[64. - Beszélj, Chanel]

Hiiiii,
OMFG. El sem hiszem, hogy már itt tartunk. Remélhetőleg a mai rész után megkapjátok pár kérdéseitekre a válaszokat, ha nem, jelezzétek kommentben, és, ha az utolsó részből illetve az epilógusból sem derülne ki (bc olyan hülye vagyok, hogy elfelejtettem például valamilyen titkot felfedni lol) megírom majd az epilógus utáni bejegyzésben, ahol többek között pár személyes gondolatot osztanék meg veletek a történetről, az elejéről, közepéről és végéről.:D Okay so amint a River Flows In You -hoz értek, rákattintani és meghallgatni a darabot, nekem rengeteget segített elképzelni, majd leírni ezt és a következő, és egyben utolsó fejezetet, valamint az epilógust. Szóval ajánlatos hozzá hallgatni, örülnék, ha megtennétek, mert így talán még jobban áttudjátok érezni Chanel érzéseit. Omfg olyan izgatott vagyok, szall be is fejezem a dumát olvassátok a részt és nagyon örülnék a visszajelzéseiteknek bc omfg. Majd meglátjátok.:D Jó olvasást guys!xxxx♥

Chanel Adele Sangster

Reggel olyan sokáig húztam az ágyban maradást, amennyire csak tudtam. Liam szülinapja van, éppen ezért gondoltam kicsit megviccelem őt és úgy teszek, mintha elfelejtettem volna. Szóval úgy tettem, mintha még aludnék, miközben már hallottam, hogy ő fel kelt, ami azt illeti, ki is ment a fürdőbe, de aztán visszafeküdt mellém. Kicsit megijedtem, mikor megéreztem hideg kezeit a combjaim közé besiklani, majd úgy fordítottam a fejem, hogy a párna takarja, és ne lássa a vigyorom, ami az arcomon terült el. Tudtam, hogy mire készült, felakart izgatni, hogy felébredjek. Álltam elibe, alig vártam, hogy megérintsen és „felébresszen”. Mikor megéreztem egyik ujját közvetlen a bejáratomnál, megremegett a testem. Remélem emiatt nem buktam le. Liam nem tulajdonított neki figyelmet, csak a nőiességemre nyomta az ujját, nekem pedig máris az ajkamba kellett harapnom, hogy ne nyögjek fel. Lassan kezdett simogatni, ami izgatóbb volt, mint bármi más. Lehunytam a szemeimet, aztán felemeltem a fejem a párnából és kicsúszott a számon egy nyöszörgés, hogy ne tűnjön fel neki, hogy nagyon csendben vagyok. Mikor megéreztem nedves ajkait a pólómon keresztül megkeményedett mellbimbómon, muszáj volt kinyitni a szemeimet. Egy hangosabb nyögés csúszott ki a számon, miközben összetalálkozott a tekintetünk. A csípőmet felé billentettem, mire társította még egy ujját, amiért hálás nyögéssel jutalmaztam. Láttam lentebb az alsójában a lába között hatalmas dudorát, mely megvigyorogtatott, egyelőre viszont élveztem, amit ő művelt velem és nem voltam hajlandó bármi másra a nyögésen kívül.

**

Éreztem, hogy arra vár, hogy felköszöntsem miután szeretkeztünk, de ezt nem tettem meg, ahogyan reggeli közben és után sem, valamint egyetlen egyszer sem a délelőtt folyamán. Láttam rajta, hogy rosszul esett neki, és mikor fancsali arcképét is megmutatta, muszáj volt elfordulnom, mert nem tudtam vissza fojtani a vigyoromat. Végül felvetette, hogy menjünk el bokszolni, mikor merő véletlenségből a sportokról kezdtünk el beszélgetni. Tetszett az ötlete, szóval egyből belementem, és miután összepakoltunk néhány edzős ruhát autóba is ültünk. Imádtam, hogy még mindig ledöbbenésig tudtam varázsolni néhány cselekedetemmel. Kissé tátott szájjal meredt rám, mikor megmutattam neki, hogy tényleg tudok bokszolni.

