy hajtincsemet az ujjam köré tekerve álltam félre, hogy rálátást nyerhessen a családomra. Anyám rögtön átkarolta őt és egy műmosollyal és „műörömmel” tette, hogy mennyire örül annak, hogy újra láthatja Liamet. Alig bírtam megállni, hogy ne kezdjek hányást imitálni a srácoknak és Liam szüleinek, mikor átölelte anya Liamet és két puszit adott az arcára.
A többiek is felemelkedtek, én pedig bentebb indultam, rögtön engem követett anya és komolyan meg kellett magamat emberelnem, hogy viszonylag normálisan mutassam őt be Karenéknek.
- Karen, Geoff, ő itt az édesanyám, anya ők itt Liam szülei – motyogtam és félve vártam, hogy kirobbanjon a harmadik világháború. Mellénk érkezett még apa is, így együtt mutatkoztak be Karenéknek. Annyira lefoglalt, hogy készenlétben álljak, ha anya hülyén kezdene viselkedni, hogy már csak azt vettem észre a szemem sarkából, hogy Madison szó szerint Liam ölébe veti magát. A kis ribanc! Kissé tátott szájjal figyeltem őket, tökéletesen láttam Liamen, hogy meg van illetődve és fogalma sincs, hogyan utasítsa vissza a húgomat úgy, hogy ne bántsa meg őt, még úgy is, hogy háttal állt nekem. Madison csak kis idő múlva szakadt le róla és viháncolva mondott valamit Liamnek, majd Leana mellé állt, én pedig vonakodva fordultam vissza anyám felé, mikor megszólított és számon kérte rajtam, hogy a barátaimat miért nem mutatom be neki. Összetalálkozott a tekintetem Niallével, akinek az ajkain egy vigyor ült, amin persze forgatnom kellett a szemeimet. Vonakodva bemutattam őket egymásnak, míg Liam tett így a testvéreimmel és a szüleivel. Hirtelen nagyon kicsinek tűnt a szoba és úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt, így hát megkérdeztem Brodyt, hogy szeretne – e valamit inni, de válaszát meg sem várva, már ki is indultam a konyhába. Ott kinyitottam az ablakokat és mélyeket lélegezve vettem ki egy üveg üdítőt a spájzból.
- Minden rendben? – jött utánam Liam.
- Nem – morogtam.
- Na, ne légy morcos. Mi a baj? – kérdezte, miközben mögém állt és átölelt hátulról.
- Anyámék.
- Baby, próbáld kibírni velük ezt a hétvégét.
- Hét közepe van.
- Chan, csak ezt a pár napot. Látod, minden rendben van, mindenki kedvel mindenkit.
- Hát persze. Mert te tudsz a szüleid fejében olvasni, nem igaz? Anya számon kért az autóban, hogy mégis mikor akartam szólni nekik arról, hogy terhes vagyok, mire Leana rávágta, hogy csak ezért házasodunk össze ilyen gyorsan.
- Jó, hát tudod milyenek – mormogta a nyakamba és apró kis puszikat szórt oda megnyugtatásképpen. – Próbáld meg nem felhúzni magad és hagyd, hogy én kezeljem őket, oké? – mondta, én pedig sóhajtva felé fordultam, aztán a kezeimet a vállaira fektettem és összekulcsoltam az ujjaimat a nyaka mögött.
- Jó, kezelheted őket, de ha anya megsérti anyukádat, kidobom innen.
- Baby, már miért sértené meg őt? – kuncogta el magát.
- Te magad mondtad. Tudod milyenek – használtam a szavait, aztán lábujjhegyre pipiskedtem és a számat az övéje ellen nyomtam. 

2017. augusztus 9., szerda

[II. 29. - Nem volt elképzelésünk]

Halihalloo,
ummm a mai egy tartalmas rész lesz, az egyszer biztos.:3 Remélem megtudlak titeket lepni vele, de azért mindenképpen kommenteljetek, hogy tudjam, örültök a fejleményeknek. ;) Jó olvasást! Xx♥


Chanel Adele Sangster

Mosolyogva fentebb nyomtam magamat az ágyon, közben pedig egy percre sem szakítottam el a tekintetemet Liamtől. A homloka ráncokba borult, míg az ajkaival egy picit csücsörített és értetlenül nézett le rám.
