2017. június 24., szombat

[II. 16. - Mi átlátunk rajtad]

Halihalloo,
omfg a mai rész!! Történnek az események rendesen, úgy hogy remélem felcsigázza az érdeklődéseket a következő fejezetekre! ;) Írjátok meg kommentben, hogy mit gondoltok a részben történtekről, valamint arról, hogy Chan már megint titkolózik Liam előtt. Kíváncsi vagyok véleményeitekre!^^ Jó olvasást! Xx♥
P.S.: Nyugodj békében Robin!♥ 



Chanel Adele Sangster

Másnap reggel Liam ébresztőórájára keltem fel, de szerencsére még visszatudtam aludni. Liam kiszállt mellőlem, aztán miután felöltözött adott egy puszit, a fülembe suttogott, hogy elment és, hogy majd hív, majd lement az alsó szintre és később elhagyta a lakást. Legközelebb már csak fél tízkor ébredtem meg, a kedvem a béka feneke alatti béka feneke alatt csücsült és nem is szándékozott onnan elmozdulni. Semmi kedvem sem volt Palmerrel vásárolgatni, menni, rajongókkal találkozni és végighallgatni mennyire szar vagyok, aztán meg azt tettetni, hogy semmi bajom. Mert nem tudom sokáig elhitetni mindenkivel, hogy rendben van az, ha bemocskolnak. És a legszörnyűbb az egészben, hogy a rajongóknak igazuk van. Nem csak azért, ami a múltban történt, hanem azért is, mert még mindig átverem Liamet. Úgy tűnik ez egy olyan tulajdonság, ami nem akaródzik elhagyni engem, noha már nagyon elegem van belőle.

Nem akartam Liamnek hazudni – semmiben sem. De mikor tegnap este megint a seggemen csücsülve maradtam, mikor kellően felizgultam, nem tudtam mit kellene tennem. Semmiképpen sem akartam, hogy Liam rájöjjön; nem élveztem el és ezzel elrontsam az ő örömét is. Muszáj volt azt tettetnem, hogy minden tökéletes volt és semmit sem változtatnék az estén. Szégyelltem és utáltam magam, amiért már erre sem vagyok képes, de a legjobban elkeseredve vagyok. Hiszen nem tudom, hogyan tudhatnám Liamet szeretni, ha nem tudom neki azt az örömöt megadni, hogy elélvezek. És abba sem akarok belegondolni, milyen lenne ezt az egészet közölni vele. Nem akarom, hogy azzal a gyönyörű barna szemeivel szomorúan nézzen rám, az ajkai pedig legörbüljenek és csalódjon bennem. Nem tudnám elviselni, ha újra csalódnia kéne bennem

*
Szórakozottan figyeltem, ahogy Palmer az alkoholok között válogat és néhány drága üveget végül a kocsiba helyez. A piák mellett volt már pár más dolog ott, leginkább nassolni valók. Palmerrel az estéről beszélgettünk és közben próbáltam magam felkészíteni az újra találkozásokra. És nem szarul érezni amiatt magamat, hogy Louisék miattam nem akarnak jönni, bár Palmer szerint úgy is ott lesznek.
- Oké, szerintem ennyi elég lesz. Még sör kell Niallnek, és ezzel megvagyunk – gondolkozott hangosan, én pedig bólintottam és tovább sétáltam mellette. – És egyébként, gondolkoztál már rajta, hogy mit dolgozz? Már, ha nem tűnök túl pofátlannak a kérdéseimmel.
- Nem, dehogy – ráztam meg gyorsan a fejemet. – És erm az igazat megvallva még nem. Lefoglalt az egész hercehurca a családommal, plusz mellette Liam ezer dolgot akar egyszerre csinálni és nem győzöm követni őt, hogy most mégis akkor mit akar. Plusz ott vannak az ő szülei, a nővéreivel még mindig nem találkoztam és hát ti.
- Persze, megértem, hiszen még vissza kell szoknod a ritmusba. Nem éppen unalmas az élet a srácok mellett, nem igaz?
- Hát tényleg nem – sóhajtottam fel. – Mondjuk neked Niallel vagy nélküle is elég hasonló életed volt, nem? – pillantottam rá oldalasan.
- Mmm, ez igaz – értett egyet velem. – Eléggé egyforma körökben forgunk, szóval nem volt olyan nehéz felvenni a ritmust, mint például Corának. Vagy neked.
- De már neki sincsenek problémái vele, vagy?
- Nem, ahogy tudom, nincsenek.
- Tényleg, őt nem hívtad? Nem akarom, hogy ő vagy Harry azt higgyék, hogy direkt kihagyjuk őt valamiből… vagy, hogy nem kedvelem őt. Mert nem így van.
- Cora dolgozik, minden nap reggeltől délutánig, néha estig. És néha még hétvégénként is a cukrászdában van. Imádja a munkáját és hát sikeres is benne. Ha gondolod, később benézhetünk hozzá – nézett rám mosolyogva.
- Oké, az jó lenne – bólintottam szintén mosolyogva.
- És, szólj, ha hülyeséget mondok, de úgy tudom, régebben volt egy fashion blogod?
- Oh, igen, um még annak idején csináltam egyet igen és egy ideig vezettem, de aztán ugye az is abba maradt, mikor letartóztattak. Igazából fogalmam sincs, mi van vele. Miért kérdezed?
- Hát, hogy ha még mindig érdekelne a dolog, tudnék segíteni, hogy újra elkezdhesd – ajánlotta fel.
- Oh, nem, köszi Palmer, de nem hiszem, hogy olyan sok olvasóm lenne – nevettem el magam. – Plusz ilyen arccal képeket készíteni? Nem, de azért aranyos vagy, hogy felajánlottad és sokra értékelem.
- Az arcodat simán rendbe lehetne hozni egy plasztikai műtéttel. Ismerek egy orvost, a legjobb a szakmájában. Nem mintha a páciense lettem volna, vagy valami – nevette el magát. – De ismerjük egymást és szívesen megadom neked a névjegyét, ha érdekel. Csak annyi, hogy a székhelye New Yorkban van, szóval oda kéne utaznod, hogy találkozhass vele.
- Nem tudom Palmer, elsősorban, hogy lenne –e pénzem ilyen drága beavatkozásokra, plusz félnék, hogy aztán teljesen máshogy néznék ki.
- Hát egy beszélgetés még nem árthat, nem igaz? – mosolygott rám. – Szerintem biztosan megtudná úgy csinálni az orvos, hogy ne nézz ki másképp. Tényleg ő az egyik legjobb a szakmájában.
- Gondolkozom rajta. De azért köszönöm.
- Szólj majd, hogy mire jutottál. Oké, azt hiszem meg van minden. Mehetünk a kasszához. Vagy neked van szükséged valamire?
- Nem, semmire, mehetünk – bólintottam, és el is indultunk arra. Mindent bepakoltunk a kocsiba, aztán sétálni kezdtünk a sétáló utcán a rengeteg bolt között.
- Remélem, nem izgulsz az este miatt.
- Erm, nem, dehogy, totál nyugodt vagyok. Elvégre Louisval készülök egy légtérben meglenni. Biztosan minden… simán fog menni – mondtam lazán, mire Palmer felnevetett és én is elmosolyodtam. – Nem mintha nekem bajom lenne vele – tettem hozzá gyorsan.
- Nyugi, nem kell magyarázkodnod, tudom, miről beszélsz – mosolygott. – Habár el nem tudom képzelni, hogyan tud veled ennyire ellenségesen viselkedni. Én teljesen egy másik oldalát ismertem meg.
- Nem hiszem, hogy én valaha is megfogom azt az oldalát ismerni. De hát valljuk be, jogosan pikkel rám. Ezért nem haragudhatok rá.
- Chanel… - nézett rám mosolyogva Palmer, aztán megrázta a fejét. – Túl szigorú vagy önmagadhoz.
- Eddig nem voltam. Nézd meg, hova vezetett – tártam ki a karjaimat.
- Vissza Liam karjaiba – hangzott fel mögülünk egy ismeretlen hang, mire megtorpantunk és hátra fordultunk. Három lánnyal találtuk szembe magunkat, mindannyian csúnyán meredtek rám. – És ez rohadtul nem fair, mert tönkretedd az életét és majdnem megöletted! – kiabálta a képembe a szőke lány, én pedig megszeppenve pislogtam rá.
- Ráadásul egy büdös ribanc vagy és csúnya is! Mi az a vágás az arcodon? Sajnáltatod magadat, ugye? Fogadjunk mindenki bevette a kis színjátékodat, de mi átlátunk rajtad Chanel! – bámult csúnyán a másik szőke lány.
- Nem hagyjuk, hogy Liamnek, vagy bármelyik másik srácnak baja essen miattad! A börtönben kellett volna megrohadnod – már egy barna hajú lány beszélt, én pedig össze-vissza pillantgattam közöttük.
- Elnézést? Lányok, tisztában vagytok vele, hogy mit csináltok? Semmi közötök Chanel és Liam életéhez, szóval ellehet szépen menni – szólt közbe keményen Palmer, én pedig egy kicsit megkönnyebbültem, hogy közbe szólt. Én arra is képtelen voltam, hogy megvédjem saját magamat, annyira ledöbbentem. – Gyerünk, egy kettő, nem szólok még egyszer! Ne merjetek minket követni. És ezt megmondhatjátok mindenki másnak is – ragadta meg a karomat Palmer, aztán tovább kezdett húzni a sétányon és hamar elvegyültünk a tömegben. Még mindig döbbent voltam és egy szót sem tudtam kipréselni magamból. – Jól vagy? – kérdezte Palmer közelebb hajolva hozzám, a kezemet még mindig fogta, amik valószínűleg remegtek, de ránézés nélkül még azt sem tudtam megmondani.
- Igen – préseltem ki magamból. – K-köszönöm, hogy megvédtél.
- Ugyan Chan, semmiség. Tudom, hogy nehéz és nagyon durvák voltak veled. Ne hallgass rájuk oké? És ne legyél olyan szigorú magadhoz – mosolygott rám megnyugtatólag. – Azok a lányok a felét sem tudják, hogy min mentél keresztül.

