[47. - Nem bírtam beszélésre a számat]

Hii,

okay so ez a rész jó lett.:3 Nekem legalábbis tetszik nagyon idk miért lolzz. Visszajelzéseknek nagyon örülnék, so ne legyetek lusták pipálni.;) Nem tudom láttátok -e már, de ha nem, akkor belinkelem ide újra az új blogomat, melyet ketten írunk Beccsuval. És bár még nincs fent egy fejezet sem, már voltak olyanok, akik feliratkoztak, melynek nagyon, nagyon örültünk! Szóval talán titeket is érdekel.:) Valamint csatlakozhattok a két blog facebook csoportjához is. Jó olvasást! X♥

Chanel Adele Sangster

Liam berakta a csomagjainkat a csomagtartóba, míg én bezártam a bejárati ajtót és a szőnyeg alá rejtettem a kulcsot. Leléptem a tornácról és beültem az autóba, Liam pedig csatlakozott hozzám.

- Köszönöm, hogy elhoztál ide – fordultam rögtön felé és csókot nyomtam puha ajkaira.

- Köszönöm, hogy elkísértél ide – válaszolta mosolyogva. Liam beindította az autót, majd elkezdett kitolatni, én pedig a házat figyeltem, ahogyan egyre távolodunk tőle. Nem aggódtam amiatt, hogy talán utoljára jártam ezen a mesés helyen. Ha Liam azt mondta, hogy télen eljövünk megint, akkor az úgy is lesz. A fákat néztem az ablakon át, könyököm a nyílászáró melletti kis részen pihent. Miközben egyre haladtunk kifelé, azt kívántam, hogy bárcsak egész úton utazhatnánk ilyen sötétségben, fák között. Eszembe kúszott az elmúlt pár nap, és hogy mennyire jó volt az erdőben bóklászni, miközben kissé elveszettnek éreztem magam. Persze csak azért, mert nem igazán tudtuk, hogy merre megyünk, és az is egy rejtély volt, hogy hogyan fogunk majd visszajutni. De ez egyikünket sem zavarta. Ketten együtt biztosan nem tudtunk volna elveszni az erdőben.

Liammel csináltunk még egy túrát, ezúttal piknik nélkül, viszont betértünk egy étterembe kajálni. Nem ettük tele magunkat, hiszen az után még folytatnunk kellett a kirándulást. Egyszerre lementünk autóval a tóhoz és ott vacsoráztunk gyertyákkal és isteni ételekkel. Felavattuk a jakuzzit, ahogy a konyhát és a nappalit is. Vigyor kúszott az arcomra az emlékek hatására, végül elővettem a telefonomat, és hogy a visszaemlékezést folytassam, végig néztem a telefonommal készült képeket. Ekkor már az autópályán jártunk, és erre addig nem is eszméltem fel, míg Liam hatalmasat nem fékezett. Jobb kezét ösztönösen nyújtotta elém, mintha ezzel is védelmezni tudna. Ez a gesztus persze megmelengette a szívemet, és inkább arra ösztönzött, hogy rakjam le a telefonomat.

- Mi történt?

- Szerintem baleset. És az eső is elkezdett esni – mondta, majd kezét a combomon hagyta. Valóban baleset volt, de szerencsére hamar magunk mögött hagyhattuk és nem állt be a dugó. Legalábbis előttünk nem. Szemeim Liam telefonjára tévedtek, ami ezúttal is a navigációban volt. Összeráncolt homlokkal meredtem a képernyőre, hiszen hibás cél irány volt beütve.

- Liam. Miért tartunk Wolverhampton fele?

- Hát, úgy gondoltam, hogy beugorhatnánk anyuékhoz. Holnap pedig indulnánk Londonba.

- És velem ezt az információt mikor szeretted volna megosztani?

- Oh babe, ne legyél mérges. Régen láttam őket, arról nem beszélve, hogy nagyon szeretnélek nekik úgy bemutatni téged, mint a barátnőm – pillantgatott rám angyali mosollyal.

- Rendben – sóhajtottam, és fejemet a támlának döntöttem, miközben még mindig az ő arcát néztem. Innentől persze másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy Liam szülővárosába megyünk. Oda, ahova felnőtt. Bemutat a szüleinek úgy, mint a barátnőjét, ők pedig majd befogadnak a családba. Liam megosztja velem a gyerekkorát, az egész életét, és miután ez megtörtént, én pedig még mindig csendben fogok lenni, óvatosan rá fog kérdezni, hogy mi van az én szüleimmel.

Kedvem lett volna eljátszani, hogy nagyon rosszul érzem magam és menjünk haza, de nem akartam az ő örömét elrontani. Nem voltam rá képes. Így hát csendben maradtam és az ablakon bámultam kifelé, miközben az ajkamat rágcsáltam belülről, és azon gondolkoztam, hogy mit mondjak az életemről Liamnek. Elvégre bűnöző vagyok. Még ha mostanában egyáltalán nem is mutattam azt az oldalamat. Sőt, nagyon régen volt, hogy bármilyen akciót végrehajtottunk. Damon mondott valamit, mikor legutóbb, a kirándulásunk előtt a barlangban jártam, de még nem volt megtervezve, és ismerem őt. Ha nincs meg a tuti biztos, bomba terve, akkor addig nem igazán szeret minket beavatni. Ők sem jelentkeztek mostanában, és holnap már úgyis megyünk Londonba.

Mesélni szerettem volna Liamnek. A gyerekkoromról. Tényleg. De nem bírtam beszélésre a számat. Egyszerűen nem tudtam elkezdeni. Míg ő próbálta rám ragasztani a jókedvét, én egyre csak azon rágódtam, hogy mit mondjak el neki, hogyan mondjam el neki és hogy, mikor mondjam el neki. Az eső monoton kopogása az ablakon végül volt az, ami megnyugtatott. Fejemet az ablaknak döntöttem, ami teljesen hideg volt, így le is hűtött picit.

Hallom a lépteit. Közeledik felénk.

Liam hátulról a fejét még jobban a hátamba fúrta, kezeimet szét tártam, ezzel védve őt magam mögött. Hallottam egyenetlen légzését, visszafojtott zokogását. Kezei kétségbeesetten kapaszkodtak a dzsekimbe a vállamon.

Féltem tőle. Féltettem Liamet. Öljön meg engem. Ne Liamet. Liamet ne bántsa.

Már láttam őt. Fejét fekete kapucni takarta. Az arcát teljesen eltakarta. Lassú, megfontolt léptekkel közeledett felénk. Kezein fekete bőrkesztyű volt. Teste mellett pihent mind a kettő végtagja. A jobban egy pisztolyt tartott.

Körülbelül tíz méterrel előttünk megárt, és a levegőbe lőtt egyet a pisztolyával. Liam összerázkódott mögöttem, és azt suttogta a fülembe, hogy szeret.

Felemeltem a fejem, hatalmasakat pislogva bámultam ki a szélvédőn. A homlokomon izzadság cseppeket éreztem, a kezeim is nedvesek voltak, és egymást szorongatták.

- Babe? Chanel? Jól vagy? – jött halkan a hang mellőlem. Liam volt az, kezét a combomról a vállamra helyezte, és megszorította azt. – Chanel. Baby – szólt hozzám újra, majd érzékeltem amint az autó megállt alattunk. Liam másik kezét az arcomra helyezte, és maga felé fordította azt.

- Csak rosszat álmodtam – suttogtam. Éreztem, hogy az ajkaim cserepesek voltak, szám teljesen száraz volt.

- Csak álom volt – mondta lassan, majd kikapcsolta a biztonsági övem és magához húzott. Fejemet a vállára hajtottam és lehunytam a szemeimet. A sötétségben újra láttam magam előtt Damont pisztollyal a kezében, újra éreztem Liam nehézkes levegővételét, testének a melegét, és ahogy megrázkódott, mikor a zokogást visszafogta.

Rögtön kinyitottam a szemeimet és szorosabban öleltem Liamet. Édesen a fülembe suttogott, hogy nincs semmi baj, majd eltolt magától, hogy rám tudjon nézni.

- Minden rendben? – kérdezte, én pedig bólintottam és gyönyörű barna szemeibe bámultam. Közelebb hajoltam hozzá, majd csókot nyomtam a szájára.

- Megérkeztünk – mondta mosolyogva, mikor elhúzódtam tőle és a homlokomat az övének döntöttem. Csodálkozva néztem ki a szélvédőn, amin keresztül egy barna, családi házat pillantottam meg. Nem akartam bemenni, mosolyogni és úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Egyáltalán nem éreztem jól magam, és nem fizikailag, hanem lelkileg. Felkavart az az álom, muszáj volt átgondolnom, aztán pedig kiüríteni a fejemet, hogy tiszta lappal kezdhessek Liam szüleivel.

Kiszálltunk az autóból, Liam kivette a táskáinkat, majd lezárta a járműt és kézen fogott. Elindultunk a kirakott köveken a ház felé, mely előtt gyönyörű virág ültetvények voltak végig. A virágok még a csúnya idő ellenére és tündököltek. Liam lenyomta a kilincset, ám az zárva volt, így a sport táskája elülső zsebében kezdett kutakodni a lakáskulcsa után. Miután megtalálta, kinyitotta az ajtót és beléptünk a krémszínű előszobába.

- Hahó – kiáltotta el magát Liam, ami miatt összerezzentem, hiszen váratlanul ért. Felém fordult és kérdő tekintettel vizslatta az arcomat.

- Jól érzed magad?

- Persze – erőltettem magamra egy mosolyt. – Úgy néz ki, hogy senki nincs itthon – mondtam a témát terelve. Imádkoztam érte, hogy tényleg ne bukkanjon fel senki.

Liam rám mosolygott, majd lerakta a földre, az elhúzható ajtó mellé a táskáinkat és levette a cipőjét. Követtem a példáját, míg ő beljebb ment. Kicsit túlságosan is elhúztam a cipőfűzőm kifűzését, mert Liam visszajött.

- Tényleg egyedül vagyunk. Anyuék valószínűleg dolgoznak. Szeretnél lepihenni? Olyan fehér vagy.

- Nem, nem, teljesen jól vagyok! – erősködtem. – Csak kiszáradtam. Adnál egy pohár vizet?

