[49. - Elraboltam Chanelt]

Hiii babes,

megjöttem a következő résszel. Ugh igazából nem én, bc én Magyarországon vagyok, mikor felkerül a rész, ott pedig nem mindig van netem, so Beccsu teszi közzé a fejezet. Nagyon szépen köszönöm az utolsó részhez érkezett három kommentet, nem tudjátok elképzelni, mennyire örültem kedves soraitoknak! Ketten is írtátok, hogy jó lenne már, ha Chanel lelepleződne Liam baby előtt, viszont erre még csak később kerül sor. Előbb szorulhatna egy kicsit Chanel nyaka körül a hurok, mielőtt kitálal.:3 Okay, túl sok információ, inkább csak jó olvasást!:) X♥

Chanel Adele Sangster

Másnap reggel egymásba gabalyodva ébredtünk fel szinte egyszerre. Kezeimmel Liam vállait és nyakát öleltem át, lábaim az övéi alatt voltak, fél testemmel rajta feküdtem. Ledöbbenve néztem az órára, ami tizenegy óra nyolc percet mutatott, hiszen fogalmam sincs, mikor aludtam utoljára ennyire sokáig.

- Jó reggelt szerelmem! – nyújtózkodott vigyorogva, aztán rám feküdt és megcsókolt. Fogmosás előtt persze utáltam vele csókolózni, de hát, mint mindig, most sem tudtam neki ellenállni. A ’szerelmemmel’ pedig egyenesen levett a lábamról.

- Szia – suttogtam a szájába mosolyogva, aztán homlokát az enyémnek döntötte, majd nagyot sóhajtott.

- Ma koncert – mondta vidáman.

- Jönnek a szüleid is.

- Találkozunk újra a srácokkal.

- És koncert előtt megizzaszthatlak egy kicsit valami kis szobában – mondtam vigyorogva, majd azután rögtön megcsókoltam és még jobban magamra húztam. Mikor elváltunk egymástól persze fültől fülig érő vigyorral nézett rám.

- Benne vagyok. De most, ha megengeded, elfogyasztanálak reggelire.

- Csak tessék – karoltam át a nyakát.

Miután Liam elfogyasztott engem, lementünk és ténylegesen megreggeliztünk, végül úgy döntöttünk, hogy elmegyünk futni. Az ötlet igazából csak úgy jött tőlem, hiszen rég sportoltam már, és nem akartam plusz kilókat magamra szedni.

Szóval visszaindultunk az emeletre és öltözködni kezdtünk. Éppen újra elmerengtem, miközben magamra húztam a futó nadrágom, mikor kijött Liam a fürdőből, elém állt, és kirántott azzal a gondolataimból, hogy meglökött, így hátra estem az ágyra.

- Héj! – szóltam rá, de ő csak rám mászott, majd megcsókolt.

- Esik az eső – mormogta a számba.

- Tessék? – toltam el magamtól a mellkasánál.

- Baby, amíg te rólam álmodoztál, észre sem vetted, hogy beborult és szakad az eső – nevetett a fülembe.

- De én futni akartam – biggyesztettem le a számat, mire ő újra megcsókolt.

- Majd máskor megfuttatlak. Most pedig azt hiszem, némi erotika is megteszi.

- Hm, hát rendben – sóhajtottam fel, mintha annyira nem szeretnék vele lefeküdni, míg ő csak vigyorogva újra megcsókolt.

Fél egykor dudáltak a ház előtt, ami azt jelentette, hogy Paddy megjött értünk, hogy elvigyen a stadionba. Fekete farmerbe bújtattam a lábaimat, zöld színű felsőt vettem fel, amelyből kint volt a hasam, így egy fekete kardigánt vettem rá. Pilláimat kipödörtem, tusvonalat húztam, majd egy nude árnyalatú rúzst vittem fel ajkaimra. Hajamat begöndörítettem, a loknikat pedig szabadon hagytam a vállamra hullani. Fekete magas sarkú csizmát vettem fel, és egy szintén fekete Saint Laurent táskába pakoltam a kellhető dolgaimat, végül fekete bőrkabátot vettem még magamhoz, melyet ugyanott vásároltam, ahol a táskámat.

A kocsiban hátra ültem, míg Liam előre barátja mellé. Egész úton beszélgettek, amit én figyelemmel kísértem, és mikor Paddy kérdezett kedvesen válaszoltam. Egyébkén a telefonommal babráltam, noha fogalmam sincs, mit szerettem volna csinálni vele tulajdonképpen. Mire feleszméltem, már a stadion mögött voltunk. Operatőrök, biztonsági őrök mászkáltak a kis udvaron, minket mosolyogva köszöntöttek, de senki nem foglalkozott velünk tovább. Bementünk egy nagy vasajtón, majd egy hosszú folyosón találtuk magunkat, ahol továbbra is nyüzsögtek az itt dolgozók. Mindenki nagyon kedves volt, mosolyogva köszönt nekünk, Liam pedig ugyanilyen jóindulatúan köszönt vissza. Mosoly terpeszkedett az arcán, az a gyönyörű szív lágyító, amibe azt hiszem beleszerettem. Ujjainkat összekulcsolva mentünk végig a folyosón, nem sokkal később Paddy levált tőlünk egy ajtó mögött. Liam mondta neki, hogy majd jöjjön és egyen velünk, Paddy pedig csak mosolyogva bólintott, ezzel tudomásunkra adva, hogy benne van. Ezután mentünk még pár ajtót, majd a legutolsónál Liam megállt és benyitott. Előbb ő lépett be a szobába, de ahogy a fejét bedugta, máris hallottam Niall kiáltását. Hatalmas vigyor kerekedett az arcomra, így hát beléptem én is Liam mögött.

- Nocsak, nocsak, a gerlepár! – vigyorgott Harry, amint megpillantott engem, Niall pedig irányt változtatva, kikerülte Liamet és engem zárt először a karjaiba.

- Sziasztok – kuncogtam, míg Liam csak felhorkantott, gondolom azért, mert Niall kikerülte őt.

- Chanel, de hiányoztál! – nyújtotta el a szavakat gyerekesen Niall, míg én csak kuncogtam rajta.

- Te is nekem Niall – engedtem el és vigyorogva néztem rá. Liamtől ajándékba kapott sapkáját és az én divatszemüvegemet viselte. – Ah, még mindig annyira örülök, hogy ezt a szemüveget választottam. Hát nem jól áll neki? – fordítottam a karjainál fogva Niallt Liam felé, Liam pedig vigyorogva bólintott, elkapta Niall nyakát és magához rántotta, miközben másik kezével a fejére adott egy barackot.

- Au! – kiáltott fel a szőkeség, míg én kikerültem őket és egy ölelésben részesítettem Harryt is.

- A szemüveg tényleg jó választás volt – vigyorgott Harry. – Azóta Niall le sem veszi. Azt hiszem ebben is alszik – ugratta őt, miközben fehér hosszú ujjú felsőjét fentebb hajtotta az karján, így előbukkantak a tetoválásai.

- Louis? – kérdezte Liam, miközben megfogta a kezem és lehúzott az egyik bőr kanapéra. A szobában egyébként négy mikrofon állvány volt hangszórókkal és a földön temérdeknyi kábelekkel. Még egy kanapé volt a mikrofonok előtt, valamint egy –egy ablak, melyek nyitva voltak, így a hideg, friss levegő beáramlott.

- Még nem érkezett meg, de már üzent, hogy úton van – válaszolta Harry.

- Meséljetek már! Mit csináltatok az elmúlt két hétben?

- Niall, mintha nem tudnád – forgatta a szemeit Liam, míg én csak mosolyogva néztem hol a szőkére és hol a mellettem ülő srácra.

- Oké, de meséljétek már el! Na! – ült le elénk a szőnyegre törökülésben. Lábait neki is fekete farmer védte,
akárcsak Harryét, felül egy fehér pólót viselt egy feketés kékes pulóverrel.

- Valamelyik nap Chanelel úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egyet kirándulni. Fent voltunk a hegyekben, egy faházban, és nagyon jó volt – vigyorgott Liam majd rám pillantott én pedig bólintottam.

- Hű, ez aztán bőbeszédű volt.

- Nem tudom, mit akarsz még hallani, többször is telefonáltunk – mondta Liam, majd átkarolta a vállam, én pedig neki dőltem. – Inkább meséljetek ti.

- Milyen volt tegnap este a nem randi, Harry? – kérdeztem vigyorogva.

- Oh, uh, totál nem randi volt. Csak barátokkal találkoztam. Te viszont tegnap fotókat emlegettél.

- Tényleg! Megmutatom – húztam elő a telefonomat.

- Babe csak vigyázz. A megfelelő albumba lépj bele. Nehogy olyat mutass nekik, amit nem szabadna látniuk – vigyorgott Liam, mire a vállába bokszoltam, a srácok pedig röhögtek.

Így hát mielőtt bármit is mutattam volna bárkinek is, csináltam egy külön albumot a kirándulásunknak és azokat a fotókat válogattam bele, melyek felvállalhatóak voltak.

- Egyébként a fele fényképező gépen van. Na, kész – mondtam, a srácok pedig felültek mellénk. Harry kezébe adtam a telót, majd Niallel elkezdték nézni.

- Hű, király hely!

- Niall tuti van golfpálya, képzeld el, hogy milyen jót golfozhatnánk ott – nézett rá Harry, Niallnek meg felcsillantak a szemei.

- Igazad van. Akkor Liam elviszel engem is? – pislogott rá szépen, én pedig felnevettem.

- Majd a szünetben elmehetünk közösen – értett egyet Liam, miközben a telefonját nyomkodta.

- Ah, ez az! És akkor megverhetem Harryt – utalt gondolom a golfra.

