[57. - Sose hittem, hogy beleszeretek valakibe, akiért képes lennék mindent feláldozni]

Hiii babies,
újabb időbeli ugráson vagyunk túl ezért láthatjátok elöl a dátumot, hogy tudjátok legfeljebb mennyit és hova ugrottunk. Um kíváncsi vagyok a véleményeitekre a résszel kapcsolatban, én őszintén nem tudom, hogy mit mondjak róla, vagy hogyan vélelkedjek róla.:3 Szall már alig várom, hogy komizzatok, haha!:D Szép hétvégét és jó olvasást! X♥

Chanel Adele Sangster

2015. december 23. - 24.

- Jó reggelt szerelmem – dörmögte Liam a fülembe, míg én csak felsóhajtottam és az oldalamra fordultam, így neki háttal voltam. Lefeküdt mellém, kezét a hasamra rakta, lábát átvetette az enyémen és szorosan hozzám bújt. Mosolyogva lehunyt szemekkel élveztem a reggeli nyugit, miközben Liam szuszogását hallgattam a fülemnél. Már azt hittem újra elaludt, így óvatosan a hátamra fordultam és az arcára néztem, ő pedig hirtelen hozzám hajolt és megcsókolt.

- Jó reggelt – kuncogtam a szájába.

- Csináltam reggelit – suttogta.

- Mhm – csókoltam meg újra mosolyogva.

- Nem kérsz? Mert akkor megeszem az összeset. Meg aztán még téged is.

- De én is kérek a reggeliből – könyököltem fel az alkaromra, Liam pedig felült és leemelte az éjjeliszekrényről a megpakolt tálcát. Még mielőtt a Batman –os bögréje után nyúlhatott volna, megkaparintottam előle és kortyoltam egyet a keserű italból. Nevetve megrázta a fejét, én pedig mosolyogva figyeltem az édes arcát.

Komótosan megreggeliztünk, közben pedig Liam ismertette a mai programunkat.

- Elmegyünk kivágni a fenyőfánkat, aztán te veszel díszeket, én pedig megveszem a kacsát.

- Még mindig nem értem, hogy hogyan felejthetted el a karácsonyfa díszeket… - szóltam közbe.

- És neked hogy nem jutott eszedbe? – nézett rám, közben pedig próbálta visszatartani a mosolyát.

- Nekem elég volt összetakarítani, miután Watson az összeset összetörte – vágtam vissza.

- Oké, mindketten elfelejtettük. Aztán itthon neki látunk főzni.

- Rendben. Huszonötödikén megyünk anyukádékhoz, ugye?

- Igen – bólintott, miközben elcsent előlem egy banán szeletet.

- Szilveszterkor pedig jönnek Niallék bulizni.

- Így van – adott csókot az arcomra, én pedig kiittam a poharam tartalmát, aztán megfogtam a tálcát és óvatosan felálltam vele az ágyból. Leindultam az alsó szintre, és amint leértem a lépcsőn Watson felpattant és farkát csóválva futott felém.

- Szevasz, Watson – köszöntem neki, miközben a konyhába indultam, ő pedig mögöttem ugrálva követett. Leraktam a tálcát, aztán raktam még a táljába száraz kaját, noha biztos voltam benne, hogy Liam már adott neki, mikor a reggelit készítette. Én előszeretettel szerettem Watsont elkényeztetni és állandóan jutalom falatkákkal jutalmaztam, míg Liam ezért nem rajongott. Watson már annál jobban.

Rögtön a tálhoz ugrott és enni kezdett, én így nyugodtan betudtam pakolni a mosogatógépbe. Mire végeztem, ő is felfalt mindent, így megvakargattam a fejét, majd visszaindultam az emeletre, ő pedig persze követett.

- Ó nem kiskutyám, eszedbe se jusson az ágyunkra ugrani – jött ki Liam pont a fürdőből és Watson elé állt, míg én csak elkuncogtam magam, adtam Liamnek egy puszit és a fürdőszobába mentem.

