2016. március 26., szombat

[31. - A mai nap egyáltalán nem róla szól]

Hiii srácok,
ok so 33 -an vagyunk. omfg. Nagyon köszönöm!:3 Nem tudjátok elhinni, hogy mennyire örülök neki!:3 Ebben a részben azt hiszem kicsit kicsináltam Chanelt, habár azt hiszem a következőkben sokkal jobban ki lesz.:D Nem igazán történik sok dolog, és nem akarom lelőni a poént, szóval jó olvasást!Xx.♥


Chanel Adele Sangster

Ma reggel jó kedvűen, frissen és üdén ébredtem a saját ágyamban. Utam rögtön a konyhába vezetett, és első dolgom volt egy isteni kávé elkészítése, míg tőlem szokatlan módon már a közösségi hálón voltam fent. Az összes tweet Niallról szól, mindegyikben ő szerepelt és már Louis is felköszöntötte, ami miatt a rajongók csak még jobban oda voltak. Kicsi kori képek, koncert képek, selfiek, videók, valamint összeszerkesztett videók voltak láthatóak mindenhol az ír szőkeségről, nekem pedig még csak a kedvem is jobb lett. Megbolondítottak? Totálisan.
A kávémat szürcsölgetve indultam vissza a szobámba. Elhúztam a függönyöket, majd megcsodáltam a remek időjárást, mely szürke eget és esőt tartalmazott. Visszahúztam a függönyt, hiszen nem vágytam arra, hogy valamelyik perverz szomszédom végig nézze, amint öltözködöm, majd letettem az üres bögrét az asztalra és mentem is a zuhany alá.
Tegnap este, vagyis ma éjszaka, mikor megérkeztünk Liam átölelt, megpuszilt, majd hazament. Bevallom rosszul esett, hogy nem mondott semmit. Azt hittem, hogy megfog kérni arra, hogy nála töltsem az éjszakát. És ha meg is kért volna, nemet mondtam volna neki, de tudtam volna, hogy legalább akarja. Így viszont itt van ez a fura érzés, melyet nem tudok hova tenni.
Megráztam a fejemet, majd elkezdtem a hajamat mosni, miközben próbáltam minden undok gondolatot kiűzni a fejemből. Nem érek rá nyafogni, és agyalni. Meg kell vennem Niall ajándékát, be kell csomagolnom és készülnöm kell a partira, mely szerencsémre Harrynél lesz tartva.
Már megint mekkora szerencsém van, hiszen a srácoknak semmi kedvük szórakozóhelyre menni, amit meg is értek. Nekik egy olyan hely kell, ahol van lehetőségük bármikor lepihenni, mivel borzasztó fáradtak.
Az ajándékok elintézése után utam a barlangba fog vezetni. Meg kell előbb még tudakolnom, hányra menjek Harryhez, illetve kell –e nekik bármiben segítség. Az úton majd felhívom Harryt, Liamre pedig nem akarok egyelőre gondolni. Valamint arra is kíváncsi vagyok, fog –e magától keresni.
Persze, hogy fog hívni Chanel. Fülig szerelmes beléd – súgta valami hangocska, én pedig próbáltam hinni neki.

Zuhany után köntöst vettem fel, majd fogat mostam és szárítani kezdtem a vizes hajamat. Miután megvolt, konnektorba dugtam a hajsütővasamat, hogy kellően felmelegedjen hajam kivasalásához. Azt hiszem, egyre jobban tetszik, ha a hajam egyenes tincsekben pompázik.
A hatalmas gardrób szobámba mentem és felvettem egy fekete csipkés fehérneműt. Az eszem csak folyamatosan Liamen járt, és nem tudtam azt a gondolatomat elkerülni, hogy mit szólna, ha látna ebben a fehérneműben.
Egy fehér farmert húztam lábaimra, fekete felsővel, mely a melleim alatt egy kicsivel végződött, így a hasam kint volt. Elővettem egy nagy Michael Kors táskámat, amiben kényelmesen el fog férni, minden kellhető cuccom. Máris elkezdtem a bele pakolászást, majd a fürdőbe mentem és elkezdtem a hajamat kivasalni. Miután ezzel megvoltam, vékony tusvonalakat húztam a szemhéjamra és a szempillaspirált is bőven kentem szempilláimra. Szájfényt tettem még fel, majd ezeket a dolgokat mind a táskámba raktam, a hajsütővasat pedig elpakoltam. Beraktam még egy szemüveget is, habár az idő nem igazán hajlik napsütés felé, sosem lehet tudni és nekem szükségem van napszemcsire, ha vezetek.
Kiválasztottam egy magas sarkú, fekete csizmát, majd miután felhúztam lábaimra, és bekötöttem, egy szőrmés kabátot vettem elő, melyet egyszerűen imádok. Magamra kaptam, fújtam kettőt a parfümömből, lehúztam a telefonom töltőről és készen álltam az indulásra.

