2015. december 12., szombat

[12. - Nem látsz el az orrodig se]

Sziasztok!:3
Wow, hat pipa, két komment. Aslfkadklsg el sem tudjátok hinni, mennyire örülök a visszajelzéseknek!:3 Tartsátok meg jó szokásaitokat, haha.
Soo a részben Lanel megint momentel, de Lou is nagy szerepet kap benne. Und a vége, nos, muszáj volt valami kis csavart belerakni, but unalmas lenne, nem igaz?:D Jó olvasást!^^♥Xx.

Chanel Adele Sangster

Luxal nagyon jól eljátszottam, imádni való kislány és öröm volt őket Liammel nézni. Louval is megismerkedtem, és tök jól elbeszélgettünk. Leginkább sminkes dolgokról, és azt mondtam, hogy mielőtt megyünk, a koncertre átjöhet és mutatok pár szerzeményemet.
Louék után megjött Louis és Lottie is, Louis leginkább Luxal foglalkozott, míg Lottie bekapcsolódott hozzánk.
Ám mégsem kerülte el a figyelmem dühös és heves sugdolózások Louis és Liam között. Ezer százalék, hogy én voltam a téma, és teljesen tisztában voltam azzal is, hogy Louis nagyon nem csíp engem.

Később megkordult a hasam, melynek Liam pechemre fültanúja volt. Felkuncogott, én pedig új szokásommá válva újra elpirultam, amit azonban most mindenki látott.
- Én is éhes vagyok – mondta aranyosan Liam. – Rendeljünk valamit – csapott a combjaira, és a többiekre nézett.
- Néha azért vannak jó ötleteid is – vigyorgott rá Niall.
- Néha, mi – öklözött a karjába, Niall pedig felkiáltott és megdörzsölte a fájó pontját.
- Au, te állat!
- Na, jó, akkor majd én rendelek, mert ti erre sem vagytok képesek – szólalt fel Harry, felállt és a vezetékes telefonhoz indult. Niall is felpattant és követte, mint egy pincsikutya, Liam pedig azt hajtogatta, hogy mit egyen. – Liam, kussolj már, mert ez idegesítő – jött vissza Harry Niallel.
- Mi van? És meg se kérdeztetek, hogy mit kérek? – háborodott fel Liam.
- Hozzák az étlapot te okos! – borzolta össze a haját Harry, miközben visszaült a földre Lux mellé.
- Mennyi az idő? – kérdezte Louis.
- Fél kettő – válaszoltam gyorsan barátságosan Louisnak, és rá mosolyogtam. Ő viszont csak megköszönte és nem fordított rám több figyelmet.

Mielőtt még rendelhettünk volna megérkezett egy pasi és Paddy, akinek mosolyogva intettem, majd az ismeretlen beszélni is kezdett.
- Srácok, majd a stadionba esztek. Most pedig indulunk, mert ez már így is necces lesz – pillantott az órájára, majd el is fordult, és kirohant.
- Bírom, hogy mindig mi tehetünk arról, hogy nem indulunk el időben, miközben neki lenne a dolga, hogy szóljon, és mégsem teszi – állt fel Louis és kiindult Lottie pedig elhúzta a száját.
- Louis már megint puffog – sóhajtott Niall.
- Nem, Louisnak igaza van. Tényleg neki kéne szólnia – biccentett az ajtó felé Harry a fejével. – Gyere hercegnő – állt fel, és felhúzta Luxot is.
- Majd én megcsinálom a hajad, oké? – kérdezte Lux Harrytől, aki csak vigyorogva bólintott és már el is tűntek.
- Harry adj rá légy szíves kabátot, nem akarom, hogy megfázzon! – kiáltott utánuk Lou, majd felkelt mellőlem és várakozás teljesen nézett rám. – Mutasd! – mondta csak vigyorogva, mire felálltam, és előhúztam a kártyámat.
- Mennyi időm van? – kérdeztem Liamtől.
- Fél órád biztosan – mosolygott Liam. – A kajálást meg kibírod, amíg odaérünk? Ígérem lesz sok étel, és megeheted az összeset – ígérte aranyosan, én pedig vigyorogva bólintottam.
- Igen Liam, nem vagyok kisgyerek, és nem kezdek el sírni, ne aggódj – paskoltam meg az arcát vigyorogva. Majd kiindultam Louval és Lottieval.

