2017. június 24., szombat

[II. 16. - Mi átlátunk rajtad]

Halihalloo,
omfg a mai rész!! Történnek az események rendesen, úgy hogy remélem felcsigázza az érdeklődéseket a következő fejezetekre! ;) Írjátok meg kommentben, hogy mit gondoltok a részben történtekről, valamint arról, hogy Chan már megint titkolózik Liam előtt. Kíváncsi vagyok véleményeitekre!^^ Jó olvasást! Xx♥
P.S.: Nyugodj békében Robin!♥ 



Chanel Adele Sangster

Másnap reggel Liam ébresztőórájára keltem fel, de szerencsére még visszatudtam aludni. Liam kiszállt mellőlem, aztán miután felöltözött adott egy puszit, a fülembe suttogott, hogy elment és, hogy majd hív, majd lement az alsó szintre és később elhagyta a lakást. Legközelebb már csak fél tízkor ébredtem meg, a kedvem a béka feneke alatti béka feneke alatt csücsült és nem is szándékozott onnan elmozdulni. Semmi kedvem sem volt Palmerrel vásárolgatni, menni, rajongókkal találkozni és végighallgatni mennyire szar vagyok, aztán meg azt tettetni, hogy semmi bajom. Mert nem tudom sokáig elhitetni mindenkivel, hogy rendben van az, ha bemocskolnak. És a legszörnyűbb az egészben, hogy a rajongóknak igazuk van. Nem csak azért, ami a múltban történt, hanem azért is, mert még mindig átverem Liamet. Úgy tűnik ez egy olyan tulajdonság, ami nem akaródzik elhagyni engem, noha már nagyon elegem van belőle.

Nem akartam Liamnek hazudni – semmiben sem. De mikor tegnap este megint a seggemen csücsülve maradtam, mikor kellően felizgultam, nem tudtam mit kellene tennem. Semmiképpen sem akartam, hogy Liam rájöjjön; nem élveztem el és ezzel elrontsam az ő örömét is. Muszáj volt azt tettetnem, hogy minden tökéletes volt és semmit sem változtatnék az estén. Szégyelltem és utáltam magam, amiért már erre sem vagyok képes, de a legjobban elkeseredve vagyok. Hiszen nem tudom, hogyan tudhatnám Liamet szeretni, ha nem tudom neki azt az örömöt megadni, hogy elélvezek. És abba sem akarok belegondolni, milyen lenne ezt az egészet közölni vele. Nem akarom, hogy azzal a gyönyörű barna szemeivel szomorúan nézzen rám, az ajkai pedig legörbüljenek és csalódjon bennem. Nem tudnám elviselni, ha újra csalódnia kéne bennem

