[56. - Így adtam egy okot]

Hiii babies,
ugh okay idk hogy számítottatok -e ilyen történésekre pont most vagy egyáltalán lol. But én élveztem írni, tetszik is, szóval remélem, hogy nektek is fog!:3 Ugh ne haragudjatok, hogy késve megy fel a rész, de Magyarországra utaztunk hirtelen, és Beccsut beraktam a blogba, de nem tudta közzétenni a fejezetet nem tudom miért:D Úgy hogy ne haragudjatok, itt a rész!:) Jó olvasást! X♥

Chanel Adele Sangster

Ma a harmadik fotózáson nézem Gigit, akin látni lehet, hogy imádja a munkáját és vérprofi. És nekem is eléggé tetszik ez az egész felhajtás itt. Ahogyan körbe ugrálják Gigit, amilyen profin kisminkelik, a ruhák, amikben pózolnia kell.

Már a vége felé jártak, mikor a zene hangerejét lentebb vették, Gigi felállt a székről, amin eddig ült és felém vette az irányt.

- Gyere csajszi, most te jössz – állt meg előttem és a kezeit felém nyújtotta.

- Tessék? Hova?

- Lőnek rólunk pár fotót, na, gyere már – kapta el a kezem és felhúzott.

- Rólunk? De én…

- Ne ellenkezz, már régen lebeszéltem. Nincs ebben semmi. Megnézzük, mennyire imád a kamera. A képek pedig a tieid lesznek. Azért egyet én is szeretnék majd és, ha te nem szeretnéd, hogy az internetre felkerüljenek, akkor nem fognak.

- De Gigi…

- Nincs de! Gyere – húzott az ezüstös vászon elé mosolyogva. – Héj, vigyorogj a kamerába – mutatott arra, majd átölelt, én pedig mivel nem akartam leégni, azt csináltam, amit mondott. Mosolyogtam a kamerába.

*

Egy óra múlva Gigivel nevetve távoztunk a stúdióból és ültünk be a ránk váró autóba.

- Na, milyen volt? – kérdezte, miközben bekötötte magát és én is így tettem. – Várj, előbb van kedved beugrani egy Starbucks –ba?

- Igen, persze, menjünk – bólintottam.

- Akkor kérem a fővárosba, ott pedig majd egy Starbucks –nál parkoljon le – hajolt előre Gigi, hogy közölje az irányt a sofőrrel is, aki egy bólintással jelezte, hogy tudomásul vette. – Szóóóval – dőlt hátra – milyen volt? – vigyorgott.

- Hááát, jó – nevettem. – Oké, nagyon jó volt! Még sosem csináltam ilyet. És a képek tényleg jók lettek – vigyorogtam, miközben próbáltam elhessegetni azt a gondolatot, hogy mégis mi a franc lett velem.

- Akkor holnap is benne vagy? A fővárosi parkban fogunk fotózni. Egy nagyon jó barátom lesz a fotós. Majd bemutatlak neki. Ő nagyon érti a munkáját, és, ha szeretnéd ezt csinálni, akkor ő a legjobb, akivel csak elkezdheted. De hagylak szóhoz jutni. Ja és holnap remélhetőleg megkapjuk a mai képeket.

- Igaz, hogy nagyon élveztem, de még mindig az a véleményem, hogy ennyi idősen már nem kezdenek el karriert építeni, tapasztalatom sincsen, és nem tudom. Egyszerűen csak nem akarok celeb lenni, érted? Tudom, hogy ez Liam mellett nehéz lett, de már jó ideje titkoljuk a kapcsolatunkat és eddig minden olyan jó volt. Már csak attól ezer feliratkozóm lett, hogy Niall bekövetett Twitteren.

- Teljesen megértelek, de mint már mondtam, nem kell divatbemutatókon fellépned. Nem kell máris a Vogue –nak pózolnod és interjút adnod – mosolygott. – Elég lenne például, ha létrehoznál egy fashion blogot. Vagy Youtube csatornát. Habár azt hiszem a fashion blog hozzád sokkal jobban illene – mosolygott. – Tudod, manapság mennyi pénzt lehet ezzel keresni? Rengetegen csinálják ezt.

