2017. április 29., szombat

[II. 7. - Hiányoztál Pammy]

Halihalloo,
végre jobban megismerhetitek Chanel családját, ahol felnőtt és a múltját.:3 Mondjátok el véleményeiteket Chan szüleiről, valamint testvéreiről és, hogy ti hogyan reagáltatok volna Chanel anyjára.:D Remélem tetszeni fog, jó olvasást! ;) Xx♥



Chanel Adele Sangster

Penelope sok mindent elmesélt, amik az elmúlt években történtek itthon, én pedig figyelmesen hallgattam végig. És hát nem mondanám, hogy az elmondottak alapján egy újabb összkép alakult ki a szemeim előtt a családomról. Bár Penelope makacsul állítja, hogy a szüleim igenis megváltoztak, én ezt csak akkor fogom elhinni, ha majd a két szememmel látom. Miután elfogyasztottuk a gesztenyepürét, Liammel leindultunk a partra, ahol apám és az öcsém „játszottak”. Fogalmam sem volt róla, hogy mit játszhattak, de apa úgyis biztos csak az örökséggel és a munkájával tömi tele szegény öcsém fejét, aki még csak alig töltötte be tizenötödik életévét. Szegény gyerek.
- Wow, hű ez egy belső udvar? – kérdezte Liam, miközben körbe fordult, és tovább mentünk a kövön.
- Mondtam, hogy egy kibaszott palotában laknak. A ház ezen szárnyán laknak az itt dolgozók, köztük Penelope is – mondtam, miközben magunk elé biccentettem a fejemmel. Kikerültük a szökőkutat, ami középen állt, aztán újra beléptünk a légkondicionált épületbe. Előttünk elhaladt két egyenruhába öltözött lány, gondolom felszolgálók vagy takarítok lehettek, de amint megláttak minket, elhallgattak és amilyen gyorsan csak tudtak eltűntek a szemeink elől. A következő terasz ajtóhoz léptem, majd végre kiértünk a kertbe, ami egyben volt a tengerparttal. Hatalmas medence következett kerti bútorokkal, mini bárral és hatalmas grill sütővel. Rögtön ezután két új focikaput véltem felfedezni a fűben és az apámat, valamint az öcsémet. Brody éppen próbálta kicselezni apát a foci labdával, és mikor sikerült neki, szinte rögtön rárúgta a kapura.
- Ennyi vagy! – kiáltott fel lihegve, aztán kezeit a levegő dobva futotta körbe apát újra meg újra, aki a térdein támaszkodva lihegetett és nézte ujjongó fiát. A látványuktól majd hogy nem nevetésre fakadtam. Ugyan már, apa mégis mióta focizik? Egyáltalán mióta játszik a saját gyerekeivel? Azt hittem erre nincs ideje.
- Jól van, gyerünk megint, lássuk, mekkora szád van miután elvertelek – egyenesedett fel és Brody felé indult, aki már észre vett minket, mégis vigyorogva hátrált apa elől.
- Ööö… apa, előbb… - mondta, mire apa megfordult és amint meglátott egy vigyor terült el az arcán. Már majdnem boldognak tűnt, amiért láthat. Mindig mondtam, hogy a családom egy színpadon is megállná a helyét, olyan profin tudnak nem valós érzelmeket kicsikarni magukból.
- Palmer! – mondta szélesen mosolyogva és már el is indult felénk. – Örülök, hogy megérkeztetek. Hogy vagy? – kérdezte, aztán hozzám hajolt és egy-egy puszit nyomott az arcomra. Hűha.
- Jól – válaszoltam ledermedve, apa pedig már vigyorogva Liam felé is fordult.
- Szia Liam, jó téged látni – nyújtotta felé a kezét.
- Jó napot Mr Montgomery – köszönt vissza udvariasan Liam, én pedig erősen az ajkamba haraptam, nehogy elfintorodjak.
- Ugyan, nyugodtan szólíts csak Calebnek.
Mi van?
- Brody, nem akarod üdvözölni a nővéredet? – kiáltotta hátra apa, aztán visszafordult felénk. Pár másodperc múlva ott termett előttünk Brody fehér pólóban, fekete gatyában, foci cipőben és fehér zokniban. Barna haja a homlokába hullott, kék szemeivel pedig szinte vigyorgott rám.
- Sziasztok – köszöntött mosolyogva.