- Persze baby. Gyere – fogta meg a kezemet és behúzott a nappaliba. A szoba falai ugyanolyan krémszínben pompáztak, mint az előszobában. A padló fa parketta volt, balra egy kandalló állt oldalt kövekkel kirakva. A tetején családi fényképek voltak, de nem tudtam közelebbről is megnézni őket. A kandalló előtt egy kis asztal volt, az előtt pedig szintén krémszínű bőr kanapé, hozzá illó fotelokkal. Jobbra pillantva egy hatalmas fa étkező asztalt pillantottam meg, hozzáillő székekkel. A mögött ablakok voltak, ami alatt még egy kanapé pihent. Az étkező után a konyha következett modern bútorokkal, melyek mind illettek az összképhez. Liam elengedte a kezem, megkerülte a pultot és felnyúlt, kinyitott egy szekrényt és kivett belőle egy üvegpoharat. Megengedte hideg vízzel, azután pedig visszatért mellém és a kezembe adta. Elvettem tőle és kiittam minden cseppet belőle, aztán óvatosan lehelyeztem a kő pultra a poharat.

- Köszönöm – mondtam, aztán felmosolyogtam rá.

- Gyere babe, megmutatom a szobámat, aztán pedig lepihenünk. Látom rajtad, hogy nincs minden rendben – ráncolta a homlokát, majd újra kézen fogott, mint egy kisgyereket, de egyáltalán nem bántam. Tetszett, hogy állandóan fogja a kezem, hogy összekulcsolja az ujjainkat, és hogy hüvelykujjával mindig a kézfejemet simogatja ezzel vagy libabőrt, vagy megnyugvást előprodukálva belőlem. Ezúttal mindinkább libabőrbe bújtatta a testem, mint sem, hogy kicsit tényleg megnyugtatott volna. Feldúlt voltam, ő pedig ezt látta rajtam. Futnom kellett volna egy hatalmas kört ahhoz, hogy lenyugodjak, de tisztába voltam vele, hogy ez itt nem fog összejönni. Így hát a feszültség bennem marad.

A nappaliból kiérve elindultunk egy folyosón, majd annak a végében felmentünk az első emeletre. Jobb oldalt három sötét fa ajtó volt egymás mellett, míg bal oldalt csak kettő. Liam jobb oldalt a középsőhöz lépett, aztán pedig kitárt előttem egy ajtót. A falak sötét kék színűek voltak, középen volt egy franciaágy szépen bevetve. Az ajtó mellett a falnál egy fa íróasztal állt székkel és lámpával, a szoba túlsó felében ablakok és egy ajtó, gondolom az erkélyhez. A mellett a falon barna fa szekrény állt, ami passzolt az íróasztal színével. A mellett pedig még egy ajtó, az gondolom a fürdőszobát rejthette. A falakon képek voltak, cd –ék, a gardróbszekrény mellett állt egy gitár.

- Hát ez a régi szobám – mondta mosolyogva. – Nem is ciki, nem igaz?

- Dehogy ciki Liam – mosolyogtam. – Fiús szoba.

- Itt fogunk aludni ma. Holnap pedig indulunk Londonba. Ugye tényleg nem probléma, hogy még tettünk egy kitérőt? – kérdezte és maga felé fordított, kezeit pedig a derekamra fonta.

- Nem baj Liam, tényleg. Megértem, hogy hiányoznak a szüleid, ráadásul szüneted volt, amit nem velük, hanem velem töltöttél. Ez a legkevesebb.

Szélesen elmosolyodott, majd hozzám hajolt és megcsókolt. Átkaroltam a nyakát és szorosabban bújtam hozzá. A karjaiban megnyugodtam, nem remegtem tovább az idegességtől és idióta gondolataim se kergettek az őrületbe. Örökre így akartam maradni vele, de hamarabb is, mint gondoltam, elhúzódott tőlem.

- Gyere babe – húzott az ágyához, majd leült rá, és elfeküdt, engem pedig maga mellé húzott. Hátulról szorosan átölelt, a fejemet a párnára raktam és kezemet az ő kezére a derekamon helyeztem. Nem hunytam le a szemeimet, valahogy képtelen voltam rá. A falat néztem velem szemben és hallgattam Liam egyenletes légzését, ami az álomra emlékeztetett újra. Ott éppen, hogy ellenkezőleg vette a levegőt, szabálytalanul és gyorsan.

Nem sokat feküdhettünk így, mikor megkordult Liam gyomra, amire elmosolyodtam és felé fordultam.

- Mi lenne, ha főznénk valamit anyukádéknak? Biztosan fáradtak lesznek, ha haza érnek.

- Jó ötlet baby! Nézzük meg, mi van a konyhában, aztán abból csinálunk valamit.

Végül találtunk a hűtőben csirke mellett, ami levolt fedve egy tányérral, ebből is gondoljuk, hogy Karen is ezt akarta elkészíteni amint hazaért. A hűtő tele volt, így hát rengeteg lehetőségünk volt főzni.

- Szeretnek a szüleid mindent?

- Tudtommal igent. Apa legalábbis biztosan mindent megeszik – nevetett.

- Mi lenne, ha a csirkére sütnék mozarellát, köretnek pedig egyszerűen ennénk hozzá sült koktél paradicsomokat? – beszéltem hangosan, miközben a hűtőből már vettem is elő a dolgokat. – Vagy, ha találok sóskát, esetleg spenótot, megfőzöm, és akkor az is lehet hozzá.

- Hmm, jól hangzik. A kertben van egy fűszernövény kertünk szóval, oda is kinézhetsz majd.

- Azt is csinálom. Mosd meg a hús szeleteket, aztán kezdd el vágni a mozarellát.

- De hogyan vágjam?

Megmutattam neki, utána pedig a nappaliba mentem, elhúztam a terasz ajtót és kiléptem a narancssárga kőre. A kertben felfedeztem egy kis tavat, ahol teknősbékák úszkáltak, egy medencét nyugágyakkal és hintaággyal, végül megtaláltam a fűszeres kertet is. Leszedtem jó pár bazsalikom levelet, majd azokkal indultam meg.

Hamar elrepült a fejünk felett az idő, a hús sült bent a paradicsomokkal, Liammel szószt csináltunk hozzá. Különösképpen, most nem perverzkedett és nem is hátráltatott, hanem elég jól összedolgoztunk és hamar késznek tudhattuk az ételt. Liam szerint mostanában kell megérkezni az anyukájának, utána pedig majd az édesapjának. Amint elzártam a sütőt és kivettem a tepsit, kulcs csörömpölést hallottunk, majd valaki betolta az ajtót és belépett halkan. Liam vigyorogva kilépkedett a konyhából, majd gondolom felfedte magát, mert Karen felkiáltott. Levettem a kesztyűt, aztán kicsit várva lassan kimentem én is a konyhából és megálltam a nappaliban Liam mögött. Karen mikor kinyitotta a szemeit egyből engem pillantott meg. Mosolyt varázsoltam az arcomra, közben pedig láttam a szemeiben a meglepődöttséget. Ugyanakkor hihetetlen meleg és kedves mosollyal nézett rám a fia válla mögött.

- Jól van anyu, te is hiányoztál nekem, de nem kettesben vagyunk – nevetett Liam, Karen pedig elhúzódott tőle, levette a szemüvegét és letörölte a szeme sarkából előbuggyanó örömkönnyeket.

- Tudom – kuncogott, mire Liam megfordult és széles mosollyal nézett rám. Mellém lépett, majd odahúzott az anyukájához, közben pedig a keze a derekamon maradt.

- Jó napot Mrs. Payne, örülök, hogy látom – mondtam kedvesen, mire szinte elragadt a fia karjai közül és magához húzott. Átölelt kedvesen, közben pedig a fülembe nevetett. Egyáltalán nem volt furcsa érzésem, sőt örültem, hogy végül eljöttünk ide, hiszen Liam anyukájának a boldog arca, valamint Liam ragyogó mosolya, és csillogó szemei a világ minden pénzét megérték.

- Ugyan, tegezzük egymást, kérlek, aranyom – mondta, miután elhúzódtunk egymástól.

- Rendben.

- Én is nagyon örülök, hogy láthatlak. Mi szél hozott erre benneteket? Jaj Liam, annyira hiányoztál – ölelte át megint a fiát, Liam pedig szélesen mosolyogva fonta karjait édesanyja teste köré.

- Nem tudtunk hamarabb jönni, mert Chanelel elmentünk kicsit kikapcsolódni. Sajnos holnap már mennünk kell Londonba, de örülnék, ha eljönnétek az egyik londoni koncertre. Összesen hat lesz Londonban.

- Hát, nem akartam még elárulni, de mivel már felhoztad, apáddal intéztünk pár szabadnapot így természetesen ott leszünk a londoni koncerteken – mosolygott. – Meglepetés lett volna… - tette hozzá és legörbítette a száját, én pedig Liam arcát figyeltem, ahogy az eddiginél még jobban felragyogott. Istenem, de édes!

- Komolyan? Jaj de jó – szorongatta anyukáját. – Mikortól van a szabadság? Mikor jöttök?

- Hát ez nem szabadság lesz fiam, csak pár nap szabadnap. Holnap még megyünk, és…

- Már huszonnegyedikén nálunk lesztek! Imádlak anyuu! – kiáltotta, Karen pedig felnevetett és hosszú puszit nyomott Liam arcára.

- Én is szeretlek kisfiam – mosolygott. – Na, szóval, merre jártatok? – engedte el Liamet és a nappaliba indult, majd megállt és kérdőn felénk fordult. – Ti főztetek? – döbbent le.

- Éhes voltam, Chanelnek meg támadt az ötlete, hogy főzzünk meg, mert te biztosan fáradt leszel már. Szóval igen – kuncogott Liam és átölelt hátulról, míg én még csak mindig mosolyogtam és egy aprót bólintottam.

- Jaj, gyerekek, de kedvesek vagytok! – indult rögtön a kis birodalmába, majd megállt a sütő előtt és rákukkantott az ételekre. – Mhm, isteni illata van! Ez bazsalikom?

- Igen az majd a húsra lesz – válaszoltam gyorsan.

- A kiskertemből van?

- Erm, igen. Liam mondta, hogy hozhatok onnan, szóval leszedtem… - mondtam kicsit zavartan és elhúztam a számat. Gondolom nem mondta volna Liam, hogy menjek ki és szedjek, ami csak kell az ételhez, ha az anyukája haragudna érte.

- Nagyon jól tetted! – szólalt meg végre, mire megkönnyebbültem. – Ugye milyen szép kis kertet hoztam össze? Elég sok munka volt – fordult felénk.

- Igen, már épp megakartam dicsérni. És a virágok is gyönyörűek.

- Köszönöm szépen – válaszolta. – Nagyon szeretek a kertben tevékenykedni. Liam megnézted már Tekit és Rosat?

- Még nem – kuncogott. – Majd vacsora után megmutatom a teknősbékáimat – mondta nekem édesen kuncogva.

- Ami azt illeti, már láttam őket, de majd megmutathatod megint.

- Hát most már csak apádnak kell megérkeznie. Nővéreidet hívtad már?