Az egész délelőttöt az edzőteremben töltöttük, elég keményen edzve, mégis hosszú szünetekkel. Liam azt mondta, hogy még sohasem szexelt edzőteremben, ezért letámadtam a privát öltözőben. Totál izzadtak voltunk, több liter vizet megittunk, végül lezuhanyozva és frissen illatozva távoztunk. Liam valami étterembe akart menni kajálni, én viszont elutasítottam ajánlatát, mivel más terveim voltak. És rajongókkal sem akartam találkozni, hiszen azok biztosan a nyakába ugrottak volna boldog szülinapot kívánva, így aztán nekem is kellett volna, ez pedig elrontotta volna a tervünket. Így tehát hazafelé vettük az irányt, és mivel szexel tudtam elterelni a figyelmét, jó pár órát az ágyban töltöttünk. Csendben pihentünk egymás mellett, mikor megkordult a gyomrunk újra, hiszen ebédre sem ettünk semmit mikor hazajöttünk.

- Rendelek kaját – álltam fel, majd a szekrényhez indultam és kihúztam a kedvenc felsőmet, melyet tőle kaptam a születésnapomra és magamra húztam. Vigyorognom kellett, mikor felállt ő pedig a póló párját húzta magára. Némán akart célozni, de én még mindig nem akartam megérteni, így homlok ráncolva és ajak biggyesztve huppant vissza az ágyra. – A White Bomb –ból jó lesz, nem? – kérdeztem, miközben farmer shortot húztam bugyi nélkül. Igazából melltartó sem volt rajtam, de túl lusta voltam felvenni. Persze tudtam, hogy mindjárt jöhetek fel és vehetek fel egyet, mert a srácok be fognak lassan futni.

- Aha – mondta, miközben a telefonjába meredt.

- Oké – kaptam fel az én készülékemet az asztalról, majd leszaladtam a lépcsőn és a konyhába mentem. Egy hadseregre való kaját rendeltem, Niall hozza majd a tortát, szóval amiatt nem aggódtam. Rám Liam volt bízva és a kaja, Louis hoz alkoholt, Harry meg magát, mivel neki nem jutott semmi. Miután megrendeltem, rendet raktam kicsit a nappaliban, kipakoltam a mosogatógépből végül pedig visszaindultam Liamhez, hogy megnézzem, mit csinál. A hálóban nem volt, a dolgozószobájának az ajtaja viszont nyitva volt, így arra indultam. Éppen leült a zongora elé és maga előtt rendezgette a kottákat, én pedig önkénytelenül is elmosolyodtam. Arca komoly volt, és eltudtam volna őt órákig nézni, de ő máris észrevett. Apró mosolyra húzódott a szája, én pedig megindultam felé.

- Mi jót csinálsz? – támaszkodtam meg a zongora elején.

- El akarom játszani az új dal dallamát.

- És énekelsz is hozzá? – kerültem meg a zongorát, majd leültem mellé.

- Nem, mert a szöveget még nem fejeztem be – ezzel fogta a szöveget és eldugta a kotta mögé, mire megforgattam a szemeimet.

- Jól van akkor, halljuk.

Figyeltem amint hosszúujjai a zongorán játszanak, és teljesen elbűvölt milyen könnyedséggel és mennyire profin szólaltatta meg a hangszert. A dallam néhol gyors volt, néhol pedig lassú, de annyira gyönyörű, hogy észre sem vettem, hogy könnyek szöktek a szemembe. Fejemet Liam vállára hajtottam és próbáltam elpislogni a könnycseppeket, melyek amilyen gyorsan megjelentek, végül olyan gyorsan el is tűntek. Mikor a végéhez ért, átírt valamit a kottán, én pedig halkan arra kértem, hogy játssza el újra. Szó nélkül újra kezdte, én pedig lehunyt szemekkel élveztem amint a zongora hangjai a fülemet simogatták. Akaratlanul is eszembe jutott a gyerekkorom, mikor nekem is zongorán kellett tanulnom és, hogy mennyire is élveztem, mikor anya tanított, vagy éppen játszott nekem. Liam szavai újra és újra elhangzottak az elmémben, miszerint adnom kellene nekik még egy esélyt. Annyira belemerültem az emlékekbe, hogy észre sem vettem, mikor Liam abba hagyta a dallamot. Felemeltem a fejem, majd ránéztem, mert éreztem, hogy ő is figyel engem.

