2016. március 5., szombat

[28. - Nem éreztem úgy magam, mint ahogy kellett volna]

Sziasztok!☺
Itt a következő fejezet, ezúttal újra Liam szemszöget olvashattok. A hét közepén szomorúan vettem észre, hogy egyen kevesebben vagyunk, tehát valaki, akinek nem tetszett a történet, leiratkozott. Ez azért is szomorít el, mert ennek az illtőnek valószínáleg korábban tetszett a sztori, valamit viszont ronthattam, ami miatt nem szeretné tovább olvasni. Örülnék, ha a véleményeiteket bővebben kifejtenétek alul komment formájában, és nyugodtan, őszintén írjátok le, mi tetszik és mi nem tetszik. Viszont 13 (!!!!!) tetszik pipa, és két komment.:3 Nagyon örülök neki!:3 Jó olvasást!Xx.♥

Liam James Payne

Eszméletlen fejfájásra ébredtem fel. Úgy lüktetett a fejem, hogy bármit megadtam volna csak azért, hogy visszaaludhassak és újra az álom világában lehessek. Tudtam, hogy ez nem fog összejönni, akármennyire is szorítom a szemeimet, így hát megmozdultam, ám a kezeim valakibe ütköztek.
Gőzöm nem volt róla, mégis ki feküdhet mellettem, és mikor lassan felnyitottam a szemeimet rögtön Chanel arcát pillantottam meg, amint az ölében lévő gépét böngészi.
Apró mosoly kúszott az arcomra, hiszen még egy ilyen rémes reggelen is csodálatos mellette ébredni. Kezemmel tapogatóztam, majd hamar rájöttem, hogy csupasz combjába markoltam bele éppen.
Nem nézett le rám, de elmosolyodott. Nem tudtam eldönteni, hogy észrevette –e, hogy felébredtem, vagy csak a cselekedetemre reagált. Mindenesetre jó érzés volt először őt pillantani meg.

Újra lecsuktam a szemeimet és közelebb férkőztem hozzá, közben pedig felmorogtam.
- Jó reggelt – kuncogott fel, nekem pedig még nagyobb lett a mosoly az arcomon. Éreztem amint lecsukta a laptop fedelét és lerakta valahova máshova, majd visszafordult felém és a kezét a hajamra helyezte. – Hogy vagy Liam?
Kérdése vissza zökkentett a valóságba és se perc alatt eszembe juttatta Sophiát.
- Ne beszéljünk erről – motyogtam mosolyogva és még jobban átöleltem. – Feküdj le mellém.
Felvette a kezét a fejemről, majd lentebb csúszott és máris egy szögben volt a feje az enyémmel. Felnyitottam a szemeimet, és tetszett, amit láttam. Angyali mosolyával feldobta a kedvemet, nem csak a kedvemet, a napomat is. Állandóan ezt a mosolyt akarom látni.
- Nem úgy értettem – mondta. – Hanem, umm fizikailag?
- Oh. Fáj a fejem.
- Hoztam már ide gyógyszert. Vedd be – ült fel újra, én pedig nagy nehezen felkönyököltem. A kezében egy pohár narancslé volt és két szem gyógyszer. Bevettem őket, majd visszazuhantam az ágyba, míg ő lerakta a poharat. Megkerestem a kezét és visszahúztam magam mellé.
- Köszönöm.
- Nincs mit – mosolygott édesen.
- Mennyi az idő? – ráncoltam a homlokomat.
- Dél van.
- Ilyen sokáig aludtam?
- Igen.      
- Tegnap este ittam ugye?
- Igen.
- Horkoltam is?
- Picit – kuncogott fel ismét, nekem pedig pírba borult az arcom.
- Megmondhatod, ha nagyon gáz volt.
- Tényleg, csak egy kicsit hortyogtál. Mint mindenki, ha alkoholt fogyaszt.
- Akkor jó – csuktam le újra a szemeimet. – A srácok kerestek már?
- Igen. Mondtam nekik, hogy még alszol.
- Elmondtad nekik, hogy tegnap este ittam?
- Igen. Nem kellett volna? – kérdezte bizonytalanul.
- Igazából mindegy. Nincs értelme titkolni előlük bármit is. Mindenki tudja, mi történt. Bár én szívesen elfelejteném – csúszott a kezem a derekára és közelebb vontam magamhoz. – Nem baj, ha átölellek? – nyitottam ki hirtelen a szemeimet, hiszen az is lehet, hogy nem tetszik neki, hogy ennyire próbálok közeledni hozzá.
- Dehogy baj Liam – motyogta a és a fejét a mellkasomba fúrta, én pedig elmosolyodtam és másik kezemet a hátára vezettem.