- Uh, még nem. 
- Hívd fel őket, és kérdezd meg, hogy ráérnek –e. Elég régen találkoztatok.

- Rendben, felmegyek a telefonomért – nyomott puszit hátulról az arcomra, majd elengedett és az emelet felé indult. Ketten maradtunk Karennel, ő pedig javasolta, hogy terítsünk meg.

- És akkor… már ha nem tűnök tolakodónak, de mi is van köztetek? – kérdezte, miközben tányérokat és evőeszközöket helyeztünk az asztalra.

- Liam nem mondott semmit? – kérdeztem bizonytalanul, hiszen nem lenne szerencsés, ha pont én tálalnék ki a gonosz exről.

- Hát legutolsó információm szerint Sophiával van egy párkapcsolatban.

- Akkor nem mondott semmit – mondtam halkan, Karen tekintetét pedig igyekeztem elkerülni.

- Megszoktam már, hogy nincs ideje állandóan velem beszélni, vagy az édesanyjára gondolni.

- Dehogy Karen! Csak… azt hiszem, részben én vagyok a hibás. Állandóan velem, a koncertekkel és a bandával foglalkozott, ezért felejthetett szólni neked…

- Chanel, édesem, ne hidd azt, hogy haragszok rád, vagy rá, mert nem. Dehogy is! Nem lehetek Liam eszében állandóan én. Keményen dolgozik, és e mellett alig jut idő magára. Természetes, hogy egy felnőtt férfinek nem mindig az anyukája körül forognak a gondolatai.

Csendben hallgattam őt, és egyáltalán nem csengett szomorú, esetleg megbántottnak. Végül én is beláttam, amit mondott, és igaza volt. Egy felnőtt férfinak nem foroghatnak az édesanyja körül a gondolatai.

- Ez esetben jobb lesz, ha Liam visszajön, és majd ő elmeséli, mi történt – mondtam.

- Rendben, persze – mosolygott. – Remélem most már Geoff is megérkezik!

- Holnap jönnek át – mondta vidáman Liam, majd visszatért köreinkbe. – Miről van szó? – kérdezte mosolyogva.

- Azt kérdeztem Chaneltől, hogy tulajdonképpen mi is van köztetek.

- Anyu, nem hiszem el, hogy nem hívtalak fel és nem meséltem el! – túrt a hajába, Karen pedig rám mosolygott, aztán figyelmét a fiának szentelte. Amint Liam belekezdett, nyitódott a bejárati ajtó és egy Liaméhez hasonló, kicsit mélyebb és idősebb hang szólalt fel az előszobából.

- Megjöttem! – kiáltotta el magát Geoff.

- Hát, legalább nem kell kétszer elmesélnem – suttogta vigyorogva Liam.

- Mhm, micsoda illatok vannak! Szívem?

- Apa! – kiáltotta Liam, majd lerohanta őt az előszoba és a nappali küszöbén.

- Liam, fiam, micsoda meglepetés! Örülök, hogy itt vagy – nevetett fel az örege és megveregette Liam hátát.

- Hiányoztál apukám.

- Te is nekem. Mi újság? Hogy vagy? Itt van Sophia is? – kérdezte mosolyogva, mire egy kicsit fancsali képet vágtam, amit azt hiszem, hogy Karen is észre vett. Juj.

- Erm, nem, Sophia nincs itt és nem is lesz többet. De helyette itt van Chanel! – fordult hátra felém mosolyogva Liam, majd kinyújtotta a kezét, jelezve, hogy menjek oda hozzájuk.

- Jó estét Mr. Payne! – köszöntem udvariasan, Liam apukájának az arca pedig egyik percről a másikra, mosolygósból vált komolyra.

- Anyu, apu – fordultunk kicsit úgy, hogy Karen felé is legyünk, de ő megkönnyítette a dolgunkat, mert a férje mellé állt –, szeretném nektek bemutatni Chanelt, mint a barátnőmet – mondta boldogan Liam, fültől fülig érő mosollyal, csillogó szemekkel.

- Gratulálok nektek – ölelt át egyszerre mindkettőnket Karen. – Örülök kisfiam, hogy boldog vagy Chanel mellett. Chanel pedig, isten hozott a családban!

Pont ettől féltem.

- Elmagyaráznád, hogy ez mégis hogy történt? – kérdezte Liam apukája, mire mindannyiunknak lehervadt a mosoly az arcáról.

- Arra készültem, mikor beállítottál, úgy hogy igen – válaszolt Liam értetlenül, majd megszorította a derekam, mire rápillantottam. Geoff szó nélkül elment a folyosón és betért balra egy szobába, míg Karen a konyhába ment. – Oké, ne aggód, meg fog apa is békélni. Csak azt hiszi, hogy én tettem valami helytelen Sophiával – suttogta, majd egy rövid csókot nyomott ajkaimra. – De mindjárt elmagyarázom neki az egészet. Üdv a családban – vigyorodott el újra és megint magához húzott majd megcsókolt. Ezután az étkezőbe mentünk és segítettem az ételeket behordani, míg Liam az édesapjára várt.

- Szóval? – hallottam, de mielőtt még Liam megszólalhatott volna, vagy Liam apukája folytathatta volna, közbe szólt Karen.

- Előbb talán üljünk le, és kezdjünk neki a vacsorának. Isteni illata van, és biztosan mindenki nagyon éhes – mondta gyorsan, én pedig kivittem az utolsó tálat, majd leültem Liam mellé. – Szedjetek gyerekek! Jó étvágyat!

Miután mindenki megpakolta a tányérját, és elfogyasztottunk az ételből pár falatot, Liam és Karen nagyon megdicsérték az ízeket, aminek igazán örültem.

- Akkor végre felvilágosítanál minket? – kérdezte Geoff, mire Liam bólintott és lenyelte ami a szájában volt.

- Sophia furcsán viselkedett, előttem hagyta a telefonját, én pedig belenéztem. Kiderült, hogy elég régóta csalt engem, így rögtön elküldtem.

- Te jó ég Liam! Nem hiszem el! Miért nem hívtál? Annyira sajnálom! – mondta rögtön Karen, mire Liam csak mosolyogva megrázta a fejét, és folytatta.

- Nem sokáig tudtam szomorkodni, hiszen Chanel mindent megtett, hogy ne legyek magam alatt. Szinte még széttörni sem hagyott, azóta pedig csak még jobban megerősített, így igazából egyáltalán nem bánkódtam a történtek miatt. És azt hiszem, mindenkinek jobb így. Kezdtem többet érezni Chanel iránt, mint kellett.

- Szóval kapóra jött neked, hogy a barátnőd félrelépett – krákogta Geoff, mire Liam egy kicsit csúnyán nézett rá.

- Mondhatjuk így is. Sophia nem az volt, akinek mondta magát.

- Nagyon mérges vagyok rá! Sosem feltételeztem volna róla ilyet.

- Aztán Chanel megkért, hogy várjunk még ezzel, mert, hogy mégis csak most szakítottam. És hát idáig bírtuk – kuncogott, mire én is elmosolyodtam és ránéztem.

- Jaj, annyira örülök nektek gyerekek! Egy részem nagyon mérges Sophiára, de a másik úgy örül, amiért egymásra találtatok – mondta Karen. – Nagyon jól mutattok együtt – mosolygott.

- Hát ezt örömmel halljuk, de még nem akarjuk, hogy kiderüljön ez köztünk. Mármint nem szeretném Chanelt kitenni ilyen hamar a rivaldafénybe.

- Ezt megértem.

- Na és apa, tudok a meglepetésről! – váltott témát Liam. – Jöttök Londonba! – vigyorgott, mint a vadalma.

- Oh, hogy arról. Igen – mosolyodott el halványan, de leginkább az ételébe koncentrált.

Vacsora után segítettem elpakolni Karennak, míg Liam és az apukája elmélyült beszélgetést folytattak. Mivel nem szerettük volna őket megzavarni, Karennal kimentünk a kertbe és megmutatott odakint mindent. Ahhoz képest, hogy Liam apukája mennyire nem kedvel, jó jelnek véltem, hogy nem kiabálnak egymással, mint Louissal kiabált Liam, mikor a haverja bepocskondiázott Liam előtt. Kicsit nyugodtabban figyeltem Karenre, aki egyik témából váltott át a másikba, így alig bírtam követni őt. De egyáltalán nem bántam, mert teljesen lekötött és nem figyeltem a gondolataimra.

[46. - Sosem láttam magunkat külön, csakis együtt]

Hii babies,

megérkeztem a következő résszel.:3 Ezúttal egy Liam szemszöget hoztam, és elég hosszú rész lett.:3 Még mielőtt elfelejteném, csatlakozzatok a fb csoporthoz, melyet nem régen hoztunk létre Beccsuval. Valamint, együtt belekezdtünk egy blogba, ahol még igaz nincsenek fent részek, viszont aki ismer, és tetszik neki Lanel, vagy esetleg olvasta az előző két sztorim, őt talán érdekli. A blog egyik főszereplője Harry lesz, nézzetek be és iratkozzatok fel, mi pedig ígérjük, hogy hamarosan közzé tesszük a prológust.:) Oké, ennyit szerettem volna mondani, jó olvasást!X♥

Liam James Payne

Már tényleg ott tartottam, hogy hagyom ezt a hülye levest a francba, és megbüntetem Chanelt a piszkos szája miatt. Nem mellesleg nagyon tolnám itt a konyhában is, ahogyan a nappaliban a szőnyegen, vagy a lépcsőkön. De a hasam korgott, ahogy Chanelé is, és jobb, ha előbb mindketten megtömjük magunkat, hogy aztán legyen elég energiánk a szexre. Hmmm.

Természetesen imádtam mikor Chanel ilyen pimasz volt, ahogyan szívatott, mikor húztuk egymás agyát, és mikor játékosan sértegetett, vagy lenézett. Állandóan vigyorgásra késztetett ez a nőszemély, és sokszor nehéz volt komoly maradnom. És az is nagyon tetszett, hogy a tekintélyes kis Paynet hernyócskának vagy kukackának becézte. Mármint, az idióták becézgetik egymás nemi szervét pinuskának és faszikának, de Chanel szájából a hernyócska igazán lázba hozta a hernyócskámat.

Az ebéd nevetségesen telt, hiszen Chanelel tovább szívattuk egymást és folyton nevettünk. Elég sokszor megfordult a fejemben, hogy végig döntöm az asztalon. Mikor ilyen gondolatok felhősítették el az elmémet, mindig elbambultam, és csak akkor rázódtam vissza a való világba Chanelhez és a dudorodó középsőmhöz, mikor a gyönyörű szőkeség, meglengette előttem a kezét.

