2017. július 4., kedd

[II. 19. - Ezer meg ezer éjszakánk van még]

Halihalloo,
oiiii újabb Lanel fejezet a láhatáron.:3 Igazából fogalmam sincs, hogy mit írhatnék, szóval csak jó olvasást kívánok! :) Xx♥


Chanel Adele Sangster

- Chanel, baby, várj már! – kiáltott utánam Liam, de én csak a lépcsőfokokat kettesével szedve felszaladtam a hálószobába. Letöröltem a könnyeimet a kézfejemmel, miközben lehuppantam az ágyra, az ajtónak szándékosan háttal. – Chanel… Héj, édes, ne haragudj! – mondta Liam, aztán besüppedt a matrac, majd már mellettem is volt. – Na, baby, ne sírj. Ne haragudj. Sajnálom – csitítgatott, miközben hagytam, hogy a mellkasára vonjon. Kezeivel letörölte a könnyeimet, én pedig szipogva bújtam a mellkasába. Annyira kellemetlenül éreztem magamat. – Hülyén reagáltam tudom, de teljesen ledöbbentettél. Hogy érted azt, hogy nem tudod mikor volt utoljára orgazmusod?
- Hát pontosan úgy. Az évek alatt elvesztettem az orgazmusom, és ami múlthéten történt az… nagyon jó volt és azt hittem menni fog, de aztán mégsem és aj, annyira béna vagyok! – motyogtam sírós hangon.
- Ez nem igaz Chanel. Hallod? – tolt el magától. – Ezért nem akartál korábban sem lefeküdni velem, igaz? Mert féltél, hogy nem tudsz majd elélvezni? – kérdezte, az arcomat vizsgálva, én pedig éreztem, ahogy az összes vér a fejembe tódult. Végül némán bólintottam és azt kívántam, bárcsak abba hagyná a mustrálást, mert ezzel még jobban zavarba hoz, már ha ez még lehetséges. – De hát miért nem szóltál? Miért nem mondtad el?
- Mert olyan ciki. Olyan hülyén érzem magam.
- Ez egyáltalán nem ciki. És nem kell hülyének érezned magad. Figyelj, a múlthéten egy hülye voltam, csak arra hajtottam, hogy végre megint érezhesselek és kielégüljek és közben egyáltalán nem figyeltem rád, de szeretném még egyszer megpróbálni. Tudom, hogy visszatudom hozni az orgazmusod – mondta.
- Aj, jó oké, ne beszéljünk erről többet légy szíves! – csaptam a mellkasára, mire hallottam, hogy elmosolyodik. Kezét az állam alá csúsztatta, aztán felemelte a fejem ezzel kényszerítve rá, hogy ránézzek.
- Te nem hiszed, hogy vissza tudom hozni az orgazmusodat? – kérdezte mosolyogva.
- Hát, a múlthéten még nem hittem…
- De most már változott a véleményed – lett szélesebb a vigyora, mire én is elmosolyodtam, de a fejem még mindig égett. Elkapta a csípőm, aztán egy egyszerű mozdulattal lenyomott az ágyba, mire felsikkantottam és ijedten néztem fel az arcára. – Mindent megfogok tenni, hogy jól érezd magad baby – mormolta, aztán megcsókolt. Lassan és szenvedélyesen és a végére már megőrültem, hogy nem nyitotta el a száját, így én kezdtem az övét bökdösni a nyelvemmel. Elmosolyodott, aztán kuncogva levegő után kapott, majd újra megcsókolt és végre elnyílt a szája is. – Szeretlek – mormogta a számba, aztán újra elhúzódott tőlem levegőhiányában és fentebb tolt az ágyon. – Nagyon szeretlek – csókolt meg újra, ezúttal sokkal hevesebben. A csípője újra az enyémnek feszült, mire egy nyögésem halt el a szájában. Ajkaink egy hangos cuppanással váltak el egymástól, utána pedig szinte rögtön letámadta a nyakamat. A múlthéten szerzett lila foltjaim nagy része már elhalványodott, de