- Oké és mi kell egy ilyen fashion bloghoz?

- Hát először is létre kell hozni egy weboldalt, aztán pedig fotók. A véleményed a divatról, a ruhákról, amiket a fotókon viselsz. Utazhatnál is. Ha jól csinálod, hamar rád találnak és leszerződtetnek. Onnantól pedig van munkád – magyarázta. – A cég néha megmondaná, milyen témákban csinálj bejegyzést, vagy ajánlanak néhány dolgot, amiket csinálhatsz.

- És, ha egy cég sem figyel fel rám? Mármint hogy akadna bárki is rám, miután megcsináltam a weboldalt?

- Azt mondtad, hogy lett pár követőd Twitteren Niall miatt.

- Igen.

- Megoszthatnád például ott. A rajongók tuti rácuppannának. Azután pedig terjedne, hidd el nekem. Mi lenne, ha holnap még ruhát és sminket is kapnál? Szerintem simán lőhetünk rólad egy sorozatot egyedül. Lehetne az első bejegyzésed témája.

- A fotózásban benne vagyok, most már csak azért is, mert tényleg jól éreztem magam az elmúlt napokban veled. A blogot pedig még átgondolom.

- Szuper! – vigyorgott boldogan.

A telefonom rezegni kezdett, mire előhúztam a táskámból és mikor megláttam, Shane nevét a kijelzőn, azonnal kinyomtam. Gigi is előhúzta a telefonját, én pedig megkönnyebbültem, amiért nem szólt, hogy nyugodtan vegyem fel a telefont, vagy valami. A telefonom újra rezzent egyet, én pedig lenéztem a képernyőre. Feloldottam a telefont, aztán az üzenetekben léptem, hogy megnézhessem mit írt Shane.

Várunk a barlangban! X

Állt a zöld buborékban, én pedig felsóhajtottam majd lezártam a telefont.

- Gigi, most jut eszembe, hogy vacsorát ígértem Liamnek, mire hazaér a koncertről és még vásárolnom is kell, szóval most a kávé nem fér bele, ne haragudj.

- Oh, semmi baj. Már így sem mentél miattam a koncertre.

- Nem miattad nem mentem, hanem én döntöttem így, hogy ma kihagyom. Tényleg nagyon jól éreztem magam. Holnap a szokásos időben?

- Igen – bólintott. – Hol rakjunk ki?

- Oh, um otthon kitudnátok rakni? Kellene a kocsim.

- Persze! Egyedül úgy sem megyek már.

- Bocsánat.

- Jaj, ne kérj bocsánatot. Én is megyek Zaynhez – mosolygott.

Gigi sofőrje kirakott a házam előtt, elköszöntem Gigitől, majd megvártam, amíg az autó kihajt az utcából, és bementem a házba. Gyorsan lecsekkoltam, hogy minden rendben van –e, majd már be is pattantam az autómba és a barlang felé száguldottam. Leparkoltam a szokásos helyen, majd izgatottan lépkedtem az erdőben egészen a roskadozó faházig.

- Helló Chanel – vigyorgott Nate, én pedig csak mosolyogva lepacsiztam vele, miközben tovább sétáltam a többi srác felé, akik most a hatalmas asztalnál foglaltak helyet.

- Chanel. Meg van már a beosztásod? – kérdezte Damon, mire én megálltam.

- A mim?

- A beosztásod. A Pandoraban.

- A beosztásom? – kérdeztem vissza és egy hajtincsem után kaptam, amit csavargatni kezdtem.

- Még nincs meg? – kérdezte tök normálisan, én pedig megráztam a fejemet.

- Az a helyzet, hogy khm, nem volt még időm bemenni. Jelentkezni – vallottam be, miközben a tekintetemet inkább a konyhai berendezéseken legeltettem.

