2017. július 12., szerda

[II. 21. - Tudott róla?]

Halihalloo,
omfggg a mai rész dhjgfdjgds. Készüljetek, mert elég sok minden fog történni. Azóta várom, hogy kirakjam, mióta csak megírtam, úgy hogy nem is húzom tovább az időt, jó olvasást! ;) Xx♥


Chanel Adele Sangster

Rezegés vert ki az álmomból, és amint elég éber voltam, szinte rögtön felültem és hunyorítva néztem körül a szobában. Liam mellett az éjjeli szekrényen zörgött a telefonja, mire magam mellé tenyerelve elnyúltam felette és magamhoz vettem a készüléket.
- Niall? – szóltam bele suttogva. – Mi a baj?
- Liam? Beindították a riasztónkat. A rendőrök azt mondják, itt vannak a lakásban – suttogta fojtott hangon Niall, én pedig rögtön rázogatni kezdtem Liamet.
- Mi van? – kérdezte hangosan Liam, hunyorogva nézett fel rám, aztán nyomta magát ülőhelyzetbe.
- Niall, Chanel vagyok. Hol vagytok most?
- A pánik szobában. Chanel semmit sem hallani… A rendőrök azt mondták, hogy bejutottak a lakásba.
- Jól van, csak maradjatok ott a pánik szobában, és ne aggódjatok. A rendőrök ott vannak, elkapják őket.
- Értem jöttek? – tört ki belőle a kérdés. – Vagy Palmerért?
- Igen, valószínűleg, de Niall ezzel most ne foglalkozz, mert minden rendben lesz! A rendőrök nem fogják hagyni, hogy bántsanak titeket!
- Tudom, én csak…
- Tudom. De ne féljetek - szakítottam félbe.
- Ott vannak? – kérdezte Liam, mire bólintottam, aztán homlokráncolva felkaptam a fejemet és fülelni kezdtem.
- Ezek ti voltatok? – kérdeztem a telefonba.
- Mi?
- Ti mozogtatok? Valami puffanást hallottam.
- Nem, mi nem mozdulunk, egy tapodtat sem – mondta Niall, én pedig Liam ölébe dobtam a telefont és leszálltam az ágyról.
- Chanel? – kérdezte Liam. – Mi az? Mit hallottál?
- Puffanást. Kettőt is – suttogtam és az ajtóhoz botorkáltam, majd odanyomtam a fülemet. Csend volt, így hát halkan kinyitottam az ajtót és kilestem a folyosóra. Ekkor mintha a bejáratiajtó nyitódott volna, én pedig felegyenesedtem, majd Liam felé fordultam. – Elterelés volt. Itt vannak – suttogtam, aztán gyorsan lehasaltam a földre és kihalásztam a táskát, amiben a fegyver pihent. Remegő kezekkel szórtam a töltényeket az ágyra, aztán nyitottam fel a tárat és töltöttem meg mindet.
- Niall, elterelés volt, itt vannak. Maradjatok a helyeteken és maradjunk vonalban – hadarta Liam, miközben már ő is kikászálódott az ágyból. A pisztoly egy kattanással jelezte, hogy tele van, mire elkaptam Liam kezét és az ajtó mellé húztam, majd szorosan a falra lapultunk.
- Kiütötték vagy megölték a rendőröket az ajtó előtt – motyogtam, olyan halkan, hogy féltem, Liam nem hall meg. – Maradj mögöttem és ne kezdj semmilyen magánakcióba.
- Oké – rebegte vissza, aztán kicsapódott az ajtó, mire a pisztolyom nagy hanggal elsült és a fröccsenésből tudtuk, hogy eltaláltam az illetőt. Az első fickó krumpliszsákként esett össze, míg a másiknak már kiütöttem a kezéből a fegyvert, de elkapott magához rántott és az egyik kezét a nyakam köré fonta, mire rögtön fuldokolni kezdtem. A fegyveremet olyan szorosan fogtam, hogy úgy éreztem, már megvágta a tenyeremet, miközben a szemeimmel Liamet figyeltem, aki lesokkolódva állt velünk szemben. A lábammal rúgkapáltam hátha beletalálok az ember középsőjébe, de ezzel csak azt érte el, hogy elkapta a kezem és addig forgatta, míg Liam felé nem irányult a pisztoly.
- Ne – visítottam fel, de a visításom ijesztő hörgésbe torkollott. A fickó átfogta a kezemet, amiben a pisztoly volt Liamre célozva, miközben a másik kezével még jobban megszorította a nyakamat. Végül minden erőmet összeszedve elrántottam a kezünket, ezzel egy időben, a férfi elsütötte a fegyvert, a szobát pedig Liam ordítása töltötte be. A lábammal végül sikerült a fickó lába mögé kerülnöm, a térdébe könyököltem, mire az is ordítva engedte el a nyakam és ezzel egy időben hullott ki a pisztoly a kezéből.
Körülöttem mindenki a földön volt. Az ember, akit lelőttem, Liam, aki szintén kapott egy golyót, és a másik fickó térdelt mögöttem, aki Liamre célzott. Rögtön a képébe könyököltem, aztán addig püföltem és rúgtam, míg nem ernyedten a földre kúszott. Liam eközben kiáltozott és nyöszörgött, ami legalább egy kis reményt adott. A másik fickó, akit eltaláltam, egy mukkot sem adott magából.
Villámgyorsan Liam mellé rohantam és térdre estem mellette, majd a kezemet a sebére nyomtam a lábán. Golyó nem volt benne, így valószínűleg csak súrolhatta, de elképesztő fájdalmai lehettek, mert egyre csak kiabált és összeszorította a szemeit.
„Nem lesz semmi baj” akartam Liamnek mondani, de egy hang sem jött ki a torkomon. A hangszálaim elképesztően fájtak, a torkom égett, és nem csak kívülről, hanem belülről is. A pólóm alját hozzászorítottam Liam sebéhez, mikor rendőrök jelentek meg a küszöbön, akik hívták a mentőket. Egészen addig ott térdeltem Liam mellett, amíg ki nem érkeztek a mentősök. Mikor felérkeztek hordággyal, elszakítottak mellette, így esetlenül álltam ott, vértől csöpögő kezekkel a szoba közepén és figyeltem, ahogy gyors mozdulatokkal ellátják Liamet. Ő a nevemet kiáltozta, de nem bírtam neki válaszolni, akárhányszor is neki kezdtem a beszédhez, könnyek gyülekeztek a szemeimbe, ami miatt csak még jobban égett a torkom. Aztán már csak arra lettem figyelmes, hogy leültetnek az ágyra, majd óvatosan elfektetnek és valamit a nyakam köré helyeznek. A könnyeim némán folytak, minduntalan megakartam szólalni, de nem ment. Nem sokkal később finoman felemeltek, majd szintén hordágyra fektettek és levittek az emeletről. Takarót terítettek rám, de persze az nem ért semmit sem a hideg ellen. A fejemet nem tudtam mozgatni, így csak a felhős eget tudtam bámulni, miközben körülöttem mindenki kiabált. Mentőautóba raktak, aztán két mentős leült mindkét oldalamra és a kocsi már el is indult. Megakartam kérdezni mi van Liammel, hova szállítanak minket, de még mindig nem sikerült beszélnem. Az egyik mentős megkért, hogy ne próbáljak beszélni, és hogy maradjak nyugton, nem sokára jobban fogom érezni magamat. Rá pár másodpercre minden elsötétült előttem.


