2017. április 12., szerda

[II. 4. - Itt hagyott]

Halihalloo,
gondoltam felteszek egy részt, mert nekem szünetem van, nektek pedig most kezdődött, plusz ugye múlthét előtt szombaton kimaradt egy rész, úgy hogy most itt van bepótolva.:D Köszönöm szépen a rendszeres kommentjeiteket és pipáitokat, nagyon sokat jelentenek nekem!♥ Írtátok az előző rész alatt, hogy kíváncsiak vagytok, mit fog szólni Niall és Louis Chanel visszatéréséhez, és ma már olvashatjátok is Louis reakcióját.:D Remélem tetszeni fog, írjátok meg, hogy milyen lett! ;) Jó olvasást! Xx♥



Chanel Adele Sangster

Másnap Liam szülei által lettünk felébresztve. Elég későn feküdtünk le aludni, hiszen Cora és Harry sokáig itt voltak és nagyon sokat beszélgettünk. Valószínűleg lefehéredhettem, amint hallottam Liam kiáltását a szüleinek szánva, csak hogy én is biztosan meghalljam, kik érkeztek. Azonnal kiugrottam az ágyból, majd próbáltam azt valamennyire helyre hozni, de hát úgy nézett ki, mintha legalábbis egész éjjel ágytornáztunk volna. Pedig nem történt semmi sem, tényleg! Csak aludtunk. Na, jó, eléggé összegabalyodva aludtunk, de ezt egyikünk sem bánta, hiszen mindketten hiányoztunk a másiknak és van, hogy néha még most is azon kapom magam, hogy hiányolom őt, úgy hogy éppen mellettem ül vagy fekszik.
Az ágy részleges rendbetétele után – megigazítottam a párnákat és ráterítettem a takarót az összegyűrt lepedőre – az asztalhoz vágtattam, melyen rengeteg ruhás zacskó hevert. A föld is tele volt velük az asztal körül, szóval azt se tudtam melyik után kapjak, hogy valami ruhát előhúzzak belőle. Miután kirántottam egy kupac tetején lévő rózsaszín pulóvert és egy másik táskából egy melltartót, letéptem róla a címkéket és tovább kutakodtam egy nadrág után. A kezem ügyébe akadt egy szürke mackónadrág, így hát azt húztam ki a zacskóból, amiből így kiesett egy csomag zokni is, szóval mindent magamhoz fogva rohantam a fürdőszobába. Ott letépkedtem mindenről a címkéket, és miközben öltöztem kimostam a fogamat, és felkötöttem a hajamat egy nagy gombócba a fejem tetejére. Megmostam az arcomat, aztán mély levegőt vettem és még egyszer végig pillantottam magamon. Tetszettek a ruhák, úgy hogy egy picit magabiztosabban indultam ki a fürdőszobából. Liam szobájában a magabiztosságom apró szikrája már oda volt, és amint kiléptem a folyosóra a gyomrom is liftezni kezdett. Az alsó ajkamba haraptam, aztán az ujjaimat gyömöszölve a tenyeremben leindultam a lépcsőn. Mély levegővételekkel próbáltam magam lenyugtatni, persze feleslegesen. Erre nem lehet felkészülni. Így is úgy is elküldenek a búsba, legrosszabb esetben még Liam is összeveszik velük és aztán megehetem azt, amit megfőztem.
Geoff és Karen a kanapén ültek. Karen arca aggodalommal teli volt, és amint meglátott rögtön felpattant a szófáról. Őt követte Geoff is, akinek a mimikái áradtak a haragtól. Ugyanúgy néztek ki, mint évekkel ezelőtt, mikor utoljára láttam őket, noha azért látszott rajtuk az idő, no meg a sok aggodalom és fejtörés amit nekik okoztam.
- Jó reggelt – szólaltam meg bizonytalanul, fogalmam sincs mit kellett volna mondanom, vagy hogyan kellett volna őket köszöntenem. Liam rögtön felém fordult, aztán elmosolyodott, majd kinyújtotta a kezét felém, mire mellé sétáltam, majd megálltam a szülei előtt. Legszívesebben könnyekben törtem volna ki, de akkor még azt is megkaptam volna, hogy sajnáltatom magam. Arról pedig szó sincsen.
