[58. - Megszegtél minden szabályt]

Hiii,
ugh így visszaolvasva a rész, egyáltalán nem tetszik lol. Tiszta fos lett, szall előre is elnézést kérek érte.:D A rész elejére azért írtam oda a címet, hogy tudjátok az előző rész után megint ugrottunk időben. Omfg, nagyon szépen köszönöm a 40 feliratkozót, észre se vettem és máris ennyien lettünk! Borzasztóan örültem neki, mikort oldalt kiszúrtam a kerek számot!:3 Mindig nagy örömmel olvasom a kommenteiket, szóval ne felejtsetek el pár sort hagyni a mai rész alatt sem, valamint pipálhattok is. Jó olvasást!Xx♥

Chanel Adele Sangster

2016. március 01.

- Ez az csajszi! Most dőlj előre, a bal kezedet rakd a melledhez, kicsit alá – magyarázta Cibs, én pedig tettem, ahogy mondott. – Figyelj előre. Ez az! – újra a kamerába nézett, majd kattintgatni kezdett. – Ééés végeztünk! Csodálatos voltál Chanel – mosolygott a göndör hajú lány.

- Köszönöm szépen Cibelle, alig várom, a legközelebbi fotózást – mentem oda hozzá, ő pedig kuncogva átölelt. Miután elengedett, levettem a kék parókát a fejemről és a sminkes székbe indultam, hogy a paróka alatti hálót leszedjék a fejemről. Egy kis szobába siettem, ahol lecseréltem a gyönyörű ruhákat a sajátomra, majd elköszöntem mindenkitől és kisiettem az épületből. Mint ahogy számíthattam volna rá, három paparazzi is az arcomba vakuzott, mire én lecsúsztattam a hajamról – ami új sötétbarna árnyalatában pompázott – a fekete napszemüvegem, kinyitottam az esernyőmet és az alá bújva próbáltam gyorsan a kocsimhoz sietni. Amint bepattantam, már tolattam is ki a parkolóhelyről, majd a paparazzikra dudálva kikerültem őket, és ráhajtottam a főútra. Levettem a napszemüveget, hiszen az eső szakadt, az csakis a vakuk ellen kellett. Még mindig nem szoktam meg erős fényüket, így hát mostanában állandóan van rajtam egy „napellenző”. Még akkor is, ha esik az eső.

Körülbelül egy hónapja derült ki, hogy Liammel együtt vagyunk. Azóta mindenhova követnek ezek az emberek a hatalmas kameráikkal. Az internet tele van velünk, és a közösségi oldalaim fellendültek. Damonnek elmondtam, hogy együtt vagyok Liammel. Kiakadt, totálisan kiakadt, de megnyugtattam, hogy minden a legnagyobb rendben van, sosem fog semmi sem kiderülni rólam. Mert Shane segített. Neki rögtön azután, hogy Liam kiírta, elmondtam és megkértem, hogy segítsen átnézni minden infót rólam a neten. De ezt eszem ágában sincs Damon orrára kötni, hiszen akkor Shanere is mérges lenne, sőt. Én is be lettem fenyítve, nem akarom Shanet is elárulni.

Tettem egy kört az autópályán, ezzel megbizonyosodva, hogy senki sem követ, majd a barlang felé indultam. Pechemre Shane nem volt lent, mikor megérkeztem, így nincs aki bevédjen Damon előtt.

- Á, a kis sztárocskánk! Jó, hogy jössz – vigyorodott el Taylor, én pedig rá se néztem, hanem inkább egyenesen Damonhoz mentem.

- Itt vagyok, ahogy kérted – álltam meg előtte.

- Ülj le légy szíves – mutatott a székre, nekem pedig erősen meg kellett emberelnem magam, hogy ne forgassam meg a szemeimet. Leültem vele szembe a székre, majd a szemeibe néztem.

- Nem szeretem, hogy ennyire ellenségesen viselkedünk egymással – kezdte, én pedig rendesen meglepődtem. Ezt nem mondja komolyan. – Szeretném, hogy ha újra jó lenne a hangulat idelent közöttünk. Mindnyájunk között – nézett az utolsó mondatánál Taylorre, mire megengedtem magamnak egy kisebb mosolyt.

- De Damon, nem erről volt szó! – emelte fel a hangját Taylor, én pedig tovább néztem Damonre.

- Kértem, hogy dumáljál? Nem. Kuss van – szólalt meg halál nyugodtan, én pedig újra elmosolyodtam.

- Nekem sem jó ez, elhiheted. Utálom, hogy akárhányszor csak lejövök veszekszünk.

