[35. - Félek a szerelemtől]

Hiii babes,
okay bumm. Ez a rész a kedvenc listámon az első helyet foglalja el, mert... mert majd meglátjátok, miért.:D Erm, bízom benne, hogy nektek is elnyeri a tetszéseteket, ha esetleg nem így történt, írjátok meg kommentben vagy chaten, hogy mi az, ami nem tetszett.:D Jó olvasást.:3xx♥

Chanel Adele Sangster

Ezer gondolat száguldott a fejemben, de csak ugyanoda jutottam vissza: nem szabad folytatnom Liammel. Szinte hálát adtam az okos fejemnek, amikor pár nappal ezelőtt azt javasoltam neki, hogy várjunk, mielőtt eggyel nagyobb szintre emelnénk a kapcsolatunkat. Istenem, csak pár napja volt, de olyan, mintha már egy hónap eltelt volna azóta. Így még könnyebb volt elfelejtenem őt, és azt a valamit, ami köztünk volt.

Louis gyanakodott rám. Fogalmam sincs honnan, vagy miért, de gyanakodott. Van egy olyan sejtésem, hogy ő maga sem tudja pontosan, miért gyanakszik, de megérezte, hogy nem stimmel velem valami. És istenem, ha bármelyikük is tudomást szerezne az életemről…!

Ha Liammel együtt akarnék lenni, akkor előbb –utóbb mesélni kellene a múltamról. Be kéne avatnom őt olyan dolgokba, amikről még Damon se tud. Főként a gyerekkoromba, mesélnem kellene a szüleimről és testvéreimről, a régi életemről. Én pedig nem szeretném, hogy tudjon ezekről a dolgokról. Ezeket a dolgokat próbálom a legmélyebbre elnyomni az emlékezetemben.

Louis rádöbbentett minderre. Hogy lehettem ennyire béna, hogy bedőltem az érzéseimnek? Annyira nyilván való, hogy nekünk ketten Liammel nincs jövőnk. Mit hittem, az utóbbi pár napban? Sőt, hétben?

Hosszú és cifra káromkodás hagyta el ajkaimat, miközben eszeveszettül vezettem az autópályán. Az eső úgy szakadt, mintha dézsából öntenék, de engem ez sem tántorított vissza attól, hogy százhetvenig nyomjam a gázpedált.

Végül lassítottam, de még így is túl gyorsan hajtottam le az egyik lehajtón, mielőtt elhagytam volna Londont. Fogalmam nem volt merre vagyok, de egyre inkább volt egy olyan sejtésem, hogy valahol London külvárosának szegény negyedében. Nem érdekelt semmi, fittyet hányva a közlekedési szabályokra hajtottam százzal az utcákon és mentem át újra meg újra piros lámpákon.

Végül lefékeztem és oldalt megálltam. A motor leállt magától, egy erdő szélén lehettem. Az eső zuhogása mellett hallottam egyenetlen légzésemet. Ordítani lett volna kedvem, de nem tettem. Nem volt tőlem messze egy ház, ahol odabent égett a lámpa és semmi kedvem nem volt hozzá, hogy rám hívják a rendőrséget. Ha bár egy cella az éjszakában, lehet, jót tenne nekem…

Fejemet a kormányra hajtottam és lehunytam a szemeimet. Próbáltam csillapítani szívverésem, mely eszeveszetten dübörgött a mellkasomban.

Figyelmemet a monoton esőkopogásra próbáltam irányítani, és magamban lassan számolni kezdtem, mikor autó zajára lettem figyelmes. Felkaptam a fejemet és a visszapillantó tükörben láttam, hogy valaki leparkolt mellém. Nem rendőrautó volt, így nem foglalkoztatott különös képen. A fejemet visszahajtottam a kormányra, mikor a mellette lévő ablakon kopogtak.

Alig akartam hinni a szemeimnek, mikor Liamet láttam meg az üveg túl oldalán. Azt hittem, hogy eljöttem tőle olyan messzire, hogy, ha esetleg követett volna, letudjam rázni. Mögöttem az autópályán senkit sem vettem észre és mégis, hogy a francba kerül ide?

- Chanel nyisd ki az ajtót! – rángatta a kilincset. Gyújtást adtam a kocsira, mire a benzin lámpája felvillant és a motor le is állt. A kurva életbe! Hogyhogy nem vettem észre, hogy tankolnom kell?

Próbáltam újra és újra, a szüntelenül kopogó és kiabáló Liamet figyelmen kívül hagyva, beindítani az autót, de egyszerűen nem ment.

- Chanel kérlek! Miért mentél el? Miért haragszol? Louis miatt van az egész ugye? Nem hallottad, hogy nem adok a véleményére? Egyáltalán nem érdekel, hogy mit gondol rólad! A saját fejem után megyek és a saját szívemre hallgatok! És a szívem azt mondja, hogy nem akar elveszíteni.

Oldalra nyúltam és eltoltam a gombot, amely feloldotta a zárat. Liam hátrált, míg én kinyitottam az ajtót és kiszálltam a zuhogó esőre.

Ezer gondolat megfogalmazódott bennem és ezer mondatot akartam a fejéhez vágni. Tombolni akartam, üvölteni, de ahogy a szemeibe néztem, nem bírtam szólásra nyitni a számat. Nem tudtam semmit sem kinyögni. Csak az egy járt a fejemben, hogy miért vagyok ekkora idióta.

Liam szemeiben szomorúság és értetlenség csillogott, végül nem bírtam állni a tekintetét, így lehajtottam a fejemet. A hideg eső miatt libabőrözött a testem, de ez az egy dolog érdekelt most a legkevésbé.

- Chanel, beszélj hozzám, kérlek – mondta olyan halkan, hogy az eső miatt, csak nehezen vettem ki szavait.

- Félek – suttogtam, miközben újra felpillantottam a szemeibe.

És ekkor döbbentem rá, hogy tényleg félek.

- Mitől félsz, Chanel?

- Tőlünk – mondtam és a tekintetemet nem tudtam többé elszakítani az övétől. – A kapcsolatunktól – nyeltem nagyot. – A csalódástól. A rajongóidtól. Félek, hogy nem működne. Hogy elromolna a barátság köztünk, és haragban válnánk el. Félek elveszíteni téged, félek a csalódástól, félek a…

- Szerelemtől – fejezte be helyettem és közelebb jött hozzám. Kezét a nedves arcomra csúsztatta, ezzel félre tolva a vizes hajtincseimet, amik odatapadtak.

Nem mondtam semmit, hiszen Liam úgy is tudta, hogy mire gondolok. Kimondta azt, amit én nem tudtam. Félek a szerelemtől.

- Én mindentől megvédelek téged, Chan. Nem kell tartanod semmitől. Sem a rajongóimtól, sem a csalódástól. Sosem bírnék neked csalódást okozni. Túlságosan is kedvellek ahhoz – mosolyodott el kissé, de aztán az arca újra komoly lett.

- Louis ráébresztett minderre és… nem tudom. Muszáj volt eljönnöm.

- Nem kell tartanod semmitől Chanel. Én vigyázok rád – suttogta, miközben egyre közelebb volt hozzám. Testünk egészen odáig nem ért össze, míg ajkait az enyéimre nem tapasztotta.

Szája puha volt és meleg, annak ellenére, hogy a hideg, zuhogó esőben álltunk. Csókja lassú volt és szenvedélyes, sosem felejtem el, hogy milyen kétségbeesetten kapaszkodtam vizes kabátjába. Jobb keze még mindig az arcomon pihent, míg a másik a derekamon volt és azzal magához vont annyira, hogy szinte eggyé váltunk.

A csók elmélyült és egyre hevesebb lett. Mindkét kezem a nyakán volt, szinte magamra húztam őt. Nyelvünk vad csatát vívott és mikor ő győzött, finoman az alsó ajkamba harapott.

Lihegve húzódtunk el egymástól, és Liam arcán egy édes mosoly ült. Elmosolyodtam én is, és újra megcsókoltam őt. Csípőmet az övének nyomtam, mire felmorgott és visszanyomta az övét nekem, és úgy éreztem, mindjárt hanyatt esek, de ő erősen tartott engem.

- Menjünk haza – mormogta, én pedig lehunytam a szemeimet.

- Kifogyott a benzin a kocsimból.

- Itt hagyjuk, és holnap érte jövünk.

- De Liam, azt sem tudom, hol vagyunk.

- De én igen, baby – mosolygott.

Ráhagytam, majd kivettem a telefonomat, lezártam az autót és beültünk Liamébe. Amint becsukódott az ajtó, felém fordult, hozzám hajolt és megcsókolt, én pedig boldogan csókoltam neki vissza.

Miután elengedett, feltekerte a fűtést, én pedig mikor megéreztem a meleg levegőt az arcomnak csapódni, akkor döbbentem rá, hogy vacogok, és szerintem Liam is.

- Istenem, csak remélni merem, hogy nem kapunk tüdőgyulladást – dörzsölte meg a karomat, aztán megfogta a kezemet és összekulcsolta az ujjainkat.

Csendben haladtunk az autópályán visszafelé Liamhez. A reszketés kezdett alább hagyni, és a hajam is kezdett valamelyest megszáradni.

- Lehetne, hogy hozzám megyünk? – törtem meg a csendet, mire Liam rám nézett.

- Persze – mosolygott, én pedig puszit nyomtam az arcára. Kezét, amely az enyémben pihent, egyszer sem húzta el. – Fázol még? – kérdezte.

- Kicsit – néztem rá.

Mikor megérkeztünk, kértem Liamet, hogy álljon be a kocsijával a garázsba az enyém helyére, ráadásul így az eső elől sem kellett menekülnünk. Megkerültem a kocsit és az ajtóhoz mentem, de ekkor jöttem rá, hogy minden cuccom Liamnél van, beleértve a lakáskulcsom is.

- Nálad van a kulcsom – néztem fel rá, mire hátra hajtotta a fejét és nevetve sóhajtott egyet. – Van pótkulcs - nyújtózkodtam fel, hogy elérjem az ajtó fölötti párkányon lévő pótkulcsot.

Míg a porban kutattam, Liam teljesen mögém állt és kezeit a derekamra rakta, majd a fenekemre vezette, én pedig önkénytelenül is elmosolyodtam.

