[II. 20. - Őrizetbe veszem]

Halihallo,
oiii egy izgalmas rész a láthatáron.:3 Mindenképpen írjátok meg a véleményeiteket, valamint tippjeiteket, hogy szerintetek mi fog történni ezután kedvenc párosunkkal!^^ Jó olvasást! Xx♥

Chanel Adele Sangster

2025. január 01., Szerda, London

A decemberünk nyugodtan telt el, annak ellenére, hogy a sarkunkban állandóan rendőrök és biztonsági őrök voltak. Taylor reményeinket és számításainkat sutba húzva nem lépett, ahogy látogatókat sem fogadott a börtönben és nem is telefonált. Ez megadta a rendőröknek a hitet, miszerint csak üldözési mániánk van és bekombináltuk az egész bosszú hadjáratot. Így hát amint az újévbe átlépünk, a rendőri védelmünk sem lesz többet. És bár nem említettem senkinek, biztos vagyok benne, hogy Taylor csakis erre várt. Shane nem úgy hangzott, mintha Taylor feladná, úgy hogy visszarendelte az embereit és kisangyalként viselkedett a börtönben, hogy amint megszűnik a védelmünk, újult erővel lecsaphasson ránk. De mivel az utolsó hetekben minden olyan normálisnak tűnt, nem akartam senkit sem a teóriáimmal és gondolataimmal traktálni. Éppen ezért mentem bele a Harrynél megszervezett szilveszteri partiba is.

Így történt, hogy éjfélkor Harry kertjében állva számoltunk vissza. Freddie fülvédővel a fején teljes extázisba esve és az eget bámulva, utánozott minket a visszaszámolással édes baba hangján. Ahogy azt kiabáltuk, hogy tíz, utána ő is rögtön kiáltotta azt a rövidke szünetet kitöltve, amin mind nevetnünk kellett. Nem messze álltak tőlünk, Freddie Louis nyakában ülve bámult fel az égre. Louis mellett Danielle állt, mellettük pedig Niall és Palmer egymást átkarolva. A sort folytattuk mi Liammel, mellettünk Harryék álltak, mellettük pedig Cora barátai a gyerekeikkel. Tovább nem láttam el, de valahol itt bujkáltak Gemmáék, Lottiékkal és Louékkal is. Meg még egy csomóan itt voltak, a srácok barátai és családjaik. Ez a parti sem valami vad partinak készült, ahogy Niall bulija sem a múlthónapban. Ez mindinkább azért volt, mert az évek alatt mindenki felnőtt és családot alapított, a gyerekeket pedig nem lehetett csak úgy otthon hagyni, hogy bulizni lehessen egy jót. Természetesen így sem maradt el a jó hangulat, a zene, na és persze a pia. Nekem valahogy egyáltalán nem volt kedvem az alkoholhoz, így pár korty pezsgőn kívül mást nem is vittem be a szervezetembe. Liam viszont helyettem is rendesen fogyasztott, úgy hogy körülbelül hajnali kettőre teljesen készen lett és segg részegen próbált rávenni arra, hogy táncoljak vele. Végül táncoltam vele egy utolsót, de mivel a kezeit nem tudta távol tartani tőlem, úgy döntöttem, hogy ideje, hogy hazainduljunk. Hívtam magunknak egy taxit, közben pedig Palmer és Niall is csatlakozott hozzánk, hogy majd velünk együtt hazajönnek. Niall ugyanannyira készen volt, mint Liam, így egymást támogatva ordítottak az utcán valamilyen dal szövegét, míg Palmer rajtuk kuncogott egyfolytában. A lány sem volt a legjózanabb, de legalább még tudott egyenesen járni és Niallt is kordában tudta tartani. A taxi az istenért sem akart megérkezni, végül kaptam egy sms –t a taxi társaságtól, hogy az ünnepre való tekintettel nem tudnak kiküldeni egy kocsit sem nekünk, mindegyikük foglalt volt.

- Na, remek – morogtam, aztán Palmer felé fordultam és megrángattam a kezét, hogy rám figyeljen és ne a srácokon vihorásszon. – Palmer, bemegyek a házba és elkérem Harry kocsiját, mert a taxi nem fog jönni. Addig figyelj a két fiúra.

- Jó. T-tudsz vezetni? – kérdezte akadozva.