Csendben feküdtünk összebújva, és már –már visszaaludtam, mikor megkordult a hasam, aminek Chanel is fültanúja volt.
- Mhm, ideje lenne valamit enni – mondta mosolyogva. – Én sem ettem még – folytatta, majd felült és fel is állt, én meg nyöszörögve a hátamra fordultam, aztán fél szemmel rá néztem. – Rendelsz te?
- Mit szeretnél?
- Hm, oldalast. Szósszal.
- Tört krumplival, salátával, rizzsel esetleg?
- Salátával és rizzsel. És egy hideg és édes krémlevest elfogadok előtte.
- Rendben – mosolygott, majd ki is indult a vezetékes telefonhoz. Míg ő rendelt elcsoszogtam vécézni, kimostam a fogamat gyorsan és megmostam az arcomat, majd vissza is dőltem meleg vackomba. – Azt mondták egy fél óra és felhozzák – jött vissza Chanel a szobába. – Nem bírsz kikelni az ágyból, igaz?
- Nem. Nem is akarok – vigyorogtam rá.
- Akkor jövök én is – ugrott rám, én pedig felnevettem és eldőltünk mindketten. Összegabalyodva feküdtünk az ágyban, én pedig egyáltalán nem bántam. Sőt, egyre jobban örültem neki.

Miután Chanelel teletömtük magunkat még desszerttel is, lefeküdtünk a kanapéra és bekapcsoltuk a tévét.
- Imádom ezt a semmit tevést – jegyeztem meg halkan. – Imádom ezeket a napokat, amikor csak az ágyban feküdhetek.
- Igazán megérdemled. Nem sokan bírnák ezt a tempót, amit nektek diktálnak.
- Mhm talán. Nem mindenkinek van ilyen motivációja hozzá – mondtam halkan, majd újra csendben maradtunk.
Chanel egyszer csak megmozdult a kezeim között, majd felült.
- Hova mész?
- Inni. Te kérsz valamit? – fordult meg és megcirógatta a kezével az arcomat.
- Ühüm. Vizet – mondtam szemeibe nézve mosolyogva, mire ő elengedett, felállt és kiment. Miután eltűnt a fal mögött sem tudtam letörölni a vigyort az arcomról. Annyira jó hozzám ez a lány, és annyira örülök, hogy van nekem. Annak meg még inkább, hogy anno, pár hónapja részegen beültem mellé a kocsijába.
Romokban lennék, ha ő nem lenne. Tudom, hogy nagyon –nagyon fájna az, amit Sophia tett. Természetesen most is fáj. Szomorú nem vagyok, leginkább még dühös. Dühös rá, amiért kihasznált, becsapott és megalázott. A szívem darabokban van, de ugyanakkor mégsem. És Chanel enyhíti mindezt. Enyhíti a fájdalmamat, a dühömet, a csalódottságomat, és leginkább a hiányérzetemet. Sosem fogom tudni neki elégszer megköszönni, hogy itt van mellettem. Nem éreztem úgy magam, mint ahogy kellett volna.
Amint megláttam visszajönni a pólómban, ami eltakarta a bugyiját is, beugrott egy kép tegnap estéről.

