2017. június 10., szombat

[II. 13. - Milyen lenne, ha a nevét hordanám?]

Halihalloo,
újabb family rész következik, remélem még nem unjátok.:D Még egy-két rész és a dolgok kezdenek megint felmelegedni Chanel körül, szóval maradjatok mindenképpen velem, garantálom, hogy megéri! ;) Szép hétvégét és jó olvasást! Xx♥


Chanel Adele Sangster

Az egész délelőttöt a parton töltöttük Brodyval meg Liammel és a lovakkal. Brody ült az ő lován, én pedig a másikon, mögöttem pedig Liam. Elég jól szórakoztunk, versenyeztünk és belementünk a vízbe a lovakkal. Kibeszéltük a szüleinket és jókat nevettünk az őrültségeiken.
A házhoz visszaérve a kertben hatalmas volt a sürgésforgás, éppen ezért nem néztek jó szemmel ránk, mikor a lovakat elvezettük a szépen megterített asztalok mellett.
- Brody Andrew Montgomery! – kiáltotta anya mérgesen a teraszajtóból, mi pedig összenéztünk és próbáltuk elrejteni a vigyorunkat.
- Igen, édesanyám? – kérdezte édesen Brody, mire elmosolyodtam és megráztam a fejemet.
- Hol voltál egész délelőtt? Nem megmondtam, hogy a beszédeddel foglalkozz? Apád is keresett, szerette volna, ha segítenél neki valamiben! – harsogta, én pedig megforgattam a szemeimet és Liamre mosolyogtam.
- Ne haragudj anya, lent voltunk a parton Chanelel lovagolni és…
- Oh, szóval a híres neves Chanel csábított el, nem igaz? – kiáltott fel gúnyosan.
- Ez nem igaz anya, ne rá légy mérges. Különben is felmondtam nekik a beszédemet, nem is egyszer, és Chanel még segített is benne!
- Az isten szerelmére, a neve Palmer!
- Bocsánat, én így hívom, mert ő ezt szereti – vont vállat Brody.
- Brody, meg ne lássam még egyszer, hogy a válladat vonogatod! Rakd le a lovadat, utána pedig indíts a szobádba! Oh és Chanel… hozzád is lenne egy-két szavam! – mondta gúnytól csöpögő hangon, én pedig újabb szemforgatást és egy hangos sóhajt engedtem meg magamnak. Anya visszaviharzott az épületbe, mi pedig tovább indultunk az istállók felé.
- Túlreagálja az egészet – forgattam meg a szemeimet. – Majd én beszélek vele, hogy ne legyen rád mérges – mosolyogtam Brodyra, aki csak újra vállat vont.
- Nem muszáj. Elbírok már a haragjával – mosolygott vissza, nekem pedig még szélesebb lett a vigyorom az arcomon. Kétség kívül kedveltem a srácot, hiszen tényleg a fiatalkori önmagamat láttam benne. És bár talán én ennyiidősen százszor rosszabb voltam nála, a lázadás jelei és az, hogy nem engedi magát befolyásolni a szüleim által, meglátszott rajta. Ennek pedig jobban örültem, mint bármi másnak.