- Hogy tetszett?

- Gyönyörű volt. Nagyon kíváncsi vagyok a szövegére – mosolyodtam el, ő pedig az arcomhoz nyúlt, kezét ráfektette, majd hüvelykujjával letörölt a szemem alól egy könnycseppet.

- Min gondolkoztál? – kérdezte én pedig elszakítottam a tekintetemet az övétől.

- Gyerekkoromban nekem is tanulnom kellett zongorán játszani.

- Valóban? A szüleid akarták, vagy te?

- Anya és tanár mellett ő is tanított az elején. Mikor még gyerek voltam.

- És szeretted?

- Igen.

- Gondolod, hogy tudsz még valamit játszani?

Kérdésére a zongorára kaptam a fejem, majd gondolkozni kezdtem a hangokon, végül már tudtam, hogy mi lenne az, ami még talán menne.

- Volt valami kedvenc darabod, amit mindig játszottál? – kérdezett rá a kigondolt gondolatomra. Bólintottam, majd a kezemet a billentyűkre helyeztem és lassan elkezdtem játszani a River Flows In You első pár akkordját. Persze tudtam, hogy gyorsan kell, de nem teljesen voltam biztos a hangokban, ezért csak lassan nyomtam le őket. Egy sor után újra kezdtem azt valamivel gyorsabban aztán hozzányomtam még pár hangot, többet viszont nem, mert nem voltam biztos a folytatásban. Liam kezeit az enyéim mellé helyezte, majd mutatta, hogy hogyan van tovább. Arcomra mosoly kúszott, miközben próbáltam lenyelni a torkomban keletkezett gombócot. Végül újra kezdtem egyedül és úgy folytattam, ahogy mutatatta. Egyre több minden kezdett beugrani én pedig minél tovább jutottam a dalban, annál nagyobb volt a gombóc a torkomban. Végül abbahagytam, mert nem akartam sírni egy buta emlék miatt. Tisztában vagyok vele, hogy anya már rég nem olyan volt, mint gyerekkoromban, viszont a gondolata annak, hogy talán miután eljöttem megváltozott egyre többször lebegett fel szemeim elé. Kétség sem fér hozzá, Liam bogarat ültetett a fülembe. – Nagyon ügyes vagy – suttogta Liam a fülembe, majd puszit nyomott a nyakamba, mire elmosolyodtam.

- Mutatsz valami mást is? – kértem, ő pedig bólintott, így én elvettem a kezeimet a billentyűkről.

Liam is érezte, hogy eléggé elérzékenyültem, ezért inkább minél vidámabb dalokat kezdett el nekem játszani. Imádtam a hangját, a zongorával együtt pedig még inkább, kedvem lett volna felvenni telefonra, és megállás nélkül azt hallgatni. A zongora bemutatónkat a csengő hangja szakította félbe, mire felálltam mellőle.

- Megjött a kaja. Mindjárt jövök – nyomtam puszit az arcára, majd elindultam lefelé. Felkaptam a konyhapultról a pénztárcámat, majd megkértem a kiszállítós hölgyet, hogy hordja be nekem a kaját a pultra. Borravalóval fizettem neki, majd miután ellenőriztem, hogy jó kaját hoztak –e ki, visszaindultam Liamhez. Amint megálltam a dolgozószobájának a küszöbén felpillantott rám, majd kissé elkerekedtek a szemei. – Mi az?

- Te fehérnemű nélkül nyitottál ajtót?

- Igen – bólintottam vigyorogva. – Most már értem miért bámult annyira.

- Chanel! – szólt rám mérgesen Liam, mire felnevettem.

- Nyugi már nő volt.

- Oh, az sem jobb! Valószínűleg totál beindult rád – morgott, én pedig kuncogva csóváltam meg a fejemet.

- Nem is bámult, csak azért mondtam, mert imádlak – vigyorogtam, majd rákacsintottam és a hálóba indultam, hogy most már tényleg felvegyek egy fehérneműt. Amint végeztem és éppen visszaakartam menni a dolgozószobába, hallottam, hogy odalent matatnak a zárral, mire elvigyorodtam és lepillantottam a lépcső tetejéről, noha úgy sem láthattam senkit. Én mondtam a srácoknak, hogy majd jöjjenek be. Mintha nem hallottam volna semmit, mentem tovább Liamhoz, aki a zongora tetején írt.