Kuncogva figyeltem, amint Harry Niall szavába vágott, miután a szőkeség kiejtette ezeket a szavakat a száján. Tudtam, hogy mindketten oda voltak a sportért, szóval nem lepett meg, mindinkább elszórakoztatott. Az elején még normálisan számoltak be arról, hogy milyen jó volt, amikor elmentek együtt golfozni, aztán egy pillanatra nem figyeltem oda, és kitört köztük a harmadik világháború. Olyan volt, mintha a fiaim lettek volna és nekem kellett volna rendet teremteni köztük, azonban, mint azt említettem, túlságosan lenyűgözött, amint mardosták egymást. Mármint, nem volt semmi komoly, csupán egy kis testvéries civakodás, de akkor is jobb kedvre derített.

- Chanel! – kiáltották mindketten a nevem, mire kizökkentem a gondolataimból és egy kissé meghökkenten pillantottam rájuk. Végül elnevettem magam. Harry homloka ráncos volt, Niall arca kipirosodott a heves szócsata közepette és ez még szórakoztatóbb volt.

- Mi van? – kérdeztem kuncogva. – Befejeztétek a másik hajának a tépését?

- Ugh – forgatta meg a szemeit Niall. Felkelt aztán elsétált tőlünk, mire Harry utána kiáltott.

- Lúzer! – nevetve ráztam a fejem, a barna hajú srác meg csak rám kacsintott

- Szóval, visszatérve rád és Liamre, most hogy NIALL VÉGRE ELFOGADTA, HOGY VESZTETT!

- Hagyd már szegény srácot – mondtam neki vigyorogva. – Eléggé kipirult így is.

- Hát, komolyan veszi a golfot, szóval nem csodálom – nevetett. – De komolyan. Most mi van akkor veled meg Liam bátyámmal? – kérdezte, közben meg meglökte Liam combját, aki egészen belemerült a netezésbe.

- Velem meg Liam bátyáddal? – kérdeztem vissza. – Umm – hümmögtem és vártam, hogy Liam kapcsoljon és válaszoljon helyettem Harrynek.

- Mi volt a kérdés? – motyogta Liam, aztán felemelte a fejét és lezárta a telóját.

- Hogy mi van köztetek – mutogatott köztünk Harry és úgy várt a válaszra, mint egy izgatott kisfiú.

- Oh, hát Chanel a barátnőm – vigyorodott el Liam és még közelebb húzott magához, aztán csókot nyomott az arcomra.

- Na, végre! – kiáltott fel Harry. – Végre, hogy kinyögted!

- Mit? – jött ki egy szobába Niall és az arca már nem világított pirosan.

- Hogy Chanel a barátnőm – mosolygott édesen Liam, én pedig oldalról az arcát néztem.

- Ah, úgy tudtam! Gratulálok! – vigyorgott, aztán Harryt kifúrva mellém ült és átölelt.

- Köszi – kuncogtam.

Ezután szerencsére a téma elterelődött rólunk, így leginkább Harry és Niall szabadidejéről beszélgettünk. Mivel Harry volt Los Angelesben, ezért sokkal barnább volt, mint én, ami miatt irigy lettem rá. Mikor ezt szóvá tettem, egyszerűen a képembe röhögött, ami miatt muszáj volt adnom neki egyet –kettőt a karjába.

- Au, basszus, milyen erős vagy te? – simogatta a karját, míg én csak győzedelmes vigyorral pillantottam rá.

- Fogadom, Liamet is lenyomja akárhol – röhögött Niall, mire Liam félig rá feküdt.

- Egyedül és csakis az ágyban nyomhat le, mert ott nem is bánom – fűzte hozzá, mire megforgattam a szemeimet, a srácok pedig egyszerre vihogtak fel.

Nagy nevetések közepette egy harmadik személy közeledett felénk, azonban túlságosan elvoltam foglalva a könnyeim eltörlésével ahhoz, hogy megnézhessem, ki is volt az. Harrynek szerintem fel sem tűnt, hogy egy újabb személy lépett köreinkbe, csak amikor abba hagytam a nevetést. Louis jéghideg tekintete és gúnyos mosolya sosem hatott rám pozitívan.

- Szia, Louis! – köszönt neki először Niall, majd lepacsizott vele és meg is veregette a vállát. Halkan elmotyogtam én is egy sziát, és miután köszönt Harrynek és Liamnek is, lehelyezte a hátsó felét a másik kanapéra. Liam elrakta a telefonját, majd megemelkedett, de mielőtt felállt volna mellőlem, csókot nyomott a homlokomra, majd Louishoz ment a másik kanapéra és azonnal beszélgetésbe elegyedtek. Muszáj volt mosolyognom a gesztuson, hiszen mindennél többet jelentett nekem és megmelengette a szívemet. Nem sokáig beszélgethettünk, vagy leginkább nevethettünk tovább Harryvel és Niallel, mert egy magas férfi beszáguldott az ajtón és hangosan csapta be maga után. Megismertem őt, egyszer beszólt nekem és Liamnek még Amerikában. Mivel most sem szentelt nekem túl sok figyelmet, ezért én sem foglalkoztam vele, mindinkább Liamet fixíroztam. Mindannyian felálltak, majd beálltak a mikrofonok mögé. Hozzám legközelebb Liam állt, mellette Louis, Louis mellett Niall és legutolsónak Harry. Számomra már ismerős dallamok csendültek fel. Csakis azért ismerem a dalt, mert a srácok mindig ezzel indították a koncerteket, és jó páran részvettem már. A címe nem ugrott be, pedig biztosan elhangozhatott, mielőtt énekelni kezdtek, csak én annyira elvoltam foglalva Liam tanulmányozásával, hogy nem sokat hallottam. Harry kezdte azzal az elképesztően csodálatos hangjával, utána Louis folytatta, majd megint Harry jött és leesett, hogy a dal címe Clouds.

Mikor Liam először szólalt, vagyis énekelt, akkor az egész testem, a fejem búbjától a kis lábujjamig libabőrbe burkolózott. Vigyorom elhatalmasodott az arcomon, és csakis őt tudtam figyelni.

Végül az egész próba külön koncertbe torkollott, természetesen nekem. A harmadik dal után a pasas lelépett, mire én átültem a helyére, így már a srácokkal szemben voltam. A dalok között Harry újabb és újabb idióta vicceket sütött el, és eléggé belejött. A végén már azon nevettem, hogy még mindig mondja, a kacagásunktól egyáltalán nem hallottam, hogy mit mesélt.

Próba után átmentünk egy nagyobb terembe, ahol emberek járkáltak. Az egyik sarokba ruhák voltak, a mellett asztalok tükrökkel és székekkel. Az ajtó melletti falon végig asztalok rogyadoztak sok étellel. Az ajtóval szemben, mégis jóval arrébb egy hosszú barna bőr kanapé foglalt helyet, olyan, mint a próbateremben, csak ez még hosszabb volt. A falak fehérek voltak, az emberek fekete OTRA feliratú felsőkkel, nyakukban jelvényekkel rohangáltak ide –oda. Az egész pontosan olyan volt, mint Amerikában, az egész mégis kicsit másnak érződött. Azt hiszem ez a fiúk miatt lehetett. Otthonosan érezték magukat itt, és bár az ember azt gondolná, hogy a fiúk nem izgulnak, ez egyáltalán nem volt igaz. Sőt, ha ez lehetséges még jobban idegesek voltak az este miatt. Mint kiderült, nem csak Liam szülei jelennek meg. Jön Niall családja, elvileg megismerkedhetek a keresztfiával is. Harry édesanyja, nővére és nevelőapja is megjelenik majd, valamint az egész Tomlinson family. Liam elmondása szerint Jay, Louis anyukája baromi kedves, és úgy kezeli mindannyiukat, mintha a gyerekei lennének. Hát, ha valóban ennyire kedves és családbarát nőről van szó, igazán megtaníthatná a gyerekének a helyes viselkedést.

Míg a srácok leültek enni, addig Harry és Niall egymás szavába világosítottak fel ki kicsoda. Liam egy ideig velem együtt kuncogva követte őket, de azután újra beszélgetésbe elegyedett Louissal.

- Srácok, nézhettek egy idiótának, de csak két nevet tudtam megjegyezni, mert össze –vissza beszéltek mindketten.

- Melyik két nevet? – kérdezte Harry.

- Erm, Theo és Gemma.

- Gemma a nővérem – mondta rögtön, még mielőtt Niall megszólalhatott volna.

- Theo pedig a keresztfiam.

- Igen, ezt tudom – bólintottam.

- Az anyukám Anne – kezdte Harry.

- Oh, igen – ugrott be és egy bólintással jeleztem is mindezt.

- Robin pedig a nevelőapám – hümmögéssel jeleztem, hogy megértettem, majd tekintetemet Niallre vezettem.

- Az én anyukám Maura. Apukám pedig Bob. A bátyám Greg és a felesége Denise. Meg Theo.

- Oké, most már képben vagyok – bólintottam.

- Liam, a nővéreid is jönnek? – kérdezte Niall Liamet, ő pedig csak megrázta a fejét.

- Legalábbis nem ma – válaszolta. – De a londoni koncertek valamelyikén itt lesznek.

Ekkor kivágódott az ajtó, majd Lou és Lux egyszerre visítva robbantak be a szobába. Míg Lux két copfba fonott hajjal, hátán rózsaszín hátizsákkal futott oda hozzánk, addig Lou, kinek a frizurája Luxéval egyezett, ledobta a táskáit a kanapé mellé, és utána vetette oda magát hozzánk. Kettőt pislogtam és Lux máris az ölemben térdelt, kis kezeivel átölelte a nyakam és a fülembe visítozta a nevemet tovább. Kuncogva öleltem át a kis testét, aztán nyomtam cuppanós puszit az arcára, mire ő követte a példámat és én is puszit kaptam.

Lux leszállt az ölemből, hogy felállhassak és hasonlóan üdvözölhessem édesanyját is. Míg a srácok csak mosolyogva figyeltek, addig Lux a kettőnk közé bújt és a combjaimba kapaszkodott.

- Pf, mintha itt sem lennénk – durmogta Harry, Liam pedig egyetértően mormogott. Mindhárman felkuncogtunk, majd elengedtem Lout és Lux is engem.