*
Elképesztő világosságra ébredtem, a szemeimnek rendesen fájt a fényesség, és hosszú óráknak tűnő percekig pislogtam, míg a szemeim végre megszokták a világosságot. Mindenütt fehérséget láttam, velem szemben a falon egy plazma tévét, alatta asztallal és székekkel. Balra egy ablak előtt súlyosnak tűnő sárga függönyök lógtak, mindenesetre összehúzva, így a fény csakis egy lámpából, vagy akár többől jöhetett. A fejemet nem tudtam megmozdítani, így a tekintettem rögtön megint balra ugrott, de a függönyöknél tovább felfelé nem láttam el.
- Chanel, nyugi, minden rendben van – hajolt fölém Cora, kezét az arcomra csúsztatta, onnan pedig fel a homlokomra. – Ne mozogj, nem tesz jót a nyakadnak. Maradj nyugton. Hívok egy orvost – mosolygott megnyugtatólag, aztán a fejem felé nyúlt, én pedig lehunytam a szemeimet és próbáltam visszaemlékezni mi is történt. Könnyek tolultak a szemembe, ahogy egy kisfilmként pörögtek le előttem az emlékek. A buli, Liam és Niall éneklése, az autós üldözés, a régi sugárút, piros lámpák, bilincs, pisztoly, lövések és vér. – Héj, ne sírj Chan. Semmi baj, minden rendben van – hajolt felém újra Cora, majd megéreztem meleg ujjait az arcomon, miközben letörölték a könnyeimet. – Minden rendben van. Liam is jól van. A golyó csak súrolta a lábát. Az orvosok elállították a vérzését, és lekezelték a sebét. Ő még mindig alszik. De jól van – mondta, mire felnyitottam a szemeimet és csak homályosan láttam az arcát a könnyeim miatt. – Niall és Palm is jól vannak. És a doktor azt mondta, te is jól leszel. Csak ne próbálj meg beszélni. És ne mozogj – mondta lágyan, én pedig újra lehunytam a szemeimet. Annyira jól esett Cora törődése, és az hogy letörölte a könnyeimet, meg hogy megválaszolta minden ki nem mondott kérdésemet. Illetve majdnem mindet.
Egy orvos tűnt fel az ágyam előtt, a bal oldalamra sétált és mosolyogva lenézett rám.
- Jó reggelt Miss Montgomery. Hogyan érzi magát? Kérem, pislogjon egyet, ha jól és kettőt, ha rosszul.
Pislogtam egyet, mire a doktor elmosolyodott, aztán feljegyzett valamit, majd a fejem mellett kezdett matatni.
- Emlékszik arra, hogy mi történt? – szólalt meg újra bársonyos hangján. – Pislogjon egyet, ha igen és kettőt, ha nem.
Újra pislogtam egyet, aztán érdeklődve néztem fel rá.
- Remek. Kérem, próbáljon meg nem beszélni és mozogni. Elszakadt egy hangszála, amit már helyre is hoztunk, de ahhoz, hogy a műtét ténylegesen sikeres legyen, egy ideig nem szabad beszélnie. Az egyik nővérke hozni fog be egy tabletet, amin majd kommunikálhat. Pár nap múlva próbáljuk ki, mennyire megy a beszéd, suttogás, de garantálom önnek, hogy a hangja rendbe fog jönni. Talán jobban fog énekelni, mint a barátja – mosolygott.
- Kérem, elmondaná neki, hogy a barátja hogy van? – kérte Cora mellettem.
- Igen, persze – bólintott a doktor. – Mr Payne nagyon szerencsés volt, a jobb lábát csak éppen hogy súrolta a golyó. Elláttuk a sebét, és jelenleg még alszik. Mindketten nagyon szerencsések – mosolygott rám. – Ha felébredt biztosan értesíteni fogom őt is az ön hogyléte felől. Most pedig beküldöm a nőgyógyászt – mondta, aztán megfordult, és kiment, én pedig oldalra pillantottam Cora felé.
- Látod? Minden rendben van. Ne izgasd fel magad – mosolygott és újra végig simított az arcomon. Pár perc múlva bejött egy középkorú, szőke nő, szemüveggel a szemei előtt. Melegen elmosolyodott, majd bemutatkozott.
- Jó reggelt Miss Montgomery. Hogy érzi magát? – kérdezte, én pedig pislogtam egyet, aztán Corára pillantottam, hogy magyarázza el a doktornőnek, de nem kellett, mert ő rögtön tudta mi az ábra. – Nagyon örülök neki. Jó híreim vannak önnek. A kisbabája is rendben van. Tudott róla, hogy várandós? – kérdezte, én pedig kikerekedett szemekkel bámultam rá. Az nem lehet! De mi mindig védekeztünk! Baba? Te jó ég! Nem, nem és nem! – Gondolom, ez azt jelenti, hogy nem. Nos, már az ötödik hétben van. Amint jobban lesz, és az orvosa engedélyezi, elvégzünk egy ultrahangos vizsgálatot. Váratlanul érte? – kérdezte, én pedig pislogtam egyet, miközben a szemeimbe már megint könnyek gyülekeztek. Ez nem lehet! Át akarnak verni. Meg akarnak viccelni. Nem lehetek terhes. – Ne aggódjon, a babával minden rendben van. Pihenjen, még később befogok nézni önhöz – mosolygott, aztán ott hagyott minket, én pedig lehunytam a szemeimet és mély levegőt vettem az orromon keresztül. Terhes vagyok. Tényleg terhes vagyok. De hogy a francba?
