[II. 26. - Kétség sem fér hozzá]

Halihalloo,
aw, aw, aww! Egy iszonyat édes rész a láthatáron. Ah alig várom már, hogy tovább haladjunk a részekkel és olvashassátok mennyi mindent terveztem még Lanel és baby Payno számára!^^ Na de mielőtt még ellőnék mindent, inkább csak jó olvasást kívánok!:D Xx♥

Chanel Adele Sangster

Liammel letelepedtünk a kanapéra, én lovagló ülésben ültem az ölében, miközben mindkét kezemmel átöleltem a hónalja alatt és a fenekemet kicsit kinyomtam a térdén, hogy kényelmesen fektethessem a fejemet a mellkasára. Kezével a hátamat cirógatta fel és le, míg másik kezét a derekamon pihentette. Kezdtem a sírás után megnyugodni és olyan jól esett Liamen feküdni, hogy simán betudtam volna rajta aludni. De hirtelen elfogott az aggodalom a kisbabánk iránt és mindenképpen elakartam menni a nőgyógyászhoz, hogy megnézze őt és megnyugtasson, hogy minden rendben van.

- Mi az? – kérdezte Liam, mikor felkaptam a fejem a mellkasáról és ránéztem.

- Ha sietünk, még beérünk a kórházba időben. Mármint, hogy ultrahangra. Beszélnem kell a doktornővel. Semmit sem tudok a várandóságról.

- Akkor menjünk – csillantak fel a szemei és el is mosolyodott. – Csak felöltözök gyorsan.

- Én pedig rendbe hozom a fejemet – szálltam le az öléből és a táskámat felkapva, amit a földre ejtettünk, az emelet felé indultam meg. A neszeszeres táskámmal vonultam a fürdőszobába, végül minden sminkemet letöröltem az arcomról és újra felkötöttem egy lófarokba a hajamat. Mire kiértem Liam is felöltözött és amint elé értem rögtön magához húzott, miközben az arcán megint ott játszott a csodálatos mosolya. Egy szó nélkül lehajolt hozzám és nyomta az ajkait az enyéim ellen, mire rögtön visszacsókoltam neki és a hajába túrtam a tarkójánál.

- Szeretlek – suttogta a számba, aztán újra megcsókolt, végül apró puszikat nyomott a számra és elhúzódott tőlem.

- Én is szeretlek. És most menjünk, mert elfogunk késni – mosolyodtam el, aztán egy utolsó puszit nyomtam a szájára, majd végre elindultunk.

- Biztos, hogy hozzá akarsz járni? Kereshetünk egy másik nőgyógyászt, vagy akár egy privát kórházat… - kérdezte, amint leparkoltunk a kórház parkolójában.

- Felesleges pénzkidobás – ráztam meg a fejemet.

- A legjobb szülészt akarom neked, hogy minden rendben menjen, szóval nem, nem az.

- Liam, hidd el, hogy ez a nőgyógyász is jó és én kedvelem, szóval igen, hozzá akarok járni és nála akarok szülni.

- Rendben – sóhajtott fel, aztán kiszálltunk a kocsiból és kézen fogva beindultunk az épületbe.

- Ne idegeskedj. A doktornő tényleg szimpatikus. Egész végig figyelmes volt velem és többször is felajánlotta a segítségét.

- Ha te megbízol benne, akkor én is – mosolygott le rám, mire én is elmosolyodtam. Ahogy a doktornő rendelőjéhez közeledtünk, egyre idegesebb és idegesebb lettem. Habár egyedül Liam jelenléte és érintése sikerült a szívverésemet kontrollálni, elképesztően feszült voltam, mikor bementünk az ajtón. Tegnap nem gondoltam volna még, hogy Liammel az oldalamon és mosollyal az arcomon fogok belépni ebbe a terembe. Ahogy meglátott minket a doktornő felállt és elénk sietett, miközben az arca meglepődöttről váltott idegesre, végül barátságosan mosolygósra.

- Jó napot – köszöntem mosolyogva és a kezemet nyújtottam felé.

- Jó napot – köszönt vissza, aztán kezet fogott Liammel is. – Üljenek le, kérem – mutatott a székekre, aztán visszament az asztala mögé és mi is helyet foglaltunk. Mikor aztán a doktornő rám nézett kérdő tekintettel, megköszörültem a torkom és szólásra nyitottam a számat.

- Liammel átbeszéltük újra a dolgokat és um, szeretnénk megtartani a babánkat.

- Nagyon örülök, hogy így döntöttek – mosolyodott el rögtön a doktornő.

- És erm, szeretném, ha felvenne a páciensei közé – mosolyodtam el én is.