- Harry! – kiáltotta Harry nevét elnyújtva Lux és máris keresztapja ölében volt. Harry átölelte hatalmas kezeivel Lux kis testét és a fejét puszilgatta, miközben arcán hatalmas mosoly terült el. Lou megpuszilta a srácokat, majd leült közénk az asztalhoz.

- Mi újság fiatalok? Ti mégis merre jártatok az elmúlt két hétben? Se egy telefon, egy sms! – sipította Lou, miközben egyik kezével a térdemet szorongatta.

- Elraboltam Chanelt – mondta komolyan Liam, mire Lux riadt arccal nézett rám.

- Liam csak viccel – mondtam neki kuncogva, mire Liam is ránézett és odahajolt Luxhoz egy pusziért.

- Tényleg csak vicceltem hercegnő – mondta neki, én pedig csillogó szemekkel és hatalmas mosollyal figyeltem a jelenetet.

- Hahó, Föld hívja Chanelt! – rántott ki a bámészkodásból Lou, de mivel nehezen sikerült felé fordítani a fejemet motyogott valami olyasmit, hogy fejre ejtettek és, hogy szerelmes vagyok, amin a többiek, Louis kivételével persze, nevettek.

- Igen, tessék, mit mondtál? – ráztam meg a fejem és végleg Loura néztem.

- Azt kérdeztem, hol voltatok – vigyorgott rajtam szórakozottan én pedig megforgattam a szemeimet és meglöktem a karját. Túl jól ismertem már ezt a vigyort.

- A hegyekben, Észak-Angliában.

- Aww, de romantikus! Faházban ugye? Hatalmas hálószobával, jakuzzival meg minden?

- Eltaláltad – bólintottam vigyorogva.

- Ah, el kell mesélned mindent! Egyáltalán hogy jött az ötlet, hogy mentek?

Louval eléggé belemerültünk a társalgásba, míg a fiúk Niall kivételével leginkább Luxal beszélgettek. Niall Lou mellé ült és engem hallgatott, amit persze egyikőnk sem bánt. A beszámolóm felénél sem voltam, mikor arra lettem figyelmes, hogy Liam hangosan kérdezi Louistól, mikor érkezik a családja.

- Nem tudom. Bármikor megjöhetnek.

Mintha csak a végszóra várva, a folyosóról kiáltozásokat hallottunk, lányok hívták leginkább Louis nevét. Ő csak elvigyorodott, majd felállt és elindult az ajtó felé, de ekkor már két ugyanolyan arcú lány állt a küszöbön és széles vigyorral vetették magukat a bátyjuk nyakába. Akkor most megismerkedhetek az egész Tomlinson családdal.

[48. - Természetes volt, hogy nem szeretek belé]

Hii babes,

omfg ne haragugdjatok, hogy ilyen későn hozom a részt, de reggel óta kirándultunk és most értem haza. Um, nos ebben a részben azt hiszem Liam és Chanel egy mérföldkőhöz érnek a kapcsolatukban. Remélem tetszeni fog a fejezet, én eléggé élveztem írni. Nagyon szépen köszönöm az utóbbi részhez érkezett kommenteket és pipákat, annyira örültem neki!♥ Eltudjátok hinni, hogy a srácok ma ünneplik a hat éves évfordulójukat? Eszméletlen büszke vagyok rájuk, köszönöm nekik ezt a sok évet, és rengeteg munkájukat. Alig várom, hogy visszatérjenek!♥ Jó olvasást! X

Chanel Adele Sangster

Később Liammel elköszöntünk a szüleitől, majd felmentünk a szobájába. Karenék is fáradtak voltak már, és mi is. Közösen letusoltunk, utána pedig pizsamaként egy bugyit vettem fel a selyem hálóingemmel. Befeküdtem Liam ágyába, ő pedig miután húzott magára egy alsót, mellém feküdt szorosan és átkarolta a derekamat.

- Babe, tudom, hogy valami nem oké – mondta, miközben puszit nyomott a nyakamra és csak szorosabban szorította a derekamat. – Mondd el nekem.

Felsóhajtottam, majd a hátamra fordultam. Tekintete az arcomat pásztázta, én pedig végül a szemeibe néztem.

- Mesélhetek neked a gyerekkoromról? – kérdeztem halkan, és közben ujjaimmal a takaró huzatának az anyagával játszottam.

- Persze édesem, ha szeretnél – nyomott csókot orcámra, én pedig még egyet sóhajtottam, majd belekezdtem.

- Mikor kicsi voltam, akkor oda meg vissza voltam a család minden tagjáért. Imádtam a szüleimet, a nővéremet és a nagyszüleimet is. Miamiben éltünk egy hatalmas birtokon. A szüleim nagyon befolyásos emberek voltak. Lehet, kicsit durván hangzik majd amit mondok, de mindig is olyan volt, mintha mi uraltuk volna egész Floridát. Édesapámat mindig is királyként, anyámat pedig királynőként tekintették. Kisgyerekként nem sok mindent érthettem ebből, de mindig is azt hittem, hogy egy hercegnő vagyok. Aztán mikor már nagyobb voltam, kezdett leesni a tantusz. Sokan királyi családnak tituláltak minket, pedig ez közel sem volt igaz ránk. Ugyanolyan normális emberek voltunk, mint mindenki más. Mikor elkezdtek tanítani, akkor egy száz százalékos fordulatot vett az életem. A szüleim szigorúbbak lettek, és utáltam az iskolát. Nem voltam többé hercegnő, sem egy jól nevelt úri kislány. Lázadó tinédzser lettem, de a legeslegrosszabbik fajtából. A szüleim meggyűlöltették magukat velem, ahogyan a nővérem is. Többé már nem tekintettem fel egyikőjükre sem és nem szólítottam a szüleimet apának és anyának. A gimiből több tucatszor kihajítottak volna, ha édesapám nem sikál el mindent a temérdek pénzével. Undorodtam tőlük, mert nem volt normális, amit csináltak. Szerintem kezdték ők is elhinni, hogy uralkodók és hatalmuk van. És én csak azért voltam más, mert velem nem tudták bekajáltatni a hatalmat. Tizenhat évesen egy házibuliban vesztettem el a szüzességemet a suli legmenőbb srácával, és tizenhét évesen pedig egyszer parti drogot kevertek az alkoholomba. Természetesen a rendőröket kihívták a randalírozó fiatalokhoz az utcán, és egy éjszakára bent kellett volna tartaniuk a parti drog miatt, de hát ugye én a „király” lánya voltam, engem csak nem zárhattak börtönbe. Mindegy apámtól megkaptam a szobafogságot, csak hogy az egy palotában semmit nem ér. Oh, egyszer lefeküdtem azt hiszem a fizika tanárommal, amiből szintén hatalmas botrány lett. Ja és kikezdtem az egyik cselédünkkel és a kertésznek a fiával is. Meg megrongáltam egy cipőboltnak a kirakatát. Oh és graffitiztem is. Ja meg cigiztem. De azt utána letettem, mert nem jött be. Csak ugye mindent azért, hogy a szüleimet az őrületbe kergesse – mosolyodtam el halványan, hiszen így visszagondolva az őrült énemre, megnevettet. – Aztán betöltöttem a tizennyolcat, fogtam a legfontosabb cuccaimat, meg a bank kártyáimat és leléptem. Londonban az első munkám kocsi mosás volt, de azt is elcsesztem, és tönkre tettem egy házasságot. Ezzel a karrierem véget ért, mert hát rájöttem, hogy nem nekem való a munka. Hiába utáltam, hogy a családomra a királyi jelzőket illették, és így is neveltek, dolgozni menni akkor sem tudtam. Szóval megvettem a pénzemből a házamat, meg az autómat, aztán zálogba adtam néhány gyémánt nyakláncom, meg karkötőm, nem mintha elfogyott volna a pénzem. Mert mint látod, az még mindig van. Azt hiszem ez minden – csendesedtem el és bár szívesen a gondolataimba mélyedtem volna, számítottam rá, hogy Liamnek ezernyi kérdése lesz.

Arcára néztem, szemei kicsit elkerekedtek, miközben tekintetében döbbentséget láttam. A szája résnyire nyitva volt, ajkai hívogatóan rózsaszínek és puhának tűntek. Láttam rajta, hogy keresi a megfelelő szavakat, és mikor végre a szemeimbe nézett, egy halvány mosoly kúszott az arcomra.

- Oké, talán kicsit túl sok információ volt egyszerre és gyorsan – mondtam halkan. – Nem kell mondanod semmit, ha nem akarsz. Meg le is ordíthatsz, ha szeretnél.

- Már miért ordítanálak le baby? – ébredt fel, én pedig vállat vontam.

- Amiért ilyen hülye vagyok? Amiért ennyire felelőtlen voltam? Vagy amiért hazudtam neked? Megkaphatnám mindegyiket.

- Babe, tisztában voltam vele, hogy időre van szükséged, amíg megnyílsz nekem, szóval azt hiszem, én türelmesen vártam is. Elszeretném nyerni a bizalmad…

- Már elnyerted – suttogtam a mellkasát bámulva, miközben ujjaimmal ott babráltam.

- Akkor ennek örülök. Ahogy annak is, hogy beavattál az életedbe. Örülök neki, hogy rád találtam, és hogy most a karjaimban tudhatlak – fordult rám, kezét pedig mellém rakta, ezzel magához ölelve. Oldalra nyúlt, majd lekapcsolta a kis lámpát, ezzel sötétségbe bújtatva a szobát. – Biztosan mindennek megvan az oka, és azért tettél így, ahogy. Elhiszem neked, hogy nem volt jó a szüleiddel élni, amit sajnálok is, hiszen mindenkinek az életébe kell a szülői támogatás és szeretet. Ezzel pedig nem azt mondom, hogy ők nem szerettek. Mert a maguk módján biztosan.

- Liam – suttogtam, ő pedig egy puszit nyomott a fejembe és úgy hagyta a fejét.

- Hm?