*
Szórakozottan figyeltem, ahogy Palmer az alkoholok között válogat és néhány drága üveget végül a kocsiba helyez. A piák mellett volt már pár más dolog ott, leginkább nassolni valók. Palmerrel az estéről beszélgettünk és közben próbáltam magam felkészíteni az újra találkozásokra. És nem szarul érezni amiatt magamat, hogy Louisék miattam nem akarnak jönni, bár Palmer szerint úgy is ott lesznek.
- Oké, szerintem ennyi elég lesz. Még sör kell Niallnek, és ezzel megvagyunk – gondolkozott hangosan, én pedig bólintottam és tovább sétáltam mellette. – És egyébként, gondolkoztál már rajta, hogy mit dolgozz? Már, ha nem tűnök túl pofátlannak a kérdéseimmel.
- Nem, dehogy – ráztam meg gyorsan a fejemet. – És erm az igazat megvallva még nem. Lefoglalt az egész hercehurca a családommal, plusz mellette Liam ezer dolgot akar egyszerre csinálni és nem győzöm követni őt, hogy most mégis akkor mit akar. Plusz ott vannak az ő szülei, a nővéreivel még mindig nem találkoztam és hát ti.
- Persze, megértem, hiszen még vissza kell szoknod a ritmusba. Nem éppen unalmas az élet a srácok mellett, nem igaz?
- Hát tényleg nem – sóhajtottam fel. – Mondjuk neked Niallel vagy nélküle is elég hasonló életed volt, nem? – pillantottam rá oldalasan.
- Mmm, ez igaz – értett egyet velem. – Eléggé egyforma körökben forgunk, szóval nem volt olyan nehéz felvenni a ritmust, mint például Corának. Vagy neked.
- De már neki sincsenek problémái vele, vagy?
- Nem, ahogy tudom, nincsenek.
- Tényleg, őt nem hívtad? Nem akarom, hogy ő vagy Harry azt higgyék, hogy direkt kihagyjuk őt valamiből… vagy, hogy nem kedvelem őt. Mert nem így van.
- Cora dolgozik, minden nap reggeltől délutánig, néha estig. És néha még hétvégénként is a cukrászdában van. Imádja a munkáját és hát sikeres is benne. Ha gondolod, később benézhetünk hozzá – nézett rám mosolyogva.
- Oké, az jó lenne – bólintottam szintén mosolyogva.
- És, szólj, ha hülyeséget mondok, de úgy tudom, régebben volt egy fashion blogod?
- Oh, igen, um még annak idején csináltam egyet igen és egy ideig vezettem, de aztán ugye az is abba maradt, mikor letartóztattak. Igazából fogalmam sincs, mi van vele. Miért kérdezed?
- Hát, hogy ha még mindig érdekelne a dolog, tudnék segíteni, hogy újra elkezdhesd – ajánlotta fel.
- Oh, nem, köszi Palmer, de nem hiszem, hogy olyan sok olvasóm lenne – nevettem el magam. – Plusz ilyen arccal képeket készíteni? Nem, de azért aranyos vagy, hogy felajánlottad és sokra értékelem.
- Az arcodat simán rendbe lehetne hozni egy plasztikai műtéttel. Ismerek egy orvost, a legjobb a szakmájában. Nem mintha a páciense lettem volna, vagy valami – nevette el magát. – De ismerjük egymást és szívesen megadom neked a névjegyét, ha érdekel. Csak annyi, hogy a székhelye New Yorkban van, szóval oda kéne utaznod, hogy találkozhass vele.
- Nem tudom Palmer, elsősorban, hogy lenne –e pénzem ilyen drága beavatkozásokra, plusz félnék, hogy aztán teljesen máshogy néznék ki.
- Hát egy beszélgetés még nem árthat, nem igaz? – mosolygott rám. – Szerintem biztosan megtudná úgy csinálni az orvos, hogy ne nézz ki másképp. Tényleg ő az egyik legjobb a szakmájában.
- Gondolkozom rajta. De azért köszönöm.
- Szólj majd, hogy mire jutottál. Oké, azt hiszem meg van minden. Mehetünk a kasszához. Vagy neked van szükséged valamire?
- Nem, semmire, mehetünk – bólintottam, és el is indultunk arra. Mindent bepakoltunk a kocsiba, aztán sétálni kezdtünk a sétáló utcán a rengeteg bolt között.
- Remélem, nem izgulsz az este miatt.
- Erm, nem, dehogy, totál nyugodt vagyok. Elvégre Louisval készülök egy légtérben meglenni. Biztosan minden… simán fog menni – mondtam lazán, mire Palmer felnevetett és én is elmosolyodtam. – Nem mintha nekem bajom lenne vele – tettem hozzá gyorsan.
- Nyugi, nem kell magyarázkodnod, tudom, miről beszélsz – mosolygott. – Habár el nem tudom képzelni, hogyan tud veled ennyire ellenségesen viselkedni. Én teljesen egy másik oldalát ismertem meg.
- Nem hiszem, hogy én valaha is megfogom azt az oldalát ismerni. De hát valljuk be, jogosan pikkel rám. Ezért nem haragudhatok rá.
- Chanel… - nézett rám mosolyogva Palmer, aztán megrázta a fejét. – Túl szigorú vagy önmagadhoz.
- Eddig nem voltam. Nézd meg, hova vezetett – tártam ki a karjaimat.
- Vissza Liam karjaiba – hangzott fel mögülünk egy ismeretlen hang, mire megtorpantunk és hátra fordultunk. Három lánnyal találtuk szembe magunkat, mindannyian csúnyán meredtek rám. – És ez rohadtul nem fair, mert tönkretedd az életét és majdnem megöletted! – kiabálta a képembe a szőke lány, én pedig megszeppenve pislogtam rá.
- Ráadásul egy büdös ribanc vagy és csúnya is! Mi az a vágás az arcodon? Sajnáltatod magadat, ugye? Fogadjunk mindenki bevette a kis színjátékodat, de mi átlátunk rajtad Chanel! – bámult csúnyán a másik szőke lány.
- Nem hagyjuk, hogy Liamnek, vagy bármelyik másik srácnak baja essen miattad! A börtönben kellett volna megrohadnod – már egy barna hajú lány beszélt, én pedig össze-vissza pillantgattam közöttük.
- Elnézést? Lányok, tisztában vagytok vele, hogy mit csináltok? Semmi közötök Chanel és Liam életéhez, szóval ellehet szépen menni – szólt közbe keményen Palmer, én pedig egy kicsit megkönnyebbültem, hogy közbe szólt. Én arra is képtelen voltam, hogy megvédjem saját magamat, annyira ledöbbentem. – Gyerünk, egy kettő, nem szólok még egyszer! Ne merjetek minket követni. És ezt megmondhatjátok mindenki másnak is – ragadta meg a karomat Palmer, aztán tovább kezdett húzni a sétányon és hamar elvegyültünk a tömegben. Még mindig döbbent voltam és egy szót sem tudtam kipréselni magamból. – Jól vagy? – kérdezte Palmer közelebb hajolva hozzám, a kezemet még mindig fogta, amik valószínűleg remegtek, de ránézés nélkül még azt sem tudtam megmondani.
- Igen – préseltem ki magamból. – K-köszönöm, hogy megvédtél.
- Ugyan Chan, semmiség. Tudom, hogy nehéz és nagyon durvák voltak veled. Ne hallgass rájuk oké? És ne legyél olyan szigorú magadhoz – mosolygott rám megnyugtatólag. – Azok a lányok a felét sem tudják, hogy min mentél keresztül.