ezúttal Liam nem is újította meg őket. Elvállt tőlem, míg ujjai lent a pólóm szegélyével játszadoztak. – Levehetem? – kérdezte egy kis mosollyal az arcán, mire bólintottam és felnyújtottam a kezeimet, az anyag pedig landolt a földön. Liam végig csókolta a mellkasomat és a melleim között, miközben a hátamon kikapcsolta a melltartómat, aztán egy egyszerű mozdulattal elöl elrántotta a melleim elől. Lihegve vártam, hogy mit tesz, de csak megállt, miután eldobta a melltartómat és mosolyogva nézett, amitől újra zavarba jöttem.
- Liam – noszogattam. - Mit bámulsz? – motyogtam szégyellősen.
- Elképesztően gyönyörű vagy.
- Tudom. Mellbe dugnál – feleltem, mire egy mocskos vigyor terült el az ajkain és emiatt nekem is mosolyognom kellett.
- Azt egyelőre még félre toljuk. Most a te örömödre kell szolgálnom – mondta, miközben visszaereszkedett rám, aztán minden figyelmeztetés, vagy további játszadozás nélkül bekapta a bal mellbimbómat. Felnyögtem, de közben végig őt bámultam, ahogy telt ajkaival körbe zárja a bimbómat és intenzíven szopni, nyalni, harapni kezdi. Minden egyes tettével elérte, hogy egyre nedvesebb és nedvesebb legyek és bár örültem neki, próbáltam magam nem elbízni. Ez történt a múltkor is, és újabb seggen csücsülés maradt.
- Ááá – kiáltottam fel, mikor a fogával meghúzta a bimbómat és úgy engedte el a mellemet. – Állat – szisszentem fel, neki pedig megint az a mocskos vigyor játszadozott az ajkain. Egyedül ezzel a vigyorral máris csodákat művelt velem.
- Tudod, bóknak veszem, mikor állatnak titulálsz – mormogta, míg borostás állával körözött egyet érzékeny mellbimbóm körül, ami miatt újra fel kellett szisszennem. Kellemetlen a kellemessel egybe kötve. Az elején rossz érzés volt, de a végére azt vártam, hogy mikor ismétli meg a mozdulatot megint.
- Jó, mert tényleg az vagy.
- De te szereted, ha az vagyok, nem? – motyogta és ártatlanul felpillantott rám, miközben beszippantotta a jobb mellemen a bőrt.
- Mmm – sóhajtottam fel és lehunytam a szemeimet, ő pedig neki esett annak is. Teljesen eláztam, mire végzett a melleimmel.
- Lássuk csak, milyen csipke lapul a nadrág alatt – mormogta, miközben a gomb után nyúlt, és kigombolta, majd lehúzta a cipzáramat és megütögette a combomat, jelezve, hogy emeljem meg a csípőmet.
- Olyan, mint a melltartó, mit hittél, hogy majd különböző fehérneműt húzok magamra? – kérdeztem hitetlenkedve, mire mélyről jövő nevetés hagyta el az ajkait és lehúzta a nadrágomat a lábamon.
- Igazad van, tudnom kellett volna, hogy a melltartóhoz tartozó bugyi van rajtad – mondta, közben pedig lerántotta a lábamról a zoknival együtt és mindent eldobott maga mögé.
- Fáj a feltételezés – vigyorogtam rá, ő pedig visszaereszkedett rám. – Héj és veled mi lesz? Nem vetkőzöl le?
- Vetkőztess le – motyogta, miközben megcsókolt. Kezeimet lecsúsztattam a mellkasán át a hasára, végül elkezdtem felfelé ráncigálni a pulóverét. Egy pillanatra elvállt tőlem, mikor áthúztam a fején a pulóverét, majd le a kezein, utána viszont rögtön megcsókolt. Ujjaimmal végig táncoltam a hasán, megrajzoltam a v vonalát, majd gyorsan kikapcsoltam az övét. Mindketten felnyögtünk, mikor simítottam az erekcióját a gatyában, végül letoltam a gatyáját addig ameddig csak tudtam. Ujjaim közé csippentettem a nemi szőrzetét, ami kikandikált az alsójából és azt húzgáltam, miközben ő lerugdosta magáról a farmert és a számba nyögdécselt. – Chanel! – mordult fel, mire elvigyorodtam és az alsó ajkába haraptam. – Szeretem mikor ilyen virgonc vagy – vált el tőlem mosolyogva, én pedig kérdőn néztem rá.