- Hogy érted, hogy tévedtem? – kérdezte, én pedig újra az alsó ajkamba haraptam.
- Hát… a lányok hívtak um, két pasit. Tűzoltókat – mondtam, majd kuncogni kezdtem döbbent arckifejezését látva. – Nem történt semmi, csak táncoltak egyet, aztán lepasszoltam őket Louis húgainak – vigyorogtam.
- Hát ezt nem hiszem el! – tátotta el a száját.
- Én komolyan nem tudtam róla Liam! Coráék szervezték – simítottam a kezeimet a pocakomra.
- Szóval akkor sztriptíz táncosok? – kérdezte felvont szemöldökkel, én pedig vigyorogva bólintottam. Felnevettem, mikor Liam elkezdte kicsatolni az övét, aztán letolta a farmerját, meg lekapta a felsőjét és elhajította a szobában. – Táncoltak neked?
- Oh, istenem, Liam el ne kezdd rázni a csípőd – visítottam fel nevetve és még fentebb kúsztam volna az ágyon, de lehajolt hozzám, és elkapta a bokáimat, így nem tudtam menekülni.
- Fogadjunk előlük nem menekültél így. Pedig én a vőlegényed vagyok – mondta egy féloldalas vigyorral az arcán.
- Jaj Liam, nem történt semmit, csak táncoltak egyet és kész – győzködtem a levegőt kapkodva.
- Hát én, meg csak megduglak, és kész – mondta valamivel mélyebb hangon és egyszeriben én is feladtam a ficánkolást és izgatottan pillantottam fel rá.
- Oh, igen? – kérdeztem szemtelenül és a kezeimet két oldalra nyújtottam, majd a lábaimat leengedtem, így teljesen elfeküdtem az ágyon.
- Helyesebbek voltak, mint én? – kérdezgetett tovább.
- Micsoda? Dehogyis!
- De jó testük volt, nem? – erősködött továbbra is az ágy előtt állva, én pedig akaratlanul is végig pillantottam rajta a feje búbjától egészen a lábszáráig, ameddig elláttam.
- Hát az jó volt – válaszoltam késlekedve, de csak hogy húzzam az agyát.
- Kidolgozott? Kockákkal, ugye?
- Mhm, barna és sima bőr – hümmögtem, és közben pedig ügyeltem rá, hogy ne nevessem el magam, éppen ezért nem is mertem felpillantani az arcára.
- Adok én neked olyan barna és sima bőrt – motyogta, aztán már rajtam is volt, a lábaimat szétfeszítette az övéivel, míg a kezeimet elkapta és feltolta a fejem felé. Ekkor tört ki belőlem a nevetés és ficánkolva próbáltam szabadulni a szorításából, de erősebb volt, mint én.
- Csak vicceltem Liam – nevettem hangosan. – Te százszor szexibb vagy. Sőt. Milyen pasi az olyan, akinek még mellkas szőrzete sincs?
- Az előbb még nagyon tetszett, mikor visszagondoltál. Fogadjunk, be is nedvesedtél – engedett el egyik kezével, így másikkal fogta össze a csuklóim.
- Én csak rád nedvesedem be – nyögtem fel, ahogy végig simított a melleimen át le a hasamig, majd feltűrte a ruhámat, és az ujjaival a hálós harisnyámon keresztül belemart a combomba.
- És ezt most el kéne hinnem? – kérdezte, a szemeimbe nézve.
- Igen, Liam, igen – nyögtem fel és alig vártam, hogy végre megérintsen középen. – Ahogy az előbb levetkőztél… És, hogy féltékeny vagy. Meg, hogy azt mondtad, hogy megdugsz. Imádom a mocskos szádat. Hidd el – mondtam a levegőt kapkodva és közben végig a szemeibe nézve. – És most pedig az ujjaid akarom.
- Hát nem kapod meg, mert szórakozol velem. Nem tudom, mit szólnál hozzá, ha én számolnék be arról, hogy hogyan nézett ki egy másik nő, ha megbámulnék valakit…
- Letépném a ruháidat és addig szopnálak, amíg mindenki nem hallja, hogy az én nevemet nyögöd – vigyorodtam el.
- Hm, ezzel akár ki is engesztelhetsz.