*
Végig mentem utoljára a számon a szájfénnyel, majd leraktam azt a pultra és a hajamba túrtam párszor. Liam még mindig a stúdióban volt, kiderült, hogy kint ebédeltek valahol a srácokkal, amivel elment az idő, így büntetésből tovább kellett bent maradniuk. Nem mintha bántam volna az egészet. Örültem amíg Liam dolgozott és, hogy minél tovább tolódott az, hogy találkozzunk, és a szemeibe kell, pillantsak anélkül, hogy hozzá kezdenék bőgni, mint egy két éves kisgyerek.
A rajongós incidens után Palmer úgy döntött jobb lesz, hogy ha visszahúzódunk Corához a cukrászdába, így hát elmentünk hozzá és eltöltöttünk ott pár órát, még ha Cora csak pár percekre állt meg hozzánk, mert dolgozott. Palm próbálta mindenfélével elterelni a figyelmemet a rajongókról és bár tényleg keményen próbálkozott, sajnos egyáltalán nem sikerült a gondolataimat másmilyenekre irányítani. Testileg ott voltam vele és lehet kívülről úgy nézett ki, mintha jól elbeszélgettünk volna, belülről viszont totál káosz volt és azt se tudtam, hol áll a fejem. Bántottak a rajongók szavai, bántott, hogy átvertem Liamet újra és izgultam az este miatt. Majdnem sírva fakadtam megkönnyebbültségemben, mikor hazaértünk és Palmer végre magamra hagyott. Semmi bajom nem volt a lánnyal, és tényleg kedveltem őt – ahogy Corát is –, és nagyra is értékelem, amit értem tett, de sürgősen kellett az egyedüllét, hogy egy kicsit kitombolhassam magam, és hogy aztán lenyugodhassak és elkészülhessek a bulira.
Utoljára a helyére túrtam a tincseket, aztán újra végig néztem a szerelésemen, végül kiindultam a fürdőből. Az alsó szint felé indultam a céllal, hogy majd ott várok Liamre, és amint leértem már hallottam is a kulcsok zörgését a zárban. Megálltam a folyosó végén, a lépcső alján, és vártam, hogy Liam bejöjjön.
- Szia – mosolyodott el szélesen, amint meglátott és becsukta maga mögött az ajtót. Lerúgta a cipőjét, aztán ledobta a szekrényre a válltáskáját, majd a kabátját is levette és elindult felém. – Gyönyörű vagy – mondta, aztán megragadta a kezem, majd maga felé pörgetett, mire muszáj volt elmosolyodnom, végül a mellkasába csapódtam. Isteni férfias illata rögtön bekúszott az orromba és nem győztem belőle eleget belélegezni. Száját az enyémre illesztette és hosszan megcsókolt, én pedig ahelyett, hogy megnyugodtam volna a karjai között, csak egyre idegesebb lettem. Egy igazi rémálom lesz ez az este a számomra.
- Szia – suttogtam, mikor elhúzódtunk egymástól, mindketten kicsit lihegve a csóknak a hevessége miatt. – És köszönöm. Mi újság? – kérdeztem, aztán elhúzódtam tőle és úgy néztem fel az arcára.
- Semmi. Szomjan halok. Plusz már páran megérkeztek Niallékhoz, szóval gyorsan átöltözök és mehetünk. És veled? Milyen napod volt? – kérdezte, miközben felindult, én pedig követtem.
- Jó. Vásároltunk Palmerrel, aztán pedig Coránál voltunk a cukrászdában.
- Oh, istenem, nem hiszem el, hogy elkerültük egymást! Ott is voltunk bent a srácokkal – vigyorgott kisfiúsan, miközben már lekapta magáról a felsőjét.
- Ne is mondd, desszert kellett, nem igaz? – kérdeztem a fejemet csóválva, majd lehuppantam az ágyra és bámultam, ahogy öltözködik.
- Természetesen – bólintott. – És mi jót vettél?
- Én? Én semmit. Csak Palmert kísértem el.
- Na de Chanel. Lent hagytam a bank kártyámat a pulton, megtaláltad?
- Igen, de akkor sem vettem semmit. Itthonra nem kellett semmi, másra pedig nincs szükségem – vontam vállat.
- Hát, ahogy gondolod – sóhajtott fel. – Oké, készen vagyok, mehetünk – lökte be a szekrényajtót, aztán felém fordult, én pedig többször is végig futattam rajta a tekintetemet. – Hogy festek? – kérdezte mosolyogva.
- Nagyon jól – mosolyodtam el, közben felálltam és leindultunk.