- Hogy érted, hogy virgonc? – szaladt ráncba a homlokom, mire felemelte a kezét és újra kisimította.
- Hát virgonc. Ilyen szemtelen és vigyorgós. Én nagyon szerettem a régi Chanelt.
- Miért, van új Chanel? Liam, mégis miről hadoválsz itt? – nevettem el magam, mire ő is elvigyorodott olyan aranyos kisfiúsan, amiért teljesen odavoltam.
- Mindegy, mindegy – rázta meg a fejét mosolyogva, aztán lehajolt és beleharapott a mellembe, mire felszisszentem és rosszallóan megráztam a fejem ezzel egy időben pedig becsúsztattam a kezem az alsójába. – Héj, mit csi… Ooooh, baby – nyögött fel, én pedig elmosolyodtam és lerántottam magamhoz a fejét, majd csókba hívtam őt. – Chanel – nyögte a nevemet a számba, aztán lihegve elhúzódott tőlem. – T-told le – mondta, mire elkezdtem lefelé tolni az alsóját, ő pedig végül azt is lerugdosta magáról. Keze az enyémre csúszott, ami férfiasságát ölelte körbe, én pedig az alsó ajkamba haraptam, majd lepillantottam kettőnk közé.
- Basszus – csúszott ki a számon, miközben a hasam újra meg újra görcsbe rándult a látványtól.
- Mmm – morgott fel, aztán ő is lehajtotta a fejét. – Uha, valaki már szinte csillog a bugyin keresztül – mormogta, aztán elengedte a kezemet és a nőiességemre csúsztatta. Elkerekedett szemekkel nyögtem fel és szorítottam rá a másik kezemmel a tarkójára. – Oh, Chanel – mormogta, aztán egy rövid csókot nyomott a számra, majd lentebb csúszott a testemen, így muszáj voltam elengedni a férfiasságát. Figyeltem, ahogy teljesen lecsúszott az ágyról, szinte rögtön megemelkedtem a karjaimra és értetlenül néztem utána. Elkapta a bokáimat, aztán egy egyszerű mozdulattal lentebb húzott az ágyon, így hamar ott feküdtem előtte kitárulkozva. Nos, nem teljes egészében, mert a bugyim még rajtam volt. Mondjuk nem sokáig.
Liam hatalmas kezei felcsúsztak a combomon a csípőmre, majd ujjait beleakasztotta a vékony anyagba, mire megemeltem a csípőm és hagytam, hogy lehúzza rólam. A lábaimat felhúztam a talpaimra, míg ő leráncigálta rólam a bugyit, aztán azt is elhajította valamerre, én pedig lehunyt szemekkel és izgatottan vártam, hogy mihez kezd most. A középső pontom lüktetett a fájdalomtól, ami azért volt jelen, mert kínzón vágytam Liam érintéseire. Ujjaim a lepedőt gyűrkészelték, mikor megéreztem Liam nedves ajkait a combomon. Türelmetlenül emeltem a csípőmet, mire ő erősen visszanyomott a matracba, de úgy hogy az ujjai nyomai egy ideig ott maradtak utána a bőrömön. Türelmetlenül nyögdécseltem és újra meg újra megemeltem a csípőmet, de Liam még mindig a combjaimat szívogatta. Egy hosszú nyögés csúszott ki a számon, mikor végre rácsókolt a forróságomra, végig nyalintott az ajkaim között, nem is egyszer, majd rászívott a csiklómra. A számat folyamatosan jóleső nyögések hagyták el, a kezeimmel Liam haját