[50. - Alig volt pár óra, de hiányoztál]

Hi babes,

mint láthatjátok elérkeztünk az ötvenedik fejezethez, így úgy gondoltam, hogy illő designet váltanom. A fejlécet nagyon -nagyon szépen köszönöm Beccsunak, mint mindig, most is megmentetted az életem, haha.:3

A fejléc az, ami száz százalékosan tetszik, viszont a design többi részében már nem vagyok olyan biztos. Írjátok meg véleményeiteket kommentben, vagy akár chaten.(:  A résszel kapcsolatban nem igazán tudom, mit írhatnék, úgy hogy nem húzom tovább az időt, jó olvasást! X♥

Chanel Adele Sangster

Gyerek zsivaj töltötte be az öltözőt, mely a most érkező Tomlinson gyerekekhez tartozott. Nem csak egy ikerpár, hanem még egy tipegett be mögöttük, egy kisfiú és egy kislány, egy magas férfinak az ujjait szorongatva. Mögöttük lépett be Lottie egy fiúval, utána egy Lottiehoz nagyon hasonlító lány és végül egy szép nő. Gondolom, ő lehetett Louis anyukája.

Sejtésem beigazolódott, mert miután Jay köszönt rég nem látott fiának – akit nem mellesleg megnevelhetne – felénk vette az irányt, és rögtön pusziban, valamint ölelésben részesítette Liamet, Harryt, Luxot, Niallt és Lout. Liam felállt és mosolyogva mellém jött, majd átkarolta a dereka és így fordultunk Jay felé. Mosolyt erőltettem én is magamra, majd vártam, hogy Liam bemutasson minket egymásnak.

- Jay, ő itt Chanel, a barátnőm, Chanel ő itt Jay, Louis anyukája.

- Szervusz, Chanel, örülök, hogy megismerhetlek – mosolygott, majd vidáman felém nyújtotta a kezét, amit elfogadtam és megráztunk. Örültem neki, hogy nem próbált meg azonnal ölelésbe vonni, sem pedig puszilkodni, így máris jobb véleménnyel voltam Louis anyjáról, mint ő magáról. Lottie és a srác is oda jöttek hozzánk, Jay pedig visszament a gyerekeihez.

- Sziasztok – köszönt mosolyogva Lottie. Vetett ránk egy pillantást, aztán gyorsan tovább is vitte a szemeit rólunk, majd megölelte Lout. A srác kezet fogott Harryvel és Niallel, köszönt Luxnak és Lounak is adott két puszit.

Ezután Lottie elénk állt vele, én pedig próbáltam nem udvariatlan lenni és tovább mosolyogtam.

- Chanel, bemutatom neked Tommyt, a barátomat, Tommy ő itt Chanel, Liam egyik barátja – mosolygott, majd még jobban a sráchoz bújt.

- Chanel a barátnőm – mondta Liam mosolyogva, és még közelebb vont magához.

- Örülök, hogy megismerhetlek Tommy – nyújtottam felé a kezemet. Eközben észre se vettem, hogy megérkeztek Harry szülei és nővére. Egyre többen lettünk a szobában, az itt dolgozók mind eltűntek és már csak mi voltunk itt.

Ezután a férfi az egyik kis ikerrel tipegett hozzánk, mögötte pedig az iker lányok jöttek.

- Sziasztok – köszönt szélesen vigyorogva nekik Liam, majd elengedett és leguggolt a kislány elé, akinek a hüvelykujja a szájában volt. – Hát szia Doris – simogatta meg egy ujjával a kis arcát, aztán puszit is adott neki, a kislány pedig csak tovább nézte komoly ábrázattal, miközben az ujját szopta.

- Szervusz, Dan vagyok, Jay férje – mosolygott a férfi és kezet nyújtott, én pedig elfogadtam.

- Chanel – mosolyogtam, a két kislánynak pedig elkerekedtek a szemei.

- Szia, én Phoebe vagyok – mosolygott. – Nagyon szép neved van – mondta én pedig megköszöntem neki.

- Én Daisy vagyok. Nekem is nagyon tetszik a neved.