Miután leraktuk a lovakat, beindultunk a házba. Anya nem volt sehol sem, így rögtön az emeltem felé vettük az irányt, míg Brody levált tőlünk az övén. Nem fogok én anyám után rohangálni, csak hogy meghallgathassam a fejmosását, amiért „elcsábítottam” Brodyt a partra, mikor mindketten másmilyen feladataink lettek volna. Azon kívül pedig már nem vagyok gyerek, hogy csak úgy kedvére lecseszhessen és megmondja mit csináljak.
- Szereted anyukádat idegesíteni, igazam van? – kérdezte Liam, amint beértünk a szobámba. Az ágyam felé vettem az irányt, aztán ledobtam rá magam keresztbe.
- Mmm – hümmögtem fel válaszul, míg a szemeimet lehunytam. – Elálmosodtam – motyogtam a takaróba, és éreztem, ahogy besüpped mellettem az ágy.
- Már egy óra van baby, kétlem, hogy tudnál egyet szundítani – mondta lágyan Liam, mire válaszul csak felmorogtam, aztán közelebb bújtam hozzá, végül a karjai közé feküdtem.
- Nem kell nekem smink a sminkestől és a hajamat is megtudom egyedül csinálni.
- Tudom, hogy megtudod csinálni baby, de jó lenne a nővéreddel készülődni az esküvőjére, vagy nem?
- Eltaláltad, persze, hogy nem!
- Chan, baby, Leana nem olyan rossz fej. És biztos boldoggá tennéd őt vele.
- Ugyan, kérlek, Liam, Leana pontosan ugyanolyan, mint anya! És biztosan nem szorul a segítségemre. Plusz ott van neki a sminkese, a fodrásza, anya és Penelope. Kétlem, hogy rám is szükség lenne. Gondolom Madison is ott sündörög körülöttük – dünnyögtem.
- Nem tudom Chanel, Leana tényleg örült, mikor egy hónappal ezelőtt megérkeztünk és megkért, hogy legyél az egyik koszorúslány.
- Megkért? Liam, megparancsolta, hogy legyek a harmadik koszorúslány! Nem kérdezett meg, vagy kért meg rá! De hiszen ott voltál mellettem, nem emlékszel?
- Chan… - sóhajtotta.
- Nem Liam, nem fogok odamenni és úgy tenni, hogy aztán anyám önelégülten vigyorogjon és parancsolgasson nekem.
- Jól van rendben, ahogy gondolod – adta fel, én pedig elégedetten lehunytam a szemeimet.

Már éppen, hogy elaludtam volna, mikor kopogtatni kezdtek az ajtómon, ezért hangosan felmorogtam, majd legördültem Liam mellkasáról és a másik oldalra fordultam.
- Megnézem, oké? – búgta Liam a fülembe, aztán már fel is állt mellőlem. Penelope hangja csendült fel az ajtóban.
- Palmer készülődik már? – kérdezte barátságosan Liamet.
- Erm… nem mondhatni – nevette el magát Liam, én pedig újra felmorogtam.
- Jaj, édesem, öltözködnöd kéne. Édesanyád a plafonon van, amiért kihagytad Leana ruhapróbáját és a sminkes meg a fodrász is vár rád.
- Nekem azt mondta, hogy nincs szüksége a sminkesre meg a fodrászra. Egyedül is eltud készülni – válaszolt helyettem Liam, én pedig morgolódtam egy sort, hogy egyetértek vele.
- Rendben, megmondom az édesanyjának. De édesem, kérlek, most már tényleg kezdj el készülődni! Az első vendégek lassan megérkeznek.
- Jól van, felébresztem, köszönjük Penelope – nevetett Liam, aztán hallottam az ajtócsukódást. Elkezdtem fentebb kúszni az ágyon, miközben magamhoz vettem egy párnát és átöleltem azt. – Na, nem, nem menekülsz előlem baby! Hallottad Penelopet. Ki az ágyból – mászott rám, én pedig újra felmorogtam. – Hozok neked egy habos kávét, na, mit szólsz? Attól talán felébredsz.
- Oké – vágtam rá rögtön.
- Addig viszont kivonszolod a szexi segged a fürdőbe és megmosakszol, hogy vissza ne aludj, mire visszaérek a kávéval.
- Ah, jó.
- Mindjárt jövök – nyomott puszit az arcomra, aztán felemelkedett rólam. Természetesen egész idő alatt az ágyban feküdtem tovább és még akkor is, mikor Liam visszaért a kávémmal. – Jól van akkor, majd én megiszom.
- Ne! – dobtam le az arcomról a másik párnát, aztán a hátamra fordultam és hunyorogni kezdtem az erős fény miatt. – Fent vagyok – nyöszörögtem. – Megihatom? – nyújtottam ki a bögre felé a kezemet, mire Liam elém sétált és lemosolygott rám. Mindkét kezében volt egy bögre, mire lebiggyesztett ajkakkal bámultam fel rá. – Átvertél. Magadnak is hoztál.
- Na, ülj fel – noszogatott, én pedig nagy nehezen felnyomtam magam, aztán átvettem tőle a bögrét és leharaptam a hideg habot a tetejéről. Nyugiban elfogyasztottuk a koffeinbombát, utána viszont tényleg készülődni kezdtem. A ruhászsákkal és a fehérneműs dobozzal a fürdőbe vonultam, míg Liamnek meghagytam a gardróbot és a szobát átöltözni. Mivel tegnap elintéztem az epilálást, így most már szerencsére nem kellett azzal foglalkoznom. Lezuhanyoztam, megmostam a hajamat, aztán felvettem a fűzőt a bugyival együtt és megszárítottam a hajamat. Harisnyához és a harisnyatartóhoz nem nyúltam, hiszen meleg volt és a ruhám amúgy is földig érő. Miután a hajamat megszárítottam, kifésültem még egyszer, aztán párszor