Miután felöltöztünk, Liammel kocsiba ültünk és elindultunk valamerre. Nekem fogalmam sem volt róla, hogy merre megyünk, Liam pedig azt mondta, hogy minden évben itt szokta kivágni a fát. Izgatott voltam, hiszen eddig sosem voltam még olyan helyen, ahol a fát nekünk kell kivágni. Korábban sosem karácsonyoztam otthon, hanem mindig együtt voltunk a srácokkal a barlangban, idén viszont talán beköszönök nekik, ha lesz alkalmam rá. Liamet persze izgatta, hogy előtte, hogyan töltöttem a karácsonyaimat, én pedig azt mondtam neki, hogy egy miniatűr fával, rendelt kajával, rengeteg tejszínhabos kakaóval és filmekkel karácsonyoztam. És mivel lelkiismeret furdalásom volt, hogy hazudtam neki, elmeséltem egy korábbi karácsonyomat is, melyet még otthon töltöttem Miamiben.

- Na, láttál már egy szép fát?

- Még nem – válaszoltam neki.

- Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha vennének egy ilyen kicsit hozzád? – guggolt le az egyik törpe fa mellé és mosolyogva nézett fel rám.

- Aranyos vagy, de Liam nem igazán lennénk ott, és a fa ott csak meghalna. Feleslegesen vágnánk ki. Így viszont, még megnőhet és elviheti majd következő évben valaki más.

- Igazad van – állt fel, majd elém lépett és hosszú csókot nyomott a számra.

Nem sokkal később kiválasztottunk egy nagy, gyönyörű fenyőfát, amit Liam elkezdett kivágni. Eléggé nehezen birkózott meg vele, ráadásul én körbe röhögtem, mert amilyen morgások néha elhagyták a száját, egyszerűen nagyon megnevetetett. Persze, mikor felemelkedett, piros arcán neki is egy vigyor játszadozott. Miután megvolt, ő fogta a fa végét, míg én kesztyűt húztam és megfogtam az elejét. Összevissza szurkált, ráadásul a nevetéstől alig jutottunk el a kasszához, ahol aztán kifizettük és becsomagolták nekünk, hogy autóba tudjuk rakni. Liam kölcsönkérte Niall fekete Range Rover –ét, melyre neki nem volt szükségem, mivel hogy Írországban volt a családjánál. Ahogy Harry és Louis is a családjukkal töltötték az ünnepeket. Így a fa bekerült az autóba, végül pedig mi is.

- És most merre? – kérdezte, amint beültünk.

- Hát nekem díszeket kell vennem.

- Nekem pedig a kacsát.

- Szóval mehetnénk egy bevásárló központba? Mondjuk abba, ami itt van nem messze az autópálya mellett?

- Rendben baby – kötötte be magát, mire én is úgy tettem, ő pedig a gázpedálra lépett.

Nem sokkal később már a bevásárló központ körül köröztünk, hiszen képtelenség volt egy parkolóhelyet találni. Láttam Liamen, hogy kicsit kezdett besokallni, de nem csak ő, hanem én is.

- Tudod mit, te menj és válogass, én pedig amint leparkolok, megyek a húsboltba. Aztán üzensz, ha végeztél, oké?

- Ah, rendben. Üzenek majd – hajoltam hozzá egy csókért, majd kikötöttem magam és kipattantam az autóból. Megkerültem és egy utolsó intés után elindultam a hosszú parkolón keresztül az egyik bejárathoz. Rengeteg ember özönlött be, úgy ahogy kifelé is. A fejemet forgatva indultam meg, miközben egy lakberendezős bolt után kutattam a szemeimmel.