*
Végig mentem utoljára a számon a szájfénnyel, majd leraktam azt a pultra és a hajamba túrtam párszor. Liam még mindig a stúdióban volt, kiderült, hogy kint ebédeltek valahol a srácokkal, amivel elment az idő, így büntetésből tovább kellett bent maradniuk. Nem mintha bántam volna az egészet. Örültem amíg Liam dolgozott és, hogy minél tovább tolódott az, hogy találkozzunk, és a szemeibe kell, pillantsak anélkül, hogy hozzá kezdenék bőgni, mint egy két éves kisgyerek.
A rajongós incidens után Palmer úgy döntött jobb lesz, hogy ha visszahúzódunk Corához a cukrászdába, így hát elmentünk hozzá és eltöltöttünk ott pár órát, még ha Cora csak pár percekre állt meg hozzánk, mert dolgozott. Palm próbálta mindenfélével elterelni a figyelmemet a rajongókról és bár tényleg keményen próbálkozott, sajnos egyáltalán nem sikerült a gondolataimat másmilyenekre irányítani. Testileg ott voltam vele és lehet kívülről úgy nézett ki, mintha jól elbeszélgettünk volna, belülről viszont totál káosz volt és azt se tudtam, hol áll a fejem. Bántottak a rajongók szavai, bántott, hogy átvertem Liamet újra és izgultam az este miatt. Majdnem sírva fakadtam megkönnyebbültségemben, mikor hazaértünk és Palmer végre magamra hagyott. Semmi bajom nem volt a lánnyal, és tényleg kedveltem őt – ahogy Corát is –, és nagyra is értékelem, amit értem tett, de sürgősen kellett az egyedüllét, hogy egy kicsit kitombolhassam magam, és hogy aztán lenyugodhassak és elkészülhessek a bulira.
Utoljára a helyére túrtam a tincseket, aztán újra végig néztem a szerelésemen, végül kiindultam a fürdőből. Az alsó szint felé indultam a céllal, hogy majd ott várok Liamre, és amint leértem már hallottam is a kulcsok zörgését a zárban. Megálltam a folyosó végén, a lépcső alján, és vártam, hogy Liam bejöjjön.
- Szia – mosolyodott el szélesen, amint meglátott és becsukta maga mögött az ajtót. Lerúgta a cipőjét, aztán ledobta a szekrényre a válltáskáját, majd a kabátját is levette és elindult felém. – Gyönyörű vagy – mondta, aztán megragadta a kezem, majd maga felé pörgetett, mire muszáj volt elmosolyodnom, végül a mellkasába csapódtam. Isteni férfias illata rögtön bekúszott az orromba és nem győztem belőle eleget belélegezni. Száját az enyémre illesztette és hosszan megcsókolt, én pedig ahelyett, hogy megnyugodtam volna a karjai között, csak egyre idegesebb lettem. Egy igazi rémálom lesz ez az este a számomra.
- Szia – suttogtam, mikor elhúzódtunk egymástól, mindketten kicsit lihegve a csóknak a hevessége miatt. – És köszönöm. Mi újság? – kérdeztem, aztán elhúzódtam tőle és úgy néztem fel az arcára.
- Semmi. Szomjan halok. Plusz már páran megérkeztek Niallékhoz, szóval gyorsan átöltözök és mehetünk. És veled? Milyen napod volt? – kérdezte, miközben felindult, én pedig követtem.
- Jó. Vásároltunk Palmerrel, aztán pedig Coránál voltunk a cukrászdában.
- Oh, istenem, nem hiszem el, hogy elkerültük egymást! Ott is voltunk bent a srácokkal – vigyorgott kisfiúsan, miközben már lekapta magáról a felsőjét.
- Ne is mondd, desszert kellett, nem igaz? – kérdeztem a fejemet csóválva, majd lehuppantam az ágyra és bámultam, ahogy öltözködik.
- Természetesen – bólintott. – És mi jót vettél?
- Én? Én semmit. Csak Palmert kísértem el.
- Na de Chanel. Lent hagytam a bank kártyámat a pulton, megtaláltad?
- Igen, de akkor sem vettem semmit. Itthonra nem kellett semmi, másra pedig nincs szükségem – vontam vállat.
- Hát, ahogy gondolod – sóhajtott fel. – Oké, készen vagyok, mehetünk – lökte be a szekrényajtót, aztán felém fordult, én pedig többször is végig futattam rajta a tekintetemet. – Hogy festek? – kérdezte mosolyogva.
- Nagyon jól – mosolyodtam el, közben felálltam és leindultunk.

Nialléknél már megérkeztek Joshék és a zenekar többi tagja, barátnőkkel, feleségekkel és gyerekekkel. Már az emberek felének a nevét sem tudtam, Liam eltűnt valamiért az oldalamról Niallel, így Palmernek segítettem a konyhában.
- Tessék, koktél, a nővérem receptje alapján. Finom, kóstold meg – csúsztatta felém a poharat mosolyogva Palmer, én pedig vonakodva elvettem, aztán beleszívtam a szívószálba. Édes volt és enyhén alkoholos, ezért sokkal, nyugodtabb szívvel ittam belőle még pár kortyot. – Sok új arc, igaz? – kérdezte.
- Mmm, igen. Habár a srácokat már ismertem. Niall egyik szülinapi buliján ismerkedtünk meg. Josh totál részeg volt és azt hitte, hogy sztriptíz táncos vagyok – meséltem halkan Palmernek, aki felnevetett és megrázta a fejét.
- Nem csodálkozom rajta – nevetett.
- Min nem csodálkozol? – csapódott mellénk Niall és átkarolta Palmer derekát, majd felváltva pillantgatott ránk.
- Semmin-semmin – válaszolt mosolyogva Palmer.
- Hol van Liam? – kérdeztem.
- A nappaliban. Azt mondta, mindjárt jön. Viszek Joshéknak egy kis ízelitőt…
- Niall – nézett rá rosszallóan Palmer. – Könyörgöm, még a többiek meg sem érkeztek, ne akarj már ennyire kétségbeesetten elázni – nyögött fel.
- De én nem is akarok! – nevetett fel Niall és rám kacsintott, mire vigyorogva megráztam a fejemet. Egy tálcával egyensúlyozva már ki is indult a konyhából, és újra kettesben maradtunk.
- Neiiiiil – hangzott egy kisgyerek kiáltása az előszobából, én pedig elmosolyodtam a becenév hallatán.
- Freddieeee! – kiabálta vissza Niall, mire a vigyor lefagyott az arcomról és kétségbeesetten pillantottam a konyha bejáratához.
- Úgy hallom, megérkeztek Louisék – pillantott rám Palmer, mire én is ránéztem, majd gyorsan beleszívtam az italomba és próbáltam heves szívverésemet lecsillapítani. Nevetséges mennyire izgultam.
Pár másodperc múlva Danielle tűnt fel az ajtóban, én pedig meglepődve pislogtam rá és gyorsan leraktam a poharat a kezemből. Melegen elmosolyodott, aztán el is indult felénk, majd egy szó nélkül a karjai közé zárt, én pedig meglepődve öleltem neki vissza. Hűha, hát ilyen fogadtatásra se vártam Mrs Tomlinsontól.
- Szia, Chanel – mosolygott melegen. – Úgy örülök, hogy itt vagy!              
- Szia Danielle – mosolyodtam el én is. – Jó téged újra látni – mondtam, aztán feltűnt Liam is az ajtóban, mögötte pedig Louis.
- Van itt valaki, akit be szeretnénk mutatni neked – vigyorgott rám szélesen az alacsony lány, aztán meg is fordult. Liam szintén vigyorogva mellém állt, én pedig idegesen mosolyogva pillantottam Louisra és az ölében pihenő kisfiúra, akinek alig volt pár szál szőke haja. Az ő kis szája is fültől fülig ért, duci ujjacskája a szájában volt, lábával, amin egy apró kék cipő volt, izgatottan rúgkapált. Tekintetemet felvezettem Louisra és próbáltam kitalálni, mire gondolhat. Az arca komoly volt, ahogyan a szemei is és védelmezően csillogtak. Szerintem, ha feléjük léptem volna egy lépéssel, máris kint lett volna a konyhából a kisfiával. – Chanel, ő itt Freddie, a kisfiúnk – vette át Dani Freddiet Louistól, aki vonakodva adta át a kisfiút. – Freddie, mondd, szia – nézett le Dani Freddiere, aztán megfogta a kezét és felém integetett vele. Freddie továbbra is a mutatóujját rágcsálta és engem vizslatott hatalmas kék szemeivel.
- Nagyon édes kisfiú. És nagyon hasonlít rád Louis – mondtam egy gombóccal a torkomban és egy mosollyal az arcomon, majd újra Louisra pillantottam, aki ugyanolyan komoly képpel bámult vissza rám.
- Hát ezzel nem vitatkozhatunk – válaszolt helyette Danielle, Liam pedig a derekamra csúsztatta a kezét.
- Na, mi a helyzet? – jött vissza a konyhába Niall, mire Freddie rögtön felkapta a fejét és elengedte az ujját.
- Neil! – kiáltott újra édes kisbaba hangján és megint rúgkapálni kezdett, a kezeit pedig a szőkeség felé nyújtotta.
- Helló kisöreg – vette el Danielletől vigyorogva Niall, én pedig mosolyogva figyeltem milyen gyakorlottal ülteti őt a csípőjére. Megerősíteni sem kellett, hogy a srácok tanították be Freddievel Niall becenevét.

Louisék is kimentek a nappaliba, de Danielle vissza is jött hozzánk, a konyhába, míg Liam is eltűnt újra odakint. Megérkeztek Harryék, Gemmáék, Lottie és Tommy még pár barátja Niallnek. Palm nővére és férje, valamint Lou és Lux hiányoztak még. Kiindultam a konyhából a céllal, hogy megkeresem Liamet, mert megint egy rakás ember jött, akik számomra ismeretlenek és szükségem volt a segítségére.
- Niall, bemutatom neked Shanet, a bátyámat, Shane, ő itt Niall Horan egy nagyon régi haverom – a név hallatán felkaptam a fejemet, aztán villám gyorsan megpördültem a tengelyem körül. Egy vörös hajú lány mellett ott állt teljes egészében Shane és mosolyogva kezet rázott Niallel, majd felpillantott. Pontosan a szemeimbe.
- Ezt nem hiszem el… - hangzott mögülem Liam hangja, a kezeit megéreztem a csípőmön, én pedig ijedten hátra kaptam rá a fejemet. Dühösen pillantott Shanere, aki egy bocsánatkérő mosollyal nézett ránk. 