Kezeimet a vállaira raktam, majd kicsit eltoltam magamtól, hogy rálássak az arcára.

- Mi az babe? – kérdezte, és megemelte a fejét.

- Szeretlek – suttogtam, majd ajkaimat az övéire nyomtam. Szorítottam magamhoz, miközben a szívem annyira dobogott, hogy majdnem kiszakadt a mellkasomból. Fülemben hallottam a heves ritmust, mindeközben kapaszkodtam Liambe. Nem akartam elhúzódni tőle, mert akkor majd a szemeibe kell néznem. Én nagyon sem fogtam fel, hogy azt mondtam neki, hogy szeretem, viszont tudom, hogy már napok óta ezt érzem. Nem akartam először magamnak sem bevallani, de ma mikor álmodtam a kocsiban, és már –már hisztérikusan ébredtem fel, végre bevallottam saját magamnak. Szeretem őt. És kész.

- Én is szeretlek – válaszolta azt hiszem kicsit ledöbbenve, de láttam a szemeiben a csillogást, ami azt jelentette, hogy komolyan is gondolja. Ő is szeret engem.

Csókban forrtunk össze újra, ezúttal egy rövidben és lassúban. Utána mindkettőnket elnyomott az álom.

*

Reggel úgy ébredtem, hogy Liam rajtam feküdt teljes testével. Egyáltalán nem volt kényelmetlen, sőt, nagyon is tetszett, ahogy rajtam feküdt. Kezemet a hátára vezettem, be a takaró alá, Calvin Klein alsóján keresztül kerek fenekére. Elmosolyodtam, amint eszembe jutott a tegnap este. És a tegnap éjszaka. Az első eset volt, hogy a takarón civakodtunk, de ő kezdte! Mikor felébredtem takaró nélkül feküdtem, és rajta volt az összes, így hát muszáj voltam lehúzni róla és bebugyolálni magamat a puha anyagba. Ide oda rángattuk az éjszaka alatt, és bár akkor inkább bosszantott, hogy mindig lehúzza rólam, most már eléggé nevetségesnek tűnt.

Kezemet visszavezettem a hátán, a vállára, majd a nyakán fel az arcára. Feje az enyém mellett pihent a párnán, szájával a fülembe szuszogott. Kezemmel kisepertem a barna hajtincseit, amik a homlokába hulltak, majd a haján hagytam a kezemet és távolabb mentem tőle a párnán, hogy az arcát láthassam. Mint mindig, most is megérezte, hogy nézem, így felébredt.

- Jó reggelt! – suttogtam szélesen mosolyogva, aztán nem bírtam türtőztetni magam és megcsókoltam.

- Mhmm – morgott mély hangján, ami izgalomba hozott. Ráadásul a hasamnál éreztem a reggeli merevedését is. – Neked is – gördült le rólam, én pedig rögtön az oldalamra fordultam, hogy láthassam.

Felemelte a fejét és homlokát ráncolva nézte meg az órát, ami a fejem mellett lévő éjjeli szekrényen állt. Ezután visszarakta azt, pár percig lehunyt szemmel pihent, majd újra felemelte a fejét és megint az órára meredt.

- Fél tíz van – mondtam neki, mire szinte kipattant mellőlem az ágyból. – Most meg mi az? – nevettem és végig néztem szexi testén.

- Tízkor találkozunk a nővéreimmel.

- Jaj Liam, miért nem mondtad tegnap? Felkeltünk volna – ültem fel én is rögtön, majd lelöktem magamról a takarót és felálltam. – Nem baj, hívd fel őket, hogy egy kicsit késünk – álltam elé és kezeimet a mellkasára simítottam.

- Oh, nem lehet, mert nekik is menniük kell dolgozni.

- Akkor sietünk – álltam lábujjhegyre, és csókot nyomtam ajkaira.

Miután pisiltem és fogat mostam, magamra rángattam a farmerem, egy bordó felsőt, melynek alján rojtok voltak és a fekete bakancsom. Nyakláncokat raktam a nyakamba, a fülembe egy fekete fülbevalót, kipödörtem a pilláimat és megfésültem a hajamat. Fogtam a kis fekete bőr hátizsákomat, beleraktam egy napszemüveget, hogy ha forgalmas helyre megyünk, felvegyem majd, a pénztárcámat és a szempillaspirált.

- Készen vagyok.

- Én is baby, menjünk – ragadta meg a kezem és már húzott is le az emeletről. Az étkezőben az asztalon várt egy kis üzenet Karentől, hogy van reggeli, és hogy reméli nem késünk el a találkozóról Ruthal és Nicolaval. Valamint egy órakor jön és hoz ebédet is, és hogy addig el ne merjünk indulni Londonba. Reggelire már nem volt időnk, pedig a hasam rendesen korgott. Így hát reméltem, hogy majd valahol tudok venni valami ennivalót. Liammel kézen fogva, sétálva indultunk ki az utcából. Tíz perc sétálás után megérkeztünk egy kisebb parkba, végül egy hatalmas fánál találkoztunk Liam nővéreivel. Egymás nyakába borultak, míg én halvány mosollyal az arcomon egyik lábamról a másikra tettem a súlyt, és vártam, hogy engem is észrevegyenek. Liam bemutatott nekik, ők pedig ugyanolyan kedvesek és közvetlenek voltak, mint Karen és Liam. Sétálni kezdtünk egymás mellett, és leginkább csak ők beszélgettek, amíg meg nem érkeztünk egy kis kávézóhoz. Néhányan voltak bent, leginkább fiatalok laptoppal vagy könyvekkel. Rendeltünk kávét, sonkás sajtos omlettet és áfonyás muffinokat Liammel, míg Ruth és Nicola csak két cappucinot kértek. Leültünk az ablak mellé, és mivel Ruth mesélt valamit Liamnek, ezért Nicolával kezdtem társalogni. Elmondta, hogy rettentően összeillünk Liammel, és hogy nagyon örül nekünk. Leginkább az öccse volt a téma, amit egyáltalán nem bántam. Mosolyogva hallgattam a Liamről szóló történeteket és rengeteget nevettem is rajtuk. Persze Liam először közbe szólt, hogy ne higjyek Nicolának, mert ő csak kitalálja ezeket, de mikor Nicola bedobta, hogy kérdezzem meg nyugodtan Karent akkor Liam ál durcásan összefonta a kezeit, homlokát ráncolta, míg szájával csücsörített egy picit. Nem bírtam megállni, hogy ne nyomjak nevetve egy puszit az arcára.

A reggeli után fizettünk, majd sétáltunk még egy kicsit a parkban, de aztán lassan menniük kellett mindkettejüknek dolgozni. Nicola megígértette velem, hogy legközelebb hosszabb időre jövünk, és akkor lesz ideje kicsi kori képeket is mutatni, én pedig mindenképpen beleegyeztem, hiszen azokat a képeket látnom kell! Miután elköszöntünk tőlük visszaindultunk a házhoz. Ekkor már fél egy volt.

Liam szobájában megigazítottam az ágyat, amit borzalmas állapotban hagytunk magunk után, azután pedig a táskámba pakoltam az elől hagyott dolgaimat. Liam a telefonján lógott, majd nem sokkal később csörögni kezdett az.

- Szia, Harry! – szólt bele jó kedvűen. Befejeztem a pakolást, majd az ágyra hasaltam mellé és az arcát figyeltem. – Wolverhamptonban vagyunk. Nem sokára indulunk vissza – elvette a fülétől a készüléket, kihangosította, majd a mellkasára rakta a telefont.

- Szia, Harry – köszöntem neki én is.

- Hey Chanel. Mi újság?

- Haver, több nap után akkor hívsz fel, mikor holnap már találkozni fogunk? – röhögött Liam.

- Mint hogy örülnél neki, hogy egyáltalán felhívtalak! – vágott vissza Harry.

- Jól van, na Hazz. Nem azért mondtam – vigyorgott Liam.

- Egyébként holnap hányra is kell lennünk az arénában?

- Jó kérdés – vakarta meg az arcát, majd a hajába túrt. – Azt hiszem háromra? Nem vagyok benne biztos. De tuti, hogy korán, mert még hangpróba is lesz.

- Akkor tovább érdeklődök. Nem lenne jó elkésni, mert Lou tuti leszedi a fejünket.

- Ühüm.

- Na és milyen otthon? Chanel, ugye kóstoltad Karen diós mézes sütiét? Mondd, hogy sütött! És mondd, hogy hoztok nekem is! – nyávogta a telefonba, mire felnevettem, Liam meg csak vigyorogva megforgatta a szemeit, és mielőtt válaszolhattam volna, megelőzött.

- Hát Harry, sajnálom, hogy el kell szomorítsalak, de még csak morzsák sem maradtak belőle – vigyorgott, én pedig megforgattam a szemeimet.

- Nem lehetsz ilyen szemét! Tudod, hogy imádom! Nem hiszem el, hogy nem jutottam eszedbe, mikor éppen azzal tömted a fejedet! És azt sem hiszem el, hogy hogy nincs lelkiismeret furdalásod, amiért felfaltad az összeset!

- Nyughass haver, nem is sütött anya, mivel nem volt ideje – nevetett Liam, míg a vonal túlsó feléről csak fújtatás hallottam.

- Harry, csak tegnap este érkeztünk meg és akkor is mi főztünk, nem Karen. Most pedig dolgozik. Szóval nem volt ideje sütni. De majd megemlítem neki, és legközelebb, ha jövünk, tuti süt neked egy külön tálcával.

- Huh, rendben, köszi – mondta, és kihallottam a hangjából, hogy szinte megkönnyebbült. – Egyébként hallottam Nialltől, hogy oda voltatok valamerre kirándulni. Jó volt?

- Nagyon – válaszoltam. – Majd mutatok képeket, ha gondolod. Rengeteget fotóztunk.

- Rendben. Most mennem kell készülődni, holnap találkozunk srácok.

- Ulálá, csak nem randid lesz? – vigyorgott Liam.

- Nem – nevetett Harry. – Csak barátokkal találkozom, de kitudja, mi lesz belőle.

