2017. augusztus 23., szerda

[II. 33. - Megtaláltam önmagamat]

Halihalloo,
oiiii Lanel wedding.:3 Ki gondolta volna? Okay, so lehet egyes részeken egy picit talán nyálas lett, but szerintem nem sikerült rosszul és remélem Chanel gondolatai is jól átjönnek majd nektek.:) Um, mivel holnap megint elutazom, ezért a szombati rész megint vasárnapra tolódik, de az is lehet, hogy vasárnap késő estére. Attól függ, hogy hogyan érünk haza Magyarországról, és hát az út nem egy-két, de nem is három órás. Remélem megértitek!:) Jó olvasást! Xx♥


Chanel Payne

El sem akartam hinni, hogy tényleg ott állok az oltár előtt Liammel az oldalamon. Reggel mikor felkeltem, azt hittem, hogy soha nem lesz délután, mikor végre láthatom, átölelhetem és megcsókolhatom őt. Így visszagondolva nevetséges mit műveltem a délelőtt folyamán. Életemben nem izgultam még soha sem így, mint ma és ez nevetséges volt – azt hittem, hogy soha nem is fogok izgulni semmi miatt. Pláne nem az esküvőm miatt.
Mikor megismerkedtünk Liammel talán nagyképűnek tűnhettem, pedig csak magabiztos voltam. Magabiztos voltam magamban, a dolgomban és abban, amit csinálok. De ez a srác egy perc alatt kibillentette alólam a biztos trónomat és olyan érzéseket váltott ki belőlem, amiktől elkezdtem megkérdőjelezni magamat. Szépen lassan, de biztosan belé szerettem úgy, hogy ezt egyikünk sem vette észre – és ezzel együtt oda lett a magabiztosságom, már ami egyes dolgokat illette. Még mindig tudtam magamról, hogy jól nézek ki és jó alakom van, mert tettem érte, hogy így legyen. Mindig tudtam, hogy jól öltözködöm és, hogy jó vagyok az ágyban. Tisztában voltam vele, hogy félelmet tudtam kicsikarni az emberekből, azon nyomban, amint kinyitottam a számat. De elég volt Liamnek rám pillantania és én tudtom nélkül megkérdőjeleztem magamat. Az életemet. Azt, amit csinálok. Hogy vagyok –e elég jó neki. Hogy ki fog –e derülni valaha, mivel foglalkozom. Hogy veszélybe sodrom –e valaha azzal, hogy vele vagyok. Az eddigi nem létező gyengepontom most felbukkant, méghozzá egy ember formájában és Liam Payne volt az. Képes lettem volna bármit megtenni azért, hogy védjem őt és a lehető legkevesebbet tudjon rólam. Közben pedig próbáltam egyensúlyt tartani az életem két oldala között. Csak hogy az egyik oldal kezdett elhatalmasodni, és szerintem kitudjátok találni, hogy melyik. Visszavonhatatlanul beleszerettem Liambe és éppen ezért mindegy volt nekem, hogy mi lesz a bandával, vagy Damonnel. Mindegy volt, hogy nélkülem rabolnak –e tovább, vagy nem. Mindegy volt, hogy nem csorgott a pénz a bankszámlámra és mindegy volt, hogy nem mentem többé izgalmas akciókra. Mindegy volt, hogy elvesztettem mindenki bizalmát és célpontot rajzoltam a hátamra, azzal, hogy szerelmes lettem. Mert megnyertem magamnak Liamet, a mai naptól kezdve egy életen át. És az, hogy Liam felesége lettem, vissza adta a magabiztosságomat. Akkor, ott az oltárnál, amint férj és feleség voltunk, úgy éreztem, mintha megtaláltam volna önmagamat, mellette. A férjem mellett.
- Szeretlek – mormolta Liam mosolyogva a számra.
- Én jobban szeretlek – mormoltam vissza a csókba, mire elmosolyodott és erősebben nyomta a száját az enyém ellen. Ujjaimmal közrefogtam zakójának a gallérját és meghúztam egy picit magam felé, mire az ujjongás és tapsolás még hangosabb lett mögöttünk. Mosolyogva váltam el tőle és pillantottam fel gyönyörűen csillogó barna szemeibe. Ennyi év elteltével képes voltam már olvasni a tekintetében, így tudtam, hogy ugyanarra gondol, amire én. Mi vagyunk a világon a legszerencsésebb emberek, hogy megtaláltuk egymást.