A lakosztályomba belépve megcsapott a hideg.
- Basszus, nyitva felejtettem az ablakokat – mentem gyorsan becsukni őket, hátam mögül pedig Lou és Lottie nevetését hallottam. – A fürdőben pakoltam ki – mondtam nekik, miközben becsuktam az ablakokat és a terasz ajtót, melyet szintén nyitva hagytam bukóra.
- Uh, Chanel, ezeket melyik oldalról rendeled? – kérdezte hangosan Lottie, én pedig el is indultam hozzájuk.
- Majd átküldöm a linket – mondtam, és megálltam mellettük.
- Ugye kifesthetlek ezekkel? – fordult rögtön felém Lou és kérlelően pillantott rám.
- Naná, hogy kifested! Én meg segítek – vigyorgott Lottie.
- Jó, de nektek is készülődnötök kell, és, ha engem festetek… - próbáltam volna tiltakozni.
- Nekem már meg van, mit veszek fel. Majd használhatom ezeket én is? – turkált tovább a sminkes táskámban Lottie.
- Persze.
- Oké, akkor átmegyek, átöltözök, és jövök vissza – mondta vidáman, majd magunkra is hagyott.
- Na és te mit veszel fel? – indult ki Lou, én pedig követtem.
- Szerintem valamilyen ruhát – gondolkoztam hangosan, majd a beépített szekrényhez mentem, ahova már időközben kipakoltam mindent. Untam a bőröndből kiráncigálni a dolgokat, bár azt is tudtam, hogy lassan pakolhatom vissza, mivel megyünk tovább egy újabb városba.

Kiválasztottam egy selymes anyagú pántos fekete ruhát és kiemeltem vállfával együtt a szekrényből, majd magam elé illesztettem, és megfordultam.
- Szerinted? – vontam magamra Lou figyelmét.
- Wow, gyönyörű ruha! – jött oda egyből és megtapintotta. – Ezt kell felvenned!
- Biztos? – kérdeztem és azon kaptam magam, hogy azon kattogtam, vajon Liamnek tetszene –e.
- Igen, biztos! Már látom magam előtt, mennyire tökéletes lesz majd rajtad! Sipirc, felvenni! – suhintott felém játékosan, én pedig vigyorogva a fürdőbe mentem. Levetkőztem és a fekete fehér neműmre húztam a ruhát. Pánt nélkül melltartó volt rajtam, így nem kellett még azzal is bajlódnom, hanem a ruha rögtön tökéletesen rám simult. Pont, ahogyan Lou azt mondta.

Kimentem és megálltam a szőnyegen, míg Lou egy fotelt húzott középre, aztán felpillantott rám.
- Ez az! – csillantak fel a szemei. – Nagyon szexi vagy!
- Köszi – kuncogtam. – Szerintem még húzok egy térdharisnyát, hiszen odakint hideg van.
- Igen, az jó ötlet. Valami kabátot is keress ehhez – mondta, és elhaladt mellettem a fürdőbe.
Találtam egy pár hosszú, felül csipkés mintával végződő fekete nejlonharisnyát, majd leültem az egyik kipárnázott székre és óvatosan a lábaimra húztam. Ezután kivettem egy fekete bőrkabátot, majd felakasztottam a fürdő ajtóra rögzített fogantyúkra.
- Már azt is tudom, mit tegyünk a hajaddal – mondta Lou, miközben lepakolt a kis asztalra minden smink eszközt.
- Így hagyjuk? – kérdeztem nevetve.
- Elöl, két tincset begöndörítek, meg a tincsek végét is egy kicsit szerintem – nyomott le a kanapéra, majd elém állt és a hajam kezdte méregetni. – Nem csak a végét göndörítem be.
- Nekem mindegy Lou, ahogy jónak látod – dőltem hátra és kihúztam a hátamat, ő pedig fogta a göndörítőt, és neki is állt.

Egy ideje csendben dolgozott már, mikor megszólalt, és teljesen ledöbbentett.
- Tudod Chanel, Liam és Sophia régóta együtt van, de még sosem láttam volna Liamen, hogy ekkora rajongással tekintett volna rá, mint rád – mondta, én pedig hirtelen köpni nyelni sem tudtam.
Hevesen kezdett verni a szívem. Mit jelent ez? Tényleg így lenne? Vagy Lou rosszul látja? Az… nem lehet! Nem lehet, hogy Liam így tekintsen rám! Nem vagyok a barátnője, és soha nem is leszek, mivel neki már van párja. Valaki, akit szeret, aki nem én vagyok, és nem is leszek!

- Lou… - szólaltam meg halkan, elég ingatag hangon, bár fogalmam sem volt róla, hogy mit akarok mondani.
- Nem kell mondanod semmit, Chanel. Nem szeretnék beleszólni. Mindössze szeretném, ha tudnád, hogy ez így van, mert látszólag nem látsz el az orrodig se – mondta nyugodt hangon.

Válaszolni akartam neki. Meg akartam mondani, hogy ez nem igaz! Hogy rosszul látja. Hogy Liam csupán most egy kicsit elkeseredett Sophia miatt, mert hiányzik neki, de arról szó sincs, hogy hozzám kötné valamilyen érzése, a barátságon kívül!

