[66. - Epilógus]

Hallooo,
még mindig nem tudom mégis mit mondhatnék, egy kicsit talán le vagyok döbbenve, hogy máris végére érkeztünk a történetnek. Őszintén, mikor visszaolvastam az epilógust, kételkedtem benne, de aztán megláttam az utolsó rész alá érkezett kommentjeiteket, és azok teljesen megnyugtattak.:3 Omg izgatott és szomorú vagyok egyszerre. Nagyon remélem tetszeni fog nektek, és leírjátok így utoljára a véleményeiteket a befejezéssel vagy az egész történettel kapcsolatban. És akkor jó olvasást az epilógushoz!:) Xx♥
P.S: Ne felejtkezzetek el a hamarosan nyíló blogomról sem! ;) COMPLICATED

Chanel Adele Sangster

2024. szeptember 28.

Vegyes érzelmekkel huppantam le az ágyamra, ami mostantól nem is az ágyam többé. Fáradt voltam az öt órai kelés miatt és még a langyos zuhanynak is abszolút örültem volna. Minden, amire vágytam, az az volt, hogy eldőlhessek ezen az ágyon és kialudhassam magam, de tudom, hogy ez nem történhet meg. Egyrészt, mert ma végeztem a közmunkával, szóval össze kell szednem a kevés cókmókom és el kell, takarodjak a közmunkásszállóról, másrészt pedig, mert évek óta nem aludtam mélyen és nem pihentem ki magam.

Egész nap a nyolc évvel ezelőtti tárgyaláson járt az eszem, ahol Liam feje fal fehér volt, tekintete pedig olyan üres, mint én magam már évek óta. Hét éve már, hogy nem láttam és még mindig úgy hiányzik, mintha csak napok teltek volna el, hogy utoljára meglátogatott a börtönben. Az is hihetetlen, hogy még mindig ugyanúgy és ugyanannyira szeretem, mint nyolc éve és kezdtem azt hinni, hogy ez már soha többé nem is fog változni.

- Hé, mit tanyázol az ágyamon? Ez az én helyem, kotródj arrébb! – szakított ki a gondolataim közül egy mogorva asszony, mire felálltam, megfogtam a hátizsákom és elindultam kifelé. Kiléptem a hideg levegőre, majd körülnéztem, és elindultam valamerre. Fogalmam sem volt róla, hogy hova megyek, hol fogok aludni, és hogy egyáltalán mit kezdek az életemmel. Életemben először nincsen semmim, így muszáj lesz valami biztonságos helyet keresnem, ahol kibírom az éjszakát. Rettentően szégyelltem magam, amiért ilyen sorsra jutottam, hogy utcán kell éjszakáznom, ugyanakkor nem féltem senkitől és semmitől.

Az ég kezdett sötétedni, a szél iszonyatosan fújt, de nem fáztam a hatalmas téli kabátomban. Néha leültem egy- egy padra, és nézelődtem egy kicsit, amíg oda nem fagyott a seggem a helyére, utána tovább sétáltam. A városra ráborult az este, a nyüzsgés nagyobb lett, mindenki autóban ült, vagy éppen a tömegközlekedési megállók felé igyekezett. Voltak bátrabbak, akik még biciklivel közlekedtek, de akadtak egy pár mopeddel száguldozók is. A város szegényebb részében róttam az utcákat, egészen addig, amíg el nem haladtam egy kocsma előtt, ahol egy kisebb csapat összegyülekezett. Próbáltam észrevétlenül és gyorsan elhaladni előlük, de ekkor az egyik részeg idióta elkapta a kezem, és magához rántott.

- Hova, hova kiscica? Csak nem fázol? Felmelegítselek egy kicsikét? – kérdezte mély hangon, én pedig éppen készültem felhúzni a térdem, hogy megmutassam ki a főnök, mikor a lehető legrosszabb gondolat suhant át az agyamon. Viszont nem tehetettem mást, össze kellett volna valahogy kaparnom egy fapados repülőjegyet Miamiba, hiszen ott még meg is élhetnék a szüleim házában, akkor is, ha nem lennének kíváncsiak rám. Akkora az a telek, hogy észre se vennék, hogy ott vagyok. Ahhoz viszont Miamibe kell repülnöm először.

Gyorsan mérlegeltem, végül dűlőre jutottam. Most az egyszer, utoljára, hogy másnak adom ki magam, mint amilyen vagyok és, hogy kurva leszek pénzért. Miamiben keresek majd valami munkát, amiből lesz egy kis pénzem és eltarthatom magam, most viszont vészhelyzet van.