Amint elengedtük egymást, máris ott termett előttünk anya és apa ezzel beelőzve Karent és Geoffot. Átöleltek és gratuláltak nekünk, aztán Karen vont a karjaiba, aki meg is könnyezte a szertartásunkat. Eközben észre sem vettem, hogy a többiek kiindultak, hogy majd a templom előtt gratulálhassanak nekünk. Megköszöntük a házasságkötőnek a munkáját, aki szintén sok boldogságot kívánt nekünk, majd mi is a vendégeink után indultunk kifelé.
- Mondtam már, mennyire gyönyörű vagy? – hajolt közelebb hozzám Liam a fejével, én pedig mosolyogva felpillantottam rá, miközben végigsétáltunk a padsorok között.
- Szóval tetszem? – kérdeztem az alsó ajkamba harapva.
- Az nem kifejezés – nyomott egy rövid csókot az ajkaimra. – Meseszép vagy. Remélem tisztában vagy vele, hogy én akarlak a ruhából kihámozni.
- El is várom – válaszoltam vissza kacéran, mire egy huncut mosoly húzódott az ajkaira, aztán egy újabb csókot nyomott a számra. Ahogy kiértünk az ajtókon, megint tapsolni és ujjongani kezdtek a vendégek, én pedig egy mosollyal az arcomon pillantottam le rájuk a lépcső tetejéről. Csókot követeltek, így Liam elkapta a derekam, aztán magához húzott én pedig kuncogva fordultam felé és tapasztottam az ajkaimat rögtön az övéire. Ezek után elleptek a további családtagok és barátok, kézről kézre adtak minket és úgy éreztem, hogy teljesen elszakítottak Liam mellől, miközben végig mellettem állt. Érezni tudtam a jelenlétét, az illata még mindig belengett, sőt a hangját is hallottam, mégis olyan volt, mintha távol lenne tőlem. A vendégek nem akartak elfogyni, és még így sem voltunk túl a sok ölelkezésen és jókívánságokon, hiszen sokan máris a kertbe mentek, mert nem hívtunk meg mindenkit a templomba. Mikor azt hittem, hogy végre visszamehetek Liam mellé, a lányok rám kiáltottak, hogy eldobhatnám a csokromat, amire persze mindenki más is felfigyelt így két csoport alakult ki a férfiak és a nők között. Persze voltak néhányan, akiknek már nem volt szükségük a csokor „szerencséjére”, mint például Danielle, Karen, anya, Leana vagy Palmer. Utóbbi barátnőm már így is jegyben járt Niallel, az esküvőjük pedig már csak idő kérdése volt. 
- Jól figyeljetek – vigyorogtam Luxékra elől, aztán Liamre vetettem egy utolsó pillantást. Fültől fülig érő vigyor terült el az arcán, amibe úgy éreztem, hogy újra meg újra beleszeretek. Elképesztően helyes volt az öltönyében, legszívesebben egészvégig rajta csüngtem volna, de erre azt hiszem, elég sok időm lehet még. Mindenesetre majd’ szétvetett a büszkeség, akárhányszor csak rápillantottam, annyira helyes volt. Néhányszor Madisont is kerestem a tekintetemmel, de ő szerencsére elvolt foglalva az unokatesónkkal, akivel hatalmas barátnők és egyelőre még nem kaptam rajta Liam bámulásán.
Hátat fordítottam a tömegnek, aztán megráztam picit a fejemet, hiszen tök feleslegesnek tartottam a csokor dobálást, anélkül is úgyis megházasodik mindenki. Végül egy határozott mozdulattal a fejem fölé hajítottam, miközben a kamera kattogását hallottam, aztán mikor felmorajlott a tömeg, izgatottan megfordultam. Hatalmas vigyor terült el az arcomon, mikor megpillantottam Cora vörösre változó fejét, hiszen elkapta a csokrot. Elkuncogtam magam és elindultam feléjük, míg őt mindenki körbe vette, közben pedig Harry után kutattam a tekintetemmel, hogy felmérhessem a reakcióját. Oldalra kaptam a fejemet, mikor a csípőmre húzódott két kéz és mosolyogva pillantottam fel Liam csillogó barnáiba.
