2017. augusztus 20., vasárnap

[32. - Amíg a halál el nem választ]

Halihalloo,
végre! Te jó ég eljött ez a nap is! Chanel és Liam nagy napja. :3 Ahh gyerekek imádtam írni ezeket a részeket. Tisztára Chanel helyébe tudtam képzelni magam, és minden annyira awwww! Remélem tetszeni fog nektek is a rész és hogy örültök az eseményeknek, meg Lanelnek.:3 Mindenképpen írjátok meg a véleményeiteket és élvezzétek még a nyár utolsó heteit! :) Jó olvasást! Xx♥



Liam Payne

Az izgalomtól alig tudtam este elaludni és emiatt reggel húzott az ágy. Végül aztán persze Niall által lettem ébresztve, hogy ideje felkelni, mert ma bizony megnősülök és nem kéne késni az oltár elől. Így hát szinte rögtön kiugrottam az ágyból, és miután voltam a fürdőben, magamra kaptam egy pólót, majd lecsoszogtam az alsó szintre. Niallt a konyhában találtam a pultnál ülve, míg Palmer reggelit rakott ki egy tányérra, aztán rakta azt le Niall elé.
- Jó reggelt! – mosolygott rám. – Remélem éhes vagy, csináltam reggelit. Nem sokára jön Harry is, Danival még nem beszéltem, én léptem Louhoz és majd már csak a templomnál találkozunk. Időben kezdjetek el készülődni és az öltönyöket nem összekeverni, vagy lepecsételni, mert kicsinállak titeket! – hadarta, én pedig mosolyogva felültem a bárszékre Niall elé, aki szintén vigyorgott, miközben a kajáját rágta.
- Értettük és köszönöm a reggelit – válaszolta mosolyogva.
- Nincs mit, remélem jól aludtál. Na, majd találkozunk! – vigyorgott rám, aztán megkerülte a pultot, nyomott egy puszit Niall arcára és már kint is volt a konyhából, nem sokkal később pedig a lakásból.
- Izgulsz? – kérdezte Niall, miközben én a kávémba kortyoltam, aztán megvajaztam a pirítóst és beleharaptam.
- Egész éjjel forgolódtam az ágyban.
- Olyan gyorsan történt minden, nem igaz? Az egyik pillanatban még egyedül vagy, a következőben meg már találkozol Chanelel és megint együtt vagytok.
- Nekem mondod? Olyan hirtelen csöppent vissza az életembe, hogy egy ideig csak kapkodtam a fejem, hogy mi van. Aztán az is csak velünk fordulhat elő, hogy rögtön teherbe esik. Vagy, hogy autóval üldöznek minket, meg ránk rontanak a lakásunkban.
- Egy percre se fogsz Chanel mellett unatkozni – vigyorgott.
- Az biztos. Tegnap felhozta, hogy milyen izgalmas lenne, ha elszöknénk Vegasba – mosolyodtam el az emlék felidézését illetően, aztán elkuncogtam magam és megráztam a fejem, míg lepillantottam a tányéromba. Hihetetlen nőt készültem feleségül venni, de hát éppen ezért szeretem őt annyira.
- És mit mondtál neki? – kérdezte Niall.
- Azt, hogy majd a tíz éves évfordulónkon megszöktetem őt Vegasba – nevettem el magam.
- És, belenyugodott?
- Igen – kuncogtam. – Fel is hívom. Telefonálhatni azért telefonálhatunk, nem? Istenem, alig várjam, hogy lássam – fordultam le a székről, aztán a hüvelykujjammal a számba toltam egy kis tojást, ami a szám sarkában gyűlt össze és kiindultam a konyhából, vissza az emeletre a telefonomért. Amint megkaparítottam, feloldottam, aztán már a híváslistába is léptem, és miután a nevére mentem, a fülemhez emeltem a telefonomat. Izgatottan szaladtam le vissza a lépcsőn és ültem vissza Niall elé. A szívem hevesen dobogott a bordáim között és majd ki ugrottam a bőrömből, mikor Chanel felvette és beleszólt.
