2017. július 26., szerda

[II. 25. - Képesek vagyunk rá]

Halihalloo,
omggg a mai rész.:3 Megint Chanel szemszög, remélem ezáltal megértitek az indokait és indítékait. Umm idk mit mondhatnék még úgy, hogy ne adjam el a részt, szall csak jó olvasást kívánok!^^ Xx♥


Chanel Adele Sangster

Meglepett, hogy Liammel egésznap kibírtuk veszekedés nélkül. Szombat óta ilyen nem fordult elő, noha még ma sem volt vége a napnak. Bár szerettem volna azt hinni, hogy végre sikerül kibírnunk egy napot, amin nem veszekszünk, és amikor nem kell előle elmenekülnöm, csak, hogy ne lássa a könnyeimet. Valószínűleg még sosem láttam olyan mérgesnek őt, mint szombaton és eddig sosem részegedett le előttem annyira, mint aznap, miután összevesztünk. Ő biztos nem emlékszik rá, de hányásban áztatott ruhából kellett aznap este kicsomagolnom és vagy egy órát térdeltem, míg kijött a szőnyegből a folt, míg ő extra hangerőre kapcsolva horkolt a hálószobában. Azóta minden egyes éjjel elfordulva tőle sírom álomba magam és imádkozom érte, hogy másnap reggel ne Gucci táskákkal a szemem alatt ébredjek a sok könnytől, amit a párnám felszívott előző éjjel. Rengeteg könyörgésével és győzködésével azt érte el, hogy akaratlanul is elképzeljem az életünket a kisbabánkkal és, hogy úgy megszeressem a magam előtt kialakult képet, hogy ne akarjak az egésznek véget vetni. Ezt viszont soha nem árultam volna el neki és próbáltam olyan érzelemmentes és üres maradni, mikor rám nézett, vagy mikor beszéltem hozzá, amennyire csak tudtam. A tekintetét folytonosan kerültem, hiszen biztos voltam benne, hogy végem lett volna abban a pillanatban, amint megpillantottam volna a szomorúságtól és csalódástól csillogó barnaságot.