- Köszönöm – mosolyogtam rájuk. Lottie és Tommy már odébb álltak, Liam pedig megpuszilta az ikreket és kezet fogott Dannel. Oldalra néztem, ahol Louis állt, kezében az öccsével. Az anyjuk a kanapénak támaszkodva figyelte őket mosolyogva, a lány, aki inkább Lottiera és Jayre hasonlított, pedig Louisékat átkarolva állt. Mellettük az ajtóban Harry ölelgetett egy nőt, aki azt hiszem, az anyukája lehetett.

Később megérkeztek Karenék és Niall családja is. Liam, Niall és Harry mindenkinek bemutatott, ezután pedig Lou és Lottie el is kezdték a srácok haját csinálni, míg mi át mentünk egy másik terembe, mert már kicsi volt a hely. Ott is volt svédasztal, én pedig már kezdtem éhes lenni, így követve mindenki példáját, vettem egy tányért és megpakoltam pár finomsággal. Leültem az egyik kanapéra, Anne pedig máris szóba elegyedett velem. Nagyon kedves nő volt, Harry elképesztően hasonlított rá és a nővérére, aki szintén csatlakozott a beszélgetéshez. Őket kedveltem meg mindenki közül a legjobban.

Teljesen elbeszélgettük az időt, Anneék után az idősebbik Tomlinson ikrekkel elegyedtem szóba. Kellemeset csalódtam mindkét lányban, sokkal normálisabbak, mint Louis vagy Lottie. Teljesen oda voltak, hogy Chanel a nevem, mely nevetésre késztetett, akár hányszor elképedtek ezen. Észre se vettem, mikor Liam mellém lépett, és kezét a vállamra rakta. Felnéztem rá, ő pedig lemosolygott rám, aztán lehajolt hozzám és egy puszit nyomott a fejemre.

*

A koncert eszméletlen jó volt, egész végig Louval, Gemmaval, Anneval és az ikrekkel voltam, míg a többiek járkáltak, előrébb mentek, vagy hátrébb húzódtak. Louis kistesói inkább hátul maradtak, míg Theo, Niall keresztfia egész virgoncan és bátran szaladt előre a biztonsági őrökhöz, ahol aztán a rajongók még jobban megőrültek a legkisebbik Horan láttán. A kissrác borzasztóan édes volt, akárhányszor az anyja, vagy az apja rászólt, ő csak nevetett és elszaladt a szülei elől. Engem persze ez nevetésre késztetett.

Koncert után amint Liamék lejöttek a színpadról az ölébe kapott és szét puszilgatott, amit persze nagyon –nagyon élveztem. Kuncogás hagyta el az ajkaimat, ő pedig a száját lassan az enyémre tapasztotta. Ujjai a derekamba fúródtak, érintése pedig lángra lobbantotta a testemet. Lassan elváltam tőle, ő pedig újra a lábaimra rakott.

- Csak nem hiányoztam? – suttogtam vigyorogva, ő pedig a homlokát az enyémnek döntötte.

- De igen. Egy kicsit – suttogta vissza. – Ilyen kicsit – mutatott a hüvelyk és mutató ujjával körülbelül két centit.

- Hát persze – nevettem fel és fejemet a nyakába fúrtam, ő pedig átölelt és másik kezét a hátamra simította. Tudtam, hogy el kellett volna engednem, hiszen valószínűleg mindenki minket bámult. De egyáltalán nem akartam kiengedni a karjaim közül. Azt kívántam, bár csak mi lennénk magunk a fiúkkal, és gond nélkül csünghetnék tovább Liamen. E helyett négy család bámulja a kis jelenetünket. Nem tehetek róla, ő kezdte!

Az öltözőben aztán gyorsan letusoltak, mint mindig szoktak, addig pedig kint várakoztunk mindannyian. Lottie kitalálta, hogy mi lenne, ha egy étteremben vacsoráznánk, az ötletbe pedig persze egyből mindenki belement. Imádkoztam érte, hogy ha a fiúk kijönnek, visszautasítsák az ajánlatot fáradtságra hivatkozva, de imáim ezúttal egyáltalán nem jöttek be. A srácok annyira felvoltak dobódva, hogy a fáradtságot hajlandóak voltak még félre tenni egy kicsikét, amíg mind közösen megvacsorázunk. Liam a szüleivel társalgott, miközben fogta a kezem és szorosan egymás mellett haladtunk a hátsó kijárat felé. Egyáltalán nem akartam étterembe menni, minden, amire vágytam, az csak az volt, hogy Liammel ágyba bújjak és el se engedjem. Persze, nem csak ez volt az ok, amiért nem akartam kajálni, menni. Szinte száz százalék, hogy lefognak kapni minket a rajongók, lesifotósok, és rohadtul nem szeretnék egy újság címlapján virítani.