- Szia – válaszolt Liam, aztán neki is bemutatkozott, én pedig csendben figyeltem őket.
- Te meg az elveszett nővérem. Örülök, hogy végre megismerhetlek Palmer – mosolygott barátságosan. Esküszöm, hogy normális akartam lenni, de nem tudtam az undok énemet visszafogni.
- Szintúgy Brody – mondtam ömlengve és vigyorogva, aztán édesapám felé fordultam és rajongva néztem rá. – Mondd csak, apu, te mégis mióta focizol? – kérdeztem negédesen, miközben Liam a kezeit észrevétlenül a csípőmre csúsztatta és megszorította azt. Te engem csak ne szorítgass Payne, pont most padkáztál le az apámmal!
- Hát Brody már egészen kisbaba korában nagyon érdeklődött a labdák iránt, aztán pedig egyenesen oda volt a fociért – mondta apa a vállát vonogatva és jól érezhetően zavarba jött, amit én felettébb élveztem.
- Mmm, értem – folytattam mézes-mázos hangon, aztán újra Brody felé fordultam. – De gondolom, nem csak focizol, hiszen kizárt, hogy valami komolyabb sportágat ne űzz – mondtam komolyan. – Mármint nekem is muszáj volt vívnom balettozás mellett, Leana is lovagolt az élszurkolás mellett és Madisonnal is összefutottam a balett teremben – pislogtam mosolyogva, Brody pedig elnevette magát és a hajába túrt.
- Így van, Brody lovaspólózik – jelentette be büszkén apa, Brody pedig csak megforgatta a szemeit.
- Amit amúgy ki nem állhatok, de ha nem lovaspólózom, akkor nem focizhatok, szóval – vont vállat, miközben zsebre dugta a kezeit.
- Elég ismerősnek hangzik – mondtam vigyorogva. – És, milyen hangszeren játszol? – váltottam témát és közben apám reakcióit figyeltem.
- Dobolok.
- Zenei téren, szabadon engedtük Brodynak, hogy válasszon – felelte apa most már nem olyan széles vigyorral az arcán, ami engem felvillanyozott.
- Milyen nagylelkű! – kaptam az arcomhoz, Liam ujjai pedig újra a bőrömbe vájtak és visszahúztak maga mellé a földre.
- Chanel… - mormogta hátulról a fülembe.
- Miért nem megyünk be és hűtsük le magunkat egy kis limonádéval? Édesanyátok is hamarosan megérkezik majd Leanaval.
- Én előbb még szeretném körbe vinni Liamet, ha nem baj. Megmutatnám neki a vitorlásokat is. Nem sokára csatlakozunk hozzátok – mosolyogtam apára.
- Persze. A nappaliban leszünk – osztotta meg velünk, aztán Brody vállára rakta a kezét és elkezdte felfelé tolni. Figyeltem, ahogy átkarolta és egymás mellett mentek felfelé, miközben eltűnődtem, hogy én álltam –e valaha is ilyen közel apához, mint kisöcsém.
- Jól vagy? – rántott ki a gondolataim közül Liam, mire felé kaptam a fejem és elmosolyodtam, ahogy a szemeim az aggódó barna szempárba ütköztek.
- Igen – hajoltam hozzá, miközben a kezem a tarkójára csúszott, majd megcsókoltam őt. Éreztem, hogy meglepődött, de nem hagytam neki időt ahhoz, hogy elhúzódjon, hanem csak csókoltam és még közelebb vontam magamhoz. Kezeit a derekamra fonta és ő is közelebb vont magához, miközben szenvedélyesen visszacsókolt. Az ajkába haraptam, majd elhúzódtam tőle így a száját is meghúztam és így váltunk el egymástól. Gyorsan szedte a levegőt, amin muszáj volt mosolyognom, miközben a kezemet lecsúsztattam a karján és összekulcsoltam végül az ujjainkat.
- Ezt miért kaptam? – kérdezte egy apró mosollyal a száján.
- Mert szeretlek – feleltem neki szinte azonnal, aztán elhúzódtam tőle és a hömpölygő tengerre vezettem a tekintetemet, miközben húzni kezdtem le a fűről a homok felé.
- Én is szeretlek. Milyen vitorlásokról beszéltél? – kérdezte, én pedig elnevettem magam és kisepertem az arcomba hulló hajtincseket, amiket a szél fújt oda.