markoltam és annyira jól éreztem magam, mint már régen nem. Valahogy más volt az egész, mint a múlthéten és nem tudtam megmondani miért. Olyan volt, mintha az egész testemben láva robbant volna, a csípőm folyamatosan emelkedett a matracról többért és többért kiáltozva. Liam tökéletesen ismerte a testemet és tudta, mit kell csinálnia ahhoz, hogy jól érezzem magam. Szinte felfalt odalent, a nyelvcsapásai gyorsabbak lettek és az ujjait egyre erősebben mélyesztette a bőrömbe. Mikor a nőiességemre morgott és az állával érintette az érzékeny bőrömet, felkiáltottam, közben pedig érthetetlen dolgokat motyogtam. Azt hiszem kérleltem őt és egy időben többért követelőztem. Liam eszméletlen gyorsan nyalt, ami miatt ordítások és sikítások hagyták el a számat. Szemeimet összeszorítottam, a haját téptem, miközben a másikkal a lepedőt gyűrkészeltem és még a lábujjaim is behajlottak az élvezetre. Liam szépen és gyorsan felépítette bennem az orgazmust, így abba hagyta a nyalakodást, mielőtt még túl késő lett volna és a nyelvén mentem volna el sok idő után először. Mikor felkúszott hozzám csillogó ajkakkal, amiken aztán végig szántott a nyelvével, egy kis félelem költözött belém, hogy mi van, ha megint nem sikerül elélveznem, végül aztán elhessegettem a gondolatot és lehúztam magamhoz Liamet, aki szinte rögtön megcsókolt. Felnyögtem mikor megéreztem az ajkain a saját magamat, ő pedig még erősebben nyomta a száját ellenem. Nem tétlenkedett, óvszer után nyúlt, és mire kettőt pislogtam, már teljesen készen is állt rám a gumiba burkolózva. Kirázott a hideg, ahogy lepillantottam meredező farkára, fogaimmal akaratlanul is az alsó ajkam után kaptam, mikor a keze saját magára csúszott és megmarkolta merevedését. Tekintetemet teljesen megbabonázta az, ahogy szorította magát, utána, pedig ahogy mozgatni kezdte a makkját a bejáratomnál.
- Liam! – csúszott ki a számon türelmetlenül és kissé mérgesen, mire lehajolt hozzám és az ajkai közé szippantotta az én alsó ajkamat. Mindkettőnkből nyögés szakadt fel, ahogy előre nyomult és belém tolta az egész hosszát. Lassan mozogni kezdett, miközben egyfolytában morgott és egyik kezemmel a mellemet markolászta. Felemeltem a csípőmet, hogy az övé elé igyekezhessek, és így mindkettőnkből egy hangos nyögés szakadt ki.
- Baszd meg Chanel – morogta a fülembe, miközben továbbra is lassúakat lökött.
- Nem-nem, te bassz meg – nyögtem a fülébe, mire a felsőtestével felemelkedett rólam, jobb karjával elkapta a jobb lábamat és megemelte, majd a vállára rakta. Erősebben csapódott belém, mint valaha, a bőrünk hangosan csattant a szobában, ami csak még erotikusabbá tette az egész helyzetet. A szemeim hátrafordultak a koponyámban, sikítás tört fel a torkomból és elképesztően szorítottam Liam haját a tarkójánál.
- Ezt akartad? – duruzsolta a fülembe, miközben egyre nagyobbakat és nagyobbakat lökött, én pedig csillagokat láttam lehunyt szemhéjaim mögött.
- Igeeeen – tört ki belőlem, a szemeimet pedig összeszorítottam közben.