- Oké, de mielőtt úgy jársz, mint Louis, hogy részegen lefekszik valami csajjal, és másnapra nem tudja, hogy használtak –e gumit vagy nem, azelőtt ez a beszélgetés jusson eszedbe – mondta vigyorogva Liam.

- Jaj, még mindig nem tudja, hogy használt –e óvszert vagy nem – nyögött fel kétségbeesetten. – Ezer üzenetet küldött, hogy mit tegyen.

- Na, jó, kezd megrémiszteni. Remélem nem ejtett teherbe senkit. Fel kell hívnom.

- Oké. De mielőtt úgy jártok, mint ő, hogy annyira elvesztitek a fejeteket, hogy nem használtok óvszert, jusson eszetekbe ez a beszélgetés.

- Idióta! – morogta Liam, Harry pedig nevetve bontotta a vonalat.

Liam felhívta Louist, én pedig lementem, mivel Karen kiáltott, hogy megjött.

- Szervusz, Chanel! – ölelt át, és két puszit is nyomott az arcomra.

- Szia. Milyen volt a munka?

- Nem volt vészes. És most pár nap pihenő – mosolygott. – Liam?

- Szobájában telefonál Louissal.

- Értem. Találkoztatok a nővéreivel?

- Igen.

- És? Jó volt? Remélem jól viselkedtek!

- Igen, nagyon aranyosak voltak – mosolyogtam.

- Reggelit nem ettetek? – kérdezte csodálkozva, amint benézett a hűtőbe.

- Elaludtunk, így nem volt időnk enni.

Karen csak rám mosolygott, majd elkezdte kivenni a dolgokat az ebédhez, én pedig a pultnál figyeltem. Eközben a tegnap estén járt az eszem, és hogy olyat mondtam életemben először egy férfinek, hogy szeretem. Egy olyan férfinek, akit tényleg szeretek. Akibe szerelmes vagyok. Hiszen egészen máshogy szeretem Liamet, mint Damont, Shanet vagy Nathant.

Azóta pedig Liam nem mondott semmit. Noha tegnap este azt mondta, hogy ő is szeret engem, eddig mindig úgy gondoltam, hogy ezt egy férfi mondja ki előbb, és nem pedig a nő. Persze már rájöttem, hogy ez baromság, tök mindegy, hogy ki mondja ki először, a lényeg az, hogy ezt is érezd. Én pedig ezt érzem. 

Bambulásomból Liam zökkentett ki azzal, hogy a kezeit a derekamra fonta, majd a nyakamba puszilt. Karen mosolyogva pillantgatott ránk, én pedig megfordultam Liam ölelésében, hogy láthassam az arcát. Haját kicsit elfeküdte, de nekem így is nagyon tetszett. A borostáját imádtam, remélem, nem mostanában szeretne megborotválkozni. Mondanom is kell neki, mennyire szexi vele.

- Mi újság? – kérdezte mosolyogva és az arcom fürkészte.

- Semmi sok – válaszolt helyettem Karen, bár azt hiszem Liam mindkettőnknek tette fel a kérdést. – Milyen volt a nővéreiddel?

- Jaj, anya, hát jó, mint mindig! – nevetett. – Sokat meséltek. És ők is megfognak látogatni Londonban. Csak nem holnap jönnek.

- Rendben – mosolygott. – Mindjárt megjön apád, és az ebéd is nem sokára készen van – tájékoztatott minket, mire mindketten csak egy bólintással feleltünk.

Mire megérkezett Geoff, az ebéd is készen lett, így asztalhoz ülhettünk és neki láttunk. Most leginkább a hátra maradt koncertekről és a szünetről volt szó, csak akkor szólaltam meg, ha kérdeztek. Jó volt hallgatni Liam bársonyos hangját, és hogy milyen vidáman beszélget a szüleivel. Gyakorlatilag végig mosolyogva ültem mellette és úgy is ettem, közben pedig felváltva őt és a szüleit figyeltem. Néha újra és újra elkalandoztam a gondolataim között, és Liam hangja volt az, ami visszarántott a jelenbe.

Ebéd után összeszedtük a dolgainkat, aztán pedig elbúcsúztunk Liam szüleitől és kocsiba ültünk, mert nem szerettünk volna túl későn Londonba érkezni. Így is az esély, hogy dugóba kerülünk, száz százalékos volt, így hát beletart jó néhány órába, míg haza érkezünk. Egy „Holnap találkozunk!” mondattal búcsúztunk el tőlük és indultunk haza.

Az úton végig beszélgettünk mindenféléről. Először leginkább a családjáról esett szó, utána pedig minden, ami eszünkbe jutott, kifolyt a szánkon szavak formájában.

- Kihez menjünk? – kérdezte, mikor beértünk Londonba. Meglepő módon nem voltak sokan az utakon, pedig hétköznap volt és csúcs idő.

- Hozzád kellene menni, mert holnap koncert.

- Attól még mehetünk hozzád baby.

- Nem, neked minden sokkal nyugodtabb, ha nálad vagyunk. De jó lenne, ha előbb beugranánk hozzám a szennyest kirakni és új ruhát hozni magammal.

- Tudod, még csak most jöttünk össze, de máris utálom, hogy nincsenek normális cuccaid nálam. Tőlem hozhatsz magaddal most két bőrönd ruhát, amit nálam kipakolsz, meg smink cuccokat, meg ami csak kell neked. Nálam van hely, és annyira örülnék neki – mosolygott édesen, én pedig az alsó ajkamba haraptam és elgondolkodtam rajta. Nem teljesen azt kéri, hogy költözzünk össze, de szeretné, ha mostantól a lakásában nem csak az ő cuccai, hanem az én női dolgaim is megférnének. Többet problémáznom sem kell azon, hogy vajon tényleg szeret –e, vagy sem, hiszen minden jel arra mutat. Teljesen magától dobta elém, hogy vigyek hozzá pár cuccot, mert ő szeretné.

- Rendben – bólintottam rá, neki pedig felragyogtak a szemei.

- Tényleg? – kérdezte boldogan vigyorogva.

- Persze. Végül is sokkal kényelmesebb lenne úgy.

- És te, a kényelmesség királynője, naná, hogy rábólintasz – vigyorgott.

- Hő! Ezt kikérem magamnak! Mi az, hogy lelustáztál?

- Én nem lustáztalak le! Ne forgasd ki a szavaimat baby – nevetett. – Egyébként csak vicceltem, ne kapd fel a vizet – kuncogott, mire én megforgattam a szemeimet. – Na és, mit vacsorázzunk?

- Liam, most tömtem maga telem anyukádéknál, nem jár még az agyam a vacsorán.

- De hát az nem is most volt! És már lassan vacsoraidő! Szóval, mit szeretnél enni?

- Nekem édes mindegy, mert valószínűleg nem fogok egy fél disznót felfalni. Nem vagyok éhes.

- Most. De majd leszel.

- De ismerem magamat, és nem igazán szoktam vacsorázni, csak akkor, ha a normális ebéd elmarad. Ha rendesen megebédelek, akkor azzal elvagyok a nap hátralevő részéig.

- És ha kemény, intenzív, fizikai munkát végzel?

- Hm, ilyen még nem volt. Mire gondolsz? – tettetem a hülyét.

- Akkor majd megmutatom babe, és kifárasztalak.

- Mhm, rendben – mondtam és próbáltam komoly maradni, de Liam kanos és egyben borzasztóan édes vigyorától nem bírtam és muszáj volt elnevetni magam.

- Aztán pedig, miután kifárasztottalak, rendelünk pizzát.

- Rendben.

Amint felgördültünk a házam előtti kocsi feljáróra, hiányérzet fogott fel, amit egész kirándulás alatt elnyomtam magamban és egyszer sem vettem észre. Tény és való, hogy mostanában alig voltam itthon. Alig voltam a srácoknál, és ezer éve, hogy balhéztunk volna. A balhézás alatt pedig rablást értek. Az első kifejezés valahogy „szebb”.

És valahogy nem is hiányzott az egész. Eddig ezért éltem, a húzós helyzetekért, az adrenalinért és a mókáért. Hiszen ez nekem valamikor nagyon sok örömöt okozott. Ez most betegesen hangozhatott, de így van.

Mikor megismertem Liamet fenekestül felfordult az életem. Tudtam az elején, hogy nem szabad belé szeretnem, persze ezt magamban, hangosan sosem mondtam ki. Hiszen természetes volt, hogy nem szeretek belé. Eddig sosem volt olyan férfi az életemben, akit így szeretnék, mint Liamet.

És ez a szerelem óvatossá tett. Az igazat megvallva teljesen megváltoztatott. Más lettem. Többet aggódok, mint az életemben valaha bármikor is. Egyrészt a rajongók miatt, másrészt pedig azért, nehogy kiderüljenek a mocskos kis titkaim Liam előtt.

Kinyitottam a bejárati ajtót, majd beléptünk a lakásba. Felkapcsoltam a villanyt, levettem a cipőimet, majd Liammel körbe jártuk az alsó szintet, hogy minden rendben –e. Miután mindent rendben találtunk megismételtük ugyanezeket a köröket odafent is, végül megállapodtunk a hálószobánál.

- Babe szerintem a táskából most csak azokat a dolgokat pakold ki, amik tiszták, a szennyest hagyd benne, és nálam kimossuk.

- Um, rendben.

A gardróbom ajtait kitártam, majd elővettem a két nagy Louis Vuitton bőröndjeimet, kicipzáraztam őket és Liammel közösen pakolni kezdtünk. Míg én a fürdőszobába is járkáltam, addig Liam összehajtogatta a ruháimat és berakta őket a bőröndbe. Legjobban természetesen a fehérneműk kötötték volna le, de nem engedtem, hogy idő előtt meglássa az összeset. Végül ezt ő is felfogta, így hát remélhetőleg tényleg nem nézett bele a fiókokba, míg én a fürdőszobában vagy a szobámban voltam.