Elleneztem, hogy Chanel mosogasson, azonban ő elég makacs volt. Végül egy nagy sóhajjal hagytam, hogy azt tegye, én pedig mögötte álltam, kezeimet a derekára fontam, államat a vállára támasztottam, és azon gondolkoztam, hogy mennyit változtam miatta, persze jó értelemben.

Egy évvel ezelőtt, ha valaki azt mondta volna nekem, hogy én és Sophia már nem leszünk együtt, sőt ő végig csalt engem, én pedig újra rátalálok a szerelemre, egy szőke hajú, Chanel nevű lány mellett, körberöhögtem volna, összekulcsoltam volna az ujjaimat Sophiáéval és csókot nyomtam volna ajkaira, miközben még mindig kuncogtam volna az illető idióta kitalációján. Mikor még Sophiával voltam, és a jövőnkön gondolkoztam, sose láttam magunkat külön, csak is együtt. Azt hittem, hogy ő a nagy Ő, és életem végig vele leszek. Összeházasodunk majd, és gyerekeink lesznek. Így visszagondolva, elképesztő naiv és hülye voltam, amiért vakon bíztam Sophiában és nem vettem észre az árulkodó jeleket. De ő már mind a múlté.

Valószínűleg hangosan sóhajthattam egyet, amitől Chanel felkuncogott és felém fordította a fejét.

- Min gondolkozol babe? – kérdezte aranyosan, miközben megtörölte a kezét egy konyharuhában, majd nekem dőlt.

- Mmm, nem érdekes. Végeztél? – emelkedtem fel és elengedtem a derekát.

- Igen.

- Akkor gyere – kulcsoltam össze ujjainkat és az emelet felé kezdtem húzni. A hálószobában megálltam, majd felé fordultam és egy hosszú csókot nyomtam ajkaira, utána pedig homlokomat az övének döntöttem. – Vegyél fel egy fürdőruhát – suttogtam mosolyogva, majd még egy puszit nyomtam puha szájára és eltávolodtam. Elmosolyodott, és egy szó nélkül a táskájához ment, gondolom azért, hogy elő vegyen egy bikinit. Megfordultam, majd leültem az ágyra, és magamhoz húztam a sport táskát. Kivettem a fürdő nadrágot, majd felálltam és letoltam a bokszeremet. Míg én elkezdtem Chanel előtt átöltözni, ő a fürdőszobába vonult. Az alsómat az ágyon hagytam, majd kiindultam és a folyósón lévő utolsó szobába benyitottam. Fából volt az egész kiépítve, középen egy hatalmas jakuzzival, az előtt pedig egy hatalmas ablak. A medencéhez léptem, majd bekapcsoltam, ami lassan el is kezdett bugyogni. Nagyobb fokozatra állítottam, majd az egyik polcról, ami oldalt a fal mellett állt, levettem egy tálcát és a jakuzzi oldalára helyeztem. Leindultam a konyhába, ahol a boros hűtőből elővettem egy vörösbort. Két boros pohárral, és a borral indultam vissza, mikor Chanel megállt a hálószoba küszöbén. Oldalra biccentette a fejét, aztán elmosolyodott és felvonta szépen ívelt szemöldökét. Elvigyorodtam és csak folytattam utamat tovább a jakuzzihoz, ő pedig mögöttem követett. Beléptem a szobába, leraktam a felhozott dolgokat a tálcára, majd az ablakhoz mentem és kitártam azt. Chanel felé fordultam, aki már közelebb jött hozzám. Testén egy egyszerű barna színű bikini volt. Melleit alig takarta a falatnyi melltartó, és a bugyi is elég kihívóan takarta gyönyörű testrészét. Egyszóval csodálatosan nézett ki, belülről büszkeség töltött el, amiért egy ilyen gyönyörű bombázó a barátnőm. – Na, mi az? – mosolyodtam el és megfogtam a kezét, majd magamhoz húztam és átöleltem.

- Ez annyira bámulatos. Szálljunk be – kért meg, mire felkuncogtam, majd felléptem a fára és beléptem a kellemes hőmérsékletű, bugyogó vízbe. Chanel követte a példámat és mindketten letelepedtünk egymás mellé. Kezemet át vetettem a vállán, ő rögtön nekem dőlt és fejét a vállamra hajtotta. Kinyújtottam a lábaimat, míg ő ugyanígy tett, aztán pedig egy sóhaj hagyta el a számat. De rég is lazítottam már így.

Nem igazán maradtunk sokáig csendben, utána mesélni kezdtem neki, hogy mi újság otthon, vagyis, hogy mit tudtam meg Louistól.

- Mit csinált? – kérdezte.

- Bulizott – csóváltam meg a fejemet. – És lefeküdt egy csajjal. Vagyis legalábbis azt hiszi, hogy eggyel, de nem biztos benne.

- Az nem olyan rossz – nevetett.

- Talán – hümmögtem. – Csak a hülye fejével arra nem emlékszik, hogy használtak –e óvszert, vagy sem.

- Pff, nem az én problémám – sóhajtott egy nagyot, mire rá kaptam a tekintetemet. – Majd, ha gyereke lesz belőle, tanul legalább.

- Tapasztalat, baby? – kúszott egy szemtelen vigyor a számra és felvontam a szemöldökömet.

- Látom, még mindig nem hagytad el a mocskos megszólalásaidat – pillantott rám lenézően, ami miatt muszáj volt nevetnem. Hihetetlen, hogy megjátssza magát. – Mellesleg nem. De tudod, mikor este nincs mit nézni a tévébe, és a tinimamik új epizódja van, akkor az is jó. És hát néhányan így esnek teherbe, meg minden.

- Aha – bólogattam. – Érdekes.

- Mondtam már, hogy mennyire idegesítő tudsz lenni?

- Hő, én vagyok az idegesítő? – szólaltam fel, mire ő csak egy szemforgatással lereagálta.

- Igen, te, idegesítő vagy! Inkább tartsd a szád – mondta, majd megcsókolt. Másik kezemet, ami eddig a vízben pihent, az arcára tettem és közelebb csusszantam hozzá. Lábait hirtelen az ölembe helyezte, majd fenekével ő is közelebb csúszott hozzám. Fejemet maga felé húzta ezzel eléggé elmélyítve a csókunkat. Nem

sokkal később vigyorogva váltunk el egymástól. – Sokkal jobb – vigyorgott. – Kibontod a bort?

Csókjától még kicsit kábán nyúltam a boros üveg után, de közben az egyik poharat lelöktem a tálcáról, ami hangos csattanással ért földet a padlón ezer szilánkjaiban.

- Vigyázz már! – csusszant le a jakuzzi legaljára, lábait levette enyéimről, a szobát az ő nevetése töltötte be. – De ügyetlen vagy – térdelt fel a kis padra, amin ültünk, hogy kilásson a medencéből. – Mitől vagy ennyire figyelmetlen, hm? – mászott az ölembe vigyorogva, majd megfogta az arcomat, és megcsókolt.

- Most akkor akarod, hogy kibontsam a bort, vagy ne? – mormogtam, mire csak felkuncogott és ráült a térdeimre. Kezébe adtam a poharat, ami megmaradt, majd kinyitottam a bort, és tele töltöttem azt. Miközben azt óvatosan visszahelyeztem, biccentettem felé, hogy igyon bele. Úgy is tett, és miután kortyolt belőle, felém nyújtotta. Ezután hamar elfogyott az az üveg, miközben ő továbbra is az ölemben ült, és beszélgettünk. Persze ez néha csókolózásba torkollott, amivel rendesen felizgatott. Arról nem is beszélve, hogy egyszer –kétszer rátenyerelt a középsőmre, és a lábai is csintalankodtak az oldalamon.

- Engem vádolsz azzal, hogy állandóan azon jár az agyam, hogyan tudnék a bugyidba férkőzni, de most neked nagyon azon jár az agyad, hogyan tudnál te az én alsómba jutni – mormogtam az ajkaira, mire elvigyorodott és eltávolodott tőlem.

- Így van – bólintott.

- És még csak nem is tagadod – húztam vissza magamhoz a hátánál fogva és egy cuppogós csókot nyomtam duzzadt ajkaira.

- Nem – bólintott. – Mert tényleg nagyon akarlak – csókolt meg normálisan. Kezeimet a csípőjére raktam, majd a hátán felvezettem és meghúztam a bikini pántját, így az kibomlott a csomóból. A nyakánál is ugyanígy tettem, majd az anyag lehullott kettőnk közé. Megfogtam és Chanel mögé dobtam, kezeimet pedig melleire helyeztem. Felnyögött, és még jobban oda nyomta idomait, ami nekem persze borzasztóan tetszett. Masszírozni kezdtem a melleit, miközben folyamatos nyálcserét tartottunk. Nagyon tetszett, hogy nem szégyenlősködött előttem, noha azt hiszem, ő sosem volt az. Hiszen már az első alkalomkor is csak úgy ledobta magáról a törülközőt, mintha az a legnormálisabb dolog lett volna az egész világon. Zihálva elváltam tőle, majd ajkaimat a nyakára tapasztottam és ott kezdtem csókolgatni. Egyik kezével folyamatosan a hajamat túrta fel hátulról, ami eszméletlenül tetszett. Csak még jobban ösztönzött arra, hogy tovább kényeztessem őt a kezeimmel és apró csókjaimmal.

Végül nem bírtam már tovább, és megkérdeztem, hogy, ha annyira nagyon akar, miért is kínozzuk még egymást. Felkuncogott, mivel választ persze ő sem talált erre. Szemeibe néztem mosolyogva, majd elengedtem a melleit, szemeim pedig rögtön oda ugrottak és próbálták befogadni a látványt. Érzékeltem, amint Chanel vigyorgott, végül az állam alá nyúlt és felemelte a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni. Kék szemeivel gyönyörűen pillantott rám, és akár csak az előbb, újra elöntött a büszkeség, hogy milyen gyönyörű barátnőm van.

- Szóval akkor akarsz ágyba bújni? – kérdezte, én pedig figyeltem, ahogy a szája mozog és próbáltam felfogni a hallottakat. Akcentusa bántotta a fülemet, persze jó értelemben, hiszen ez is csak egy olyan dolog volt benne, amit imádtam. Lassan bólintottam a kérdésre válaszul, mire feltápászkodott az ölemből, megfogta a fürdő ruha felsőjét, azután pedig kiszállt a medencéből. Lassan ugyan, de követtem példáját. Egy törülköző után nyúlt a polcról, ahonnan a tálcát is elvettem, és míg ő megtörölte magát, addig én kikapcsoltam a jakuzzit. Az ablakot nem tudtam bezárni, mivel a mellett a földön ezer szilánk hevert, és nem szándékoztam egyikbe sem belelépni. – Később feltakarítom, most csak gyere – rántott vissza a való világba gondolataim közül Chanel, majd megfogta a kezem és húzni kezdett a háló szobába.