- Így már jobb – pillantott fel rám, mire én ráöltöttem a nyelvemet.

- Héj, minket iderendelnek, de még rendes fogadtatásban sem részesítenek? – hallottam meg a magas hangot, mely természetesen Louisé volt, mire elvigyorodtam. Liam értetlenül kapta rám a fejét.

- Kaja legalább van – kiáltotta Niall.

- Társaság is lehetne – kiabált fel Harry is, Liam pedig úgy pattant fel ültéből, mint akinek tűt szúrtak volna a seggébe.  Kézen fogott, majd már le is húzott az emeletről.

- Srácok, ti mit kerestek itt? – kérdezte totál meglepődve Liam, én pedig elkuncogtam magam.

- Azt hitted, hogy majd elfeledkezünk a szülinapodról? – kérdezte vigyorogva Louis.

- Hát, rólam azt hitte – csimpaszkodtam Liam hátára, majd nevetve puszit nyomtam előre az arcára.

- Akkor te sem felejtetted el? – fordította oldalra a fejét, de hiába, mert nem láthatott.

- Jaj, nem hát – nevettem fel. – Néha tényleg sajnáltalak, de muszáj volt tartanom a számat – csúsztam le a hátáról, a srácok pedig átölelték.

- Oké, sikerült tényleg nagyon meglepnetek – vallotta be szélesen vigyorogva Liam, én pedig örültem, hogy ő ennyire örül. A szívem kétszeresére dagadt boldog mosolyától és legszívesebben szétcsókoltam volna az arcát, de tudtam, hogy erre nem most van a megfelelő pillanat.

- Szia, Chanel – ölelt át mosolyogva Niall, én pedig csak akkor kaptam észbe, mikor megéreztem karjait magam körül. Gyorsan visszaöleltem, majd nevetve elkezdtem vele egyik lábamról a másikra dülőngélni. Niall is felnevetett, majd Harry közénk furakodott és azzal az imádnivaló kisfiús mosolyával nézett rám, majd vett a karjaiba. Kezemet rövid hajába vezettem, ahogy legutóbbi találkozásunkkor is, mikor először láttam így élőben, majd elöl vigyorogva összekócoltam neki, mire elnevette magát.

- Szóval tetszik a hajam, mi? Liam, a csajod az én hajamban turkál – vigyorgott rám Harry.

- Már legutóbb is turkált, most mégis mit tegyek? – jött a beletörődött válasz, mire felnevettünk Harryvel.

- Igen, nagyon imádom a hajad – válaszoltam neki, majd elengedtem és kicsit meglepődtem, mikor Louis elém lépett és átölelt. Bíztam benne, hogy marad normális akkor is, ha Danielle, a barátnője nem tart vele. Cselekedete pedig azt bizonyította, hogy így van, így mosolyogva öleltem meg én is őt röviden.

- Akkor együtt terveltétek ki? És te meg direkt nem köszöntöttél fel? – nézett rám Liam, miközben a konyha felé indultunk meg, mert a jelek szerint mindenkit oda húzott a gyomra.

- Gondoltam, húzom egy kicsit az agyadat – vontam vállat vigyorogva. – Jaj, néha olyan fancsali képet vágtál – nevettem fel, majd elé álltam és átöleltem. – Boldog szülinapot te bolond – nyomtam egy rövid csókot az ajkaira.

- Köszönöm – mosolygott aranyosan, majd még egy csókot adott, végül elengedte a derekam én pedig elléptem előle és neki láttam kicsomagolni az ételeket. – Mikor jöttetek Londonba? – kérdezte Liam, miközben leült az egyik bárszékre, a fiúk meg csatlakoztak hozzá.

- Egy- két napja – válaszolt Niall. – Együtt jöttünk.

- Ja, értem. Danielle? – kérdezte Liam Louist, mire én is felpillantottam az említett srácra.

- Dolgoznia kell, ezért nem tudott jönni, de ő is boldog szülinapot kíván.

- Köszi.