- Minthogy inkább segítenél – mondtam, és végre a markomban volt a kulcs. Kinyitottam az ajtót, aztán behúztam Liamet, visszacsuktam az ajtót, neki toltam és hozzá simultam. Elmosolyodott, én pedig követtem a példáját, majd lassan és incselkedve megcsókoltam.

Ajkai birtokolták az enyémeket, kezei a derekam szorították, míg én vizes hajába túrtam. Amint elszakadt tőlem, elkezdtem az emelet felé húzni, de a lépcsőn sem tudtunk úgy felmenni, hogy ne álltunk volna meg, vetekedő ajkaink miatt.

A számba nyögött, ami teljesen megvadított, így felhúztam a szobámba és már cipzáraztam is ki a fekete pulóverét.

- Chanel – szakadt el tőlem, de én nem hagytam, hogy bármit is mondjon. – Chanel előbb fürödnünk kéne, és száraz ruhát felvenni, nem akarom, hogy megfázz – húzódott el tőlem és kezét az arcomra simította.

- Oké, gyere velem – húztam magam felé a pólójánál fogva és újra a szája után kaptam, de ő megint megállt.

- Chan, várj egy kicsit – lihegte. – Ha veled mennék, nem bírnám türtőztetni magam és… nem egy zuhanyfülkében akarlak először – nyomott apró puszikat a számra, miközben beszélt, én pedig felsóhajtottam.

- Rendben, ha romantikázni akarsz – mondtam és elvigyorodtam. – Fürödj csak egyedül – engedtem el. – Adok törülközőt – fordultam meg és a gardróbba mentem, ahonnan egy tiszta fehér törülközőt hoztam elő Liam számára.

- Most megharagudtál? – húzott magához mikor kiértem, de én csak a mellkasánál fogva eltoltam magamtól, ajkaimon mosoly bujkált.

- Nem haragszok Liam. Menj fürdeni – mondtam mosolyogva és teljesen eltoltam magamtól, majd megfordultam és a fürdőszobába mentem.

Egy egész óra eltelhetett, mióta bejöttem fürdeni, de nem bántam. Szórakozni akartam vele, és már csak azért is lassan csináltam mindent, hogy tűkön ülve várjon majd rám a szobában. Miután megfürödtem, alaposan megszárítottam és kifésültem a hajamat, fogat mostam, majd a törülközőt újra a testem köré csavartam. Vigyorogva néztem a tükörképemre, majd miután kifújtam a levegőt, az ajtóhoz léptem, és kinyitottam azt.

Ahogy számítottam rá, ott ült az ágyam végében, az alsójában, és szemeit rögtön rám kapta, mikor feltűntem az ajtóban. Tetőtől talpig végig mért, majd nyelt egyet és megnedvesítette az alsó ajkát.

- Kicsit elhúzódott a fürdésed – mondta, én pedig az ajtófélfának támaszkodtam, és onnan néztem rá.

- Oh, igen? Észre se vettem. Muszáj volt teljesen megszárítanom a hajamat, nehogy megfázzak – mondtam ártatlanul, mire elvigyorodott és megcsóválta a fejét. Ekkor elindultam felé, majd megálltam előtte. Felnézett rám, a szemeimbe, tekintetéből a vágyat tudtam kiolvasni.

Lassan odanyúltam, ahol a törülközőt egymásba gyűrtem, hogy megálljon rajtam és takarjon. De már egyáltalán nem akartam, hogy takarjon. Meghúztam az anyagot, ami így rögtön leesett rólam, és landolt a lábaim körül.

Liam szemeibe néztem folyamatosan, a mellkasom gyorsan emelkedett és süllyedt, az alhasamban mindinkább éreztem azt a kellemes érzést és sürgősen akartam Liamet.

Anyaszült meztelenül álltam előtte, és bár láttam rajta, hogy nagyon szívesen végig mérne, tartotta magát és nem szakította meg a szemkontaktust.

Elmosolyodtam és a kezemet a vállára rakva hátra löktem az ágyon. Fentebb másztunk mindketten, majd a csípőjére ültem, közben egyszer sem szakítottuk meg a szemkontaktust.

Lehajoltam hozzá és megcsókoltam lassan, ujjaim meztelen mellkasán játszottak, míg ő mindkét kezét végig csúsztatta a hátamon, fenekemen, hátul a combomon, majd elöl a combjaimon, és fel a hasamon, sajgó és kielégülésre vágyó középső pontomat direkt messziről elkerülve. Alsó ajkán végig simítottam a nyelvemmel, végül elváltam tőle és az álla vonalát kezdtem el csókokkal belepni. Kezei megállapodtak a derekamon, majd finoman kezdett eltolni magától, de csak hogy az ágyra nyomjon és ő legyen felül. A takaróra fektetett, és a lábaim közé férkőzött, miközben újra megcsókolt, ujjaival a csípőmön és a karomon körözött, ezzel libabőrt kiváltva belőlem. Mikor erekcióját bokszeren keresztül nekem dörzsölte és ezzel együtt a nyakam és a torkom csókolgatta, csillagokat láttam és a takaróra markoltam, majd zihálva kaptam el a haját és abba túrtam bele. Morgás szakadt ki ajkai közül, mielőtt megcsókolt és, ha lehet, ez a hang még jobban beindított. Bal keze a jobb mellemre csúszott és finoman kényeztetni kezdte, miközben újra elszakadt tőlem és a nyakam, majd a vállam borította be csókokkal. Alsó ajkamba haraptam és hátra hajtottam a fejemet, közben ő a mellkasomra tért át puha ajkaival, végig csókolt a melleim között, aztán felpillantott rám, és bekapta a jobb mellem.

Egy nyögés csúszott ki a számon és mindkét kezemmel Liam hajába túrtam erősen, míg ő egyre szorgosabban szopta a mellemet. Elengedte, majd körbe csókolta a mellbimbóm körül, és bekapta a másikat is. Állandóan az arcomat nézte, én pedig felvettem vele a szemkontaktust, ezzel még erotikusabbá téve az egészet. Vonaglottam alatta, pedig még ennél sokkal nagyobb örömöket fog nekem okozni. Mikor elengedte a bal mellemet is felemelkedett, ajkai csillogtak a nyálától, én pedig erősen nyomtam az erekciójának a csípőmet.

Hevesen megcsókolt, miközben keze lecikázott a hasamon, és még a csókjára sem tudtam koncentrálni, annyira megőrjített alhasamon köröző hüvelykujja. Picit húzódott el, lélegzetét éreztem a bőrömön, egymás szemeibe nem tudtunk nézni, hiszen annyira közel volt a feje. Aztán végre, ujjai lecsusszantak nedves nőiességemre és erősen nyomta azokat ellenem. Nyögések sorozata tört fel belőlem, míg Liam elégedetten morgott és a nyakam csókolgatta. Mikor feltolta egyszerre két ujját, elakadt a lélegzetem és egy sóhaj szakadt ki ajkaim közül. Liam is felsóhajtott és az ajkába harapott, én pedig kisöpörtem a haját a homlokából és magamhoz húztam a fejét, hogy megtudjam csókolni. Ajkai közé nyögtem, de ő édesen csókolt tovább, miközben egyre jobban ujjazott, ami nekem is egyre jobban tetszett. De aztán hirtelen kihúzta az ujjait, mire elégedetlen nyöszörgés csúszott ki a számon.

- Liam – nyivákoltam, de ő csak bekapta a két ujját és szemeimbe nézve leszopogatta a nedvemet róla. – Ó a kurva életbe! – nyögtem fel, ő pedig elmosolyodott, aztán megcsókolt.

Kezeimet határozottan a bokszere korcára raktam, majd elkezdtem letolni, de nem nagyon sikerült, tekintve, hogy rajtam feküdt. Mellém feküdt, és letolta magáról, majd elhajította, én pedig vigyorogva néztem rá. Ő is édesen elvigyorodott, majd oldalra biccentette a fejét és úgy feküdt vissza rám.

- Mi az? – mormogta, miközben puha ajkait az enyémre nyomta kis időre.

- Tetszik a tested. Szexi vagy – simítottam végig a mellkasától a hasáig, aztán a kezembe vettem a férfiasságát, mire felsóhajtott, majd ő is végig nézett rajtam.

- Hát még, ha tudnád, te milyen szexi vagy – csókolt meg.

- Hidd el, hogy tudom – mormogtam a szájába, mire elhúzódott, én pedig hüvelykujjammal körözni kezdtem férfiassága tetején.

- Ah, bassza meg – sziszegte, én pedig a fülcimpájába haraptam és lenéztem kettőnk közé. A látványtól görcsbe rándult a gyomrom, a combomra csepegett Liam elő váladéka, és mikor lenyúlt kettőnk közzé, megfogta az én kezemmel együtt saját magát és a középsőmnek dörzsölte, nem bírtam tovább tűrtőzteni magam.

- Liam, dugj meg most – súgtam a fülébe és elengedtem az erekcióját, ami így a hasa alját csapkodta, én pedig felnyöszörögtem a látványtól. – Annyira akarlak – nyögtem a fülébe és újra fül cimpájába haraptam, amitől egész testében megremegett.

- Tudom babe, érzem is – simogatta újra a nőiességemet. – Olyan nedves vagy – mormogta, én pedig felnyögtem.

- Liam, kérlek.

- Tényleg akarsz engem, Chanel?

- Igen, Liam, igen! – szorítottam a nyakát, ő pedig nekem nyomta büszkeségét.

- Óvszer – lihegte a fülembe, én pedig egy pillanatra pánikba estem, hogy talán nincsen.