2017. június 21., szerda

[II. 15. - Neki sem sikerült]

Halihalloo,
ahogy ígértem itt is a következő rész ma. :) Umm, végre fény derül a mai részben egy dologra, amire eddig csak célozgattam, ami körül eddig csak kerülgettem a forró kását. Remélem tetszeni fog nektek a rész, írjátok meg kommentben a véleményeiteket!^^ Jó olvasást! Xx♥



Chanel Adele Sangster

A délutánt Niallékal töltöttük, este pedig újra kettesben maradtunk. Én neki láttam rendet tenni a konyhában, míg Liam gondolom nem tudott mit kezdeni magával, ezért mögöttem állt és egyfolytában piszkált, aminek idegesíteni kellett volna, ehelyett mindinkább megnevetetett.
- Tudod mit? – egyenesedtem fel hirtelen, aztán felé fordultam, mire meglepődve pislogott rám, nekem pedig az arcomba kellett harapnom, nehogy elnevessem magam. – Menj és szedd össze a kottáid holnapra, hogy nehogy megint itt felejts valamit. Addig sem vagy láb alatt.
- Láb alatt vagyok? – biggyesztette le a száját, mire a kezeimet az arcára csúsztattam és vártam, hogy rám nézzen.
- Igen – válaszoltam neki komolyan, de aztán muszáj volt nevetnem a fancsali képén, amit vágott. – Megint elfogsz aludni, és aztán majd rohannod kell be és lefognak szidni, plusz még a kottáidat is itthon felejted. Szóval indíts az emeletre.
- Jól van, jól van, igazad van, megyek már – sóhajtott fel mosolyogva. – De cserébe adj egy csókot.
Lábujjhegyre álltam, aztán megcsókoltam, mire a kezeit rögtön a derekam köré fonta és magához rántott. El is húzódtam tőle, mielőtt túlságosan is belemélyedhetett volna.
- Na, nyomás – csaptam a hátsójára, mire elvigyorodott, aztán megint felém hajolt, végül egy puszit nyomott az arcomra.
- Azután lefürdök és várlak az ágyban. Siess – suttogta a fülembe, aztán sejtelmesen mosolyogva elengedett és kiindult a konyhából, míg én csak álltam ott megrökönyödve és próbáltam magamhoz térni. Megráztam a fejem, aztán nagy nehezen visszafordultam a mosogatógép felé és az ajkamat rágcsálva pakoltam bele tovább.
Biztosan a szexre gondolt. Tuti, hogy leakar velem feküdni, nem egyszer próbálkozott már be. És teljesen igaza van. Le kellett volna már feküdnünk. De átkozottul tartok tőle. Nem akarom mindkettőnket egy kellemetlen helyzetbe sodorni, noha azt hiszem, azt semmiképpen sem lehet elkerülni. Előbb utóbb beszélnünk kell róla, és mivel már az utóbb kártyát kijátszottam, nem sokára túl kell esnünk rajta. Bárcsak ma is meg tudnám úszni az egészet.

Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy még kétszer áttöröltem a pultot, mire észbe kaptam, végül vonakodva felindultam. A dolgozószoba ajtaja csukva volt, így rögtön a háló felé fordultam. A fürdőből víz csobogását hallottam, úgy hogy Liam még biztosan zuhanyozott. A szekrény elé vonszoltam magam és egy ideig csak néztem a tartalmát. Fogalmam sem volt, mit kellene felvennem ahhoz, hogy Liam ne akarjon velem lefeküdni, bár azt hiszem, az úgy sem jönne össze. A kezemben még csak a fehér pólója volt, ami tegnap is rajtam volt alváskor, mikor kijött egy törülközőben a csípőjén. A mellkasán és a hátán még vízcseppek voltak, én pedig kicsit megbabonázva bámultam végig a testét. A mellkasán kívánatosan kunkorodott a szőr, ahogy a hasa alján is.
A tekintetemet visszavezettem az arcára, és rögtön a szemtelen vigyorba ütköztem, ami az arcán rajzolódott ki. Barna szemei izgatottan csillogtak, a szemeimet pedig vonzotta, mikor végig szántott az alsó ajkán a nyelvével. A kurva életbe, direkt csinálja velem!
- Mehetsz fürdeni – mondta könnyedén, még mindig szemtelenül vigyorogva, mire visszafordultam a szekrény felé és hirtelen kedvet kaptam piszkosul megleckéztetni őt. De amilyen gyorsan jött az ötlet olyan gyorsan el is iszkolt az elmémből. Még mindig nagyon féltem az estétől, de inkább meg kéne próbálnom élvezni és ki tudja, még sikerülhetne. A bajjal meg akkor foglalkozni, mikor már megtörtént. Fogalmam sincs mikor lettem ilyen elővigyázatos.
Kikaptam egy fehér csipke tangát a fiókból, aztán a lábammal visszatoltam azt, majd elrejtettem az anyagot a póló mögé és becsuktam a szekrényajtót. Ötletem sem volt, hogy mit mondhatnék neki, így hát csak elindultam a fürdő felé. Mikor mellé értem, a karom hozzádörzsölődött az övéhez, mire olyan volt, mintha az áram csapott volna meg. Gyorsan elhúztam a karomat, aztán bemenekültem a fürdőbe és behúztam magamra az ajtót. A pultra leraktam a pólómat és a bugyit, majd megtámaszkodtam a kagyló mellett és pár percig csak a tükörképemre bámultam. Gyerünk Chanel, szedd már össze magad!