Miután összepakoltunk levittük a bőröndöket, majd a garázsba mentem és lecsekkoltam, hogy a drágalátos autómmal minden rendben van –e. Mindent úgy találtam, ahogyan annak lennie kell, így Liammel indulhattunk hozzá.

[47. - Nem bírtam beszélésre a számat]

Hii,

okay so ez a rész jó lett.:3 Nekem legalábbis tetszik nagyon idk miért lolzz. Visszajelzéseknek nagyon örülnék, so ne legyetek lusták pipálni.;) Nem tudom láttátok -e már, de ha nem, akkor belinkelem ide újra az új blogomat, melyet ketten írunk Beccsuval. És bár még nincs fent egy fejezet sem, már voltak olyanok, akik feliratkoztak, melynek nagyon, nagyon örültünk! Szóval talán titeket is érdekel.:) Valamint csatlakozhattok a két blog facebook csoportjához is. Jó olvasást! X♥

Chanel Adele Sangster

Liam berakta a csomagjainkat a csomagtartóba, míg én bezártam a bejárati ajtót és a szőnyeg alá rejtettem a kulcsot. Leléptem a tornácról és beültem az autóba, Liam pedig csatlakozott hozzám.

- Köszönöm, hogy elhoztál ide – fordultam rögtön felé és csókot nyomtam puha ajkaira.

- Köszönöm, hogy elkísértél ide – válaszolta mosolyogva. Liam beindította az autót, majd elkezdett kitolatni, én pedig a házat figyeltem, ahogyan egyre távolodunk tőle. Nem aggódtam amiatt, hogy talán utoljára jártam ezen a mesés helyen. Ha Liam azt mondta, hogy télen eljövünk megint, akkor az úgy is lesz. A fákat néztem az ablakon át, könyököm a nyílászáró melletti kis részen pihent. Miközben egyre haladtunk kifelé, azt kívántam, hogy bárcsak egész úton utazhatnánk ilyen sötétségben, fák között. Eszembe kúszott az elmúlt pár nap, és hogy mennyire jó volt az erdőben bóklászni, miközben kissé elveszettnek éreztem magam. Persze csak azért, mert nem igazán tudtuk, hogy merre megyünk, és az is egy rejtély volt, hogy hogyan fogunk majd visszajutni. De ez egyikünket sem zavarta. Ketten együtt biztosan nem tudtunk volna elveszni az erdőben.

Liammel csináltunk még egy túrát, ezúttal piknik nélkül, viszont betértünk egy étterembe kajálni. Nem ettük tele magunkat, hiszen az után még folytatnunk kellett a kirándulást. Egyszerre lementünk autóval a tóhoz és ott vacsoráztunk gyertyákkal és isteni ételekkel. Felavattuk a jakuzzit, ahogy a konyhát és a nappalit is. Vigyor kúszott az arcomra az emlékek hatására, végül elővettem a telefonomat, és hogy a visszaemlékezést folytassam, végig néztem a telefonommal készült képeket. Ekkor már az autópályán jártunk, és erre addig nem is eszméltem fel, míg Liam hatalmasat nem fékezett. Jobb kezét ösztönösen nyújtotta elém, mintha ezzel is védelmezni tudna. Ez a gesztus persze megmelengette a szívemet, és inkább arra ösztönzött, hogy rakjam le a telefonomat.

- Mi történt?

- Szerintem baleset. És az eső is elkezdett esni – mondta, majd kezét a combomon hagyta. Valóban baleset volt, de szerencsére hamar magunk mögött hagyhattuk és nem állt be a dugó. Legalábbis előttünk nem. Szemeim Liam telefonjára tévedtek, ami ezúttal is a navigációban volt. Összeráncolt homlokkal meredtem a képernyőre, hiszen hibás cél irány volt beütve.

- Liam. Miért tartunk Wolverhampton fele?

- Hát, úgy gondoltam, hogy beugorhatnánk anyuékhoz. Holnap pedig indulnánk Londonba.

- És velem ezt az információt mikor szeretted volna megosztani?

- Oh babe, ne legyél mérges. Régen láttam őket, arról nem beszélve, hogy nagyon szeretnélek nekik úgy bemutatni téged, mint a barátnőm – pillantgatott rám angyali mosollyal.

- Rendben – sóhajtottam, és fejemet a támlának döntöttem, miközben még mindig az ő arcát néztem. Innentől persze másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy Liam szülővárosába megyünk. Oda, ahova felnőtt. Bemutat a szüleinek úgy, mint a barátnőjét, ők pedig majd befogadnak a családba. Liam megosztja velem a gyerekkorát, az egész életét, és miután ez megtörtént, én pedig még mindig csendben fogok lenni, óvatosan rá fog kérdezni, hogy mi van az én szüleimmel.

Kedvem lett volna eljátszani, hogy nagyon rosszul érzem magam és menjünk haza, de nem akartam az ő örömét elrontani. Nem voltam rá képes. Így hát csendben maradtam és az ablakon bámultam kifelé, miközben az ajkamat rágcsáltam belülről, és azon gondolkoztam, hogy mit mondjak az életemről Liamnek. Elvégre bűnöző vagyok. Még ha mostanában egyáltalán nem is mutattam azt az oldalamat. Sőt, nagyon régen volt, hogy bármilyen akciót végrehajtottunk. Damon mondott valamit, mikor legutóbb, a kirándulásunk előtt a barlangban jártam, de még nem volt megtervezve, és ismerem őt. Ha nincs meg a tuti biztos, bomba terve, akkor addig nem igazán szeret minket beavatni. Ők sem jelentkeztek mostanában, és holnap már úgyis megyünk Londonba.

Mesélni szerettem volna Liamnek. A gyerekkoromról. Tényleg. De nem bírtam beszélésre a számat. Egyszerűen nem tudtam elkezdeni. Míg ő próbálta rám ragasztani a jókedvét, én egyre csak azon rágódtam, hogy mit mondjak el neki, hogyan mondjam el neki és hogy, mikor mondjam el neki. Az eső monoton kopogása az ablakon végül volt az, ami megnyugtatott. Fejemet az ablaknak döntöttem, ami teljesen hideg volt, így le is hűtött picit.

Hallom a lépteit. Közeledik felénk.

Liam hátulról a fejét még jobban a hátamba fúrta, kezeimet szét tártam, ezzel védve őt magam mögött. Hallottam egyenetlen légzését, visszafojtott zokogását. Kezei kétségbeesetten kapaszkodtak a dzsekimbe a vállamon.

Féltem tőle. Féltettem Liamet. Öljön meg engem. Ne Liamet. Liamet ne bántsa.

Már láttam őt. Fejét fekete kapucni takarta. Az arcát teljesen eltakarta. Lassú, megfontolt léptekkel közeledett felénk. Kezein fekete bőrkesztyű volt. Teste mellett pihent mind a kettő végtagja. A jobban egy pisztolyt tartott.

Körülbelül tíz méterrel előttünk megárt, és a levegőbe lőtt egyet a pisztolyával. Liam összerázkódott mögöttem, és azt suttogta a fülembe, hogy szeret.

Felemeltem a fejem, hatalmasakat pislogva bámultam ki a szélvédőn. A homlokomon izzadság cseppeket éreztem, a kezeim is nedvesek voltak, és egymást szorongatták.

- Babe? Chanel? Jól vagy? – jött halkan a hang mellőlem. Liam volt az, kezét a combomról a vállamra helyezte, és megszorította azt. – Chanel. Baby – szólt hozzám újra, majd érzékeltem amint az autó megállt alattunk. Liam másik kezét az arcomra helyezte, és maga felé fordította azt.

- Csak rosszat álmodtam – suttogtam. Éreztem, hogy az ajkaim cserepesek voltak, szám teljesen száraz volt.

- Csak álom volt – mondta lassan, majd kikapcsolta a biztonsági övem és magához húzott. Fejemet a vállára hajtottam és lehunytam a szemeimet. A sötétségben újra láttam magam előtt Damont pisztollyal a kezében, újra éreztem Liam nehézkes levegővételét, testének a melegét, és ahogy megrázkódott, mikor a zokogást visszafogta.

Rögtön kinyitottam a szemeimet és szorosabban öleltem Liamet. Édesen a fülembe suttogott, hogy nincs semmi baj, majd eltolt magától, hogy rám tudjon nézni.

- Minden rendben? – kérdezte, én pedig bólintottam és gyönyörű barna szemeibe bámultam. Közelebb hajoltam hozzá, majd csókot nyomtam a szájára.

- Megérkeztünk – mondta mosolyogva, mikor elhúzódtam tőle és a homlokomat az övének döntöttem. Csodálkozva néztem ki a szélvédőn, amin keresztül egy barna, családi házat pillantottam meg. Nem akartam bemenni, mosolyogni és úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Egyáltalán nem éreztem jól magam, és nem fizikailag, hanem lelkileg. Felkavart az az álom, muszáj volt átgondolnom, aztán pedig kiüríteni a fejemet, hogy tiszta lappal kezdhessek Liam szüleivel.

Kiszálltunk az autóból, Liam kivette a táskáinkat, majd lezárta a járműt és kézen fogott. Elindultunk a kirakott köveken a ház felé, mely előtt gyönyörű virág ültetvények voltak végig. A virágok még a csúnya idő ellenére és tündököltek. Liam lenyomta a kilincset, ám az zárva volt, így a sport táskája elülső zsebében kezdett kutakodni a lakáskulcsa után. Miután megtalálta, kinyitotta az ajtót és beléptünk a krémszínű előszobába.

- Hahó – kiáltotta el magát Liam, ami miatt összerezzentem, hiszen váratlanul ért. Felém fordult és kérdő tekintettel vizslatta az arcomat.

- Jól érzed magad?

- Persze – erőltettem magamra egy mosolyt. – Úgy néz ki, hogy senki nincs itthon – mondtam a témát terelve. Imádkoztam érte, hogy tényleg ne bukkanjon fel senki.