- A második fiókba – nyögtem ki, és bár nem voltam benne biztos, hogy talál, és nagyon megkönnyebbültem, mikor megláttam a rózsaszín csomagot. Villám gyorsan bontotta ki, aztán illesztette a férfiasságára és görgette fel lassan, hangosan kifújva a levegőt. Felnézett rám, én pedig megcsókoltam, miközben ő bepozícionálta magát a lábaim közé, majd még jobban eltolta egymástól azokat. Elváltam tőle, és lenéztem kettőnk közé, miközben ő lassan előrenyomta a csípőjét és rögtön hatalmas nyögés szakadt ki belőlem, amint megéreztem nem kis méretét bennem. A fülemben dobogott a vér, miközben ő kihúzta, majd újra előre lökte a csípőjét, és ezt eljátszotta még párszor, míg nem teljes hossza bennem volt. Hosszú káromkodás csúszott volna ki legszívesebben a számon és még széjjelebb raktam a lábaimat, amiket aztán felhúztam talpra. Liam megcsókolt, miközben lassan mozgott bennem ki és be. Máris át tudtam volna adni magam a gyönyörnek, de annyira tökéletes volt, és annyira élveztem, hogy nem akartam, hogy vége legyen. Liam csak tolt és tolt, erősebben és gyorsabban, homlokán izzadság cseppek jelentek meg, szája állandóan kapcsolatban volt az enyémmel, és mikor elérte a leggyengébbik pontom, hangosan felnyögtem.

- Ez az édes – nyögött fel ő is. – Megvagy babe. Nyögj nekem baby – mondta és a csípője egy percre sem állt meg.

Innentől a számat sem tudtam befogni, Liam újra és újra érintette azt a pontot, amitől majd megőrültem, a hasamba egyre jobban épült az érzés, és feszített, görcsölt egyszerre. Újra és újra Liam nevét kiáltottam, ő pedig összeszorította a száját, míg végül megadta magát, és hangosan nyögött ő is. Az ágy támla a falnak ütődött egyszer, majd kétszer, háromszor, ő pedig ostromolt engem, hajszolt a fenséges gyönyör felé, amitől már csak egy hajszál választott el.

- Nézz le közénk édes. Nézd, hogyan egyesülünk – duruzsolta a fülembe, én pedig nyögve úgy tettem, ahogy kérte, és akkor robbantam, végre felrobbantam, eszeveszett hangosan kiáltottam Liam nevét, aki utánam szinte rögtön követte a példámat, és hangosan elélvezett. A csípője nem állt meg, ám egyre lassabban mozgott, és ahogy lecsengett az orgazmus fáradtan rám dőlt. A szívem rettentő hevesen vert, Liam a mellkasomra rakta a fejét. Lehunytam a szemeimet és próbáltam uralni a légzésemet, ami egyelőre lehetetlen feladatnak bizonyult. Végre átadtam a testem Liamnek, és ő is az övét nekem, a szívembe boldogság és kielégülés kúszott, ahogy az arcomra is mosoly. Alig vártam, hogy Liam összeszedje magát és újra kezdjük.

[34. - Témánál vagyunk]

Hii babes,

újabb Liam szemszög, yey!:3 Nos mikor írtam a részt, átugrottam Niall partyján történt eseményeket, amit most már eléggé bánok. Remélem azért tetszeni fog a rész, ami így átolvasva talán kicsit kusza lett.:D Mindegy, nem szeretnék semmit sem előre elmondani, olvassátok el, és mondjátok meg ti, milyen lett.:) Oh és roppantóan örülök a négy kommentnek, valamint annak is, hogy visszatértetek a pipáláshoz lolz.:3 Bártan használjátok most is őket, haha.:D Jó olvasást!Xx.♥

Liam James Payne

Mocorgásra ébredtem, és ez a mocorgás egészen közel, mellőlem származott. Amit először érzékeltem, az Chanel illata volt, amit másodjára, az a kezem a bugyija kezdeténél és harmadjára pedig azt, hogy néz engem. Akaratlanul is mosoly kúszott az arcomra, mire felsóhajtott és fejét a nyakamba temetve felém fordult. Nem szólt egy szót sem, de tudom, hogy arra gondolt, hogy sajnálja, amiért felébresztett. Én igazából egyáltalán nem sajnálom, sőt. Nem bírok tovább aludni, és a szemeimet is fel kell nyitnom. Látnom kell ezt a gyönyörűséget, aki itt fekszik mellettem.

Noha majdnem megvakultam az erős fénytől, ami akkor ért, mikor elhatároztam, hogy látni akarom Chanelt, de egyáltalán nem érdekelt, mikor megpillantottam őt. Fejét azóta vissza rakta a párnára mellém, szemei csukva voltak, haja óriási zuhatagként terült el mindenfelé. Tudom, hogy nem aludt, de olyan békésen nézett ki, hogy kezdtem benne kételkedni. Teljesen sima volt az arca, és annyira gyönyörű, hogy nem akartam hinni a szemeimnek. Piros ajkai hívogatták az enyéimet, ám nem volt bátorságom megcsókolni. Halványan emlékszem valami fogadásra és ajkakra, ám nem vagyok benne biztos, hogy a két emlék a tegnap estéről egybe kapcsolódik, avagy nem. Abban sem vagyok biztos, hogy Chanelel fogadtam –e, vagy Harryvel. Azt pedig már végképp nem tudom, miféle őrültségre bólintottam rá, és, hogy ki vesztett.

- Jó reggelt – suttogta, és ekkor vettem észre, hogy felnyitotta a szemeit, és már ő is engem nézett.

- Jó reggelt – mosolyodtam el, és a másik kezem a hátára csúszott ezzel közelebb vonva magamhoz. – Hogy aludtál? – kérdeztem.

- Nagyon jól. És te? Ne haragudj, hogy felébresztettelek.

- Nem haragszom baby – nyomtam puszit sima arcára.

- Fáj a fejem – nyöszörgött, én pedig kicsit erősebben nyomtam a számat homloka ellen.

- Aki tegnap este csak úgy gurította le a koktélokat… - mormogtam mosolyogva, mire még egyet nyögött.

- Te is ittál! Neked nem fáj? – pillantott fel rám.

- Nem – mosolyogtam jó kedvűen. – És mivel nekem nem fáj, neked pedig igen, lemegyek és készítek neked egy isteni reggelit, aztán pedig felhozom és megesszük ketten. Mit szólsz?

- Hm, benne vagyok – motyogta, én pedig elvigyorodtam és megint megpusziltam, majd felültem. Felálltam, kimentem a fürdőbe pisilni és megmosni az arcomat, majd mikor visszaértem, Chanel a takarók és párnák mögül nézett rám édesen mosolyogva. – Lehetne, hogy előbb felhozol egy szem gyógyszert?

- Itt is van a fürdőben, várj, hozom – fordultam vissza, majd a tükrös szekrényből elvettem a dobozt, kivettem egy szemet, aztán pedig engedtem vizet az üvegpohárba és kivittem Chanelnek. Mikor meglátott, felnyomta magát az ágyon, takaró takarta az alsó testét, ám az egyik fehér pólóm, amit viselt, tökéletesen engedte látni mellei körvonalát, és ágaskodó mellbimbóit.

Nagyot nyelve nyújtottam át a poharat és a gyógyszert, melyet rögtön bekapott és lenyelt a vízzel együtt. A poharat visszaadta nekem, majd vissza zuhant az ágyba és lábai közé vette a takaróm egy részét.

- Köszönöm – mosolygott édesen, én pedig megfordultam és visszavittem a poharat.

Ha kiszúrná a merevedésem, foghatom arra, hogy reggel van, nem?

- Mindjárt jövök a reggelivel – néztem rá, ő pedig válaszul hümmögött egyet. Arcát nem láttam a takarótól, így kimentem a szobából. Olyan izgalmi állapotba hoz a látványa, hogy nem bírok egy szobában maradni vele, ha tudom, hogy nem támadhatom le.

Bacont sütöttem és tojást csináltam. Egy nagy tálcára raktam a két tányért, valamint két pohár narancslevet és pár szelet pirítóst, meg természetesen evőeszközt. Ezzel indultam fel Chanelhez, aki már az ajtót vizslatta és felcsillantak a szemei, mikor meglátott

Felnevettem reakciójára, mire elpirulva felült és kezével a takarót markolászta.

- Remélem ízleni fog – raktam le az ölébe, majd én is bemásztam mellé és beleharaptam a pirítósába, amit ő készült a szájába tenni. Felkuncogott, majd mindketten neki láttunk a tojásnak és baconnek.

Reggeli után lustálkodtunk egymást bámulva még az ágyban, majd Chanel felállt és megfogta a tálcát is.

- Rá ér még elmosni – nyöszörögtem, hiszen igazán nem akartam, hogy le menjen és neki álljon a konyhámban takarítani. – Chanel, most miért mész? – nyújtottam el a nevét nyávogva, mire ő az édes kuncogásával jutalmazott.

- Ideje ki kelni az ágyból, nem? Már dél van. És utálom, mikor a kaja maradék rászárad a tányérokra.

- Azért van a mosogató gép, hogy elvégezze a munkát, nem? – mormogtam a párnába.

- Inkább kelj ki te is az ágyból – mondta mosolyogva, noha gyönyörű szájgörbületét nem láttam, de kihallottam a hangjából.

Hallottam, amint leindult a lépcsőn, majd egy sóhaj szakadt ki belőlem, felálltam és utána indultam. Ekkor ugrott be a tegnap este egyik része, mikor Chanelel valamilyen szobában kötöttünk ki. Az már reggel világos volt számomra, hogy nem feküdtünk le, de közel álltunk egymáshoz, és átölelt, valószínűleg ekkor békülhettünk ki, habár még mindig nem tudom, miért voltunk rosszban.

- Gondolhattam volna – horkant fel egy ismerős hang, nekem meg kétszeresére nőttek a szemeim. – Tudod, sejtettem, hogy az egyik fő ok, az te voltál, amiért szakított velem Liam, de nem gondoltam volna, hogy majd itt talállak meztelenül a konyhájában.

- Kinek mit takar a meztelen szót. Nekem az anyaszült meztelenséget, de ha neked már alsónemű és egy póló meztelennek számít, akkor talán neked kellene elgondolkoznod, miért is szakított veled Liam – vágott vissza halál nyugodt hangnemben Chanel, én pedig lehunytam a szemeimet, a hajamba túrtam, és leszaladtam a lépcsőn.

- Mit keresel itt Sophia? – vágtam a közepébe, mire Chanel megállt és felém fordult teljes testével és csendben pillantott rám.

- Szia Liam – kúszott halvány mosoly a szájára, majd el is tűnt onnan. – A kulcsommal jöttem be – mutatta fel.