- Szép dobás – vigyorgott rám.
- Köszönöm – vigyorogtam vissza rá, aztán egy csókot nyomtam az arcára. Dudaszó hallatszódott mögöttünk, mire felkaptuk a fejünket, aztán arra fordultunk, amerről a hang jött. Egy ébenfekete Audi gördült be elénk, én pedig próbáltam kivenni, hogy kiülhet a volán mögött, de az üveg sötétített volt, így fogalmam sem lehetett. Liam elengedett, aztán megkerülte az autót, és a másik oldalára sétált, majd onnan nézett rám vigyorogva. A homlokom ráncba szaladt, aztán a tekintetem elugrott róla, ugyanis az autó kinyílt és számomra egy idegen férfi szállt ki belőle.
- Mrs Payne? – szólított le, miközben elém lépett, aztán felemelte a kezét, amiben a kocsi kulcs pihent egy piros szalagból kötött masnival rajta. – Gratulálok – mosolygott rám az idegen és a kezembe adta a kulcsot, aztán ellépett előlem, én pedig értetlenül néztem Liamre.
- Na, hogy tetszik? – kérdezte vigyorogva, én pedig néhány lépést közelebb sétáltam a kocsihoz, ezáltal hozzá is. Az autó tiszta új volt, négy ajtós, lehúzható tetővel. Hitetlenkedve pillantottam Liamre. – Nem olyan, mint amilyened volt, de abban amúgy sem férnénk már el – mondta lazán, miközben még mindig vigyorgott rám.
- Hülyéskedsz? – kérdeztem, de közben már az én arcomon is elterült egy hatalmas mosoly. Hirtelenjében izgatott lettem és rögtön a volán mögé akartam ülni. Az autó gyönyörű volt és már most imádtam.
- Nézd meg a rendszámát – válaszolta kérdésemet kikerülve, én pedig izgatottan sétáltam az elejéhez, aztán hitetlenkedve elnevettem magam és megráztam a fejemet az ismerős betű- illetve számsor láttán.
- A rendszámom!
- Én mondtam, majdnem ugyanolyan csak egy kicsit nagyobb – utalt az autóra.
- Vezetni akarom – mondtam izgatottan, mire elnevette magát, aztán ellökte magát a kocsitól és felém indult.
- Vezetheted… majd ha hazaértünk a nászutunkról. Most én vezetek, mert nem hiszem, hogy ebben a ruhában tudnál – mondta, mire lebiggyesztettem a számat, végül csak a tenyerébe ejtettem a kulcsot.
- Mr Payne – vigyorogtam fel rá, aztán gyorsan megkerültem a kocsit és felpillantottam a többiekre, mielőtt beszálltam volna. Egyedül a srácok és Louék arcán ült egy vigyor, és ahogy összetalálkozott a tekintetem Nialléval, tudtam, hogy tudták, mi jár a fejemben. Csak ők értették az autó jelentőségét, de csak, mert ők ismerték megismerkedésünk történetét. – Őrült vagy – néztem vissza Liamre, de még mindig szélesen vigyorogtam. – De köszönöm – mondtam, aztán feltéptem az ajtót, majd a ruhámat megemelve beültem a puha bőrülésre. Teljesen olyan volt, mintha a nyolc évvel ezelőtti autómba ültem volna be, azzal az eltéréssel, hogy mögöttem húzódott még egy bőrülés, ahol nem sokára a kisfiunk fog trónolni. Liam beszállt mellém, aztán bekötöttük magunkat, majd rám pillantott. – Imádom – mondtam neki, mire elvigyorodott, aztán indított.
- Tudtam, hogy imádni fogod.
- Nagyon köszönöm – hajoltam hozzá és puszit nyomtam frissen borotvált arcára. Noha én egyáltalán nem lettem volna ellene, ha szokásos borostájával mentem volna hozzá. Liam dudált kettőt a társaságra, aztán elindult, én pedig izgatottan figyeltem, ahogy puhán megindulunk az aszfalton. Egyszerűen oda voltam a kocsiért és viszketett a tenyerem azért, hogy vezethessem.