Liam rám mosolygott, majd lerakta a földre, az elhúzható ajtó mellé a táskáinkat és levette a cipőjét. Követtem a példáját, míg ő beljebb ment. Kicsit túlságosan is elhúztam a cipőfűzőm kifűzését, mert Liam visszajött.

- Tényleg egyedül vagyunk. Anyuék valószínűleg dolgoznak. Szeretnél lepihenni? Olyan fehér vagy.

- Nem, nem, teljesen jól vagyok! – erősködtem. – Csak kiszáradtam. Adnál egy pohár vizet?

- Persze baby. Gyere – fogta meg a kezemet és behúzott a nappaliba. A szoba falai ugyanolyan krémszínben pompáztak, mint az előszobában. A padló fa parketta volt, balra egy kandalló állt oldalt kövekkel kirakva. A tetején családi fényképek voltak, de nem tudtam közelebbről is megnézni őket. A kandalló előtt egy kis asztal volt, az előtt pedig szintén krémszínű bőr kanapé, hozzá illó fotelokkal. Jobbra pillantva egy hatalmas fa étkező asztalt pillantottam meg, hozzáillő székekkel. A mögött ablakok voltak, ami alatt még egy kanapé pihent. Az étkező után a konyha következett modern bútorokkal, melyek mind illettek az összképhez. Liam elengedte a kezem, megkerülte a pultot és felnyúlt, kinyitott egy szekrényt és kivett belőle egy üvegpoharat. Megengedte hideg vízzel, azután pedig visszatért mellém és a kezembe adta. Elvettem tőle és kiittam minden cseppet belőle, aztán óvatosan lehelyeztem a kő pultra a poharat.

- Köszönöm – mondtam, aztán felmosolyogtam rá.

- Gyere babe, megmutatom a szobámat, aztán pedig lepihenünk. Látom rajtad, hogy nincs minden rendben – ráncolta a homlokát, majd újra kézen fogott, mint egy kisgyereket, de egyáltalán nem bántam. Tetszett, hogy állandóan fogja a kezem, hogy összekulcsolja az ujjainkat, és hogy hüvelykujjával mindig a kézfejemet simogatja ezzel vagy libabőrt, vagy megnyugvást előprodukálva belőlem. Ezúttal mindinkább libabőrbe bújtatta a testem, mint sem, hogy kicsit tényleg megnyugtatott volna. Feldúlt voltam, ő pedig ezt látta rajtam. Futnom kellett volna egy hatalmas kört ahhoz, hogy lenyugodjak, de tisztába voltam vele, hogy ez itt nem fog összejönni. Így hát a feszültség bennem marad.

A nappaliból kiérve elindultunk egy folyosón, majd annak a végében felmentünk az első emeletre. Jobb oldalt három sötét fa ajtó volt egymás mellett, míg bal oldalt csak kettő. Liam jobb oldalt a középsőhöz lépett, aztán pedig kitárt előttem egy ajtót. A falak sötét kék színűek voltak, középen volt egy franciaágy szépen bevetve. Az ajtó mellett a falnál egy fa íróasztal állt székkel és lámpával, a szoba túlsó felében ablakok és egy ajtó, gondolom az erkélyhez. A mellett a falon barna fa szekrény állt, ami passzolt az íróasztal színével. A mellett pedig még egy ajtó, az gondolom a fürdőszobát rejthette. A falakon képek voltak, cd –ék, a gardróbszekrény mellett állt egy gitár.

- Hát ez a régi szobám – mondta mosolyogva. – Nem is ciki, nem igaz?

- Dehogy ciki Liam – mosolyogtam. – Fiús szoba.

- Itt fogunk aludni ma. Holnap pedig indulunk Londonba. Ugye tényleg nem probléma, hogy még tettünk egy kitérőt? – kérdezte és maga felé fordított, kezeit pedig a derekamra fonta.

- Nem baj Liam, tényleg. Megértem, hogy hiányoznak a szüleid, ráadásul szüneted volt, amit nem velük, hanem velem töltöttél. Ez a legkevesebb.

Szélesen elmosolyodott, majd hozzám hajolt és megcsókolt. Átkaroltam a nyakát és szorosabban bújtam hozzá. A karjaiban megnyugodtam, nem remegtem tovább az idegességtől és idióta gondolataim se kergettek az őrületbe. Örökre így akartam maradni vele, de hamarabb is, mint gondoltam, elhúzódott tőlem.

- Gyere babe – húzott az ágyához, majd leült rá, és elfeküdt, engem pedig maga mellé húzott. Hátulról szorosan átölelt, a fejemet a párnára raktam és kezemet az ő kezére a derekamon helyeztem. Nem hunytam le a szemeimet, valahogy képtelen voltam rá. A falat néztem velem szemben és hallgattam Liam egyenletes légzését, ami az álomra emlékeztetett újra. Ott éppen, hogy ellenkezőleg vette a levegőt, szabálytalanul és gyorsan.

Nem sokat feküdhettünk így, mikor megkordult Liam gyomra, amire elmosolyodtam és felé fordultam.

- Mi lenne, ha főznénk valamit anyukádéknak? Biztosan fáradtak lesznek, ha haza érnek.

- Jó ötlet baby! Nézzük meg, mi van a konyhában, aztán abból csinálunk valamit.

Végül találtunk a hűtőben csirke mellett, ami levolt fedve egy tányérral, ebből is gondoljuk, hogy Karen is ezt akarta elkészíteni amint hazaért. A hűtő tele volt, így hát rengeteg lehetőségünk volt főzni.

- Szeretnek a szüleid mindent?

- Tudtommal igent. Apa legalábbis biztosan mindent megeszik – nevetett.

- Mi lenne, ha a csirkére sütnék mozarellát, köretnek pedig egyszerűen ennénk hozzá sült koktél paradicsomokat? – beszéltem hangosan, miközben a hűtőből már vettem is elő a dolgokat. – Vagy, ha találok sóskát, esetleg spenótot, megfőzöm, és akkor az is lehet hozzá.

- Hmm, jól hangzik. A kertben van egy fűszernövény kertünk szóval, oda is kinézhetsz majd.

- Azt is csinálom. Mosd meg a hús szeleteket, aztán kezdd el vágni a mozarellát.

- De hogyan vágjam?

Megmutattam neki, utána pedig a nappaliba mentem, elhúztam a terasz ajtót és kiléptem a narancssárga kőre. A kertben felfedeztem egy kis tavat, ahol teknősbékák úszkáltak, egy medencét nyugágyakkal és hintaággyal, végül megtaláltam a fűszeres kertet is. Leszedtem jó pár bazsalikom levelet, majd azokkal indultam meg.

Hamar elrepült a fejünk felett az idő, a hús sült bent a paradicsomokkal, Liammel szószt csináltunk hozzá. Különösképpen, most nem perverzkedett és nem is hátráltatott, hanem elég jól összedolgoztunk és hamar késznek tudhattuk az ételt. Liam szerint mostanában kell megérkezni az anyukájának, utána pedig majd az édesapjának. Amint elzártam a sütőt és kivettem a tepsit, kulcs csörömpölést hallottunk, majd valaki betolta az ajtót és belépett halkan. Liam vigyorogva kilépkedett a konyhából, majd gondolom felfedte magát, mert Karen felkiáltott. Levettem a kesztyűt, aztán kicsit várva lassan kimentem én is a konyhából és megálltam a nappaliban Liam mögött. Karen mikor kinyitotta a szemeit egyből engem pillantott meg. Mosolyt varázsoltam az arcomra, közben pedig láttam a szemeiben a meglepődöttséget. Ugyanakkor hihetetlen meleg és kedves mosollyal nézett rám a fia válla mögött.

- Jól van anyu, te is hiányoztál nekem, de nem kettesben vagyunk – nevetett Liam, Karen pedig elhúzódott tőle, levette a szemüvegét és letörölte a szeme sarkából előbuggyanó örömkönnyeket.

- Tudom – kuncogott, mire Liam megfordult és széles mosollyal nézett rám. Mellém lépett, majd odahúzott az anyukájához, közben pedig a keze a derekamon maradt.

- Jó napot Mrs. Payne, örülök, hogy látom – mondtam kedvesen, mire szinte elragadt a fia karjai közül és magához húzott. Átölelt kedvesen, közben pedig a fülembe nevetett. Egyáltalán nem volt furcsa érzésem, sőt örültem, hogy végül eljöttünk ide, hiszen Liam anyukájának a boldog arca, valamint Liam ragyogó mosolya, és csillogó szemei a világ minden pénzét megérték.

- Ugyan, tegezzük egymást, kérlek, aranyom – mondta, miután elhúzódtunk egymástól.

- Rendben.

- Én is nagyon örülök, hogy láthatlak. Mi szél hozott erre benneteket? Jaj Liam, annyira hiányoztál – ölelte át megint a fiát, Liam pedig szélesen mosolyogva fonta karjait édesanyja teste köré.

- Nem tudtunk hamarabb jönni, mert Chanelel elmentünk kicsit kikapcsolódni. Sajnos holnap már mennünk kell Londonba, de örülnék, ha eljönnétek az egyik londoni koncertre. Összesen hat lesz Londonban.

- Hát, nem akartam még elárulni, de mivel már felhoztad, apáddal intéztünk pár szabadnapot így természetesen ott leszünk a londoni koncerteken – mosolygott. – Meglepetés lett volna… - tette hozzá és legörbítette a száját, én pedig Liam arcát figyeltem, ahogy az eddiginél még jobban felragyogott. Istenem, de édes!

- Komolyan? Jaj de jó – szorongatta anyukáját. – Mikortól van a szabadság? Mikor jöttök?

- Hát ez nem szabadság lesz fiam, csak pár nap szabadnap. Holnap még megyünk, és…

- Már huszonnegyedikén nálunk lesztek! Imádlak anyuu! – kiáltotta, Karen pedig felnevetett és hosszú puszit nyomott Liam arcára.

- Én is szeretlek kisfiam – mosolygott. – Na, szóval, merre jártatok? – engedte el Liamet és a nappaliba indult, majd megállt és kérdőn felénk fordult. – Ti főztetek? – döbbent le.