beletúrtam, majd úgy hagytam eredeti kicsit hullámos állapotában a vállamra hullani. Nem akartam nagyon sminkelni, és próbáltam azt is, amit magamra vittem minél természetesebbre csinálni. Miután készen voltam a minimális sminkeléssel, kivettem a barackvirág színű ruhámat, aztán egyszerűen belebújtam. A selymes anyag simogatta a bőrömet és tökéletesen simult rám, így a domborulataimat kiemelve. A ruha tényleg nem volt rossz és tetszett az összkép a tükörben. Már a varrat sem zavart az arcomon, teljesen hozzászoktam. Azt nem mondom, hogy nem gondoltam rá, hogy mennyivel jobb lenne, ha nem lenne ott, de tudtam, hogy az az egy hiba nem taszítja vissza Liamet. És a lényeg, hogy neki, de leginkább magamnak tetsződjek.


Utoljára végigpillantottam magamon a tükörben, végül összepakoltam a dolgaimat a pulton és a lámpát leoltva kimentem a fürdőből. Liam sehol nem volt, így megigazítottam először az összehányt ágyat, aztán viszont a gardrób ajtóhoz merészkedtem. A tükör előtt állt, és éppen a fekete nyakkendőjével babrált. Szintén fekete nadrág volt rajta, fehér inge be volt tűrve, a zakója pedig még a vállfán lógva várakozott rá. Elképesztően nézett ki, a haja szokásosan belőve, az arcán borosta semmilyen jele nem mutatkozott. Bal csuklóján egy tekintélyes karóra díszelgett, és mandzsettagombokkal volt begombolva a karján az ing. Mosolyogva figyeltem, miközben a tükörben magát mustrálva erősen koncentrál a nyakkendőjére. Legszívesebben rávetettem volna magam és szétcsókoltam volna az édes arcát, de mindig is álmodoztam arról, hogy majd egyszer én kötöm meg egy férfi nyakkendőjét, a lehetőség pedig itt van előttem, úgy hogy nem szeretném elszalasztani.
- Segítsek? – kérdeztem mosolyogva.
- Igen. Egyáltalán nem áll úgy, ahogy kellene – morgolódott, én pedig mosolyogva elindultam felé. Ő eközben feladta, majd leengedte a kezeit és felém fordult. A tekintetünk összetalálkozott, végül mindketten a másikat mértük fel tetőtől talpig. Egyszerűen nem bírtam ki, elképesztően helyes volt! – Hű Chanel, gyönyörű vagy – mondta, mikor odaértem hozzá. Meglazítottam a nyakkendőjét, aztán kihúztam a nyakából, végül újra neki láttam megkötni. Eközben ő még mindig engem nyársalt fel a tekintetével.
- Köszönöm – válaszoltam mosolyogva. – Te is nagyon helyes vagy. Ne hagyj ma este egy percre se magamra, oké? Nem hiszem, hogy Madison lesz az egyetlen, aki majd a szemét meresztgeti rád.
- Ugyan, kérlek – horkantott fel, én pedig érdeklődve felpillantottam csillogó barna szemeibe.
- Parancsolsz? Mégis mit akarsz ezzel mondani? – vontam fel a szemöldökömet.
- Azt, hogy nincs igazad. És, ha az is lenne, én a szemeimet csak rajtad legeltetem – válaszolta egy szemtelen mosollyal.
- Liam Payne nincs tisztában azzal milyen érzéseket vált ki a hölgyekből, nincs igazam? Már csak attól elalélnak, ha rájuk mosolyogsz.
- Oh, tényleg? Érdekes, eddig én nem vettem észre.
- Liam, kérlek, ne játszd az agyad – nevettem fel. – Mindketten tisztában vagyunk vele, hogy az évek alatt tökéletesre fejlesztetted a bugyi szaggató vigyorodat.
- Nálad mégsem vált be – vágott vissza, mire a mosoly rögtön eltűnt az arcomról és valamivel erősebben kapaszkodtam meg a nyakkendőjében.
- Ebbe most ne menjünk bele, kérlek – mormogtam, majd lesimítottam a fekete anyagot, aztán hátrébb lépdeltem, hogy megszemlélhessem a tökéletes pasimat. Mint egy görög félisten, úgy festett. Tényleg nem értettem már, miért nem fekszek le vele.
- Rendben – mormogta vissza. – Tényleg csodálatosan festesz. Valóban nem szabad magadra hagynom egy percre sem, különben valami úrfi lecsap a kezemről.
- Hogyne, persze – nevettem fel. – Úrfi – kuncogtam továbbra is. – Olyan bolond vagy – léptem vissza felé, aztán neki dőltem, miközben a kezeimmel átkaroltam a derekát és mosolyogva néztem fel rá.
- Imádom a mosolyod. És a nevetésed – mondta végig a szemeimbe bámulva, miközben az ajkain egy hatalmas mosoly játszadozott. – És hiányoztál. És szeretlek – hajolt le hozzám, aztán egy lágy csókot nyomott az ajkaimra.