*

Pár órával később két nagy táskával sétáltam ki a lakberendezéses boltból, majd középen megcélozva egy padot, leültem és írtam Liamnek egy sms –t. Nem sokkal később írta, hogy ő is mindjárt végez, és hogy aztán felvesz a főbejárat előtt. A szavaiból levéve, még a húsboltban lehetett, szóval ülve maradtam, hiszen mire az autóért megy, és a főbejárat elé ér, az beletelik egy kis időbe, odakint pedig hideg van. A közösségi oldalakat futottam át, végül sóhajtva elraktam a telefonomat és az embertömeget kezdtem kémlelni. Végül kiszúrtam két lányt, akik sűrűn pillantgattak a telefonjukba, majd rám, de mikor én feléjük néztem, ők megfordultak. Aztán újra vissza és tovább vizslattak engem. Hirtelen olyan volt, mintha mindenki engem nézne, én pedig az arcomhoz kaptam és végig néztem magamon. Se kajamaradék, se hiányos öltözet. Végül felálltam, és kisiettem az épületből. Odakint már sötétedett, hideg szél fújt, így a kapucnimat a fejembe húztam, az egyik kezemet pedig próbáltam a kabátomban elrejteni. A furcsa lányokon gondolkoztam, akik odabent vizslattak. Vagy a blog miatt ismertek, vagy lelepleződtünk Liammel. Mostanában egyáltalán nem ügyeltünk arra, hogy meglátnak –e minket együtt, vagy nem. Persze még mindig félek, hogy mi lesz akkor, mikor kiderül, és mi leszünk a középpontban. Elakartam már mesélni Damonéknak, hogy barátom van, de nem vitt rá a lélek. Egyszerűen nem bírtam kinyögni. És tudom, hogy az egész csak rosszabb lesz, ha a hírekből tudják meg, nem pedig tőlem. Egy részem félti Liamet tőlük, és komolyan volt már olyan, hogy elgondolkodtam rajta, mi lenne, ha normális életem lenne. Ha akármiben is tehetséges lennék, a rabláson és a bajkeverésen kívül, és lenne egy normális állásom, valamint feltétel nélkül tudnám Liamet szeretni. Mennyivel könnyebb lenne minden. De hát nekem sosem volt könnyű semmi. A bajkeverésen kívül persze. Kezdem azt hinni, hogy ilyen elcseszettül jöttem világra, egy elcseszett családban, és mindenért ők a hibások. Amiért én ilyen vagyok. Aztán mindig rájövök, hogy felnőtt vagyok és magamért csakis én felelek. Nem kenhetem a felelősséget a szüleimre, mikor én voltam az, aki elszökött tőlük. Én akartam ezt. Én választottam ezt az életet. Sosem hittem, hogy majd beleszeretek valakibe, akiért képes lennék mindent feláldozni. Erre tessék, megtörtént, most pedig szidom magam, amiért ilyen hülye voltam. Ahhoz pedig túlságosan önző vagyok, hogy kihátráljak ebből a kapcsolatból.

Mikor megpillantottam magam előtt a fekete autót, szinte rögtön bepattantam Liam mellé. A táskát hátra raktam az ülésre, majd bekötöttem magamat és a bőr ülésnek dőltem. A meleg levegőtől megborzongtam, majd lehúztam a kesztyűimet és Liamre pillantottam.

- Na, sikerrel jártál baby? – kérdezte közben pedig rám mosolygott, én pedig elvesztem a pillanatban és csak néztem azt a gyönyörű mosolyát.

- Igen. És te? – kérdeztem, közben pedig lesütöttem a szemeimet, és az ölemben lévő kesztyűvel foglalkoztam.

- Én is. Hazaérünk és neki láthatunk a főzésnek.

- Oké – mosolyogtam rá halványan, majd a fejem az ablak felé fordítottam és azon bámultam kifelé.

- Mi a baj? Történt valami? – kérdezte rögtön aggodalmas hangon, mire felé fordultam, hogy eloszlassam aggodalmát.

- Dehogy, minden oké – hajoltam hozzá, hogy egy puszit nyomhassak szexi, borostás arcára.

Otthon átváltoztattuk a konyhát csatatérré és megfőztünk valamint sütöttünk mindent, amit szerettünk volna. Hulla fáradtan estünk be az ágyba a céllal, hogy tévézünk, de elég hamar álomba szenderültem és Liam nem is keltett fel többet aznap.