Amint beértünk felém fordult és hosszan megcsókolt. Kezemet a derekára raktam, ő pedig teljesen hozzám simult, ezáltal mellei a mellkasomnak nyomódtak. Ha lehetett, még jobban izgalmi állapotba hozott. Elkezdett hátrálni, engem pedig maga felé húzni, majd mikor elértünk az ágyhoz elhúzódott tőlem, és lelökött oda. Hatalmas mosollyal az arcán mászott rám és ült a csípőmre, ami felettébb tetszett, hiszen így probléma nélkül gyönyörködhettem felső testében. Kezeivel végig simított mellkasomtól a hasamig, majd ujjait beleakasztotta a fürdőgatyába, aztán kicsit lentebb húzta, ezzel előbukkant a nemi szőrzetem. Végig nyalt alsó ajkán, ami miatt felnyögtem és alig vártam, hogy csináljon valamit, bármi is legyen az. Titkon azért bíztam benne, hogy nem pont most akar neki állni, szórakozni velem. Más férfinek mindig azon jár az agya, hogy a partnerük mikor veszi hímtagjukat újra a szájába, én viszont csak is azt akartam, hogy ráüljön, és figyelhessem őt, amint mindkettőnket a gyönyör felé hajszol. Chanel, mintha olvasott volna a gondolataimban, hátrébb csúszott, majd felállt és lehúzta rólam végig az alsót. Ezután állva maradt terpeszben, majd oldalra nyúlt, és eloldotta alsóneműjének a zsinórját. Megtette ugyanezt a másik oldalon is, majd a bugyi lehullott róla. Ott állt felettem teljesen meztelenül és egy percre sem lett szégyellős.

Péniszem már a hasam alját csapkodta, és mikor Chanel tekintete odakúszott, leült vissza a lábszáramra. A fiókba nyúlt egy óvszerért, amit még tegnap raktam oda. Kibontotta, a csomagolást eldobta, aztán pedig lassan erekciómra görgette azt. Lihegve figyeltem az arcát, ő pedig felpillantott rám. Lehajolt hozzám egy ártatlan csókért, utána pedig megemelkedett, és lassan rám ereszkedett. Mindkettőnkből egy jóleső nyögés szakadt ki, iszonyat jól esett, hogy Chanel teljes méretem befogadta magába, és rajtam ül. Felnyitottam szemeimet és az arcát figyeltem. Végül tekintetem lekúszott végig a testén, egészen odáig, ahol összeértünk. Ekkor ő megmozdult, és lassan mozgatni kezdte a csípőjét, előre és hátra, miközben a kezeivel a mellkasomon támaszkodott meg. Természetesen nem nehezedett rám teljes súlyával, noha én nem bántam volna. Felnyögtem és kibaszottul élveztem, hogy ő van felül. Természetesen kezdett gyorsítani, végül a segítségemmel ugrálni kezdett. Lehunytam a szemeimet és hangosan nyögtem, közben megemeltem a csípőm, és néhányszor elébe mentem, ami miatt ő is hangosan kiáltotta a nevemet. Imádtam a hangját. Minden formában.

Chanel egyre gyorsított, ami miatt már teljesen megőrültem. Készen álltam arra, hogy elélvezzek, de láttam rajta, hogy ő még nem, ezért egyre keményebben és keményebben mozgott. Végül lefogtam a csípőjét, majd én megemeltem az enyémet és döfködni kezdtem. Nyögéseink töltötték be a szobát, noha néhányat elnyomtunk, mivel lehajolt hozzám, így megtudtam csókolni őt. Mellei az enyémeknek nyomódtak, kezei a vállamon helyezkedtek el. Hirtelen robbant Chanel, így követtem a példáját és végre elélveztem én is.

Sokáig élveztük az orgazmust, mindketten csendben, lehunyt szemekkel fürödtünk az utolsó hullámokban. Végül éreztem a bőrömön, ahogy Chanel elmosolyodott, pedig az arca oldalra volt fordítva. Fel is hümmögött, majd felemelte a fejét és állát megtámasztotta a mellkasomon. Felnyitottam előbb az egyik szememet, majd elmosolyodtam édes arcát látva, és kinyitottam a másik szememet is.

- Elképesztő voltál babe! – törtem meg előbb én a csendet. Erre Chanelből kitört a nevetés, míg én csak zavartan mosolyogva néztem rá. – Mi az? – kérdeztem, bár ő képtelen volt a válaszadásra, egyfolytában nevetett. Mikor azt hittem már, hogy lenyugodott, újra nevetésben tört ki. Volt egy olyan érzésem, hogy rajtam nevet, így melegség öntötte el az arcomat, és azt hiszem kicsit elpirultam. Ugyanakkor nem bántam, sőt kifejezetten örültem neki, hogy ennyire mulatságosnak talál, és így nevet. Jó volt hallani édes nevetését és nézni az arcát. Végül aztán sikerült megnyugodnia, és néha még elkuncogta magát, nem nevetett már annyira. – Szóval, elárulnád, mit nevettél rajtam?

- Hát csak tudod az „Elképesztő voltál!” –t nem éppen szex után szokták mondani – kuncogott, majd fentebb kúszott rajtam és egy puszit nyomott az arcomra. Majd még egyet az orromra. Aztán pedig egyet a számra.

- Pedig tényleg az voltál. Imádtam, hogy te voltál felül – helyeztem kezeimet a hátára, így közelebb húztam magamhoz, és átöleltem.

- Hát, örülök, hogy örömödre szolgáltam – vigyorgott és hosszan megcsókolt. – Ah, fel kéne takarítani az üveget és becsukni az ablakot – nyögött fel.

- Lehet azóta már befészkelt egy veréb család valamelyik sarokba – kuncogtam, mire csak ijedten felült.

- Uh, az nem kéne! Megyek, fel seprem.

- Ne már baby! Amúgy is, én tettem a kárt, szóval én takarítom össze.

- Dehogy, gyorsan megcsinálnom.

- Nem! – nyomtam vissza az ágyra, majd ránehezedtem és a csuklóit a matrachoz szorítottam.

- Hmm, eltudnék képzelni így is egy felállást – morogta szexin a számba, mire elvigyorodtam és incselkedve megcsókoltam.

- Én is baby, és hidd el, lesz is, de előbb még más terveink vannak – mondtam sejtelmesen, majd adtam egy puszit a szájára és leszálltam róla. Összevonta a szemöldökeit és homloka is ráncba szaladt, édes arcán én pedig csak kuncogni tudtam.

- Miféle terveink?

- Semmi extra baby – mondtam, közben pedig felálltam.

- Aha, hát persze. Téged ismervén, biztosan semmi extra nem lesz. Hiszen ez a kis kiruccanás sem elég nagy extra, nem igaz? – beszélt cinikusan, ami engem nagyon is megvigyorogtatott.

- Ha –ha! Mindjárt jövök babe – néztem vissza még rá utoljára, majd a fent folyosón lévő első szobába nyitottam be, amely egy kis „raktár” lehetett. Meg is találtam a seprűt és a lapátot, majd azzal a kezemben indultam a jakuzzis szobába. Felsepertem az üvegszilánkokat, azután pedig kidobtam azokat. Mivel nem akartam egyetlen egy szilánkba se belelépni, belebújtam a cipőmbe, ami az előszobában pihent és úgy csuktam be az ablakot. Visszavittem a cipőt, azután pedig felmentem Chanelhez. – Mit csinálsz? – kérdeztem tőle, miközben ő hevesen gépelt a telefonján.

- Niall írt üzenetet, hogy imádja a cipőt és a szemüveget. Csatolt selfiet is.

- Mutasd – ugrottam mellé, bár ahogy Niallt ismerem, biztosan rezegni fog a telefonom, mert kiposztolta Instagramra. Chanel felém mutatta a képernyőt, én meg elvigyorodtam, ahogy megpillantottam szőke barátomat.

- Jól áll neki – mondtam.

- Ah, úgy tudtam! – vigyorgott és meg is írta neki, hogy szerintem is jól áll a hülye fejének. Még egy ideig beszélgettek, melyet nem akartam figyelemmel kísérni, hiszen ez az ő magán beszélgetése. Így hát én is előhúztam a telefonomat, és felnéztem Twitterre. Küldtem én is egy iMessage –ot Louisnak, hogy mi újság, de valószínűleg aludhatott, mert nem válaszolt, és mert tegnap szétbulizta az agyát. – Szóval, milyen terveink vannak? – zárta le a telefonját, majd rám fordult, így fél testével rajtam feküdt.

- Hát van pár tervem, ami az esténket illeti – vigyorogtam.

- Extra terveid vannak igaz? Gyerünk, mutasd meg! – vigyorgott.

- Ahhoz fel kell öltöznünk babe – simítottam végig a vállán, ő pedig lebiggyesztette ajkait.

- Azt hittem, hogy amit terveztél, azt ruhák nélkül kell csinálnunk.

- Oh, nem baby – nevettem fel, mire ő is édesen elmosolyodott. – Azt majd később. Előbb viszont vegyél magadra valamit.

- Mit? Hova megyünk?

- Kényelmesen öltözz fel. Csak ide megyünk ki.

- Rendben – nyomott csókot a számra, majd fel is állt. Felvettem egy szürke Nike melegítőgatyát egy fekete pólóval és fekete Adidas pulóverrel. Zoknit húztam a lábaimra, majd a hajamba túrtam és elmentem vécére. Mire kijöttem, már Chanel is elkészült. Fekte Nike melegítőbe bújtatta a lábait, felül egy szürke Calvin Klein pulóvert viselt. Fekete zoknit vett fel, haját pedig kiengedve hagyta, aminek örültem. Mindenhogyan eszméletlenül nézett ki, de kiengedett hajjal imádtam. – Készen vagyok.

- Gyere – fogtam meg a kezét és lehúztam az emeletről. A nappaliban elhúztam a teraszajtót, majd kiléptünk rajta a csempére. Az idő beborult, már egyáltalán nem sütött a nap, amit már bántam, de végül így sem vette el a kedvemet attól, hogy kint legyünk. Arrébb vezettem, majd megálltunk a kintre épített heverő előtt. A távolban a hatalmas hegyet láttuk és a tavat. A heverő végében volt egy párna, alatta pedig két pokróc. A párnát a másik oldalra dobtam, majd szét nyitottam a pokrócot és leültünk. Elfeküdtem, míg Chanel felült mellém és felhúzta mindkét lábát. 