- Igen, mindjárt jövök – fordítottam vissza a srácok felé, aztán besiettem a házba. Azt hittem a nap is fel fog kelni, mire megtalálom Harryt és elmagyarázom neki, hogy elviszem a kocsiját. A fekete Rover a garázsban állt a Mercije mellett, így rögtön be is pattantam, aztán kitolattam, majd a kapu előtt Liamékre kellett dudálnom, hogy menjenek arrébb, hogy kitudjak állni. Ijedtükben ordítottak egyet és elbotladoztak előlem, én pedig nevetve figyeltem ijedt arcukat, amivel még mindig bámultak befelé a kocsiba, mikor végre kiálltam az utcára. – Gyerünk, beszállás – ugrottam ki a kocsiból, aztán kinyitottam a hátsó ajtót Niallnek és Palmernek, majd besegítettem Liamet az anyós ülésre.

- Ez Harry kocsija – vigyorgott rám ferdén, mikor a biztonsági övével foglalatoskodtam és nem bírtam nem elnevetni magam idióta arcán.

- Igen az ő kocsija. Kölcsönvettem. Majd holnap visszahozzuk neki. Ne legyél rosszul az út alatt, oké? – csúsztattam hideg kezemet az arcára, mire lehunyta a szemeit és a feje hátrabukott a fejtámlára.

- Ez olyan jól esik – mormolta, én pedig elkuncogtam magam, aztán nyomtam egy puszit a homlokára, majd elengedtem és rácsaptam az ajtót.

- Mehetünk? – kérdeztem hátra pillantva, amint a volán mögött ültem újra és bekötöttem magam a biztonsági övvel.

- Igen – válaszolt Palmer.

Az út első negyedében úgy tűnt a fiúk teljesen lenyugodtak és befognak aludni, de ekkor megszólalt Palmer telefonja, mire Niall üvölteni kezdte a dal szövegét, hozzá pedig természetesen becsatlakozott Liam. A srácok újult erőre kapva kiabálták a dal végét, aztán Liam benyomta a rádiót is, úgy hogy az ott szólt dalokat énekelték és költötték át a szövegüket, amin általában jó pár percig sírtak a nevetéstől. Engem is jól elszórakoztattok, mindenesetre próbáltam őket ignorálni, mikor a hó esni kezdett. Emiatt lassabban is tudtunk haladni, valamint az autópályán lévő táblák mindenütt figyelmeztettek, hogy az utak csúszósak. Nem sokan voltak az autópályán, pár bátrabb sofőr beelőzött minket, így leginkább körülöttünk sötétségben utaztunk. A tekintetem megakadt a mögöttünk lévő autóra, ami jobbra és balra is kihúzódott, mintha csak felakarná mérni, hogy hogyan tud minket beelőzni. A jobb szélső sávban haladtam, éppen ezért, nem is értettem miért vett minket arról az oldalról is szemügyre a vezető, mikor mellettünk a szalagkorlát és a fák húzódtak. Aztán egy szempillantás alatt tisztult ki a helyzet és rájöttem, miért tapadt ránk az az autó és nem azért, mert nem mert hetvennél gyorsabban menni. Hanem azért mert kurvára Taylor emberei ültek az autóban.

Az alsó ajkamba haraptam, miközben a gázra léptem és fokozatosan gyorsulni kezdtünk. A tekintetem a szélvédő és a hátrapillantó tükör között cikázott, és kitudtam venni, hogy a kocsinak nem volt elülső rendszáma, úgy hogy gyanítom hátsó sem. A jeges út és a hóesés miatt nem tudtunk elhúzni előlük, de ők sem tudtak minket olyan könnyen beérni. Liamék is felfigyeltek az állandó gázra taposásomra és fékezésre, ezért hirtelen csend lett az autóban. Senki sem szólt egy szót sem, de nem is tudtam azzal foglalkozni, hogy vajon ők is észrevették –e, hogy követnek minket. Megelőztem egy kocsit, aztán muszáj volt újra a fékre taposnom, mert egy másik kocsis haladt előttünk, mindenesetre elég lassan és őt is megkellett előznöm. Mögöttünk Taylor embereinek sikerült olyan közel jutni hozzánk, hogy tökéletesen láttam a kocsi márkáját. Fekte BMW volt, pont, mint Taylor kocsija évekkel ezelőtt.

