[13. - Boldog szülinapot Payno!]

Hiiii!
Már huszonketten vagyunk, wow.:3 A visszajelzések, pipák, mind nagyon -nagyon jól esnek!:) Örülök, hogy tetszik nektek a történet! A mai részben egy kis ugrás volt, valamint ismét Lanel, Lanel és Lanel.:3 Pipáljatok és komizzatok!^^ Jó olvasást!:3♥Xx.

Ui.: Jó szünetet nektek!☺

Chanel Adele Sangster

2015. augusztus 29.

A napok hamar elrepültek a fejem felett. Miután a kirándulásom véget ért Liamnél, visszarepültem Londonba. Egy pár napig hiányzott. De aztán kezdtem visszarázódni a hétköznapi kerékvágásba. Sokat lógtam a fiúkkal, akik nem kérdezgettek a kiruccanásomról. Idő közben meg volt az újabb bevetés, így érkezésem után szinte mentem egy Mercedes autókereskedésbe, ugyanis a srácok újabb járgányt akartak. Fiúk…

Talán az új hely, az új Chanel, és a mindennapos rutin miatt – reggel nyolckor kelés, tizenegyre a kereskedésbe, ötkor haza –, felejtettem el egy kis időre Liamet, és a Kanadában történteket.

Tehát visszaérkezésem másnapján Damon máris a mélybe dobott, én pedig élveztem. Jó érzéssel töltött el, hogy végre csinálok már valamit, nem mást, mint a rosszalkodást. Oké, ez így lehet, hülyén hangzik, de nem hihetetlen rossz kislány voltam?

Abbie Brown –ként beépültem a kereskedés irodájában dolgozóik közé. Először ide –oda szaladgáltam, amit kezdtem persze nagyon unni. Aztán megbíztak fénymásolással és kávéfőzéssel, majd újra szaladgálhattam oda és vissza. Szó nélkül tűrtem, hiszen nem akartam, hogy máris elbocsássanak. Noha nem szívleltem, hogy ennyire buta fruskának néztek az emberek. Mikor még az elején eldöntöttem, hogy ezúttal az intelligens oldalamat mutatom meg. És igen, nekem van olyanom is.

Két hét alatt sikeresen beilleszkedtem, majd mázlimra megkaptuk egy hónapra előre a beosztást, melyet boldogan vittem a barlangba, hogy a srácokkal megbeszéljük a rablás pontos időpontját.

A két hét alatt lezajlott a szülinapom a barlangban. Idén eltérő volt, mint tavaly, vagy a korábbi években. Idén nem mentünk bulizni, csupán a barlangban gyűltünk össze. A srácok egy hatalmas tortát vettek nekem, kicsit kipofozták a helyet, vettek pár héliumos lufit, egy pár dvd –ét, csináltak kaját, majd tele pocakkal bevágódtunk a kanapékra filmet nézni.

Mióta itt vagyok voltak igazán szép születésnapjaim. A srácok teljesen ugyanúgy viselkedtek, mint egy átlagos napon. A tenyerükön hordoztak, mint bármikor máskor, nevettünk, kajáltunk, filmet néztünk, mint bármelyik másik napon. Egyszer felköszöntöttek, mindenkitől kaptam valami apróságot, amit már szintén megszoktam, hisz’ állandóan ajándékokkal, csecse –becsékkel halmoznak el.

E napon, ami egyedüli negatívumságot okozott az Liam volt. Nem hittem volna, hogy még egy sms –t sem küld nekem. És igen, bevallom, rosszul esett. Haragudtam is rá.

Másnap, mikor felhívott nem vettem fel neki először. De aztán addig csörgött a telefonom, míg nem kissé idegesen, leplezett boldogsággal felkaptam a készüléket, és beleszóltam.

Liam elkeseredett hangja, és bocsánat kérései elfeledtették velem korábbi dühömet. Meg esett rajta a szívem, és elhittem neki, hogy nem volt ideje.