- Természetesen – bólintott. – Az adatai már meg vannak, úgy hogy nem fog kelleni még egyszer. Javaslom, nézzük meg előbb a picit, utána pedig beszélgetünk – mondta.

- Igen, persze – álltam fel, mire Liam rögtön követett engem. Kigomboltam a farmerom gombját, aztán felültem az ágyra, majd elfeküdtem rajta, miközben felhúztam a felsőmet és az alatta lapuló trikót is. Liam megállt az ágy másik oldalán, miközben még mindig a kezemet fogta, a doktornő pedig leült mellém és bekente a hasamat, valamint a hasam alját egy hideg géllel. Nem sokkal később már ott is volt a kisbabánk a monitoron.

- Itt is van a kis pocaklakó. Itt vannak a kezei, nézzék már az ujjai is kifejlődtek – mutatta folyamatosan a doktornő. – Minden rendben van vele, és jól érzi magát a méhben. Szeretnének egy képet?

- Igen – válaszoltam rögtön, miközben még mindig a kisbabánkat néztem a monitoron keresztül. Elég nehéz felfogni, hogy ez a csöppség a hasamban van, és éppen szorgalmasan fejlődik, hogy a világra tudjon majd jönni. Annyira hihetetlen ez az egész. Ma reggel még véget akartam vetni az életének, most pedig már annak örülök, hogy kifejlődtek az ujjai a kezein.

- Látták ezt? Megmozdult – szólalt fel hirtelen a doktornő, én pedig sűrűn pislogva néztem a monitorra, miközben a mosolyt nem tudtam letörölni az arcomról.

- Hű – suttogta Liam, mire felnéztem rá.

- Mikor fogom érezni, hogy mozog? – kérdeztem, még mindig Liam arcát bámulva.

- A negyedik hónapban, körülbelül a tizennyolcadik héttől, de eltarthat a huszadikig is, míg megérzi. Ez mindenkinél másmilyen, ki mikor érzi meg.

- Oh, értem.

- Elvehetem már? Legközelebb csak egy hónap múlva fogják látni őt – mosolygott a doktornő, én pedig bólintottam egyet, mire elvette a műszert és adott törlőkendőt, hogy megtörölhessem a hasamat. Visszaöltöztem, a doktornő pedig vett vért tőlem és meghallgattuk a kicsi szívverését is. Ezután visszaültünk az asztal elé, a doktornő pedig a számítógépén kezdett valamit keresni, míg mi az ultrahang felvételt néztük. – Számításaim szerint a pici augusztus elejére várható, így augusztus nyolcadikára írom ki.

Liamre pillantottam, aki szintén engem nézett és szélesen elmosolyodott, mikor a tekintetünk összetalálkozott. Én is elmosolyodtam, aztán visszanéztem a doktornőre, akinek a tekintete még mindig a monitorra volt szegezve.

- Kiírok egy vitamint, amit mostantól kezdve szeretném, ha rendszeresen szedne. Minden este – mondta rám pillantva, én pedig bólintottam. – Azon felül van néhány prospektusom és brosúrám, ha érdekli önöket…

- Igen, köszönjük – mondtam rögtön, ő pedig el ő is vett pár újságot a fiókjából.

- Van bármilyen kérdésük?

- Igen, ami azt illeti, lenne – mondta Liam, én pedig rá pillantottam fél szemmel. – Nekem gyerekkoromban volt egy műtétem, ahol kivették a jobb vesémet és azt szeretném megtudni, hogy ez öröklődő lehet –e, vagy bármilyen problémát okozhat –e a babának.

- Nem, ez nem egy öröklődő betegség. Attól, mert önnek ki kellett venni az egyik veséjét, nem jelenti azt, hogy a gyereke is ebben fog szenvedni – rázta meg a fejét mosolyogva a doktornő.

- Akkor jó – fújta ki a levegőt Liam. – És, ha nem lenne vele valami rendben, akkor azt már látná az ultrahangon, nem?

- Természetesen. Ne aggódjanak, a babával minden rendben van – nyugtatott meg minket.

- A terhesség alatt lehet szeretkezni is, nem igaz? – kérdezett rá nyíltan, én pedig kicsit döbbenten pillantottam rá, de végül is beláttam, hogy jogos kérdés volt.

- Minden további probléma nélkül – bólintott a doktornő, én pedig az alsó ajkamba haraptam, míg éreztem, hogy felmelegszik az arcom. – Könnyű és nem túl megerőltető tornát vagy jógázást is lehet végezni.

