2017. május 6., szombat

[II. 8. - Csak egy álom volt]

Halihalloo,
aw, szerintem egészen édes rész lett a végét leszámítva, but ah imádom az ilyen Lanel momenteket!:3 Valamint a következő fejezet is elég jó lesz, úgy hogy készüljetek! ;) Jó olvasást! Xx♥


Chanel Adele Sangster

A délután további részében Leana félre vont, hogy „kipletyizhessük“ magunkat, ahova Madisont is hívtuk, de ő inkább maradt a nappaliban apával és Liammel, hogy nyugodtan legeltethesse a szemét a barátomon. Egyáltalán nem volt az ínyemre a pletyizgetés Leanaval, de nem akartam visszautasítani sem. Valahogy nyugodt szívvel hagytam Liamet apával, talán mert tényleg látom a változást rajta, amit Penelope emlegetett. Anya persze ugyanolyan volt, mint mindig is és ez egyáltalán nem lepett meg. Miután megunt minket, Leana esküvőjével kapcsolatosan kezdett intézkedni, noha Leana szerint már minden készen áll a nagy napra. Az esküvő pontosan egy hónap múlva lesz és anya felajánlotta – sokkal inkább követelte –, hogy maradjunk addig, de rögtön megmondtam neki, hogy biztos, hogy előtte még hazautazunk Londonba. Este miután hazaérkezett Brody a lovaspólóról, a hatalmas vacsoraasztalhoz ültünk és közösen megvacsoráztunk. Szó esett természetesen az esküvőről, Madison közelgő ballagásáról, Brody lovaspólójáról és persze minket sem lehetett kihagyni a sorból. Végig hallgattam, ahogy apám elecsetelte mennyire sikeres a cégeivel, anyám pedig nagyképűen fűzte hozzá a megjegyzéseit. Alig vártam, hogy Liammel végre kettesben lehessünk és ágyba bújhassunk, a szemeim a vacsora végére már majdnem teljesen lecsukódtak és annyira fáradt voltam, hogy azt hittem, nem bírok felállni a székről.
Valahogy aztán sikerült eljutnunk a liftig, a liftből pedig a fürdőszobámba, ahol gyorsan megfürödtem, majd Liam egyik pólójában és leggingsben bújtam be mellé az ágyba.
- Te nem fürdesz? – kérdeztem egy ásítást elnyomva, majd befurakodtam a karja alá és a fejemet a mellkasára hajtottam.
- Hát kellene, de rám cuppantál szóval szerintem csak reggel lesz belőle valami – jegyezte meg mosolyogva, mire én is elmosolyodtam és a fejemet jobban fúrtam a mellkasába.
- Akkor jó. Sosem gondoltam volna, hogy itt fekszek majd egyszer veled, a gyerekkori ágyamban – mondtam halkan.
- Hát én tudtam, hogy egyszer elfog jönni ez a pillanat. Azt hitted, elvennélek úgy, hogy nem hoztál el a szüleid házába?
- Oh, jesszusom, nehogy már te is ezzel gyere – nevettem fel kínosan, mire ő is nevetni kezdett és ezáltal a fejem is gyorsan fel-le emelkedett a mellkasán.
- Anyukád tényleg egy… különleges személy – mondta kuncogva, miközben az ujjaival apró köröket írt le a vállamon.
- Ah, de még mennyire – morogtam.
- De nem olyan vészes. Ki lehet bírni.
- Aha, hát persze. Ezt csak azért mondod, mert túl jószívű vagy és kedves. És mert nem az igazi oldalát láttad a mai délután folyamán. De még így is kiállhatatlan.
- Chan, ő az anyukád, akármilyen kiállhatatlan egy személyiség is. És tudom, hogy szereted.
- Liam, hanyagoljuk a témát, oké? – nyöszörögtem fel. – Semmi kedvem anyámról veszekedni.
- Nem veszekszünk. Nyugodtan beszélgetünk. De persze, ha szeretnéd.
- Apa viszont tényleg megváltozott. És szerintem Brody miatt. Lehet, hogy mindvégig egy fiúra lett volna szüksége, és elviselhetőbb lett volna. Kár, hogy utolsóként jött össze.
- Én is jót beszélgettem apukáddal. És szerintem kedvel engem – jegyezte meg büszkén, mire felkuncogtam és felemeltem a fejem a mellkasáról, majd megtámasztottam az állam ott, így tökéletesen ráláttam.
- Téged ki ne kedvelne? – kérdeztem kuncogva.
- Tudom, imádnivaló vagyok.
- Annyira, hogy le sem tudod kaparni magadról Madison tekintetét.
- Na de Chanel – nevetett fel, én pedig bosszúsan meredtem rá. – Ne féltékenykedj, habár neked még ez is kifejezetten jól áll – simogatta a mutatóujjával az arcomat.
- Az a kis kígyó, egész este illegette magát és próbálta magára hívni a figyelmedet. Azt hiszi, hogy nem szúrom ki miben mesterkedik? Rögtön láttam, hogy nézett rád a balett teremben – morogtam.
- Chan, ő még csak egy kislány, ne bánj már vele ilyen durván.
- Egy kislány? Tizenkilenc éves.
- De hozzám képest egy kislány.
- Pft, és akkor hozzám képest?
- Menj már, egy évvel vagy idősebb nálam! – mosolyodott el.