- Mi van? – állt fel Damon.

- Oké, totál kiment a fejemben! Csak annyi minden történik mostanában – mentem a kanapéhoz, és felálltam rá, majd lehuppantam normálisan.

- Te elfelejtetted, hogy küldetésed van? – indult meg felém, én pedig az alsó ajkamba haraptam.

- Igen – válaszoltam őszintén. – De még ma elmegyek – pattantam fel, de ekkor Damon már mellettem állt. – Ne haragudj – néztem a szemeibe bűnbánóan.

- De kurvára haragszok! Mi van veled, meghülyültél? Hogy felejtheted el, hogy feladatod van? Mégis mi fontosabb, mint a küldetés? – ordította, én pedig egy rezzenés nélkül néztem a szemeibe. A francba, ezt nagyon elbasztam.

- Én tudom, hogy mi lett mostanában Chanelnek fontosabb, mint a banda. Egy másik banda – szólalt meg mögöttünk Taylor, én pedig ökölbe szorítottam a kezeimet. Tuti neki megyek, ha bármi mást is szól.

- Tőled akarom hallani – sziszegte Damon.

- Mondtam, hogy kavarok egy pasival, és majdnem lebuktunk a felesége előtt…

- Hazudik – szakított félbe Taylor, én pedig mély levegőt vettem, hogy lenyugtassam magam.

- Szóval a pasidat választod a rablás helyett? Tudod ez mit jelent Chanel? – kérdezte rémisztően nyugalmasan Damon ahhoz képest, hogy az előbb még hogy felhúzta magát.

- Nem a pasim! Csak szexről szól az egész.

- Akkor nem kéne elfelejtened, hogy munkád is van! Húzzál abba a rohadt Pandorába, és ajánlom, hogy pár napon belül kipakolhassuk azt a kócerájt! – kiáltott fel megint, én pedig őt kikerülve elindultam kifelé.

Dühös voltam Taylorra, de még dühösebb voltam magamra. Hogy a faszba felejthettem el, hogy mennem kell jelentkezni az állásra? Még az önéletrajzomat is megcsináltam a francba már! Hogy mehetett ki a fejemből? Így adtam egy okot Damonnek, hogy gyanakodni kezdjen, Taylornek pedig, hogy kitálaljon Liamről.

A lakásom felé vettem az irányt, majd mikor leparkoltam ott, jöttem rá, hogy a gépem Liamnél van. A kurva életbe!

Liam felé vettem az irányt, és imádkoztam érte, hogy már senki se legyen otthon. Bár az óra még csak delet ütött, Paddy általában egy felé szokott értünk jönni, így minden esély meg van rá, hogy Liam még otthon van. Leparkoltam, majd kiszálltam és gyorsan bementem a kapun. A Liamtől kapott kulcsomat bedugtam a zárba, majd megkönnyebbülve fordítottam el a zárban, hiszen az ajtó zárva volt. És ha az ajtó zárva volt, akkor Liam sem volt már itthon.

Miután kinyomtattam az önéletrajzomat, átöltöztem. Egy sötét kék felsőt vettem fel egy fekete farmerrel, hozzá fekete magas sarkút. Újra csináltam a sminkem, beraktam egy fülbevalót és egy nyakláncot, majd egy fekete Chanel táskába bepakoltam a szükséges dolgaimat. A hajamat egy szép kontyba fogtam össze. Az önéletrajzot egy fóliába tettem, majd leviharzottam az emeletről, bezártam az ajtót, autóba ültem és elindultam az ékszerbolt felé.