*
Ha egy percig is aggódtam amiatt, hogy milyen lesz majd a hangulat, vagy a díszítés, vagy a virágok az
asztalon, az is hamar elmúlt, mert minden pontosan olyan tökéletes volt, mint ahogy azt elképzeltem és elterveztük. Miután megjöttünk a virágkertbe és köszöntöttük a többi vendéget is, a fotós megkérte, hogy kövessük őt, hogy elkészíthesse a fotókat rólunk. Még az esküvő előtt kikötöttük, hogy nem lesznek bénán pózolós fotóink, ahol beállítanak minket és a többi, éppen ezért nem is engedtem, hogy a fotós megmondja, mit hogy csináljunk. Miután lőtt rólunk pár fotót kettesben Liammel, odahívtam mindenki mást, hogy családi fotók is készüljenek, mert azokat sokkal szívesebben nézem majd vissza, mint a béna furán pózolós képeket rólunk. Liam is egy véleményen volt velem, úgy hogy rengeteg fotó készült a családjával, az enyémmel és persze a srácokkal.

Utána végre kaptam egy kis nyugit és leülhettem, valamint dézsmálhattam a svédasztalból, miközben a vendégekkel beszélgettem. Mindenki második kérdése a kisfiunk volt, én pedig szívesen beszélgettem róla még számomra idegenekkel is, mert örültem, hogy így legalább akadt valami témánk. Főként Liam barátai és ismerősei voltak jelen, mivel nekem a közös barátainkon kívül egy sem akadt. És ez nem is zavart, mert tökéletesen megvoltam Louékkal, meg Coráékkal. Minden sütemény, ami a svédasztalon volt, ami még fel lesz szolgálva, illetve az esküvői tortánk is Cora által lett csinálva, legalábbis a legtöbbjük. Természetesen volt segítsége, de minden édesség a cukrászdájából származott.
Liam kicsit arrébb beszélgetett számomra még ismeretlenekkel, kezében egy pohár pezsgő volt, amit a felszolgálók osztogattak. Egyfolytában mosolygott, én pedig nem bírtam elszakítani a tekintetemet róla, így teljesen kiestem a beszélgetésből az asztalnál. Nem bírtam elszakítani a tekintetemet róla, éppen ezért kicsit ijedten kaptam fel a fejem, mikor Lou meglökött a kezével. Elkuncogta magát Karennel, Liam nővéreivel és Corával együtt, míg én elpirulva pillantottam rájuk.
- Mi az? – kérdeztem.
- Eléggé elkalandoztál – kuncogott Lou.
- Jaj, hagyd már, nem bír betelni a férje látványával – nevetett ránk az asztal másik oldaláról Cora, én pedig az alsó ajkamba haraptam.
- Igaza van – bólintottam, aztán mosolyogva a vizes poharam után nyúltam és kortyoltam belőle egyet.
- Egyébként azt kérdeztem, hogy rúgott –e már a lurkó egyet – szólalt fel újra Lou, én pedig megráztam a fejemet, mielőtt válaszoltam volna neki.
- Még nem, habár már mozog, de még nem érezem. A doktornő azt mondta, hogy majd a tizennyolcadik és huszadik hét között a legvalószínűbb, hogy megérzem. Vagyis talán jövő hét után, már érezni fogom – mondtam mosolyogva, miközben mindkét kezemet a pocakomra csúsztattam és megsimogattam.
- Oh, hát akkor már nem sokáig van nyugtod tőle – nevetett fel Lou.
- Én azt olvastam, hogy általában a terhesség feléhez közeledtével, valamint az ötödik hónapban élik meg a kismamák a legnyugodtabb, leggondtalanabb heteket. Úgy hogy használd ki, mert, ha a pici olyan lesz, mint Liam, utána egy perc nyugtod sem lesz majd – mosolygott rám Karen, mire felnevettem és visszapillantottam egy rövid időre Liamre.
- Sokat mozgott? – kérdeztem vissza.
- Állandóan. Éjszaka is. Tényleg nem volt sok nyugtom tőle. Hozzá képest a két lány semmiség volt – pillantott a lányaira Karen.
- Én is emlékszem rá, mikor rugdosott – mosolygott Nicola. – Egyszer még sírtál is – nézett az anyjára.
- Az már a vége felé lehetett, az utolsó hetekben – nevette el magát Karen. – De igazad van, Liam tényleg egy kis örökmozgó volt. Ahhoz képest elég jó húsban született meg.
- Oh, amiatt aztán én sem aggódok. Tényleg, állandóan ennék valamit – toltam egy falat sütit a számba, mire a lányok felnevettek, én pedig mosolyogva nyaltam le a hüvelykujjamról a cukormázat. – Ráadásul Cora elhalmoz minket édességgel, szóval, ha a fiam duci lesz, a te hibád lesz – néztem a szőke hajú lányra, mire ő szélesen elvigyorodott.
- Miről van szó? – jelent meg Harry, aztán leült a barátnője mellé és átvetette a karját a vállán.
- A kicsi Paynoról – felelte Lou, mire Harry tekintete rám ugrott és egy fogsoros vigyort villantott felém.
- Hát persze – felelte. – Ki másról. Csak nem rúgott?
- Nem – ráztam meg a fejemet. – Vagyis biztosan, de én még nem éreztem. Mindenki arra vár, hogy rugdosson, szegény gyerek, nyomás alatt van – simogattam a hasamat, mire az asztalnál megint mindenki felnevetett és én is elmosolyodtam.