- Vegas? – kérdezte, én pedig elnevettem magam és a villám után nyúltam.
- Miért? Mi a probléma? – kérdeztem vigyorogva.
- Jelenleg? Jelenleg a hajam. Rohadtul nem úgy áll, ahogy kellene.
- Tőlem aztán kócosan is lehetsz, ha Lounak sikerül egy „Most dugtam” frizurát összehoznia nélkülem – válaszoltam, mire Niall röhögni kezdett, én pedig vigyorogva pillantottam rá.
- Aha, hát persze – horkantott fel. – Biztosan kócosan megyek majd férjhez.
- Átugorhatok, ha gondolod…
- Mmm, jó lenne – hümmögött fel, aztán Lou hangját hallottam a háttérből, mire Chanel édes kuncogása ütközött a fülemnek. – Lou ellene van.
- Gondoltam – sóhajtottam fel. – Hogy aludtál?
- Pocsékan. Annyira hozzászoktam, hogy a hasamat cirógatod, hogy nagyon rossz volt nélküled.
- Aw baby, hát nem simogattad te helyettem a kisfiamat?
- De igen, de az nem ugyanaz – hallottam a hangján, hogy a száját biggyeszti, sőt szinte teljesen láttam magam előtt az egészet.
- Hát csak a tegnap éjszakát kellett kibírnod, azon pedig túl vagy, délután pedig majd cirógatom a hasadat.
- Ah, alig várom. Te jó ég, megjött anyám, akkor foglalom a jegyeket jó?
- Ne légy vele durva Chan – mondtam kedvesen. – Csak jót akar.
- Igen, persze, jót akar – horkantott fel. – Mindegy, nem fogom magam rajta felidegesíteni, de kedveskedni sem fogok vele, az is biztos.
- Chanel…
- Mennem kell, szeretleek! Oh, és ha nem találnál majd meg… én leszek a fehér ruhás, ne felejtsd el.
- Igen, a fehér ruhás, mindenképpen észben tartom – bólogattam vigyorogva. – Én is szeretlek.
- Puszi, szia – rakta le, én pedig mosolyogva meredtem a telómra, amit aztán leraktam a pultra a tányérom mellé.
- Minden rendben? Jól vannak?
- Persze – bólintottam. – Minden oké. Ma megnősülök.

Ahogy megreggeliztünk megérkezett Harry, utánuk pedig Louis és Freddie, és mivel még korán volt, leültünk egy picit a kanapéra beszélgetni és felkészülni a mai napra. Legalábbis én azt csináltam, míg a srácok beszélgettek és ugráltak egyik témáról a másikra. Fél füllel hallottam, hogy miről beszélnek, de egyáltalán nem figyeltem oda a beszélgetésükre. Egész idő alatt Chanel járt a fejemben, meg a kisbabánk és, hogy hogyan fog majd lezajlani az egész szertartás és parti utána. Hogy Chanel vajon milyen ruhában lesz és, hogy vajon tudom –e majd magam egészen addig türtőztetni, amíg haza nem érünk, hogy levehessem Chanről a ruhát. Persze kénytelen leszek, de elvégre már a feleségem lesz, szóval azt csinálunk, amit akarunk és, ha félre rángatom mindenkitől, akkor így teszek. Az is izgatott, hogy vajon majd mennyire fog látszódni Chanel pocakja a ruhájában, és hogy egyáltalán milyet választott. Habár ezek mind mellékes dolgok, a lényeg az lesz, hogy a feleségem lesz, a társam és a gyermekem anyja. Rengeteg dolog áll még előttünk és mindezeket együtt fogjuk megvalósítani egymás mellett. Jóban és rosszban. Amíg a halál el nem választ.