Ekkor bejött egy nővérke, majd felszerelt az ágyamra egy tablet tartót, amit csak magam elé kell húznom, és felemelnem a kezemet, aztán már pötyöghetek is rajta. Miután kiment, szinte rögtön megemeltem a kezemet és gondolkodás nélkül kezdtem pötyögni a szavakat.
„Tudja még valaki más is?” Cora elolvasta, aztán rám pillantott, majd lassan bólintott egyet.
- Harry, Niall és Palmer – mondta halkan. – Niallék azt mondták, hogy rögtön azt kiáltozták az orvosok, mikor beérkeztetek a kórházba. Addigra téged már elaltattak. Utána egy picivel érkeztünk be mi is, és hallottuk, mikor Niall meg Palmer erről beszélnek.
„Ne mondjátok el Liamnek, ha felébred” ütöttem be a következő mondatomat, aztán újra felé fordítottam az iPadet.
- Nem mondjuk tovább senkinek, ne aggódj – mondta, ekkor viszont újra nyitódott az ajtó, és nem sokkal később Harry fejét pillantottam meg az ágyam előtt. Sebesen kitöröltem a mondataimat, aztán a tekintetem visszakúszott rá, majd mögé Niallre és Palmerre.
- Mit mondott az orvos? Chanel, jól érzed magad? – rohant mellém Harry, aztán leült Cora mellé és a kezét az enyémre csúsztatta. Pislogtam egyet, mire Cora elmagyarázta nekik, hogy az mit jelent.
- Úgy aggódtunk érted Chan – sóhajtott Niall, és leültek Palmerrel a másik oldalamra. Felemeltem a kezem és egy újabb kérdést ütöttem be.
„Ki van Liamnél?” fordítottam a tabletet Niallék felé.
- Louisék. Karen és Geoff is úton vannak ide. A telefonodban nem találtuk meg se anyukád se apukád számát, úgy hogy nekik nem tudtunk telefonálni.
„Nem is baj”
- Nem akarod, hogy iderepüljenek?
„Úgy nézek ki, mint akinek szüksége lenne anyai támogatásra?”
- Nem – mosolyodott el Niall. – Örülök, hogy a humorod még a régi – mosolygott szélesen.
- Az orvos azt mondta, hogy a hangja is az lesz. Sőt, azt mondta, hogy jobban fog énekelni, mint Liam – mondta mosolyogva Cora, mire megforgattam a szemeimet.
- Akkor nincs miért aggódnunk emberek – vigyorodott el Harry. – És mi van a… babával? – kérdezte újra komolyan. Oh istenem, csak erről ne kelljen veletek cseverésznem!
- A baba jól van és Chanel arra kért minket, hogy ne mondjuk el Liamnek, ha felébredt.
- Persze, hogy nem mondjuk el! Ezt neked kell elmondanod neki. Mondjuk, írhatnál róla egy dalt! Ha már úgyis olyan jól megy. És ameddig nem beszélhetsz, addig majd felénekeljük mi – viccelődött Niall, mire én csak lesütöttem a szemeimet és összeszorítottam a számat. Ha tudnák, milyen gondolatok cikáznak át az agyamon ezzel kapcsolatban.
- Jó ötlet! Rajta lesz az albumon – vigyorodott el Harry újból. – De most viccet félre téve, gratulálunk! Alig várom a kis Paynot! – feltéve, ha lesz kis Payno. Te jó ég, nem akarok gyereket! Nem akarom még egy ember életét veszélyeztetni és veszélybe sodorni.
- Igen, mi is gratulálunk! – mondta gyorsan mosolyogva Palmer.
- És amúgy… terveztétek? Vagy csak úgy becsúszott? – kérdezte izgatottan Niall, mire éreztem, hogy az egész arcom lángolni kezd, végül csak magam elé húztam a tabletet takarásképpen, ők pedig felnevettek. Hat év börtön és két év közmunka után biztosan terveztem, hogy anya leszek.
„Szerinted egy hatalmas célponttal a hátamon terveztünk gyereket?” fordítottam aztán Niall felé, aki csak hangosan vigyorogva felolvasta.
- Oké, ez igaz – biggyesztette le a száját, mire visszahúztam az iPadet és újra írni kezdtem.
„Jegeljük a témát, inkább menjetek vissza Liamhez, hátha felébred.” fordítottam most Coráék felé a készüléket.
- Rendben, mi visszamegyünk Liamhez, ti itt maradtok vele? – kérdezte Harry, mire már megráztam volna a fejem tiltakozásképpen, de ekkor Cora haragosan meredt rám.
- Ne mozogj. Inkább aludj egyet – mondta mosolyogva, aztán megigazította rajtam a takarót és felálltak. – Később jövünk – intett, ahogy Harry is egyet mosolyogva, majd kimentek a kórteremből. A tekintetemet Niallre és Palmerre vezettem, akik csak vigyorogva néztek rám, így újra elpirultam.
„Komolyan, elég a vigyorgásból!!!!! Tudjátok mi lett a két fickóval?”
- Mindketten itt vannak a kórházban és rendőrök vigyáznak rájuk, hogy ne szökjenek meg. Mondjuk, aligha tudnának – válaszolta Niall.
„Akkor nem öltem meg?”
- Nem – rázta meg a fejét Niall. – Elég kritikus állapotban volt, de az orvosok megmentették. A másikat meg jól összeverted.
„Sajog is miatta a kezem”
- Jól van akkor, aludj csak – mosolyodott el Niall.
„Menjetek haza ti is aludni”
- Megvárjuk, míg Liam felébred és Karenék megérkeznek – mondta Palmer mosolyogva, mire kitöröltem a mondataimat, aztán Niall lehajtotta tabletet az ágy mellé, én pedig lecsuktam a szemeimet.