- Ti mikor jöttetek el Los Angelesből? – kérdezte Harry, én pedig az alsó ajkamba haraptam, de nem pillantottam fel és vártam, hogy Liam válaszoljon. Megfordultam és a felső szekrényekhez mentem, hogy kivegyem a tányérokat.

- Erm Chanel szülinapja után – mondta Liam, majd megköszörülte a torkát és szinte láttam magam előtt, ahogyan zavartan mocorog a széken, amiért nem beszélhet nyíltan a srácok előtt. Annyira jól ismertem már, hogy megmosolyogtatott, hogy néha a cselekedeteit is előre kitaláltam.

- Ohó, tényleg két ünnepeltünk van – vigyorgott Niall, mire én is elmosolyodtam és visszamentem hozzájuk a tányérokkal.

- Csak egy, az enyém már régen volt – mondtam, majd elkezdtem eléjük pakolni a fehér üvegeket.

- De még nem ünnepeltünk – mondta Harry, mire a másik három srác hatalmas bólintással válaszolt. Kivettem evőeszközöket és poharakat is lehelyeztem eléjük, majd neki láttunk enni, miközben ők már egy újabb témára ugrottak rá.

**

Hiányoztak már a fiúk, és ők is hiányoztak egymásnak, ezt teljesen le lehetett venni. Öntötték magukból a hülyeséget, én pedig rég nevettem már ennyit, mint most. A boros üvegek egyre csak kiürültek, jó pár pohárral legurítottam már én is, a látásom homályos volt a könnyek miatt, melyek a nevetés miatt gyűltek a szemembe. Éppen ezért először azt hittem, hogy a bor és a könnyeim miatt beképzelem magamnak a vakító sárgaságot az udvarban, mikor végül rájöttem, hogy tényleg ég odakint valami a kertben felálltam és próbáltam kivenni, hogy mi az.

- Srácok, valami ég odakint – szólaltam meg, mire először rám kapták a fejüket, aztán ők is a tűz felé néztek.

- Mi a…? – állt fel Liam, majd rögtön elindult kifelé. – Maradjatok itt – szólt, persze Niall nem hallgatott rá és utána szaladt. Mentem volna én is, ha Louis nem kapja el a kezem és húz vissza. Olyan rossz érzés költözött hirtelen belém, hogy egészen megszédültem és inkább visszahuppantam a kanapéra. – A francba, ez rendesen ég oda kint – kiáltotta az előszobából Liam.

- Hívom a tűzoltókat – szólalt meg Harry.

- Nem kell, van poroltó, Niallel eloltjuk. Maradjatok itt – mondta újra, majd becsapta maga után az ajtót.

Ekkor a konyhából előlépett két alak talpig feketében öltözve, pisztolyt szegezve felénk, nekem pedig teljesen kiszáradt a szám. Éreztem, hogy valami rossz fog történni.

- Semmi kiáltás, vagy lövök. Le a földre – szólalt meg Taylor, mire óvatosan Harry és Louis felé pillantottam. Elsőnek mozdultam meg, hogy kövessék a példámat, ekkor viszont Damon elindult felém, elkapta a karomat és magához rántott.

- Chanel! – kiáltott fel Harry, mire Taylor rászegezte a pisztolyát.

- Pofád lapos kiskölyök. Le a földre – mondta Taylor, eközben Damon a kezeimet szorosan a hátam mögé szorította, annyira, hogy felszisszentem.

- Most pedig megvárjuk a hős szerelmest és a kis szöszkét – morogta egészen közelről a fülembe Damon, mire kirázott a hideg. Hideg pisztolyát a combomhoz nyomta erősen, olyannyira, hogy biztos voltam benne, ott marad a nyoma.

- Pénzt akarnak? – szólalt fel Louis, mire Taylor villám gyorsan ugrott szinte. Rettegtem tőle, hogy akár Louis fejébe repíthet egy golyót.

- Oh, nem, nekünk nem pénz kell – nevetett fel, én pedig szorosan összeszorítottam a számat és megfeszítettem a testemet.

- Ne is próbálkozz bármilyen trükkel édesem, vagy a barátaid bánják meg – mormogta a fülembe Damon de elég hangosan ahhoz, hogy a két srác is hallhassa.