*

Még mindig totál ideges voltam, miután kijöttem a hatalmas épületből. Persze, ezt odabent nem mutattam, sőt a lehető legédesebb oldalamat vettem elő a főnök asszisztensének, aki az önéletrajzomat csupán csak egy kupacra dobta, és nem óhajtott tovább foglalkozni velem. Azt mondta, hogy a főnök hétvégen átnézi az önéletrajzokat, utána pedig értesítenek, hogy jönnöm kell –e egyáltalán egy interjúra. Beültem az autómba, és nem tudtam, hogy most mit csináljak. Egy óra volt, Liam estére ér csak haza, tökéletes lett volna, hogy a barlangba menjek a srácokhoz, de mivel magamra haragítottam Damont, és azt sem akartam, hogy Taylor pofája eljárjon, így a barlang is kilőve. Végül céltalanul elindultam valamerre, és mivel tényleg nem tudtam, hogy mit csináljak, így bevásároltam a vacsorához, utána pedig Liam felé vettem az irányt.

*

Egy hónappal később, 2015. október 30., London, Péntek

Áthúztam a fejemen a fekete felsőt, majd összefogtam a hajamat egy szoros lófarokba. A rablások közben is szeretek jól kinézni, így átmentem újra a mély vörös rúzzsal az ajkaimon, majd idegesen a tükörképemre mosolyogtam. Fekete bőrnadrág takarta a lábaimat, melyben remélhetőleg nem fogok fázni. A fekete csizmámat húztam fel, melynek a talpában nyomkövető chip van. Igazán szép darab, a srácoktól kaptam. Minden bevetésen ez van rajtam. Elővettem a fekete táskámat, beleraktam a telefonomat és egy hamis személyit, melyen Penelope Madison Allford állt, mint állnév. Ezzel a névvel jelentkeztem a Pandora –ba is, pár héttel ezelőtt, miután Damon lecseszett, amiért elfelejtkeztem a küldetésről. Végül felvettek, és már kezdhettem is ott dolgozni. Hamar belejöttem a dolgokba, egy csajszi segített leginkább eligazodni az üzletben. Persze Liam erről semmit sem tudott. Végül létrehoztam a blogot Gigi segítségével, melyről beszéltünk, és megvolt az első önálló fotózásom is, ami miatt Liam elmondása szerint nagyon büszke lett rám. Tényleg nagyon élveztem, ráadásul mindenki oltári kedves volt. Az egész stáb ismerte Gigit, ő pedig a legjobbakat irányította hozzám. Lőttek egy fotósorozatot magához a bloghoz, a közösségi oldalakra melyeket posztolni tudok, valamint egy bemutatkozó shootot, melyben London utcáin fotóztak igen drága ruhákban. Ezután napokig írtam a bemutatkozó szöveget, végül mikor készen voltam, posztoltam a blogra. Az első ember, akinek elküldtem az Gigi volt, hogy kikérjem a véleményét. Oda és vissza volt a képekért, valamint azt mondta, hogy a szöveg is nagyon megfogta, és alig tudtam lebeszélni, hogy megossza valahol, hogy az emberek felfigyeljenek rám. Gigi nem értette miért nem engedem neki, és hogy miért nem fogadom el a segítségét. Persze mondtam neki, hogy már nagyon sokat segített és hogy mindent köszönök. Végül leakadt a témáról, melynek örültem és elkezdtük szervezni a második fotózásom. Liamnek féltem elküldeni, hiszen tartottam a véleményétől. Ők és a srácok jelenleg Sheffieldben voltak a turné utolsó koncertein. Fogalmam sincs miért, zavarba jöttem már akkor is, ha Liam felhozta a blog témát, ami elég gyakran volt. Muszáj volt pár mondatot ejtenünk erről bármikor. Ha telefonáltunk, ha FaceTime –oltunk, mindig. Tehát a blog teljességében magyarázatként jött létre Liamnek, melyről Damonék semmit sem tudtak. És azt terveztem, hogy így is maradjon.

Lekapcsoltam a lámpákat, majd leindultam az emeletről. Odalent is lecsekkoltam mindent, majd az összes lámpát lekapcsolva a garázsba mentem, hogy elinduljak a barlangba.