- Akkor jó. Éppen ezért gondoltam ki egy újabb akciót, mely újra összekovácsol minket – mosolyodott el Damon.

- Mégpedig?

- Betörünk egy házba. Még hozzá újdonsült barátaidnak valamelyik luxus apartmanjába. Még azt is megengedem, hogy válassz. Tőlem aztán kipakolhatjuk annak a fekete hajú gyereknek is a villáját, amelyik kilépett a bandából.

- Hogy mi van?!

- Tessék? – pislogott rám.

- Nem vagy normális! Hogy gondolhatsz ilyenre? Biztos, hogy nem!

- Azt hittem a parancsokat még mindig én hozom, és nem te – mondta, majd felállt. – Ha te nem választasz, akkor majd én.

- Damon nem teheted ezt velem! Nem törhetek be Liam lakásába!

- Nem is lenne betörés, mivel a barátnője vagy. És különben sem Liamre gondoltam. Túlságosan sok paparazzi legyeskedik ott, mióta kiderült, hogy együtt vagytok. Viszont úgy hallottam, hogy valami Niall éppen Thailandon tengeti a napjait, szóval az ő háza biztosan elhagyatott.

- Oh, nem! Nem, nem és nem! Nem teheted ezt velem! – ismételtem önmagamat újra.

- Bármit megtehetek – tárta ki a karjait.

- Damon kérlek.

- Mi a faszra kérsz Chanel? Örülj, hogy nem szorítok pisztolyt a fejedhez! Kurvára megszegtél minden szabályt! Te láttál már minket csajozni hosszútávra? Ráadásul egy hírességgel? Akivel a lebukás esélye egyenlő a száz százalékkal? Elcsavarta a fejed ez a nyálgép, már gondolkozni sem tudsz józanésszel! A bandában mindig azt nézzük, hogy mi a jó mindannyiunknak! És egy ilyen luxus villa kirámolása azért elég nagy tétel! Esküszöm, rád sem ismerek. Mi lett belőled? – beszélt undorral, én pedig legszívesebben felpofoztam volna, de tartottam tőle. Mert soha nem gondoltam volna, hogy Damon képes lenne megölni engem. Ugyan álmodtam már róla, de a való életben soha sem feltételeztem volna ezt.

- Oh, szóval most már azzal fenyegetőzöl, hogy megölsz? – a szavak kiömlöttek a számból, mielőtt megakadályozhattam volna. – Azt hittem ilyen mélyre sose süllyedsz le.

- Én is azt hittem, de azt viszont nem, hogy majd pont te fordítasz hátat nekünk.

- És, ha megfordulok…

- Akkor hátba szúrunk – fejezte be a mondatomat, én pedig elnevettem magam idegesen, majd sietve kikerültem őket és kiindultam. – A részletek miatt majd üzenek a rezidencia kipakolásáról – kiáltott utánam, én pedig befogtam a füleimet és a liftbe álltam.

Tombolni szerettem volna. Felakartam gyújtani az egész nyomorult faházat. Betörni Damon autójának az ablakait és kilyukasztani a kerekeit. Annyira ideges voltam, hogy legszívesebben hazáig futottam volna. Ehelyett persze beültem az autómba, bekötöttem magam, majd mély levegőket vettem, hogy lenyugodjak, azután pedig elindultam. Magam sem tudom hova.

Egy órát köröztem céltalanul, mikor végül is eldöntöttem, hogy hazamegyek. Liamhez. A fejem megfájdult a sok gondolattól, ráadásul olyan volt, mintha kívülről kalapáccsal verték volna. Próbáltam kiüríteni az elmémet, de egyszerűen nem ment. Folyamatosan azon rágódtam, hogy mi lesz ezután. Damon kiakarja rabolni Niall házát, én pedig asszisztálni fogok neki. És aztán, hogyan nézek Niall szemébe? Mikor az első dolga lesz minket hívni, amint hazaérkezik az üres lakásába. Hogyan nézzek Liam szemébe úgy, hogy ne ordítanám el magam? Én raboltam ki a legjobb barátját, aki most már az én barátom is.

Túl hamar érkeztem meg az ismerős házhoz, viszont a lábaim maguktól léptek a gázpedálra, így hát elhajtottam előtte, majd ráfordultam a következő utcára. Gyáva vagyok hazakotródni, pedig még nem is csináltunk semmit.

Sóhajtva parkoltam le, majd kiszálltam a kocsiból és lezártam azt. Észre se vettem, hogy a járdán egyetlen egy paparazzi sem áll, beviharzottam a kapun, majd be a házba. Lerúgtam a cipőimet, majd a nappali felé indultam.