*
Mikor újra megébredtem a fény megint bántotta a szemeimet, de már közel sem volt annyira világos, mint elsőnek. A lámpák le lettek kapcsolva, a függönyök pedig széthúzva, így a fény az ablakokon áradt be. Balra pillantva Niall és Palmer még mindig ott ültek a fotelekben, Niall éppen egy szendvicset falt, míg Palmer egy almát evett és újságot nézegetett.
- Hé Chan, minden oké? – kérdezte teli szájjal Niall, amint észre vette, hogy felébredtem, majd lerakta a szendvicsét és megtörölte a száját egy szalvétába. Pislogtam egyet válaszul és kissé kábán néztem a másik oldalamra. Azt vártam, hogy Liam üljön ott, de aztán eszembe jutott a csúfos igazság, miszerint ő is megsérült és nem igen hagyhatja el a kórházi ágyát.
- Nem fáj semmid? – kérdezte Palmer fentebb ülve a fotelen, aztán kicsit előrébb hajolt és mosolyogva nézett rám. Kettőt pislogtam válaszul. – Akkor jó. Volt bent Harry, amíg aludtál. Liam is felébredt.
- És jól van – tette hozzá Niall. – Csak egy kicsit kiakadt, hogy nem láthat téged – mosolyodott el, mire én is egy kis mosolyfélére húztam a számat. Mindenesetre még az is fájt.
- Megyek, szólok is neki, hogy felébredtél – állt fel Palmer, aztán a magazinját a helyére dobta. – Üzensz valamit neki?
Niall felemelte a tabletet, aztán elém tolta, mire felemeltem lassan a kezemet és elkezdtem bepötyögni az üzenetemet Liamnek.
„Legyen jó kisfiú és maradjon nyugton a helyén”
- Jó, megmondom neki – mosolyodott el szélesen Palmer, aztán kettesben maradtunk Niallel.
„Karenék megérkeztek?”
- Igen. Ők is voltak bent. Biztosan átjönnek mindjárt Palmerrel.
„Ugye Liamnek nem szóltatok arról, hogy terhes vagyok?”
- Persze, hogy nem. Megbeszéltük, hogy nem mondjuk el neki. Ne aggódj – mosolygott Niall.
„Másnak sem mondtátok el?”
- Másnak sem – biztosított.
„Köszönöm”