- Gyönyörű kilátás. Elképesztően szép – mondta halkan, én pedig hümmögtem, habár nem is a távolba meredtem, mint ő, hanem az ő arcát néztem mosolyogva. Számomra ő volt a leggyönyörűbb, mindennél és mindenkinél szebb. Mikor feleszmélt a bambulásból, feloldotta a telefonját és a kamerába lépett. A tájat kezdte fotózni, végül engem. Belevigyorogtam a kamerába, ami őt is vigyorgásra késztette. Ezután leengedte a kezeit, és láthattam amint az üzenetekbe lép. – Elküldtem Niallnek – mondta majd, lezárta a telefonját és rám nézett. – Szerinted mennyi időnk van még, mielőtt leszakad az ég?

- Fogalmam sincs babe – nevettem fel.

- Ez a hely még gyönyörűbb lehet télen – sóhajtott fel.

- Eljöjjünk télen is? – kérdeztem mosolyogva, mire szégyenlősen rám kapta a tekintetét, majd sután vállat vont.

- Hát… jó lenne – vallotta be.

- Rendben babe. Eljövünk majd megint. Tudsz síelni? Vagy snowboardozni?

- Szerinted egy Kaliforniából származó lány tud síelni, esetleg snowboardozni? – kuncogott fel.

- Hát, miért ne.

- Igazából télen mindig volt egy hét, amikor Aspenbe utaztunk és az ottani házunkban voltunk. De csakis szánkózni tudok – nevetett.

- Van Aspenben házatok? Hű. Ott még nem jártam.

- Majd egyszer elviszlek oda – mosolygott, én pedig bólintottam.

- Megbeszéltük.

- Te tudsz síelni? Vagy snowboardozni? – kérdezte.

- Nem – nevettem. – De ha télen eljövünk ide, beiratkozunk egy síkurzra, oké?

- Rendben – mosolygott.

- És akkor majd egyszerre megtanulunk síelni.

- Mhm, jól hangzik – hajolt le hozzám, majd a szám előtt pár centivel megállt és édesen vigyorgott. Felemeltem a fejemet, hogy ajkaink összetalálkozhassanak.

Sokat beszélgettünk és nevettünk még ezután, sőt fotókat is készítettünk, leginkább egymásról. Szívesen lettünk volna még kint még tovább, ám cseperegni kezdett az eső, így fogtuk magunkat és gyorsan a házba iszkoltunk. Észre se vettük mennyire elrepült az idő a fejünk fölött, már kilenc óra volt. Chanelel közösen letusoltunk és felavattuk a fürdő kabint, aztán pedig ahogy reggel ígértem, kicsit megcsapkodtam a fenekét az ágyban.

[45. - Adtam rá okot, hogy így gondold?]

Hiii babes,

omfg nyár van végre!:3 Remélem mindenkinek jó jegyei lettek, én személy szerint totál azt kaptam, amit megérdemlek és elégedett is vagyok vele!(: A részről annyit, hogy extra hosszúságú lett, ugyanis mikor írtam, eldöntöttem, hogy ettől a részttől kezdve hosszabb fejezetek következnek. Az ok csupán annyi, hogy rengeteg ötletem van még a blogba, de mint látjátok, borzasztóan elhúzom az egészet, így hát a hosszabb részek mellett döntöttem. Ismét egy aranyos Lanel rész következik, remélem nem unjátok még! Oh, és Beccsu barátnőmmel létrehoztunk egy facebook csoportot a blogjainknak, szóval csatlakozzatok, hogy első kézből értesülhessetek az új részekről, információkról, a bloggal kapcsolatban!:) A linkre kattintva bejön a csoport. Jó olvasást!X♥

Chanel Adele Sangster

Miután megfürödtem egy fekete bugyit vettem fel, rá pedig Liam pólóját, ami az ágyon hevert. Ő már lent volt és a vacsorához készült elő, amire őszintén kíváncsi vagyok. Nem hiszem, hogy bármit is csinált volna, hanem inkább csak rám vár, hogy majd én készítsek az ő korgó gyomrának valamit. Nem mintha nagyon bánnám, sőt. Kifejezetten tetszik a helyzet, ahogyan az is, hogy gondoskodhatok róla.

- Liam, menj, ülj kint le, én pedig gyorsan összedobok egy spagettit – értem be a konyhába, ahol ő a pultnak dőlt és a telefonját nyomkodta.

- Nem, segítek neked! – nézett fel, majd lerakta a pultra a készüléket és elmosolyodott.

- De komolyan, nem kell. Készen van tíz perc alatt. Inkább hívd fel Andyt – dőltem neki, majd egy csókot nyomtam a szájára.

- Jól van – sóhajtott fel. – De aztán ne mondd, hogy nem segítettem neked!

- Nem fogom – mosolyogtam és még egy csókot nyomtam az ajkaira. Mosolyogva megfordult és a nappaliba ment, majd leült a kanapéra, én pedig elővettem a spagetti tésztát, valamint egy tálat, egy vágó deszkát és a csípős mártáshoz a dolgokat. Végül felszaladtam az emeletre és felvettem egy boka zoknit, mivel a lábam fázott a csempén, még úgy is, hogy az meleg volt a padlófűtésnek köszönhetően.

Behúzhatom az elhúzható ajtót, mire Liam rögtön ott termett, és elhúzta, majd kérdő tekintettel meredt rám.

- Miért húzod el?

- Mert erős szaga lesz a fokhagymának, és nem akarom, hogy tele menjen vele a ház – magyaráztam, majd bukóra kinyitottam az ablakot.

- Oh, oké – mosolygott, majd visszahúzta és visszament.

Miután elkészültem a tésztával kiszedtem két tányérra őket, majd előre vittem ki villát, szalvétát és poharakat.

- Mit iszunk hozzá? – kérdezte.

- Bort.

- Vörös vagy fehér?

- Vörös – mondtam, miközben visszaslisszoltam a két tányérért. Liam elővett egy üveggel, majd az asztalhoz jött és kibontotta.

- Wow, jól néz ki. Gondoltam, hogy nem paradicsom szószosat fogunk enni, mikor mondtad, hogy erős szaga lesz a fokhagymának – vigyorgott, majd az üveget középre rakta és leült. Követtem a példáját és én is helyet foglaltam vele szemben a nagy étkezőasztalnál.

- Az unalmas lett volna, tekintve, hogy tegnap is azt vacsoráztunk – vigyorogtam.

- Akartam szólni, hogy ne az legyen, de bunkóság lett volna.

- Jobban tetted, hogy nem nyitottad ki a kis szádat – mondtam vigyorogva, majd felvettem a villámat és jó étvágyat kívántam.

- Neked is.

- Remélem elég csípős – jegyeztem meg, miközben a villámat az olajos tészta közé nyomtam és felcsavartam azt.

- Mmm, ez isteni – mondta teli szájjal, én pedig felkuncogtam és bekaptam a villát.

Liam megette az összes spagettit, még azt is, ami a tálban maradt a konyhában. Nekem bőven elég volt egy tányérral, viszont egy üveg bor már kevésnek bizonyult. Kinyitottuk a másodikat is, és miután Liam is végzett a vacsorával a kanapéra feküdtünk összebújva.

- Felhívtad Andyt? – kérdeztem, miközben hosszú ujjaival játszadoztam.

- Igen. Elmeséltem neki, hogy eljöttünk kirándulni.

- Mhm.

- Ő most a Karibikon van.

- Wow.

- Családjával van ott. De azt mondta, hogy a koncertre eljön Londonban.

- Az jó, örülsz neki? – néztem fel rá mosolyogva.

- Persze. Imádom Andyt, nagyon jó barátom és nagyon kár, hogy ilyen ritkán találkozunk. Viszont akkor, mikor igen, nos, akkor nem tudom lekaparni magamról egy jó ideig – kuncogott, én pedig mosolyogva hallgattam.

- Akkor a szünetben lóghattok együtt sokat.

- Máris leakarsz koptatni? – kérdezte viccelődve, miközben a keze a csupasz hasamra csúszott a pólója alá.

- Én aztán nem, de gondolom, sok időt szeretnél tölteni a családoddal és a barátaiddal.

- És akkor az azt jelenti, hogy te már tervben sem vagy? Wohoho, álljunk csak meg Chanel! Miket gondolsz te a kis fejecskédben?

- Miért… - bizonytalanodtam el – nem így van?

- Hát nem, egyáltalán nem! Babe, komolyan ezt gondoltad? – kezdett mozgolódni, így felültem az ölében, lábaimat magamhoz húztam és átöleltem, majd félve pillantottam rá. Komolyan Chanel, mit is gondoltál? – Chanel, baby, ne hogy azt hidd, hogy visszamegyünk Londonba, és olyan lesz, mintha ez a pár nap meg sem történt volna. Adtam rá okot, hogy így gondold? Oké, nyilván hülye is vagyok, mert egyáltalán nem kérdeztem rá, hogy szeretnél –e a barátnőm lenni.

- Liam…

- Igen babe? – fürkészte az arcomat, és mint mindig, egy hajtincset a fülem mögé tűrt. – Sajnálom, hogy nem kérdeztelek meg róla, azt hittem elég nyílván való, hogy veled akarok lenni és el sem engedni téged.

- Én is így érzek – mondtam halkan.

- Akkor a barátnőm vagy? – kérdezte mosolyogva, és magához húzott, én pedig szintén mosolyogva döntöttem a fejem a mellkasának.

- Az vagyok Liam, a barátnőd.

- Szuper – nyomott csókot a fejemre, én pedig még jobban odafúrtam a fejemet a csupasz mellkasához, és kezeimmel átöleltem a hátát.

*

Másnap reggel Liam ébresztett. Vagy csak gondoltam, hogy reggel volt.

- Babe, ébredj – nyomott csókot az ajkaimra, én pedig összeráncolt szemöldökkel néztem rá.

- Hány óra van?

- Az ne izgasson – vigyorgott. – Öltözz.

Ezután eltűnt a fürdőben, én pedig magamhoz szorítva a takarót felültem, és a telefonom után nyúltam. Fél öt van, te jó ég! Mit csinálunk ilyen korán?

Kikászálódtam az ágyból, majd a takaróval együtt indultam Liamhez a fürdőszobába. Az oké lett volna, ha megbeszéljük, hogy kelünk korán és megyünk túrázni, de így egy kicsit rossz volt és váratlanul is ért.

- Liam? – álltam meg az ajtóban és figyeltem őt az ajtóból.

- Igen babe? Mi az? Nem öltözöl? – jött elém mosolyogva.

- Miért indulunk ilyen korán? És miért nem szóltál róla? – dörzsöltem meg az egyik szememet, míg ő magához húzott és csókot nyomott a fejemre.

- Hát gondoltam megleplek vele – kuncogott fel. – Habár most már kicsit hülye ötletnek tűnik.

- Mindegy, akkor öltözök. Túrázunk?