- Chanel? – kiáltotta Liam a konyhából, majd már felém is sietett. Magamra erőltettem egy fáradt mosolyt és megálltam a nappali közepén.

- Ki más lenne? – kérdeztem mosolyogva, viszont mikor megláttam Liam arcát, rögtön lekonyult a szám.

- Merre voltál ilyen sokáig? Úgy tudom a fotózásnak már vége van több, mint két órája. 

- Oh, um beugrottam egy kávéért a Starbucksba, de um letámadtak a rajongók, szóval nem tudtam egyhamar szabadulni – túrtam a hajamba, majd kikerülve őt a konyhába indultam. A tűzhelyen egy lábasban rotyogott valami, melynek isteni illata volt, ám mégsem jött meg az étvágyam. Kivettem a hűtőből egy vizet és a pultnak dőlve kortyolgatni kezdtem, míg Liam követett.

- Tényleg? És milyenek voltak?

- Többnyire aranyosak – mosolyodtam el.

- Akkor jó – mosolyodott el ő is.

- Bocsánat, de nem tudtam üzenni.

- Semmi baj baby, megértem – ölelte át a derekam, majd hosszú csókot nyomott az ajkaimra. – Milyen volt a fotózás?

- Jó, de elfáradtam és fáj a fejem. Felmegyek és lefürdök – raktam le a vizet, majd kibújtam az öleléséből, ő pedig bólintott.

Felindultam, majd miután letusoltam, és lemostam a tömérdek sminket magamról, mely még a fotózásról maradt rajtam, majd a lábaimra húztam egy fekete kényelmes nadrágot. Bokazoknit vettem fel, hiszen a lábam fázott a kövön, felülre pedig egy fehér Calvin Klein pulóvert. A hajamat egy rendezetlen kontyba kötöttem a fejem tetejére, majd fogtam a telefonomat és leindultam. Egész idő alatt próbáltam a gondolatot kiverni a fejemből, miszerint Damon valamelyik srác villájába akar betörni.

- Kész a kaja. Gyere enni – hallatszódott Liam hangja a konyhából, mely miatt kissé megijedtem és összerázkódtam. Éppen mélyen a gondolataimban voltam, szóval jó, hogy megijesztett.

- Nem vagyok éhes Liam – feleltem, majd a nappaliba mentem és elfeküdtem a kanapén. Kívülre fordulva összehúztam magam magzatpózba, majd felnéztem, mikor Liam bejött.

- Baj van? Nem érzed jól magad? – kérdezte, miközben leült mellém, és kezét az arcomra simította, végül a homlokomra.

- Csak meg fog jönni – fogtam meg a térdeimet, és felhúztam közel a hasamhoz.

- Oh. Kérsz egy gyógyszert?

- Nem, majd később.

- Akkor étvágyad sincs? – sóhajtott fel, én pedig megráztam a fejem. Puszit nyomott a homlokomra, majd felállt és visszament a konyhába. – Hát akkor én eszek.

- Rendben – feleltem, miközben feloldottam a telefonom képernyőjét, majd a híváslistába léptem. Kikerestem Niall nevét, majd hirtelen felindulásból rámentem és hívást kezdeményeztem. Nem érdekel, hány nulla lesz azok után a számlámon. Muszáj vele beszélnem.

Miután jó pár csörgés után nem vettem fel, homlok ráncolva kinyomtam.

- Liam… - kezdtem, amint megláttam őt a nappaliba belépve egy tányérral és pohár innivalóval a kezében.

- Igen?

- Niallnél most hány óra lehet? – kérdeztem tőle.

- Azt hiszem valami hét óra eltolódást mondott – lehelyezte a tányért és a poharat a dohányzó asztalkára, majd leült mellém.

- Jó, de előre vagy hátra?

- Fogalmam sincs – nevetett fel, én pedig vigyorogva megforgattam a szemeimet.

- Akkor azért nem veszi fel a telefont – sóhajtottam.

- Mit szeretnél Nialltől?

- Hát csak úgy felhívni.

- Miért, én már nem vagyok elég neked? – kérdezte és a kezébe vette a tányérját.

- Jaj, te lüke, persze, hogy elég vagy – nevettem fel, miközben újra megforgattam a szemeimet.

Elvigyorodott, majd neki látott enni, én pedig felléptem Twitterre, de hamar meguntam, így bekapcsoltam a tévét, rácsatlakoztam wifire, majd csekkoltam a telefonomon egy sorozatos applikáció segítségével, hogy hányadik évad hányadik része jön a Gossip Girlből.