Odalent úgy hagytam mindent, ahogy volt és a garázsba vezető ajtón mentem a kocsimhoz. Elvigyorodtam, amint megláttam a kicsikét. Az autóm volt talán az a dolog, amely legjobban hiányzott nekem, távollétem alatt.
Lekaptam a kocsi kulcsot a tartóról, aztán megnyomtam a garázs ajtó nyitásának a gombját, majd bepattantam az Audimba. Táskámat az anyós ülésre raktam és mielőtt elindultam volna, kivettem a telefonomat és a telefon tartóba raktam, mivel az úton telefonálni fogok. Beindítottam az autót, kitoltattam, megvártam, míg a garázs ajtó lecsukódik, majd már indultam is az autópálya felé, ami minél hamarabb a városba visz.

Mikor az autópályán voltam, kikerestem Harry számát, majd hívást kezdeményeztem és kihangosítottam. Remélem, fent van már.
- Oh, Chanel – szólt bele rekedtes hangon, én pedig a fejemre csaptam.
- Felébresztettelek? Ne haragudj!
- Semmi baj. Amúgy is kelnem kell már. Mennyi az idő?
- Tíz óra. Bocs még egyszer.
- Nem baj – mondta és hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Szóval, csak azért hívtalak, mert érdeklődnék, hogy hányra menjek hozzád. Niall bulijára. Meg, hogy miben kell segíteni.
- Erm, jó kérdés. Nem igazán szeretnénk díszíteni, habár meg lehetne szívatni azzal, hogy készülünk, mint egy öt éves bulijára.
- Szóval akkor rendeljek ugráló várat?
- Az tök király lenne – nevetett fel. – De erre már nincs idő. Majd jövőre. Viszont lufikat azt kéne venni.
- A városban vagyok mindjárt, szóval mondd, milyen kell és megveszem.
- Tényleg? Szuper vagy, köszi! Mindenképpen szerintem olyasmi jó lenne, mint Liam szülinapján.
- Mhm, betűk? – kérdeztem, miközben visszaemlékeztem és lehajtottam a megfelelő úton a belváros felé.
- Igen. Meg két kettest.
- Rendben akkor Niall és huszonkettő.
- Pontosan.
- Torta?
- Azt Liam és Louis intézik, remélem, nem cseszik el.
- Tudtál rendelni még egyet? – kuncogtam el magam, és a fejembe kúszott a emlék, mikor tegnap Niall kijelentette, hogy ő két tortát akar.
- Igen, nagy nehezen – sóhajtott fel, az ajkaim közül pedig kicsúszott egy nevetés.
- Meg kell hagyni, Niall nem semmi.
- Most mész cipőt nézni neki?
- Oh, igen. Remélem, találok valami jót. Lehet még hívlak miatta.
- Rendben. Oh és gyere, mondjuk fél nyolcra. Ne vacsorázz, lesz kaja.
- Értettem. Akkor majd találkozunk, szia.
- Szia – mondta, majd bontottam a vonalat.
Mikor megálltam egy piros lámpánál, akkor felhívtam Niallt is. Remélem, őt felébresztem.
- Boldog szülinapot! – kiáltottam a telefonba, amint felvette, ő pedig válaszul felnyögött, amire felnevettem. Ez az, felébresztettem!
- Köszönöm Chan, de igazán választhattad volna felköszöntésem egy csendesebb variációját.
- Miért, csak nem most keltél? – kérdeztem vigyorogva.
- Pontosabban felébresztettél.
- Jól van már, inkább örülj! – szóltam rá. – Szóval ma bulizunk? – kérdeztem tőle.
- Hát… nem tudom.
- Mi az, hogy nem tudod? Jézusom, a nagy Niall Horan nem akar bulizni a születésnapján? Huszonkettő vagy haver!
- Még nem egészen. Este nyolc után születtem pár perccel – javított ki, mire én csak megforgattam a szemeimet.
- Jól van akkor Horan – parkoltam le a mélygarázsban. – Punnyadj tovább, nekem most mennem kell. Majd még beszélünk. Boldog szülinapot!
- Köszi, Chanel – hallottam a hangján, hogy végre elmosolyodott, így nyugodt szívvel szakítottam meg a beszélgetést.
Kiszálltam az autóból, lezártam, majd lifttel felmentem az utcára és elindultam. Mint mindig, most is rengeteg ember volt mindenhol, hatalmas táskákkal a kezeikben és olyan vásárlós kedvet kaptam én is, hogy szívem szerint betértem volna a Louis Vuitton boltba nézelődni, ám magamra parancsoltam és eldöntöttem, hogy addig nem vásárolgatok kedvemre, amíg meg nincsenek Niall ajándékai.