- Chan?
- Mondjad – mosolyogott rám halványan.
- Nagyon tetszel – vallottam be és mielőtt még válaszolni tudott volna, újra a vécé fölé hajoltam, noha ezúttal ki is adtam magamból, aminek jönnie kellett.

Te jó ég, én tegnap este hánytam! Ráadásul Chanel előtt! Nem hiszem el, hogy ez még csak most esik le. Tegnap este sokat ittam, majd Chanel valahogy itt termett és hánytam előtte. Ennél gázabb már nem is lehetnék.
Ráadásul mielőtt kidobtam volna a taccsot, azt mondtam neki, hogy nagyon tetszik nekem. Nem elég, hogy hánytam egy lány előtt, aki tényleg nagyon tetszik nekem, a vécé kagyló fölött közöltem vele, hogy belé vagyok zúgva!
Ha eddig nem ment el a kedve tőlem, akkor most már tuti. Ennél romantikusabb időzítést és helyet nem is tudtam volna találni.

Próbáltam úgy tenni, mintha minden rendben lenne, mikor odaadta a vizet, és miután ittam, visszabújt hozzám. Mintha nem emlékeznék az esetre. De nem is tudom, hogy mi lenne a jobb. Nem emlékezni, vagy tudni róla?

Egyszer csak Niall, Harry és Louis bukkantak fel az ajtó mögött, amit előbb vett észre Chanelt, mint én.
- Sziasztok – köszöntem nekik, majd a szemeimet visszavezettem a képernyőre egy kis ideig.
- Hé, Liam, mi újság? Bejöhetünk? – kérdezte mosolyogva Niall, én pedig bólintottam. Chanel felült, mire felsóhajtottam és követtem példáját. 
Louis és Harry csendben leültek velünk szemben, míg Niall a mellettünk lévő fotelban foglalt helyet.
Nem értettem, hogy miért néztek rám úgy, mintha segítségre lett volna szükségem vagy mintha akármelyik pillanatban széttörhettem volna. Nem volt semmi bajom.
- Minden oké, Liam? – kérdezte meg végül Louis, mire egy aprót bólintottam.
- Persze, miért ne lenne? – kíváncsiskodtam sután, a kérdésem egy elég nagy parasztnak írhatott le. – Úgy értem, a körülményekhez képest eléggé jól vagyok és semmi komolyabb bajom nincs.
- Uh, oké – zárta le végül a témát Louis. – Te viszont elég fáradtnak tűnsz – intézte a szavait Chanelnek.
- Nem tudtam, hogy átjöttök ezért nem volt időm sminket feltenni. Ha nagyon zavar, akkor megcsinálom gyorsan – válaszolta nyugodtan és semlegesen Chanel, ami szerintem mindenkit meglepett a szobában. Más volt őt ilyen nyugodtnak látni, amikor Louissal beszélt. Általában egymás torkának esnek azon pillanatban, hogy egyik meglátja a másikat.
- Nem azért mondtam – rázta meg a fejét Louis. – Gondolom sokáig voltál fent Liam miatt.
- Igen – fogta rövidre, amiért hálás voltam neki.
Nem kellett a többieknek arról tudni, hogy kihánytam magamból mindent és úgy viselkedtem, mint egy kis gyerek aztán még be is vallottam Chanelnek, hogy tetszik.