Nialléknél már megérkeztek Joshék és a zenekar többi tagja, barátnőkkel, feleségekkel és gyerekekkel. Már az emberek felének a nevét sem tudtam, Liam eltűnt valamiért az oldalamról Niallel, így Palmernek segítettem a konyhában.
- Tessék, koktél, a nővérem receptje alapján. Finom, kóstold meg – csúsztatta felém a poharat mosolyogva Palmer, én pedig vonakodva elvettem, aztán beleszívtam a szívószálba. Édes volt és enyhén alkoholos, ezért sokkal, nyugodtabb szívvel ittam belőle még pár kortyot. – Sok új arc, igaz? – kérdezte.
- Mmm, igen. Habár a srácokat már ismertem. Niall egyik szülinapi buliján ismerkedtünk meg. Josh totál részeg volt és azt hitte, hogy sztriptíz táncos vagyok – meséltem halkan Palmernek, aki felnevetett és megrázta a fejét.
- Nem csodálkozom rajta – nevetett.
- Min nem csodálkozol? – csapódott mellénk Niall és átkarolta Palmer derekát, majd felváltva pillantgatott ránk.
- Semmin-semmin – válaszolt mosolyogva Palmer.
- Hol van Liam? – kérdeztem.
- A nappaliban. Azt mondta, mindjárt jön. Viszek Joshéknak egy kis ízelitőt…
- Niall – nézett rá rosszallóan Palmer. – Könyörgöm, még a többiek meg sem érkeztek, ne akarj már ennyire kétségbeesetten elázni – nyögött fel.
- De én nem is akarok! – nevetett fel Niall és rám kacsintott, mire vigyorogva megráztam a fejemet. Egy tálcával egyensúlyozva már ki is indult a konyhából, és újra kettesben maradtunk.
- Neiiiiil – hangzott egy kisgyerek kiáltása az előszobából, én pedig elmosolyodtam a becenév hallatán.
- Freddieeee! – kiabálta vissza Niall, mire a vigyor lefagyott az arcomról és kétségbeesetten pillantottam a konyha bejáratához.
- Úgy hallom, megérkeztek Louisék – pillantott rám Palmer, mire én is ránéztem, majd gyorsan beleszívtam az italomba és próbáltam heves szívverésemet lecsillapítani. Nevetséges mennyire izgultam.
Pár másodperc múlva Danielle tűnt fel az ajtóban, én pedig meglepődve pislogtam rá és gyorsan leraktam a poharat a kezemből. Melegen elmosolyodott, aztán el is indult felénk, majd egy szó nélkül a karjai közé zárt, én pedig meglepődve öleltem neki vissza. Hűha, hát ilyen fogadtatásra se vártam Mrs Tomlinsontól.
- Szia, Chanel – mosolygott melegen. – Úgy örülök, hogy itt vagy!              
- Szia Danielle – mosolyodtam el én is. – Jó téged újra látni – mondtam, aztán feltűnt Liam is az ajtóban, mögötte pedig Louis.
- Van itt valaki, akit be szeretnénk mutatni neked – vigyorgott rám szélesen az alacsony lány, aztán meg is fordult. Liam szintén vigyorogva mellém állt, én pedig idegesen mosolyogva pillantottam Louisra és az ölében pihenő kisfiúra, akinek alig volt pár szál szőke haja. Az ő kis szája is fültől fülig ért, duci ujjacskája a szájában volt, lábával, amin egy apró kék cipő volt, izgatottan rúgkapált. Tekintetemet felvezettem Louisra és próbáltam kitalálni, mire gondolhat. Az arca komoly volt, ahogyan a szemei is és védelmezően csillogtak. Szerintem, ha feléjük léptem volna egy lépéssel, máris kint lett volna a konyhából a kisfiával. – Chanel, ő itt Freddie, a kisfiúnk – vette át Dani Freddiet Louistól, aki vonakodva adta át a kisfiút. – Freddie, mondd, szia – nézett le Dani Freddiere, aztán megfogta a kezét és felém integetett vele. Freddie továbbra is a mutatóujját rágcsálta és engem vizslatott hatalmas kék szemeivel.
- Nagyon édes kisfiú. És nagyon hasonlít rád Louis – mondtam egy gombóccal a torkomban és egy mosollyal az arcomon, majd újra Louisra pillantottam, aki ugyanolyan komoly képpel bámult vissza rám.
- Hát ezzel nem vitatkozhatunk – válaszolt helyette Danielle, Liam pedig a derekamra csúsztatta a kezét.
- Na, mi a helyzet? – jött vissza a konyhába Niall, mire Freddie rögtön felkapta a fejét és elengedte az ujját.
- Neil! – kiáltott újra édes kisbaba hangján és megint rúgkapálni kezdett, a kezeit pedig a szőkeség felé nyújtotta.
- Helló kisöreg – vette el Danielletől vigyorogva Niall, én pedig mosolyogva figyeltem milyen gyakorlottal ülteti őt a csípőjére. Megerősíteni sem kellett, hogy a srácok tanították be Freddievel Niall becenevét.