Újra az erdőben voltunk, a roskadozó faháztól nem messze, melyet annyira jól ismertem már. Ez úttal nem egyedül jártam az ismerős utakat, hanem Liammel. Most is hangosan dobogott a szívem, mint minden alkalomkor, mikor idejövök. Az arcomon vigyor játszadozott, Liamet nevetve húztam magam után a ház felé. Ujjaink összevoltak kulcsolva, amit imádtam. A kunyhó mögé mentünk, majd Liamre pillantva izgatottan a fára csaptam, hogy a kapcsoló megjelenjen. Beleillesztettem a tenyeremet, aztán magam után húztam a liftbe. Azt kérdezte suttogva, hogy hol vagyunk, hova megyünk, mire én csak vigyorogva elé álltam és hosszú csókot nyomtam ajkaira. Amint leérkeztünk kihúztam a liftből, és megszorítottam a kezét, majd elindultunk a sötét folyosón. Majd kiugrottam a bőrömből, annyira izgatott voltam, így a lépteimet is megszaporáztam. Liammel beléptünk a barlangba. Végig néztem a fiúkon, akik fekete szerelésben mind megjelentek. Felálltak egy félkörbe, és mind minket vizslattak. Miután végig néztem rajtuk, felnéztem Liamre, akinek értetlenség tükröződött az arcán. Homloka ráncba szaladt, majd lenézett rám. Kik ezek az emberek? – formálta a szájával a kérdést, hangot viszont nem adott ki. És hol vagyunk? – kérdezte újból, én pedig elengedtem a kezét, utoljára rámosolyogtam, majd megindultam a srácok felé. Arcukon mindegyikőjüknek egy mosoly játszadozott, akár csak az enyémen. Beálltam szorosan Damon és Taylor közé. Fegyverük, melyek az oldalukra voltak rögzítve belevájtak a húsomba, és nyomták az oldalamat. Liamre néztem és a látványa felülmúlhatatlan volt. Leginkább ijedtséget véltem szemeiben felfedezni, és a szokásos szeretet mellett, mely mindig ott volt, mikor rám nézett, csalódottságot láttam. Hátrálni kezdett, mire mi egyszerre léptünk feléje egy lépést. Az összhang, ami köztünk uralkodott, már –már megfélemlítő volt. Végül mikor szólásra nyitottam a számat, hogy elmagyarázzak Liamnek mindent, Taylor a hatalmas mocskos kezét az arcomra helyezte, orromat és számat lefogva, így még levegőt is alig kaptam. Dylan, Nate és Shane megindultak Liam felé, míg engem hátulról Will fogott le. Kezeimet a hátam mögé vezette és szorosan szorította, egyik lábával az enyém elé állt, így a teljes súlyomat magára helyezte. Visítani szerettem volna, ordítani Liamnek, de egy hang sem jött ki a torkomon, kezdtem megfulladni levegő hiányában, a szemeim újra és újra leakartak csukódni. Láttam amint a három srác elfogta Liamet, Damon pedig egy utolsó pillantást rám vetve lassan Liam felé kezdett sétálni. Will felemelt, Taylor pedig segített neki engem arrébb vonszolni. A fülemben Liam kiáltásai tisztán csengtek, annyira életszerűen, és tisztán, mintha csak mellettem állt volna…

- Chanel!

Szemeim felpattantak, kezeimmel elengedtem a takarót, melybe úgy kapaszkodtam, mintha az életmentő övem lett volna. A szívem szaporán ütődött a mellkasomnak, kapkodtam a levegőt, hiszen olyan érzésem volt, mintha mindjárt megfulladtam volna. Liam riadt tekintetét nem bírtam állni, így lehunytam a szemeimet, csak hogy nehogy még egyszer a pánikkeltő szempárba nézhessek. Fejemet visszaraktam a párnára, nyakamnak valami nedves nyomódott, de egyáltalán nem érdekelt, mibe feküdtem bele.

- Chanel az isten szerelmére, jól vagy? Szólalj meg! Nyisd ki a szemeid – Liam ismerős kezei megérintették a vállamat, majd finoman megráztak, mire kinyitottam a szemeimet. Szinte visszakergetett a rémálomba a barna szempár, mely aggódóan mustrálta az arcomat. – Chanel – simított végig az arcomon Liam, miközben a nevemet suttogta újra meg újra. Magához húzott, közben pedig lefeküdt mellém. Mély levegőt próbáltam venni, de elég szaggatottra sikeredett és ekkor döbbentem csak rá, hogy sírok. Nyüszítés tört fel belőlem, hisztérikusan kapkodtam a levegőt, miközben próbáltam saját magamat lenyugtatni, de nem ment. Liam kezét a fejemre helyezte, majd szorosan magához húzott, míg én az egyik kezemet az oldalára helyeztem és, ha lehet, még közelebb bújtam hozzá. – Shh, itt vagyok. Semmi baj. Csak álom volt – suttogta Liam a fülembe, én pedig magamban ezt kezdtem mondogatni. Csak álom volt.