- Úgy érted az én kulcsommal. Nem tudtál volna felhívni, mielőtt jössz?

- Akkor nem engedtél volna be.

- Úgyis bejöttél volna a kulccsal nem? – horkantottam fel, mire ő lesütötte a szemeit, csak hogy, már egyáltalán nem tudott meghatni. – Mindegy, ilyen többet nem fordul elő, mivel gondolom jöttél azokat visszaadni – nyújtottam ki felé a kezemet, és vártam, hogy a tenyerembe helyezze a kulcsot.

- Nézd Liam, én azért jöttem, mert hiányzol – kezdte halkan, mire én megráztam a fejemet, ezzel belé fojtva mondanivalóját.

- Nem érdekel, Sophia. Kérem a kulcsomat, és menj el.

- Mit keres itt ő? – mondta, figyelmen kívül hagyva a kérésemet.

- Mi közöd van hozzá? Sophia, add ide a kulcsaimat és menj el! – szólaltam fel kicsit erélyesebben, mire levette a kulcsaimat az övéről, és a kezembe nyomta. – Kösz. Nem akarok több kellemetlen látogatást, felfogtad? Nem érdekel a magyarázkodásod, se semmid, nem akarlak többé látni, szóval ne zaklass. És most menj el – engedtem le a kezemet a kulccsal, ő pedig megfordult és kiment az ajtón. A nappaliba mentem és az ablakból figyeltem, amint a kocsijába ül és öt perc után elhajt vele. Megráztam a fejemet, felszaladtam az emeletre, melegítő alsót és felsőt húztam magamra, majd visszamentem az előszobába. Felvettem a sportcipőmet, majd kitártam az ajtót és lementem a lépcsőn. Kis ösvényen végig haladtam, majd kezemet a hideg fém kilincsre helyeztem, és kinyitottam a kaput. A házamnak a tövében megpillantottam az egyik biztonsági őrt, aki egy társával állandóan itt van, hogy, ha a rajongók, esetleg riporterek megrohamoznának, legyen valami menedék számomra, kifelé a házból, vagy csupán, legyen, ki rendet tesz idekint.

Ahogy közeledtem felé, vettem észre, hogy Daniel van most éppen szolgálatban.

- Szervusz, Daniel! – köszöntöttem, majd meg is álltam előtte.

- Hello Liam, mi újság? – kérdezte mosolyogva, és a kezét nyújtotta, majd kezet is fogtunk.

- Gondolom láttad itt az előbb Sophiát. Róla szeretnék beszélni.

- Hallgatlak.

- Nem régen szakítottunk, és ma vissza adta a kulcsait, de csak nehezen, úgy hogy szinte biztos vagyok benne, hogy még jó párszor meg fog lepni a hirtelen felbukkanásaival, noha bejönni már nem tud. A kapunak a szám kódját is megfogom változtatni hamarosan, hogy biztosan kívül maradjon. Értesítőt majd kaptok róla Walterel természetesen. A kérésem csupán annyi lenne, hogy, ha felbukkanna Sophia, ne engedjétek őt be, akármennyire is megható jelenetet ad elő.

- Rendben, persze. Így lesz.

- Megcsalt, szóval nem szeretném többet meglátni.

- Hűtlen nők! Sajnálom, haver.

- Nem fáj annyira. Vagyis, jól vagyok. Egyre jobban – mosolyodtam el, majd a ház felé biccentettem. – Chanel bent van, valószínűleg többet fogod mostantól őt itt látni. Habár erről ő még nem tud – mondtam vigyorogva, mire Daniel is elmosolyodott és bólintott.

- Rendben Liam. Sok sikert az új kapcsolatodhoz.

- Kösz tesó – veregettem meg a vállát, majd újra kezet fogtunk és visszaindultam a házba.

- Liam? – hallottam Chanel hangját, amint becsuktam magam mögött az ajtót és összerázkódtam. Egyre hidegebb van odakint.

- Itt vagyok. Ne haragudj, csak el kellett valamit intéznem a biztonsági őrrel odakint.

- Minden oké? – jött ki, majd megállt előttem, szemei komolyan csillogtak, apró kezeit az enyéimbe csúsztatta.

- Persze, minden rendben. Sophia nem fog többet bejönni a házba, csak úgy. Meg kell változtatnom a kapu kódját – ráncoltam össze a homlokom, mire ő elmosolyodott és puszit nyomott az arcomra.

- Tudod, hogy szuper édes, mikor így ráncolod a homlokod? – vigyorgott, mire én is elvigyorodtam.

- Édesnek tartasz?

- Igen – kuncogott, mire én is puszit nyomtam az arcára, majd elengedtem és az emeletre indultam a telefonom és gépemért.

Azokat összeszedve jöttem vissza le Chanelhez, aki az egyik bárszéken ült és narancslét szürcsölgetett.

- Fáj még a fejed? – nyújtottam felé a kezemet, mire ő lerakta a poharat, megfogta, majd a nappaliba húztam a kanapéra.

- Igen – biggyesztette le az ajkait, én pedig alig bírtam onnan elszakítani a tekintetemet. – Arra gondoltam, hogy vacsorát főzhetnénk mi. Tudod, mint még mielőtt elmentetek turnézni.

- Oh, igen, emlékszem – vigyorodtam el, miközben bekapcsoltam a laptopot.

- Már körül is néztem, de nem sok minden van, úgy hogy úgy gondoltam kicsit később elmegyek vásárolni.

- Mennék veled babe, de akkor ezer kép készülne rólunk és mindenki kérdezgetné, hogy ki vagy. Tudom, hogy ezt még nem szeretnéd – simogattam meg az arcát, ő pedig az alsó ajkába harapva bólintott. – Mi jót főzünk majd?

- Én halra gondoltam, párolt zöldségekkel, meg, ha akarsz hozzá, rizzsel. Elég vega kaja, de én ezt kívánom, és szeretem is – mosolygott.

- Oké, jó lesz, de rizs is kelleni fog – vigyorogtam.

- Gondoltam – nevetett fel.

- És lesz desszert is? – pislogtam rá szépen.

- Igen, már kitaláltam, hogy mi lesz.

- Mi? – csillantak fel a szemeim.

- Meglepetés – húzta fel a lábait és átölelte azokat.

- Na, ne már!

- De igen – vigyorgott.

Később felhívtam a biztonsági záras szolgáltatót, és megváltoztattam a főkapunak a belépő kódját. Utána Chanel felöltözött a tegnapi ruháiba, majd elindult, hogy előbb haza megy átöltözni, utána pedig bevásárol a vacsoránkhoz. Nem adtam neki pénzt, hogy abból fizesse a dolgokat, amiket vásárolni fog nekünk, hanem majd, ha visszaért, akkor megnézem a számlát és kifizetem neki.

Neten szörföltem, közben pedig bekapcsoltam a nagyképernyős tévét is. Több óra is eltelhetett, de Chanel még mindig nem volt sehol. Besötétedett, és már éppen megakartam csörgetni, mikor csengettek. Leraktam a telefont és feltápászkodtam, majd az ajtóhoz mentem és az apró gardróbba benyitva megnéztem a monitoron, ki jött. Lou állt a kapu előtt, így megnyomtam a zöld gombot, és kitártam a bejárati ajtót, majd ott vártam őt. Hol lehet Chanel?

- Szia, Louis – vigyorogtam.

- Csá, mi a pálya? – pacsiztunk le, majd becsuktam mögötte az ajtót. Lerúgta sport csukáját, felakasztotta kabátját és szürke sapkáját is levette a fejéről.

- Semmi különös, pihenek.

- Egyedül vagy? – mentünk a nappaliba.

- Igen.

- Reméltem.

- Louis, mi bajod van Chanelel?

- Témánál vagyunk – sóhajtotta. – Lehetek őszinte?

Válaszul bólintottam.

- Unszimpatikus. Egyszerűen csak böki a csőrömet. Nem bírok vele egy szobában úgy lenni, hogy ne szóljak be. Tudom, hogy ez új tőlem, de tényleg így van. Valami veszélyérzetem iránta, és bosszant, hogy nem tudok rájönni, miért. Furcsa nekem, és tényleg nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Meg bosszantott az is, hogy egyre jobban elcsavarta a fejed. Miközben Sophia a barátnőd volt. Szóval, a barátnőd kilométerekre tőled otthon van, és várja, hogy jelentkezz, ami így utólag visszagondolva, már nem is igaz, te pedig csajoztál. Istenem, hányszor az ágyadban kötött volna már ki, ha én, vagy valamelyikünk nem lép közbe.

- Csak, hogy tisztázzuk, ez még most sem történt meg! Sőt, ő mondta, hogy várjunk, mivel, mégis csak most léptem ki egy párkapcsolatból. Teljesen hamisak és alaptalanok az érzéseid iránta. Szeretném, ha próbálnád őt megkedvelni.

- Én próbálkozom Liam, de most is ideges lettem, amint megérkeztem, mert volt egy olyan sejtésem, hogy itt lesz.

- Itt is aludt. És jönni is fog vissza. Elment bevásárolni a vacsorához.

- Azt hiszem szerencsésebb, hogy elkerültük egymást.

- Rosszul esik nekem Louis, hogy ilyen negatív véleménnyel vagy róla, miközben egy csodálatos lány. Miért nem ismered meg jobban? Rájöhetnél, hogy kedves, aranyos, jószívű és nagyon jó barát.

- Annyira jó, hogy beleszerettél – horkantott fel.

- És, ha igen akkor mi van? – kérdeztem, és kezdtem én is ideges lenni. Nagyon, nagyon nem tetszett, hogy Louis ilyeneket mondott Chanelről.

- Nem tudom Liam. Más vagy.

- Mi az, hogy más vagyok? – kérdeztem hitetlenkedve. – Körül tudnád ezt nekem írni? Mert én rohadtul nem értem!

- Egyszerűen csak más vagy! Chanel teljesen elcsavarja a fejedet!

- De neked ez miért baj? Komolyan nem értelek Louis. Csak arra kértelek, hogy próbáld megismerni. Nem értem, hogy legjobb barátként, miért nem kérhetlek meg ilyesmire.