Ma abban is volt más, mint a hétvége, hogy ma először hagyott magamra teljesen egyedül. Fogalmam sincs, hogy megosztotta –e Niallékkal, hogy elakarom vetetni a babánkat, vagy sem, őszintén szólva nem is nagyon érdekelt. Utáltam magam, amiért ezt teszem vele és a babánkkal, de nem volt más választásom. A félelmem túl nagy volt a józan gondolkozás felett, éppen ezért, hagytam neki, hogy irányítson. A bűntudat égette a mellkasomat és néha úgy éreztem nem kapok levegőt, ami miatt szinte minden öt percben levegőztettem, de nem sokat segített. Végül felkeveredtem a zongora elé, és annak a billentyűit kalimpáltam, míg nem meg nem morrant a hasam, jelezve, hogy ideje lenne valamit a szervezetembe juttatni. Komótosan feltápászkodtam a zongora elől, aztán leindultam az alsó szintre és a levegő a torkomba akadt, mikor befordultam a nappaliba. Liam nekem háttal éppen egy gyertyát gyújtott meg az ablakpárkányban, aztán felém fordult, mintha csak tudta, volna, hogy mögötte állok. Tátott szájjal körbenéztem, miközben a szemeimbe könnyek gyülekeztek, de igyekeztem lenyelni őket. Mindenütt gyertyák égtek és ez volt csak az összes fény a szobában. Az asztalon egy hatalmas rózsacsokor állt, mellette pedig Liam egy félénk mosollyal az arcán. Már megint úgy éreztem, mintha nem kapnék levegőt, így kapkodni kezdtem az oxigént, miközben a mellkasom gyorsan emelkedett és süllyedt.
- Jó, hogy jössz. Reméltem, hogy velem vacsorázol. Éhes vagy? – kérdezte lágyan, én pedig nyeltem egyet, végül vonakodva, de bólintottam. Fogalmam sincs, hogyan leszek képes őt újra elutasítani, de a kisbabánk érdekében, muszáj lesz így tennem. – Rendeltem vacsorát a WHITE BOMB –ból.
- Hogy honnan? – kérdeztem vissza meglepetten, hangom rekedtes volt az el nem folyatott könnyek miatt, így gyorsan megköszörültem a torkomat.
- Még mindig megvan az étterem – mosolygott valamivel szélesebben rám. – Majd egyszer el is mehetünk, ha szeretnél – ajánlotta fel, végül kinyújtotta felém a kérdését, én pedig lassan megindultam felé. Az asztalon már ott pihent két tányér leves, melyeknek az illata újra morgásra késztette a hasamat. Liam kihúzta nekem a széket, mire leültem rá és megvártam, hogy ő is helyet foglaljon. Közben a rózsákon legeltettem a szemeimet, melyek gyönyörűek voltak. Fogalmam sem volt, hogy hány szál pihent a vázában, de nem egy pár, és nem is tíz, az is biztos. – Jó étvágyat – mondta, mire a kanalam után nyúltam és rögtön belemélyesztettem a sűrű krémlevesbe.
A vacsora csendesen telt, az étel isteni volt és teljesen tele lettem, mire felfaltam mindent a tányéromról. Mikor Liam tekintetét a saját tányérján jártatta, akkor titokban őt figyeltem és benne gyönyörködtem. Elképesztően helyes volt szürke felsőjében, enyhe borostával és gondosan beállított hajával. Gondolataim megállás nélkül körülötte és a kisbabánk körül forogtak és akaratlanul is elképzeltem, hogy a kislányunk vagy kisfiúnk majd teljesen ráhasonlít. Kívülről és belülről is. Egy újabb földre szállt angyal lenne az apukája mellett és maga a poklok legbűnösebb anyukája mellett. Egy gyerek nem érdemli azt, amit én tudnék nyújtani neki és bár ezerszer a fejembe vettem, hogy majd minden más lesz, ha megszületik, sosem tudtam magam meggyőzni róla. Mert ugyan, mi lenne másabb azzal, hogy megszületne? Taylor ugyanúgy bosszút akarna rajtunk állni, bármikor lecsaphatna ránk és pokollá tehetné a kisbabám életét. Kockáztatnám az ő életét is, mint ahogy mindennap teszem az édesapjáét és néha már azzal alig tudok megbirkózni, hát akkor hogyan akarjak egy kicsi babáéval? Erre nincs olyan megoldás, ami mindenkinek jó lenne, úgy hogy inkább akkor meg se szülessen a pici, amíg csak a rombolásra vagyok képes magam körül.
- Chanel? – Liam bársonyos hangja rángatott ki a gondolataim közül, mire gondolkodás nélkül felpillantottam a szemeibe, de rögtön meg is bántam. A bűntudat olyan erősen kezdett égni a mellkasomban, ha csak a délelőtti telefonbeszélgetésemre gondoltam, amit a nőgyógyásszal folytattam a kórházból. Holnap megint minden kártyámat felteszem, és előre tudom, hogy győzelemre semmi esélyem. Mindent veszteni fogok.
- Igen? – kérdeztem vissza halkan, míg elkaptam róla a tekintetemet és a gyertya lángját kezdtem bámulni.
- Min gondolkoztál? – kérdezte.
- Csak azon, hogy milyen édes tőled, hogy ezt összehoztad – hazudtam egy szemrebbenés nélkül.
- Jelentős okom volt rá – válaszolta, aztán megéreztem a kezét az enyémen, mire újra rákaptam a tekintetem. Érintése égetett és napok óta most volt az első eset, hogy szeretetből ért hozzám.
- Liam… - kezdtem volna a megszokott mesémet, de felemelte a másik kezét ezzel hallgatásra késztetve engem.