8 megjegyzés:

  1. Nem is tudom, hogy mit is írhatnék erre a részre. Talán azt, hogy "meglepett".. Alig vártam már, egyszerűen már saját magam képzelem el, hogy mi lesz a következő részben, mert valamiért képtelen vagyok kivárni a szerdát, és a szombatot. Imádom, szerelmes lettem belé. :D Tisztán kijelentem, hogy ez lett a kedvenc részem, a sérüléseket kivéve. Igaz, nagyon meglepődtem, amikor Chanelről azt mondta az orvos, hogy terhes, de viszont egyben tetszett is, amiért lesz egy kisbabájuk, mármint, remélem, hogy lesz. Cora meg egyszerűen imádnivaló, ahogyan gondoskodott Chanelről.^^ Nagyon megszerettem a szereplőket, nem tudom, hogyan érted ezt el, de valahogy sikerült! :D Liam, róla igazából nagyon nincs mit mondanom, egy picit haragudtam rá, amiért nem segített Channek, lehetett volna egy kicsit bátrabb, nem? És szerintem az a súrolás nem fájhatott annyira, hogy belehaljon! :'D Viszont, itt a rész végére eléggé bántott az, hogy nem találkoztak, örültem volna neki. Remélem, hogy Liam rettentően fog örülni majd a kis maszatuknak, ha közli majd vele a hírt, ajj, annyira várom. :D (Awe, azért remélem nem csinál Chan semmit a gyerekkel!)
    Eléggé laposra sikerült ez a kis vélemény írás, de én mindent beleadtam.. :D
    És ha nem gond, ha megkérdezem, akkor hány rész várható még a közeljövőben? Uuu, bárcsak még úgy 20-30. :'D Tudom, hogy nem, de azért reménykedjünk! :D
    Puszi❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aw, micsoda hosszú komment! Úgy örülök neki, köszönöm szépen, hogy írtál!^^ Haha, ami azt illeti, egy kicsit én is szerelmes lettem a sztoriba, már ha ilyen lehetséges lol. Örülök, hogy sikerült meglepnem téged!:3 Nos, még szép, hogy Liam nem csinált semmit, eléggé nyílvánvaló, hogy ő két fegyveres emberrel nem igazán tud sok dolgot csinálni, csak saját magát és Chanelt veszélyeztette volna, így hát átengedte a pályát Channak. Plusz Chanel is kicsinálta volna, ha magánakciózni kezdett volna, még fel is hívta rá a figyelmét. És hiszem, hogy igenis nagyon fájt az a súrlódás!:D És mint már írtam messengeren, összesen még 19 rész várható, úgy hogy még történni fognak egyes dolgok. ;) Köszönöm a kommented!! Xx♥