Miután letusoltam, kimostam a fogaimat, majd bekentem a testemet testápolóval. Természetesen elszöszmötöltem az időt mindenfélével, a zuhany alatt is kétszer átrendezgettem az összes tusfürdőt, sampont és hajkondicionálót, és fel alá járkáltam, míg a testem be nem szívta a krémet. Ezután egy ideig még nézegettem magam a tükörben, vizsgáltam magam és körbe-körbe forogtam előtte, végül megráztam a fejem és leengedtem a hajamat a rendezetlen kontyból, amibe fürdés előtt felfogtam.
A gondolataim csakis Liam körül forogtak, és hogy vajon mit csinálhat odakint, meg hogy hogy értette azt, hogy az ágyban vár. Talán meztelenül fekszik be? Ha így van, aligha tudom visszautasítani. Na és ha csak én elégíteném ki őt? Kétlem, hogy nem kérdezné meg, hogy miért nem akarom őt. Semmiképpen sem akarom elárulni neki miért nem akarok lefeküdni vele, legalábbis nem ma. De lehet sikerül. Talán csak hagynom kéne magam, és engedni neki, hogy azt csináljon velem, amit akar. Ha átadnám neki a testemet lehet, mindkettőnknek megadhatná azt, amit annyira akarunk.
Vagy egyszerűen csak túl sokat gondolkodok az egészen. Ki kéne mennem elé, meztelenül, ahogy az első alkalomkor is tettem, vagy inkább törülközőben és hagynom kellene, hogy a dolgok megtörténjenek. És ezt is fogom tenni.
Csak most törülköző helyett inkább magamra kapom a pólóját. De bugyit és melltartót se veszek fel. Olyan lesz, mintha meztelenül állnék elé. Csak le kell húznia a pólómat. Igen, ez jó lesz.
- Chanel? Minden rendben van? – hangzott a hangja az ajtó túloldaláról, mire ijedtemben összerezzentem és oda kaptam a fejemet, miközben remegő kezekkel gyorsan a póló után nyúltam.
- Igen, persze. Jövök – kiáltottam vissza, miközben magamra kaptam a pólót, aztán az ujjaimmal végigszántottam a hajamon, majd eltoltam magam a pulttól és elindultam kifelé. Liam az oldalamon állt az ágy előtt, ami az ajtó mellett van, és ahogy meghallott rögtön felém fordult. Egy fekete alsót viselt, ami izgatóan hangsúlyozta ki büszkeségét.
-  Minden oké? – kérdezte mosolyogva, miközben odaléptem hozzá. Egyik kezét a derekamra csúsztatta, én pedig az alsó ajkamba haraptam és szorosan összezártam a combjaimat. Nem hiszem el, hogy képes voltam kijönni hozzá fehérnemű nélkül, mikor nem vagyok biztos a dolgomban.
Némán bólintottam a kérdésére és lesütöttem a szemeimet, mikor a másik kezét az arcomra csúsztatta. Fentebb emelte a fejem, mire újra felpillantottam gyönyörű barna szemeibe. Az ajkai hívogatóan csillogtak.
Lehajolt hozzám és megcsókolt, miközben közelebb vont magához. A szájával teljesen bekebelezte az enyémet és olyan mohón csókolt, hogy teljesen izgalomba hozott. Igen, csak erre van szükségem. Rá van szükségem. Minden rendben lesz.
Egy nyögés csúszott ki a száján, mikor a nyelvét átnyomta a számba, az enyém pedig elébe sietett. Még jobban magára húzott, miközben az arcomat erősen tartotta és tovább csókolt hevesen és szenvedélyesen. Melleim a pólón keresztül a mellkasának nyomódtak, éreztem, ahogy megkeményedtek és megnyúlta a mellbimbóim. Már a csókjával felizgatott és ezt egy nagyon jó jelnek véltem, remélem az este továbbra is ilyen sikeresen fog folytatódni. Mikor lihegve elhúzódott tőlem, végig simított az alsó ajkamon a hüvelykujjával, én pedig gyorsan emelkedő és süllyedő mellkasát figyeltem. A keze lecsúszott az arcomról a csípőmre, így már mindkét kezével azt markolta. Vajon észrevette már, hogy nincs rajtam bugyi?
- Chanel… - lehelte újra a számra, mielőtt megcsókolt volna, ezúttal sokkal könnyedébben és lassabban. – Kívánlak – mormogta az ajkaimra. – Te kívánsz engem? – kérdezte, nekem pedig hirtelen a torkomon akadt a levegő. Édes istenem, kívánom őt, akarom őt, mindennél jobban. És bele sem merek gondolni, hogy mi történhet, ha a testem nem így vélekedik róla.
- Igen – mormogtam vissza, majd a kezeimet felcsúsztattam a hasán át a mellkasára. – Igen – morogtam újra, mire szinte rögtön megcsókolt. A kezei még mindig a pólómon keresztül mozogtak a csípőmön, simogatott, belém vájta az ujjait és megragadott. Feszülten vártam, mikor ér már végre a bőrömhöz az övével, és kis híján felkiáltottam örömömben, mikor a kezei megindultak lefelé és megfogták a pólóm alját. Lassan kezdte felhúzni, tudtam, hogy csak azért, hogy legyen időm megállítani őt, ha akartam volna. De nem akartam, meztelenül akartam végre lenni és azt akartam, hogy hozzám érjen. Mindenhol.
Elvállt tőlem, mikor lehúzta rólam a pólót és kissé elkerekedett szemekkel bámult rajtam végig. A fogaimmal rögtön az alsó ajkamba haraptam és az arcát figyeltem, miközben nehezen lélegeztem. Élesen beszívta a levegőt, majd egyik kezét visszavezette a csípőmre, az a finom érzés megint belém csapott, mikor a kezét a csípőmre helyezte.
- Gyönyörű vagy – lehelte, miközben a másik kezét megint az arcomra csúsztatta, aztán a hüvelykujjával kirántotta az alsó ajkamat a fogaim közül. – Kibaszott gyönyörű vagy Chanel – lehelte a fülembe, én pedig lehunyt szemekkel megremegtem és türelmetlenül vártam rá, hogy tegyen végre valamit.
Megint megcsókolt, miközben hátrálni kezdett, majd maga után húzott és megfordultunk, így én álltam az ágy előtt. Finoman tolni kezdett, mire lehuppantam a matracra, de ő jött utánam, így egy percre sem szakítottuk meg a csókunkat. Fentebb másztunk, miközben egyre hevesebben csókolóztunk, a lábaim közé feküdt és mikor a mellkasa felhevült melleimnek nyomódott, akaratlanul is kicsúszott egy nyögés a számon. Megragadta a csípőmet és belepasszírozta a matracba, aztán a számba morgott, majd elszakadt tőlem és a nyakam kezdte csókolgatni. Végig csókolta a kulcscsontomat, aztán a vállamat, majd ugyanazon az úton indult vissza, csak már harapásokat és nyalintásokat hagyva. Felnyöszörögtem, mikor kiszívta a nyakam, nem is egyszer. A mellkasomon is hagyott pár harapást és lila foltot, míg áttért a nyakam másik oldalára és a műveletet megismételte ott is. Türelmetlenül felnyöszörögtem, mire visszatért a mellkasomra, majd az ajkaimmal a bal mellem felé közelített, én pedig csukott szemekkel vártam. Mindketten felnyögtünk, mikor rákapott a mellemre, a nyelvével körözött egyet a mellbimbóm körül, majd szopni kezdte. Az ujjaim barna hajába szántottak, és megmarkoltam a tincseket. Az alsó ajkamat marcangolva élveztem, ahogy kényezteti a melleimet, egyik a kezével, a másikat a szájával. Megcserélte, és a másikat is a szájába vette, majd mikor kiszórakozta magát gyengéden megrántotta, mielőtt elengedett volna. Lihegve felnyitottam a szemeimet és pislogva lenéztem rá a sötétben.
- Egyszer mellbe foglak dugni – mondta rekedtes hangon, nekem pedig már a hangjára és a szavaira is reagált a testem, a hasam görcsbe rándult és hirtelen azt kívántam, bárcsak most váltaná be az ígéretét. Kezeivel a combjaimba markolt, és szét húzta őket, heves lélegzetvételemet pedig álcázni sem próbálom. – Rohadtul vágyom rád. Nem akarok szarakodni – hörögte, miközben az ujjaival lefelé táncolt a hasamon. Megremegtem, mikor végig simított a vénuszdombomon, aztán az ujjait a csiklómra nyomta, belőlem pedig egy nyögés csúszott ki. Szájával a hasamat nyalta, szívta és harapta, az ujjaival pedig izgatott, kibaszottul izgatott. Fel és le simogatott, miközben újra meg újra körözött egyet a csiklómon, ujjai eleje a bejáratomnál incselkedtek. – Istenem olyan nedves vagy – morogta a hasamba, aztán feltolta egy ujját, belőlem pedig egy még hangosabb nyögés szakadt ki. Te jó ég, ezer éve, hogy bárki más járt volna bennem a saját ujjaimon kívül. És még így sem tudtam összekaparni magamnak egy kibaszott orgazmust. A gondolat olyan gyorsan cikázik át az agyamon, hogy képtelen vagyok visszafogni. Mi van, ha Liamnek sem sikerül orgazmusra bírnia? – Emlékszel… - morogta – mikor három ujjam is benned járt?
- S-soha senki nem ujjazott meg úgy – nyekeregtem, aztán éreztem a bőrömön, ahogy elmosolyodik. Hamar elterelte a gondolataimat, valószínűleg csillagokat láttam, mikor még egy ujját társította a forró nedvességemben. – Istenem – nyögtem fel, Liam pedig végig nyalintott az új sebeimen. Lassan mozgatta az ujjait ki és be, én pedig azt hittem meghalok. Sürgősen szükségem volt a farkára. Kellett. Muszáj volt, hogy bennem legyen. El akartam élvezni. – Liam – próbáltam megszólítani, de próbálkozásom is nyögésbe torkollott. – Kérlek. Akarlak. Nem az ujjaidat – könyörögtem, mire felemelkedett a fejével rólam és visszajött hozzám, de az ujjait még mindig lassan mozgatta bennem.
- Imádom, ahogy könyörögsz.
- Liam, kérlek – nyöszörögtem.
- Igen baby, megkapsz. Jól van – suttogta nyugtatóan, miközben a szája súrolta az enyémet és az kihúzta az ujjait. Fájdalmas ürességet éreztem utánuk. Remegve felsóhajtott, mikor lerúgta magáról az alsót, az én szemeim pedig rögtön lecsusszantak a férfiasságával egy vonalba. Liam készen állt rám, valószínűleg régebb óta, mint én azt eltudom képzelni. Őrjítően meredezett a farka, én pedig nem bírtam tovább magammal és a kezemet rácsúsztattam. – Igen – szakadt ki egy nyögés a szájából, én pedig a számat harapdálva szorítottam rá a büszkeségére és mozgattam rajta a kezemet fel és le. – Isteni, isteni vagy Chanel, basszus – morogta, és legszívesebben én is nyögtem volna. Nem is érzékeltem, hogy elővett egy gumit, csak megcsillanni láttam a csomagolását a sötétben. Elengedtem a farkát és figyeltem, ahogy felhelyezte az óvszert, miközben nyeltem egy nagyot, majd a tekintetemet visszavezettem az arcára. – Jól vagy? – kérdezte, és az egyik kezét felvezette az arcomra, majd végig simított vele a varraton. – Biztos, hogy akarod?
- Igen! – könyörgöm, ne kérdezgess tovább, csak csináld. – Igen Liam, kérlek.
- Szeretlek – súgta, miközben megcsókolt, aztán közelebb férkőzött a lábaim között, majd a bejáratomhoz rakta a férfiassága elejét. A lélegzetem a torkomon akadt, miközben lassan belém nyomult. A testem ellenállt az idegen behatolásra, és égetett ott lent, mire a szemeimet összeszorítottam. Liam kiszabadította az ujjával az alsó ajkamat, miközben az arcomat simogatta, és csókolgatott. Óvatosan belém döfött, belőlem pedig egy vinnyogás csúszott ki. – Ne haragudj. Ne haragudj baby – mondta a csókok között, én pedig felsóhajtottam válaszul.
- Jól vagyok – préseltem ki magamból és csukott szemekkel vártam, hogy elmúljon az égető érzés. Várt egy kicsit, amíg megszokom őt, és mikor késznek éreztem magam rá, felemeltem a lábaimat és a derekára kulcsoltam őket. Elmosolyodott és még mélyebben hajolt belém, én pedig újfent csillagokat láttam. Édes istenem. Itt van. Bennem. Újra. Megint. És nem hagy el többet.
- Oh, istenem – szakadt ki belőle is, mikor kihúzódott, aztán újra előre lökte a csípőjét. Hosszú nyöszörgés csúszott ki a számon. – Annyira… csodálatos – motyogta, én pedig az alsó ajkamat harapdálva bólogattam és kaptam újra meg újra a szája után. Egy hangos nyögés hagyta el a számat, mikor újra belém döfött, ezúttal sokkal erősebben. Felvett egy lassú tempót és izgatóan mozgott bennem, csúszkált a testemen. A bensőmben máris láva robbant, mindenhol melegséget éreztem, még a lábujjaimban is. Isteni volt őt újra érezni, a testünk teljesen egymásra volt hangolódva. Én nyögtem, ő morgott. Ő nyöszörgött, én nyávogtam. Mikor káromkodott, kiabáltam. – Olyan… gyönyörű vagy. És… olyan szűk. És forró. És nedves. Istenem, olyan finom – nyögte a fülembe, én pedig a szemeimet összeszorítva és a haját, valamint a lepedőt tépve nyögtem és lubickoltam ebben az isteni érzésben. Igen, annyira szükségem volt már rá. Végre.
Vadabbul és erősebben lökött, mindketten fentebb csusszantunk az ágyon, a szám szüntelen tátva volt és egy percig se fogtam vissza a nyögéseimet, ahogy ő se. Liam egyre csak lökött, a homloka ráncba szaladt és izzadság cseppek táncoltak rajta, a karjaimmal a vállát öleltem át és forrón tapadtam hozzá. Liam hirtelen lenyúlt közénk és dörzsölni kezdte a csiklómat, mire a nevét sikoltottam a körmeimet a vállába engedtem és vártam, hogy végre lezuhanjak, és az orgazmus átvegye a testem felett az irányítást.

De nem történt meg.