*
Ahogy teltek az órák és egyre közeledtünk a délután kettő felé, annál idegesebb lettem. Körülöttem mindenki pörgött és ide-oda szaladgált, kiabált és nevetgélt, én pedig sík ideg voltam és folyamatosan az órát lestem. Fogalmam sem volt, hogy mi ütött belém, de a szívem eszeveszettül dobolt a mellkasomban, a pulzusom az egekben lehetett, a tenyereim izzadtak és rosszul éreztem magam. A fejemben nagyobb káosz uralkodott, mint a házban, csak a negatív gondolatok ostromoltak és másra sem tudtam gondolni, csak hogy lehet Chanel megijedt és már réges-régen elhagyta Londont a pici babámmal együtt. A telefont sem vette fel, a hívásaim folyamatosan ellettek utasítva és mailboxra küldve, ami miatt csak még feszültebb lettem. Nem tudtam, hogy Chanel nem akar –e velem beszélni, vagy esetleg a lányok kobozták el a telefonját, így miután meguntam, hogy az ötvenedik hívásom is ki lett nyomva, nagy hévvel felpattantam a kanapéról és a bejárati ajtó felé indultam, hogy kocsiba ülhessek és elszáguldhassak Louhoz a céllal, hogy megnézzem, minden rendben van –e Channel és a kisfiunkkal. Persze a srácok nem engedtek el, visszahúztak, aztán felküldtek a fürdőbe, hogy hűtsem le magam, de a hideg víz sem segített sokat. Végül aztán Harry rakott rendbe, rám förmedt és rám parancsolt, hogy szedjem össze magam és ne viselkedjek úgy, mint egy hisztis kisgyerek. Már dél volt, úgy hogy muszáj volt elkezdenem felöltözködni, a kezeim annyira remegtek, hogy Harrynek kellett begombolnia az ingemet. A hajamat még éppen, hogy betudtam lőni, aztán amint azzal megvoltam, hagytam Harrynek, hogy tovább öltöztessen. Megkötötte a nyakkendőmet, rám adta a mellényt, utána pedig a zakómat.
- Így – ütögette meg a vállamat finoman. – Jól nézel ki. Hol van a virág a zsebedből?
- Lent van a konyhában – feleltem halkan.
- Liam mi van veled? Miért vagy ilyen ideges?
- Nem tudom. Chanel nem veszi fel a telefont.
- Csodálkozol? Egyszerre öten csüngenek rajta, plusz pocakja van, amihez igazodniuk kell. Na meg a kedvéhez. Tudod, milyen. Valószínűleg még nálad is idegesebb.
- Jó, de akkor is felvehetné a telefont, hogy megnyugtasson. Meg én is őt.
- Azt hittem reggel beszéltetek?
- Beszéltünk is. De az reggel volt. Nyolckor. Azóta eltelt egy csomó idő.
- És? Azt hiszed, hogy meggondolta magát, vagy mi?
- Igen, könnyen lehet.
- Rémeket látsz – nevetett fel, aztán kiindult a fürdőből, én pedig követtem. – Felhívom Corát, aztán megkérdezzük, hogy Chan hogy van – húzta elő a zsebéből a telefonját.
- Azt hiszed én már nem próbáltam? Őt is és Palmot is meg még Danit is csörgettem, senki nem vette fel a telefont.
- Nekem felfogja – vigyorgott rám, míg lesétáltunk az emeletről. – Szia, baby – szólt bele, aztán rám pillantott, én pedig megkönnyebbülten felsóhajtottam, hogy felvette, aztán feszülten vártam, hogy Harry mit mondd. – Nincs semmi baj, vagyis de igen van. Ne akadj ki, csak Liam ideges – nevette el magát. – Tudnia akarja, hogy mi van Chanelel – mondta, aztán hallgatott egy ideig, én pedig elkerekedett szemekkel bámultam rá. Mégis mit mondhat neki Cora? – Bővebben? – kérdezett vissza Harry. – Oké, oké, jól van, én mondtam Liamnek, hogy minden rendben van. Igen, készen vagyunk. Nem indulásra készen, de már felöltöztünk. Jól van, majd találkozunk. Puszi – rakta le, én pedig rögtön számon kértem őt.