Természetesen a bosszú eszembe sem jutott. Nem bírtam volna ki, hogy ne hívjam fel a születésnapján, sőt, meglepetést szerettem volna neki okozni, így a betörés után rögtön, egy detroiti járatra ültem fel, mely egy éjszaka alatt elrepített Liamhez.

Előtte pedig lenyomoztam mindent. Telefonáltam Louval, Lottieval és Niallel is, akik mind segítettek a meglepetésben. Niall szerint Sophia nem tud részt venni majd Liam szülinapján, így nagyon örült, mikor felhívtam és összedughatták a fejüket Louékkal, hogyan is legyen az egész. 

Niall azt mondta, hogy nem lesz nagy party, meg mi egyebek, mely külön Liam kérése volt. Ismerte már annyira a barátait, hogy tudta, azok szerveznek valamit, mint eddig minden évben. Így hát a srácok bánatára nem lesz szórakozó hely, sem hangos zene, részeg fiatalok, vagyis egy fergeteges buli. És ez számomra is tökéletes volt.

Liam ajándékát, már a hónap elején kigondoltam, bár akkor még nem tudtam, hogy személyesen adhatom át majd neki a születésnapján. Egy Pandora –t jelöltem ki első helynek, ahol szerencsére tudtak is segíteni. Egy játékboltban vásároltam egy mini Audit, majd bevittem az ékszerüzletbe, ahol kicsit kicsinosítattam, és belegravíroztattam Liam nevét, a mini rendszámtáblába. Így elöl az állt, hogy Liam, hátul pedig az, hogy Payno. Erre a becézésre még akkor rákattantam, mikor először hallottam Nialltől.

És hogy hogyan jött a kis autó ötlete? Úgy gondoltam, hogy megismerkedésünk szimbólumaként tökéletes lehetne, más ötletem pedig egyáltalán nem volt. Szóval a gravíroztatott autót üvegbe csomagoltattam, majd otthon Batman –es papírzacskóba vontam, hiszen tudtam, hogy odáig volt azért.

Eredetileg tortát is én szerettem volna neki megrendelni, csak hogy arról már lecsúsztam, ugyanis a srácok azt már elintézték.

Jobban izgultam, mint legutóbb mikor először utaztam hozzá. Idegesebb voltam, mert most Amerikába repülök. A szülőföldemre, melyen öt, lassan hat éve nem jártam. Ahol talán az utcán szétszórva pár piszkos, szakadt plakátot találhatok magamról, ’ELTŰNT!’ felirattal.

A reptéren aztán félelem járta át a testem, de nem fordulhattam vissza. A bőröndömet felvéve indultam Paddy keresésére, akit ezúttal Niall bízott meg, hogy jöjjön ki értem.

- Chanel, örülök, hogy látlak! – ölelt át barátságosan.

- Szia Paddy, én is örülök! – mosolyogtam rá, ő pedig berakta a hátra a bőröndöm, míg én beültem az anyósülésre.

Az úton aztán faggatni kezdtem Paddyt.

- Liam még alszik, Niall már ébren van, és vár. Umm, Liammel leszel egy lakosztályban, mivel Niall feleslegesnek látott még egyet foglalni – mondta, én pedig lefagytam. Egy lakosztályban? Egy ágyban? Vagy ez mégis mi a francot jelent?

- Oké, de mi van Sophiával? – kérdeztem kicsit erőteljesebben.

- Ő nem jön. Csak két hét múlva találkoznak Londonban.

- Nem jön el Liam szülinapjára?

- Nincs ideje.

- Ó, értem – zártam le a beszélgetést. Ezt persze már tudtam, de még mindig ledöbbentett. Nem szándékoztam senkivel sem megosztani a gondolatom, miszerint biztos voltam benne, hogy Sophia hűtlen Liamhez.

- Torta? – törtem meg én a csendet.

- Még nem jött meg.

- És majd hol leszünk akkor pontosan?