Tekintetemet visszavezettem az útra, aztán újra a gázra tapostam, a BMW viszont követett minket és szorosan ránk tapadt.

Erősen az ajkamba haraptam, hogy visszafogjam csípős nyelvemet, miközben a sebességet jelző mutató felkúszott százra, majd száztízre és így tovább. Éreztem, hogy az út nem volt a legsimább, ezért pedig legszívesebben a világ összes káromkodását az autópálya karbantartásért felelős dolgozókra szórtam volna. Viszont tartottam a számat, és mikor az autó megcsúszott egy pillanatra alattunk, muszáj voltam újra a fékre taposni, hiszen nem szándékoztam magunkat egyenesen a halálba vezetni.

Aztán valószínűleg tányér nagyságira nőttek a szemeim, mikor egy fejet pillantottam meg, ami az ablakon hajolt ki.

- Húzzátok le a fejeteket! – kiáltottam, aztán már hallottam is a fegyver hátborzongató hangját. Félre rántottam a kormányt és erősen lihegve konstantáltam, hogy nem sikerült belénk lőnie.

Újra a gázra tapostam, aztán a következő kijáraton lehajtottam, azt meg sem nézve, hogy merre megyek.

- Mi a fasz volt ez? – kiáltotta Liam, én pedig nyeltem egyet.

- Követnek minket. Ránk lőttek, de kitértem előtte. Csak maradjatok nyugton, és tartsátok lent, a fejeiteket. Remélem, mindjárt beérünk a városba.

- Taylor? – kérdezte Liam fojtott hangon.

- Tudsz valaki mást, aki jó poénnak tartja az autóból való kihajolást és célozgatást egy megtöltött fegyverrel? – kérdeztem vissza feszülten, aztán a visszapillantó tükörbe pillantottam. Ekkor tűnt fel megint a fekete BMW mögöttünk. – A francba!

- Kurva rendőrök – kiáltotta Liam, miközben a kezét a térdemre csúsztatta, majd megszorította azt. – Jól van Chanel, semmi baj, menni fog.

- Ezt nem hiszem el! – csúszott ki a számon, mikor hirtelenjében az ismerős főúton találtuk magunkat. A kihalt főúton, amit már úgy ismerek, mint a tenyeremet és ahol kis híján elgázoltam Liamet kilenc évvel ezelőtt.

- Én szeretem ezt az utat – mondta halkan Liam, mire idegesen felmorrantam, de közben belülről melegség járt át. Igaza van, akárhány rossz emlékre is emlékeztet ez az út, akkor is itt találkoztunk először és, ha akkor nem döntöttem volna úgy, hogy hazafurikázom Liamet, vagy ha nem iszik annyit azon az estén, hogy beszálljon mellém, akkor az ételem most teljesen máshogy alakult volna.

- Mekkora mázli, hogy fejből tudom, merre van a rendőrség – morogtam, aztán a gázra tapostam, mikor a lámpa átváltott zöldről sárgára. Átsüvítettünk a piroson, ahogy jó pár piros lámpán még, ami csak újabb emlékeket juttatott az eszembe. – Minden rendben hátul? – kérdeztem és egy pillantást kíséreltem meg a középső tükörbe, ahonnan ráláttam Palmerre és Niallre, akik a nyakukat behúzva és összebújva pillantottak vissza riadtan rám.

- M- mondhatni – dadogta Niall.

- Sajnálom – mondtam, aztán lassítottam, majd ráfordultam a következő főútra. – Basszus, ez kemény lesz – sziszegtem, aztán ráléptem a pedálra, és újabb piros lámpán hajtottam át, csak ekkor már ezer dudaszót kaptam érte, hiszen ez az út közel sem volt olyan kihalt, mint a másik. De lehagytuk a fekete BMW –t, amiért egy vigyor kúszott az arcomra és tovább szlalomoztam az autók között. – Harry feltehetőleg kapni fog pár bírságot – mondtam vigyorogva, és ösztönből újra a visszapillantó tükörbe pillantottam. Egy rendőrautó tűnt fel mögöttünk, ami aztán szirénázni és villogni is kezdett, mire fokozatosan lassítottam és a kormányra csaptam. – Ne már! – kiáltottam fel. – Ilyen nincs! Jogsim se lesz többet – mérgelődtem, aztán lehúzódtam az út szélére és az ajkamat rágcsálva Liamre pillantottam, majd a táskám után kaptam és kihúztam a pénztárcámat.