- Igen baby, ahogyan tegnap kérted. Megyek le és csinálok szendvicseket, meg főzök le kávét.

- Rendben – álltam lábujjhegyre és nyomtam egy csókot a nyakára, arra a pici barna foltra, amit imádok rajta. Elmosolyodott, aztán elengedett és leindult, én pedig vissza mentem a szobába a táskámért, előtte viszont előhalásztam a bugyimat az ágy alól. Liam állandóan eldobja úgy, hogy másnap csak nehezen találjam meg.

Nike leggingset húztam magamra, ami bent tartja a hőt, így biztosan nem fogok benne később fázni. Sport melltartóra rávettem egy fekete atlétát, most kivételesen nem szerettem volna, hogy kint legyen a hasam. Hajnal és az őszre való tekintettel, tuti, hogy csípős hideg van odakint. Ezután egy kapucnis, világoskék –fehér csíkos pulóvert vettem magamra, arra pedig egy fekete szél dzsekit készítettem ki. Felvettem a szürke Timberland bakancsomat, aztán pedig egy hátizsákot húztam elő és beleraktam a fényképező gépem, a telefonom, egy sapkát és egy napszemüveget. Ezután a fürdőszobába mentem, kifésültem a hajamat, majd egy erős lófarkot csináltam a fejem tetejére. Gyorsan kimostam a fogaimat, sminkkel pedig egyáltalán nem vesződtem. Így miután készen voltam, megigazítottam az ágyat és elraktam még Liam Nikon –ját, valamint kezembe vettem a telefonját és elhagytam a szobát.

Leszaladtam a fa lépcsőn, majd a konyhába mentem, ahol Liam szorgalmasan gyártotta a szendvicseket.

- Héj, nem leskelődni!

- Mi az, hogy nem leskelődni? – mentem mögéje és átkaroltam, majd egy puszit nyomtam a hátára. Rajta fekete Nike pulcsi volt, szintén fekete lezser nadrággal és sárga Timberland –el.

- Meglepi lesz a kaja! Kifelé a konyhából – fordult hátra és a kezével a fenekemre csapott.

- Hm, ez tetszett – ugrottam el mögüle vigyorogva.

- Na, várj csak, este szét csapkodom a segged – vigyorgott, majd elkezdett kifelé tolni.

- Alig várom – vigyorogtam. – Oh, és itt a telefonod. Meg elraktam a fényképező gépedet – mutattam a táskámra, ami az egyik vállamon pihent.

- Rendben babe – nyomott csókot az ajkaimra, aztán sunyin vigyorogva behúzta a konyhaajtót.

Liam összepakolt mindent egy kosárba, majd autóba ültünk és elindultunk egy túraállomáshoz, ahonnan megkezdhetjük a menetelést. A nap még mindig nem akart feljönni, így hát sötét volt. Amíg utaztunk, a kávé íze és illata tartott mindkettőnket ébren, de miután leraktuk az autót, és elindultunk, sokkal inkább a hűvös levegő volt, ami inspirált minket a mozgásra. Liam csinált pár fényképet vakuval, leginkább rólam, amiért nem szóltam, noha morogtam az orrom alatt és mikor Liam nem látta, mosolyogtam is rajta. Ezután én is csináltam róla, végül inkább belehúztunk a sétálásba, hogy mire felkel a nap, azon a helyen legyünk, amelyet Liam akart. Nekem persze fogalmam nem volt róla, hogy mit tervez, és az sem volt világos, hogy mitől ennyire tájékozódott itt. Megfordult a fejemben, hogy talán egyáltalán nem aludt, és a mai napot készítette elő, de ez persze biztosan nem történhetett meg, tekintve, hogy ő sem olyan hülye. Vagy legalábbis remélem!

- Liam, hova is szeretnél menni pontosan? – kérdeztem tőle, miközben megkapaszkodtam egy faágban és léptem egy nagyot tovább felfelé.

- Egy helyre babe – válaszolt mögülem. – Tudod, nem éppen a legjobb, hogy én megyek mögötted. Csinos kis segged állandóan az arcomban van, amitől dudor nő a lábaim közé.

Kijelentésétől felnevettem, majd megálltam és bevártam őt.

- Ne terelj! – szóltam rá. – Hova sietünk? – támaszkodtam meg a vállán, ő pedig csókot nyomott a halántékomra. Ettől a gesztustól teljesen elfelejtkeztem mindenről, amit tudni akartam tőle és minden apróságról, amit szándékomban állt kihúzni belőle. A szívem hevesen dobogott, az arcomon eszméletlen nagy vigyor ült és rózsaszín ködben láttam a világot.

Egyre jobban világosodni kezdett, és már nem meneteltünk olyan kutya sötétben. Felfelé viszont egyre nehezebb volt menni, és mivel nagyon régen tornáztam, vagy túráztam már, száz százalékig biztos voltam benne, hogy holnapra iszonyatos izomlázam lesz.

- Babe, mindjárt fent vagyunk – lihegte a fülembe Liam, én pedig egy másodpercre neki dőltem, de aztán tovább indultam, hiszen ő saját magát is alig bírta, nem kellett, hogy még engem is cipeljen. Eszembe jutott egy korábbi mondata, miszerint nem jó, hogy mögötte megyek, mert a csinos kis seggem állandóan az ő arcában van. Elvigyorodtam és nagyot léptem felfelé, majd felnéztem és megpillantottam azt a pontot, ahonnan erős fény áradt, és ahol sík volt a föld. Végre!

Mikor felértünk Liam megtámaszkodott a térdein és ledobta a hátizsákját, míg én előrébb mentem a kis kiugrón és szembe találtam a narancssárga nappal, aki pont most bújt elő. Megbabonázva néztem, amint egyre nagyobb lett, nem sokkal később pedig Liam mögém lépett, lecsúsztatta a vállamról a hátizsákom, lerakta, aztán átkarolta a derekam és magához húzott hátulról. Neki dőltem, kezeimet pedig az övéire csúsztattam, amik az én hasamon pihentek. Meleg lehelete, ami a nyakamnak csapódott, libabőrbe bújtatta a testem. Fejét az enyémnek döntötte, majd mélyet szippantott a levegőből. 

- Tetszik? – búgta a fülembe, én pedig az alsó ajkamba haraptam és egyik kezem felvezettem a nyakára.

- Bámulatos – suttogtam vissza. Arcomat oldalra fordítottam, majd teljesen hátra, hogy ajkaim rátaláljanak övéire. Homloka picit ráncba szaladt, aztán erősebben nyomta a száját enyém ellen, így egészen elmélyült a csókunk. Úgy álltunk ott, mint Jack és Rose a Titanic fedélzetén, csak mi éppen egy sziklaszirten voltunk, talpunk alatt puha fű volt, és a Nap vakítóan világított meg minket. A régi Chanel egyáltalán nem volt ilyen nyálasan romantikus, mint az új Chanel, ezért új Chanelként azt kívántam, hogy bár csak lefotózna minket így valaki. Noha az emlékeim közül biztosan soha sem fog kitörlődni ez a pillanat, és ez a nap, aminek még nagyon az elején járunk, de Liam máris tökéletessé tette. És nem, nem azzal, hogy idehozott. Csupán az is elég, hogy velem van.

- Üljünk le reggelizni – mosolyodott el, majd egy apró csókot nyomott újra az ajkaimra, azután pedig vissza fordítottam a fejem a Nap felé.

Liam leterített egy hatalmas, színes, csíkos pokrócot, valamint dobott le még két takarót.

- Terítsd magadra, hogy meg ne fázz.

- Mindig a megfázással jössz – léptem elé mosolyogva és felnéztem rá, közben pedig iszonyat édesnek tartottam, hogy ennyire figyel rám.

- Mert állandóan hidegnek teszlek ki – mondta komolyan, miközben felvette az egyik takarót és szét bontotta. Vigyorogva a szemei alá dugtam a képemet, aztán pedig csókot nyomtam ajkaira. Erre elmosolyodott, én pedig még egyet adtam neki. – Tessék – terítette a hátamra. Mosolyogva megráztam a fejemet, aztán megfogtam a takarót és összehúztam elől magamon. Letérdeltünk, és miközben ő a táskából kezdett kipakolni, megfogtam a másik takarót, szét bontottam és én is rá terítettem. Megajándékozott egy édes mosollyal, aztán közösen kipakoltunk mindent a hátizsákjából.

- Mmm, mennyi mindent csináltál! – néztem végig a finomságokon, ő pedig levette az egyik dobozról a fedőt, így velem szemben pihentek a szív alakú szendvicsek. – Aw, de édesek!

- Tetszenek? Nem túl nyálas?

- Határon vannak – vigyorogtam. – De tényleg édesek, az pedig főleg, hogy ennyit foglalkoztál ezzel – nyomtam megint vigyorogva csókot a szájára.

- Akkor jó.

Kipakolt még paradicsomot, sajtot, paprikát, uborkát, valamint gyümölcsleveket.

- Üljünk a nappal szemben – kértem, mire bólintott így megfordultam és előrébb ültem a pokrócon, ő pedig jött utánam a tálakat előre tologatva. – Mmm, mennyi koktél paradicsom. Remélem, jó ízük van – kaptam be egy szemet és roppantottam szét a fogaimmal, az édes leve pedig rögtön megtöltötte a számat.

- Milyen? – kérdezte mosolyogva.

- Nagyon finom.

- Akkor jó. Vegyél szendvicset – mosolygott édesen.

Liammel komótosan megreggeliztünk, miközben újabb és újabb idióta témákat hozott fel, amiről egy ideig beszélgettünk, aztán vitáztunk – persze nem komolyan –, végül pedig fuldokoltunk a nevetéstől. A szendvicsek után még gofri is volt a szokásos gyümölcseimmel, amiért Liamnek hatalmas csók járt. Eközben fényképeket is készítettünk. Én leginkább Liam gépével a tájról, azután azt elvette tőlem, majd engem és a piknikünket kezdte fotózni, végül csináltunk egyet úgy is, hogy összedugtuk a fejünket és magunk felé fordítva a kamerát belevigyorogtunk. Mivel jól sikerült és Liam jól tartotta a kamerát megpróbálkoztunk egyet a polaroidommal, ami pedig azonnal kijött alul. Liam annyira belelkesedett ettől a két jól sikerült képtől kettőnkről, hogy végül ezer készült, amint csókolózunk, miközben az arcom puszilja, mikor én puszilom az arcát, és mikor csak bámulunk egymásra vigyorogva. Ezután viszont pakolni kezdtünk, majd újult erővel tovább indultunk a túra úton.