- Nem Chanel, most én beszélek. Tudod, hogy nagyon szeretlek, és úgy gondolom, ezt rendszeresen is éreztetem veled, szóval elég világos volt, hogy azt akarom tenni, amit – titokzatoskodott, én pedig ráncolt homlokkal néztem rá, de egy szót sem szóltam és csak vártam, hogy tovább beszéljen. – Annyi mindent megéltünk már együtt, és láss csodát, még mindig itt ülünk egymással szemben. És ez nem lenne így, ha nem szeretnélek annyira, amennyire. Mert tök mindegy, hogy mi történt a múltban, csinálhatnál akármit, szerintem sosem szűnnélek meg szeretni. És bár ez különösen most egy bátor kijelentés volt, bízom benne, hogy hamarosan megváltozik a véleményed – mondta, aztán elengedte a kezem, majd felemelkedett, megkerülte az asztalt, és megállt mellettem. Újra megfogta a kezem, aztán maga felé kezdet húzni, mire felálltam vele szembe és bizonytalanul pillantottam a szemeibe. – Nyolc évvel ezelőtt is tiszta szándék volt a szemeim előtt, pontosan úgy, ahogy most. És bár akkor még nem hittem, hogy valaha ennyire szerethetlek, mégis így van. Amire kilyukadni akartam az az, hogy nyolc évvel ezelőtt is ugyanúgy láttam magam előtt, hogy ketten együtt meghódítjuk a világot és családot alapítunk és mesekönyvbe illően tökéletes életünk lesz, mint most. És bár egyes részletek változtak azóta, tudom, hogy egyszer így lesz. Mert így kell lennie. Muszáj lesz a gyerekünknek megteremteni azt a mesekönyvbe illő életet és Chanel, tudom, hogy képesek vagyunk rá.
- Liam… - tört meg a hangom, ahogy a szemeimbe újra könnyek gyülekeztek és már majdnem rávágtam, hogy éppen ez az, amiért nem tudjuk megtartani a babánkat. Mert soha nem leszünk képes egy olyan tökéletes életet megteremteni neki, mint amilyet érdemel. Én legalábbis nem leszek képes rá. De tartottam magamat a szerephez. Muszáj így tennem, mert ha engedek és Liamnek sikerül megtörnie, akkor csak még fájdalmasabb lesz a holnapi nap.
- Szóval, lenne egy kérdésem a számodra, egy ajánlatom, amire azt mondtad, hogy nem utasítanád vissza – mondta eltökélten, nekem pedig a kétszeresére nőttek a szemeim, ahogy megértettem szavait. – A mesekönyvbe illő életünk első lépése, hiszen a mesékben is össze kell házasodnia a szülőknek, mielőtt az első gyerek jön, nem igaz? – kérdezte mosolyogva, én pedig összeszorítottam a számat, nehogy véletlenül is kitörjön rajta a zokogás. A keze után akartam kapni, mikor elengedte az enyéimet, aztán hátrált pár lépést. Végül a kezemet a szám elé szorítottam, és lehunytam egy pár pillanat erejéig a szemeimet. Szédültem a szavaitól és émelyegtem, ha a kajára gondoltam, amit az előbb még mind betömtem magamba. Mikor újra felnyitottam a szemeimet, Liam már térdre ereszkedett előttem és a kezeiben egy fehér dobozka volt, melyet aztán felnyitott és a szemeivel bizakodva nézett fel rám. – Chanel – mosolyodott el, én pedig a fogaimat erősen az ajkamba mélyesztettem. – Hozzám jönnél feleségül? – ejtette ki azt a három szót a száján, amit minden lány elképzelhetetlen izgatottsággal várna, és habozás nélkül válaszolna rá. Ott és akkor tudtam, hogy bekövetkezett az, amit nem akartam. Még pedig, hogy sikerült megtörnie. De vajon meddig lesz az ujjamon
ez a gyűrű, ha igent mondok? Mikor bontaná fel az eljegyzésünket és utána tűnne el örökre az életemből? Képtelen vagyok neki megadni azt, amit akar, legalábbis részben. Mert most azt akarja, hogy a felesége legyek és erre már valóban azt mondtam, hogy benne lennék.
Tekintetemet egy percre sem szakítottam meg a tekintetétől. Egész kitartóan csillogtak reménykedve, ahogy a csend húzódott közöttünk. Végül úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt, úgy hogy bólogatni kezdtem és még akkor is így tettem, mikor a gyűrű az ujjamra került és újra két lábon állt előttem. A karjai közé vett, míg én a kezeimet a nyaka köré fontam és hagytam, hogy a zokogás kicsússzon a számon. Hangosan bőgtem, miközben olyan szorosan szorítottam magamhoz, ahogy csak tudtam. A felesége akartam lenni, mindennél jobban, de meg sem próbáltam magam hiú reményekbe ringatni, még ha pár perccel ezelőtt azt is mondta, hogy tehetnék bármit, akkor sem szűnne meg szeretni engem.
A könnyeim a pólójára potyogtak, teljesen eláztatták az arcomat és úgy tűnt, hogy nem akartak még egy ideig eltűnni onnan. Liam egyik kezével a hátamat simogatta, míg a fejét a nyakamba temette és úgy ölelt magához, mintha az élete múlna rajta. Képtelen lennék szavakkal körülírni, mennyire szeretem őt.
Egy idő után elhúzódott tőlem, egyik kezét az arcomra csúsztatta és hüvelykujjával letörölte a könnyeimet az egyik szemem alatt. Ő is szipogott, és ezért még nagyobb fájdalom nyilallt a szívembe. Nem bírtam őt sírni, látni, mégis mindig újra sikerül őt addig kínoznom, míg nem szomorúsága megjelent könnyek formájában. Mikor felpillantottam a szemeibe, szembesültem is a könnyeivel. Lehajolt hozzám és az ajkait az enyémek ellen nyomta, és tele szerelemmel csókolt meg. A könnyeim továbbra is folytak, de visszacsókoltam neki és próbáltam az összes érzésemet belevinni, hogy tudja, ugyanannyira szeretem őt, mint ő engem.
- Sajnálom – suttogtam, miközben a mellkasom megrázkódott és lesütöttem a szemeimet, az ajkaira.
- Semmi baj Chanel – suttogta vissza. – Semmi baj, minden rendben lesz, ígérem – mondta, aztán megköszörülte a torkát. – Hidd el nekem.
- Nem, Liam – ráztam meg picit a fejem. – Nem lesz. Én nem tudom ezt csinálni – mondtam, míg visszapillantottam a szemeibe, ahol a csalódottság és szomorúság kezdte újra átvenni a boldogság helyét. – Mindennél jobban szeretlek és nagyon-nagyon szeretnék a feleséged lenni, de…
- Baby…
- Sajnálom Liam – suttogtam, aztán megcsókoltam őt újra. Hosszan és szenvedélyesen, ajkaink cuppanással váltak el egymástól. – Sajnálom – suttogtam utoljára a szemeiben nézve, aztán megfordultam és remegő lábakkal indultam kifelé a nappaliból. Kezeimet a számra kellett szorítanom, nehogy hangosan felzokogjak. Felszaladtam a szobába, aztán a takaró alá befészkeltem magam, a fejemet a párnába fúrtam, és csak azután hagytam, hogy a sírás és a remegés átvegye az irányítást a testem felett.