- Oh, te jó ég Chanel – nyögött fel ő is hangosan, miközben újra lelassult, én pedig egyfolytában nyöszörögtem. A lábam lecsúszott a válláról, egyszerűen nem bírtam tovább tartani, mire újra egy másik szögből csapódott belém. Nem hagyott pihenni, kezeivel átkarolta a combjaimat és szétfeszítette a lábaimat, aztán fel is emelte őket. Elkezdte kántálni a fülembe, hogy szeret, ami megadta az utolsó löketet ahhoz, hogy elélvezzek. Szemeim kipattantak, körmeimet a vállaiba engedtem, és a nevét sikoltottam, ahogy az orgazmus újra meg újra letört rám hatalmas és erős hullámokban. Teljesen széthullottam, a testem megállás nélkül remegett és az édes, édes érzés, melyet oly régóta nélkülöztem már, egy percre sem akart elmúlni. Tompán érzékeltem azért, ahogy Liam is megremeg és elélvez, hallottam a hangját is, éreztem a száját az enyémen, míg az egyik kezével az enyémet szorította. A megkönnyebbüléstől könnyek csorogtak le az arcomon, az orgazmus még mindig kínzott, de jó értelemben. Annyira jól esett, hogy nem bírtam visszatartani a könnyeimet, és ahogy fokozatosan lenyugodtam, úgy apadtak el azok is. Fogalmam sincs, mi történt az előbb, de az biztos, hogy ilyen orgazmusban még életemben nem volt részem. A testem még mindig remegett és a melegség kezdett újra szétáradni az alhasamban, ahogy éreztem, Liam hogyan rángatózik még mindig bennem. Úgy éreztem, mintha a szemeim leragadtak volna, de mégis megerőltettem magam és felnyitottam azokat. Lenéztem Liamre, akinek a feje a melleim között pihent, vállai gyorsan emelkedtek és süllyedtek. Lehelete simogatta a bőrömet, és hirtelenjében úgy éreztem, mintha az egész testem ólomból lenne. Semmimet sem bírtam megmozdítani, így hát újra visszacsuktam a szemeimet és mély levegővételekkel próbáltam a szívverésemet lecsillapítani.
Összerázkódtam, aztán libabőrös lettem, mikor Liam megemelkedett rólam, majd kihúzódott belőlem. Matatott valamit oldalt, aztán visszahanyatlott rám. Újra kinyitottam a szemeimet, hiszen tekintetét éreztem magamon. Az arcán egy lusta mosoly terült el, mire muszáj volt nekem is mosolyognom. Felkuncogott, aztán felnyújtózkodott hozzám és egy lágy csókot nyomott az ajkaimra.
- Ez elképesztő volt – sóhajtotta a nyakamba, én pedig felemeltem a kezemet, hogy a nyaka köré tekerjem, de olyan nehéznek éreztem, hogy szinte leejtettem szegényre. Ujjaimmal a hajába szántottam, majd csavargatni kezdtem a tincseit, miközben egy hümmögés hagyta el az ajkaimat. – Jól érzed magad? – emelte meg a fejét.
- Soha jobban – mormogtam csukott szemekkel. – Köszönöm.
- Nincs mit köszönnöd baby – nyomott egy csókot a számra. – Mennyei orgazmusban volt részem.
- Hát még nekem – válaszoltam, aztán egy széles vigyor terült el az arcomon.
- Most meg miért vigyorogsz ilyen mocskosan? – kérdezte ő is mosolyogva, közben pedig apró csókokkal ajándékozott meg.
- Csak örülök – nyitottam fel a szemeimet és rendesen megcsókoltam őt.
- Örülök, hogy az örömödre szolgálhattam – dörzsölte az orrát az enyémnek.
- Nagyon szívesen megismételhetjük. Igazából mindennél jobban átakarom dugni veled az éjszakát, de meg sem bírok moccanni. Nem hiszem, hogy kibírnék még egy ilyen orgazmust.
- Ezer meg ezer éjszakánk van még, amit átdughatunk baby – nyomott csókot az orromra, aztán a számra. – De azt hiszem most egy kiadós alvásra van szükséged. Ami azt illeti, mindkettőnknek arra van szüksége.