A rendőrautó leparkolt mögöttünk, én pedig hevesen dobogó szívvel vártam, míg a rendőrök kiszálltak és körbevették a kocsinkat. Mire az oldalamra ért a zsaru, az ablakot már lehúztam, így beáramlott a hideg levegő.

- Kisasszony mégis van fogalma arról, hogy hány ember életét kockáztatta azért, mert áthajtott azon a piros lámpán?

- Biztos úr, kérem…

- Szálljon ki az autóból.

- Elnézést, de követtek minket és menekültünk – szólalt fel rögtön Liam, aztán már ki is szállt az ajtón, én pedig követtem a példáját.

- Menekültek? – vonta fel a szemöldökét a rendőr engem vizslatva. – Láthatnám a jogosítványát és a kocsi papírjait? – nézett rám ferde szemmel.

- A jogosítványom – nyújtottam át. – A kocsi papírja nincsenek nálam, a kocsi az egyik barátomé…

- Őrizetbe veszem közlekedési szabálytalanság miatt és lopott kocsi feltehető gyanúja miatt. Kérem, forduljon meg.

- Tessék? – kérdeztem vissza döbbenten. Eddigre már kikászálódtak a kocsiból Niallék is.

- Nem, nem Chanel nem csinált semmi rosszat! Tényleg üldöztek minket! Ránk is lőttek a kocsiból. Kilométerek óta ránk voltak tapadva. Egészen tegnapig rendőri védelmünk volt ellenük!

- Az autó tényleg egy barátunkhoz tartozik – szállt be a védelmezésembe Niall is.

- Chanel nem csinált semmit, őrizetbe venni semmi szükség! – tiltakozott Liam tágra nyílt szemekkel.

A rendőr egy pillanatra lepillantott a jogsimra, aztán vissza Liamre. Hát persze. Még a jogosítványomon is más név áll.

- A kisasszony jogosítványán nem ez a név áll. Javaslom, jöjjenek be velünk az őrsre, ott majd kiderítjük a kisasszony igazi nevét. Kérem, forduljon meg.

- De nekem az igazi nevem Palmer Montgomery! Mint a jogosítványon! Három órával ezelőtt még rendőri védelmünk volt! Tényleg követtek minket! A bűnösök már rég elhúztak! Őket kéne elkapniuk.

- Forduljon meg, nem kérem még egyszer – mondta szigorúan a rendőr, én pedig lesütöttem a szemeimet, aztán lassan megfordultam. Összerezzentem a bilincsek csilingelő hangjától, aztán az ismerős hideg fém, máris a kezemen volt, majd kattant egyet a csuklóm körül, én pedig újra rezzentem egyet hangos hangja miatt.

- Biztos úr, ez egy hatalmas tévedés, vegye le a bilincset Cha… Palmerről!

- Sajnálom, nem tehetem. A kollégáim majd gondoskodnak magukról – mondta a rendőr, aztán megragadta a karomat és elhúzott Harry Roverje elől. Felpillantottam Liamre, aztán magamra erőltettem egy mosolyt.

- Semmi baj. Az őrsön találkozunk – mondtam neki, eközben a leheletem fehér füstfelhőként szállt fel az ég felé.

- Nem, kurvára semmi sincs rendben! Nagyon nagy hibát követ el uram! – kiáltozta Liam, aztán a rendőrök hangja keveredett Liaméval, később pedig Nialléval és Palmeréval. Hátrafordítottam a fejemet, hogy hátra lássak, mi történik, de ekkor az engem vezető rendőr csak meglökött, mire majdnem elcsúsztam a jégen. A számat szorosan összepréselve hagytam, hogy betuszkoljon a rendőrautó hátsó ülésére. Mikor elindultunk, oldalra fordítottam a fejemet és egy újabb mosolyt küldtem Liam felé nyugtatásképpen, aztán már magunk mögött is hagytuk őket.