Közel voltam, rohadt közel voltam, de mégsem. A testem megfeszült, minden egyes porcikámmal arra koncentráltam, hogy elélvezzek, hogy végre könnyíthessek magamon, de nem sikerült. Annyira akartam, minden akaraterőmet bevetve, hogy önmagában ettől sikerülnie kellett volna. De nem sikerült. Úgy maradtam, mint számtalan alkalomkor, csak ezúttal nem egyedül és nem a saját ujjaim miatt. Liamnek sem sikerült visszahoznia az orgazmusomat és hirtelen könnyek gyülekeztek a szemeimbe. Ettől féltem.
Lehunytam a szemeimet és mélyen ki és be lélegeztem. Gyorsan kellett cselekednem.
Liam még mindig izgatott a kezével odalent, miközben vadul mozgott. A szemei félig nyitva voltak, a fogaival az alsó ajkát harapta, a haja kócosan meredezett az ég felé és erősen koncentrált. Tudtam, hogy rám várt, és már alig bírta tartani. Édes istenem, annyira szeretem őt ezért.
- Liam! – csúszott ki a számon a neve hangosan, a szemeimet újra összeszorítottam és próbáltam visszatérni hozzá az ágyba. A csípőmet megemeltem és eléje mentem, mire felkiáltott, a nevemet kiáltotta és, hogy nézzek rá, mire a szemeim kipattantak és végig néztem, ahogy szét hullik a karjaim között és elélvez. A nevét suttogtam, öleltem magamhoz, a lábaimmal szorítottam és a fejét puszilgattam, miközben ő elélvezett, megremegett és az óvszerbe élvezett és rám rogyott. A fejét a melleim közé temette, remegve szedte a levegőt és úgy pihent rajtam, mint egy ártatlan kisfiú. Nem éppen a legártatlanabb kisfiú volt, de az én kisfiúm. Csodálatos volt, ahogy elélvezett. És újra könnyek gyülekeztek a szemeimbe, mert én nem adhatom meg neki azt az örömöt, hogy vele együtt élvezek.
Feküdtünk így egy ideig csendben, aztán felemelkedett és rám nézett. Elmosolyodott, én pedig nagy nehezen lenyeltem a könnyeimet és visszamosolyogtam rá.
- Szeretlek – mondta újra, miközben végig simított a hasamon, aztán megcsókolt.
- Én is szeretlek – suttogtam vissza. Mikor elvállt tőlem, még mindig a világ legédesebb vigyorával nézett rám. A szívem szakadt meg érte.
- Mindjárt jövök – suttogta, aztán újabb csókot nyomott a számra, majd kihúzódott belőlem és leszállt rólam. Eltűnt a fürdőszobában, én pedig összegömbölyödtem és az oldalamra fordultam el a fürdőszobától. A szemeimet szorosan lehunytam, nehogy a könnyeim kicsorduljanak, de késő volt és villám gyorsan gördültek le az orcámon. Hevesen kaptam oda a kezeimmel és durván töröltem le őket, aztán a fejet a párnába nyomtam és összeszorítottam a számat. Nem sírhatok. Nem szabad, hogy Liam észrevegye.
Hallottam, ahogy visszajött a fürdőből, aztán mellém mászott és kifli alakban átölelt.
- Alszol? – kérdezte, a kezével könyökölt és lenézett rám. Csukott szemekkel felmorogtam, mire hallottam, hogy elmosolyodott. – Aludj jól – nyomott csókot az arcomra, aztán a halántékomra, majd a nyakamba és a vállamra. Lefeküdt mellém, kezével átölelte a derekam és szorosan húzott magához, majd a nyakamba kezdett szuszogni. Végre szabadjára engedhettem a könnyeimet. Liam elaludt mögöttem, én pedig ébren feküdten kábultan, míg el nem nyomott a zavaros álom. 

2017. június 17., szombat

[II. 14. - Nem olyan, mint a többiek]

Halihalloo,
újabb Liam szemszög, és bár felbukkan a mai részben egy rég nem látott szereplő, mégis úgy érzem kicsit lapos lett. :/ Na de remélem azért nektek tetszeni fogtok és hagytok nekem a rész alatt pár pipát és kommenteket!:3 Oh és mielőtt még elfelejteném, mivel nektek már elkezdődött a nyári szünetetek, ezért úgy gondoltam, hogy egy héten két rész lesz. Egy szerdán, egy pedig megszokottan szombaton. Remélem van aki örül neki! ;) Jó olvasást! Xx♥



Liam Payne

Késő éjszaka volt, mikor leszálltunk a repülőgépről Londonban. Chanel és én is hulla fáradtak voltunk, éppen ezért egymást támogatva botorkáltunk a bőröndjeinkért. A fejem zúgott az álmatlanságtól, a szemeim mindinkább csukódtak volna lefelé, és a lábaim is remegtek. Chanel sem lehetett másképp, noha ő sokkal éberebben pásztázta a környezetünket. Tudtam, hogy a rajongók miatt aggódott, de éppen ezért választottunk egy éjszakai gépet, hogy elkerüljük őket. Plusz sokkal jobban odafigyeltünk az indulásunkkor Miamiben, úgy hogy én nem sok esélyét láttam, hogy bárkivel is összefussunk. Persze Chanelt mindez nem győzte meg.
- Egy jó ideig nem akarok többet Miamibe menni – sóhajtott fel Chanel, mire elmosolyodtam és közelebb vontam magamhoz.
- Miért? Gyerünk, valld be, hogy nem volt olyan rossz, mint ahogy azt te elképzelted! – noszogattam.
- Oké, tényleg nem volt olyan rossz – nyomta meg szintén az olyan szócskát, miközben éreztem a tekintetét magamon, így hát én is lepillantottam rá. – De már elegem volt anyából. Örülök, ha nem látom egy ideig.
- Tudod, én már annak is örülök, hogy a többiekkel jól kijössz. Főleg Brodyval.
- Liam, kérlek, csak Brodyval bírjuk egymást – nevetett fel, miközben megrázta szőkésbarna kobakját.
- Ez nem igaz! Apukád is egész jó fej volt, és Leanaval sincs gond.
- Ha most azt mondod, hogy sőt, még Madisonnal is minden rendben van, kiakadok – nézett rám egy csúnya pillantással, mire elnevettem magam.
- Madisonról egy szót sem akartam mondani, mert tudom, hogy vérszemet kapsz, akárhányszor csak megemlítjük.
- Így van, úgy hogy csak hanyagoljuk őt.
- De azért imádom, hogy ilyen féltékeny vagy – néztem le rá vigyorogva.
- Menj a fenébe! – húzódott el tőlem, mire belőlem egy hosszú nevetés csúszott ki. – Rohadtul nem vicces! – duzzogott jó pár méterrel odébb tőlem, míg a kezeit összefonta a mellkasa előtt és haragos tekintettel meredt rám.
- Imádlak, ne haragudj már rám – nyújtottam felé a kezemet még mindig nevetve, mire ő csak a karomra csapott és felgyorsította a lépteit. – Chaneeel – nyújtottam el a nevét hízelegve és utána siettem. – Ne durcázz baby. Tudod, hogy nem érdekel senki más rajtad kívül – karoltam át a derekát és újra magamhoz húztam, miközben egy puszit nyomtam a fejére.
- Tudom – suttogta vissza, én pedig mosolyogva újabb puszit nyomtam a fejére.
Miután megszereztük a bőröndjeinket, végre a kijárat felé vettük az irányt, de Chanel egyszer csak megtorpant mellettem, mire én is megálltam és kérdőn néztem vissza rá.
- Mi az? – kérdeztem, aztán én is előre néztem, de sehol sem láttam rajongókat, vagy fotósokat. – Chanel? Mi az, miért álltál meg? – kérdeztem újra, miközben a tekintetemet az arca és a körülöttünk lévő embereken jártattam. Aztán végre megláttam én is, amit ő. Nem olyan messze tőlünk egy magas, kigyúrt alakot, szőke, kusza hajjal és sajnos nagyon is ismerős arccal. Zsebre dugott kezekkel állt és várakozott, miközben tőlünk balra jártatta a tekintetét a nem túl nagy ember tömegen, ami ilyenkor is hömpölygött a repülőtéren.
A szám kiszáradt és egy csomó keletkezett a torkomban, ami semmiképpen sem akart onnan eltűnni. A mellkasomban villámgyorsan terjedt el az idegesség és a düh, ami aztán teljesen átvette felettem az irányítást. Legszívesebben megindultam volna a srác felé és szétpüföltem volna a képét, de ezzel nem sok mindenre mentem volna. Kézen kellett volna fognom Chanelt és kirángatni az épületből, aztán kocsiba ülni és minél hamarabb elhúzni innen, de képtelen voltam bármit is csinálni, vagy mondani.
- Liam… - suttogta Chanel.
- Mennünk… kéne – préseltem ki magamból, aztán megszorítottam a kezét.
- Liam ez Shane. Igen, mennünk kéne, de… Shane nem olyan, mint a többiek. Soha nem is volt. Tudnom kell, hogy jól van –e.
- De nem látod? Jól van. Semmi baja. Kérlek, menjünk – morogtam idegesen.
- Jól van. Menjünk – mondta, majd tovább indult én pedig követtem őt, és ahogy kiértünk a friss, hideg, londoni levegőre, olyan volt, mintha megint tudnék lélegezni. Leintettünk egy taxit, aztán a címemet lediktálva már el is indultunk. Chanel az egyik kezével az ablakpárkányon támaszkodott és egy szó nélkül meredt ki rajta, másik keze az ölében pihent. Utána nyúltam és a kezeim közé vettem az övét, végül közelebb hajoltam hozzá és az ajkaimat az arcára nyomtam.
- Jól vagy? – mormogtam.
- Igen – erőltetett magára egy mosolyt, majd lentebb csúszott az ülésben és a fejét a vállamra fektette. Mindketten tisztában voltunk vele, hogy nem mondott igazat.

*
Másnap reggel mikor felébredtem, Chanel még mellettem volt, ami kellemes meglepetésként ért, mert már hozzászoktam, hogy Miamiben mindig előttem fent volt. Felsóhajtottam, miközben megdörzsöltem a szemeimet, aztán ásítottam egyet, majd az oldalamra fordultam Chanel felé és a kezemet felnyújtottam a párnámra, hogy a fejemet rárakhassam. Chanel szintén az oldalán feküdt velem szemben, szemei csukva voltak, pillái az arcát simogatták, néhány hajtincse pedig a homlokába hullott. Felemeltem a kezemet, aztán óvatosan hátrébb tűrtem a hajtincseit a homlokából, majd egy apró mosoly kúszott az arcomra és a kezemet végül a derekára csúsztattam. Fentebb tűrtem a fehér pólót, ami az enyém volt, majd csupasz bőrét kezdtem cirógatni. Elképesztően gyönyörű volt, legszívesebben hozzáhajoltam volna és összecsókoltam volna az arcát. De nem akartam felébreszteni, örültem neki, amiért békésen aludt. Rémes volt, mikor rémálmok gyötörték és a sikítására ébredtem fel. Mindennél jobban szerettem volna elűzni minden sötét gondolatát és ijesztő álmát, és néha elég nehezen sikerült felfognom, hogy márpedig ez nem fog sikerülni. Elképesztően rosszul éreztem magam, mikor egy-egy álom után felé nyúltam, vagy az ölembe vontam, és amint hozzá értem, összerázkódott, mintha tőlem is félne. Neki soha sem vallanám be, de olyan, mintha tojáshéjakon lépkednék körülötte, sosem tudom, hogy mire lenne szüksége és mit kéne csinálnom. Próbálok az ösztöneimre hallgatni és mindent úgy csinálni, mint ahogy a szívem súgja. De nehéz úgy, hogy nem vagyok biztos magamban.