- Oké – vágtam rá izgatottan, mire elengedte a kezeimet, így a mellkasára csúsztattam őket, majd elkezdtem lenyomni az ágyra. Hagyta magát, így lehuppant a matracra, én pedig felé lendültem, de a hasam miatt rá sem tudtam normálisan ülni lovagló ülésben. Így hát lecsúsztam a combjairól, végül vigyorogva felálltam, aztán lekaptam magamról a ruhát, majd kikapcsoltam a chokert is a nyakamban és a ruha után hajítottam a földre.
- Hova lett a melltartód? – kérdezte morogva.
- Mondtam, hogy lefogom venni. Ne aggódj, nem segített benne senki – kacsintottam rá, végül visszatérdeltem mellé az ágyra bugyiban és a harisnyában. Ujjaimat beleakasztottam az alsójába, mire megemelte a csípőjét, így letudtam rángatni róla a fekete anyagot. Hímtagja már kellően meg volt duzzadva, az ajkamba harapva vettem a kezeimbe, míg oldalasan fordultam az ágyon. Élesen beszívta a levegőt, én pedig benedvesítettem az ajkaimat, majd a hajamat a bal vállamra dobtam és lehajoltam, hogy kiengesztelhessem őt. Mély morgás tört fel a torkából, én pedig még mélyebben vettem a számba és a nyelvemmel köröztem egyet a farka körül. Rászívtam, aztán kicsúsztattam a számból, míg csak az elejét fogtam közre az ajkaimmal és újra megszívtam, miközben a kezeimmel a tövénél kényeztettem. Felszisszent, mikor a fogaimmal érintettem az érzékeny bőrét, aztán megint lebuktam, hogy olyan mélyen vehessem a számba, amennyire csak tudtam. Felkiáltott és a hajamba túrt, míg a másik kezét végig csúsztatta a hátamon, majd a fenekemen, és ujjaival végig simított a nőiességemen bugyin keresztül. Cuppogva vettem ki a számból a farkát, aztán simítottam a hasára és nyaltam végig teljes hosszát, majd újra bekaptam és a nyelvemmel a makkján köröztem. Eközben ő félre húzta a bugyimat és már a csupasz középsőmet simogatta az ujjaival, többször is szórakozott velem úgy, hogy úgy tett, mintha feltolná az ujját, de aztán mindig visszahúzódott, amiért a farkára morogtam. Ütemesen szopni kezdtem fel és le, hátha megszán és feltolja egy ujját, vagy esetleg kettőt, de ez nem történt meg. Ő viszont egyre jobban érezte magát, nyelvem hegyén boldogsága egy-két elő cseppjét éreztem és a nyögései is egyre sűrűbbek lettek. Egyik kezével, amelyik a hajamban volt, meghúzta azt, míg a másikkal a seggembe markolt, aztán végig simított újra a hátamon, majd visszanyomta az ujjait a középsőmhöz. Megint a számba vettem, ameddig csak tudtam, a testemmel vonaglottam és jobban dörgöltem a fenekem a kezéhez, mire végre a nevemet kiáltotta. Elvigyorodtam és újra meg újra lebuktam teljesen a farkán, közben pedig a kezemmel is dolgoztam rajta.
- Ha megszültem, mellbe dughatsz – ígértem meg neki mély hangon, miközben a melleim többször is a combjainak ütköztek, vagy súrolták azt, aztán újra a számba vettem a farkát és rászívtam a hegyére.
- Bassza meg Chanel – ült fel, aztán elkapta a derekam és lerántott az ágyra, majd rám fordult és hevesen megcsókolt. A szájába nyögtem, mikor nekem nyomta a férfiasságát, aztán mozogni kezdett, mintha bennem lenne. Elvállt tőlem, aztán elkezdte lehúzni a harisnyámat, majd miután leráncigálta rólam, és eldobta, a combjaimat felnyomta, így a térdeim már majdnem a fejem mellett voltak a levegőben. Végig nyalt rajtam bugyin keresztül, aztán végig a hasamon, fel a melleim között, majd megint hevesen megcsókolt, én pedig nyögdécselve csókoltam neki vissza. Szinte tépte az ajkaimat, engem pedig egyre nedvesebbé tett az, hogy mennyire beindult. Végignyalta a nyakamat, aztán az arcomat, majd meghúzta a fülcimpám, én pedig az ajkamat harapdálva élveztem, ahogy kényeztet. A számba nyalintott, aztán elvált tőlem, és lehúzta a bugyimat, majd lehasalt, visszanyomta a lábaimat a fejem mellé és hevesen nyalni kezdte a forróságomat. Fejemet hátrahajtottam és egy hosszú nyögés csúszott ki a számon, miközben ő körkörösen mozgatta a fejét és a nyelvét is. Egyenesen az őrületbe kergetett, egyik kezemmel a takarót markoltam, a másikkal pedig a haját, miközben ő elképesztő hevességgel nyalt és újra meg újra meghúzta a csiklómat a szájával.