Ötletem nem volt, hogy ki mit vesz majd Niallnek, megkérdezni pedig nem igazán lett volna okos döntés. Úgy értem, ha felhívnám Niallt, és megkérdezném, hogy mit szeretne születésnapjára, lehet, hogy simán kitalálná, hogy tervezünk neki egy kis partit. Azt pedig nem akartam. Liammel nem igazán akartam beszélni, egy picit megbántottam éreztem magam. Louisval nem volt valami jó kapcsolatom, szóval ő rá nem is tudom, hogy miért gondoltam. Harry is eszembe ötlött, de nem rég tettem le vele a telefont, így nem volt szívem újra felhívni. Biztos vagyok benne, hogy ő is most végzi valahol az utolsó perces vásárlásokat, és nekem is ezt kellene tennem, nem pedig a fenekemen ülni egy Starbucksben. De ha nem reggeliztem és korgott a gyomrom?! Szükségem volt egy szendvicsre és egy hűsítő latte –ra, noha ez már ma a második kávém rövid időn belül. Juj.
A cipős ötletem egyszerűen csodálatos volt, még mindig. Többször is gratuláltam magamnak gondolatban, amiért ennyire szemfüles és okos vagyok. Wow, Chanel, elég a fényezésből.
Viszont tényleg imádtam az ötletet, miszerint segítek neki a stílusa változtatásában egy picit, ahogy azt ő nekem mondta. És bár tudom, hogy a világ összes pénze a bankkártyáján van, ami azt jelenti, hogy megtudná magának venni a dolgokat, amire szüksége van, azt hiszem örülni fog az ajándéknak tőlem.
Míg elindultam a járdán az emberek között cikázva, akaratlanul is eszembe jutott, mikor ugyanezek a köröket róttam gondolatban és az utcákon is, mikor Liam születésnapjára vásároltam ajándékokat. Még ha Niallnek nehezebb is volt ajándékot venni, mint Liamnek.
Ugh, és itt van újra Liam. A gondolataimban. Állandóan róla szól minden, és nem mintha bánnám, de a tegnap esti cselekedete mégis csak rosszul esett. Még ha tudom is, hogy fáradt volt és hamar az ágyába akart feküdni. És amúgy is. A mai nap egyáltalán nem róla szól, hanem Niallről, szóval felfüggesztem a gondolataimat róla.
Miután vagy még kétszer összevesztem saját magammal, végre megpillantottam magam előtt a kijelölt cipő boltot, melyet már tegnap a koncerten megálmodtam. Megálltam a kirakat előtt és végignéztem a kínálatot, ahol rögtön kiszúrtam magamnak egy mesés bézs színű magas szárú csizmát. Elléptem, majd betoltam a hatalmas üvegajtót és máris az üzletben találtam magam. Egy eladó lány rögtön elém sietett, és megkérdezte, tud –e valamiben segíteni. Általában mindig leintem az eladókat, hiszen nem volt szükségem a segítségükre, valamint véleményükre, ám most a helyzet teljesen más. Most nem magamnak vásárolok – részben –, hanem főleg Niallnek. Így hát megkértem a lányt, hogy mutasson pár férficipőt. Amint odaértünk nézegetni kezdtem, míg az eladó türelmesen várt, így hát inkább megköszöntem neki, mire vette a lapot és távozott.
Fél óra múlva megvolt a tökéletes cipő Niall számára. Sötét barna Saint Laurent, melyek nagyszerűen fognak állni lábain. Megkértem egy másik eladót, hogy hozassa nekem Niall méretét. Miután megkaptam a dobozzal elindultam a női cipők felé, és szerencsére hamar megtaláltam azt a darabot, melyet a kirakatban kinéztem. Ebből is kérettem egy harmincnyolcasat, majd a két dobozzal indultam a pénztárhoz.