Egy sóhaj szakadt fel Chanelből, mire a szemeimet felvezettem újra az arcára és valamiért arra vártam, hogy megremegjenek majd a szemei, amiből elárulja, hogy fent van. De ez nem történt meg, továbbra is szuszogott egyenletesen. Akaratlanul is elfintorodtam, mikor eszembe jutott a tegnap éjszaka, Chanel régi barátja, akivel a bűnbandában volt benne és az, hogy odaakart menni hozzá. Tényleg nagyon mérges lettem a srácra, mikor én is kiszúrtam őt a repülőtéren, és semmi képen sem akartam, hogy meglásson minket, vagy, hogy Chanel odamenjen hozzá. Óvni akartam őt mindentől, úgy hogy szinte már-már túlreagálva húztam ki az épületből, de ez akkor nem érdekelt. Tudtam, hogy rosszul esett neki, amiért nem engedtem, hogy odamenjen a barátjához, de egy percig sem akartam, hogy ők ketten újra felvegyék a kapcsolatot. Minden jó volt jelenleg, úgy ahogyan volt és nem akartam, hogy bármi is elrontsa. Vagy bárki.

Eléggé elkalandoztam a gondolataimban, és csak Chanel ébredezése rángatott vissza a jelenbe. Mozgolódni kezdett, aztán a hátára fordult, majd nyújtózkodott és pár másodpercre újra mozdulatlanul feküdt. Végül a fejét felém fordította és felnyitotta gyönyörű szemeit. Elmosolyodtam, mire ő is, aztán újra az oldalára fordult velem szemben és elnyomott egy ásítást.
- Szia – mondtam halkan.
- Szia – suttogott vissza.
- Jól aludtál? – kérdeztem.
- Mmm – hümmögött fel válaszul, szemeit újra lecsukta és úgy pihent tovább. Végül közelebb csusszantam hozzá, majd a karjaim közé vettem és a mellkasomra vontam őt. Kezeit körém fonta és a hátamra csúsztatta, míg a fejét a mellkasomba fúrta. Haja csiklandozta a nyakamat, így arrébb löktem egy picit pár tincsét, végül a számat a fejére nyomtam. Sóhajtott egyet, én pedig elmosolyodtam és megráztam a fejemet. Hihetetlen volt, hogy olyan sok hosszú év után, újra a karjaim között feküdt és jobban szerettem őt, mint bármikor is.

Mikor aztán végre megmozdultunk az ágyból, felosztottuk a feladatokat Chanelel. Míg ő kipakolt a bőröndjeinkből és mosott, addig én voltam boltban és főztem ebédet. Miután közösen megkajáltunk felhúztam Chanelt a dolgozó szobába és leültünk mindketten a zongora elé.
- Mi az? – kérdezte mosolyogva.
- Hát a múltkor is nagyon a hasznomra voltál mikor dolgoztam, úgy hogy maradj csak itt mellettem – ütögettem meg a combját, majd kirámoltam egy rakat kottát a táskámból, amit aztán a zongora tetejére raktam és keresgélni kezdtem a papírok között.
- Biztos? Nem zavarnék? És a múltkori eset egy véletlen volt.
- Eset? Baby befejeztél egy dalomat, ami tuti, hogy fel fog kerülni a következő albumra.
- Honnan veszed? Azt hittem, közösen választjátok ki, hogy mik kerülnek fel meg mik nem – mondta bizonytalanul.
- Jó, de a srácoknak úgy is tetszeni fog, szóval mindenképpen fent lesz majd – miután megtaláltam a keresett kottát, amit még Louisval írtam, játszani és énekelni kezdtem. Chanel végig mellettem ült és csendben figyelt, én pedig élveztem, hogy mellettem volt. Jó volt a közelében lenni és belélegezni édes illatát, jól esett, hogy a combjaink összeértek a széken és az is, ha néha hozzásimult a kezem, miközben játszottam. Egyes dalok között mindig egy csomó kérdést tett fel, amiket szívesen megválaszoltam neki. Hallottam a hangján, hogy tényleg igazán érdekelte minden egyes feltett kérdésére a válasz és imádtam érte ezért. Sokat nevettünk és ő is játszott a zongorán, bár néha tényleg noszogatnom kellett érte.
Felkönyököltem a zongorára, a fejemet pedig a tenyerembe hajtottam és szinte teljesen Chanel felé fordulva vigyorogva figyeltem, amint játszott. Annyira gyönyörű volt és odáig voltam érte, mikor elpirult. Imádtam, ahogy a pirosság játszadozik az arcán és a szégyenlős mosoly, ami az ajkaira rajzolódott, mikor zavarban volt. Másik kezemmel az arca felé hajoltam, aztán a füle mögé tűrtem egy rakoncátlan tincset. Mikor az ujjaim az arcához értek, olyan volt, mintha megrázott volna az áram. Éreztem, ahogy az összes vér hirtelen az alsó felembe kezd áramlani, én pedig hitetlenül ültem mellette, a kezem továbbra is az arcára nyomva. Nem lehet igaz, hogy egyetlen egy érintéstől beindultam rá, ráadásul ennyire hirtelen. Hamar szűkös lett az alsómban, az elmém elé köd emelkedett, így minden gondolatom elhomályosodott azon kívül, hogy szükségem van rá, méghozzá sürgősen.
Közelebb hajoltam hozzá, aztán az ajkaimat odanyomtam az arcára, oda ahol az előbb még a kezem volt, amit most a hátára csúsztattam. A számmal nedves csókokat hintettem a bőrére, miközben egyre haladtam a szája felé. Kuncogni kezdett, aztán abba hagyta a zongorázást, majd megkérdezte, hogy mit csinálok, de ekkor az ajkaim már lecsaptak az övéire. Legszívesebben azonnal az ölembe rántottam volna, de aztán valamiért mégse tettem. A bensőm szinte felolvadt, mikor elnyíltak az ajkai és bejutást engedélyezett a szájába. A kezem visszakúszott a hátán, fel a tarkójára, lófarkát az ujjaim közé tekertem, miközben egyre csak elmélyítettem a csókunkat és közelebb húztam magamhoz. A számba sóhajtott, mire az alsó ajkába haraptam, de erre ő elhúzódott. Még mindig nem voltam vele tisztában, hogy mi a francért nem akar velem végre lefeküdni és bár a nyelvem hegyén volt a kérdés, nem akartam erőszakoskodni.
- Megmutatod a dalt szöveggel is? – kérdezte pihegve, én pedig rögtön tudtam, hogy arra gondol, amelyiket befejezett.
- Persze – egyenesedtem ki, miközben megköszörültem a torkomat, aztán elvettem a kezem a hátáról és a kották után nyúltam a zongora tetején. Szinte égett a tenyerem az érintése után, így kicsit rosszkedvűen kezdtem keresgélni. Chanel teljesen magától kezdte játszani a dalt, mire muszáj volt elmosolyodnom és gyorsabban tologattam a papírokat. – Várj baby, nem tudom fejből a szöveget – nevettem fel, mire megállt és megvárta, míg megkeresem. – Oké, megvan, mehet – bólintottam, miközben magunk elé raktam a lapot, Chanel pedig játszani is kezdett, én pedig énekelni. Mindketten vigyorogtunk, bár ő nem tudom miért, én viszont alig akartam elhinni, hogy tényleg befejezte helyettem a dalt. Ez most már nem csak az én dalom, hanem a mi dalunk és ezért úgy imádom.
Az ajtóban hirtelen megjelent Niall, mögötte pedig Palmer, mire rájuk is csak vigyorogva néztem, de közben tovább énekeltem. Chanel szerintem észre sem vette őket, csak mikor már befejezte a dalt.
- Sziasztok. Hát ti? – kérdeztem vigyorogva.
- Ezer üzenetet küldtem, hogy gyertek át, de nem válaszoltál, szóval mi jöttünk – sétáltak bentebb. – Basszus Chanel, jobban játszol a zongorán, mint én.
- Azt nem hinném – nevette el magát a barátnőm.
- Oh de igen, így van – bólogattam. – De amúgy nem hiszed el mi történt – néztem fel Niallre, aki már Palmerel együtt a barna bőr kanapén ült.
- Na, meséljetek. Mi történt? – kérdezte izgatottan Nialler, Chanel pedig az oldalamba könyökölt.
- Liam… - mormogta.
- Nem kell szégyenlősködnöd baby – gügyögtem neki vigyorogva. – Volt egy fél kész dallamom, amit egyszer itthon hagytam, mikor bementünk a stúdióba, aztán amíg nem voltam itthon Chanel befejezte a dalt.
- Nee – képedt el Niall, én pedig büszkén mosolyogva bólintottam.
- Azt játszotta az előbb.
- Ne már, Chanel, nem is tudtam, hogy dalokat írsz!
- Én nem is! Csak úgy játszottam a hangokkal. Nem gondoltam volna, hogy tetszeni fog – mondta én pedig mosolyogva figyeltem, hogyan változott az arca megint pirossá.
- Meg se akarta mutatni. Csak aztán rajta kaptam, ahogy dúdolgatja.
- Lejátszod megint? – kérdezte Palmer mosolyogva, mire Chanel rám pillantott, én pedig felegyenesedtem a zongoráról. Chanel újra játszani kezdett, én pedig énekeltem hozzá, közben még átírogattam egy pár hangot és bejelöltem a részeket, ahol levegőt vehetek.
- Fent lesz az albumon? – kérdeztem Niallre nézve, amint befejeztük, ő pedig rögtön bólintott.
- Fent lesz.
- Mondtam – vigyorogtam Chanelre, aki szintén elmosolyodott és a kezeit visszaejtette az ölébe.
- Holnap meg is mutathatod majd Louisnak meg Harrynek.
- Miért? Holnap be kell mennünk a stúdióba?
- Jep.
- Ah, szuper. Akkor baby, megint egyedül leszel, hogy játszhass a hangokkal – fordultam Chanel felé, válaszul pedig csak egy tipikus szemforgatást kaptam.
- Igazából bíztam benne, hogy elkísérsz vásárolni – szólt közbe Palmer.
- Oh, tényleg. Holnap dobunk egy parti féleséget. Megvagytok hívva.
- Kösz – röhögtem fel. – De mire fel? Csak úgy?
- Hát igazából az eljegyzésünk miatt – mondta fültől fülig érő vigyorral Niall. – De nem egy flancos eljegyzési parti lesz vagy valami.
- Aha, mert a flancos eljegyzési partin nem rúghatnál be, mi? – mondta mosolyogva Palmer.
- Pontosan. De amúgy minek nagydobra verni? Úgy értem, csak összejövünk, lesz pia meg kaja, meg zene és beszélgetünk, meg elmondjuk és ennyi – magyarázta.
- És ahhoz kell bevásárolnom. Szóval, elkísérsz? – kérdezte mosolyogva Palmer.
- Erm… igen persze. Szívesen.
- Szuper!
- Kik jönnek még? – kérdeztem.
- Hát ti, Harryék, Louisék, Palm nővérék, Joshék, Gemmaék, Louék, Lottiek, meg még pár haverom.
- Mindenki gyerekkel jön? – kérdeztem mosolyogva.
- Aha – bólintott. – Úgy hogy nem lesz ott akkora piálás, mint azt ahogy Palmer gondolja – lökte meg a kezével barátnője combját, Palm pedig csak mosolyogva megrázta a fejét.
- Király. Akkor meg van a holnapi programunk – mosolyogtam Chanelre, aki szintén magára erőltetett egy mosolyt, de közben belülről az ajkát harapdálta és az ujjait tördelte, úgy hogy száz százalékig biztos voltam benne, hogy előre tartott a bulitól.