- Akkor is. Nem régen még én is kislány voltam. Szóval akkor te mindvégig egy kislányként tekintettél rám?
- Micsoda? Dehogyis! Már ne haragudj baby, de rád nem igazán lehetett azt mondani, hogy kislány vagy – vigyorodott el kajánul, mire a mellkasára csaptam, aztán visszafektettem a fejemet a mellkasára és éreztem, ahogy az egész arcom felhevül.
- Brodyt azt hiszem kedvelem – próbáltam terelni a témát.
- Tényleg? – kérdezett vissza meglepetten.
- Ne csodálkozz már ennyire! Én is vagyok képes szeretni a családomat. Vagy legalábbis egy hatodát. De Brodyt tényleg kedvelem. Magamra emlékeztet – sóhajtottam fel.
- Mmm, magadra?
- Látok némi lázadást a szemeiben, ami Leananál soha nem volt meg, Madisonnál szintúgy. És van egy olyan érzésem, hogy a szüleim csak azért engedtek neki a focival és dobolással, hogy elkerüljék nála a lázadást és ne jusson szegény gyerek olyan sorsra, mint én. Talán sikerül is nekik. De azért én bízom benne, hogy Brody nem adja meg magát és nem faragnak belőle egy sznob királyfit, aki aztán majd átveszi apa és anya birodalmát.
- Örülök neki, hogy kedveled. Szerintem is jó fej srác.
- Meglátjuk majd, hogyan reagál, ha adom egy kicsit alá a lovat.
- Chanel… - szólt figyelmeztető hangon, mire elvigyorodtam.
- Tessék? – kérdeztem vissza ártatlanul.
- Ne szúrj ki a szüleiddel.
- Oh, nekem aztán eszem ágában sincs kiszúrni velük! Csak ellátom Brodyt pár jó tanáccsal.
- Hiába erőlködöm, szeretem mikor ilyen szemtelen vagy – sóhajtott fel, én pedig felkuncogtam és újból felemeltem a fejem, hogy rálássak.
- Tudtam, hogy tetszik neked – vigyorogtam rá, mire ő égnek emelte a tekintetét, aztán lebiggyesztett ajkakkal megrázta a fejét.
- Nekem minden tetszik benned – mondta, miközben végig nézett rajtam és a tekintete elidőzött az ajkaimon. – Szeretem, mikor ilyen vadóc vagy és szarsz mindenre és csak a fejed után mész. Nem azt mondom, hogy ez mindig előnyös, de tetszik, hogy ilyen vagy. Talán, ha az elejétől fogva nem lettél volna olyan határozott és bátor, lehet nem sikerült volna levenned a lábamról.
- Szóval leveszlek a lábadról? – vontam fel vigyorogva a szemöldökömet. – Szerepet cseréltünk, Liam? Nem fordítva kéne ennek lennie? – kérdeztem incselkedve, mire hirtelen mozdult és a matracba passzírozott, míg ő a lábaim közé ereszkedett és mindkét kezét a csuklóm köré fonva szintén a matracba nyomta.
- Én már réges-régen levettelek a lábadról – hajolt le a hozzám és a homlokát az enyémnek támasztotta, miközben az orrát az enyémnek dörgölte. – Tudom, hogy nem tudsz nekem ellenállni – suttogta, miközben ajkai súrolták az enyéimet.
- Mhm, igazad van – sóhajtottam fel és az ajkai után kaptam, de elhúzódott a fejével és önelégülten vigyorogva nézett le rám.
- Aludt már más fiú is rajtam kívül az ágyadban? – kérdezte, miközben oldalra biccentette a fejét, nekem pedig torkomon akadt a levegő a gyors témaváltása miatt. Basszus, hogy jön ez most ide? És mégis mit válaszoljak neki? Megfog haragudni?
- És aludt már más lány is rajtam kívül a te ágyadban? – kérdeztem vissza viszonylag lazán, de nem pillantottam fel a szemeibe.
- Én kérdeztem előbb Chanel – dörgölte az orrát újra az enyémnek, én pedig lehunytam a szemeimet és felsóhajtottam. Kétségbeesetten vágytam a csókjára.
- Nem akarod tudni a választ – préseltem ki magamból.
- Oh de igen, tudni akarom. Szóval? Hányan? – kérdezte akaratosan, én pedig az alsó ajkamba haraptam és felnéztem rá.
- Nem tudom. De egy páran az biztos – suttogtam. – Különben is, miért olyan fontos ez? Ezer éve volt.
- Csak tudni akartam – engedte el a kezeim, aztán mellém dőlt, mire felé fordultam az oldalamra és az egyik kezemet a párnára raktam a fejem mellett.
- Nos, lássuk csak, ott volt Tomy, a legmenőbb srác a gimiben, Dean a szomszéd srác, a kertész fia…
- Oké Chanel, ennyire részletesen nem akartam róla tudni, de kösz, hogy felvilágosítottál – szólt rám, mire felnevettem és rágördültem, és most én nyomtam a kezeit a matracba.
- Csak nem féltékeny vagy? – kérdeztem kacéran és izgatottan vártam a reakcióját, miközben telt ajkaival szemeztem.
- De igen, még hozzá rohadtul. Mit gondolsz, Dean még mindig a szomszédban lakik? – morogta, mire felnevettem és a számat az övére nyomtam.