Miután leparkoltam beindultam az erdőbe. Korom sötét volt, mely még jobban fokozta az izgatottságot bennem. Lesiettem a barlangba, ahol a srácok szintén izgatottan vártak rám. Pakolták a cuccokat a hatalmas sport táskákba, én pedig szintén beálltam Shanenek segíteni, mikor Damon magához hívott.

- Mit hoztál magaddal? – kérdezte, én pedig kicipzáraztam a táskámat és kiszedtem belőle mindent. A fegyveremet, a hamis személyit, a maszkot és a telefonomat, melyet rögtön kikapcsolt. Mióta „összevesztünk” azóta úgy kezel, mint egy óvodást. És bár igaza van az ellenőrizgetéseivel, akkor is kurva szarul esik, ráadásul megalázó is. Nem vagyok már holmi kezdő, akinek minden lépésről be kell számolnia a főnökének. Taylor önelégült vigyorától, pedig egyenesen a falnak megyek. Annyira beverném a képét, de akkor azzal csak azt bizonyítanám, hogy bizony neki lenne rólam mit elmesélnie a srácoknak. Damon a szemeimbe nézett, majd visszaadta a telefonomat, én pedig a táskám aljába mélyesztettem. Elraktam a többi dolgot is, majd visszamentem egy szó nélkül segíteni a srácoknak. Tény és való, hogy a legutóbbi balhé óta megváltozott minden. Mármint a balhé óta köztem és Damon között. Egyszer felejtek el valamit, és akkor ilyen nagydobra kell verni. De majd most megmutatom nekik, hogy nem kell egy idióta kezdőnek kezelniük!

Megfogtam az egyik nehéz táskát, majd kiindultam Will után. A ház mellett parkolt a fekete furgon, mellyel az ilyesfajta nagyobb bulikat szoktuk végre hajtani. Beraktunk mindent hátulra, Damon ült a volán mögé, mellé természetesen pedig Taylor. Hátra beültünk a srácokkal, majd elindultunk.

Damon az épülettől tisztes távolságra a szántóföldön parkolt le. Ahogy a kocsi leállt, elhúztam a hosszú ajtót és kipattantam a sötétségbe.

- Körülnézek, aztán pedig szólok az adóvevőn, hogy jöhettek – emeltem fel a tárgyat, a srácok pedig bólintottak.

- Dylan menj vele – szólt Damon mikor megfordultam.

- Egyedül is megtudom csinálni – fordultam vissza.

- Kérdeztelek? Dylan pattanj – szólt durván, én pedig egy vonallá préseltem össze a számat, hogy nehogy kicsússzon valami a számon, amit megbánhatnék. Dylan kiszállt Will mellől, majd együtt elindultunk a poros földúton.

- Chanel, Damon is tudja, hogy megtudod egyedül csinálni.

- Kirabolnám ezt az egész kócerájt is egyedül, de őt valószínűleg ez sem érdekelné. Azért mert egyszer az életben elfelejtettem valamit – morogtam, miközben nagy léptekkel haladtunk. A föld néhol kemény, néhol pedig egészen puha volt a talpam alatt, ami miatt néha kicsit megsüllyedtem, de engem ez sem érdekelt. Valószínűleg annyira trappolhattam, hogy a sarat is felvertem a nadrágomra.

- Egyedül nem rabolhatsz ki egy ekkora épületet Chanel. Ezt te is tudod. És azt is tudod, hogy milyen Damon. Hamarosan elfelejti az egészet. Mindig is te voltál a kedvence.

- Sokkal inkább Taylor, mint én – pillantottam rá oldalasan. – Az a rohadt kutya, ezer százalék, hogy miatta viselkedik így Damon – köptem a szavakat. Eszméletlen dühös voltam, pedig még csak nem is sejtettem, hogy Damon mire készül.