- Rendben – bólintottam. Még elmondott pár dolgot, felhívta a figyelmemet újra a vitaminra és megbeszéltünk egy időpontot egy hónap múlvára. A prospektusokat, a receptet és a fényképet a táskámba csúsztatva elköszöntünk a doktornőtől és eljöttünk a kórházból.

- Megnyugodtál? – kérdezte Liam, miközben bekötötte magát a kocsiban.

- Igen – sóhajtottam mosolyogva és hátra dőltem az ülésben. – És te?

- Én is – nézett rám. – Nem gondoltam volna, hogy máris mozog a kis gézengúz.

- Én sem – vallottam be.

- Alig várom, hogy majd én is érezzem, mikor mozog – mondta izgatottan.

- Az még egy kicsit odébb van. Megállunk egy gyógyszertárnál?

- Persze – bólintott. – Elkezdjük szervezni az esküvőnket? – vigyorgott rám.

- Tessék? – kérdeztem vissza meglepetten.

- Hát, még azelőtt megakarsz esküdni, mielőtt szülnél, nem?

- Erm… ezen még nem gondolkoztam. Miért te igen?

- Ha megszülnél, és csak utána akarnánk összeházasodni, csak tolódna az egész. Szerintem azelőtt házasodjunk össze, mielőtt megszületik a babánk. Sőt, mielőtt még túl nagy lesz a hasad.

- Jó, de addig már nem sok időnk van. Nem sokára nőni kezd.

- Hát akkor közelebb van az esküvőnk, mint azt gondolnád – vigyorgott.

- Biztos vagy benne? – kérdeztem vissza.

- Persze baby – nevetett fel. – Miért, te nem?

- Dehogynem! – vágtam rá. – Keresnünk kell egy esküvő szervezőt.

- Olyan izgatott vagyok. Átmegyünk majd Niallékhoz? És elmondjuk Louiséknak is? És anyáéknak?

- Nyugi Liam – kuncogtam fel. – Egyelőre csak beszéljünk a srácokkal, gondolom, tudnak róla, hogy elakartam vetélni.

- Csak Niall és Palmer. Muszáj volt valakivel beszélnem. Ők adták az ötletet, hogy kérjem meg a kezedet.

- Tényleg? Akkor, akkor vetted a gyűrűt, mikor küldted az sms –t, hogy boltba mentél? – kérdeztem vigyorogva.

- Nem, a gyűrű már megvolt.

- Komolyan? – kérdeztem döbbenten.

- Már nagyon régóta megvolt. Az egy másik történet. Majd elmesélem otthon – mosolygott sejtelmesen.

Megálltunk egy gyógyszertárnál hazafelé menet és én beszaladtam a vitaménért, majd mielőtt még kiléptem volna az utcára, elmélyesztettem a táskámban, nehogy valaki idő előtt kiszúrja és az egész világ máris arról csámcsogjon, hogy terhes vagyok. Rögtön Niallék felé vettük az irányt, és míg Liam izgatott volt, addig én kicsit idegesen szorongattam a kezét. Nem akartam tudni, hogy Palmerék vajon mit gondolnak rólam, de tudom, hogy egyszer így is-úgy is muszáj lett volna ezen a beszélgetésen, leginkább találkozáson túlesni. Plusz azt is megértem, hogy Liam miért avatta be őket. Én elfordultam tőle és nem kommunikáltam vele, neki pedig muszáj volt valakinek erről beszélnie.

Magamra erőltettem egy mosolyt, mikor feltűnt az ajtóban Palmer, aztán beléptünk mellette a lakásba és miután levettük a cipőinket és kabátjainkat, Liam húzott is be a nappaliba még mindig a nehéz táskámmal az oldalamon.

- Niall? – kérdezte Liam, amint helyet foglaltunk a kanapén.

- Az anyukájával telefonál az emeleten. Kértek valamit?

- Aha, én vizet, köszi.

- Chanel?

- Én is vizet, köszi – válaszoltam csendesen, aztán Palmer magunkra is hagyott minket, mire Liam felém fordult.

- Ideadod a képet? – kérdezte mosolyogva, mire bólintottam majd az ölembe emeltem a táskámat és keresgélni kezdtem benne.

- Sziasztok! – jött be a nappaliba Niall.

- Hello – vigyorgott Liam. – Mi újság?

- Nem sok.

- Minden rendben otthon?

- Ja persze, csak régen beszéltem már anyuval, így gondoltam felhívom. Na és veletek?

- Tessék – adtam Liam kezébe, mire mosolyogva lepillantott rá, aztán Niall felé fordította.