- Már megint ezt? – nyafogott fel Liam, amint behoztam a nagy képernyős tévén.

- Tudom, hogy te is imádod, csak nem vallod be – vigyorogtam rá, miközben rámentem a következő részre. Válaszul megforgatta a szemeit és előre hajolt az innivalójáért, én pedig elindítottam a részt.

*

Liammel összebújva néztünk meg ezután még két részt, de aztán elege lett belőle, így hagytam, hogy kikeressen valami filmet, amit megnézhetünk. De a film egyáltalán nem kötött le, sőt még idegesített is, így felsóhajtottam, majd a hátamra fordulva felvettem a telefonom és netezni kezdtem. Persze az sem kötött le, így Liamet kezdtem szuggerálni, akinek az egészből nem esett le semmi. Mármint abból, hogy halálra untam magamat, ő pedig egy idióta vígjátékot bámult. De nem is akartam mondani neki, hogy elegem van abból, hogy órák óta itt fekszünk a kanapén és a tévét bámuljuk. Kedvem támadt elmenni a tengerpartra, még akkor is, ha március volt és szinte lehetetlennek véltem azt, hogy belemenjek a vízbe. Bár őszintén bevallom, hogy még életemben nem voltam a tengerparton Angliában, szóval nem is értettem, hogy mi volt ez a hirtelen vágy az oda menetelt illetően.

- Liam – szóltam végül a srácnak. Nem bírtam volna még ki öt percnél többet amint a kanapén kellett ülnöm és egy olya filmet kellett néznem, ami egyáltalán nem kötött le.

- Igen? – kérdezett vissza pár perccel később, míg az ujjaival a lábaimat simogatta melyek az ölében feküdtek.

- El szeretnék menni valami tengerhez – jegyeztem meg hangosan is a gondolataimat. Liam hümmögött, de nem mondott semmit. – Baby?

- Milyen tengerhez szeretnél menni, Chan? – kérdezte kuncogva. – Lassan öt óra.

- Sehova akkor – forgattam meg a szemeim aztán felkeltem ültemből és a konyhába mentem, hogy igyak. Hiába volt a nappaliban is innivaló, mint mondtam, nem tudtam tovább ott ülni.

A telefonomat vittem magammal, így miután öntöttem magamnak alma levet, leültem a pulthoz és feloldottam a készüléket. Beírtam a googlbe, hogy tenger Londonban, majd meglepődve konstantáltam, hogy egy csomó különböző oldalt feldobott. Végül a legelsőre kattintottam rá ahol volt egy lista az összes olyan tengerpartról, ami közel volt Londonhoz. Amelyik a legjobban megfogta a tetszésem, Kelet Sussexben volt, a Camber Sands tengerpart. Egy órára és húsz percre volt a St. Pancrasi vonatállomástól, szóval még nem is volt olyan messze. És hát ha Liam nem akart mellém társulni, akkor elmegyek majd én egyedül.

- Lassan öt óra – űztem gúnyt a srácból meg elváltoztattam a hangom és leugrottam a székről. Visszalépve a nappaliba, Liam hátra vetett fejjel nevetett valamin, gondolom a filmben mondhattak valami vicceset. Tekintetét rám kapta, mikor leesett neki, hogy visszaértem, aztán megpaskolta a kanapét maga mellett, jelezvén hogy üljek le. – Nah, megyek a tengerpartra. Jössz vagy maradsz?

- Találtál helyet ahova lehet menni? – kérdezte felvont szemöldökkel.

- Igen, és ha nem is jössz, majd megyek én egyedül.

- Valóban? – kérdezett vissza amint egy szórakoztató mosoly terült el az arcán. – Még is hogy fogsz eljutni arra a bizonyos tengerpartra, baby?

- Vonattal – forgattam meg a szemeim. – Tudod, nem kell mindig kocsikázni. Lehet tömegközlekedést is használni, ami nem károsítja annyira a környezetet.

- Wow, Chan, mikor lettél ennyire okos? – vigyorodott el megint.

- Most komolyan ilyen bunkón fogsz viselkedni velem?! – kérdeztem totál ledöbbenten. – Fogalmam nincs, hogy mi bajod van, de nem tolerálom, hogy ennyire lealacsonyítasz, és szó szerint kiröhögsz. Annyit kérdeztem, hogy jössz-e velem vagy nem. Egyáltalán nem érdekelt a köcsög beszólásod.

- Héj-héj, mi a fene ütött beléd, Chanel? – kérdezte komolyabban, miközben fentebb ült a kanapén. – Miért vagy ennyire irritált?