- Liam – mondtam halkan a fülébe, mire ő lassított és kicsit lemaradtunk. A többiek minket kikerülve tovább mentek, mi pedig mögöttük maradtunk.

- Tudom babe, nem szeretnéd, hogy nyilvános helyen vacsorázzunk. Szeretnéd, ha inkább hazamennénk?

- Egy részem igen – mondtam az igazat egy sóhajjal kísérve – de ugyanakkor nem akarom a kedvedet elrontani, meg elvenni az esélyt, hogy a barátaiddal legyél. Szóval lehet, inkább haza megyek.

- Oh, nem babe, nem mész te sehova nélkülem. Vagy együtt, vagy sehogy.

- De Liam. Louis utál, Lottie utál, valószínűleg meg fog az egész család, ha később Louis őket beavatja az idióta üldözési mániájába – Liam halkan elkuncogta magát és ajkait az arcomra nyomta, én pedig folytattam. – Nem akarom, hogy Louissal veszekedj. Menj velük!

- De baby – sóhajtott fel. – Én veled is akarok lenni.

- Én is szeretnék veled, de majd lesz még elég időnk, együtt lenni.

- Chanel, biztos, hogy nem akarsz jönni? Mondhatom, hogy menjünk valami kis étterembe.

- Biztos Liam. És nem is vagyok éhes. Azt hiszem, inkább haza megyek hozzád, már ha nem bánod és várok rátok.

- Ránk? – ráncolta a homlokát.

- Rád és anyukádékra.

- Ja, igen – mosolygott. – Argh, utálom ezt – túrta a hajába.

- Ne mondd ezt! Nem utálod. És a rajongók nélkül nem csinálnád most azt, amit.

- Igen baby, tudom. De ilyen esetekben nagyon bosszant.

- Na Liam, légy jó kisfiú, és menj, érezd jól magad. Én pedig várlak otthon egy kis meglepetéssel – mosolyodtam el, és ő is követte a példámat.

- Milyen meglepetéssel? – állt meg.

- Majd meglátod – nyomtam csókot a szájára. Kezeit a derekamra fonta és szorosan húzott magához, csókunk teljesen elmélyült, és, ha Harry nem kiált, hogy hol vagyunk, akkor azt hiszem Liam itt a falnál tett volna magáévá.

- Nem akarok menni – lihegte a számba.

- Na – kuncogtam. – De menned kell. Hívok egy taxit – váltam el tőle.

- Micsoda? Dehogy! Majd kirakunk nálam.

- Rendben – kulcsoltam össze az ujjainkat, ő pedig megajándékozott egy édes mosolyával és követtük a többieket a kocsihoz.

Miután Liam nagy nehezen elengedett, és ötvenszer elismételtem mindenkinek, hogy fáradt vagyok és most ezt a vacsorát szívesebben kihagynám, végre megérkeztünk Liamhez, én pedig kipattantam a furgonból.

- Majd hívlak és nem sokára jövök – kiáltotta Liam, én pedig mosolyogva bólogattam és megálltam a kapu előtt, majd megvártam, míg a fekete autó eltűnik a következő utcában.