Magamban vigyorogva hagytam el az üzletet egy hatalmas papírtáskával a kezemben. Kicsit elkalandoztam, így már csak arra eszméltem fel, hogy egy srác belém jött sűrű bocsánatkérések közepette. Neki köszönhetően pillantottam meg a Ray Ban szemüveg boltot. Átvágtam az úttesten, ami igazából nem is úttest, mivel sétálóutca az egész. Betértem a szemüveg boltba, majd nézni kezdtem a napszemüvegeket, mikor megakadt az egyik fekete darabon a szemem. Kimondott férfi szemüveg volt, és mikor elé léptem elképzeltem magam előtt Niallt ezzel a szemüveggel a fején. Nem napszemüveg volt, de nem is dioptriás. Ez pedig szintén Niall stílus váltásához tartozhatna. Oké, talán több, mint jó vagyok.
Nem gondolkodtam rajta tovább, rögtön mutattam az eladónak, hogy ez a szemüveg lesz. Hozott egyet a raktárból, miközben választottam hozzá egy kék, plüss bevonatú tokot. Elővettem a pénztárcámat, majd a bankkártyámat és a leolvasóba toltam. Beírtam a pin kódot, majd a kártyámat újra vissza kaptam, ahogyan a szemüveget egy apró papír tasakban és a blokkot is hozzá.
Talán ez lesz a következő trend. Niall Horan szemüveget visel. Tökéletes kezdőlap címet kreálna, nemde? – ilyen és ilyesfajta gondolatokkal léptem ki a boltból, majd tovább indultam. Egyszerűen nem tudtam levakarni magamról a jó kedvet, mely Niall ajándékai miatt keletkeztek. Oly büszkén éreztem magam, és annyira szívesen elújságoltam volna Liamnek, hogy ő márpedig nem fogott ki rajtam azzal, hogy csak egy nappal ezelőtt mondta, hogy Niallnek születésnapja lesz. Mert, hogy megvannak az ajándékaim Niall számára, és elég jók. Szívesem felhívtam volna, ám tartottam magam ahhoz, hogy nem keresem. Este úgy is találkozunk majd.
Azért lecsekkoltam a telefonomat magamnak azt mondván, hogy csak az idő érdekelt. Közben pedig csak azt akartam látni a képernyőn, hogy egy nem fogadott hívás vár Liamtől.
Sóhajtva a zsebembe csúsztattam a készüléket és tovább sétáltam. Megálltam egy Pandora kirakatánál nézelődni, majd be is tértem az üzletbe. Millió ékszerem volt, de estére mégis valami újat szerettem volna. Így hát elkezdtem nézelődni a nyakláncok és gyűrűk között, mikor megszállt az ihlet.
Liam szülinapjakor is itt jártam, hogy a mini kis Audit rendbe rakassam, valamint a nevét gravíroztassam bele. Annak a tárgynak történelme van, és emlékszem Niallnek is mennyire tetszett. Így hát az eladópulthoz léptem és leszólítottam a srácot, aki ott állt.
- Jó napot, miben segíthetek? – kérdezte mosolyogva.
- Érdeklődni szeretnék, hogy esetleg vannak –e arany tárgyak, amik nem medálként szolgálnak, hanem mondjuk egy doboz üvegbe lehet állítani és kirakni valahova. Pontosabban egy kicsi golfütő kellene nekem.
- Pillanat, utána kell néznem, de tudom, miről beszélsz. Vannak ilyenjeink, de hogy golfütő kimondottan… - hallgatott, el miközben a hatalmas Apple computerre koncentrált. Inkább nem szóltam azért, amiért letegezett, hanem visszafogtam a csípős nyelvemet és Niall ajándékára koncentráltam. Bíztam benne, hogy sikerrel járok. – Találtam egyet – ütött valamit az iPad –be, majd felém is fordította, így láthattam a képen szereplő golfütőt. Pontosan olyan, amilyenre gondoltam. Tökéletes!
- Ezt szeretném mindenképpen. Valamint megoldható lenne, ha az oldalába gravíroznák, hogy Niall Horan?
- Természetesen. Töltsd ki ezt légy szíves, majd ide pedig nagy nyomtatott betűkkel írd le, a kívánt szavakat a gravírozáshoz.
Elvettem a tollat, amit elém tolt, majd sebesen kitöltöttem a kis cetlit.
- Mennyi idő körülbelül?
- Tizenöt –húsz perc.
- Szuper! Addig körülnézek – mondtam, ő pedig bólintott és máris hívta az embert, aki a gravíroztatott golfütőm ügyében intézkedik.
Visszatértem a nyakláncokhoz, ám végül nem választottam semmit. A golfütő is kész lett. Gyönyörűen ott díszelgett az aranyban Niall neve én pedig olyan boldog voltam, hogy a srácot egy kis borravalóval is megajándékoztam.
A tasakot a többihez fogtam és kiléptem az üzletből. Minden megvolt, amit akartam, még több is, már dél is elmúlt. Azon kezdtem gondolkozni, hogy a lufikat, mellyel Harry megbízott, hogy vegyem meg, hol vegyem, mikor megcsörrent a telefonom, én pedig izgatottságomat leplezni se próbálva vettem elő. A képernyőn Harry neve állt, így kicsit csalódottan vettem fel.
- Hey, Chan - köszönt szinte azonnal. – Sikerült megvenned mindent?
- Szia, Harry. És nem igazán – sóhajtottam fel.
- Ezt hogy érted? – érdeklődött.
- Mármint, meg vannak az ajándékok...
- Mit vettél? – szólt közbe, mire csak megforgattam a szemeim és elkuncogtam magam.
- Majd meglátod. Szóval, visszatérve az eredeti témára, már csak a lufikat kellene megvennem, de fogalmam nincs, hogy még is hova mehetnék.
- Oh, ne aggódj miattuk - nevette el magát. – Tulajdonképpen ezért hívtalak. Az előbb állított be vele Liam és Louis, szóval, már nem kell.
- Tényleg? Oh, rendben. Akkor azt hiszem, indulok haza. Liam ott van?
- Igen, pizzát rendeltek Louissal éppen az előbb.
- Aham. Rendben – sóhajtottam fel. – Akkor majd találkozunk este.
- Fél nyolckor. Szia Chan – szinte hallani lehetett a hangján, hogy mosolyog.
- Szia – tettem le, majd felsóhajtottam ismét és visszaindultam a lift felé, amerről jöttem.