- Édes istenem! – sikoltottam fel, a hátam ívbe feszült és kétségbeesetten szorítottam a takaróra.
- Elakarsz élvezni, igaz? – mormogta és újra meghúzta a csiklómat. – Nem tudom, hagyjalak? Nagyon szemtelen voltál, és ha elképzelem, hogy idegen pasik taperolták azt, ami az enyém…
- Nem taperoltak! – kiáltottam és kirázott a hideg, mikor rám fújt. – Azt akarták, hogy én taperoljam őket – nyögtem ki.
- Ez egyre jobb és jobb lesz – morogta. – Nem hiszem, hogy elakarsz élvezni…
- Liam, kérlek, istenem! – nyögtem. – Imádom, ha féltékeny vagy.
- Bassza meg Chanel, túl feszíted a húrt… - morogta.
- Tudom. Azt akarom, hogy megdugj keményen.
- Ahhoz nem kell féltékennyé tenned – morogta, aztán utoljára végig nyalt rajtam, majd a karjaival átölelte a combjaimat és lehúzta megint őket a talpamra, viszont annyira remegtek, hogy nem tudtam úgy tartani. Tisztában voltam vele, hogy teljesen máshogy fog megdugni, azért mert féltékeny és mindegy, hogy terhes vagyok vagy nem.
- Liam! – kiáltottam direkt a nevét, mikor keményen belém csapódott és rögtön mozogni kezdett.
- Biztos, hogy ezt a nevet akartad nyögni? – sziszegte összeszorított fogakkal, miközben vadul mozgatta a csípőjét.
- Igen, Liam! – nyögtem megint, és éreztem, ahogy fentebb csúszunk az ágyon, végül az ágytámla a falnak ütközött, én pedig kiengedtem egy hosszú nyögésemet és hátrahajtottam a fejemet. Szájával megtámadta a nyakamat, amit aztán szívott, nyalt és harapott. Rohadt gyorsan mozgott bennem, de annyira jól esett, hogy legszívesebben sírva fakadtam volna. – Ne haragudj! Ne haragudj, Liam! Szeretlek! Tudod, hogy szeretlek! – nyögtem a fülébe, aztán egy sikoltás hagyta el a számat, majd erősen az ajkamba haraptam.
- Biztos? – morogta.
- Igen, igen, igen! Istenem, még! – kérleltem őt.
- Szereted, ha bevadulok, nem igaz? – morogta.
- Ohh, igen. Szeretlek, szeretlek, szeretlek – kántáltam, a kezeimmel átöleltem a nyakát és lehúztam magamhoz, majd megcsókoltam. A lökései lelassultak, de még erősebbek lettek, én pedig a szájába sikítva élveztem el, miközben a fejét szorítottam magamhoz, a lábaimat pedig a dereka köré fontam és a combjaimat az oldalához nyomtam.
Hangosan nyögve ő is elélvezett, belém ürítette magát és sokáig rángatózott még, miközben mindketten lenyugodtunk. Habár a szívem eszeveszettül vert a mellkasomban, a szemeimet pedig még mindig összeszorítottam. Liam feje a mellkasomon pihent, ujjaimmal a haját csavargattam. Elképesztően elfáradtam és úgy éreztem magam, mintha órákig csak futottam volna. Liam felemelkedett rólam, aztán kihúzódott belőlem, majd lentebb csúszott az ágyon és átölelte a hasamat, majd puszit nyomott rá és a fejét ráfektette. Ujjaival is cirógatott, engem pedig percek alatt elnyomott az álom.