Louisék is kimentek a nappaliba, de Danielle vissza is jött hozzánk, a konyhába, míg Liam is eltűnt újra odakint. Megérkeztek Harryék, Gemmáék, Lottie és Tommy még pár barátja Niallnek. Palm nővére és férje, valamint Lou és Lux hiányoztak még. Kiindultam a konyhából a céllal, hogy megkeresem Liamet, mert megint egy rakás ember jött, akik számomra ismeretlenek és szükségem volt a segítségére.
- Niall, bemutatom neked Shanet, a bátyámat, Shane, ő itt Niall Horan egy nagyon régi haverom – a név hallatán felkaptam a fejemet, aztán villám gyorsan megpördültem a tengelyem körül. Egy vörös hajú lány mellett ott állt teljes egészében Shane és mosolyogva kezet rázott Niallel, majd felpillantott. Pontosan a szemeimbe.
- Ezt nem hiszem el… - hangzott mögülem Liam hangja, a kezeit megéreztem a csípőmön, én pedig ijedten hátra kaptam rá a fejemet. Dühösen pillantott Shanere, aki egy bocsánatkérő mosollyal nézett ránk. 

5 megjegyzés:

  1. Baromi Jó Lett A Rész Imádtam Alig Várom Kövi Részt De Ki Az Shane ??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Shane, Chanel múltjából az egyik srác a bűnbandából.:) Nem emlékszel rá? ^^ Xx♥

      Törlés
    2. de most már emlékszek rá csak így hitten nem jutot eszembe hogy ki őr :)

      Törlés
  2. Shane+ tiktok+ Louis..... Nem jó párosítás...
    Nekem már elegem van Chanel titkaiból! Én megértem, de biztos, hogy Liam is megértené!❤❤❤

    Még mindig imádom a sztorit! ❤❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahaha igazad van, tényleg nem jó párosítás ez így mind együtt.:D Um Chanel egész életében titkolózott és ezért nehéz neki tisztán gondolkoznia, vagy megoldania a helyzetet. Liam pedig Liam. :3 Majd meglátjuk mit reagál. Ha egyáltalán bármi is kiderül. ;) Xx♥

      Törlés