- Mit mondott?
- Azt, amit én is. Chanel tiszta ideg és nyűgös, de minden rendben van. Pont a legrosszabbkor hívtam, mert most adják rá a ruháját.
- Oké – fújtam ki a levegőt.
- Héj, minden rendben van. Ne parázz. Chanel jól van, a lányok lázasan készülődnek, ahogy mi is és nem sokára indulhatunk is.
- Harry, megtennél még nekem valamit? – torpantam meg, ahogy eszembe jutott a nyaklánc, amit Chanelnek szeretnék adni, hogy viselje az esküvőn. Mesélte, hogy összekapott az anyjával az ékszeren, meg hogy anya is belekeveredett és végül nem választott semmit, így hát tegnap vettem neki egy arany láncot, melyen egy ugyanolyan formájú kő volt medálként, mint az eljegyzési gyűrűén. – Mindjárt jövök – mondtam, aztán felszaladtam az emeletre a szobába, ahol aludtam. A cuccaim közül előkotortam a négyzet alakú plüss bevonatú dobozkát, aztán azt a kezembe szorongatva indultam vissza Harryhez. – Elvinnéd ezt Chanelnek? Nem sikerült nyakláncot választania, én pedig vettem egyet neki.
- Ah, Liam, te örök romantikus – vigyorodott el Harry, mire én is elmosolyodtam és a kezébe nyomtam a dobozt. – Jól van, elszaladok vele, de te akkor meg most már nyugodj le. Mindjárt jövök.
- Kösz Harry – mosolyodtam el szélesen, aztán sóhajtottam egy nagyot, majd a nappali felé indultam, ahol Freddie éppen hangosan kacarászva felém futott meztelen lábakkal, mögötte pedig Louis üldözte őt, így elkaptam a kissrácot és felemeltem, mire visítva kinyújtotta a kezeit és az arcomba nyomta őket.
- Rosszalkodunk, rosszalkodunk? – kérdeztem tőle.
- Liam – vigyorgott rám édesen, aztán megint felvisított, mikor Louis ráijesztett mögötte és a fejével a mellkasomnak dőlt, miközben a kezeit már Louis fel nyújtotta ki, hogy eltudja tolni őt magától.
- Egész délelőtt őt üldözted, még mindig nem sikerült felöltöztetned? – kérdeztem Louistól vigyorogva.
- Folyton elszalad előlem és azt hiszi, hogy játszunk – mosolyodott el Louis is. – Most raktam tisztába, de megint elszaladt előlem. Most már tényleg fel kell öltöznünk Freddie, ne szórakozz. Később játszunk – mondta neki komolyan, aztán átvette tőlem. – Te? Készen vagy? – nézett rajtam végig.
- Igen, mondhatni – bólintottam.
- Izgulsz? – kérdezte egy kis mosollyal az arcán, én pedig újabbat bólintottam. – Tudom. Én is izgultam. De nem kell miért. Úgy értem hamarabb túl vagy rajta, mint hinnéd. Észre sem veszed, aztán már a sátorban fogtok táncolni férj és feleségként.
- Kösz Louis – mosolyodtam el és pillantottam kék szemeibe. Rohadt jól esett, amit mondott, annak ellenére, hogy tudtam még mindig nem békült meg Chanelel. De tudtam, hogy próbál értem jól viszonyulni a dolgokhoz, főleg miután megint úgy kiakadt, mikor a kórházba kerültünk. Láttam rajta akkor is, mikor elmondtuk neki és Daniellenek, hogy összeházasodunk és Chanel terhes, meg most is, hogy nem teljes szívéből örül neki, de próbálkozik. Erősen próbálkozik értem, mert ő a legjobb barátom és rohadtul szeretem őt.