2017. június 10., szombat

[II. 13. - Milyen lenne, ha a nevét hordanám?]

Halihalloo,
újabb family rész következik, remélem még nem unjátok.:D Még egy-két rész és a dolgok kezdenek megint felmelegedni Chanel körül, szóval maradjatok mindenképpen velem, garantálom, hogy megéri! ;) Szép hétvégét és jó olvasást! Xx♥


Chanel Adele Sangster

Az egész délelőttöt a parton töltöttük Brodyval meg Liammel és a lovakkal. Brody ült az ő lován, én pedig a másikon, mögöttem pedig Liam. Elég jól szórakoztunk, versenyeztünk és belementünk a vízbe a lovakkal. Kibeszéltük a szüleinket és jókat nevettünk az őrültségeiken.
A házhoz visszaérve a kertben hatalmas volt a sürgésforgás, éppen ezért nem néztek jó szemmel ránk, mikor a lovakat elvezettük a szépen megterített asztalok mellett.
- Brody Andrew Montgomery! – kiáltotta anya mérgesen a teraszajtóból, mi pedig összenéztünk és próbáltuk elrejteni a vigyorunkat.
- Igen, édesanyám? – kérdezte édesen Brody, mire elmosolyodtam és megráztam a fejemet.
- Hol voltál egész délelőtt? Nem megmondtam, hogy a beszédeddel foglalkozz? Apád is keresett, szerette volna, ha segítenél neki valamiben! – harsogta, én pedig megforgattam a szemeimet és Liamre mosolyogtam.
- Ne haragudj anya, lent voltunk a parton Chanelel lovagolni és…
- Oh, szóval a híres neves Chanel csábított el, nem igaz? – kiáltott fel gúnyosan.
- Ez nem igaz anya, ne rá légy mérges. Különben is felmondtam nekik a beszédemet, nem is egyszer, és Chanel még segített is benne!
- Az isten szerelmére, a neve Palmer!
- Bocsánat, én így hívom, mert ő ezt szereti – vont vállat Brody.
- Brody, meg ne lássam még egyszer, hogy a válladat vonogatod! Rakd le a lovadat, utána pedig indíts a szobádba! Oh és Chanel… hozzád is lenne egy-két szavam! – mondta gúnytól csöpögő hangon, én pedig újabb szemforgatást és egy hangos sóhajt engedtem meg magamnak. Anya visszaviharzott az épületbe, mi pedig tovább indultunk az istállók felé.
- Túlreagálja az egészet – forgattam meg a szemeimet. – Majd én beszélek vele, hogy ne legyen rád mérges – mosolyogtam Brodyra, aki csak újra vállat vont.
- Nem muszáj. Elbírok már a haragjával – mosolygott vissza, nekem pedig még szélesebb lett a vigyorom az arcomon. Kétség kívül kedveltem a srácot, hiszen tényleg a fiatalkori önmagamat láttam benne. És bár talán én ennyiidősen százszor rosszabb voltam nála, a lázadás jelei és az, hogy nem engedi magát befolyásolni a szüleim által, meglátszott rajta. Ennek pedig jobban örültem, mint bármi másnak.

Miután leraktuk a lovakat, beindultunk a házba. Anya nem volt sehol sem, így rögtön az emeltem felé vettük az irányt, míg Brody levált tőlünk az övén. Nem fogok én anyám után rohangálni, csak hogy meghallgathassam a fejmosását, amiért „elcsábítottam” Brodyt a partra, mikor mindketten másmilyen feladataink lettek volna. Azon kívül pedig már nem vagyok gyerek, hogy csak úgy kedvére lecseszhessen és megmondja mit csináljak.
- Szereted anyukádat idegesíteni, igazam van? – kérdezte Liam, amint beértünk a szobámba. Az ágyam felé vettem az irányt, aztán ledobtam rá magam keresztbe.
- Mmm – hümmögtem fel válaszul, míg a szemeimet lehunytam. – Elálmosodtam – motyogtam a takaróba, és éreztem, ahogy besüpped mellettem az ágy.
- Már egy óra van baby, kétlem, hogy tudnál egyet szundítani – mondta lágyan Liam, mire válaszul csak felmorogtam, aztán közelebb bújtam hozzá, végül a karjai közé feküdtem.
- Nem kell nekem smink a sminkestől és a hajamat is megtudom egyedül csinálni.
- Tudom, hogy megtudod csinálni baby, de jó lenne a nővéreddel készülődni az esküvőjére, vagy nem?
- Eltaláltad, persze, hogy nem!
- Chan, baby, Leana nem olyan rossz fej. És biztos boldoggá tennéd őt vele.
- Ugyan, kérlek, Liam, Leana pontosan ugyanolyan, mint anya! És biztosan nem szorul a segítségemre. Plusz ott van neki a sminkese, a fodrásza, anya és Penelope. Kétlem, hogy rám is szükség lenne. Gondolom Madison is ott sündörög körülöttük – dünnyögtem.
- Nem tudom Chanel, Leana tényleg örült, mikor egy hónappal ezelőtt megérkeztünk és megkért, hogy legyél az egyik koszorúslány.
- Megkért? Liam, megparancsolta, hogy legyek a harmadik koszorúslány! Nem kérdezett meg, vagy kért meg rá! De hiszen ott voltál mellettem, nem emlékszel?
- Chan… - sóhajtotta.
- Nem Liam, nem fogok odamenni és úgy tenni, hogy aztán anyám önelégülten vigyorogjon és parancsolgasson nekem.
- Jól van rendben, ahogy gondolod – adta fel, én pedig elégedetten lehunytam a szemeimet.

Már éppen, hogy elaludtam volna, mikor kopogtatni kezdtek az ajtómon, ezért hangosan felmorogtam, majd legördültem Liam mellkasáról és a másik oldalra fordultam.
- Megnézem, oké? – búgta Liam a fülembe, aztán már fel is állt mellőlem. Penelope hangja csendült fel az ajtóban.
- Palmer készülődik már? – kérdezte barátságosan Liamet.
- Erm… nem mondhatni – nevette el magát Liam, én pedig újra felmorogtam.
- Jaj, édesem, öltözködnöd kéne. Édesanyád a plafonon van, amiért kihagytad Leana ruhapróbáját és a sminkes meg a fodrász is vár rád.
- Nekem azt mondta, hogy nincs szüksége a sminkesre meg a fodrászra. Egyedül is eltud készülni – válaszolt helyettem Liam, én pedig morgolódtam egy sort, hogy egyetértek vele.
- Rendben, megmondom az édesanyjának. De édesem, kérlek, most már tényleg kezdj el készülődni! Az első vendégek lassan megérkeznek.
- Jól van, felébresztem, köszönjük Penelope – nevetett Liam, aztán hallottam az ajtócsukódást. Elkezdtem fentebb kúszni az ágyon, miközben magamhoz vettem egy párnát és átöleltem azt. – Na, nem, nem menekülsz előlem baby! Hallottad Penelopet. Ki az ágyból – mászott rám, én pedig újra felmorogtam. – Hozok neked egy habos kávét, na, mit szólsz? Attól talán felébredsz.
- Oké – vágtam rá rögtön.
- Addig viszont kivonszolod a szexi segged a fürdőbe és megmosakszol, hogy vissza ne aludj, mire visszaérek a kávéval.
- Ah, jó.
- Mindjárt jövök – nyomott puszit az arcomra, aztán felemelkedett rólam. Természetesen egész idő alatt az ágyban feküdtem tovább és még akkor is, mikor Liam visszaért a kávémmal. – Jól van akkor, majd én megiszom.
- Ne! – dobtam le az arcomról a másik párnát, aztán a hátamra fordultam és hunyorogni kezdtem az erős fény miatt. – Fent vagyok – nyöszörögtem. – Megihatom? – nyújtottam ki a bögre felé a kezemet, mire Liam elém sétált és lemosolygott rám. Mindkét kezében volt egy bögre, mire lebiggyesztett ajkakkal bámultam fel rá. – Átvertél. Magadnak is hoztál.
- Na, ülj fel – noszogatott, én pedig nagy nehezen felnyomtam magam, aztán átvettem tőle a bögrét és leharaptam a hideg habot a tetejéről. Nyugiban elfogyasztottuk a koffeinbombát, utána viszont tényleg készülődni kezdtem. A ruhászsákkal és a fehérneműs dobozzal a fürdőbe vonultam, míg Liamnek meghagytam a gardróbot és a szobát átöltözni. Mivel tegnap elintéztem az epilálást, így most már szerencsére nem kellett azzal foglalkoznom. Lezuhanyoztam, megmostam a hajamat, aztán felvettem a fűzőt a bugyival együtt és megszárítottam a hajamat. Harisnyához és a harisnyatartóhoz nem nyúltam, hiszen meleg volt és a ruhám amúgy is földig érő. Miután a hajamat megszárítottam, kifésültem még egyszer, aztán párszor

beletúrtam, majd úgy hagytam eredeti kicsit hullámos állapotában a vállamra hullani. Nem akartam nagyon sminkelni, és próbáltam azt is, amit magamra vittem minél természetesebbre csinálni. Miután készen voltam a minimális sminkeléssel, kivettem a barackvirág színű ruhámat, aztán egyszerűen belebújtam. A selymes anyag simogatta a bőrömet és tökéletesen simult rám, így a domborulataimat kiemelve. A ruha tényleg nem volt rossz és tetszett az összkép a tükörben. Már a varrat sem zavart az arcomon, teljesen hozzászoktam. Azt nem mondom, hogy nem gondoltam rá, hogy mennyivel jobb lenne, ha nem lenne ott, de tudtam, hogy az az egy hiba nem taszítja vissza Liamet. És a lényeg, hogy neki, de leginkább magamnak tetsződjek.