De akkor belépett Lottie, Lou pedig elém állt, mintha a hajamat igazgatná, de közben az egyik kezével egy cipzárt húzott a szájára, mutatva, hogy tartsam a szám. És azt is tudom, hogy miért. Mert míg Lottie szinte rajongott Liam barátnőjéért, addig Lou egyáltalán nem szimpatizált vele.

- Na, itt vagyok! – szólalt meg Lottie, én pedig magam elé bámultam még mindig totál lesokkolódva.
- Én is kész vagyok, Chanel állj fel, és mutasd Lottienak a ruhád – mondta Lou, én pedig elszakítottam a tekintetem a barna szőnyegről, és felálltam, majd lassan Lottiera pillantottam, és magamra erőltettem egy mosolyt.
- Wow, Chanel, meseszép vagy!
- Köszönöm Lottie.
- Ehhez valami vad smink kell! – mondta rögtön.
- Lányok, ez mégis csak egy koncert lesz, nem pedig bulizni megyünk, szóval…
- Nyugi, nem lesz annyira vad, mint amennyire Lottie szeretné – nevetett Lou, aztán hátra nyomott a székbe, én pedig nagy levegőt véve lehunytam a szemeim.

Végül egy gyönyörű tusvonalból, fekete, csillogó, halvány szemhéjfestékből, szempillaspirálból, pirosítóból és élénkpiros rúzsból állt a sminkem. A végkifejlett tényleg lélegzetelállító lett, imádtam, amit a két lány varázsolt belőlem, és tudtam, hogy a segítségük nélkül fele ennyire jól se néztem volna ki.
Végül a kedvenc kereszt nyakláncommal, egy meseszép, vékony karkötővel – melyet Damontól kaptam –, gyűrűvel és egy pár fülbevalóval egészítettem ki az egészet.
Elvettem az egyik magammal hozott Louis Vuitton táskámat, abba belepakoltam a kellhető dolgokat, köztük a telefonomat, a pénztárcámat, a rúzst, valamint a szempillaspirált, hogy ha kellene, ki tudjam javítani a sminkemet, majd késznek nyilvánítottam magamat.

Lou még átment a lakosztályába, hogy rendbe hozza kicsit magát, és Lottie is kipingálta magát, majd kiment, így egyedül maradtam. A beépített szekrény tükrében nézegettem magam, és előre –hátra dülöngéltem a lábaimon. Izgatott voltam a koncert miatt, izgatott voltam Liam miatt, és piszkált belülről az ami Lou mondott. Még jobban akartam kinézni azok után.

Belebújtam a magas sarkúba, becsatoltam a pántját a bokám körül, majd felegyenesedtem és a tükörben megpillantottam magam mögött Liamet.

Az arcom rögtön felmelegedett és lesütöttem a szemeimet, miközben ő lassan felém kezdett el sétálni. Nem mertem ránézni a tükörben, a lábaim lefagytak és megmozdulni se bírtam. Csak álltam ott, míg ő mögém ért. Éreztem magamon égető tekintetét, aztán egyszer csak erős, izmos keze a derekam köré fonódott és hátra rántott magához, így beléütköztem. Tisztán éreztem a fenekemnek nyomódni dudorát, ami miatt felsóhajtottam, ő pedig lecsapott a nyakamra. Nyalta, szívta, csókolgatta, az én lábaim pedig már remegtek, azt hittem, össze fogok esni.

Azt hittem ennél jobban már nem pirulhatok el. A képzeletem játszadozott velem, és össze akartam rogyni a földön, ám nem tehettem. Liam még mindig mögöttem állt, és engem figyelt. Aztán hallottam, amint hangosan kifújja a levegőt és elindult felém.
- Chanel – szólalt meg bársonyos hangján, és nagyon tetszett, ahogy kiejti a nevemet a száján. – Atya világ, gyönyörű vagy! – terült el hatalmas mosoly a száján. – Fordulj meg, kérlek – fogta meg a kezem, én pedig lassan felé fordultam, és az ajkamba harapva pillantottam fel rá. – Lélegzetelállítóan nézel ki, ugye tudod? – emelte a kezem a szájához, majd egy forró csókot nyomott rá. Életemben nem csókolta még meg a kezem senki sem.