Karen szólásra nyitotta a száját, de egy hang sem jött ki a torkán. A könnycsepp azelőtt gördült ki a szememből, mielőtt még megállíthattam volna. Láttam Karen szemeiben a bánatot és a haragot csillogni.
- Azt hittem a bolondját járatod velem fiam – szólalt meg hűvösen Geoff, mire a tekintetem ráugrott, majd lesütöttem a szemeimet.
- Apa, kérlek – sóhajtott fel Liam.
- Szeretnék bocsánatot kérni… - szólaltam fel, mire Liam felém kapta a fejét, aztán kezét az enyémbe csúsztatta, összekulcsolta az ujjainkat és megszorította a kezemet. – Amiért magukat is átvertem. Én soha sem akartam Liamnek rosszat – suttogtam felváltva szerelmem szüleire nézve. Míg Geoff ugyanolyan érzelemmentes arccal meredt rám, addig láttam, hogy Karen szemeiben is a könnyek gyülekeztek.
- Oh, te lány – sóhajtott fel Karen, aztán kitárta a karjait és szinte elszakított Liam mellől. Fejemet a vállára fektette, noha magasabb voltam nála. Egyik karját körém fonta és a hátamat simogatta, míg a másikat a hajamra rakta és egy igazi anyai ölelésben részesített, amiért hálásabb már nem is tudtam volna lenni. Elképesztően jól esett a gesztus, arról nem beszélve, hogy egyik felem örült neki, amiért nem utált. – Annyira szeretnék rád haragudni, de nem megy. Csak ígérd meg, hogy soha de soha többet nem csinálsz semmi… olyat – suttogta a fülembe, én pedig bólogatni kezdtem, miközben az arcomat szorosabban nyomtam a vállának, hiszen a könnyek könyörtelenül áztatták az arcomat.
- Megígérem.
- Jól vagy? Mi történt az…
- Arcommal? – húzódtam el szipogva, míg elmosolyodtam. – Hosszú történet. Majd elmesélem – mosolyogtam rá, mire ő is elmosolyodott, és kezeit a karjaimra csúsztatta.
- Annyira…
- Vékony? Tudom – fejezte be helyette a mondatot Liam, mire még szélesebben elmosolyodtam, aztán letöröltem az arcomról a könnyeket.
- Remélem Liam adott neked valami normális kaját és nem mirelit cuccokon éltek – nézett Karen a fiára, és én is úgy fordultam, hogy rálássak Liamre, akinek őszinte döbbenet ült az arcán.
- De anya, tudod, hogy nem élek mirelit kaján! Tudok főzni, még hozzá nem is rosszul. És tegnap is főztünk, még maradt is. Zöldséglevest – bólogatott édes komoly fejjel, én pedig nem tudtam nem mosolyogni rajta.
- Helyes – bólintott Karen. – Beszéltél már a szüleiddel? – pillantott újra rám, én pedig az alsó ajkamba mélyesztettem a fogaimat, mielőtt válaszoltam volna.
- Um… még nem. Nem hívtam még fel őket. De tervezek hozzájuk repülni Miamibe.
- Rendben van – mosolyodott el én pedig viszonoztam a mosolyát. Ezután a tekintetem Geoffra tévedt, de ő még mindig ugyanolyan komoran és hidegen meredt ránk. Már éppen szólásra nyitottam volna a számat, mikor Karen megkérdezte, hogy reggeliztünk –e már, majd rögtön a konyhába szabadult, hogy majd akkor ő megetet minket. Liamre pillantottam, aztán Geoffra, végül vissza Liamre, majd Karen után indultam feltett szándékkal, hogy majd segítek neki. Liam is utánam indult, ekkor viszont Geoff végre újra megszólalt.
- Liam, beszélhetnénk? – kérdezte szigorúan, én pedig egy grimaszt vágva mentem tovább Karenhoz, aki amint meglátott, mosolyogva megkért, hogy húzzam be az ajtót.