Készültünk néhány dologgal a vendégek szórakoztatására, de nem gondoltam volna, hogy Liam titokban is szervezkedett a hátam mögött. Totál elvörösödtem, mikor a táncparkett közepén leültetett egy székre, aztán letérdelt elém, és a kezeit a bokáimra csúsztatta a ruhám alatt, majd végig simított a lábszáramon, a vádlimon, fel egészen a térdemig. Elkerekedett szemekkel néztem rá, miközben hevesen dobogó szívvel vártam, hogy mit fog csinálni. Tompán hallottam kiáltásokat, meg füttyöket, azt hiszem Louis bekiabálta, hogy nem szóltunk, hogy +18 –as műsor lesz, csak mert gyerekek is jelen vannak. Liam eközben eloldotta a combfixemet, aztán lehúzta a harisnyát a lábaimról, kibújtatatta a lábaimat a cipőből és lehúzta a harisnyát. Megráztam a fejem, mikor egy mocskos vigyorral az arcán felállt, aztán a kezét nyújtotta felém, majd megkérte a férfiakat, hogy sorakozzanak fel, csakhogy ne csak a nőknek legyen szórakozásuk a csokordobálással. A fejemet fogva félreálltam, míg a lányok mellettem viháncoltak és azt vitatták meg, hogy vajon ki fogja elkapni a combfixemet. Aztán mind nagyot pislogtunk, mikor Niall fején akadt a Liam által eldobott fehér anyag, csak hogy nem éppen a combfixem lógott a fején, hanem egy óriási nagymama bugyi. A lányokkal szakadtunk a röhögéstől, míg Liam büszkén megrázta Niall előtt a combfixemet, aztán gondosan vissza is dugta a zsebébe, szegény Niall pedig fülig pirult és tovább hajította a fejéről a nagymama bugyit.
Néhány könyvecske is körbe járt, amiket azért nyomtunk a vendégek kezébe, hogy néhány szót írjanak rólunk, ha szeretnének emlék gyanánt a lapokra. Ezenkívül Palmerék és a srácok összeállítottak egy dobozt, amiben különböző tárgyak voltak, és egy listát, amin rajta voltak, hogy a tárgyakat melyikünk mikor vetheti be a másik ellen, és ki kellett találnunk, hogy mik hova tartoztak. Például Liam kapott egy fakanalat, amivel elfenekelhet, ha nincs kedvem főzni, ezzel szemben én kaptam egy szakácskönyvet és színes könyvjelzőket, amikkel bejelölhetem Liamnek, hogy mit szeretnék, ha megfőzne. A dobozban lapult természetesen egy kihívó piros, csipke fehérnemű szett Palm jóvoltából, amit akkor kell felvennem, ha Liamnek nincs kedve hozzá.