Ezután hívtam egy taxit, míg a sötét házra bámultam fel. Örökkévalóságig tartott, mire végre megérkezett a rendelt kocsi. Lediktáltam neki a címemet, ő pedig hazavitt. Kifizettem az utat, utána pedig a bejárat felé vettem az irányt. Kinyitottam a bejárati ajtót, majd vissza is zártam magam mögött, hiszen úgyis a garázson keresztül távozok majd. Az emelet felé vettem az irányt, majd a gardróbomban és a fürdőszobában kapcsoltam némi fényt, hogy lássak. Ajkaimról lemostam a rúzst, szemeimen viszont fent hagytam a sminket. Levettem a ruháimat, majd a szennyes kosárba dobáltam mindent. Kivettem a nadrágjaim közül egy újabb fekete farmert, hozzá egy fekete atlétát, rá pedig egy nagy pulóvert, mert az idő irgalmatlanul lehűlt odakint. Magas sarkú csizmámat a cipős szekrénybe raktam, majd levettem a bőr bakancsomat, amit általában mindig akkor veszek fel, ha a barlangba megyek. Kivettem még egy fekete kabátot, telefonomat a zsebembe csúsztattam, majd lófarokba kötöttem a hajamat a fejem tetejére és leoltottam minden lámpát. Leszaladtam az emeletről, majd a garázsba vezető ajtó elé léptem, kinyitottam, és bezártam magam után. Végig simítottam rég nem látott autóm motorháztetején, miközben beszálltam a volán mögé. A garázs ajtó elkezdett felnyitódni, én pedig beindítottam a motort és már tolattam is a kocsival. Miután kiálltam, és a garázs ajtó lecsukódott, lecsekkoltam, hogy valóban minden zárva van –e, visszaszálltam az autóba, és máris száguldottam a barlang felé. Út közben dobtam egy sms –t Shanenek, hogy merre vannak, ő pedig pár másodpercen belül válaszolt is, hogy a barlangban, és várnak.

Teljesen fel voltam dobódva, fogalmam sincs miért. Hosszú idő után most van elsőnek, hogy több időt Liamtől külön töltök. Ezen kívül régen láttam régi barátaimat, és tényleg nagyon hiányoznak.

Leparkoltam a szokásos helyemen, majd beindultam a sötétségbe. Este még jobban szerettem ide jönni. Olyan ijesztő és horrorisztikus volt az erdő, hogy néha kis híján felsikoltottam, de ugyan akkor vigyorogva szedtem tovább a lábaimat. Az, hogy eltévedjek lehetetlenség volt, annyiszor jöttem már erre. A legelején pedig mindig zseblámpával világítottam. Most már egyáltalán nem volt szükségem rá. Az erdő minden zuga bevésődött az emlékezetembe, teljes mértékben tudtam tájékozódni a vak sötétben.

Mikor elértem a kis házhoz, mögé mentem, mint mindig, az oldalára vágtam, mire a fa feltárta előttem a kapcsolót. Beillesztettem a tenyeremet, majd a fal elhúzódott, én pedig majdnem megvakultam a lift fényétől, amivel hirtelen szembe találtam magamat. Beléptem, és miközben a kezemet a szemeim elé raktam, a lift levitt a barlangba. Miután megszoktam a fényt, újra a majdnem teljesen sötét folyosóra léptem. A földbe, a két fal mentén voltak lámpák beépítve, ám azok szinte semmi fényt nem adtak. Csak azt mutatták, merre kell menni. Nem mintha szükségünk lett volna rá. A nedves föld szaga bekúszott az orromba, én pedig az alsó ajkamba haraptam, csak hogy ne vigyorogjak már egyfolytában. Mint mindig, most is hallgatóztam kicsit, de nem igazán bírtam megmaradni így berobbantam a barlangba.

- Srácok! – visítottam, aztán az ölébe vettem magam az első embernek, akit láttam. Aki Nate volt.

- Nahát, Chanel megkerült! Szia Bogyesz – nyomott puszit az arcomra.

- Sziaaa! – kiáltottam és átöleltem a nyakát, majd a többieket pásztáztam a szemeimmel.

- Chanel! – nyújtotta el a nevemet Shane, Nate pedig tovább adott neki. Miután Taylor kivételével mindenki részesített egy csontropogtató ölelésben, megmaradtam Damon mellett.

- Mi van veled? Hetek óta nem hallottunk felőled. Vagyis nem régen voltál itt, de akkor sem mondtál semmit – pásztázta szemeivel az arcomat.

- Oh, én csak rosszalkodok kicsit – kuncogtam el magam, mire Taylor felvonta a szemöldökét, de ignoráltam.

- Apám, te szex éhes lettél – mondta tátott szájjal Shane, belőlem pedig kitört a nevetés.