*
A tegnapot egész nap az ágyban töltöttük és pihentünk. Én teljesen kimerült voltam a lánybúcsú és Liam támadása miatt az éjszaka, így az ágyban tévéztünk, meg ettünk és aludtunk. A srácokkal is csak telefonon keresztül beszéltünk, plusz a lányok is írták, hogy totál másnaposak és el sem bírják hagyni az ágyat. Pénteken viszont muszáj volt felkelnünk időben, mert újabb ultrahangra kellett mennünk. Beléptem a negyedik hónapba, a hasam reggelre nagyobb és feszesebb is lett, amit a tükörben tanulmányoztam, még akkor is, mikor Liam bejött a fürdőbe.
- Na, mi az baby? – lépett mögém és átkarolt, majd egy puszit nyomott a fejemre és mosolyogva nézett magunkra a tükörben. – A kis pocaklakónk, már megint növekedett, mi? – csúsztatta a kezét ugyanúgy a hasamra, mint én. – Még két hét, és érezhetjük, hogyan mozog – mondta izgatottan.
- Onnan pedig, nem lesz egy perc nyugtom sem – mosolyodtam el, mert természetesen már alig vártam, hogy érezzem, hogyan mozog és rugdalózik.
- Jó gömbölyű lett a hasad. Nem sokáig titkolhatjuk már, hogy gyerekünk lesz.
- Tudom – sóhajtottam fel. – Kiakarod írni, vagy valami?
- Nem tudom. Szerintem ne mondjunk semmit, majd észreveszik ők maguktól.
- Oké – fújtam ki a levegőt. – El kell mennem, vásárolni – döntöttem hátra a fejemet a vállára és lehunyt szemekkel élveztem, ahogy cirógatja a hasamat. – Szerintem nem fog most rám jönni egy farmerom se. Híztam is.
- Nem baj baby – nyomott puszit a halántékomra. – Úgyis borzasztóan vékony voltál.
- Aham – motyogtam, de közben én egyáltalán nem így láttam a dolgokat. – Nem is vagy izgatott, hogy ma megtudjuk, hogy kislány lesz –e vagy kisfiú? – emeltem fel a fejem, aztán felé fordultam és a kezeimmel átöleltem a derekát.
- De igen, de nem akarom magam nagyon beleélni. Ha pont el van fordulva, akkor úgy sem tudjuk még meg – biggyesztette le a száját.
- Hát akkor imádkozz, hogy ne forduljon el – mosolyodtam el és nyomtam egy puszit a szájára.
Felöltözködtünk, sejtésem szerint, egy farmeromat sem tudtam begombolni elöl, így hát egy szürke melegítőnadrágot húztam magamra, halványrózsaszín pulcsival, aminek magasított nyaka volt. A hajamat egyszerűen felkontyoltam a fejem tetejére, sminkkel pedig egyáltalán nem vesződtem. Mire leértem a földszintre, Liam már készített reggelit, meg teát, úgy hogy miután megettünk mindent, kocsiba is ültünk. 

Liamnek igaza volt, nem kellett volna magamat beleélni abba, hogy ma kiderül, hogy kisfiú vagy kislány lesz –e, de egyszerűen nem tudtam másképpen tenni. Biztos voltam benne, hogy az én kisbabám rendes kisbaba lesz, és szépen megmutatja majd nekünk, hogy minek készül. Végigszökdécseltem volna a kórház folyosóját izgatottságomban, ha Liam hagyta volna, így viszont csak a kezét szorongattam és elégedetlenül sóhajtottam, mikor lekellett ülnünk a műanyag székekre, mert még voltak bent előttünk.

Szélesen vigyorogva köszöntöttem a doktornőt, aki miután levettem a kabátomat, rögtön az ágyhoz irányított, én pedig a felsőmet felhúzva, fel is feküdtem rá.
- Szépen kigömbölyödött a pocakja, jól van – mosolygott kedvesen, miközben bekente a hasamat mindenütt alaposan. – Hátfájása van?