Az őrsön lenyomtak egy padra, a kezeimen még mindig a bilinccsel. Újra meg újra elmondtam körülbelül ezer zsarunak, hogy mi történt, hogy követtek minket, volt rendőri védelmünk is és hogy a kerületi ezredestől kaptuk a védelmünket. Miután látták a gépen, hogy hosszú évekig ültem a börtönben és csak nem olyan régen fejeződött be a közmunkám, még csúnyább pillantásokkal illettek és teljesen ignoráltak engem. A bilincs teljesen szétnyomta már a kezemet, és akárhányszor megmozdultam, csak jobban fájt. Egy kő esett le a szívemről, mikor berontott az ajtón Liam, mögötte pedig szorosan Niall és Palmer.

- Chanel! – kiáltotta el magát Liam, aztán hozzám rohant és térdre esett előttem a földön.

- Liam, minden rendben van. Csak próbáld elérni az ezredest, ő majd tisztáz engem.

- Nem vette fel a telefonját – morogta idegesen. – De elértük Harryt és idejön az autó papírjaival. Legalább a kocsi lopás alól tudunk tisztázni téged.

- Oké – suttogtam. – Sajnálom.

- Ne mondd ezt baby, ez nem a te hibád! Nem kell bocsánatot kérned! – csúsztatta hideg kezeit az arcomra, aztán egy csókot nyomott a számra.

- De igen, még mennyire, hogy az én hibám – suttogtam. – Veszélybe sodortalak titeket… megint. És Taylor aligha fogja abbahagyni.

- Chanel, fejezd ezt be! Nem akarok erről hallani! Ez nem a te hibád, érted? – tagolta jól érthetően a szavakat. Végül bólintottam egyet, hogy lenyugodjon, majd felpillantottam a rendőrre, aki letartóztatott és most mellettünk állt.

- Az ezredes telefonált. Úton van ide. Szeretném levenni a bilincsét – mondta, én pedig bólintottam és felálltam, miután Liam is felállt előttem. Végig egymás szemeibe bámultunk, míg levették rólam a bilincset, ujjaimmal rögtön a nyomához kaptam és megdörzsöltem az egyik kezemen, míg Liam a karjai közé vett.

- Nagyon fáj a csuklód? – engedett el egy kis idő után, aztán a karjait maga elé húzza. Vörös csíkok húzódtak végig a csuklóimon.

- Csak egy kicsit – suttogtam, aztán felpillantottam rá mosolyogva.

- Chanel, jól vagy? – kérdezte aggódva Niall Liam mögül, mire Liam megmozdult, én pedig rájuk láttam. Mindketten elképesztően fáradtnak és nyúzottnak tűntek.

- Igen – bólintottam egy mosollyal az arcomon. – Sajnálom, amiért belerángattalak titeket.

- Ne viccelj, Liamnek igaza van, ez nem a te hibád! Nem haragszunk rád. Ne marcangold magad – mosolyodott el a szőkeség, Palmer pedig bólintással erősítette meg a mondani valóját.

Fél óra múlva megérkezett az ezredes, aztán kezdetét vette a feljelentés és a vallomás tétel, és mire végeztünk mindennel, még egy bocsánat kérést is kaptam a rendőrtől, aki letartóztatott. A zsaruk keresni kezdték a fekete BMW –t és a két férfit is, akik az autóban voltak. Mivel rendszáma sem volt az autónak, ezért sokkal nehezebb feladatot kaptak a rendőrök, de nem sajnáltam őket érte. Végül is maguknak csinálták a munkát, mert miközben engem letartóztattak, addig a két férfi elszökött.

Fél négy volt, mire kijöttünk az őrsről és hazavittek minket rendőrautóval, valamint védelemmel. A házunk előtt újra elnézést kértem Nialléktől, aztán jó éjszakát kívántunk, és bementünk a lakásba, ők pedig átsétáltak a saját házukhoz. Liammel egymást átkarolva vártunk a liftre és mentünk be a lakásba, ahol egyszerűen csak lerúgtam a magas sarkúmat és lelöktem a kabátomat a cipős szekrényre a táskámmal együtt. Útközben az emelet felé, levetkőztem, aztán egy tiszta bugyiba bújva és Liam egyik pólójában dőltem be az ágyba. Rögtön követett ő is és annak ellenére, mennyire álmos és fáradt voltam, és, hogy mennyire jól esett Liam ölelése, alig tudtam elaludni.