- Geoff is meg fog békülni, csak kell még neki egy kis idő. Kérlek, ne haragudj rá – mosolygott rám.
- Én ne haragudjak rá? – döbbentem le. – Nem, én egy percre sem tudnék… Sőt, teljesen megértem őt és bár örülök neki, amiért…
- Kérlek, mielőtt még lemagáznál! – kiáltott fel, mire elkuncogtam magam és mellé álltam.
- Szóval örülök neki, amiért te nem utálsz…
- Jaj, Chanel, drágám én soha sem utáltalak, csak borzasztóan mérges voltam rád. Először. Aztán a mérgem átalakult bánattá, először Liam iránt, majd irántad, végül mindkettőtök iránt. Fájt úgy látni Liamet, és tudod, valahogy nem lepett meg, mikor felhívott és elmesélte, hogy megint együtt vagytok. Felemésztette a hiányod őt. És örülök neki, amiért újra itt vagy és jól vagy és ugyanúgy szereted őt, mint évekkel ezelőtt – mosolygott, nekem pedig már megint azok a fránya könnyek gyülekeztek a szemeimbe. – Ne haragudj, nem akartalak megsiratni – húzott magához és újra átölelt. – Ne is beszéljünk többet a múltról, oké? – simogatta a karomat, én pedig bólintottam aztán mosolyogva elhúzódtam tőle és neki láttunk a reggeli készítésének. – De egyébként… jól vagy, nem? Vagyis… nem tudom, hogy mit kérdezzek és hogyan – szólalt meg újra, miközben tojásokat ütött össze egy serpenyőbe.
- Nyugodtan kérdezhetsz bármit, amire kíváncsi vagy – mondtam és tényleg így is gondoltam. Nem volt többé rejtegetni valóm, és ez olyan jó érzés volt, mintha tiszta levegőhöz jutnék.
- Nem szeretnék tapintatlan lenni, vagy megbántani téged – mondta, én pedig elmosolyodtam és megráztam a fejemet.
- Tényleg jól vagyok, mentálisan és fizikailag is, ha erre gondolsz – kezdtem. – A börtönben töltött idő alatt a dolgok, amik emésztettek, a tetteim miatt nagyrészt elmúltak, hiszen szinte mindegyiknek Liam vagy ti voltatok a részesei. Kicsit még mindig nehéz megbirkóznom azzal, hogy Liam nem haragszik rám, vagy utál, sőt még mindig szeret és gondoskodni akar rólam… ami ellen jelenleg nem mehetek, mert nem tudnék – nevettem el magam kínosan. – Nem mondom, hogy nem érzem magam rosszul, amiért ennyit költ rám, de visszafogok neki fizetni mindent, amint kértem kölcsön a szüleimtől.
- Ugyan drágám – sóhajtott fel Karen. – Megértelek, de igazán nem kell rosszul érezned magad. Mind tudjuk, hogy nem azért vagy Liammel, hogy kihasználd őt. Hiszen ti tényleg egymásnak lettetek teremtve és ezt hamarabb láttam be, mint bárki más – nevetett.
- Nem fér a fejembe, hogy hogyan tudtok mindezek után ennyire vakon megbízni bennem. Te is és Liam is. Mármint, nyílván ezért hálás vagyok és soha, de soha többet nem adnék okot arra, hogy kételkedjetek bennem. Mert megtanultam a leckét, vállaltam a felelősséget és a büntetésemet és soha többé nem csinálnám megint végig. Csak furcsa és számomra értehetetlen, hogy miért vagytok ennyire jók hozzám.
- Ne is gondolkodj ilyeneken, te lány! Mondtam már, Liam mindennél jobban szeret téged, nekem pedig ez elég. Ha ő bízik benned, akkor én is.
- Nagyon köszönöm Karen. Tényleg.
- Ha bármire szükséged van, kérlek, azonnal szólj, oké? Ha el kell kísérni orvoshoz, vagy kell egy recept, a véleményem…
- Persze Karen – bólintottam mosolyogva. – Szólni fogok. És még egyszer köszönöm.