*
Valamikor este a sírás annyira kimerített, hogy álomba szenderültem és másnap reggelig fel sem keltem. Az első dolog, amit megpillantottam, ahogy felnyitottam a szemeimet, az a csillogó gyűrű, ami az ujjamon díszelgett. Közelebb húztam magamhoz a kezemet, aztán közelebbről is végigtanulmányoztam, végül nem tudtam elrejteni a mosolyomat. A gyűrű gyönyörű volt, több, mint gyönyörű, egyszerűen tökéletes. Egyszerű volt és letisztult, és bár nem akartam tudni, mennyibe került ez Liamnek, szerelmes lettem a darabba. Tökéletesen eltalálta az ízlésemet és ezért még jobban imádtam őt, mint az lehetséges.
Felsóhajtottam, aztán az órára pillantottam, majd a hátamra fordultam és megkíséreltem egy pillantást Liamre. Karjait körém fonva aludt még mélyen, arca nyugodtságot sugárzott és olyan gondtalannak tűnt álmában. Megemeltem lüktető fejemet, aztán nyomtam egy puszi a homlokára, majd óvatosan lefejtettem a karjait magamról. Kicsusszantam mellőle az ágyból, aztán visszadobtam rá a takarót, majd a fürdőbe igyekeztem. Ott egy ideig támaszkodtam a pultnál, az ismerős émelygés megint jelen volt, így hát vártam rá, hogy a vécékagyló fölé hajolhassak. De aztán az émelygés elmúlt és már nem is szédültem, mire megkönnyebbültem megmostam az arcom, aztán halkan visszamentem a szobába. Leindultam az alsó szintre és szomorúan néztem végig a nappalin, ahol a gyertyák még mindenütt ott voltak, elégett kanóccal. A virág is a vízben állt, a tányérok viszont ellettek pakolva. Nem akartam semmi nehezet reggelizni, nehogy aztán mégis csak a vécé felett kössek ki. Főztem vizet egy teának, és amíg a filter ázott a bögrémben, addig pirítottam két kenyeret, majd megvajaztam őket. A diétás reggelimmel kuporodtam le a kanapéra, és amíg ettem végig a gyűrűmet figyeltem. Felkaptam a fejem, mikor hallottam Liam lépteit a lépcsőn, nem sokkal később megjelent félmeztelenül. Ő is rám nézett, de nem különösebben sokáig lelegeltette rajtam a tekintetét.
- Jó reggelt – köszönt.
- Jó reggelt – köszöntem vissza halkan, aztán megittam az utolsó korty teámat a bögrémből, majd leraktam a kisasztalra előttem, aztán hátrébb csúsztam a fenekemmel a kanapén és a fejemet leejtettem a mögöttem lévő párnára. Úgy hallgattam, amint Liam tevékenykedett a konyhában, majd mikor csend lett, úgy döntöttem, felállok és kiviszem a poharat és a tányért, közben pedig meglesem, mit csinál Liam. A pultnál ült és reggelizett egymagában, mire rögtön elszorult a torkom. A kagylóba helyeztem tányért, aztán megfordultam és egyből ki is siettem a konyhából. Az emelet felé vettem az irányt és az órára vetve egy újabb pillantást, úgy döntöttem, hogy elkezdek készülődni.