- Nehéz elmagyarázni, miért érzek így, de egyszerűen így van, és kész! Nem fogom megkedvelni, mert, mint már mondtam, veszélyérzetem támad, ha a közelébe vagyok. Én, csak megakarlak téged védeni.

- Mitől Louis? Mitől? Mikor Chanel semmilyen okot nem adott rá, hogy így érezz!

- Nem akarom, hogy ő legyen a barátnőd!

- Ez kész röhej! Tudod mit? Ha tetszik neked, és mindezt féltékenységből csinálod, akkor itt az ideje kitalálnod nekem! De arra ne számíts, hogy lemondok róla!

- Egy frászt tetszik nekem! – mordult fel. – Én csak nem akarom, hogy átvágjon! Hogy az legyen a vége, mint Sophiával. Sőt, valami még rosszabb!

- A rohadt életbe Louis, komolyan hasonlítgatod Sophiát és Chanelt? – kiáltottam dühösen.

- Igen, komolyan hasonlítgatom őket! Egyik sem jobb, mint a másik! Mindkettő egy hazug és számítós ribanc! Tudod nagyon jól, hogy vigyáznunk kéne az ilyen dolgokkal, mert nincs olyan életünk, mint más átlagos srácoknak! Erre te felszedsz részegen egy nőt, azt se tudjuk, hogy ki ő, honnan jött, munkája sincsen, csak pénze, mivel rohadtul megvett egy több száz fontba kerülő cipőt a legjobb barátunknak! Nem lehetsz ennyire naiv! Nyisd már fel a szemeidet, és vedd észre, hogy Chanel nem az, akinek mondja magát!

Amint befejezte hallottuk a bejárati ajtót becsapódni, én pedig dühösen felpattantam és kimentem, hogy megnézzem ki az. Chanel a bevásárló táskákat az ajtó előtt hagyva rontott ki a kapun. 

[33. - Minden amit akarok, az csak te vagy]

Hii babes,
meghoztam a következő részt.:3 Mostanában a pipák elapadtak, esetleg nem tetszenek a részek? Plusz egy ember le is iratkozott a blogról, amit nagyon szomorúan konstantáltam. Írjátok meg kommentben, vagy akár chaten a véleményeteket a blogról, ha nem tetszik valami, ha tetszik valami, vagy esetleg min kellene változtatnom. Természetesen minden érkezett kommentnek nagyon -nagyon örülök, és eszméletlen hálás vagyok, ha szántok rám pár percet és írtok pár sort az adott rész alá.:)♥ Hatalmas ölelés!♥ És jó olvasást a részhez!:3xx.

Chanel Adele Sangster

Harry behozta a hatalmas betűket és számokat a garázsából, szerencsére épségben. Leraktuk őket arra a helyre a nappaliban, ahova Harry kigondolta, de az egyik L és a kettes lufi rosszul álltak. Harry hozott egy széket, én pedig felálltam rá, hogy megigazítsam a lufikat, de meginogtam, így kezeit a derekamra rakta, a biztonság kedvéért.

- Ki ne törd nekem a nyakad, mert nem hiszem, hogy akkor eszel Niall tortáiból.

- Ugh, azokat ki nem hagynám – vigyorodtam el, közben pedig megfogtam a nagy lufit és úgy fordítottam, hogy jó legyen.

Mikor Liam mögöttünk összenyomta a sörös üvegeket megijedtem és összerázkódtam, mire Harry erősebben markolt a derekamra.

- Komolyan mondom, ne ficeregj, nem akarunk a sürgősségin kikötni – mondta vigyorogva.

- Jól van, na.

Megfordítottam helyesen a másik lufit is, majd leléptem, és mikor mindkét lábam a földön volt, Harry akkor engedte el a csípőmet. Barátságosan rám mosolygott, majd megköszönte, megfogta a széket és kivitte. Megfordultam és egyik kezemet a hátsó zsebembe süllyesztettem, miközben Liamre néztem, aki a kártyázásuk utáni sörös üvegeket szedte össze. Szívesen odamentem volna hozzá és átöleltem volna, fejemet a nyakába fúrtam volna és azt mondtam volna neki, hogy nincsen semmi baj, csak hiányzott. Egy nap telt sem el, hogy ne beszéltünk volna, de igen, hiányzott. Furcsa, de így van. Legalábbis így érzem.

És most, hogy itt görnyed előttem, a lábaimat nem bírom mozgásra bírni, ahogy megszólalni sem tudok. Fogalmam sincs mi ütött belém. Rosszul esik, hogy tegnap este úgy bánt velem, pedig teljesen normálisan viselkedett. Hiszen együtt sem vagyunk. És az is rosszul esik, hogy mindez nem esik le neki. Mert nem tudja, hogy miért viselkedek így, és nem tudja, mi a bajom. És miért vagyok olyan hülye, hogy azt mondtam neki, hogy várjunk még, mielőtt feljebb tennénk egy fokkal a kapcsolatunkat? Mi a szarért akartam várni? Mi vitt arra, hogy ezt javasoljam neki? Mikor a vak is látja, hogy vele akarok lenni, a nap mind a huszonnégy órájában. Csókolni akarom. Szeretni akarom.

- Ez így tökéletes! – szakított ki a gondolataim közül Harry, aki Liam mellett állt, és a mögöttem lévő héliumos lufikat figyelte. – Már csak neked kellene felöltöznöd Payno – fordul felé mosolyogva, Liam meg bólintott egyet, megfordult és kiment a szeméttel együtt a kezében.

- Nekem is át kéne öltöznöm, ami azt illeti – mondtam Harrynek.

- Oh, akkor nyugodtan felmehetsz a szobámba. Vagy lehet, ott van Liam. Mindegy, a lényeg az, hogy mehetsz a szobámba, a fürdőmbe, a folyosón másik szobát meg fürdőszobát is találsz, úgy hogy…

- Köszi – nevettem. Kimentem a kocsimhoz behozni a szükséges dolgokat, aztán az emeletre mentem és ott pedig a fürdőszobába. A vállfát felakasztottam a fürdőkabin ajtajára, a kis táskámat, amiben a smink cuccok voltak, pedig a pultra helyeztem. A cipőt leraktam magam mellé, majd levettem a felsőmet és kigomboltam a nadrágomat is. Lehajoltam és letoltam magamról, mikor hallottam, hogy nyitódott az ajtó, így felegyenesedtem, és kicsit megnyugodtam, hogy csak Liam nyitott rám. Mármint nem vagyok szégyellős, de nem lett volna szerencsés, ha Harry bukkant volna fel.

- Uh, umm, ne haragudj – motyogta, miközben mereven a melleimet figyelte, aztán a tekintete lesiklott végig a lábaimon, majd újra fel, végül lehajtotta a fejét, az arca pírba borult. – N –nem tudtam, hogy itt vagy – dadogta, én pedig picit elmosolyodtam.

- Semmi baj. Átöltözöm.

- Hát ööö, azt látom – motyogta, én pedig az alsó ajkamba haraptam és kicsit félreálltam.

- Miért jöttél?

- Csak megszerettem volna mosni az arcom.

- Gyere nyugodtan – hátráltam a fürdő kabinhoz, ő pedig bejött és be csukódott maga után az ajtó. Mély levegőt vettem és a tükörben figyeltem minden mozdulatát. Az előbb ő félmesztelenkedett előttem, most pedig én. Ami azt illeti, én csak fehérneműben vagyok előtte.

Miután végzett, elzárta a csapott és rám nézett a tükörben. Megdörzsölte megint az arcát, majd kifelé indult.

- Bocsi még egyszer.

Rá mosolyogtam, ő pedig becsukta az ajtót és újra egyedül voltam. Te jó ég, miket vált ki belőlem. Milyen érzéseket.

Ezek után magamra kapkodtam a ruhákat, amiket magammal hoztam. Már bántam, hogy nem valami kihívóbb felsőt választottam, de délután, mikor néztem, hogy mit vegyek fel, éppen világfájdalmas gondolataim közepette voltam, és szomorú voltam Liam miatt. Így hát úgy gondoltam, hogy minek kiöltöznöm, ha őt már úgy sem annyira érdekli. Na de azt hiszem, ez mégsem így van. Vagyis, ez az előbbi kis akció sokat dobott a kedvemen. Nem lehetek közömbös számára. Amerikában annyira más volt. Mikor együtt ébredtünk, és együtt aludtunk el. És oké, még egy teljes nap sem telt el Londonban, mégis más az egész.

Végigsimítottam a felsőmön, majd a nadrágomon, és felvettem a csíkos blézert. Kezemre egy órámat és karkötőket raktam, nyakamba pedig nyakláncokat akasztottam. Hajamon egyszer végig szántottam fésűvel, a sminkemet megigazítottam, majd egy bordó rúzst kentem fel ajkaimra. Elpakoltam a dolgaimat, aztán a kezembe fogtam és lementem. Nem volt senki a folyosón, én pedig folytattam tovább az utamat a bejárati ajtóhoz. Kimentem a csípős levegőre, és gyorsan az autómba raktam a dolgokat, majd lezártam és visszaindultam, mikor a kapunál már volt pár fiatal. Jaj, ne, csak ne rajongók legyenek!

- Hejj csajszi – karolta át az egyik srác a nyakamat és rögtön megéreztem rajta az alkohol szagot. – Te is Niall Horan bulijára jössz ugye? Naná, gyere velem!

- Josh, mi van, ha egy rajongó? Ki adott neked tequilát? Nem kéne bevinnünk egy rajongót!

- Milyen rajongókról hadoválsz itt össze? Ez a csaj max. az én rajongóm az éjszakára! Ugye baby?

- Azt hiszem nálad már elkezdődött az éjszaka barátom – veregettem meg az arcát, aztán elindultam befelé vele, a srácok mögöttem pedig csodálkozva és csendben követtek.

- Hé, Harry, valami ittas barátod rám kattant, és nem tudja kordában tartani a kezeit! – nevettem el a végét és rácsaptam a srác kezére, amit a csupasz hasamra helyezett volna.

- Hohó, megjöttek a srácok! – kiáltotta. – Josh barátom, hát te hol rúgtál be máris?

- Nálunk – jött a válasz mögülem, Harry pedig már előttünk is volt, és üdvözölte a többieket.

- Szóval, te valami táncos lány vagy? Niallnek rendeltek, mi?