- A hotelben. Lent egy kis hangulatos bárban. A srácok már lefoglalták nekünk.

- Kell majd valamit díszíteni, vagy ilyenek?

- Szerintem igen, de ezt Niall tudja.

- Rendben.

Gyönyörű luxus hotel előtt haladtunk el, majd parkoltunk annak mélygarázsában. Paddy cipelte a bőröndöm úri ember módjára, mint ahogy legutóbb is, és hamar a hatalmas előcsarnokban találtunk magunkat.

Paddy csak biccentett a recepciósok egyikének, aki viszonozta a gesztust, majd elindult a dupla liftek felé.

Nagy nyüzsgés volt a hotelben, ahhoz képest, hogy még csak fél kilenc volt. Éppen ezért nem utaztunk egyedül a lifttel.

Az ötvenedik emeleten aztán megálltunk újra, és elhagytuk a széles fülkét. A húszas számú faajtónál álltunk meg, majd Paddy bekopogott. Ebből gondoltam, hogy Niallnél és nem Liamnél vagyunk.

- Chanel! – tárult ki az ajtó, és a borzos hajú szöszi állt előttem egy melegítő alsóban, és mintás pólóban.

- Szia Niall! – nevettem fel, és átöleltem.

- De jó, hogy itt vagy! Alig várom, hogy elverjelek x –boxon! – lelkendezett.

- Azt várhatod – bokszoltam a karjába, amint elengedett.

- És Liam arcát is várom, mikor felkel és meglát – vigyorgott, én pedig hosszú idő után újra elpirultam. – Na jó, gyere be. Kösz Padds!

- Nincs mit – mosolygott, majd el is ment, én pedig a bőröndömet behúztam és követtem Niallt.

- Pont előttetek érkezett meg a reggeli, dobd le magad, és egyél!

- Értettem! Csak előbb kezet mosnék.

- Persze, balra az első ajtó – bólintott és a tekintetét már az ételeken jártatta.

Niallel ketten megreggeliztünk, közben pedig elmondott mindent, amit tudnom kellett.

- Liam felkel, átadom neki az első ajándékomat, vagyis téged.

- Na! – nevettem, és újra felmelegedett az arcom.

- Bocs, de az egyik legszuperebb ajándék vagy – vigyorgott.

- Aranyos vagy – mosolyogtam.

- Örülök, hogy Liam megismert. Mint tudod mostanában nincs minden rendben közte és Sophia között… És úgy vettem észre, hogy te össze tudod kaparni a földről – mondta, én pedig elgondolkoztam ezen. Igaza lenne Niallnek? Tényleg képes vagyok Liamet felrántani a földről, és egy kis jó kedvet csempészni belé? Te is tudod, hogy teljesen így van, Chanel!

Reggeli után Niall óvatosan belesett Liamhez, aki még aludt, így Niall beküldött.

Esetlenül megálltam az ajtó mögött, pont úgy, ahogy Niall belökött. Végül a bőröndömet arrébb gurítottam, és ott hagytam az előszobában, majd lassan beindultam. A szépen berendezett nappali és konyha mellett elhaladva megálltam egy résnyire nyitott ajtó előtt, ahonnan szuszogás hallatszódott.

Óvatosan bekukucskáltam, és éppen az a látvány fogadott, mint amire számítottam. Liam az ágyon elterülve, takaróval összegabalyodva feküdt és halkan szuszogott. Önkénytelenül is mosoly terült el az arcomon, majd bentebb mentem, és behajtottam az ajtót.

Közelebb sétáltam hozzá, majd leültem jobb oldalra egy kipárnázott székre, szemben Liam arcával.

Gond nélkül bámulhattam, amit mindennél jobban élveztem. Dereka és lábai körül volt a takaró, meztelen felsőtestét takarta a lepedő. Hátát, izmost karját láthattam csak, és azon kaptam magam, hogy az ajkamat harapdálom.