Teljesen elolvadtam tőle. Ez a gesztus olyan sokat jelentett, de mégsem tudtam, hova tenni. Egyre jobban piszkált Lou véleménye, és azt hittem felrobbanok az érzés kavalkádtól, ami egyszerre tombolt bennem.
Itt állt előttem Liam, tekintete zavarba hozott. Utáltam Lout, amiért korábban ezeket mondta nekem, amiért ennyire összezavart. Közben hálás voltam neki, és jól estek szavai. Le akartam ülni, úgy éreztem Liam lesújt rám, és csak be akartam feküdni az ágyamba vele, összebújva. Már a koncertre sem akartam menni. Minden, amit szerettem volna, az csupán az ágyam, és Liam. És közben frászt kaptam, az ilyesfajta gondolataimtól.

- Mondj valamit, kérlek – rántott vissza a jelenbe Liam, hatalmas barna szemeivel kérlelően pillantott rám.
- Én… köszönöm – nyögtem ki, ő pedig elmosolyodott, és leengedte a kezünket kettőnk közé, de nem engedte el. Továbbra is fogta.
Egyik részem majd megőrült azért, hogy történjen köztünk valami, a másik pedig azért könyörgött, hogy megnyíljon az ég, és Sophia pottyanjon be mellénk a szobába.
- Nagyon tetszik a ruhád – nézett rajtam végig újra mosolyogva. Várj, amíg meglátsz kabát nélkül. – Gyönyörűen áll rajtad. Mintha rád öntötték volna.
- Köszönöm – préseltem ki újra magamból.
Aztán még mindig angyali mosollyal közelebb hajolt hozzám, és csókot nyomott felforrósodott orcámra.

Ezzel egy időben valaki bekopogtatott, majd Niall beszólt, hogy ’Chanel, indulás!’ és már tovább is haladt.
- Mennünk kell – mondta Liam, majd összekulcsolta az ujjainkat. – Készen állsz?
- Persze, mehetünk – bólintottam. Megszorította a kezem, majd kiindultunk.
- Liam, nem kéne egy idegen csaj kezét fognod, mikor barátnőd van – haladt el mellettünk a pasi, aki korábban is lecseszte a srácokat, amiért még nem indultunk el időben. Liam szólásra nyitotta a száját, én pedig rögtön elengedtem a kezét, de a férfi már ott sem volt.
- Chanel, ne haragudj – fordult felém Liam, a hátunk mögött pedig felvisított Lux és kettőnk között elszaladt, majd Harry állt meg lihegve és a térdére támaszkodott.
- Egy órája van itt… - lihegett. – De kiköpöm a tüdőmet – egyenesedett fel, és a hajába túrt, én pedig felnevettem.
- Harry! – hallottuk az édes, kuncogó hangját a folyosó végéről.
- Megyek. Ti jöttök? – került ki minket és visszanézett ránk.
- Igen – indultam el utána, Liam pedig felsóhajtott, és követett.

2 megjegyzés:

  1. Lolz, senkinek nem tetszik, hogy Lanel összemelegedett. :D Well, Lounak talán. :D És amikor Chanel elé állt és mutatta neki, hogy maradjon csendben, elnevettem magam. :D Elvégre, senki nem akarja, hogy egy újabb Tomlinson beleüsse az orrát a dolgokba, but funny lett volna, ha Lottie kiakadt volna aztán elfecsegte volna Tommonak lol. But visszatérve Lanelre, omfg. Olyan, mintha már együtt lennének. :3 Liam baby nem bírja visszafogni a bókjait, Chanel meg már nem bírja befogadni őket. :D Mellesleg látszik, hogy mennyire illik a sztorihoz az oldalt lévő kis gondolatmenet Chanel gifje alatt. :D Mert ugye totál elolvadt Liamtől, und szinte elfelejtkezett arról, hogy azt hiszem az első részben? Igen, talán ott. So, hogy abban a részben milyen rossz kislány volt lol. :D Segített a fiúknak kirabolni egy ékszer boltot. :3 Olvasnék még ilyen részt! Amikor nagy bevetésen vannak meg minden, és vigyáznia kell, nehogy Liam vagy LOUIS OMFG szemfülest kapjon aztán lebukjon! :O Mekkora lenne már ha Tomlinson buktatná le a bandát. :'D Ok, befejeztem. :3
    OK MÉGSEM.
    NEM HAGYHATOM KI A FÉRJEM ÉS LUX KIS MOMENTJÉT.
    AW.
    A KÉP ELÉRTE, HOGY VÉGEM LEGYEN.♥♥♥♥
    But visszatérve a részre, mint egy egész, imádtam. :3 És várom már a kövit. ^^

    ♥xx

    VálaszTörlés
  2. Hát.... Nem tudok hozzá szólni, imadtam mind mindig!! Kíváncsi leszek, hogy Chanel találkozik e valaha Sophiával!!
    Ahogy arra is kíváncsi vagyok, hogy Louis mért nem kedveli Chanelt. Várom a következő részt!! <3 kedvenc Liam fanfiction <3

    VálaszTörlés