Hála a munkásságomnak, az épület tervrajzát követve körbe jártuk az összes kamerát hátul és oldalt, és mindet lelőttük egy fekete trutyival, mely behálózta az egész kamera elejét, de úgy, hogy még az forogni sem tud. Előre a terv szerint együtt mentünk, de az egyik trutyi félre ment, aminek így hangja volt, ezért az elöl álló járőrök járőrözni kezdtek. Ezért muszáj volt őket már most elkábítanunk, hiszen másképp nem tudtunk volna Damonéknak szólni. Dylan beszélt velük az adóvevőn, mikor Damon közbe szólt, hogy elindulnak, én pedig induljak vissza segíteni a táskákban. Eredetileg nekem kellett volna elintézni a kamerákat is, és várni rájuk, de Damon úgy rángat egy madzagon, ahogy azt ő akarja.

Az úton visszafelé próbáltam magamat mély levegőkkel lenyugtatni, és elmondtam Shanenek, Willnek és Natenek, hogy Dylan hol van, és hogy a kamerák és a kinti járőrök kivannak ütve, így mehetnek. Damon a kocsi hátuljánál várt rám. Amikor benéztem mögé, egyetlen táskát sem láttam így kérdőn pillantottam rá.

- Chanel, mivel késve csináltad meg a feladatodat, úgy döntöttem, hogy nem veszel részt az akcióban. Szállj be kérlek a kocsiba, és várj meg minket – beszélt nyugodtan, nekem meg elkerekedtek a szemeim.

- Mi van? Ugye csak viccelsz velem?

- Nem viccelek. Szállj be!

- Damon nem fogok beszállni! Jogom van veletek menni! Én készítettem elő mindent! Nem hiszem el, hogy kihagynál a legjobb részéből, azért, mert kiment a fejemből leadni az önéletrajzomat.

- Ha nem ment volna ki a fejedből, akkor természetesen részt vehetnél az akcióban, de így nem. Ez a büntetésed.

- Azt hittem azt azzal letudtuk, hogy állandóan ellenőrizgetsz!

- Chanel megingott a bizalmam, ne rontsd tovább, szállj be az autóba!

- Nem! Jogom van ott lenni veletek!

- A főnököd vagyok, és szarok a jogaidra. Azt csinálod, amit én mondok!

- De nem vagyok már kezdő! Egy perc alatt ütöttem ki két biztonsági őrt az előbb!

- Azt együtt kellett volna csinálnunk! Most már a parancsokat is megszeged?

- Tudom, de Dylan mikor a kamerára lőtt, félre ment, így a biztonsági őrök felfigyeltek és muszáj volt őket elkábítanunk, hogy észrevétlenül az épülethez jöhessetek – magyaráztam.

- Balek – forgatta meg a szemeit Damon, majd lecsukta az autó hátulját és elhúzta az ajtót. – Ülj be Chanel. Ne mondjam még egyszer.

- A kurva életbe Damon, nem vagyok kezdő!

- Ez a büntetésed, szóval ülj be abba a kibaszott kocsiba!

Bevetődtem hátulra az ülésre, Damon pedig elhúzta az ajtót, majd kattant egyet, így bezárt a járműbe. Idióta.

Nagyobb balhéknál sosem csukjuk be az ajtókat, pláne nem zárjuk, mert, ha gáz van, gyorsan le kell lécelnünk, és az ajtó nyitogatással csak időt vesztünk. Erre ez a hülye, bezár ide, hogy véletlenül se tudjak utánuk indulni. De nem vagyok hülye. Ha azt mondja, hogy várjak az autóban, akkor biztos, hogy nem fogok a seggemen megmaradni, míg ők kirámoljak az ékszerboltot.