Liammel sétáltunk egy kicsit a tengerparton, megmutattam neki a vitorlásokat és jetskiket amik mind a szüleimhez tartoztak, aztán a házat megkerülve és az istálló felé mentünk vissza. Benéztünk a két lóhoz, egyiküket sem ismertem, a régiek biztosan meghaltak az évek alatt. Megígértem Liamnek, hogy itt létünk alatt felülhet majd az egyik lóra, ő pedig azt ígérte meg, hogy valamelyik nap kifutunk majd a tengerre az egyik vitorlással.
Amint kiléptünk a liftből a nappaliba, édesanyám hangja volt az első, amit meghallottam, noha még egyikkőjüket sem láttam.
- Remélem, Daniel édesanyja nem ront el semmit!
- Anya, ezt már megbeszéltük! – sóhajtott fel Leana. – Rachel csak jót akar és segíteni akar, ugyanúgy, mint te.
- Ő csak segítsen a saját lánya esküvőjénél. Mivel fia van, nincs sok beleszólása a dolgokba – válaszolta makacsul anya, én pedig megforgattam a szemeimet. Oh, hogy én mennyire hiányoltam a családomat!
- Anya, Danielnek nincs lány testvére – mondta unottan Leana.
- Na, akkor meg ne is szóljon bele a mi esküvőnkbe.
- Úgy érted az én esküvőmbe!
- Sziasztok – szakítottam őket félbe, mert már kezdett megfájdulni a fejem anya parancsoló és makacs hangszínétől.
- Hát itt vagytok! – fordult felénk egy hatalmas mosollyal az arcán, és Madison is rögtön felkapta a fejét a könyvéből. Hiába mereszted a boci szemeidet kislány, Liam aligha vesz észre.
- Szia, anya – köszöntem neki unottan, mire Liam megszorította a kezemet, ezért egy vigyort erőltettem az arcomra.
- Palmer édesem, hiányoztál – jött felénk, aztán a karjaiba font, én pedig elengedtem Liam kezét és szintén átöleltem. – Hogy vagy? Minden rendben? Ez a vágás, még mindig olyan ronda – húzta el a száját, miután eltolt magától nekem pedig fintorba kúszott az arcom. Persze, hogy muszáj ezt felhoznia.
- Hát itt van az én kishúgocskám! Hiányoztál Pammy. A lehető legjobb időpontban engedtek ki – jelent meg anya mellett boldogan Leana, aztán elragadott a karjából és szintén átölelt.
- Szia, Lea – nyögtem ki, miközben ő csak szorongatott magához, aztán elengedett és aggódó tekintettel kezdte mustrálni a varratot az arcomon. Oh, na, ne már!
- Mi történt az arcoddal? – kérdezte az ajkait biggyesztve.
- Hosszú történet – feleltem magamra erőltetve egy mosolyt.
- Azért majd meséld el – mondta, mielőtt elengedett volna, nekem pedig nagyon kellett erőlködnöm, nehogy megforgassam a szemeimet.
- Liam, örülök, hogy látlak! – nyomott anya egy-egy puszit Liam arcára, belőlem pedig egy sóhaj szakadt ki. Miért kell ennyire mézes-mázos lennie Liammel, mikor igazából egyáltalán nem ilyen?
- Úgyszintén Mrs Montgomery.
- Örülök, hogy Palmerrel újra egymásra találtatok. Sokkal nyugodtabb vagyok, ha a kislányom mellett egy ilyen rendes úriember van.
- Ugh – motyogtam, míg pár lépést feléjük léptem, de persze Leana követett. – Anya, nem vagyok már kislány – mondtam, mire felém fordult oldalasan.
- Hát persze, hogy nem vagy már kislány édesem. Csak úgy örülök, hogy itt vagytok és rendben vagytok. Tényleg a legjobb időpontban érkeztetek. Leana nemsokára megnősül – mondta büszkén, miközben a nővéremre pillantott.
- Gratulálok – préseltem ki magamból.