Összeszorítottam a fogaimat, de annyira, hogy a végén már belesajgott. Damon erősen szorította hátra a kezeimet, melyek fájtak, de ez volt az, ami legkevésbé érdekelt. Jobb lábával az én jobbosom elé lépett, ezzel azt leszorítva, hogy rúgni se tudjak. Azt kívántam, hogy Liam és Niall bár ne jönnének vissza, viszont mikor meghallottam az ajtó nyitódását, az idegesség akkor csapott belém a legjobban. Mi a faszt akarnak Damonék?

- Nocsak, nocsak. Sikerült eloltani a tüzet? – tartotta feléjük Taylor és Damon is a pisztolyt gondolom mikor beléptek a nappaliba. Én nem láttam őket, mivel Damon szorított magához és moccanni sem bírtam. – Le a földre kisgyerek. Te pedig, ide hozzám – kapta el Taylor Liamet, majd ugyanúgy magához szorította akárcsak engem Damon. Ekkor ő a testével oldalra fordult, engem pedig cipelt magával úgy, hogy Liammel egymással szemben legyünk. Előttünk a földön feküdt Harry, Niall és Louis. Lehunytam a szemeimet, mielőtt Liam barnáiba néztem volna. Nem akartam rá pillantani, mégis muszáj volt. A szívembe akkorát nyilallt, hogy azt hittem belehalok. Olyan fájdalmat éreztem belül, melyet senki el nem tud képzelni. Taylor a fejéhez szorította a fegyvert, én pedig tudtam, hogy a legrosszabb rémálmom készül éppen beigazolódni.

- Milyen szépen összegyűltetek, csak nem ünnepeltek valamit? – szólalt meg könnyed hangon Damon.

- Mintha nem tudnád – köptem a szavakat, mire a másik kezét az állam alá szorította, így olyan volt, mintha fojtogatna. Alig kaptam levegőt.

- Mindjárt beszélhetsz Chanel, ne aggódj.

- Hé, eldobni a telefont! Golyót repítek a kezedbe és hidd el, hogy nem fogsz tudni semmit sem tárcsázni – indult Taylor Liammel együtt Louis felé, majd rátaposott az iPhonera és félre rúgta.

- Chanel, csak, hogy tudd, bármilyen trükk és mindenki meghal – szorított meg jobban Damon, mire levegő után kezdtem kapkodni, végül köhögés hulláma hajtott rajtam végig, mikor lazított a szorításán. – Szóval, most beszélhetsz angyalom. Ki vagyok én? – kérdezte, én pedig összeszorítottam a számat, és mikor nem szólaltam meg, a kezemet is jobban megszorította, és a levegőt is kinyomta belőlem. – Azt mondtam, hogy most beszélhetsz – sziszegte, én pedig újra köhögni kezdtem, miközben a levegő után kapkodtam.

- Damon – hörögtem, ő pedig végre gyengített a szorításán, így kaptam levegőt, noha minimálisan.

- Helyes. Honnan ismersz engem?

- Egy buliból – mondtam, mire felhorkantott.

- Ez nem igaz, ott találkoztunk először. Beszélj Chanel, ideje, hogy kitálalj! Azt hitted, hogy majd én elnézem neked amint ide- oda repülgetsz a gazdag barátaiddal? Mondd csak el az igazságot! Hagy hallják! – suttogta a végét a fülembe mocskosan vigyorogva, én pedig Liamre néztem. Láttam azt a mérhetetlen rémültséget a szemeiben, melyek elkezdtek az értetlenség csillogásával keveredni. Nos, itt a vége. Eddig tartott a kapcsolatunk. Egy éven át. Istenem, miért szeretem ennyire? – Beszélj ribanc.