Vártam egy kicsit, hogy biztosra menjek Damon odaért, és éppen behatolni készülnek, majd fogtam az ülés alá elrejtett egyik fegyvert, és elöl az anyós ülésnél lévő ablakot teljes egészében kiütöttem vele. Felhúztam a fekete maszkomat, valamint a fekete bőrkesztyűt, majd a fegyvert a nadrágomba dugtam és kimásztam az ablakon. Rohamos léptekkel indultam meg újra a földúton, és amint egyre közeledtem az épülethez, láttam néhány fénycsóvát bentről. Több, mint biztos voltam benne, hogy már behatoltak és éppen kiütik a biztonsági őröket. Ahogy a Pandora oldalához értem, megálltam az egyik kör ablak alatt, melyet még akkor szúrtam ki, mikor a kamerákat deaktiváltuk. Magason volt, így az ujjaimmal tudtam csak felkapaszkodni az aprócska párkányba. Szerencsére a falnak volt egy kiállása, így arra felkapaszkodtam, majd nagy nehezen felhúztam magam. A fegyverrel újra betörtem az ablakot, mely talán túl nagy csattanással ért földet odabent. Bemásztam, majd leugrottam. A káosz közepében találtam magam. A srácok egy része pakolt, míg Will az elülső bejáratnál őrködött. Taylor a hátsónál, ők pedig túl kevesen voltak a pakoláshoz, így sokkal lassabban haladtak. Ekkor bal oldalt a pult mögött mozgást vettem észre, majd amint közelebb lépkedtem észrevettem egy embert, aki ott feküdt, és nagy nehezen feltérdelt. Elkezdtem felé futni, majd átugorva egy fekete kanapét rávetődtem az emberre. Az öklöm találkozott erős állkapcsával, körmeimmel a húsába vágtam, miközben a csípőmmel próbáltam annyira leszorítani kapálózó lábait, amennyire csak bírtam.

- Mi a fasz?! – ordított fel Damon, majd már hallottam is a lábaik dobogását, amint felénk közeledtek. Felemelkedtem, térdemmel az illető hasába térdeltem, majd mellettem elsüvített egy lövés az áldozatunk kezébe. Felálltam róla, Damon pedig arrébb húzta, míg én letérdeltem a véres padlóra, előhúztam a pisztolyomat és szétlőttem a vészhelyzet gombot, melyet az ember akart lenyomni. A gép nyekkenve adta meg magát, én pedig felálltam és lepillantottam Damonre, aki időközben el is kábította a pasit, majd a lábait egy csőhöz kötötte. Mielőtt még abba hagyhatta volna, és rám terelődött volna a figyelme, a srácokhoz siettem, és elkezdtem további két táskába pakolni a gyönyörű ékszereket. Damon visszaért és folytatta, közben pedig éreztem a tekintetét magamon. Nem büntethet meg újra, még akkor sem, ha szabályt szegtem, hiszen, ha én nem jövök, akkor az az ember ránk hívta volna a rendőrséget, mely nem a legjobb lett volna.

Kipakoltam még két táskát, majd Shanennel, Natel, és Damonnal hátra mentem a raktárba. Az adrenalintól mindenki nagyon gyorsan mozgott, így miután kipakoltunk mindent, rohantunk a nehéz táskákkal az autóhoz.

- Mi a szar? – kérdezte lihegve Taylor, miközben a kilincset ráncigálta.

- Damon nyisd már ki az ajtót! – kiáltottam a srácra, aki ledobta a táskákat és elővette a kocsi kulcsot. Bevágtunk mindent hátra, majd beültünk és Damon már indított is.

- Te kitörted az egész ablakot? – fordult hátra Taylor, én pedig megforgattam a szemeimet. Mintha nem lett volna elég nyilvánvaló. – Izzítod a tüzet kislány – motyogta, miközben visszafordult előre, én pedig lehúztam a fejemről a maszkot és a kesztyűket is. Hátrasimítottam a hajszálakat, melyek felálltak köszönhetően a maszknak, közben pedig a szemeim mindvégig Damonon tartottam, aki vezetett. Az autópályán aztán már Damon nem nyomta annyira a gázpedált. A hiányos ablak miatt kurva hideg volt az autóban, és akár hányszor csak arra gondoltam, hogy Taylor feje mennyire lefagyhat, elkellett rejtenem a vigyoromat. A srácok nem szóltak egy szót sem, ami idegesített. Nem kell csak azért bekussolniuk, mert én megszegtem Damon szavát. Vagy csak én nem éreztem a helyzet súlyosságát?