A délután hamar eltelt. A srácok végre újra kettesben hagytak minket Chanelel, aminek úgy örültem, hogy saját magam is ledöbbentem. Elszundíthattam, hiszen mikor felkeltem, Chanel már nem volt mellettem és étel illatot éreztem. A hasam rögtön reagált az illatokra, így felsóhajtottam, megdörzsöltem a szemeimet és felültem.
Mikor felálltam, akkor lépett be Chanel is, így egymás előtt álltunk.
- Szia - mosolyodtam el.
- Szia. Jót aludtál?
- Igen, nagyon - nyújtózkodtam, aztán közelebb mentem hozzá és átöleltem.
- Hozattam fel vacsorát...
- Mhm, igen érzem - mormogtam a hajába.
- Éhes vagy már?
- Igen, eléggé.
- Akkor menjünk - vált el tőlem, én pedig megfogtam a kezét és ketten a konyhába mentünk. 
Leültünk a pulthoz egymással szemben, majd neki láttunk az ételnek ami előttünk terült el végig a márványon.
- Álmodtál valamit? - kérdezte Chanel.
- Nem emlékszem semmire - mondtam, miközben próbáltam visszaemlékezni. - Miért kérdezed?
- Csak kiváncsiságból. Nem szeretem azt, ha egy alvás után nem emlékszem arra, mit álmodtam. Pedig ez sokszor előforul.
- Igen, valóban jó lenne minden álomra emlékezni.

Ezutána a beszélgetésünk elhalt, de egyáltalán nem volt közöttünk kínos csend. Mindinkább kellemes volt, úgy éreztem, hogy szavak nélkül is tökéletesen megértjük egymást.
- Mit szeretnél csinálni vacsora után? - törtem meg végül én a csendet.
- Nekem mindegy Liam, amit te akarsz. Tőlem feküdhetünk az ágyban, tévézhetünk.
- Rendben - mosolyogtam. - Holnap utazunk tovább, ugye?
- Igen.
- Teljesen elvesztem a dátumok között, azt sem tudom, milyen nap van ma.
- Csütörtök - nevetett Chanel, én pedig mosolyogva figyeltem őt.
- Csodálatos mosolyod van - csúszott ki a számon, ami miatt ő is és én is elpirultunk.
Végül aztán félve egymásra pillantva mindketten felnevettünk, és a kínos érzés, ami a megjegyzés miatt keletkezett, már tova is szállt.
- Nehéz elhinni, hogy az utolsó koncertünk következik Amerikában egy hosszabb időre. Mármint turné után még jönni fogunk ide interjúk és mi egyebek miatt, de aztán egy ideig nem, csak akkor, ha én szeretnék önállóan és nem a bandával.
- Értelek Liam - mosolygott aranyosan. - Gyakorlatilag aggódsz a szünet miatt, ami majd a turné után kezdődik, és hosszabb lesz, mint azt te elképzelted.
- Teljesen megfogalmaztad a gondolataimat.
- Látom rajtad, hogy ez fajta félelemmel és idegességel tölt el, ha eszedbe jut, illetve ha rá gondolsz. De nem hihetetlenül jó lesz egy kicsit kikapcsolódni? Otthon lenni a családoddal, a barátaiddal, egész nap az ágyban heverészni, focizni, moziba menni?
- Jó, hogy ennyire könnyen eltudod képzleni a szünetemet - húzódott mosolyra a szám.
- Persze, a rajongók mindenütt ott lesznek, ha moziba mész, vagy, ha focizni, dehát ez eddig is így volt, nem igaz? Mindig is így lesz. És bár lehet néha kellemetlen, a szünetben mégis jól fog esni, ha pár lány odamegy hozzád, átölel képet készítesz velük. Attól tartok, hogy amiatt is szorongsz, vajon a rajongóitok melletettetek maradnak -e - mondta ki a soha meg nem fogalmazódott gondolatot a fejemben. - Persze, hogy veletek maradnak Liam, ez még csak kérdés sem! Nem fognak titeket kevésbé szeretni azért, mert nem koncertezitek körbe a világot és egy kicsit végre magatokkal foglalkoztok.
- Teljesen igazad van Chanel. Köszönöm, hogy így bízol bennünk. Bízol bennem. Most hogy mondod, alig várom, hogy otthon elfeküdjek a kanapémon és tévézzek, vagy Watsonnal játsszak... Várj, meséltem már neked Watsonról?
- Nem, még nem.
- Watson egy négy lábon járó rosszaság, aki imád mindent megszimatolni és megkóstolni.
- Kutyád van? Sosem mondtad - nevetett fel Chanel.
- Nagyon barátságos állat. Azt hiszem tudok neked képet mutatni vacsora után a telefonomon.
- Rendben - mosolygott.