- Oké, lehet, hogy ez az egyik ok, amiért nem jelentkeztem mostanában – kuncogtam továbbra is. – Mondtam ugye, hogy egy házas pasival kavarok, szóval nem voltam Londonban. A pasi meg üzletember, állandóan konferenciákra jár, én pedig elkísértem. Míg ő egész nap unalmas megbeszéléseken volt, addig én fetrengtem az ágyban, pezsgővel és eperrel. Egész nap! – ömlöttek belőlem a szavak. Mármint a hazugságok. Rá is játszottam, és olyan profi alakítást nyújtottam, hogy simán mehetnék színésznőnek. Wow, ez még nekem is tetszett. – Azért persze felkerestem jó néhány boltot is. Szóval vásároltam rendesen. Meg edzettem a külön edzőteremben. Ah, és a jakuzziról ne is beszéljünk!

- De hát, ez mind megadatik otthon is, vagy nem? – nevetett Will, én pedig ránéztem.

- De igen! Csak otthon ez nem olyan buli, mint egy luxus szállodában. Tudva, hogy a helyedben egyébként egy másik nőnek kellene lennie. Szóval, teljesen más, mintha otthon ülnék bele a jakuzziba.

- Wow, oké, értem – nevetett Will, Shane és Nate pedig csak vigyorogtak. Damonre néztem, aki szintén engem mustrált.

- Mi az? – mosolyogtam rá.

- Semmi – rázta meg a fejét, és elnézett.

- Akkor jól szórakoztál – jegyezte meg Taylor gúnyosan, mire ránéztem és szélesen elvigyorodtam, csak, hogy idegesítsem.

- Nagyon is – nem erre a reakcióra számított tőlem, láttam az arcán. Azt hiszi, hogy félek, mert meglátott Liammel és a srácokkal?

- Na mivel mostanában eléggé bepunnyadtunk, ideje kicsit közösen rosszalkodni – emelkedett fel mellőlem Damon. – Pandora – mondta, én pedig elvigyorodtam és rögtön rábólintottam, holott közel sem voltam ennyire biztos benne. Liam úgy sem fog tudni róla. Túl profik vagyunk ahhoz, hogy lebukjunk.

- Azt csak Chanel fogja élvezni – mondta unottan Taylor.

- Mindenkinek kell minden bevetést élvezni! – csattant rá Damon, mire Tay csak megforgatta a szemeit és elővette a telefonját. Idióta.

- Melyik Pandora pontosan? Hol? – kérdeztem.

- A belváros után az autópálya mellett.

- Oh, igen, tudom – bólintottam. – Megtervezted már, vagy…?

- Nem sok mindent kell rajta terveznünk. Beépülsz, mint mindig, szállítod az infókat, aztán pedig betörünk.

- A betörünk szó értelmét veszti, ha csincsilla kinyitja nekünk az ajtót – mondta Shane szélesen rávigyorogva, én pedig vérszemet kapva, a kibaszott becenévtől, ráugrottam.

Shane persze élvezte, hogy püfölöm, és hangosan nevetett, míg Will azt hajkurászta, hogy akárhányszor így becéznek, látnom kellene a saját arckifejezésemet.

A bunyóból – ami persze nem az volt, mert Shane alattam csak nevetett – a telefonom csörgése rántott ki. Felálltam, majd elővettem a készüléket a farzsebemből és közben imádkoztam, hogy ne Liam legyen az.

Mikor a képernyőn megláttam Niall nevét, akkor legszívesebben káromkodtam volna, de muszáj volt magamban tartanom.

- Mindjárt jövök – mondtam a srácoknak, majd Damon irodájába siettem, és felvettem a telefont.

- Szia babe, lemerült a telefonom, ezért hívlak Nialléról – szólt bele Liam, én pedig erősen az ajkamba haraptam, aztán mosolyt erőltettem magamra, pedig nem is láthatott.

- Szia, baby. Minden oké?

- Persze, csak szólni akartam, hogy most várunk a főételre. Remélem, nem unod halálodba magad, otthon.

Oh, dehogy, elugrottam a haverjaimhoz az erdőbe, éppen a következő betörést egyeztetjük. Szóval nem, egyáltalán nem unatkozom! Neked milyen az estéd?

Oké, ezt valószínűleg meg kellene tartanom magamnak.