- Nem, még nincs – ráztam meg egy picit, a fejemet, de közben a tekintetemet el sem szakítottam a monitorról. Liam kezére szorítottam, aztán elmosolyodtam, majd újra látni lehetett a picikénket a képernyőn. – Lehet látni, hogy kislány vagy kisfiú –e? – kérdeztem türelmetlenül és próbáltam kiszúrni azt, amit kellett, de hát fogalmam sem volt, hogy mit kellett volna néznem. Láttam a kisbabánk fejét és kezeit, aztán meg is mozdult, így pontosan úgy fordult, ahogyan én azt korábban elképzeltem. Premier plánban láthattunk a két kis pici lába közé, vagy legalábbis szerintem. A doktornőre néztem türelmetlenül, hogy mondjon már valamit, de az ő tekintete is a monitorra volt tapadva, úgy hogy én is visszanéztem oda.
- Igen, most meg van! – mondta hirtelen a doktornő, mire az alsó ajkamba haraptam és újra felé kaptam a fejemet. – Eddig a köldökzsinór bezavart a képbe, ezért nem voltam biztos benne, de most már egyértelmű, hogy kisfiuk lesz. Gratulálok!
- Ez biztos? – kérdezte rögtön Liam.
- Igen. Látják, itt van a köldökzsinór – hajolt előrébb, hogy a tollával a képernyőre tudjon mutatni. – Itt pedig, a kisfiuk ágyéka – mutatta, én pedig könnybe lábadt szemekkel meredtem a monitorra, aztán felfelé kezdtem pislogni a könnyeim ellen. Tényleg kisfiunk lesz. Már láttam a kis fütyiét. Te jó ég, kisfiam lesz. Egy fiam!
- Kisfiú – suttogta Liam, mire felnéztem rá mosolyogva és elnevettem magam.
- Kisfiú – suttogtam vissza, mire ő is elmosolyodott, aztán lehajolt hozzám és nyomott egy puszit a homlokomra.
- Kisfiút akartak? – kérdezte a doktornő mosolyogva, aztán elvette a műszert a hasamról és adott törlőkendőt.
- Nem voltak elképzeléseink – köszörülte meg a torkát Liam. – De nagyon örülünk neki.
- Hát azt elhiszem. Kinyomtattam a képet, ahol jól látható – mosolygott ránk.
- Nagyon szépen köszönjük – ültem fel, aztán még egyszer áttöröltem a hasamat, de Liam megállított és nyomott egy csókot a számra. Elmosolyodtam, aztán adtam neki még egy puszit, majd lecsusszantam az ágyról és bedugtam a trikómat a nadrágomba, aztán gondosan lehúztam a pulóveremet és Liam már rám is segítette a kabátomat.
- A mellei továbbra is érzékenyek lehetnek, megjelenhetnek erek is rajta, de csak egy-két hétig, azok aztán újra el is fognak halványodni. Ne ijedjenek meg. Javaslom a kismama ruhák beszerzését, hogy a pocak ne legyen beszorítva. Valamint a könnyű torna is nagyon jól eshet, ha frusztráltan érzi magát.
- És egy-két héten belül érezhetjük is, hogyan rugdal a pici, igaz? – kérdezte Liam.
- Így van. Először nem hiszem, hogy ön érezné, de az anyuka mindenképpen. Pár nap, talán rá egy hétre, már érezheti ön is. Ha egy pár órán keresztül nem rugdos, vagy mozog, ne ijedjenek meg, biztosan csak alszik. Ez leginkább akkor fordul elő, ha ön is fekvő, vagy pihenő állapotban van, esetleg szintén alszik. De bármikor előfordulhat, hogy elalszik. Túl erőset még nem rúghat, hiszen a csontjai még csak most erősödnek meg. De persze, ha bármilyen kételyük van, vagy kérdésük, telefonáljanak és eldöntjük, hogy szükséges –e befáradniuk vagy nem. Azon kívül április tizenegyedikén találkozunk újra – mosolygott ránk, aztán átnyújtotta a képet.
- Rendben, nagyon szépen köszönjük – felelte Liam. – Viszontlátásra!
- Viszlát! – köszöntem el én is mosolyogva, aztán ki is jöttünk a rendelőből.
- Ezt nem hiszem el, kisfiunk lesz! – tört ki belőlem.
- Tudom, baby – vigyorodott el Liam. – Úgy örülök neki. Nekünk lesz a világon a legédesebb kisfiunk – karolta át a derekam és szorosabban húzott magához.
- Alig várom – sóhajtottam fel, miközben a kezem a hasamra csúszott és mosolyogva pillantottam le a képre.