- Ugyan Pammy, ne fintorogj már! – kuncogott fel Leana és a kezével finoman a vállamra csapott. – Akkor Palmer is koszorúslány lesz és így tökéletes lesz a létszám! – csapta össze a tenyereit, én pedig kikerekedett szemekkel meredtem rá. Várjunk csak! Ugye nem mondta tényleg azt, amit az előbb hallottam?
- Még szép, hogy koszorúslány lesz. Te, Madison és Michelle. Legnagyobb, középső és a legkisebb – lelkendezett anya.
- Várjunk csak, nem akartatok előbb engem megkérdezni erről? – kérdeztem élesen.
- Ugyan Palmer, a nővéred esküvőjéről van szó! – dorgált meg Leana.
- És tökéletesen kibírnám, ha nem kellene koszorúslánynak öltöznöm – bólintottam.
- Pammy, ne rontsd el a kedvemet! Légy az egyik koszorúslány! Annyira édesek lesztek Madsszel és Michellevel! – ujjongott.
- Azt se tudom, ki az a Michelle – morogtam.
- Michelle édesapád nővérének a két éves kislánya – válaszolta anya. – Holnap mennünk kell a ruhaszalonba! Le kell vennünk a méreteid és…
- Még nem egyeztem bele – mormogtam makacsul.
- Oh, Palmer! – sóhajtott fel Leana. – Légy szíves. A nővéredért.
- De…
- Palmer, ne ellenkezz, a nővéred koszorúslánynak akar téged, akkor az is leszel! – vágott félbe anya és jelentette ki szigorúan. Éreztem, ahogy a düh forrni kezdett bennem, de mielőtt még kitörhettem volna, mellénk sietett apa.
- De jó, hogy újra együtt a család! Leana, kincsem, biztos vagyok benne, hogy gyönyörű esküvőd lesz. És Palmer pedig gyönyörű koszorúslány lesz – nézett rám mosolyogva.
- Hát, kelleni fog pár doboz púder, mire elfedjük azt a csúnya sebhelyet az arcodon – viháncolt Leana, nálam pedig betelt a pohár.
- Nem fogom takargatni a kedvedért. Vagy sebhelyesen leszek koszorúslány, vagy sehogy – mondtam durván és felvont szemöldökkel meredtem rá.
- Palmer… - kezdte zavartan.
- Madison, Brody, bemutatkoztatok már egyáltalán Palmer barátjának? Brody? Úgy gondolom, lenne mit mesélned Palmernek magadról – szakította félbe anya Leanat, aki ezek után csak zavartan mosolyogva megfordult és visszaindult a kanapésziget felé.
- Már bemutatkoztunk anya – mondta Brody mosolyogva teljesen normál hangerőben. – És gondolom Palmer nem csak egy napot marad, így lesz időnk megismerkedni.
- Jól van – felelte anya. - Madison…
- Már én is találkoztam velük. Éppen a balett teremben voltam, mikor bejött Palmer – mondta mosolyogva, és csupasz lábát lóbálva a fotelben ülve. Ez a kis kígyó. Kétségtelenül próbálja magára vonni Liam figyelmét.
- Rendben. Az emelten úgy hagytunk mindent, ahogy te hagytál – fordult felém anya mosolyogva.
- Láttam – mormogtam.
- Elnézést, Brody, összekészítettem az edzős táskádat a lovaspólóra – jelent meg Penelope, mire Brody felpattant, aztán mellettünk elsietve már át is vette tőle a táskát.
- Köszönöm Penelope. Én akkor megyek is és vacsorára jövök – lépett oda hozzánk, aztán egy puszit nyomott anya arcára.
- Jó edzést fiam! – kiáltotta utána apa.
- Köszi.
- Penelope, ma két terítékkel többet kérünk az asztalra – mondta anyu.
- Úgy lesz asszonyom – felelte Penelope.
- És hozza rendbe Palmer szobáját is kérem.
- Még valamit, asszonyom?
