2017. június 17., szombat

[II. 14. - Nem olyan, mint a többiek]

Halihalloo,
újabb Liam szemszög, és bár felbukkan a mai részben egy rég nem látott szereplő, mégis úgy érzem kicsit lapos lett. :/ Na de remélem azért nektek tetszeni fogtok és hagytok nekem a rész alatt pár pipát és kommenteket!:3 Oh és mielőtt még elfelejteném, mivel nektek már elkezdődött a nyári szünetetek, ezért úgy gondoltam, hogy egy héten két rész lesz. Egy szerdán, egy pedig megszokottan szombaton. Remélem van aki örül neki! ;) Jó olvasást! Xx♥



Liam Payne

Késő éjszaka volt, mikor leszálltunk a repülőgépről Londonban. Chanel és én is hulla fáradtak voltunk, éppen ezért egymást támogatva botorkáltunk a bőröndjeinkért. A fejem zúgott az álmatlanságtól, a szemeim mindinkább csukódtak volna lefelé, és a lábaim is remegtek. Chanel sem lehetett másképp, noha ő sokkal éberebben pásztázta a környezetünket. Tudtam, hogy a rajongók miatt aggódott, de éppen ezért választottunk egy éjszakai gépet, hogy elkerüljük őket. Plusz sokkal jobban odafigyeltünk az indulásunkkor Miamiben, úgy hogy én nem sok esélyét láttam, hogy bárkivel is összefussunk. Persze Chanelt mindez nem győzte meg.
- Egy jó ideig nem akarok többet Miamibe menni – sóhajtott fel Chanel, mire elmosolyodtam és közelebb vontam magamhoz.
- Miért? Gyerünk, valld be, hogy nem volt olyan rossz, mint ahogy azt te elképzelted! – noszogattam.
- Oké, tényleg nem volt olyan rossz – nyomta meg szintén az olyan szócskát, miközben éreztem a tekintetét magamon, így hát én is lepillantottam rá. – De már elegem volt anyából. Örülök, ha nem látom egy ideig.
- Tudod, én már annak is örülök, hogy a többiekkel jól kijössz. Főleg Brodyval.
- Liam, kérlek, csak Brodyval bírjuk egymást – nevetett fel, miközben megrázta szőkésbarna kobakját.
- Ez nem igaz! Apukád is egész jó fej volt, és Leanaval sincs gond.
- Ha most azt mondod, hogy sőt, még Madisonnal is minden rendben van, kiakadok – nézett rám egy csúnya pillantással, mire elnevettem magam.
- Madisonról egy szót sem akartam mondani, mert tudom, hogy vérszemet kapsz, akárhányszor csak megemlítjük.
- Így van, úgy hogy csak hanyagoljuk őt.
- De azért imádom, hogy ilyen féltékeny vagy – néztem le rá vigyorogva.
- Menj a fenébe! – húzódott el tőlem, mire belőlem egy hosszú nevetés csúszott ki. – Rohadtul nem vicces! – duzzogott jó pár méterrel odébb tőlem, míg a kezeit összefonta a mellkasa előtt és haragos tekintettel meredt rám.
- Imádlak, ne haragudj már rám – nyújtottam felé a kezemet még mindig nevetve, mire ő csak a karomra csapott és felgyorsította a lépteit. – Chaneeel – nyújtottam el a nevét hízelegve és utána siettem. – Ne durcázz baby. Tudod, hogy nem érdekel senki más rajtad kívül – karoltam át a derekát és újra magamhoz húztam, miközben egy puszit nyomtam a fejére.
- Tudom – suttogta vissza, én pedig mosolyogva újabb puszit nyomtam a fejére.
Miután megszereztük a bőröndjeinket, végre a kijárat felé vettük az irányt, de Chanel egyszer csak megtorpant mellettem, mire én is megálltam és kérdőn néztem vissza rá.
- Mi az? – kérdeztem, aztán én is előre néztem, de sehol sem láttam rajongókat, vagy fotósokat. – Chanel? Mi az, miért álltál meg? – kérdeztem újra, miközben a tekintetemet az arca és a körülöttünk lévő embereken jártattam. Aztán végre megláttam én is, amit ő. Nem olyan messze tőlünk egy magas, kigyúrt alakot, szőke, kusza hajjal és sajnos nagyon is ismerős arccal. Zsebre dugott kezekkel állt és várakozott, miközben tőlünk balra jártatta a tekintetét a nem túl nagy ember tömegen, ami ilyenkor is hömpölygött a repülőtéren.
A szám kiszáradt és egy csomó keletkezett a torkomban, ami semmiképpen sem akart onnan eltűnni. A mellkasomban villámgyorsan terjedt el az idegesség és a düh, ami aztán teljesen átvette felettem az irányítást. Legszívesebben megindultam volna a srác felé és szétpüföltem volna a képét, de ezzel nem sok mindenre mentem volna. Kézen kellett volna fognom Chanelt és kirángatni az épületből, aztán kocsiba ülni és minél hamarabb elhúzni innen, de képtelen voltam bármit is csinálni, vagy mondani.
- Liam… - suttogta Chanel.
- Mennünk… kéne – préseltem ki magamból, aztán megszorítottam a kezét.
- Liam ez Shane. Igen, mennünk kéne, de… Shane nem olyan, mint a többiek. Soha nem is volt. Tudnom kell, hogy jól van –e.
- De nem látod? Jól van. Semmi baja. Kérlek, menjünk – morogtam idegesen.
- Jól van. Menjünk – mondta, majd tovább indult én pedig követtem őt, és ahogy kiértünk a friss, hideg, londoni levegőre, olyan volt, mintha megint tudnék lélegezni. Leintettünk egy taxit, aztán a címemet lediktálva már el is indultunk. Chanel az egyik kezével az ablakpárkányon támaszkodott és egy szó nélkül meredt ki rajta, másik keze az ölében pihent. Utána nyúltam és a kezeim közé vettem az övét, végül közelebb hajoltam hozzá és az ajkaimat az arcára nyomtam.
- Jól vagy? – mormogtam.
- Igen – erőltetett magára egy mosolyt, majd lentebb csúszott az ülésben és a fejét a vállamra fektette. Mindketten tisztában voltunk vele, hogy nem mondott igazat.