- Na, jó, ne is figyelj rá, részeg – nevetett Harry és elhúzta tőlem Josht.

- Ja, nem, várj, Andy azt mondta, hogy ő az én rajongóm!

- Sziasztok – jelent meg Liam és mosolygott.

- Hő, Liam! – ugrott rá egy srác, aki az előbb kint szapulta Josht, és azt hitte, hogy rajongó vagyok.

- Hello haver – vigyorodott el Liam, és nekem is önkénytelenül vigyor húzódott ajkaimra. Annyira édes volt, és jó volt látni, hogy jó kedve van.

- Ezer éve beszéltünk utoljára! Elég dögösen nézel ki! Mi újság veled? Gyere, igyunk valamit – vezette máris el a srác, és mielőtt eltűntek volna, Liam még rám pillantott.

- Hé, srácok, hagy mutassam be nektek Chanelt – húzott maga mellé Harry, én pedig a fiúkra mosolyogtam, akik előttünk álltak.

- Ugh, ne már Hazza, hogy nem szóltál az új barátnődről!

- Nem vagyunk együtt – nevetett Harry. – Igazából Liam által ismertük meg, csak mivel Payne már el is tűnt Andyvel, gondoltam bemutatom én nektek Chanelt.

- Szia, én Sandy vagyok – nyújtott kezet, én pedig elfogadtam és kezet ráztam vele.

- Én Josh vagyok baby, ne haragudj, azt hittem, hogy Harryék táncost rendeltek Niallnek és azért mondtam azt – hadart, közben hol Harrynek, hol pedig Sandynak dőlt.

- Na, jó, kérsz egy pohár vizet Josh? – nevett Harry, majd mi is elindultunk a konyhába. A bárszékeken foglalt helyet Liam és, mint kiderült, az Andy nevű srác.

Míg Harry jégkockák után kutatott, addig én megálltam Sandy mellett. Liam lefordult a székről, őt pedig követte Andy is, majd Liam mellém lépett mosolyogva.

- Srácok, ő itt Chanel, a barátom és egyszer majdnem elütött autóval.

- Héj! – szólaltam fel.

- Harry már bemutatott minket egymásnak, de ezt valahogy kifelejtette – szólalt fel szórakozottan Sandy, Liam pedig kissé komor képpel bólintott.

- Hello Chanel, Andy vagyok – nyújtott kezet Andy, arcán barátságos mosollyal.

- Szia, Andy, és hogy tisztázzuk, nem ütöttem el Liamet, se majdnem, se sehogyan! Ő jött ki részegen a kocsim elé, aztán szállt be mellém az anyósülésre, és közölte velem, hogy vigyem haza, aztán pedig, hogy jó illatom van – mondtam elég hangosan, hogy mindenki hallja, majd mindannyian felnevettek, velük együtt Liam is.

- Oké, tényleg nem ütött el.

- Piros lámpánál álltam! – fűztem hozzá gyorsan.

- Igen, szóval én csapódtam a motorháztetőjének, és én ültem be mellé.

- Liam, életveszélyes vagy részegen – csóválta Andy a fejét vigyorogva.

- Ezzel egyet kell, értsek – mondtam mosolyogva, és a többi fiú is bólintott, ezzel ezt a tényt megerősítve.

- Josh, idd meg – rakta elé a jégkockás vizet Harry, mire Josh megfogta és beleivott. A többi srác kiszolgálták magukat, engem pedig Harry kérdezett meg, hogy mit iszok. Végül elém rakott egy jó nagy pohár vodkanarancsot, amit aztán szürcsölgetni kezdtem. Andy és Liam visszamerültek a beszélgetésükbe, Harry a másik két fiúval nevetett, én pedig Liamet figyeltem, mennyire helyes. Az arca, a haja, a szemei, az orra és a szája, a nyaka, a barna anyajegy a nyakán, a tetovált keze és az édes mosolya, ami újra és újra előbukkant. Soha nem bámultam meg így egy fiút, így hát mikor észbe kaptam, abba hagytam és lehúztam a piám maradékát.

- Huuh. Második kör? – pillantott rám Harry.

- Inkább valami mást.

Nem sokkal később megérkezett mindenki, akit Harry meghívott. Régi barátok, és hírességek is jelen voltak, mint például Justin Bieber – állítólag nagyon jó kapcsolatban áll Niallel, régi barátok –, valamint Selena Gomez is betekintett. Harry, aki a vendégekkel volt elfoglalva, nem volt már régóta mellettem, Liamet sem láttam sehol, és Josh, meg Sandy is csatlakoztak valakikhez. Poharamat fogva álltam a fel előtt és vizslattam az embereket, mikor egy kéz megragadott és a nappali bejárata felé kezdett húzni.

- Harry! Mi az? – láttam meg, amint megálltunk.

- Mindjárt itt van Niall és Louis – kapcsolta le a lámpákat, majd elkiáltotta magát, így egyszeriben mindenki csendben maradt. – Gondoltam, elsőként szeretnéd üdvözölni – vigyorgott, mire szintén mosolyogva bólintottam. Hallottuk amint a kapu nyitódott, így a kis moraj is alábbhagyott, már csak egy –egy suttogást lehetett hallani.

- Ilyenkor kell mennem, pisilni – nyöszörgött fel valahonnan mögülem Josh, mire halkan felnevettem.

Liam egyszeriben becsapódott mellém, jellegzetes, finom parfümje illata megcsapta az orromat, a mosolyt pedig nem tudtam letörölni az arcomról. Oldalra fordítottam a fejemet, amerre ő van és felnéztem rá mosolyogva. Ő is engem nézett, és vissza mosolygott rám, majd a sötétben a kezem után nyúlt, és megfogta azt. Összekulcsolta az ujjainkat, a szívem heves dobogásba kezdett, és csak arra tudtam figyelni, ahogy hüvelykujjával a kézfejemet simogatja.

Arra eszméltem fel, hogy a fények felkapcsolódtak, mindenki ordít, előttünk pedig a szülinapos szöszke állt, Louis társaságában.

Niall átölelte előbb Louist, majd Harryt és Liamet, utána pedig úgy csapódott a karjaimba, hogy hátra tántorodtam, de természetesen szorosan átöleltem.

- Boldog szülinapot Niall! – mondtam nevetve a fülébe.

- Köszönöm Chanel – nyomott puszit az arcomra, aztán elengedett, megajándékozott ragyogó mosolyával, vidám, csillogó kék szemeivel, aztán a baráti tömegbe vetette magát a hátunk mögött.

Újabb és újabb italokat ittam meg, Niall vagy Harry miatt, akik állandóan hozták nekem az erősebbnél erősebb koktélokat és sima alkoholokat. Nem voltam részeg, hiszen én, nagyon jól bírom a piát, sok kell, hogy részeg legyek. De éreztem, hogy lassan el kell, utasítsam az italokat, ha tényleg nem szeretnék lerészegedni. Ha most nem állok meg, akkor egyik percről a másikra olyan állapotba esek, hogy nem fogom tudni, ki vagyok, és minden kis titkomat elcsacsognám Liamnek. Kezdve azzal, hogy szerelmes vagyok belé.

- Hé, Chanel! – csapódott mellém Josh, és a kezét rögtön a hasamra rakta, mire nevetve csaptam rá.

- Igen, Josh?

- Jól érzed magad?

- Igen.

- De most jobban fogod, mert itt vagyok én, és elszórakoztatlak – kalandozott a keze a nyakamhoz, és végig simított a bőrömön, mire nevetve ellöktem a kezét.

- Részeg vagy. Józanul tuti nem csinálnád ezt. Legalábbis Sandy ezt mondta.

- Ki az a Sandy? – kérdezte totál kábultan, és csak az ajkaimra meredt.

- Nem innál még egy pohár vizet? – kérdeztem mosolyogva, majd kicsit hátrébb léptem tőle, hogy ne legyen ennyire zavaróan közel hozzám. Ám követett, kezeit a derekamra fonta és szembe fordított magával.

- Josh – mondtam a nevét, és a kezeimet a mellkasára helyeztem, hogy kellő távolságot tudjak tartani kettőnk felső teste között. Nem haragudtam rá, amiért ennyire rám mozdult, hiszen részeg, és amúgy biztosan teljesen normális srác, és nem így kezdené a megismerkedésünket. Csak hogy, részegen az ember kifordul önmagából.

- Hő, mi van itt emberek? – kiáltott fel Niall mellőlünk, én pedig végleg eltoltam magamtól Josht.

- Niall, menj már innen, zavarsz minket! – ripakodott rá, de a nyelve összeakadt és alig lehetett érteni, hogy mit mondd.

- Josh, hogy lehetsz már ennyire a részeg, a kurva életbe – nevetett.

- Ilyen részegen állított be, és azóta rám van kattanva – mondtam Niallnek.

- Nem csodálkozom, ki ne lenne rád kattanva Chanel? – vigyorgott Niall, mire megforgattam a szemeimet, aztán a vállába ütöttem.

- Például Liam – hajoltam a füléhez, hogy biztosan csak ő hallja, amit mondani akarok.

- Ne mondd ezt! – rakta a kezét most ő a derekamra, csak hogy kicsit arrébb húzzon a lépcsők felé, ahol nyugisabb volt a helyzet.

- Azt hiszem, rosszban vagyunk… - kezdtem bele, mikor hirtelen felbukkant mellettünk Liam, egy ideges mosollyal az arcán.

- Chanel, beszélhetnénk?

Niallre pillantottam, aki elmosolyodott és elengedte a derekam. Liamre néztem, majd lassan bólintottam, és felindultunk az emeletre.

Bementünk Harry szobájába, majd miután Liam becsukta az ajtót, lassan felém fordult.

- Chanel, nézd, fogalmam sincs, hogy miért haragszol rám, és valószínű, hogy emiatt még jobban neheztelsz, mert olyan hülye vagyok, hogy nem tudom, hol rontottam el, de nem szeretném, hogy rosszban legyünk! Nem akarom ezt! Minden, amit akarok, az csak te vagy.