- Oh, csak nem? – ült fel a fotelban vigyorogva Niall, aztán kinyújtotta a kezét a képért, mire Liam odaadta neki. Mosolyogva figyeltem a szőkeséget, ahogy a kisbabánkat nézi, nem sokkal később pedig felbukkant mögötte Palmer, kezében a poharainkkal, de a tekintete rögtön neki is Niall kezében tartott ultrahang felvételen volt.

- Jaj, istenem! – kiáltott fel, aztán gyorsan lerakta elénk a poharainkat és leült Niall mellé a fotel karfájára, majd őt átölelve nézett a képre. – Aw, gratulálunk – mosolyodott el. – Olyan jó szülők lesztek! Istenem, olyan izgatott vagyok – állt fel vigyorogva, aztán átölelt minket, majd lehuppant mellém.

- Basszus, ez olyan hihetetlen – túrt a hajába Niall, aztán visszaadta a képet Liamnek. – Payno, olyan büszke vagyok rád – állt fel, aztán Liam mellé térdelt és átölelte a fejét, amit én csak kuncogva figyeltem.

- Kösz Nialler – hallatszódott elnyomva Liam hangja.

- Voltatok az orvosnál?

- Onnan jöttünk – bólintottam Palmerre nézve.

- És minden rendben van a kicsivel, igaz?

- Igen. Az ultrahangon meg is mozdult.

- Tényleg? – csillantak fel a szemei. – De te még nem érezted, nem igaz?

- Az orvos azt mondta, hogy legelsőnek a negyedik hónapban érezhetem majd, hogyan mozog odabent.

- Na és kislányt vagy kisfiút szeretnétek? – kérdezte Niall, miközben még mindig Liamen csüngött és a vőlegényem fejét gyömöszölte. Hűha, Liam a vőlegényem.

- Az tök mindegy – szólalt fel Liam. – A lényeg, hogy egészséges legyen. De amúgy szerintem kislány lesz.

- Jaj, már, te honnan tudhatnád? – forgatta meg a szemeit vigyorogva Niall, mire Liam lelökte magáról és kipirosodott fejjel pislogott ránk.

- Nem tudom – vont vállat. – Csak van egy olyan érzésem. Lehetnek az embernek megérzései, nem?

- Ilyen témában általában az anyának szoktak megérzései lenni – nevetett Niall rám nézve.

- Nekem fogalmam sincsen, majd kiderül – mosolyodtam el.

- Felhívom Louist. Áthívom őket, jó? Még ők úgy sem tudnak róla, nem? Én szeretném neki elmondani – vigyorgott Liam, miközben már elő is húzta a telefonját.

- Jó. Mondd neki, hogy hozza Freddiet is. Én hívom Harryt – mondta Niall, én pedig elmosolyodtam és lepillantottam az ultrahangos képre. Niall és Palmer izgatottsága átragadt rám is és hirtelen úgy éreztem, hogy nem bírok kivárni még hét hónapot, mire megszületik a csöppségünk.

- Egyébként gratulálok az eljegyzéshez is – mondta halkan Palm. – Meglepődtél? – kérdezte mosolyogva.

- Igen, eléggé – vallottam be. – Mondta Liam, hogy a ti ötletetek volt, hogy kérje meg a kezem.

- Nem kellett sokáig győzködnünk őt, hidd el. Már a gyűrűje is meg volt. Amúgy is készült rá, csak az utolsó löketet kapta tőlünk – mosolygott.

- Igen, tényleg sikerült meglepnie – pillantottam az ujjamon lévő gyűrűre, mire Palmer megfogta azt a kezemet és a szemei elé húzta, hogy megnézhesse a gyűrűmet.

- Ez gyönyörű. Nagyon jól áll neked.

- Köszönöm. Nézd Palmer, tudom, hogy most mit gondolsz rólam, de…

- Nem gondolok rólad semmit Chanel – szakított félbe mosolyogva. – Úgy értem semmi rosszat. Én se, meg Niall se. Megértjük, miért akartad azt tenni amit, de nagyon örülünk, hogy Liamnek sikerült meggyőznie. Meglátod, remek apa lesz. Nem sok feladat fog rád hárulni, mellette.

- Igen, azt hiszem tényleg nem – pillantottam Liamre mosolyogva, aki még mindig telefonált. Elképesztően nagy mázlista voltam, amiért itt volt velem és szeretett, és amiért ennyire akarta a gyerekünket. Egy percig sem kételkedtem benne, hogy segíteni és támogatni fog –e, sőt többször is kihangsúlyozta, pedig engem nem kellett győzködnie. Tiszta szívemből szeretem ezt a férfit és alig várom, hogy a felesége legyek és megszülessen a gyerekünk. Kétség sem fér hozzá, hogy nagyszerű férj és apa lesz.