- Sajnálom – suttogtam Liam szemeibe nézve, mire ő nagyot nyelt és megrázta a fejét. Az ajkamba haraptam és újra elsuttogtam, hogy sajnálom, mire Damon megint úgy leszorított, hogy nem kaptam levegőt. – Damonnal akkor találkoztam mikor megérkeztem Londonba és még nem volt semmim se – hörögtem. Ez a féreg pontosan tudta, mennyire nehezen esik érzelmek miatt beszélni, hát rászolgál, hogy fizikailag is már- már képtelen legyen. – Azt mondta, hogy ő tud nekem munkát adni, én pedig bármiben benne voltam. Még akkor is lázadtam a szüleim ellen. Tisztában voltam vele, hogy nem tisztességes munkám lenne, de nem érdekelt. Sőt, annál jobban izgatott – mikor engedett a szorításán levegő után kapkodtam egy ideig, végül tovább beszéltem, végig Liam szemeibe bámulva. Istenem, miért kell ezt tennem vele? – Egy bűnbandába csöppentem bele és az első feladatom az volt, hogy lopjam el valami részegnek a pénztárcáját egy buliban – ekkor a tekintetem Harryre siklott, hiszen ő volt az áldozatom akkor. – Harry pénztárcáját vettem el, de akkor még nem ismertelek és fogalmam sem volt róla, amíg nem találkoztunk – hörögtem, mert Damon megint annyira szorított, hogy alig kaptam levegőt. – Az én feladatom mindenütt az volt, hogy beépüljek a munkahelyre hamis személyiséggel és készítsem elő a rablást.

- Oh, ne szerénykedj, hát nem emlékszel mennyire imádtad ezt csinálni? És milyen ügyesen oldottál meg bármit, amit rád bíztam? – mondta mézes- mázos hangon Damon, nekem pedig felfordult a gyomrom. – Mondd el, melyik volt a legutolsó bevetés, amelyben részt vettél.

- Ez a féreg kitalálta, hogy törjünk be Niallhoz, de amint a lakásban voltunk, beindítottam a riasztót, így elhúztunk – néztem a szőke hajú srácra, aki elkerekedett szemekkel bámult ránk. – Ezért csak a grill sütőt tudták elcipelni.

- Tudtam, hogy te voltál az – szorította meg a kezemet Damon, én pedig csillagokat láttam a fájdalomtól, szerintem már teljesen kifordította az egészet.

- Mindent nagyon sajnálok Liam. Soha sem akartalak belekeverni, és hazudtam rólad ameddig csak lehetett, de aztán már… képtelen volt. Ők vertek meg téged is – suttogtam a könnyeimmel küszködve, és végül örültem neki, amiért mindegyik a helyén maradt. Nem kellett, hogy a két idióta előtt gyengének tűnjek. – Dylan pedig nem volt az unokatestvérem, csak rajta kaptál, mikor telefonáltunk és muszáj volt valamit hazudnom. De tudnod kell, hogy soha sem csaltalak meg! Arra nem vetemednék. Úgy szeretlek – remegett meg az alsó ajkam, de aztán összepréseltem őket.

- Oh, milyen megható. Azt bezzeg képtelen voltál észrevenni, hogy én, akinek mindent köszönhetsz, több éve a nyálamat csorgatom utánad. Tudod, néha bemostam volna magamnak annyira szánalmas volt az egész helyzet – sziszegte Damon, én pedig alig akartam hinni a füleimnek. Őszinte döbbenet ült ki az arcomra, mert erről fogalmam sem volt. Shanet sejtettem, hogy érez valamit irántam, na, de hogy Damon? – Egy mocskos ribanc vagy, amiért játszottál velem, mégis soha egy büdös jelet észre nem vettél. Amúgy is megöltem volna mindenkit, de, ha az enyém nem lehetsz, hát akkor másé sem.

Úgy éreztem, menten elájulok, szavai összenyomták a mellkasomat és kipréseltek belőle minden levegőt.

- Engedd el őket. Kérlek – suttogtam, leginkább köhögtem. – Engem kinyírhatsz, de őket engedd el.

- Abban hol lenne a szórakozás? – kérdezte Damon.

- Damon, kérlek. Engem büntess – hörögtem.

- Nem érdekel, mit mondasz Chanel. Már régen nem érdekelsz. Megdöglöttök mindannyian eme csodás estén. Egy költő veszett el bennem, nem igaz? – kérdezte, én pedig villám gyorsan cselekedtem. Felemeltem a bal lábamat, majd egyszerre rúgtam ki Taylor kezéből a pisztolyt és emeltem fel a jobb sarkam Damon tökébe találva, és ezzel őt lebénítva. Eldördült egy lövés, én pedig hirtelen semmi mást nem éreztem magam körül.