*

Másnap reggel arra keltem, hogy Liam megmozdult mellettem. Kinyújtottam a kezeimet utána, és el is kaptam a karját. Éreztem, amint visszaereszkedett mellém, majd fél oldalasan rám feküdt, én pedig magamhoz öleltem. Illata bekúszott az orromba, fejét a nyakamba fúrta, majd elmosolyodtam. Felnyitottam a szemeimet és lenéztem rá, izmos keze szorosan fonódott körém, atlétája felcsúszódott a derekán, így pontosan ráláttam a Calvin Klein feliratra. A takaró engem takart, ő pedig azon feküdt, egyik lábát az én lábaim közé rakta, másikat pedig mellé fektette. Így feküdtünk egy ideig, de aztán felemelte a fejét és rám nézett. Az arcára egy halvány mosoly kúszott, mikor egyik kezemet odavezettem. Fejét a tenyerembe hajtotta, majd lehajolt hozzám, és megcsókolt. Lassan csókolt és óvatosan, és mikor elváltunk, homlokát az enyémnek döntötte.

- Jó reggelt – suttogta.

- Szia – köszöntem vissza, miközben próbáltam az ajkaira fókuszálni a tekintetemmel, de nem sikerült, mert a feje annyira közel volt hozzám.

- Pisilni indultam – mondta, én pedig felkuncogtam és nyomtam még egy csókot a szájára.

- Nekem nagyobb szükségem van rád, mint neked a vécére – mondtam, miközben tovább csókolgattam a száját.

- Chanel, tényleg nagyon kell pisilnem – mosolyodott el szélesen, én pedig nagy nehezen elengedtem, és felsóhajtottam. Lábaimat felhúztam, és átöleltem a takarót, miközben figyeltem, hogy miként megy a fürdőszobába. Lecsuktam a szemeimet és élveztem még az álmosságot, mely bennem lappangott, így tudtam csukott szemekkel pihenni. Liam visszajött, lefeküdt az oldalára hozzám közel, én pedig kinyújtottam a kezeim felé. Hozzám bújt, én pedig puszit nyomtam a fejére és a kezemet odaraktam. – Chanel – szólalt meg halkan Liam, mire felhümmögtem még mindig csukott szemekkel. – Boldog karácsonyt! – emelte fel a fejét, én pedig kinyitottam a szemeimet és egyből a mosolygós arcát láttam meg először.

- Karácsony van?

- Igen baby – nevetett. – Nem aludtunk téli álmot.

- Pedig jó lenne – mormogtam, ő pedig felkuncogott. – Boldog karácsonyt – hajoltam hozzá, ő pedig mosolyogva megcsókolt.

- Csináljak reggelit? – kérdezte, én pedig bólintottam.

- Igen kérlek – válaszoltam aztán még egy csókot adtam a szájára.

- Rendben baby – állt fel és kiindult a szobából, én pedig egy ideig néztem utána, aztán a hasamra fordultam és lecsuktam a szemeimet. Fejemet Liam párnájába fúrtam és mélyet szippantottam isteni illatából. Végül meguntam egyedül fent, így felálltam és lecsoszogtam a konyhába. Nem emlékszem, hogy átöltöztem volna, mielőtt elaludtam volna, de valószínűleg Liam átöltöztetett, mielőtt ő is elaludt tegnap este. Egy hosszú pólójában és bugyiban csatlakoztam hozzá, és miután köszöntöttem Watsont, csentem egy epret és felugrottam a konyhapultra, ő pedig mosolyogva nézett rám.

- Te öltöztettél át? – kérdeztem, miközben beleharaptam az eperbe.

- Igen. Tegnap este elég hamar bealudtál.

- Tudom. Csak lefárasztott az ugrálás a konyhában. Viszont alig várom, hogy ma együnk.

- Komolyan várod? – nevetett fel.

- Ühüm – bólogattam hevesen, ő pedig újra megtöltötte a gofri sütőt és lecsukta a tetejét, hogy a tészta megsüljön. - Te mit vársz a mai naptól? – kérdeztem mosolyogva, mire ellökte magát a pulttól és elém állt. A lábaimat a derekára fontam és közelebb húztam magamhoz.

- Hm, nem is tudom. Én csak örülök, hogy veled tölthetem a karácsonyt – mosolyodott el, én pedig megcsókoltam, miközben a hajába túrtam. Ekkor megcsörrent a telefonja, mire mosolyogva elváltam tőle, ő meg oldalra nyúlt és felemelte a készüléket. – Harry az – mondta nekem mosolyogva, majd felvette.

Reggeli után leellenőriztem, hogy az ételekkel minden oké -e, majd Liammel úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egyet sétálni, később délután pedig feldíszítjük a karácsonyfát. Az idő repült, sétáltunk kézen fogva a csípős hidegben, közben nevettünk és nem túl sok figyelmet szántunk a velünk szemben jövőkre.