Vacsora után meg is mutattam neki az ígért képeket Watsonról, és sajnos alig volt olyan, amin Sophia ne szerepelt volna.
- Oké, azt talán nem mondtm, hogy Sophiával közösen vettük Watsont. És azt sem, hogy Watson nagyon kedvelte Sophiát.
- Te is nagyon kedvelted Sophiát.
- Igen, talán akkor, mikor  pár hónappal ezelőtt megvettük együtt Watsont. Már nem.
- Ne szomorkodj miatta Liam - dőlt nekem és fejét a vállamra fektette. - Jól tetetted, hogy kidobtad.
- Azt mondod? - kérdeztem vissza, és próbáltam úgy tenni, mintha nem izgatna annyira, hogy a vállamnak dőlt és a fejét rajtam pihenteti, dehát egyszerűen hevesebben vert a szívem és csak erre a tényezőre tudtam figyelni.
- Igen. Inkább ígérd meg, hogy Londonban majd bemutatod nekem Watsont - emelte fel a fejét és rám nézett, mire én is rá néztem. Annyira közel volt a fejünk egymáséhoz...
- Persze, hogy bemutatlak neki. Biztosan imádni fog. Kevés ember az olyan, akit nem imád.
Hirtelen elhallgattam és csak gyönyörű kék szemeibe tudtam bámulni. Ajkai oly annyira hívogatóak voltak, mint legutóbb, mikor fejemet vesztve megcsókoltam. Akkor még hiba volt, hiszen Sophiával jártam. Most viszont single vagyok, szabad és, azt csinálok, amit akarok. Azt csókolom meg, akit akarok.
Ő szemei is levándoroltak számra, majd ösztönösen az ajkába mélyesztette fogait, ami megint olyat művelt velem, hogy képes lettem volna a kanapénak szorítani és addig csókolni őt, míg mindketten meg nem fulladtunk volna.
Magamban végre eldöntöttem, hogy most már pedig azért is megcsókolom, noha egy részem félt attól, mit gondolna ő, és, hogy nem -e bánná, ha eleget tennék vágyaimnak.
Mikor fejemet kicsit közelebb vittem az övéhez, ő újra a szemeimbe nézett, majd lehajtotta a fejét és elmosolyodott. Arca csakugyan felforrósodott, akár csak az enyém. Nem akart megcsókolni. Én pedig nyomultam rá. Ezt a cikit.

2 megjegyzés:

  1. Wow.
    Louis Tomlinson végre normálisan beszélt Chanellel, és Chanel is normálisan beszélt Louisval. :D Úgy látszik ez az idei szökőév jó hatással volt mindkettejükre. :D Actually, hármukra, bc a sztoriban Liam végre egy normális ok miatt tette lapátra Sophia fenekét. Valóéletben azonban még mindig nem értem, hogy miért történt. Vagy, hogy mi volt Daniellel. But oh well.
    Aztán Watson. Ah, az a kutya.♥ És oh gosh, a kép, ahol Sophiával van, mikor a mancsait a vállaira tette. Látom magam előtt a képet. :')
    És a sok Lanel moment. :3 Aw. :3 És bár valamiért úgy érzem néha, hogy nem érint meg a sztori, ettől függetlenül imádom. So, nem azt mondom, hogy nem jó, mert ez nincs így. Csupán túlságosan Harryhez nőttem, vagy én nem tudom, és Liamre inkább egy bátyként tekintek? But ugyanakkor a takaró alá temetkeznék vele? OKÉ. INKÁBB befogom. Imádtam a részt lol.
    Bye.

    ♥xx

    VálaszTörlés
  2. Imádtam!! Hiányzik az akció, de igy is nagyon jó!! :D várom a folytatást!!

    VálaszTörlés