- Nem, ami azt illeti, sorozatot nézek. És édességet zabálok. Holnap tényleg edzenünk kell – mondtam neki, ő pedig felkuncogott.

- Mi még csak levest ettünk, de az és az illatok, már teljesen tele vagyok. Lehet, hazafelé gurulni fogok.

- Hm, akkor nem várhatunk holnapig – mondtam, és hallottam, ahogy elvigyorodik.

- Tudom, mire gondolsz baby, nagyon is tetszik az ötleted.

- Wow, mióta tudsz gondolatokat olvasni?

- Nem sokára találkozunk baby – mondta mosolyogva, én pedig elképzeltem hozzá, azt az iszonyat szexi vigyorát.

- Szia Liam – raktam le, majd hangosan kifújtam a levegőt és megfordultam.

Visszamentem a srácokhoz, akik a kanapén döglöttek ugyanúgy Shane és Will kivételével. Mint később kiderült, csak nassolni valót hoztak, mert az egyik adón kezdődött egy jó film, így hát visszafészkelve magam Damon és Shane közé, majd vettem egy marékkal a pattogatott kukoricából.

Belemerültünk a filmbe, csak a rágásainkat lehetett hallani. A sűrű eperlémet kortyolgattam, mikor aztán reklám lett. Damon mellettem nagyot nyújtózkodott, és felállt.

- Tyhű, jó hamar elrepült az idő. Már fél tíz múlt – mondta Will, nekem pedig kicsit elkerekedtek a szemeim, rátekertem az üvegre a kupakot és felültem.

- Ugh, tényleg. Akkor én megyek. Álmos vagyok – nyújtózkodtam, aztán színleltem egy ásítást is.

- Chanel, holnap tervezd meg a személyiséged, írd át az önéletrajzod és menj el a Pandoraba – mondta Damon, én pedig bólogatva felálltam.

- A címet letudnád írni? – kérdeztem, ő pedig az asztal felé fordult és felírta egy papír fecnire. – Köszi. Jó éjszakát srácok! – nyomtam puszit Damon arcára, majd a többi srácéra is, és elindultam a lift felé.

Sietősen szedtem a lábaim és imádkoztam, hogy Liam még ne legyen otthon. Teljesen elvesztettem az időérzékem, így persze későn is indultam el a barlangtól Liamhez. Ha hazaér, muszáj valami kifogást kitalálnom. De mégis mi legyen az?

Hirtelen jöttem rá, hogy mégis mit mondhatnék Liamnek, ezért gyorsan kellett irányt változtatnom is. Otthon berohantam a lakásba, elővettem a bilincsemet, majd egy ápolónő jelmezt és belegyűrtem egy táskába. Elvégre azt mondtam, hogy meglepivel készülök.

Az autómat a garázsba hagytam, majd hívtam egy taxit, ami szerencséjére hamarabb itt volt, mint gondoltam. Mikor megérkeztem Liam elé és kiszálltam a taxiból, láttam, hogy a házban ég a villany. Francba, már hazaért! Beütöttem a kapu melletti kis bokszba a számot, ami zúgva kinyitódott. Átvágtam az előkerten és felszaladtam a lépcsőkön, majd mivel fogalmam sincs, hogy mit kellett volna tennem, kopogtam. Fülénél a telefonjával nyitotta ki az ajtót, majd megkönnyebbülten ölelt át mikor meglátott.

- Bocsi baby, átugrottam hozzám pár dologért a meglepetésedhez.

- Üzenhettél volna – mormogta a hajamba, aztán puszit nyomott rá.

- Le voltál merülve.

- Akkor írhattál volna egy post it –re.

- Igazad van, bocsi. Legközelebb úgy lesz – pipiskedtem fel lábujjhegyre és megcsókoltam. Behúzott, majd becsukta a bejárati ajtót és annak tolt. Bezárta mögöttem az ajtót, miközben hevesen csókolt. Elejtettem a táskát a lábunkhoz, és barna, puha hajába túrtam.

- Alig volt pár óra, de hiányoztál – motyogta a számba, majd apró csókokat hintett el az arcomon.

- Tudom, mert te is nekem – suttogtam mosolyogva. – Milyen volt a srácokkal? És a kaja? – kérdeztem, ő pedig megfogta a kezemet és a nappaliba húzott.