*
Másnap reggel mikor felébredtem, Chanel még mellettem volt, ami kellemes meglepetésként ért, mert már hozzászoktam, hogy Miamiben mindig előttem fent volt. Felsóhajtottam, miközben megdörzsöltem a szemeimet, aztán ásítottam egyet, majd az oldalamra fordultam Chanel felé és a kezemet felnyújtottam a párnámra, hogy a fejemet rárakhassam. Chanel szintén az oldalán feküdt velem szemben, szemei csukva voltak, pillái az arcát simogatták, néhány hajtincse pedig a homlokába hullott. Felemeltem a kezemet, aztán óvatosan hátrébb tűrtem a hajtincseit a homlokából, majd egy apró mosoly kúszott az arcomra és a kezemet végül a derekára csúsztattam. Fentebb tűrtem a fehér pólót, ami az enyém volt, majd csupasz bőrét kezdtem cirógatni. Elképesztően gyönyörű volt, legszívesebben hozzáhajoltam volna és összecsókoltam volna az arcát. De nem akartam felébreszteni, örültem neki, amiért békésen aludt. Rémes volt, mikor rémálmok gyötörték és a sikítására ébredtem fel. Mindennél jobban szerettem volna elűzni minden sötét gondolatát és ijesztő álmát, és néha elég nehezen sikerült felfognom, hogy márpedig ez nem fog sikerülni. Elképesztően rosszul éreztem magam, mikor egy-egy álom után felé nyúltam, vagy az ölembe vontam, és amint hozzá értem, összerázkódott, mintha tőlem is félne. Neki soha sem vallanám be, de olyan, mintha tojáshéjakon lépkednék körülötte, sosem tudom, hogy mire lenne szüksége és mit kéne csinálnom. Próbálok az ösztöneimre hallgatni és mindent úgy csinálni, mint ahogy a szívem súgja. De nehéz úgy, hogy nem vagyok biztos magamban.