Itt létük alatt, Geoff továbbra sem enyhült meg, de szerencsére senki sem veszett össze senkivel, ami hatalmas megkönnyebbülés volt számomra. Délután vissza is indultak Wolverhamptonba, mert másnap mindketten dolgozniuk kellett. Fellélegezni viszont időm sem volt, mert újabb kemény beszélgetés várt rám. Ránk. Méghozzá Louisval.
Ő sem sokat változott az évek során, talán férfiasabb lett, mind kinézetileg és mind szellemileg. Gyereke volt és felesége, ami látszott rajta, vagy csak talán azért lebegett ez előttem, mert még mindig kicsit hihetetlen volt. Rátapadt a bejárati ajtó csengőjére, amit aztán Liam nyitott ki. Hallottam amint Louis nehéz és heves léptekkel bejött a lakásba, magas hangja és erős akcentusa pedig rögtön megütötte a fülemet.
- Hol van? – kérdezte.
- Várj, Louis, állítsd le magad – szólalt meg Liam is, de ekkor Louis már a nappali és a folyosó küszöbén állt és rám meredt.
- Ezt nem hiszem el. Mondd csak, te normális vagy? Te összejössz vele azok után, amiken keresztül mentél miatta, átvert mindenkit, életveszélybe sodorta az életünket, és te visszaengeded az életedbe? Liam mennyire ment el az eszed? – éles hangja bezengte az egész lakást, én pedig a lehető legtöbb higgadtsággal próbáltam Louis felé fordulni. Készen álltam, hogy bármikor ugorjak, ha netalántán a fiúk durvábban egymásnak esnének, és ennek a százaléka, hogy megtörténik, elég magas volt.
- Louis, mondtam, hogy hűtsd le magad és ne beszélj így.
- Arra várhatsz, hogy lehűtöm magam – utánozta gúnyosan. Tulajdonképpen Liammel beszélt, de végig felém fordulva és rám nézve mondta a mondanivalóját. A tekintetemet nem tudtam elszakítani, az ő kékjeitől. – Hogyan tudsz bedőlni neki újra? Hát nem ugyanez volt évekkel ezelőtt? Egyszer csak felbukkant, kiejtett két szót a száján és te máris a lábai előtt hevertél! Azt hinné az ember, hogy tanultál belőle!
- Louis, Chanel leülte a büntetését és bűnhődött eleget, szóval nem kéne így beszélned vele. Megértem, hogy aggódsz, de most már tényleg feleslegesen – lépett Liam mellé, és kezét Louis vállára helyezte, ő mégsem fordult felé, hanem továbbra is csak rám bámult.
- De honnan a faszból tudod, hogy nem ver át megint? Komolyan, te ki akarod nyíratni magadat?
- Louis! – Liam hangos volt és szigorú és összerezzentem tőle, olyan élesen szelte át a szobát.
- A rohadt életbe Liam, hogy lehetsz ilyen hülye? – üvöltött most már felé fordulva, én pedig olyan erősen haraptam az ajkamba, hogy még a vér is kiserkent. – Ez a csaj átvert egy egész éven keresztül és észre se vetted! Elfelejtetted, hogy majdnem meg is öletett minket? Könyörgöm, ékszereket, meg autókat rabolt meg még ki tudja miket!
- Az évekkel ezelőtt volt és börtönben ült miatta, ahonnan egy új emberként jött ki, akinek még csak egy esélyt sem adsz! – üvöltötte vissza Liam Louis képébe, én pedig totál leblokkolódva álltam ott pár méterre tőlük, miközben az arcomon villámgyorsasággal folytak le a krokodil könnycseppek és tűntek el végül a semmiségben, maguk után hagyva a nedves csíkot az arcomon.
- Mert én már évekkel ezelőtt sem adta neki esélyt, nem igaz? Mert én a legeslegelejétől kezdve tudtam, hogy az egész csaj, úgy ahogy van egy hatalmas hazugság. De hát ugye, nem nekem lett igazam. Ahogy most sem nekem lesz – mondta Louis megfélemlítően nyugodtan, míg Liam tágra nyílt szemekkel meredt rá és úgy lihegett, mintha most futotta volna a háztömböt ötször körbe. – Na, jól ide figyelj Chanel, Palmer, akárhogy is hívnak! – fordult felém, és közelebb lépett felém egy lépést. – Liamnek nem szabhatom meg, hogy kivel töltse az idejét, mert felnőtt férfi és semmi közöm hozzá, de ha a családom közelébe mersz jönni, rohadtul megbánod – fenyegetett csendesen, aztán egyetlen szó nélkül ott hagyott minket. A szemeim valószínűleg kétszeresére nőttek és hirtelen nem kaptam levegőt. A szám tátva volt, de úgy éreztem, hogy semmi nem áramlik be a tüdőmbe.
A tekintetem visszaugrott Liamre, mikor felkiáltott.
- A fenébe is! – majd fogta magát, hátat fordított nekem és pár pillanat múlva bevágódott a bejárati ajtó. Tompán jutott el az agyamig a fájdalom, amit a térdeimben éreztem, mikor a lábaim összecsuklottak alattam és a földön találtam magam. A fenekemre huppantam, míg a lábaimat felhúztam és átöleltem azokat.