- Nem vicces Chanel, nem hatsz meg. Erről nem akartam tudni – motyogta durcásan.
- Ne féltékenykedj Payno, azok mind azért voltak, hogy felbosszantsam a szüleimet – kuncogtam.
- Mi? Szóval rátok is nyitottak? – kérdezte elkerekedett szemekkel.
- Erm… aha. Apa iszonyú pipa volt.
- Akkor most is lefog ellenőrizni minket?
- Lehet – feleltem vigyorogva. – Felbosszantjuk?
- Chanel Sangster, te sose hagysz ki egyetlen lehetőséget sem, hogy kiidegeld a szüleidet, nem igaz?
- Csak vicceltem, kétlem, hogy apa ellenőrizgetne. Felnőtt nő vagyok már, azt csinálok, amit akarok. De te, fiatalúr, tartozol még nekem egy válasszal – böktem a mellkasára, mire újra mozdult és visszanyomott maga alá.
- Nos, lássuk csak, ott volt Cami, az első barátnőm, aztán Laura, aki egy időben a bébiszitterem volt…
- Liam Payne, mindig is tudtam, hogy idősebb nőkre buksz – szakítottam félbe, mire szélesen elvigyorodott. – De igen, folytasd csak – kértem, mire a homlokát ráncolva nézett rám.
- Azt hittem féltékeny leszel, elvörösödsz, és a mellkasomat püfölöd majd mérgedben.
- Elszámítottad magad Payne. Azt mondtad első barátnő? Aligha jutottál be a bugyijába… tizennégy évesen? – kérdeztem vissza vigyorogva, mire felnevetett és megrázta a fejét.
- Jó, igazad van. Viszont a bébiszitter…
- Hány évesen volt még bébiszittered? – kérdeztem elkerekedett szemekkel.
- Mondja ezt a lány, aki most mutatott be a dadusának!
- Penelope nem egy dadus! – kiáltottam fel. – Penelope a nevelőnőm volt és a tanítóm és az egyetlen barátom ebben a házban. Oké, persze, születésemtől kezdve vigyázott rám, de ő akkor sem egy dadus.
- Egyébként meg Laura akkor jött át, mikor anya és apa randizgatni mentek esténként.
- Na és mi van a nővéreiddel? Ők nem vigyáztak rád?
- Általában mindig a barátnőiknél lehettek, ha anyáék is kimozdultak.
- Oh, szegény kicsi Liam, őt pedig otthon hagyták a bébiszitterrel – biggyesztettem le a számat, mire felnevetett és teljes súlyával rám ereszkedett.
- Egyszer velem aludt, mert előtte horrorfilmet néztünk – emlékezett vissza. – És egyszer megcsókoltam, mire pofon vágott.
- Oh, csak nem? – nevettem fel.
- De – biggyesztette az ajkait. – Nem volt vevő a kisfiús bájomra. De nem is kellett aztán, mert ott volt Kathy.
- A második barátnőd? – kérdeztem rá a nevetésemet visszatartva.
- Pontosan. De vele sem jutottunk el sokáig.
- Mondd csak, te minden héten váltogattad a barátnőidet?
- Nem – nevetett fel.
- És akkor még én voltam a rossz tinédzserkoromban! James, mik ki nem derülnek rólad!
- Oh, fogd be – nyomott még jobban a matracba.
- A szüleidnek sok problémájuk volt veled, mi? Ezért volt még annyi idősen is bébiszittered, ugye? Tudod, a múlthéten azt mondta Karen, hogy ha bármire szükségem van, csak hívjam fel, lehet, elcsevegek majd róla veled.
- Bosszantó egy nőszemély vagy – nevetett fel, aztán az ajkait végre az enyéimre nyomta. Próbáltam a kezeimet kiszabadítani a szorításából, mire végre elengedett így a nyaka köré tudtam fonni és a hajával játszani. Tetszett, ahogy így rajtam feküdt és imádtam, ahogy csókolt, de nem akartam felbátorítani. Nem álltam még készen rá, hogy újra felkínáljam neki magam, habár az előző kis megjegyzéseimmel talán nem ezt sugalltam. Éppen ezért megszakítottam a csókot, mire ő a fejét rögtön a nyakamba temette, én pedig az ajkamba haraptam és a kezemet a fejére helyeztem, miközben próbáltam gyorsan kitalálni, hogyan utasítsam el finoman. – Egyébként miért nem azokat a fehér neműket hordod, amiket vettünk? Vagy azt a szexi hálóinget? Nem mintha bánnám, hogy a pólómban vagy.  És nadrágban sem láttalak még aludni – emelte a fel a fejét és az alsó ajkát biggyesztve nézett le rám.
- Így kényelmes most – erőltettem egy mosolyt magamra.
- Hát biztos vagyok benne, hogy ruhák nélkül kényelmesebb lesz.
- Liam… elég fáradt vagyok, aludhatnánk? – kérdeztem halkan, mire megállt a tevékenykedéseiben, végül újra rám rogyott, és csak a kezét emelte fel, hogy lekapcsolja a kislámpát az éjjeli szekrényen.
- Aludjunk – suttogta, aztán egy rövid csókot nyomott a számra. – Jó éjszakát – dörzsölte az orrát az enyémnek. – Álmodj szépeket – adott egy utolsó puszit, aztán visszatemette a fejét a nyakamba, én pedig a haját csavargatva merültem álomba.