Egy sóhaj szakadt fel Chanelből, mire a szemeimet felvezettem újra az arcára és valamiért arra vártam, hogy megremegjenek majd a szemei, amiből elárulja, hogy fent van. De ez nem történt meg, továbbra is szuszogott egyenletesen. Akaratlanul is elfintorodtam, mikor eszembe jutott a tegnap éjszaka, Chanel régi barátja, akivel a bűnbandában volt benne és az, hogy odaakart menni hozzá. Tényleg nagyon mérges lettem a srácra, mikor én is kiszúrtam őt a repülőtéren, és semmi képen sem akartam, hogy meglásson minket, vagy, hogy Chanel odamenjen hozzá. Óvni akartam őt mindentől, úgy hogy szinte már-már túlreagálva húztam ki az épületből, de ez akkor nem érdekelt. Tudtam, hogy rosszul esett neki, amiért nem engedtem, hogy odamenjen a barátjához, de egy percig sem akartam, hogy ők ketten újra felvegyék a kapcsolatot. Minden jó volt jelenleg, úgy ahogyan volt és nem akartam, hogy bármi is elrontsa. Vagy bárki.

Eléggé elkalandoztam a gondolataimban, és csak Chanel ébredezése rángatott vissza a jelenbe. Mozgolódni kezdett, aztán a hátára fordult, majd nyújtózkodott és pár másodpercre újra mozdulatlanul feküdt. Végül a fejét felém fordította és felnyitotta gyönyörű szemeit. Elmosolyodtam, mire ő is, aztán újra az oldalára fordult velem szemben és elnyomott egy ásítást.
- Szia – mondtam halkan.
- Szia – suttogott vissza.
- Jól aludtál? – kérdeztem.
- Mmm – hümmögött fel válaszul, szemeit újra lecsukta és úgy pihent tovább. Végül közelebb csusszantam hozzá, majd a karjaim közé vettem és a mellkasomra vontam őt. Kezeit körém fonta és a hátamra csúsztatta, míg a fejét a mellkasomba fúrta. Haja csiklandozta a nyakamat, így arrébb löktem egy picit pár tincsét, végül a számat a fejére nyomtam. Sóhajtott egyet, én pedig elmosolyodtam és megráztam a fejemet. Hihetetlen volt, hogy olyan sok hosszú év után, újra a karjaim között feküdt és jobban szerettem őt, mint bármikor is.