      Törlés
  2. neee... banyek :D sikerült megint meglepned. nem számítottam babára, és bár van bennem némi (elég sok) rossz előérzet baby payne-nel kapcsolatban, remélem, nem lesz igazam. :D legyen mindenki boldog, taylor meg menjen a... nos, tudod hova. várom a folytatást, btw. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ummm rossz előérzet? Nem is tudom, hogy miért feltételezed egyből a rosszat... Talán adott valaki valamilyen okot rá?:D Xx♥

      Törlés
  3. Baromi Jó Lett A Rész Imádtam Alig Várom Kövi Részt És Remélem Rendben Fog Jönni Liam és ez baba dolgok egy kicsit meglepet amikor el mondták neki Chanelek hogy terhes de remélem hogy Liam örölni fog neki majd amikor meg tudja a hírt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Okaay, mindenki attól fél, hogy Liam hogyan reagál a babára.:D De örülök, hogy megtudtalak lepni!^^ Xx♥

      Törlés
  4. Oh.... Istenem! ❤❤❤❤
    Ez izgi rész lett❤❤ Én imádtam! ❤❤❤
    Jön a kicsi Payno!❤❤❤
    Nagyon várom, hogy Liam miként reagál a hírre! ❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett!^^ Fel nem tudom fogni, hogy miért Liam miatt aggódtuk, but nem baj, annál nagyobb meglepetés fog titeket remélhetőleg érni. ;) Xx♥

      Törlés