3 megjegyzés:

  1. YASSSSSSSSSSSSS NIALL'S BURTHHHDAYYYYYY WHOOOOO
    Tökre láttam magam előtt mikor Chanel vásárolt lmao. :3 És omg különösen tetszett, hogy Harry babyvel szervezkedett. :3 Kíváncsi vagyok, hogy miként fog Niall szülinapja megtörténni meg minden. :D Amúúúúúúúgy, Niall este 8:04-kor született :3 But nekem a fél öt is megfelel lolz. :3
    Omg ez egy rohadt short komi lett. :( Idk mit írhatnék. :( Ez a rész szerintem inkább egy kis filler lett. Ami persze nem baj, mert mint említetted az elején, nem akarod lelőni a poént meg minden, so gondolom, hogy valami nagy dolog fog történni a következő részekben. :3

    ♥xx

    VálaszTörlés
  2. :D ❤❤❤❤
    Nem tudok mit írni!! :) Tetszett!! Boldog ünnepeket!! :D

    VálaszTörlés
  3. annyira tetszik a blog h egesz napomat arra szantam h az egeszet elolvassam :3 kihagytad azt a reszt mikor Liam is odaadja az ajandekot Chanelnek a szulinapja miatt :3

    siess a kovivel mar nagyon varom xD rakattantam :3

    VálaszTörlés