Aztán tekintetem újra békés arcára tévedt, melyet szerettem volna örökké az emlékezetembe vésni.

Szemei remegni kezdtek, majd pislogni kezdett, és ásított egyet. Mosolyogva néztem, amint felébred, aztán kipattantak a szemei és teljesen megváltozott az arckifejezése.

- Boldog szülinapot Payno! – suttogtam, aztán nem bírtam tovább várni, rá vetettem magam és annyira szorosan öleltem, amennyire csak tudtam.

- Chanel! – szólalt meg rekedtes hangján, az én szám pedig fültől fülig ért, noha ezt ő nem láthatta, annyira belé bújtam. – Nem hiszem el, hogy itt vagy!

- Én sem – motyogtam.

Nem tudom meddig ölelkeztünk, azt viszont igen, hogy örökké valóságig így tudtam volna maradni. Elment az eszed!

- Legjobb és legszebb születésnapi ajándék vagy, ugye tudod? – kuncogott a fülembe, az én szívem pedig tett egy háromszázhatvan fokos fordulatot.

- Niall is épp ezt mondta – mondtam halkan.

- Te előbb találkoztál Niallel, mint velem?

- Ami azt illeti, én vagyok Niall első ajándéka – húzódtam el tőle, hogy rá láthassak az arcára. Az a döbbenet játszott ott, amit éppen sejtettem, és amit Niall is szeretett volna látni.

- Nem hiszem el, hogy eltitkolta előlem!

- Nehéz volt, de sikerült, aminek annyira örülök! – öleltem át megint.

- Nagyon köszönöm, hogy itt vagy Chanel! Borzasztóan érzem magam még mindig, amiért nem hívtalak a szülinapodon. Ma azt is megünnepeljük, jó?

- Dehogy, Liam! És mondtam már, hogy semmi baj. Megértem. Elfoglalt vagy nagyon.

- De nem fér a fejembe, hogy hogyan felejtkezhettem el rólad, és hogy, hogy nem hívtalak fel.

- Nem baj! Ezzel már ne foglalkozz! – néztem rá, ő pedig lesütötte csodálatosan szép, barna szemeit.

- Biztos nem haragszol?

- Nem – mosolyogtam.

- Oké – adott puszit az arcomra, és a karjait a derekam köré fonta. – Na és mikor érkeztél?

- Egy órája.

- És mikor indultál?

- Tíz óra körül indultam otthonról.

- Te jó ég, aludtál a gépen?

- Igen, mivel magángéppel jöttem. Tudod, vannak befolyásoltságaim… - mondtam, ő pedig felnevetett.

- Hát persze, Miss! El is felejtettem – mosolygott.

- Payno, öreg haver, huszonkettő lettél! – rontott be Niall, majd utána szépen sorban a többiek.

- Oh, zavarunk? – húzódott kanos vigyorra Harry szája, amitől elpirultam és visszafúrtam a fejem Liam mellkasába.

- Nem zavartok! – mondta némi éllel a hangjában Liam, mire Niall és Harry összenevettek. Én ezt persze nem láttam, csak hallottam.

- Boldog szülinapot Liam! – kiáltott fel Louis és nyugisan elindult befelé, én pedig gyorsan kibújtam Liam öléből, és visszaültem a székre, ahol korábban ültem, mivel gondoltam, hogy Louis meg akarja Liamet ölelni, vagy valami.

Igazam is lett, Louis előbb szorosan átölelte Liamet, majd eldőlt vele az ágyon, és teljesen ráfeküdt. Példáját követte Niall, majd Harry, így mindhárman Liamre feküdtek. Előttem tornyosodott egy One Direction szendvics.

- Srácok, agyon nyomtok! – hallatszott tompán Liam hangja.

- Agyon nyomunk a szeretettünkkel! – válaszolt Louis, én pedig felnevettem.

- Chanel, segíts! – kiáltotta Liam kétségbeesetten, miközben elhúzta kicsit az í betűt, mi pedig mindannyian felnevettünk.