Elment. Itt hagyott.

Eltátottam a számat, hátha kiszökik rajta az a hangos zokogás, amire vártam. De egy hang se hagyta el a torkomat. Nem tudom, miért vagyok meglepődve. Megdöbbenve. Lesokkolódva. Hiszen számítottam rá, hogy az újra találkozás Louisval nem lesz egyszerű. Számítottam rá, hogy annál, amit elképzeltem, kétszer rosszabb lesz és ez be is következett. Úgy éreztem magam, mintha egy úthenger átkocsikázott volna a mellkasomon és egyszer még vissza is tolatott volna, hogy biztos legyen benne, hogy a földbe tiport –e eléggé.

Nem tudom mennyi időt töltöttem a padlón ülve, magamat átölelve és előre-hátra dülöngélve abban reménykedve, hogy ez majd lenyugtat és képes leszek tisztán gondolkozni. Összerezzentem, mikor két kéz csúszott a térdeimre, majd a karjaimra és ijedten néztem az ismerős barna szempárba. Liam két könnyed mozdulattal átfogott és az ölébe kapott, én pedig végre újra normálisan kaptam levegőt és a régen várt zokogás is kicsúszott a számon. Hosszan és hangosan és egyáltalán nem nőkhöz illő módon. A fejem a mellkasára bukott és bár hangosan zokogtam, kezdtem újra megnyugodni. Kétség sem fért hozzá, hogy azért, mert itt volt és a karjai között tartott. Nem akartam arra gondolni, hogy mi lesz majd holnap, vagy akkor, ha lenyugodtam. A félelem olyan erősen tört rám, hogy a kezeimmel görcsösen kapaszkodtam pulóverébe. Éreztem, ahogy egész testemben remegtem, és a remegés akkor sem múlt el, mikor a meleg takaró alatt voltunk és Liam erős kezeivel átkarolt és újra a mellkasára húzott. Kétségbeesetten zokogtam és kapaszkodtam a pulóverébe és nem akartam, hogy elhagyjon. Elképesztően féltem, hogy így fog tenni, amint sikerül lehámoznia magáról, és éppen ezért egy percre sem tudtam a zokogásomat megfékezni. Már fájt a fejem a sok sírástól és az orromon keresztül egyáltalán nem kaptam levegőt. Aztán minden kiesett és csak a feketeség maradt.

4 megjegyzés:

  1. Jesszusom!
    Louis ezt nem gondoltam volna! Teljesen ellentéte a másik blogodban szereplő énjének! De remélem egyszer meg tud majd bocsátani Chanel- nek! ❤❤❤

    Nagyon tetszett! Várom a következőt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahahaha, igen így van és egy kicsit sajnálom, hogy Chanel nem ismerheti a jó fej oldalát, dehát muszáj valakinek a morcos fiút játszani.:3 But azért meglep, hogy ezt nem gondoltad volna. Az egész történet alatt ilyen volt a kapcsolatuk, szall nem gondoltam volna, hogy majd annyira meglepődsz.:D Xx♥

      Törlés
  2. Baromi Jó Lett Az Rész Imádtam Alig Várom Kövi Részt
    Remélem Hogy Chanel Meg Louis Ki fognak békülni és mindent meg tudnak majd beszélni annak ellenére is ami történt és Azt is remélem Hogy Louis Meg Chanel újra barátok lesznek egymással annak ellenére is ami régen történt :) ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett!^^ Louis és Chanel kapcsolata a történet haladtával fog fejlődni, csak kérdés, hogy milyen irányba. ;) Xx♥

      Törlés