- Egyelőre ez minden, elmehet – mondta anya, aztán a kanapék felé kezdett vezetni minket, majd helyet foglaltunk apa mellett és ő maga is leült. – Mikor is lett vége a közmunkának? – kérdezte anya, én pedig az alsó ajkamba haraptam, aztán Liamre pillantottam fél szemmel, aki csak továbbra is barátságosan mosolygott és szintén engem mustrált. Hát akkor kezdődjön a vallatás.
- Nem régen – feleltem. – Úgy két hete.
- És rögtön Liamet hívtad? – kérdezett tovább anya, én pedig lassan megráztam a fejemet.
- Nem hívtam senkit sem. Amúgy sem tudtam volna. Liam talált rám – mondtam, miközben a szemeimet kilakkozott körmeimen hagytam és az ujjaimmal babráltam.
- Aznap este összefutottunk véletlenül Chan… vagyis Palmerrel – mondta Liam.
- Oh, hát persze, te Chanelnek hívod.
- Király, lehet én is rászokok – szólalt meg Madison.
- Pft, nekem mindig is Palmer maradsz – rázta a fejét Leana.
- Nekem is – mosolygott apa.
- És megbeszéltétek a dolgaitokat? – kérdezte anya újból, én pedig döbbenten meredtem rá. Ugye nem akarja kiteregetni a magánéletemet? Basszus, ez normális?
- Hazel, édesem, szerintem ez csakis kettőjükre tartozik, nem gondolod? – kérdezte apa gyengéden, én pedig megkönnyebbülten pillantottam rá.
- Jaj Caleb, jól van már! – szólt rá anya játékosan, és éreztem, ahogy Liam zavarba jött mellettem. Rá se kellett néznem, tudtam, hogy hogyan érzi magát annyira egymásra voltunk hangolódva. – Csak tudni akartam, hogy akkor most együtt vannak vagy nem.
- Gondolom akkor Liam nem lenne itt, ha nem lennének együtt anya – válaszolta Leana, én pedig csak megforgatta a szemeimet.
- Szuper! Örülök nektek! Mikor lesz az esküvő? – kérdezte, én pedig kicsit hülyén néztem rá. Most meg miről beszél?
- Miről beszélsz? – kérdeztem.
- Hát gondolom, hogy most ennyi év után még mindig szeretitek egymást, a közeljövőben biztos terveztek esküvőt – mondta, én pedig elkerekedett szemekkel bámultam rá.
- Anya! Hülyéskedsz? Most jöttem ki a börtönből és szeretném az életemet egyenesbe hozni, nem pedig esküvőt tervezgetni. Az nem azt jelenti, hogy mert újra együtt vagyunk, rögtön ásó, kapa, nagy harang – nevettem fel hitetlenül. – Jesszusom, imádsz túlzásokba esni, igazam van? Foglalkozz jelenleg Leana esküvőjével – mondtam, miközben megráztam a fejem és újra elnevettem magam. Az anyám egy őrült.
- Jól van, én csak érdeklődtem. Ne kapd fel a vizet drágám – mondta negédesen, én pedig Liamre pillantottam, akinek az arcán szintén döbbentség csücsült. Megráztam a fejem újra az irányába, mire egy kis mosoly rajzolódott ki az arcán, de a szeménél összegyűrődött nevetőráncokból tudtam, hogy legszívesebben ő is hangosan nevetne velem együtt.

5 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. baromi jó lett a rész imádtam alig várom kövi részt remélem hogy lasan minden rendben fog jönni velük :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, és hát majd meglátjuk. ;) Xx♥

      Törlés
  3. Hát nekem még nem annyira szimpik, kivéve talán Chanel apukája... Anyukája egyáltalán nem...

    Amúgy még mindig nagyon tetszik!❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ohhh, vajon miért. ;) Örülök, hogy tetszett! ^^ Xx♥

      Törlés