Miután felöltöztem és elfogadhatóvá varázsoltam az arcomat, valamint gubancos hajamat, egy kisebb kézi táskába elkezdtem bepakolni pár ruhát. Az összekészített neszeszeres táskámat is bedobtam a ruhák mellé a telefontöltőmmel együtt, aztán becipzáraztam a cipzárt és felemelkedtem. A tükörbe pillantottam, hogy utoljára csekkoljam a kinézetem, de a saját szomorú kék szemeim köszöntettek vissza rám. Lesimítottam a ruháimat, aztán a vállamra vettem a táskámat, majd a telefonomat a zsebembe csúsztatva leindultam a lépcsőn. A nappaliba befordulva Liammel találtam szembe magam. Sokáig csak álltunk egymással szemben pár méter távolsággal közöttünk, miközben a tekintete az enyém, a hasam és a táskám között ugrált.
- Chanel ne tedd ezt – mondta, hangja meg-megremegett, én pedig nagyot nyeltem és elpillantottam róla.
- Tudod, hogy sajnálom – suttogtam.
- De mondd már el, miért teszed ezt velem? Miért nem akarod ezt a babát? Ezerszer elmondtam, hogy itt leszek neked és mindenben segíteni fogok. Ketten együtt felneveljük, és nagyszerű szülők leszünk. Chanel. Csodálatos anya leszel. Ne tedd ezt velem. Ne tedd ezt magaddal. Ne tedd ezt a babánkkal.
- De nincs más választásom, hát nem érted meg? – szakadt ki, és visszanéztem rá, noha könnyeim miatt csak homályosan láttam az arcát. – Nem leszünk képesek megteremteni azt a mesebeli életet neki, mint amilyet megérdemel, és azért, mert annyi ostobaságokat tettetem a múltban, amik megbocsájthatatlanok. Hogyan neveljük fel, mikor az árnyékból veszély leselkedik ránk? Nem akarok még egy életet kockára tenni, hát nem érted meg? Azt hiszed, én nem akarom ezt a gyereket? Mert tessék, itt a válasz rá, de igen! Nagyon is! De nem lehet – tagoltam a végét, és mély levegőket vettem, hogy megnyugodhassak.
- De Chanel, Taylorrel végeztünk. Maga az ezredes mondta nekünk. Baby, nem teszed kockára senkinek az életét – közelített felém pár lépést.
- Dehogynem! Folyamatosan! A tiédet, a srácokét, Cora és Palmer, meg Danielle és Freddie és…
- Nem! – szakított félbe. – Ez nem igaz. Ide figyelj rám – mondta és elém sétált, aztán megfogta a kezemet, pontosan, úgy ahogyan tegnap este. – Taylornek meg lett hosszabbítva a büntetése, nem igaz? A börtönben fog megrohadni. Ráadásul sokkal jobban odafigyelnek rá. A két embert, akiket felbérelt, elkapták, nincs senki, aki bántani akar minket – csúsztatta a kezeit az arcomra és felemelte, hogy rá figyeljek. – Senki. Kérlek, ne tedd ezt – kérlelt újra, miközben a szemeibe könnyek gyülekeztek, nekem pedig megállás nélkül folytak. – Kifogás volt az egész, nem akarok anya lenni szöveg, igaz? – kérdezte, én pedig a szemeimet lesütve bólintottam. – Tudtam – mosolyodott el és letörölte a könnyeimet. – Ne sírj, csodálatos anya leszel baby – húzott magához és átölelt, én pedig a vállára fektettem a fejemet.
- És m-mit mondunk majd neki? – kérdeztem sírós hangon.
- Rengeteg időnk van még addig. Nagyon-nagyon sok. Majd kitaláljuk.
- És, ha olyan makacs és lázadó lesz, mint én?
- Nem lesz olyan – biztosított. – Ügyelünk rá és jól felneveljük.
- És, ha nem lesz egészséges? Mi lesz, ha neki is baja lesz a veséjével, mint neked volt?
- Biztosan egészséges lesz édesem. Ne is mondj ilyet. És ez nem öröklődő betegség. De ha mégis, ma már olyan kezelések és gyógyszerek vannak, amikkel, egy vesével is élhet teljes életet.
- D-de, ha megutál, m-miután megtudta? – zokogtam a vállába.
- Sosem tudna megutálni téged Chanel, te vagy az anyukája. Nagyon szeret téged. Ahogy én is. Minden rendben lesz és fejezz be a fejedben mindenféle buta történetet kitalálni – nyomott puszit a fejemre.
- Én is n-nagyon szeretlek. És s-sajnálom, amiért elakartam vetetni a babánkat.
- Értem, miért akartál így tenni. Nem kell bocsánatot kérned, csak ígérd meg, hogy befejezed az önmarcangolást és inkább azon leszel, hogy a mesekönyvbe illően gyönyörű életünk legyen.
- Megígérem – sóhajtottam fel szaggatottan. – De Liam…
- Igen?
- Nagyon félek…
- Nem kell félned édes. Minden rendben lesz – mondta, mire elhúzódtam tőle és hátra hajtottam picit a fejem, hogy felnézhessek rá. A száján egy gyönyörű mosoly terült el. – Szerinted kisfiú lesz, vagy kislány? – kérdezte izgatottan és boldogan, mire én is elmosolyodtam.
- Nem tudom. A lényeg, hogy egészséges legyen.
- Hát persze, hogy az a lényeg – hajolt hozzám, és egy puszit nyomott a homlokomra. – Szeretlek titeket – suttogta, miközben egyik keze kettőnk közé csúszott a hasamra, míg másik kezével szorosabban vont magához.