- Ígérd meg, hogy holnap reggel kidugod belőlem a meredtséget.
- Könyörögni fogsz, hogy hagyjam abba – morogta. – Mindjárt jövök – nyomott puszit a homlokomra, aztán megemelkedett rólam, mire újra kirázott a hideg.
- Héj! Egy ilyen mocskos párbeszéd közben, egy ilyen orgazmus után, hogy mersz itt hagyni? – tiltakoztam csukott szemekkel.
- Ki kell mennem a fürdőbe – nevetett fel mélyen, mire felnyitottam a szemeimet és elégedetten vigyorogtam fel rá, miközben a szemeim már a barátocskájával flörtöltek.
- Magadhoz ne merj nyúlni. Minden örömöd az enyém.
- Értettem kisasszony. Minden örömöm az öné – játszott. – Mindjárt jövök – tűnt el a szemeim elől, én pedig még mindig elégedetten vigyorogva visszacsuktam a szemeimet és nagy nehezen az oldalamra fordultam. Olyan volt, mintha minden végtagom egy lötykölődő puding lett volna. – Itt is vagyok – motyogta, aztán bemászott mellém és átvette a lábát az enyéimen, majd úgy feküdt le mögém.
- Liam…
- Hm? Ha folytatni akarod a mocskos párbeszédet, nem tudom garantálni, hogy nem nyúlok magamhoz.
- Nem akartam folytatni – kuncogtam el magam. – Valami másról akartalak kérdezni.
- Akkor kérdezhetsz – sóhajtott fel, de közben hátulról nekem dörgölte a csípőjét, mire újra kuncognom kellett.
- Fejezd be – mondtam sóhajtva, aztán kisöpörtem a kósza tincseket az arcomból, amik odahullottak Liam cirógatása miatt a vállamon.
- Szóval mit akartál kérdezni? – kérdezte álmosságtól csöpögő hangon, én pedig elmosolyodtam, majd összeszedtem minden erőmet és felé fordultam.
- Hogy értetted azt a „régi Chanelel”? – kérdeztem kíváncsian, míg felnéztem az arcára, ami máris olyan kisimult volt, mint álmában.
- Csak egy másik oldaladat mutattad eddig, mióta útjaink megint keresztezték egymást – motyogta, nekem pedig muszáj volt a szóhasználatán vigyorognom. Jó kis sor lenne egy dalban. Jesszusom, mégis mióta gondolkodom ilyeneken? – És bár tetszik, hogy szégyellős vagy és állandóan elpirulsz tőlem, imádtam, mikor a nagyszájú, leszarom-stílusú, ami a szívén az a nyelvén Chanel voltál.  
Szavai elgondolkodtattak pár pillanatra és a kavarodásból Liam puszijai, amit a homlokomra nyomott, rántott ki.
- Ez nem azt jelenti, hogy nem szeretlek így. Szeretlek mindenhogyan. Szégyellősen és nagyszájúan is.
- Én is szeretlek – suttogtam vissza, aztán a fejemet a mellkasához nyomtam és szívének egyenletes dobogása álmot hozott a szemeimre. 

4 megjegyzés:

  1. Úr Istenem. Ments meg. Ez valami elképesztő volt. Oh emm géhhh!! :"o baszki :D na jó. Kész. Imádom őket. Damn...

    Oké. Megint valami értelmeset alkottam. Eh. x"d

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Omg hii. :3 Értsem most akkor ezt a kommentet úgy, hogy nem nem találsz szavakat rá?:D De vajon jó vagy rossz értelemben?:D Just kidding, örülök, hogy tetszett, és hogy szereted őket!^^ Xx♥

      Törlés
  2. Ezaz.... ❤❤❤❤
    Én meg mertem volna esküldni, hogy Liam ilyen édi állat lesz, ha Chanel elmondja neki! ❤❤❤

    Imádtam ezt a részt (is)!❤❤❤❤❤❤ Várom a folytatás!❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha Liam édi állat, mi?:3 Szombaton érkezik a folytatás! ^^ Xx♥

      Törlés