Utoljára végigpillantottam magamon a tükörben, végül összepakoltam a dolgaimat a pulton és a lámpát leoltva kimentem a fürdőből. Liam sehol nem volt, így megigazítottam először az összehányt ágyat, aztán viszont a gardrób ajtóhoz merészkedtem. A tükör előtt állt, és éppen a fekete nyakkendőjével babrált. Szintén fekete nadrág volt rajta, fehér inge be volt tűrve, a zakója pedig még a vállfán lógva várakozott rá. Elképesztően nézett ki, a haja szokásosan belőve, az arcán borosta semmilyen jele nem mutatkozott. Bal csuklóján egy tekintélyes karóra díszelgett, és mandzsettagombokkal volt begombolva a karján az ing. Mosolyogva figyeltem, miközben a tükörben magát mustrálva erősen koncentrál a nyakkendőjére. Legszívesebben rávetettem volna magam és szétcsókoltam volna az édes arcát, de mindig is álmodoztam arról, hogy majd egyszer én kötöm meg egy férfi nyakkendőjét, a lehetőség pedig itt van előttem, úgy hogy nem szeretném elszalasztani.
- Segítsek? – kérdeztem mosolyogva.
- Igen. Egyáltalán nem áll úgy, ahogy kellene – morgolódott, én pedig mosolyogva elindultam felé. Ő eközben feladta, majd leengedte a kezeit és felém fordult. A tekintetünk összetalálkozott, végül mindketten a másikat mértük fel tetőtől talpig. Egyszerűen nem bírtam ki, elképesztően helyes volt! – Hű Chanel, gyönyörű vagy – mondta, mikor odaértem hozzá. Meglazítottam a nyakkendőjét, aztán kihúztam a nyakából, végül újra neki láttam megkötni. Eközben ő még mindig engem nyársalt fel a tekintetével.
- Köszönöm – válaszoltam mosolyogva. – Te is nagyon helyes vagy. Ne hagyj ma este egy percre se magamra, oké? Nem hiszem, hogy Madison lesz az egyetlen, aki majd a szemét meresztgeti rád.
- Ugyan, kérlek – horkantott fel, én pedig érdeklődve felpillantottam csillogó barna szemeibe.
- Parancsolsz? Mégis mit akarsz ezzel mondani? – vontam fel a szemöldökömet.
- Azt, hogy nincs igazad. És, ha az is lenne, én a szemeimet csak rajtad legeltetem – válaszolta egy szemtelen mosollyal.
- Liam Payne nincs tisztában azzal milyen érzéseket vált ki a hölgyekből, nincs igazam? Már csak attól elalélnak, ha rájuk mosolyogsz.
- Oh, tényleg? Érdekes, eddig én nem vettem észre.
- Liam, kérlek, ne játszd az agyad – nevettem fel. – Mindketten tisztában vagyunk vele, hogy az évek alatt tökéletesre fejlesztetted a bugyi szaggató vigyorodat.
- Nálad mégsem vált be – vágott vissza, mire a mosoly rögtön eltűnt az arcomról és valamivel erősebben kapaszkodtam meg a nyakkendőjében.
- Ebbe most ne menjünk bele, kérlek – mormogtam, majd lesimítottam a fekete anyagot, aztán hátrébb lépdeltem, hogy megszemlélhessem a tökéletes pasimat. Mint egy görög félisten, úgy festett. Tényleg nem értettem már, miért nem fekszek le vele.
- Rendben – mormogta vissza. – Tényleg csodálatosan festesz. Valóban nem szabad magadra hagynom egy percre sem, különben valami úrfi lecsap a kezemről.
- Hogyne, persze – nevettem fel. – Úrfi – kuncogtam továbbra is. – Olyan bolond vagy – léptem vissza felé, aztán neki dőltem, miközben a kezeimmel átkaroltam a derekát és mosolyogva néztem fel rá.
- Imádom a mosolyod. És a nevetésed – mondta végig a szemeimbe bámulva, miközben az ajkain egy hatalmas mosoly játszadozott. – És hiányoztál. És szeretlek – hajolt le hozzám, aztán egy lágy csókot nyomott az ajkaimra.

Mint ahogy azt megbeszéltük, nem hagytuk egyedül még csak egy pillanatra sem a másikat, ezért kicsit vonakodva engedtem el Liam kezét, mikor beállítottak Madisonnel és Michellevel a levendula színű szőnyeg elején. Leana és apa a házban toporogtak, anya elöl az oltár előtt bájologott a vendégekkel, végül aztán mindenki elcsendesedett. A vonós zenekar elkezdte a zenét játszani, én pedig próbáltam nem grimaszolni, mikor legalább háromszáz ember hátra fordult és mind minket kezdtek bámulni. Végül is nem volt olyan rossz az egész, mint ahogy elképzeltem. Michelle előttünk lépegetett virágszirmokat szórva, míg én és Madison mögötte botorkáltunk végig egészen az oltárig. Nem sok mindenkire néztem rá, az egyedüli, akit a pillantásommal megillettem az Liam volt. És mivel ő olyan édesen és szélesen vigyorgott rám vissza, muszáj volt nekem is mosolyognom. Teljesen ráfókuszáltam és a kinézetére, meg arra, hogy még mindig milyen mély érzelmeket vált ki belőlem. Égető tekintetét szinte éreztem a bőrömön, pillantásával majdnem hogy simogatott. Az első sorban ült bal oldalt Brody mellett, aki szintén nyakkendőben és zakóban feszített mellette és muszáj volt elismernem, hogy elég helyes volt. A tekintetem visszacsúszott Liamre, aztán már csak arra eszméltem fel, hogy elhaladtunk mellette, majd felálltunk az oltárhoz. Pontosan Liammel szemben álltunk és valamiért hirtelen zavarba jöttem. Éreztem, ahogy az arcom felmelegszik és a tekintetemet is elkaptam róla. A széksorok legvégén megjelent Leana a hatalmas fehér ruhájában, mellette pedig apa a fekete öltönyében. Jól néztek ki, büszke apa és lánya. Eltűnődtem rajta, hogy vajon engem mekkora mosollyal az arcán kísérne az oltárhoz, végül a gondolataim megint visszakanyarodtak Liamre és még jobban zavarba jöttem, már ha ez még lehetséges volt. Soha nem gondolkoztam azon, hogy majd egyszer összeházasodok egy férfival, akit tiszta szívemből szeretek, arra pedig pláne soha nem gondoltam, hogy ez a férfi majd Liam lesz. Eddig soha nem is tudtam elképzelni az egészet, mármint az esküvőmet. A habos-abroncsos ruhát, a rengeteg virágot, a sok vendéget és azt, hogy férjhez megyek. Mármint a gondolatát annak, hogy férjhez megyek. Attól a naptól kezdve soha nem lennék egyedül és mindig mellettem lenne a társam, akivel összekötöttem az életemet. A nevét viselném, meg természetesen a gyűrűt, amit kicseréltünk. És ijesztő, hogy mindezeket Liammel az oldalamon látom magam előtt. Vagy nem az? Fogalmam sem volt. Szerettem őt, mindennél jobban, néha már annyira, hogy ez fájt. Ezzel tökéletesen tisztában voltam, ahogy ő is. És azt is tudtam, hogy ő is szeret engem, különben mi a csudáért lenne velem? Muszáj volt elfogadnom, hogy viszont szeret engem és akárhányszor arra gondoltam, hogy ugyanazt érzi, mint én mikor rápillantok, mindig elterjedt a mellkasomban a boldogság. Legszívesebben átöleltem volna őt és el sem engedtem volna többet.

A szertartás hosszúnak tűnt, de gyönyörű volt és ezt muszáj voltam beismerni legalább magamnak. Akármennyire ellene voltam, hogy a koszorúslányt játsszam Leananak, és hogy belemenjek mindenbe, amit parancsol, elképesztő élmény volt, hogy szinte az orrom előtt kötötte össze az életét a szerelmével. Az arcán igazi boldogság látszott, no meg a szerelem és tényleg örültem neki, amiért rátalált a párjára. Persze a szemeimet nem tudta elkerülni Liam, aki szintén végig engem nézett egy édes mosollyal az arcán és le sem vette rólam a tekintetét. Hízelgő volt, hogy ennyire tetszettem neki, mégis nem tudtam nem arra gondolni, hogy kitaláljam, vajon neki mi járhat a fejében. Vajon ő is azon gondolkozott, hogy milyen lenne a mi esküvőnk? Vagy, hogy milyen lenne elköteleznie magát mellettem? Milyen lenne, ha a nevét hordanám? Ha egy karikagyűrű ékeskedne az ujján, amivel mindenkinek megmutathatná, hogy hozzám tartozik? Sajnos se a mosolyából, se az arckifejezéséből, se a tartásából nem tudtam megmondani, hogy min törheti a fejét. Mégis mikor a tekintetünk összetalálkozott, aztán elnyílt a szája, majd a nyelvét gyorsan végigfutatta az alsó ajkán, és egy széles kisfiús mosolyával vigyorgott rám, valahogy tudtam, hogy arra gondol, amire én. Te jó ég, Chanel Sangster, rendesen beleszerelmesedtél ebbe a srácba. Chanel Payne. Nem hangozna olyan rosszul…

- Szeretném majd, ha kettőnkről is csinálnánk egy fotót – mormogta a fülembe hátulról Liam, miközben a kezeit a derekam köré fonta.
- Mert? Félsz, hogy annyit iszol, hogy majd elfelejted, vagy mi? – mormogtam vissza mosolyogva, aztán a fotós visszaszámolt, és vakuzni kezdett a hatalmas gépével.
- Látni szeretném! – szólalt fel rögtön anyám, amint a férfi leengedte a kamerát az arca elől és a készülékre nézve nyomkodni kezdett valamit.
- Nem baby, nem terveztem berúgni, pláne meg a családod előtt nem – nevette el magát halkan, mire megmozdultam, aztán felé fordultam az ölelésében.
- Hát akkor? – kérdeztem mosolyogva, miközben a kezemet a mellkasára fektettem és hunyorogva felpillantottam rá.
- Mi akkor? Csak szeretnék egy képet kettőnkről. Tudod, hogy elküldjem anyunak.
- Aha. Hogy elküldd anyukádnak – motyogtam mosolyogva. – Ismerlek már Liam Payne, és előlem nem sokáig tudsz dolgokat elhallgatni.
- Az biztos. De nincs is mit elhallgatnom – vigyorodott el szélesen, aztán a tekintete lecsúszott a számra, mire szintén vigyorogva kaptam el a tarkóját és rántottam le magamhoz, hogy megcsókolhassam.