- Éhes voltam, Chanelnek meg támadt az ötlete, hogy főzzünk meg, mert te biztosan fáradt leszel már. Szóval igen – kuncogott Liam és átölelt hátulról, míg én még csak mindig mosolyogtam és egy aprót bólintottam.

- Jaj, gyerekek, de kedvesek vagytok! – indult rögtön a kis birodalmába, majd megállt a sütő előtt és rákukkantott az ételekre. – Mhm, isteni illata van! Ez bazsalikom?

- Igen az majd a húsra lesz – válaszoltam gyorsan.

- A kiskertemből van?

- Erm, igen. Liam mondta, hogy hozhatok onnan, szóval leszedtem… - mondtam kicsit zavartan és elhúztam a számat. Gondolom nem mondta volna Liam, hogy menjek ki és szedjek, ami csak kell az ételhez, ha az anyukája haragudna érte.

- Nagyon jól tetted! – szólalt meg végre, mire megkönnyebbültem. – Ugye milyen szép kis kertet hoztam össze? Elég sok munka volt – fordult felénk.

- Igen, már épp megakartam dicsérni. És a virágok is gyönyörűek.

- Köszönöm szépen – válaszolta. – Nagyon szeretek a kertben tevékenykedni. Liam megnézted már Tekit és Rosat?

- Még nem – kuncogott. – Majd vacsora után megmutatom a teknősbékáimat – mondta nekem édesen kuncogva.

- Ami azt illeti, már láttam őket, de majd megmutathatod megint.

- Hát most már csak apádnak kell megérkeznie. Nővéreidet hívtad már?

- Uh, még nem. 
- Hívd fel őket, és kérdezd meg, hogy ráérnek –e. Elég régen találkoztatok.

- Rendben, felmegyek a telefonomért – nyomott puszit hátulról az arcomra, majd elengedett és az emelet felé indult. Ketten maradtunk Karennel, ő pedig javasolta, hogy terítsünk meg.

- És akkor… már ha nem tűnök tolakodónak, de mi is van köztetek? – kérdezte, miközben tányérokat és evőeszközöket helyeztünk az asztalra.

- Liam nem mondott semmit? – kérdeztem bizonytalanul, hiszen nem lenne szerencsés, ha pont én tálalnék ki a gonosz exről.

- Hát legutolsó információm szerint Sophiával van egy párkapcsolatban.

- Akkor nem mondott semmit – mondtam halkan, Karen tekintetét pedig igyekeztem elkerülni.

- Megszoktam már, hogy nincs ideje állandóan velem beszélni, vagy az édesanyjára gondolni.

- Dehogy Karen! Csak… azt hiszem, részben én vagyok a hibás. Állandóan velem, a koncertekkel és a bandával foglalkozott, ezért felejthetett szólni neked…

- Chanel, édesem, ne hidd azt, hogy haragszok rád, vagy rá, mert nem. Dehogy is! Nem lehetek Liam eszében állandóan én. Keményen dolgozik, és e mellett alig jut idő magára. Természetes, hogy egy felnőtt férfinek nem mindig az anyukája körül forognak a gondolatai.

Csendben hallgattam őt, és egyáltalán nem csengett szomorú, esetleg megbántottnak. Végül én is beláttam, amit mondott, és igaza volt. Egy felnőtt férfinak nem foroghatnak az édesanyja körül a gondolatai.

- Ez esetben jobb lesz, ha Liam visszajön, és majd ő elmeséli, mi történt – mondtam.

- Rendben, persze – mosolygott. – Remélem most már Geoff is megérkezik!

- Holnap jönnek át – mondta vidáman Liam, majd visszatért köreinkbe. – Miről van szó? – kérdezte mosolyogva.

- Azt kérdeztem Chaneltől, hogy tulajdonképpen mi is van köztetek.

- Anyu, nem hiszem el, hogy nem hívtalak fel és nem meséltem el! – túrt a hajába, Karen pedig rám mosolygott, aztán figyelmét a fiának szentelte. Amint Liam belekezdett, nyitódott a bejárati ajtó és egy Liaméhez hasonló, kicsit mélyebb és idősebb hang szólalt fel az előszobából.

- Megjöttem! – kiáltotta el magát Geoff.

- Hát, legalább nem kell kétszer elmesélnem – suttogta vigyorogva Liam.

- Mhm, micsoda illatok vannak! Szívem?

- Apa! – kiáltotta Liam, majd lerohanta őt az előszoba és a nappali küszöbén.

- Liam, fiam, micsoda meglepetés! Örülök, hogy itt vagy – nevetett fel az örege és megveregette Liam hátát.

- Hiányoztál apukám.

- Te is nekem. Mi újság? Hogy vagy? Itt van Sophia is? – kérdezte mosolyogva, mire egy kicsit fancsali képet vágtam, amit azt hiszem, hogy Karen is észre vett. Juj.

- Erm, nem, Sophia nincs itt és nem is lesz többet. De helyette itt van Chanel! – fordult hátra felém mosolyogva Liam, majd kinyújtotta a kezét, jelezve, hogy menjek oda hozzájuk.

- Jó estét Mr. Payne! – köszöntem udvariasan, Liam apukájának az arca pedig egyik percről a másikra, mosolygósból vált komolyra.

- Anyu, apu – fordultunk kicsit úgy, hogy Karen felé is legyünk, de ő megkönnyítette a dolgunkat, mert a férje mellé állt –, szeretném nektek bemutatni Chanelt, mint a barátnőmet – mondta boldogan Liam, fültől fülig érő mosollyal, csillogó szemekkel.

- Gratulálok nektek – ölelt át egyszerre mindkettőnket Karen. – Örülök kisfiam, hogy boldog vagy Chanel mellett. Chanel pedig, isten hozott a családban!

Pont ettől féltem.

- Elmagyaráznád, hogy ez mégis hogy történt? – kérdezte Liam apukája, mire mindannyiunknak lehervadt a mosoly az arcáról.

- Arra készültem, mikor beállítottál, úgy hogy igen – válaszolt Liam értetlenül, majd megszorította a derekam, mire rápillantottam. Geoff szó nélkül elment a folyosón és betért balra egy szobába, míg Karen a konyhába ment. – Oké, ne aggód, meg fog apa is békélni. Csak azt hiszi, hogy én tettem valami helytelen Sophiával – suttogta, majd egy rövid csókot nyomott ajkaimra. – De mindjárt elmagyarázom neki az egészet. Üdv a családban – vigyorodott el újra és megint magához húzott majd megcsókolt. Ezután az étkezőbe mentünk és segítettem az ételeket behordani, míg Liam az édesapjára várt.

- Szóval? – hallottam, de mielőtt még Liam megszólalhatott volna, vagy Liam apukája folytathatta volna, közbe szólt Karen.

- Előbb talán üljünk le, és kezdjünk neki a vacsorának. Isteni illata van, és biztosan mindenki nagyon éhes – mondta gyorsan, én pedig kivittem az utolsó tálat, majd leültem Liam mellé. – Szedjetek gyerekek! Jó étvágyat!

Miután mindenki megpakolta a tányérját, és elfogyasztottunk az ételből pár falatot, Liam és Karen nagyon megdicsérték az ízeket, aminek igazán örültem.

- Akkor végre felvilágosítanál minket? – kérdezte Geoff, mire Liam bólintott és lenyelte ami a szájában volt.

- Sophia furcsán viselkedett, előttem hagyta a telefonját, én pedig belenéztem. Kiderült, hogy elég régóta csalt engem, így rögtön elküldtem.

- Te jó ég Liam! Nem hiszem el! Miért nem hívtál? Annyira sajnálom! – mondta rögtön Karen, mire Liam csak mosolyogva megrázta a fejét, és folytatta.

- Nem sokáig tudtam szomorkodni, hiszen Chanel mindent megtett, hogy ne legyek magam alatt. Szinte még széttörni sem hagyott, azóta pedig csak még jobban megerősített, így igazából egyáltalán nem bánkódtam a történtek miatt. És azt hiszem, mindenkinek jobb így. Kezdtem többet érezni Chanel iránt, mint kellett.

- Szóval kapóra jött neked, hogy a barátnőd félrelépett – krákogta Geoff, mire Liam egy kicsit csúnyán nézett rá.

- Mondhatjuk így is. Sophia nem az volt, akinek mondta magát.

- Nagyon mérges vagyok rá! Sosem feltételeztem volna róla ilyet.

- Aztán Chanel megkért, hogy várjunk még ezzel, mert, hogy mégis csak most szakítottam. És hát idáig bírtuk – kuncogott, mire én is elmosolyodtam és ránéztem.

- Jaj, annyira örülök nektek gyerekek! Egy részem nagyon mérges Sophiára, de a másik úgy örül, amiért egymásra találtatok – mondta Karen. – Nagyon jól mutattok együtt – mosolygott.

- Hát ezt örömmel halljuk, de még nem akarjuk, hogy kiderüljön ez köztünk. Mármint nem szeretném Chanelt kitenni ilyen hamar a rivaldafénybe.

- Ezt megértem.

- Na és apa, tudok a meglepetésről! – váltott témát Liam. – Jöttök Londonba! – vigyorgott, mint a vadalma.

- Oh, hogy arról. Igen – mosolyodott el halványan, de leginkább az ételébe koncentrált.

Vacsora után segítettem elpakolni Karennak, míg Liam és az apukája elmélyült beszélgetést folytattak. Mivel nem szerettük volna őket megzavarni, Karennal kimentünk a kertbe és megmutatott odakint mindent. Ahhoz képest, hogy Liam apukája mennyire nem kedvel, jó jelnek véltem, hogy nem kiabálnak egymással, mint Louissal kiabált Liam, mikor a haverja bepocskondiázott Liam előtt. Kicsit nyugodtabban figyeltem Karenre, aki egyik témából váltott át a másikba, így alig bírtam követni őt. De egyáltalán nem bántam, mert teljesen lekötött és nem figyeltem a gondolataimra.