- Liam, én sem akarok veled rosszban lenni – sóhajtottam fel és hatalmas megkönnyebbülés járta át a testem. – Teljesen baromság miatt gubóztam be, és ne haragudj, hogy így viselkedtem veled. Tényleg nem tudom, mi ütött belém – folytak belőlem a szavak. Valószínűleg az alkohol hatása miatt is. Viszont azt még a szesz ellenére se tudtam kinyögni, hogy minden, amit akarok, az csak ő. Pedig így van. Ennél jobban meg sem fogalmazhatta volna a gondolataimat.

Megszüntettem a közöttünk lévő távolságot, és átöleltem őt. Úgy szorítottam magamhoz, mintha az éltem múlott volna rajta. De baromi jól esett a közelsége, az, hogy átölelhetem, és hogy úgy szorított magához, ahogy én őt magamhoz. Illata, mely jócskán keveredett az alkohol szagával bekúszott az orromba, és oly annyira elbódított, hogy fejemet még jobban nyomtam bőréhez.

- Annyira elhúznék most innen, de ez Niall partija – motyogta a bőrömbe.

- Mhm, egyet értek, de nem mehetünk. Még az ajándékait se adtam oda.

- Sikerült vásárolnod? – húzódott el vigyorogva, és nekem is rögtön fültől fülig érő mosoly terült el az arcomon.

- Tökéletes ajándékokat sikerült vásárolnom – jelentettem ki büszkén. – Fogadom, jobbak, mint a te golf ütőd és sapkád – habár tudtam, hogy nehéz szembe szállni ezekkel az ajándékokkal, már nem inoghattam meg, és büszkén vigyorogva tovább bólogattam, miközben Liam ragyogó mosolyát néztem.

- Oh, szóval fogadni szeretnél? – nevette el magát szemtelenül, nekem pedig garantáltan felcsillantak a szemeim, hiszen nagyon élveztem ezt a civakodást.

- Miért, te esetleg tartasz tőle, hogy nem győznél?

- Ne szemtelenkedj baby, hanem inkább mondd, miben szeretnél fogadni – hajolt a fülemhez és suttogott oda, amitől persze még a hideg is kirázott.

- Ha én nyerek, akkor… az ajkaidat az enyémekre rakod – nyögtem ki halkan, és görcsbe rándult a gyomrom a közelségétől, és az erotikus vágyaimtól, melyek csak úgy pörögtek le előttem.

- Ha pedig én… elfelejtjük azt, hogy várunk.

Oké, most már határozottan is azt kívánom, hogy ő győzzön.

[32. - Mégis hogy sikerült ez Payne?]

Hiiii,
Liam szemszög yes.:3 Azt hiszem a mai rész inkább Lirryről szól, noha Chanel is felbukkan benne és Lanelből sincs hiány.:3 Omfg újabb olvasóval bővültünk, immár 34 -en vagyunk, el sem hiszem!!!! Nagy nagy ölelés mindenkinek!♥ A pipákat viszont meglepődve láttam, hiszen már az előző előtti részhez is csak négy, és az előző részhez is négy érkezett. Viszont 3 komment akjlfgadsj.:3 Ne féljetek pipálni, és pár sort írni, minden egyes betűnek örülök!:) Jó olvasást!xx.

Liam James Payne

Délután nagy része tévézéssel és a jól megérdemelt fetrengéssel töltöttük el Harryvel, míg Louis Niallel volt. Úgy beszéltük meg, hogy majd fél kilencre ő hozza ide Niallt, mivel a többi haver, akiket meghívtunk nyolc órára jön. A kaja megérkezett, melyet Harry átvett, és míg én a kanapéról néztem végig, ahogy a rengeteg ételt beszállítják, addig Hazz felügyelt. Mikor aztán a szállítós emberek elmentek, felemeltem a seggem, de csak azért, hogy egyek valami finomat. Ám Harry semmiből sem engedett venni, mondván, hogy ez estére van, és mikor megjön majd Chanel, talán ehetek valamicskét.

Chanel. Chanelel tegnap este beszéltem utoljára. Míg Harry már ötvennyolcezerszer telefonált vele, addig én egyszer sem.

Tudom, hogy csak Niall szülinapja miatt diskurálnak, és amúgy is jóban vannak, de zavart az, hogy Harry állandóan a telefonján csüngött, feltehetőleg Chanel miatt. Mi lesz majd, ha megérkezik? Rajta fog csüngeni? Rá fog tapadni? Esetleg hajtani? Mi van, ha Harrynek pár óra alatt hamarabb sikerül Chanelt ágyba csalogatnia, mint nekem?

Annyira idióta vagyok. Ahelyett, hogy ilyen baromságokon töröm a fejemet, már rég felhívhattam volna. Hiányzik a hangja, a mosolya, a jelenléte. Annyira megszoktam, hogy mellettem van, hogy szinte kétségbeesetten nézek körbe a szobában, természetesen szemeimmel utána kutatva. És tudom, hogy ez egyáltalán nem mutatkozik meg a viselkedésen, hiszen még mindig nem emeltem fel a telefonom, hogy felhívjam őt, de komolyan így érzem. Hiányzik nekem.

Mikor végre megfogtam a telefonomat, magam felé fordítottam és megnyomtam a középső gombot, nem reagált. Megnyomtam megint, akkor sem. Hosszan nyomtam oldalt a gombot, hogy bekapcsolódjon, akkor sem reagált. A fenébe, biztosan lemerült, én pedig észre se vettem.

- Harry, adj egy töltőt – kiáltottam, miközben felültem.

- Találsz a nappaliban – kiabálta vissza, mire körül néztem, majd felálltam. A kandalló mellet tényleg volt egy a földön, így hát oda bedugtam és rácsatlakoztattam a telefonomat, melyen pár perc után fel is villant az alma jel. Akkor csak tényleg lemerült. – Találtál? – jött be, mire én bólintottam, majd leültem a fotelba és vártam, hogy végre bekapcsolódjon a készülék.

Szemeim Harryn jártattam. Egyik kezében a telefonja volt, míg másik az arcán pihent és éppen két ujja közé csippentette alsó ajkát. Egyszerűen nem tudtam elvonatkoztatni gondolataimtól, ahol Chanel és Harry szerepelt együtt. De komolyan, mikor lettek ennyire jóban? És miről beszélhetnek? Annyira megnézném a beszélgetésüket!

- Mit csinálsz? – bukott ki belőlem.

- Erm, egy haverral beszélgetek.

- Ja, értem.

- Most született kisbabája, és küld képet róla.

- Ismerem őt?

- Nem hiszem. Régi család barát – nézett fel egy pillanatra rám.

- Ja – bólintottam, aztán a telefonomért nyúltam. Talán tényleg nem Chanelel beszél. Feloldottam a telefont és a híváslistába léptem, majd ujjamat Chanel nevére nyomtam, ezzel egy időben kihúztam a töltőt, a fülemhez emeltem és kisétáltam a nappaliból. Hatodik és hetedik csengésre sem vettem fel, én pedig nem igazán akartam annyiban hagyni. Hagytam, hogy továbbra is kicsöngjön, de aztán persze hangpostára kapcsolt, én pedig halkan káromkodva kinyomtam. Miért nem veszi fel nekem a telefont?

Visszamentem és visszadugtam töltőre a telefonomat, hogy továbbra is töltse, közben pedig az üzenetekbe léptem és írtam egyet Chanelnek.

„Szia, merre vagy?X.”

Vártam, hogy megcsörrenjen a telefonom, de se üzenet, se hívás nem érkezett. Komolyan ideges voltam, és nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek rá Harrynél.

- Mikor beszéltél utoljára Chanelel?

- Fél órája, miért?

- Mert hívtam, üzentem neki és nem reagál.

- Hát hazafelé ment. Lehet még nem ért haza.

- És veled tudott vezetés közben beszélni, velem meg nem? – szólaltam fel kicsit csípősen.

- Lehet, rendőrök vannak éppen, és nem tudja felvenni. Most miért vagy ideges?

- Nem tudom! – túrtam a hajamba.

- Biztosan fog jelentkezni, amint tud. Nyugi – mosolygott.

- Jó, de én még ma nem beszéltem vele.

- Tényleg? – vágott meglepett fejet bár valamiért nem hittem el, hogy valóban meglepődött.

- Harry, ne baszakodj velem – sóhajtottam fel amint a tenyerembe temettem az arcomat, bár szinte azonnal utána meg is bántam. Nem szabadott volna Harryn csattannia az ostornak, de egyszerűen bosszantott az egész helyzet. – Fogalmam nincs, hogy mit csináltam, amiért ennyire kerül.

- Honnan veszed, hogy csináltál valamit is? És mi az, hogy ne baszakodjak veled? – vont kérdőre.

- Nézd, sajnálom, de úgy érzem, mintha szándékosan nem venné fel nekem a telefont. Elvégre, veled beszélt!

- Szerintem csak túl reagálod – vont vállat. – Figyelembe kell venned, hogy Chanelnek is van magánélete. Arról nem beszélve, hogy rá kellene jönnöd, hogy ő nem a barátnőd, ergo nem kell minden szabadidejét veled töltenie. Azt csinál, amit akar.

- Oké, erre nem tudok mit mondani – adtam fel amint egy keserédes mosoly húzódott az arcomra. Egy részem totál szánalmasnak gondolta az egész helyzetet, hiszen Sophia már régóta nincs a képben, ideje lett volna már lépnem és egy fokkal feljebb emelnem a kapcsolatunkat. De úgy tűnik, nem vagyok rá képes.

- Mi lenne, ha egy kicsit letennéd a telefont és nem azon törnéd a fejed, hogy miért nem válaszol?! – üzletelt velem Harry s én kérdőn néztem fel rá. – Mostanában nem láttalak dalokat írni... és bár lehet, hogy egy kicsit abszurd helyzet, de talán most lenne ihleted.

- És még is miről írnék? Arról, hogy a lány, aki tetszik, szarik a fejemre? Egy számomra érthetetlen ok miatt?

- Ha ennyire biztos vagy abban, hogy okkal kerül téged, akkor legalább próbálj meg rá jönni, hogy mit csináltál.

- Fogalmam nincs, Haz. Fogalmam nincs.

- Tegnap még beszélt veled, igaz? – kérdezte és én bólintottam. – Tehát akkor nem sok minden történhetett. Tulajdonképpen szerintem semmi. De már megint erről beszélünk!