4 megjegyzés:

  1. Hűhaa! A vége! Úristen, nem hiszem el! Jó nagy meglepetés volt, azta. :D
    De khm, visszatérve az elejére.
    Iszonyatosam cukinak, édesnek, aranyosnak (igazából ezek ugyanazt jelentik, nem? xDm Mindegy, akkor mindennek tekintem Limaet, Chanel gondolkodását már meg értettem, de helyes útra terelte Liam Chant, szóval most minden a legnagyobb rendben! ^^
    Örülök nekik, örömmel is olvastam, ahogyan beleegyezik abba, hogy hozzámenjen feleségül, és azt is, hogy megtartsa a kisbabájukat. Remélem kisfiú lesz! :D
    Várom a következő részt, ami biztos, hogy izgalmas, vagy aranyos lesz. :D
    (Vachiqueen voltam)
    Puszi❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ah, örülök, hogy sikerült meglepnem téged!^^ És örülök, hogy végre értitek Chanelt!! Hiszen ő csak jót akar mindenkinek.:3 Um a kisbaba nemére pedig még várnotok kell jó pár részt. ;) Xx♥

      Törlés
  2. Baromi Jó Lett A Rész imádtam alig várom kövi részt
    és nagyon örülök neki hogy meg tartják a babát és annyira örülök neki hogy kibékültek egymással :)
    sok puszii neked ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aw, örülök, hogy tetszett!^^ Őszintén bevallva nem lett volna szívem megölni baby Paynot, de szerintem még jövendőbeli Mrs. Paynenek sem lett volna elég mersze az abortuszhoz.:D Xx♥

      Törlés