- Nem vagyok irritált. Csak nem akarok tovább itthon ülni és ezt az idióta filmet bámulni. Menni akarok valahova, és gondoltam, hogy velem tartasz, de mindegy, nem kell. Megyek egyedül – indultam fel a szobánkba, hogy valami normális cuccot húzhassak magamra és elindulhassak a tengerpartra. Hallottam, amint Liam utánam indul a lépcsőn, mire megforgattam a szemeimet.

Bementem a szobájába, majd elhúztam a gardróbszekrény ajtaját, ahol a ruháim egy része lapult. Kirántottam egy szürke farmert, és egy fehér felsőt, majd mikor megfordultam Liambe ütköztem. Próbáltam volna kikerülni, de elkapta a kezem, és nem engedett el.

- Chanel, ne haragudj, amiért köcsög voltam – mondta, közben pedig ajkait a homlokomra nyomta. – Na, kérlek, ne durcizz – mormogta, miközben tovább csókolgatott, a halántékomat, majd az arcomat, a szám sarkát, én pedig elhúztam a fejemet, mielőtt megcsókolhatott volna, kihúztam a kezem az övéből és a fürdőbe mentem. Hallottam, amint felsóhajt, majd pár másodperccel később már a fürdőszoba ajtónál állt. – Baby, ne haragudj, kérlek, beszéljük meg – hallatszódott az ajtó túloldaláról, de én nem is foglalkoztam vele, csak tovább öltöztem. – Bemehetek? – majd várt, végül lenyomta a kilincset, de én kulcsra zártam. – Chanel, baby, engedj be – kérlelt, én pedig tusvonalat húztam, de elrontottam, így idegesen a tükörnek vágtam, és letöröltem törlőkendővel. Úgy döntöttem, hogy sminkkel se foglalkozok, és majd veszek fel szemüveget, hogy valamennyire takarja az arcom. A hajamat leengedtem a kontyból, majd úgy hagytam, ahogyan a vállamra omlott és kimentem a fürdőszobából. – Chanel – kapta el Liam újra a kezemet, mire felsóhajtottam és felé fordultam.

- Mi van? – kérdeztem, miközben szép barna szemeibe néztem.

- Ne haragudj, amiért egy bunkó köcsög voltam. Jöhetek veled? – kérdezte, én pedig elpillantottam a szemeitől, és vállat vontam.

- Ha akarsz – motyogtam halkan, és felkaptam a fekete bőr hátitáskám. Beleraktam a telefonomat, a pénztárcámat, közben pedig fél szemmel Liamet néztem, hogyan öltözködik.

- Mennék vonattal, de nem hiszem, hogy olyan jó ötlet. Kocsival egyszerűbb lenne.

- Oké.

- Chanel, kérlek, ne haragudj.

- Nem haragszok.

- Akkor nem így viselkednél.

- De tényleg nem haragszok – fogtam a kezembe az egyik napszemüvegemet.

- Akkor mosolyognál.

Rávicsorítottam, mire felnevetett és megrázta a fejét, én pedig elindultam le. Felvettem ezüst- fehér színű Adidasomat, és a garázsba indultam. Levettem a kulcsot a tartóról, és beültem Liam autójába. Nem sokkal később már jött ő is, és beült a volán mögé.

- Bezártad a házat? – kérdeztem.

- Igen – felelte, én pedig bólintottam és felhúztam a lábaimat törökülésbe. A fejemet az ablaknak döntöttem, majd felvettem a szemüveget, mikor Liam szólt, hogy a kapu előtt két paparazzi van. Lentebb csúsztam az ülésen, de persze nem tudtam teljesen eltűnni. Viszont a sötétített ablakoknak hála, oldalról nem igazán tudtak lefotózni. A szélvédőn keresztül néhányszor a szemünkbe vakuztak, majd miután a kövesúton voltunk, Liam el is hajtott. A biztonsági őrök a ház előtt vigyáztak arra, hogy a kapuk zárva legyenek, és egy paparazzi se jusson be a házba. – Beírod a gps –be a címet? – kérdezte, én pedig bólintottam, és elővettem a kesztyűtartóból a gps –t.

Két óra múlva leparkoltunk a tengerpart előtti parkolóban, majd kiszálltunk, és amint a távolban lévő, vadul hullámzó vízre pillantottam, elmosolyodtam. Liam megfogta a kezem, majd együtt indultunk el a homokban a part felé. A nap gyéren sütött, a víz vadul hullámzott és csapódott szikláknak, engem pedig egy kis megnyugvás járt át. Liamhoz bújtam, mire mosolyogva puszit nyomott a fejemre, és kezét a derekamra csúsztatva sétáltunk tovább.