- Mert bosszant!

- Mindketten tudjuk, hogy egy türelmes ember vagyok. De az, amit most csinálsz, kezd igazán az agyamra menni – rázta meg a fejét amint felállt a kanapéról és magamra hagyott. És nem csodálkoztam. Ha nekem lett volna esélyem elsétálni magamtól, én is megtettem volna. Az nagydolog volt, hogy Harry idáig bírta. Niall ilyenkor már az ötödik szelet pizzáját enné, a szobájában elzárva. Louisról nem is beszélve. Ő valószínűleg nem is hallgatna meg, ha tudná, hogy Chanelről van szó. Úgy hogy hálásnak kell lennem, amiért Harry meghallgatott és még jó tanáccsal is ellátott. Bár nem igazán értem, hogy miként tudnék ilyenkor dalokat írni… Talán neki megy, de amit én jelen pillanatban képes lennék csinálni, messze áll az ő nyugalmas gondolat terelő ötletétől. Viszont annyira tudom magam kontrollálni, hogy ne tegyek kárt Harry házának falaiban.

Egy óra múlva Harry visszatért, és amint hallottam jó kedvűen telefonált valakivel a kertben. Ránéztem, mire megállt és sóhajtott egyet.

- Nyugalom, nem Chanelel beszéltem!

- Hát gondoltam, hogy, ha így lett volna, szóltál volna nekem.

- Haver komolyan, feküdj le aludni. Vagy vegyél egy hideg zuhanyt.

- Előbb zuhany, aztán alszok. Már, ha eltudok.

- Rendben, menj csak – csapott a vállamra, én pedig felindultam, majd a folyosón lévő fürdőszobában levetettem magamról mindent és kíméletlen hidegre állítottam a víz hőmérsékletét. Számat összeszorítva álltam be alá, és álltam ott, ameddig bírtam.

Mikor aztán minden végtagom átfagyott, vacogva elzártam a csapot, törülközőbe bugyoláltam magamat, majd az egyik vendégszobába mentem, ahol a takaró alá bújtam, persze miután a vizes törülközőt ledobtam magamról. Takaróba göngyöltem magam, majd lecsuktam a szemeim és számolni kezdtem, arra várva, hogy elaludjak.

Idegbetegen dobtam le magamról egy kis idő után a takarót, majd Harry szobájába caplattam és egy mackónadrágot halásztam ki a sok farmernadrág közül. Magamra vettem, majd leindultam és morogtam egyet a folyosóra érve, ezzel Harrynek jelezve, hogy ébren vagyok.

- Megvolt a zuhany?

- Meg – mormogtam.

- Használt?

- Kicsit.

- Nem tudsz aludni, ugye?

- Igen – nyúltam be a hűtőbe és kivettem egy sört. Felbontottam, aztán leültem és rögtön nagyokat kortyolva ittam belőle.

- Az az én mackóm?

- Aha. Kölcsönvettem. Majd visszaadom.

- Szét vagy csúszva Liam.

- Majd Chanel összerak – válaszoltam át nem gondolva a szavakat.

- Oh, igen? – terült el Harry arcán egy vigyor.

- Remélem. Ha szóba áll velem.

- Ha nem pedig elég egy –két mosoly, meg forró flört és…

- Ne is folytasd! Szerinte nem tudok flörtölni.

- Tudok róla – nevetett. – Már mondtad.

- Oh, tényleg? Nos, hát elvileg már javult valamit, de még mindig nem az igazi.

- Most, ahelyett, hogy itt idegeskednél, gyakorolhatnál például. Vagy mondtam, hogy ülj le dalt írni. Vagy csak zongorázni.

- Nincs kedvem Harry.

- Oké, akkor… kártyázzunk.

- Kártyázzunk? – vontam fel a szemöldökömet.

- Igen, kártyázzunk. Vegyél ki nekem is egy sört – mondta mielőtt ott hagyott volna, én pedig teljesítve kérését, két újabb sörrel mentem a nappaliba és a kanapénak döntve a hátam ültem le.

- Komolyan kártyázni fogunk? – kérdeztem mikor visszatért és letelepedett mellém.

- Miért ne?

- Hát jó, játsszunk.

- Végre! Ez a beszéd. Tudod mit? Fogadjunk is, csak hogy biztosan ne gondolj Chanelre és legyen miért küzdened.

- Rendben. Miben fogadjunk?

- Ha én nyerek, te… - kezdte – hm, akkor este, mikor már mindenki itt lesz, két feles után meztelenül a medencébe fogsz ugrani.

- De hideg van! És Chanel…

- Chanelnek meg legalább adsz egy löketet – vigyorgott. Van benne valami…

- Oké. Ha én győzök, pedig felállsz a konyhapultra, nyomsz egy sztriptízt Niallnek bokszerben és a végén lehúzod az alsód és megmutatod a feneked – vigyorodtam el én is eme csodás ötletemnek hála, miközben már el is képzeltem Harryt, amint Niallnek táncol.

- A szülinaposnak mindent – nevetett fel Harry, majd kezet ráztunk rá és egyikőnk arcáról sem lehetett levakarni a mosolyt.

Harry és a játék teljes mértékben elterelte a figyelem. Legurítottunk közben jó pár sört is, és talán már órák óta játszhattunk egy menetet, még mindig nem végeztünk. Néha voltak necces helyzetek, de csak Harry számára, gyengén tud játszani. Alig vártam, hogy végre győzzek, hiszen Niall plusz ajándéka Harrytől elképesztő lesz. Persze, eme gondolatok közepette ügyeltem rá, nehogy Harry túlságosan belejöjjön és ott tettem neki keresztbe, ahol csak tudtam.

- Hahó – hallatszódott az előszobából az a női hang, ami megmelengette a szívemet.

- Nocsak, nocsak – pillantott fel rám vigyorogva Harry. – Hello Chanel, gyere csak beljebb – kiáltotta neki. – Nem akarsz felállni és üdvözölni őt? Vagy átbeszélni a dolgaitokat? Esetleg flörtölni? – cukkolt, mikor belépett a nappaliba ő, ragyogó mosolyával az arcán és a szemkontaktust pedig rögtön felvettem velem.

- Sziasztok – mosolygott, majd megállt Harry mellett és úgy tekintett le ránk.

- Hello Chan. Mizu? – kérdezte Harry, és közben láttam rajta, hogy próbálja elnyomni feltörekvő vigyorát.

- Nem sok. Kártyáztok?

- Igen. Fogadtunk is. Ha még egy kicsit elterelnéd Liam figyelmét, az jó lenne, mert akkor én győznék, és meztelenül ugorhatna a medencébe.

- Oh? Szóval még fogadtatok is?

- Anélkül nem lenne elég élvezetes a játék.

- De nem hiszem, hogy még játszanotok kéne. Fél nyolc van. Kéne valamit készülni nem? És ígértél kaját. Éhes is vagyok.

- Igen, én is éhes vagyok. Most egyikünk sem nyert, oké?

- Hő, olyan nincs! Ha feladod Chanel és a kaja miatt, én nyertem!

- De Harry, nem sokára jönnek az emberek – mondtam és félve pillantottam Chanelre, aki szintén engem nézett.

- Jól van, oké. Egyikünk sem nyert – dobta le a lapjait. - De azért jó volt játszani – vigyorgott.

- Igen – álltam fel, majd megfogtam Chanel kezét és kihúztam a nappaliból. Remélem Harry vette a lapot.

- Hé, miért nem vetted fel nekem a telefont?

- Dolgom volt, és le voltam némítva.

- Aggódtam érted.

- Bocsi – motyogta, és nem nézett fel rám, ami kezdett bosszantani, így az álla alá nyúltam és felemeltem a fejét, hogy lássam gyönyörű szemeit.

- Mi a baj?

- Semmi Liam.

- Chanel, mondd el, ha megbántottalak, nem akarom, hogy haragudj rám. Kérlek – simítottam a kezem az arcára, mikor nyitódott az ajtó és Louis lépett be rajta.

Chanel távolabb lépett tőlem, majd megfordult és a konyhába ment, én pedig felsóhajtottam és a hajamba túrtam.

- Ha csak negatívat tudsz mondani, meg se szólalj! – mondtam Louisnak, majd követtem Chanelt a konyhába. Addigra már Harry is bent volt és mosolyogva beszélgettek.

- Na, most már ehetsz! – mondta Haz, én pedig le is ültem mellé, de közben végig Chanelt néztem. Nem hiszem el, tényleg megbántottam, a tudtom nélkül! Mégis hogy sikerült ezt Payne?

Enni kezdtem, de a tekintetem nem vettem le az előttem ülő lányról, aki szintén evett. Azt sem érzékeltem, mikor Louis belépett, csak akkor eszméltem fel rá, mikor Harry felszólalt.

- Niall?

- Niall készülődik. Tudja, hogy megyünk valahova.

- Oh, hát úgy sem lehetne teljesen eltitkolni előle.

- Én is éhes vagyok – ült le Hazza mellé, majd felnyitotta az egyik pizzás dobozt, és elvett egy szelet pizzát. – Te talán aludtál? – nézett rám, én pedig szemöldök ráncolva lenéztem magamra, és akkor esett le, hogy csak egy mackó gatya van rajtam.

- Ja, csak készültem aludni, de nem tudtam.

- Apám, Niall viszont egész nap döglött. Hiába próbáltam kirobbantani az ágyból, nem lehetett.

- Csak gyűjti az erőt az estére – vigyorgott Harry. – Úgyis leissza magát a sárga földig?

- Niall? – szólalt meg kicsit döbbenten Chanel, Harry meg bólintott.

- Nem láttad még Niallt részegen? Huh, akkor ma fogod – nevetett.

Nem sokat fogtam fel az elhangzott párbeszédről, igazából csakis Chanelre koncentráltam. Annyira szuggeráltam, és annyira vártam, hogy rám nézzen. De ez egyszerűen nem történt meg, és miután befejezte a kajálást, Harryvel a nappaliba ment, hogy elkezdjék a minimális díszítést. Louis lelépett még három pizza szelet után, én pedig egyedül maradtam a konyhában, az idióta gondolataimmal és a béna hangulatommal.