Mint ahogy azt megbeszéltük, nem hagytuk egyedül még csak egy pillanatra sem a másikat, ezért kicsit vonakodva engedtem el Liam kezét, mikor beállítottak Madisonnel és Michellevel a levendula színű szőnyeg elején. Leana és apa a házban toporogtak, anya elöl az oltár előtt bájologott a vendégekkel, végül aztán mindenki elcsendesedett. A vonós zenekar elkezdte a zenét játszani, én pedig próbáltam nem grimaszolni, mikor legalább háromszáz ember hátra fordult és mind minket kezdtek bámulni. Végül is nem volt olyan rossz az egész, mint ahogy elképzeltem. Michelle előttünk lépegetett virágszirmokat szórva, míg én és Madison mögötte botorkáltunk végig egészen az oltárig. Nem sok mindenkire néztem rá, az egyedüli, akit a pillantásommal megillettem az Liam volt. És mivel ő olyan édesen és szélesen vigyorgott rám vissza, muszáj volt nekem is mosolyognom. Teljesen ráfókuszáltam és a kinézetére, meg arra, hogy még mindig milyen mély érzelmeket vált ki belőlem. Égető tekintetét szinte éreztem a bőrömön, pillantásával majdnem hogy simogatott. Az első sorban ült bal oldalt Brody mellett, aki szintén nyakkendőben és zakóban feszített mellette és muszáj volt elismernem, hogy elég helyes volt. A tekintetem visszacsúszott Liamre, aztán már csak arra eszméltem fel, hogy elhaladtunk mellette, majd felálltunk az oltárhoz. Pontosan Liammel szemben álltunk és valamiért hirtelen zavarba jöttem. Éreztem, ahogy az arcom felmelegszik és a tekintetemet is elkaptam róla. A széksorok legvégén megjelent Leana a hatalmas fehér ruhájában, mellette pedig apa a fekete öltönyében. Jól néztek ki, büszke apa és lánya. Eltűnődtem rajta, hogy vajon engem mekkora mosollyal az arcán kísérne az oltárhoz, végül a gondolataim megint visszakanyarodtak Liamre és még jobban zavarba jöttem, már ha ez még lehetséges volt. Soha nem gondolkoztam azon, hogy majd egyszer összeházasodok egy férfival, akit tiszta szívemből szeretek, arra pedig pláne soha nem gondoltam, hogy ez a férfi majd Liam lesz. Eddig soha nem is tudtam elképzelni az egészet, mármint az esküvőmet. A habos-abroncsos ruhát, a rengeteg virágot, a sok vendéget és azt, hogy férjhez megyek. Mármint a gondolatát annak, hogy férjhez megyek. Attól a naptól kezdve soha nem lennék egyedül és mindig mellettem lenne a társam, akivel összekötöttem az életemet. A nevét viselném, meg természetesen a gyűrűt, amit kicseréltünk. És ijesztő, hogy mindezeket Liammel az oldalamon látom magam előtt. Vagy nem az? Fogalmam sem volt. Szerettem őt, mindennél jobban, néha már annyira, hogy ez fájt. Ezzel tökéletesen tisztában voltam, ahogy ő is. És azt is tudtam, hogy ő is szeret engem, különben mi a csudáért lenne velem? Muszáj volt elfogadnom, hogy viszont szeret engem és akárhányszor arra gondoltam, hogy ugyanazt érzi, mint én mikor rápillantok, mindig elterjedt a mellkasomban a boldogság. Legszívesebben átöleltem volna őt és el sem engedtem volna többet.