- Még nem volt alkalmam rákérdezni, de az éjjel valamit álmodtál és nagyon megrémisztettél. Elmondod, hogy mit volt az?

- Nem emlékszem rá Liam, de nem nagydolog. Mindenki álmodik rosszat.

- Baby, nem hiszem el, hogy nem nagydolog – állt meg, mire én is megálltam. – Nagyon rémült voltál, és már csak azért is érdekel, mert az én nevemet kiáltoztad. Kiabáltál és forgolódtál és totál leizzadtál, aztán mikor felkeltél nem néztél rám és sírtál. Sokáig sírtál.

- Nem emlékszem sem az álomra, sem arra, hogy sírtam – hazudtam.

- Tényleg nem? – enyhült meg az arca, én pedig megráztam a fejemet.

- Arra emlékszem, hogy felkeltem és rosszat álmodtam, de már nem tudom, hogy mi volt benne. Vagy, hogy miért kiáltoztam a nevedet.

- Talán lehet jobb is – sóhajtott, majd magához húzott, én pedig átöleltem és a fejemet a mellkasába fúrtam. Állát megtámasztotta a fejem tetején, miközben egyik kezével simogatta a hátamat, míg másik a derekamon pihent.

- Bocsi, hogy megijesztettelek – motyogtam.

- Ugyan Chanel, nem tehetsz róla.

Miután elengedett, elmosolyodott és gyengéd csókot nyomott az ajkaimra, majd tovább sétáltunk a parkban. A téma szerencsére elterelődött és a következő évről kezdtünk beszélgetni.

- Szeretnék januárban visszamenni a házba, ahol kirándultunk.

- Komolyan? – néztem fel rá, az arcomra széles mosoly kúszott.

- Megígértem, nem de? És megtanulunk síelni.

- Annyira jó lenne Liam!

- Akkor leszervezem újra, rendben?

- Oké – adtam az arcára egy puszit, ő pedig szélesen rám mosolygott.

- Szeretnék aztán otthon is sokat lenni. Nem bánnád, ha eltöltenénk pár hetet anyuéknál?

- Dehogy Liam, de, ha gondolod, akkor én maradok Londonban, hogy a családoddal tudj lenni.

- Chanel, ez butaság! Jaj baby, miért gondolod, hogy nélküled szeretnék otthon lenni? Ki sem bírnám!

- Hát nem tudom, csak úgy eszembe jutott – vontam vállat. – Plusz majd tuti dolgoznom is kell a blogon, úgy hogy…

- Igaz. Mindegy, természetesen, mikor lesz időd, jössz hozzám, ugye?

- Igen – néztem fel rá mosolyogva.

- És, um… mi van a te szüleiddel? Mármint nem beszélsz velük karácsony miatt vagy valami? – kérdezte bizonytalanul, nekem meg hirtelen a levegő is megakadt a torkomban. Hogy jönnek ide a szüleim? Hogy jutott eszébe?

- Miért kéne beszélnem velük csak azért, mert karácsony van? – kérdeztem közömbösen, közben pedig próbáltam nem nagyon felhúzni magam a téma miatt, a gátot pedig a fejemben olyan erősen tartani, mint amennyire tudtam. Nem hiányoznak az emlékek.

- Hát… nem tudom. Csak eszembe jutott. Végül is a szeretet ünnepe. Azt hittem, hogy…

- Több éve nem beszéltem velük Liam.

- Több éve? Se egy sms, se egy levél?

- Nem – ráztam meg a fejem. – Nem érdekelnek, oké? Tökéletesen megvagyok nélkülük.

- Még a szülinapodon sem üzentek?

- Fogalmuk sincs, hogy hol lakom.

- Email?

- Nem Liam, a költözésem után, mindent megváltoztattam.

- Oh…

- Ne beszéljünk erről, kérlek.

- Rendben, bocsánat – kért elnézést, én pedig felsóhajtottam és rápillantottam a szemem sarkából. Elgondolkodó arcot vágott, mire puszit nyomtam az arcára, hogy eltereljem a gondolatait. Rá mosolyogtam, ő pedig visszamosolygott rám.

Megfordultunk és visszasétáltunk az úton, amerről jöttünk, eközben pedig próbáltam a Liam által előjött emlékeimet gondosan visszazárni a kis kapum mögé.