Most nem volt esélyünk játszani, mint tegnap mikor visszafelé sétáltunk, hiszen nagyrészt felfelé mentünk, amitől mindketten hamar kifáradtunk, ezért gyakran tartottunk pár perc pihenőt. Kezdtünk kifogyni a vízből, így mikor egy forrás mellet haladtunk el, Liam letérdelt megtölteni a palackjainkat. A víz hideg volt, és tiszta, pár korty után azonnal felfrissültem.

- Ah, de finom víz – sóhajtott Liam, majd kortyolt még egy nagyot, aztán pedig rácsavarta a fedőt a kulacsára.

- Igen. És lassan pisilnem kell.

- Akkor bebújunk egy bokorba baby.

- Úgy érted majd én bebújok egy bokorba. Neked meg csak elég egy fa mögé állnod – indultam tovább, ő pedig követett.

- Hm, igaz, nekem mennyivel egyszerűbb dolgom van. Szólj akkor majd, ha pisilned kell – mondta, én pedig bólintottam.

Délután kettőig meneteltünk, mikor is aztán nagyon éhesek lettünk, de nem volt nálunk semmi. Mivel még csak egy étterem közelében sem voltunk, ezért elővettük a térképet, és megnéztük, hogy mennyi van hátra a túránkból.

- Hát baby, lehettem volna okosabb is – vakarta a tarkóját Liam, én pedig csak átöleltem.

- Nem baj Liam, ha haza kell mennünk. Nagyon jól éreztem magam, jó esett a mozgás, a reggeli, minden – nyomtam puszit a vállára hátulról.

- Biztos? – kérdezte, majd lerakta a térképet, én pedig elé léptem.

- Igen biztos – hajtottam hátra a fejem, hogy feltudjak nézni rá.

- De hogy ne tűnjek egy idiótának a szemedben – kezdte, de én félbe szakítottam.

- Liam! Egyáltalán nem nézlek idiótának! – álltam lábujjhegyre és kezeimet az arcára raktam. Rám nézett mosolyogva, én pedig egy csókot nyomtam ajkaira.

- Kitaláltam valamit, amivel elüthetnénk a délutánt – motyogta a számba, én pedig felhümmögtem és erősebben nyomtam ellene az ajkaimat, valamit testemmel is neki dőltem.

- Mmm, tudom, mire gondolsz – motyogtam én is, aztán pedig rendesen megcsókoltam. Nyelvemmel végig simítottam alsó ajkán, végül pedig cuppogással váltunk el.

- Nem baby, kivételesen most nem erre, de természetesen beiktathatunk pár menetet a tervembe – vigyorgott, és én is elhúzódtam vigyorogva, hogy barna szemeibe nézhessek.

- Szóval merre megyünk tovább? – kérdeztem.

- Hát, le kell vágnunk az utat, de még így is egy másfél kilométer az autóig.

- Csak? Akkor menjünk!

- A piros útra kell áttérnünk – indult meg arra a lejtőn, én pedig mosolyogva követtem.

- Mit főzzek, ha hazaértünk? – kérdeztem.

- Hmm, te csinálj natúr csirke mellett rizzsel és párolt zöldségekkel én pedig csinálok előtte egy gyümölcslevest. Várj, ahhoz annyira nem jó a párolt zöldség. Akkor csak csirke és rizs. És a levest pedig hozzá esszük – mosolygott.

- Rendben – bólogattam.

Egy óra múlva kijutottunk a parkolóba és megpillantottuk Liam kocsiját. Mindketten fáradtan ültünk be az autóba, majd Liam indított és normál tempóban visszahajtottunk a házhoz. Amint betettük a lábunkat a küszöbön, megcsörrent Liam telefonja, amit ő csak egy nyögéssel reagált le, és miután levette a cipőjét és ledobta magáról a kabátot, nézte meg, hogy ki az.

- Louis – közölte velem, majd felvette és köszönt barátjának. Én csak megfogtam a hátizsákját és a konyhába mentem, hogy a pikniknél használt edényeinket és mi egyebeket bepakolhassam a mosogatógépbe. Ő levetődött a kanapéra, miközben lehúzta a lábairól a zoknit és belemerült a beszélgetésbe bandatársával. Mosolyogva gyorsan bepakoltam, hiszen Liam miatt állandóan mosolyognom kellett, aztán pedig az emelet felé indultam. A hátizsákokat az ágy előtt hagytam, majd vetkőzni kezdtem. Levetkőztem és meztelenül indultam a fürdőbe. Ott levettem a tárolóról az egyik törülközőt, majd megfogtam a tusfürdőm és a samponom, és a fülke felé igyekeztem.

Megmosakodtam, megmostam a hajamat, aztán pedig Liam egyik bokszerét és pólóját vettem magamra fehérnemű nélkül. Kifésültem a hajamat, majd leindultam, ahol Liam még mindig a kanapén beszélt és feltehetőleg Louissal társalgott telefonon. Mosoly kúszott az arcára, amint a látókörébe léptem, végül hamar el is tűntem onnan, mert a konyhába mentem. Kivettem a húst a hűtőből és neki láttam natúron megsütni.

- Gyorsan lefürdök én is, aztán pedig elkezdem csinálni a levest – jött be és egy puszit nyomott a fejemre, majd magamra is hagyott.

Egy picit elpirultam a gesztust követően, bár semmi újat nem mutatott. Minden alkalommal ez történt, noha mindig próbáltam teljesen mellőzni az egészet és tagadni, ha valaki észrevette.

Mint ahogy azt Liam ígérte, tényleg gyorsan letusolt. Mikor visszaért a konyhába, az orromat azonnal megcsapta a tusfürdőjének kellemes illata. Karjaival körbe ölelte a derekam és ajkait a vállamnak nyomta egy apró puszi formájában mielőtt bármit is csinált volna. Amint kényelmesen erős mellkasának dőltem, éreztem, hogy még vizes volt egy picit és amint oldalra pillantottam, láttam, hogy a haja is nedves volt.

- Nem hallottál még a hajszárítóról? Vagy a törülközőről?

- Mintha nem lennél oda –meg vissza azért, amikor nedves vagyok – vigyorgott rám. - Oh, várjunk csak. Az én vagyok.

Megforgattam a szemeimet a pimaszságán és nem akartam elhinni, hogy kaja közelében is csak a szexen járt az agya. De nem okoltam, akárhányszor megláttam őt, nekem is másfele terelődtek a gondolataim. Néha extrémebb helyekre, néha kevésbé extrémebbekre. Ez csak azon dőlt el, hogy milyen szituációban voltunk.

- Akkor gyümölcsleves – lépett el mögülem jókedvűen és neki látott a leves elkészítésének.

- Jó volt ugye a túra? – kérdeztem tőle egy kis idő után.

- Igen baby, nagyon. Most már csak a tested van hátra, amit fel kell, térképezzek nem sokára – csapott a fenekemre, mire én elnevettem magamat.

- Olyan disznó vagy! – mivel éppen háttal állt nekem, kaptam az alkalmon és én is a fenekére csaptam. – Hm, valakinek jó feszes segge van – ragadtam meg és nem akartam elengedni, olyan jó volt fogni.

- Még hogy én vagyok a disznó! – nevetett fel hangosan, aztán felém fordult, ezért a kezem a testem mellett maradt. – Valld be baby, hogy te sem tudod magad visszafogni mellettem. Hiszen az előbb taperoltad le a seggemet.

- Csak ne örvendj ennyire James! – húztam össze a szemeimet és visszaléptem a saját munkaterületemre, ő pedig csak elnevette magát, és visszafordult a levese felé. – Most már nem fogok tudni normálisan a natúrszeletre gondolni, mert mindig ez a mocskos beszélgetésünk fog eszembe jutni! – háborodtam fel, mire Liam újra nevetett.

- Nehogy engem merj ezért is hibáztatni!

- Ezért is? Mert miben hibáztatlak még téged, hm?

- Na, jó – fordult el nevetve, én meg mivel ő háttal volt, elvigyorodtam és megcsóváltam a fejem. – Amúgy meg, ha már itt tartunk… - szólalt meg újra, mire én csak megforgattam a szemeimet játékosan és egy nagy sóhaj szökött ki ajkaim közül. Elnevette magát, majd próbált újra komoly lenni és folytatta – egy szál semmiben rázod itt nekem a csípőd a konyhában, még jó, hogy megakarlak dugni a pulton – fejezte be, én pedig beszívtam az alsó ajkamat és összeszorítottam a lábaimat, ugyanis még csak bugyi sem volt rajtam. Eléggé beindítottak a szavai.

- Nem te fogod nekem megmondani, hogy mit hordhatok és mit nem. Arról nem beszélve, hogy hol viselem. Szokj hozzá édes pofa – rebegtettem meg a szempilláimat és egy ezer wattos mosollyal ajándékoztam meg.

- Hozzá vagyok szokva babe – szólt vissza. – Csak akkor ne neked álljon feljebb, ha mocskos megjegyzéseket teszek.

- Nekem nincs, mi felálljon, és ha nagyon őszinte akarok lenni, és a témához akarok ragaszkodni, akkor neked sincs sok minden, ami fel tudna állni.

- Én ezt visszaszívnám a helyedben. Most azonnal – mondta halál komolyan, én pedig nem tudtam megakadályozni a nevetésem kiszökését.

- Miért sértődnek meg azonnal a férfiak, ha azt mondják nekik, hogy nincs nagy hímtagjuk? – kérdeztem kuncogva. – Mármint, komolyan. Ez a legnagyobb félelmetek? Hogy nincs elég nagy középsőtök? Válaszolj nekem őszintén Liam, kérlek – nevettem, majd megálltam és a csípőmre raktam a kezem, közben pedig őt figyeltem.

- Inkább főzz tovább – forgatta meg a szemeit. – Ne kérdezz olyan dolgokat, amikre nem kell tudnod a választ.

- Oh, szóval nem kell tudnom rá a választ? Vagy inkább csak nincs rá válasz? Mert mondjuk, a férfiaknak csak szimplán túl rosszul esik, ha lekicsinyezik őket? Csak nem összetörtem a szívedet? – fordultam felé teljesen és a szívemre raktam a kezem, majd kicsit drámaiabb arcot öltöttem fel magamra.

- Annyira megbánod még, hogy ujjat húztál velem – nevetett, miközben a fejét rázta. – De jelenleg éhes vagyok.

- Nos, itt vagyok baby. Egyél meg – kacsintottam rá, bár nagyon kevés kellett ahhoz, hogy ne röhögjek fel és törjek ki könnyekben.

- Olyan disznó vagy! – utánozott, bár hozzá kell tennem, hogy borzalmasan. Kigúnyolása helyett inkább csak visszafordultam a hús szeletek és a rizs felé.

- De azért nyugodj meg. Én szeretem a kukackádat.