- Mhm, a meleg tényleg jól jönne. Talán egy pohár ital társaságában – mormogtam, mire az illető szélesen elvigyorodott és elkezdett a kocsma bejárata felé húzni.

- Mi a faszt csinálsz Adam? Hiszen ez még nem is egy tisztességes kurva! – kiáltott utánunk az egyik tag a társaságból, beszólását pedig hangos nevetés kísérte. Ez a bizonyos Adam viszont nem figyelt rájuk, csak odahúzott a bárpulthoz.

- Mit szeretnél inni angyalom?

- Egy whiskey jöhet.

- Jó választás. Kettő duplát kérünk – mondta a pultosnak, majd felém fordult, én pedig kicsit jobban végig mértem az illetőt, akinek a gatyájába próbálok belemászni. – Mi történt az arcoddal kedvesem? – simított végig az összevarrt sebhelyen, én pedig megremegetem, és legszívesebben azonnal lesöpörtem volna a kezét az arcomról. Helyette viszont csak annyit válaszoltam, hogy azzal igazán nem kell foglalkoznia.

**

Fogalmam sincs mennyit ihattam, de nem tudtam rendesen járni és a látásom is időről időre elhomályosodott. Mikor közölte velem a fickó, hogy pénzt semmi képen nem ad a szolgáltatásaimért azonnal leakartam lépni, de akkor lefogott és a számba kényszerítette a mocskos farkát. Végül a kezembe nyomott röhögve egy kisebb bankjegyet és elengedett. Fogalmam sem volt, merre megyek, a levegő borzasztóan hideg volt, ujjaimat próbáltam elrejteni a kabátom zsebében, hogy ne fagyjanak le, de nem sokat ért. Leakartam feküdni valahova aludni, de a levegő borzasztóan lehűlt, ráadásul semmilyen zárt helyet nem találtam, szóval maximum egy lépcsőre tudnék leülni, vagy egy padon elfeküdni.

A szemeim előtt egyik pillanatban még pirosan aztán zölden mosódott össze a lámpa a zebra előtt, végül leléptem és próbáltam magam egyenesben tartani és gyorsan átkelni az úton. A közepe felé viszont autó hangját hallottam, majd megálltam és próbáltam beazonosítani, merről jöhet és mennyire messze van. A fejem kóválygott, a hangokat először jobbról, aztán balról hallottam, majd hatalmas fékezés, de én még mindig egy helyben álltam. Hallottam egy ajtócsapódást, de ekkor a lábaim már maguktól csukódtak össze és valószínűleg nagyot koppantam volna a jég hideg betonon, ha két erős kéz nem kap el. A szemeimet nem bírtam kinyitni, viszont mikor meghallottam az ismerős hangot és a nevemet, olyan gyorsasággal pattant ki, amit még egy gepárd is megirigyelt volna.

- Chanel? Te vagy az? – egyenesen a gyönyörű barna szempárba meredtem, melyet már évek óta nem láttam. Ez nem lehet igaz, egész biztosan csak beképzelem a pia miatt. – Chanel? Hallasz engem? Jól vagy? – meleg ujjak érintették az arcomat, én pedig újra felnyitottam a szememet. Miért kínoz az alkohol, miért kell minden álmomban Liamet látnom?

- Liam – motyogtam, de tudatában sem voltam mi történik. Végül nem éreztem a talpam alatt a földet, és olyan érzés volt, mintha lebegnék. Ez egészen kellemes. Így maradhatnék egészen végig, amíg a nap fel nem kel.

Meleg levegő csapta meg az orcáimat, kezeimet automatikusan kinyújtottam előre, ujjaimat újra betudtam hajlítani, közben pedig egyre csak egy szót, egy nevet mormogtam újra és újra.

- Liam.

- Itt vagyok, nincs semmi baj – hallottam meg újra az ismerős hangot, majd néhány ujj újra végig simított az arcomon. A fejem előre hullott az illető vállába csapódott, végül odafúrtam és kényelmesen elhelyezkedtem. Egészen biztosan álmodok, ugyan most teljesen mást, mint szoktam, de nagyon tetszik. Nem akarok felébredni. – Sht, minden rendben, itt vagyok. Chanel, hallasz engem? Ébren vagy még? – suttogta a fülembe, lehelete nyaldosta a fülemet.

- Liam – mondtam újra.

- Én vagyok az. Minden rendben, haza megyünk – puhaságot éreztem az arcomon, és elmosolyodtam amint eljutott az agyamig, hogy valaki megpuszilt. Valaki arcon puszilt. Liam volt az? – Te jó ég, úgy hiányoztál – sóhajtotta Liam, majd kezeit körém fonta, nekem pedig kifordult egy könnycsepp a szememből.