Az utolsó simításokat végeztük a csokorral a zakó zsebemben, amit Louis igazgatott, míg Niall Freddiere vigyázott, hogy ne kenje össze a ruháját semmivel, mikor visszaérkezett Harry.
- Na? Odaadtad neki? – kérdeztem rögtön, amint belépett a nappaliba.
- Igen, persze – bólintott mosolyogva. – A csajok készen vannak, ideje nekünk is indulni.
- Voltál náluk? – kérdezte Niall, Hazz pedig bólintott.
- Oké, kész van – lépett hátrébb Louis.
- Köszi – sóhajtottam fel idegesen.
- Akkor, mehetünk? – kérdezte Harry, én pedig bólintottam. Louis összeszedte Freddiet, meg a cuccait, aztán kiléptünk a házból, mire egy csomó fotós kiabálni és kattintgatni kezdett. Láttam, hogy egy felük a mi lakásunk előtt várakozott, de hát oda várakozhattak, ugyanis éppen ezért a lányok Lounál készülődtek. Miután Louis bekötötte Freddiet a gyerekülésbe, el is indultunk a templom felé. Elképesztően ideges voltam, még meg sem állt az autó, de én már kipattantam belőle a templom előtt. Velünk egy időben érkeztek meg az első vendégek, akiket a szertartásra is meghívtunk, így köszöntöttem őket és kezet fogtam velük. Kint maradtam a templom előtt megvárni anyáékat és a nővéreimet, meg persze reménykedtem, hogy velük egy időben befutnak majd a lányok is. Persze tudtam, hogy Chanelt már csak az oltár előtt fogom látni, hiszen ő, Holly és Lux – a két koszorúslányunk – direkt később fognak elindulni. Mosolyogva öleltem át anyát, apát és a nővéreimet, mikor megérkeztek, aztán pedig Hazelt és kezet fogtam Calebbel. Eközben a felbérelt esküvői fotós kattintgatott párat, majd anyáék előre mentek, ahogy Hazel is Chanel testvéreivel. Mikor
megérkeztek a lányok, izgatottan pillantottam rájuk, aztán megköszöntem az újabb vendégeknek, hogy eljöttek, majd hozzájuk léptem.
- Gyönyörűek vagytok lányok – mosolyodtam el.
- Aw, köszönjük – kuncogott Palmer.
- Mit keresel még mindig itt? Bent kéne lenned – dorgált Cora.
- Csak vártam, hogy megérkezzetek. Chanel…
- Szeret, imád, kiugrik a bőréből, indíts befelé – szakított félbe Cora, mire a többiek felnevettek, én pedig vigyorogva hagytam, hogy megfordítson, aztán kicsit meglökjön a lépcsők felé.
- Ti megvárjátok őt? – fordultam vissza feléjük.
- Nem, mindjárt bemegyünk – mosolygott Danielle, én pedig hangosan kifújtam a levegőt, aztán felindultam a lépcsőkőn a templom bejáratához. A fejemet forgatva és egy párszor megtorpanva mentem végig a padsorok között az oltárig. Volt még pár vendég, akiket köszöntöttem, aztán odamentem anyáékhoz, és egészen addig ott álltam velük, míg nem a fülembe jutott, hogy megérkeztek Chanelék. Elfoglaltam a helyemet, aztán izgatottan vártam és a nyakamat nyújtogattam. Bejöttek Harryék, rám kacsintva elfoglalták a helyeiket bal oldalt a második sorban, míg Niall felsétált mellém, megveregette a vállam egy büszke vigyorral az arcán és félre állt Lou mellé. 