- Komolyan azt hiszed, hogy menekülhetsz? – mély, öblös nevetés hangzott fel, én pedig kétségbeesetten pillantgattam magam mögé, miközben olyan gyorsan szedtem a lábaimat, amennyire csak tudtam. – Chanel. Úgyis megtalállak – énekelte továbbra is nevetve, én pedig elvágódtam egy kiálló faágban. Gyorsan tápászkodtam fel és futottam tovább, mikor is elértem hirtelen a házunkhoz. Előttem magasodott az ismerős palota, a füvön apa és Brody hevert, körülöttük hatalmas vértócsákkal. Megszédültem a látványra, megálltam és azt se tudtam, merre szaladjak tovább. A szemeimet képtelen voltam elszakítani apa és Brody élettelen testétől, mikor is kiáltás hallatszódott odafentről, így újra szedni kezdtem a lábaimat. Ahogy felértem a dombon, megláttam az ajtó előtt Liamet, akit három fekete ruhás, fekete maszkos fogott le. Liam kétségbeesetten próbált szabadulni a karjaik közül, de túlerőben voltak, esélye sem volt szabadulni. Futni kezdtem felé, mikor hirtelen a semmiből előlépett még egy fekete ruhás, Liamre szegezve egy pisztolyt. Megtorpantam és rettegve néztem, próbáltam kivenni az illető arcát, de nem is kellett olyan sokáig erőlködnöm, hiszen felém fordult és lehúzta a maszkját. Damon volt az, egy undorító vigyorral az arcán, feje vérzett, pontosan úgy, ahogyan utoljára láttam őt – Liam nappalijában, mikor Liam helyett saját magára lőtt. – És most pedig végig nézed, ahogy meghal. Pontosan úgy, ahogy azt évekkel ezelőtt is akartam. Ezúttal nincs menekvés Chanel. Mind meghaltok. De előbb a kis nyálgéped – vigyorgott, aztán visszafordult Liam felé, én pedig kiáltozni kezdtem, torkom szakadtából üvöltöttem. Mindhiába. A fegyver eldördült, Liam pedig élettelenül hullott a kőre. – És most te következel – fordult felém Damon.

Én pedig azelőtt keltem fel, mielőtt Damon fegyvere eldördülhetett volna.
- Chanel! Chanel ébredj! – rázogatott Liam, én pedig ekkor döbbentem rá, hogy kiáltozok. – Csak egy álom volt, nincs semmi baj. Csak egy álom volt baby – ismételgette, miközben a mellkasára vont és simogatta a hajamat. Halk zokogás tört fel a torkomból, mire a fejemet még jobban nyomtam a mellkasába és próbáltam elfelejtkezni az álmomról. Apa és Brody testének látványáról. Liam élettelen testéről, ahogy a földre hullt, miután Damon golyót repített a szívébe. És Damon undorító vigyoráról, ami azóta kísért, hogy megöltem őt. 

2 megjegyzés:

  1. baromi jó lett a rész imádtam alig várom kövi részt remélem minden rendben fog jönni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett és hát majd meglátjuk. ;) Xx♥

      Törlés