Mikor aztán végre megmozdultunk az ágyból, felosztottuk a feladatokat Chanelel. Míg ő kipakolt a bőröndjeinkből és mosott, addig én voltam boltban és főztem ebédet. Miután közösen megkajáltunk felhúztam Chanelt a dolgozó szobába és leültünk mindketten a zongora elé.
- Mi az? – kérdezte mosolyogva.
- Hát a múltkor is nagyon a hasznomra voltál mikor dolgoztam, úgy hogy maradj csak itt mellettem – ütögettem meg a combját, majd kirámoltam egy rakat kottát a táskámból, amit aztán a zongora tetejére raktam és keresgélni kezdtem a papírok között.
- Biztos? Nem zavarnék? És a múltkori eset egy véletlen volt.
- Eset? Baby befejeztél egy dalomat, ami tuti, hogy fel fog kerülni a következő albumra.
- Honnan veszed? Azt hittem, közösen választjátok ki, hogy mik kerülnek fel meg mik nem – mondta bizonytalanul.
- Jó, de a srácoknak úgy is tetszeni fog, szóval mindenképpen fent lesz majd – miután megtaláltam a keresett kottát, amit még Louisval írtam, játszani és énekelni kezdtem. Chanel végig mellettem ült és csendben figyelt, én pedig élveztem, hogy mellettem volt. Jó volt a közelében lenni és belélegezni édes illatát, jól esett, hogy a combjaink összeértek a széken és az is, ha néha hozzásimult a kezem, miközben játszottam. Egyes dalok között mindig egy csomó kérdést tett fel, amiket szívesen megválaszoltam neki. Hallottam a hangján, hogy tényleg igazán érdekelte minden egyes feltett kérdésére a válasz és imádtam érte ezért. Sokat nevettünk és ő is játszott a zongorán, bár néha tényleg noszogatnom kellett érte.
Felkönyököltem a zongorára, a fejemet pedig a tenyerembe hajtottam és szinte teljesen Chanel felé fordulva vigyorogva figyeltem, amint játszott. Annyira gyönyörű volt és odáig voltam érte, mikor elpirult. Imádtam, ahogy a pirosság játszadozik az arcán és a szégyenlős mosoly, ami az ajkaira rajzolódott, mikor zavarban volt. Másik kezemmel az arca felé hajoltam, aztán a füle mögé tűrtem egy rakoncátlan tincset. Mikor az ujjaim az arcához értek, olyan volt, mintha megrázott volna az áram. Éreztem, ahogy az összes vér hirtelen az alsó felembe kezd áramlani, én pedig hitetlenül ültem mellette, a kezem továbbra is az arcára nyomva. Nem lehet igaz, hogy egyetlen egy érintéstől beindultam rá, ráadásul ennyire hirtelen. Hamar szűkös lett az alsómban, az elmém elé köd emelkedett, így minden gondolatom elhomályosodott azon kívül, hogy szükségem van rá, méghozzá sürgősen.
Közelebb hajoltam hozzá, aztán az ajkaimat odanyomtam az arcára, oda ahol az előbb még a kezem volt, amit most a hátára csúsztattam. A számmal nedves csókokat hintettem a bőrére, miközben egyre haladtam a szája felé. Kuncogni kezdett, aztán abba hagyta a zongorázást, majd megkérdezte, hogy mit csinálok, de ekkor az ajkaim már lecsaptak az övéire. Legszívesebben azonnal az ölembe rántottam volna, de aztán valamiért mégse tettem. A bensőm szinte felolvadt, mikor elnyíltak az ajkai és bejutást engedélyezett a szájába. A kezem visszakúszott a hátán, fel a tarkójára, lófarkát az ujjaim közé tekertem, miközben egyre csak elmélyítettem a csókunkat és közelebb húztam magamhoz. A számba sóhajtott, mire az alsó ajkába haraptam, de erre ő elhúzódott. Még mindig nem voltam vele tisztában, hogy mi a francért nem akar velem végre lefeküdni és bár a nyelvem hegyén volt a kérdés, nem akartam erőszakoskodni.
- Megmutatod a dalt szöveggel is? – kérdezte pihegve, én pedig rögtön tudtam, hogy arra gondol, amelyiket befejezett.
- Persze – egyenesedtem ki, miközben megköszörültem a torkomat, aztán elvettem a kezem a hátáról és a kották után nyúltam a zongora tetején. Szinte égett a tenyerem az érintése után, így kicsit rosszkedvűen kezdtem keresgélni. Chanel teljesen magától kezdte játszani a dalt, mire muszáj volt elmosolyodnom és gyorsabban tologattam a papírokat. – Várj baby, nem tudom fejből a szöveget – nevettem fel, mire megállt és megvárta, míg megkeresem. – Oké, megvan, mehet – bólintottam, miközben magunk elé raktam a lapot, Chanel pedig játszani is kezdett, én pedig énekelni. Mindketten vigyorogtunk, bár ő nem tudom miért, én viszont alig akartam elhinni, hogy tényleg befejezte helyettem a dalt. Ez most már nem csak az én dalom, hanem a mi dalunk és ezért úgy imádom.