Sötétedéskor vacsora előtt kártyákat osztogattunk szét fehér lufikkal, amiket aztán a kártyára kellett rögzíteni. A lényege az volt az akciónak, hogy a kártyára felírhatott mindenki egy dolgot, amit aztán behajthatunk az illetőn, feltéve, ha a szívesség visszajut hozzánk. Például Harry azt írta a kártyájára, hogy kicseréli a kakás pelenkát egyszer, míg Lux azt írta fel, hogy majd vigyáz a kisbabánkra. A kártyákon mind rajta állt a Liam és az én twitter nevem is és miután mindenkinek volt egy lufija, kimentünk a sátorból és közösen elengedtük a lufijainkat. Így, ha bárki megtalálná egy kártyát, felrakhatja twitterre minket megjelölve alatta, és így behajthatjuk a szívességet, azon, aki a kártyát írta. Egész jó pofa dolog volt, bár kétlem, hogy bármelyik lufi is leszáll majd valahol.
Az ételek isteniek voltak, ahogyan a több emeletes torta is, ami pontosan úgy nézett ki, mint ahogy azt elképzeltem. Liammel nem nagyon beszélgettünk róla, azt mondta, hogy rám bízza a kinézetét, csak az ízeket beszéltük meg közösen az egyes emeleteken. Összesen négy emeletes lett a sütemény, az egyik oldalán fehér bevonattal, ami úgy nézett ki, mintha hó lenne, hópihékkel együtt. A torta másik fele pedig fekete volt, és Cora az alsó kettő emeletet emeletes házakkal díszítette, míg a harmadik emeletre egy hatalmas Batman jelet rajzolt. A tortat tetején Mr és Mrs felirat állt Batman köpenyébe belevésve, és míg a Mr a torta fehér oldalára esett, addig a Mrs pontosan a feketére. Liam tátott szájjal meredt a süteményre, míg én örömömben tapsikoltam és legszívesebben Cora nyakába ugrottam volna, olyan jól nézett ki. Liam totál odavolt érte, körberajongott, amiért megleptem őt Batmannel.
Hajnali négyig roptuk a táncot, végül fél öt volt, mire végre hazaértünk. A lábaimat már egyáltalán nem éreztem, plusz végre leakartam venni ezt a hatalmas ruhát magamról. Hamarabb ugye nem tehettem így, mert Liam nem engedte. Végül a gondolataim teljesen ellettek terelve a fáradtságról, vagy a lábaimról, és erről Liam gondoskodott. Megörökítésre való arckifejezést vágott, mikor kihámozhatott a ruhámból, de meg sem bírtam moccanni, úgy hogy a tekintetemmel próbáltam beinni édes arcának a látványát.
Lassacskán ugyan, de túl voltunk az egész napon és végre kettesben lehettünk Liammel. Azóta vártam erre, hogy tegnap reggel egyedül megébredtem az ágyban. Miközben Liam elcsábított és levett a lábamról, egész végig az eskünk járt a fejemben, amit egymásnak tettünk. Ott és akkor Liam úgy szeretett a hálószobánk gyér fényében és szerelmünktől fűtött légterében, mint még soha, én pedig tudtam, hogy örökre összetartozunk. 

4 megjegyzés:

  1. baromi jó lett a rész alig várom kövi részt

    VálaszTörlés
  2. Aww... Istenem!
    Én is ilyen esküvőt szeretnék!
    Annyira megható volt! Imádtam minden egyes kis részletét! ❤❤❤❤❤❤❤

    Várom a folytatást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aw, meghatóra sikeredett?:3 Nos, örülök neki.^^ Xx♥

      Törlés