A szertartás hosszúnak tűnt, de gyönyörű volt és ezt muszáj voltam beismerni legalább magamnak. Akármennyire ellene voltam, hogy a koszorúslányt játsszam Leananak, és hogy belemenjek mindenbe, amit parancsol, elképesztő élmény volt, hogy szinte az orrom előtt kötötte össze az életét a szerelmével. Az arcán igazi boldogság látszott, no meg a szerelem és tényleg örültem neki, amiért rátalált a párjára. Persze a szemeimet nem tudta elkerülni Liam, aki szintén végig engem nézett egy édes mosollyal az arcán és le sem vette rólam a tekintetét. Hízelgő volt, hogy ennyire tetszettem neki, mégis nem tudtam nem arra gondolni, hogy kitaláljam, vajon neki mi járhat a fejében. Vajon ő is azon gondolkozott, hogy milyen lenne a mi esküvőnk? Vagy, hogy milyen lenne elköteleznie magát mellettem? Milyen lenne, ha a nevét hordanám? Ha egy karikagyűrű ékeskedne az ujján, amivel mindenkinek megmutathatná, hogy hozzám tartozik? Sajnos se a mosolyából, se az arckifejezéséből, se a tartásából nem tudtam megmondani, hogy min törheti a fejét. Mégis mikor a tekintetünk összetalálkozott, aztán elnyílt a szája, majd a nyelvét gyorsan végigfutatta az alsó ajkán, és egy széles kisfiús mosolyával vigyorgott rám, valahogy tudtam, hogy arra gondol, amire én. Te jó ég, Chanel Sangster, rendesen beleszerelmesedtél ebbe a srácba. Chanel Payne. Nem hangozna olyan rosszul…

- Szeretném majd, ha kettőnkről is csinálnánk egy fotót – mormogta a fülembe hátulról Liam, miközben a kezeit a derekam köré fonta.
- Mert? Félsz, hogy annyit iszol, hogy majd elfelejted, vagy mi? – mormogtam vissza mosolyogva, aztán a fotós visszaszámolt, és vakuzni kezdett a hatalmas gépével.
- Látni szeretném! – szólalt fel rögtön anyám, amint a férfi leengedte a kamerát az arca elől és a készülékre nézve nyomkodni kezdett valamit.
- Nem baby, nem terveztem berúgni, pláne meg a családod előtt nem – nevette el magát halkan, mire megmozdultam, aztán felé fordultam az ölelésében.
- Hát akkor? – kérdeztem mosolyogva, miközben a kezemet a mellkasára fektettem és hunyorogva felpillantottam rá.
- Mi akkor? Csak szeretnék egy képet kettőnkről. Tudod, hogy elküldjem anyunak.
- Aha. Hogy elküldd anyukádnak – motyogtam mosolyogva. – Ismerlek már Liam Payne, és előlem nem sokáig tudsz dolgokat elhallgatni.
- Az biztos. De nincs is mit elhallgatnom – vigyorodott el szélesen, aztán a tekintete lecsúszott a számra, mire szintén vigyorogva kaptam el a tarkóját és rántottam le magamhoz, hogy megcsókolhassam.  

4 megjegyzés:

  1. Aww.... Olyan jó lenne, ha összeházasodnának! ❤❤
    Láttam magam előtt az egészet! Es annyira tetszett! ❤❤❤❤
    Várom a folytatást! ❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Uh, annak nagyon örülök, hogy láttad magad előtt az egészet, mert mindig ez a célom a részek írása közben! :) Ami pedig a házasságot illeti, meglátjuk, hogyan alakulnak majd a dolgaik. ;) Xx♥

      Törlés
  2. Baromi Jó Lett A Rész Imádta Alig Várom Kövi Részt :)

    VálaszTörlés