Az ajtóban hirtelen megjelent Niall, mögötte pedig Palmer, mire rájuk is csak vigyorogva néztem, de közben tovább énekeltem. Chanel szerintem észre sem vette őket, csak mikor már befejezte a dalt.
- Sziasztok. Hát ti? – kérdeztem vigyorogva.
- Ezer üzenetet küldtem, hogy gyertek át, de nem válaszoltál, szóval mi jöttünk – sétáltak bentebb. – Basszus Chanel, jobban játszol a zongorán, mint én.
- Azt nem hinném – nevette el magát a barátnőm.
- Oh de igen, így van – bólogattam. – De amúgy nem hiszed el mi történt – néztem fel Niallre, aki már Palmerel együtt a barna bőr kanapén ült.
- Na, meséljetek. Mi történt? – kérdezte izgatottan Nialler, Chanel pedig az oldalamba könyökölt.
- Liam… - mormogta.
- Nem kell szégyenlősködnöd baby – gügyögtem neki vigyorogva. – Volt egy fél kész dallamom, amit egyszer itthon hagytam, mikor bementünk a stúdióba, aztán amíg nem voltam itthon Chanel befejezte a dalt.
- Nee – képedt el Niall, én pedig büszkén mosolyogva bólintottam.
- Azt játszotta az előbb.
- Ne már, Chanel, nem is tudtam, hogy dalokat írsz!
- Én nem is! Csak úgy játszottam a hangokkal. Nem gondoltam volna, hogy tetszeni fog – mondta én pedig mosolyogva figyeltem, hogyan változott az arca megint pirossá.
- Meg se akarta mutatni. Csak aztán rajta kaptam, ahogy dúdolgatja.
- Lejátszod megint? – kérdezte Palmer mosolyogva, mire Chanel rám pillantott, én pedig felegyenesedtem a zongoráról. Chanel újra játszani kezdett, én pedig énekeltem hozzá, közben még átírogattam egy pár hangot és bejelöltem a részeket, ahol levegőt vehetek.
- Fent lesz az albumon? – kérdeztem Niallre nézve, amint befejeztük, ő pedig rögtön bólintott.
- Fent lesz.
- Mondtam – vigyorogtam Chanelre, aki szintén elmosolyodott és a kezeit visszaejtette az ölébe.
- Holnap meg is mutathatod majd Louisnak meg Harrynek.
- Miért? Holnap be kell mennünk a stúdióba?
- Jep.
- Ah, szuper. Akkor baby, megint egyedül leszel, hogy játszhass a hangokkal – fordultam Chanel felé, válaszul pedig csak egy tipikus szemforgatást kaptam.
- Igazából bíztam benne, hogy elkísérsz vásárolni – szólt közbe Palmer.
- Oh, tényleg. Holnap dobunk egy parti féleséget. Megvagytok hívva.
- Kösz – röhögtem fel. – De mire fel? Csak úgy?
- Hát igazából az eljegyzésünk miatt – mondta fültől fülig érő vigyorral Niall. – De nem egy flancos eljegyzési parti lesz vagy valami.
- Aha, mert a flancos eljegyzési partin nem rúghatnál be, mi? – mondta mosolyogva Palmer.
- Pontosan. De amúgy minek nagydobra verni? Úgy értem, csak összejövünk, lesz pia meg kaja, meg zene és beszélgetünk, meg elmondjuk és ennyi – magyarázta.
- És ahhoz kell bevásárolnom. Szóval, elkísérsz? – kérdezte mosolyogva Palmer.
- Erm… igen persze. Szívesen.
- Szuper!
- Kik jönnek még? – kérdeztem.
- Hát ti, Harryék, Louisék, Palm nővérék, Joshék, Gemmaék, Louék, Lottiek, meg még pár haverom.
- Mindenki gyerekkel jön? – kérdeztem mosolyogva.
- Aha – bólintott. – Úgy hogy nem lesz ott akkora piálás, mint azt ahogy Palmer gondolja – lökte meg a kezével barátnője combját, Palm pedig csak mosolyogva megrázta a fejét.
- Király. Akkor meg van a holnapi programunk – mosolyogtam Chanelre, aki szintén magára erőltetett egy mosolyt, de közben belülről az ajkát harapdálta és az ujjait tördelte, úgy hogy száz százalékig biztos voltam benne, hogy előre tartott a bulitól.

4 megjegyzés:

  1. Baromi Jó Lett A Rész Nagyon Imádtam Alig Várom Kövi Részt :)
    Csak így Tovább

    VálaszTörlés
  2. Nem is lett lapos! ❤❤
    Szerintem jó kis rész lett! Kíváncsi leszek majd a következő részre! És arra a bulira is.... ❤❤ És (végre) jön Louis! Izgatottan várom a folytatást! ❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aw, örülök, hogy így gondolod!:3 Haha, csak nem hiányzik egy jó kis Chanel-Louis féle veszekedés? ;) Xx♥

      Törlés