Hirtelen mindenki egyszerre csendesedett el. Nagyot nyeltem és remegő kezeimet szorítva vártam, hogy elinduljon a zene. A vendégek felemelkedtek a székekről, aztán felcsendültek az első akkordok, kitárták az ajtókat, majd belépett Lux és Holly elöl a szép ruhájukban vigyorogva, kezükben egy-egy kosárral, amiből virágszirmokat szórtak. Mögöttük már láttam Chanelt, de nem teljesen jól. Amint Lux és Holly előrébb értek, és Chan valamint az apukája is elindultak, csak akkor láttam őt teljesen. Az arca komoly volt, aztán mikor felemelte a fejét, és összetalálkozott a tekintetünk, elmosolyodott. Én is szélesen elvigyorodtam, azt hiszem a nap hátralévő részében nem is fogok tudni máshogy tenni. Elakadt a lélegzetem, mikor végigpillantottam rajta, nem is egyszer. Chanel álomszép volt, a hasa gömbölyödött a testre simuló ruhájában, és ettől csak még gyönyörűbb volt, már ha ez még valahogy lehetséges lehetett. Felül csipke és kövek díszítették a ruháját, aminek két vékony pántja volt. A combja közepétől aztán a ruha hatalmas habos anyagba változott át, amit húzott maga után. A kezében a halványrózsaszínű bazsarózsa csokor pihent, a haja hátra volt tűzve, és hullámos loknikban omlott a vállára. A tekintetemet el se szakítottam róla, meseszép volt és emiatt dagadt a mellkasom a büszkeségtől. Lassan haladtak, Lux és Holly
elképesztően édesen vigyorgott és dobálták a virágszirmokat, miközben vagy engem, vagy a közönséget nézték. A fülemben dobogó vértől szinte alig hallottam a zenét, Lux és Holly egyre csak közeledtek felém, mögöttük pedig pár lépés távolsággal Chanel és Caleb. Nem mertem sehova máshova se pillantani, mondjuk nem mintha nagyon akartam volna. Szemem sarkából láttam, mikor Holls és Lux oldalra fordultak, aztán a székeikhez sétáltak az első sorba, anyáék és Hazel és Caleb székei mellett, amiket direkt számukra tartottunk fel, hogy ne tartson nekik sokáig, amíg bebotorkálnak a második és harmadik sorba Palmerék mellé. Utoljára végigmértem Chanelt tetőtől talpig, és csak most láttam igazán közelről, mennyire szép ruhát választott. Bal kezemet kinyújtottam felé, mikor elém értek, Caleb pedig egy büszke mosollyal adta át nekem a menyasszonyomat. Felhúztam magam mellé a két lépcsőn az oltárhoz, aztán még közelebb vontam magamhoz, miközben a zene elhalkult. 

Mindketten szemben álltunk már a férfi előtt, aki készült minket összeadni. A kezeim még mindig remegtek és csak remélni mertem, hogy Chanel ezt nem szúrta ki. Jól esett a teste melegét érezni, édes illata becsúszott az orromba és tudtam, hogy a házasságkötőre kellene figyelnem, de elég nehezen ment. Fél szemmel Chanelre pillantottam és csak még szélesebb lett a vigyorom, mikor észrevettem, hogy ő is engem néz. Legszívesebben már magamhoz húztam volna és szét csókoltam volna az arcát, de nem lehetett. Mikor visszanézett előre, én is rávettem arra, hogy figyeljek, hiszen mégis csak a saját esküvőmön álltunk. Tőlünk balra állt Lou, mint Chanel tanújaként, és Niall, mint az én tanúmként, mindketten minket néztek egy széles vigyorral az arcukon. Éreztem, ahogy az egész testem ellazult és a súlyok, amik eddig a vállaimat nyomták, eltűntek onnan. Olyan volt, mintha végre megint tiszta oxigén tudnék belelélegezni, mert tudtam, hogy Chanel most már mellettem van, a feleségem és hogy semmi sem választhat el minket egymástól.

4 megjegyzés: