[34. - Témánál vagyunk]

Hii babes,

újabb Liam szemszög, yey!:3 Nos mikor írtam a részt, átugrottam Niall partyján történt eseményeket, amit most már eléggé bánok. Remélem azért tetszeni fog a rész, ami így átolvasva talán kicsit kusza lett.:D Mindegy, nem szeretnék semmit sem előre elmondani, olvassátok el, és mondjátok meg ti, milyen lett.:) Oh és roppantóan örülök a négy kommentnek, valamint annak is, hogy visszatértetek a pipáláshoz lolz.:3 Bártan használjátok most is őket, haha.:D Jó olvasást!Xx.♥

Liam James Payne

Mocorgásra ébredtem, és ez a mocorgás egészen közel, mellőlem származott. Amit először érzékeltem, az Chanel illata volt, amit másodjára, az a kezem a bugyija kezdeténél és harmadjára pedig azt, hogy néz engem. Akaratlanul is mosoly kúszott az arcomra, mire felsóhajtott és fejét a nyakamba temetve felém fordult. Nem szólt egy szót sem, de tudom, hogy arra gondolt, hogy sajnálja, amiért felébresztett. Én igazából egyáltalán nem sajnálom, sőt. Nem bírok tovább aludni, és a szemeimet is fel kell nyitnom. Látnom kell ezt a gyönyörűséget, aki itt fekszik mellettem.

Noha majdnem megvakultam az erős fénytől, ami akkor ért, mikor elhatároztam, hogy látni akarom Chanelt, de egyáltalán nem érdekelt, mikor megpillantottam őt. Fejét azóta vissza rakta a párnára mellém, szemei csukva voltak, haja óriási zuhatagként terült el mindenfelé. Tudom, hogy nem aludt, de olyan békésen nézett ki, hogy kezdtem benne kételkedni. Teljesen sima volt az arca, és annyira gyönyörű, hogy nem akartam hinni a szemeimnek. Piros ajkai hívogatták az enyéimet, ám nem volt bátorságom megcsókolni. Halványan emlékszem valami fogadásra és ajkakra, ám nem vagyok benne biztos, hogy a két emlék a tegnap estéről egybe kapcsolódik, avagy nem. Abban sem vagyok biztos, hogy Chanelel fogadtam –e, vagy Harryvel. Azt pedig már végképp nem tudom, miféle őrültségre bólintottam rá, és, hogy ki vesztett.

- Jó reggelt – suttogta, és ekkor vettem észre, hogy felnyitotta a szemeit, és már ő is engem nézett.

- Jó reggelt – mosolyodtam el, és a másik kezem a hátára csúszott ezzel közelebb vonva magamhoz. – Hogy aludtál? – kérdeztem.

- Nagyon jól. És te? Ne haragudj, hogy felébresztettelek.

- Nem haragszom baby – nyomtam puszit sima arcára.

- Fáj a fejem – nyöszörgött, én pedig kicsit erősebben nyomtam a számat homloka ellen.

- Aki tegnap este csak úgy gurította le a koktélokat… - mormogtam mosolyogva, mire még egyet nyögött.

- Te is ittál! Neked nem fáj? – pillantott fel rám.

- Nem – mosolyogtam jó kedvűen. – És mivel nekem nem fáj, neked pedig igen, lemegyek és készítek neked egy isteni reggelit, aztán pedig felhozom és megesszük ketten. Mit szólsz?

- Hm, benne vagyok – motyogta, én pedig elvigyorodtam és megint megpusziltam, majd felültem. Felálltam, kimentem a fürdőbe pisilni és megmosni az arcomat, majd mikor visszaértem, Chanel a takarók és párnák mögül nézett rám édesen mosolyogva. – Lehetne, hogy előbb felhozol egy szem gyógyszert?

- Itt is van a fürdőben, várj, hozom – fordultam vissza, majd a tükrös szekrényből elvettem a dobozt, kivettem egy szemet, aztán pedig engedtem vizet az üvegpohárba és kivittem Chanelnek. Mikor meglátott, felnyomta magát az ágyon, takaró takarta az alsó testét, ám az egyik fehér pólóm, amit viselt, tökéletesen engedte látni mellei körvonalát, és ágaskodó mellbimbóit.

Nagyot nyelve nyújtottam át a poharat és a gyógyszert, melyet rögtön bekapott és lenyelt a vízzel együtt. A poharat visszaadta nekem, majd vissza zuhant az ágyba és lábai közé vette a takaróm egy részét.

- Köszönöm – mosolygott édesen, én pedig megfordultam és visszavittem a poharat.

Ha kiszúrná a merevedésem, foghatom arra, hogy reggel van, nem?

- Mindjárt jövök a reggelivel – néztem rá, ő pedig válaszul hümmögött egyet. Arcát nem láttam a takarótól, így kimentem a szobából. Olyan izgalmi állapotba hoz a látványa, hogy nem bírok egy szobában maradni vele, ha tudom, hogy nem támadhatom le.

Bacont sütöttem és tojást csináltam. Egy nagy tálcára raktam a két tányért, valamint két pohár narancslevet és pár szelet pirítóst, meg természetesen evőeszközt. Ezzel indultam fel Chanelhez, aki már az ajtót vizslatta és felcsillantak a szemei, mikor meglátott

Felnevettem reakciójára, mire elpirulva felült és kezével a takarót markolászta.

- Remélem ízleni fog – raktam le az ölébe, majd én is bemásztam mellé és beleharaptam a pirítósába, amit ő készült a szájába tenni. Felkuncogott, majd mindketten neki láttunk a tojásnak és baconnek.

Reggeli után lustálkodtunk egymást bámulva még az ágyban, majd Chanel felállt és megfogta a tálcát is.

- Rá ér még elmosni – nyöszörögtem, hiszen igazán nem akartam, hogy le menjen és neki álljon a konyhámban takarítani. – Chanel, most miért mész? – nyújtottam el a nevét nyávogva, mire ő az édes kuncogásával jutalmazott.

- Ideje ki kelni az ágyból, nem? Már dél van. És utálom, mikor a kaja maradék rászárad a tányérokra.

- Azért van a mosogató gép, hogy elvégezze a munkát, nem? – mormogtam a párnába.

- Inkább kelj ki te is az ágyból – mondta mosolyogva, noha gyönyörű szájgörbületét nem láttam, de kihallottam a hangjából.

Hallottam, amint leindult a lépcsőn, majd egy sóhaj szakadt ki belőlem, felálltam és utána indultam. Ekkor ugrott be a tegnap este egyik része, mikor Chanelel valamilyen szobában kötöttünk ki. Az már reggel világos volt számomra, hogy nem feküdtünk le, de közel álltunk egymáshoz, és átölelt, valószínűleg ekkor békülhettünk ki, habár még mindig nem tudom, miért voltunk rosszban.

- Gondolhattam volna – horkant fel egy ismerős hang, nekem meg kétszeresére nőttek a szemeim. – Tudod, sejtettem, hogy az egyik fő ok, az te voltál, amiért szakított velem Liam, de nem gondoltam volna, hogy majd itt talállak meztelenül a konyhájában.

- Kinek mit takar a meztelen szót. Nekem az anyaszült meztelenséget, de ha neked már alsónemű és egy póló meztelennek számít, akkor talán neked kellene elgondolkoznod, miért is szakított veled Liam – vágott vissza halál nyugodt hangnemben Chanel, én pedig lehunytam a szemeimet, a hajamba túrtam, és leszaladtam a lépcsőn.

- Mit keresel itt Sophia? – vágtam a közepébe, mire Chanel megállt és felém fordult teljes testével és csendben pillantott rám.

- Szia Liam – kúszott halvány mosoly a szájára, majd el is tűnt onnan. – A kulcsommal jöttem be – mutatta fel.

- Úgy érted az én kulcsommal. Nem tudtál volna felhívni, mielőtt jössz?

- Akkor nem engedtél volna be.

- Úgyis bejöttél volna a kulccsal nem? – horkantottam fel, mire ő lesütötte a szemeit, csak hogy, már egyáltalán nem tudott meghatni. – Mindegy, ilyen többet nem fordul elő, mivel gondolom jöttél azokat visszaadni – nyújtottam ki felé a kezemet, és vártam, hogy a tenyerembe helyezze a kulcsot.

- Nézd Liam, én azért jöttem, mert hiányzol – kezdte halkan, mire én megráztam a fejemet, ezzel belé fojtva mondanivalóját.

- Nem érdekel, Sophia. Kérem a kulcsomat, és menj el.

- Mit keres itt ő? – mondta, figyelmen kívül hagyva a kérésemet.

- Mi közöd van hozzá? Sophia, add ide a kulcsaimat és menj el! – szólaltam fel kicsit erélyesebben, mire levette a kulcsaimat az övéről, és a kezembe nyomta. – Kösz. Nem akarok több kellemetlen látogatást, felfogtad? Nem érdekel a magyarázkodásod, se semmid, nem akarlak többé látni, szóval ne zaklass. És most menj el – engedtem le a kezemet a kulccsal, ő pedig megfordult és kiment az ajtón. A nappaliba mentem és az ablakból figyeltem, amint a kocsijába ül és öt perc után elhajt vele. Megráztam a fejemet, felszaladtam az emeletre, melegítő alsót és felsőt húztam magamra, majd visszamentem az előszobába. Felvettem a sportcipőmet, majd kitártam az ajtót és lementem a lépcsőn. Kis ösvényen végig haladtam, majd kezemet a hideg fém kilincsre helyeztem, és kinyitottam a kaput. A házamnak a tövében megpillantottam az egyik biztonsági őrt, aki egy társával állandóan itt van, hogy, ha a rajongók, esetleg riporterek megrohamoznának, legyen valami menedék számomra, kifelé a házból, vagy csupán, legyen, ki rendet tesz idekint.

Ahogy közeledtem felé, vettem észre, hogy Daniel van most éppen szolgálatban.

- Szervusz, Daniel! – köszöntöttem, majd meg is álltam előtte.

- Hello Liam, mi újság? – kérdezte mosolyogva, és a kezét nyújtotta, majd kezet is fogtunk.

- Gondolom láttad itt az előbb Sophiát. Róla szeretnék beszélni.

- Hallgatlak.

- Nem régen szakítottunk, és ma vissza adta a kulcsait, de csak nehezen, úgy hogy szinte biztos vagyok benne, hogy még jó párszor meg fog lepni a hirtelen felbukkanásaival, noha bejönni már nem tud. A kapunak a szám kódját is megfogom változtatni hamarosan, hogy biztosan kívül maradjon. Értesítőt majd kaptok róla Walterel természetesen. A kérésem csupán annyi lenne, hogy, ha felbukkanna Sophia, ne engedjétek őt be, akármennyire is megható jelenetet ad elő.

- Rendben, persze. Így lesz.

- Megcsalt, szóval nem szeretném többet meglátni.

- Hűtlen nők! Sajnálom, haver.

- Nem fáj annyira. Vagyis, jól vagyok. Egyre jobban – mosolyodtam el, majd a ház felé biccentettem. – Chanel bent van, valószínűleg többet fogod mostantól őt itt látni. Habár erről ő még nem tud – mondtam vigyorogva, mire Daniel is elmosolyodott és bólintott.

- Rendben Liam. Sok sikert az új kapcsolatodhoz.

- Kösz tesó – veregettem meg a vállát, majd újra kezet fogtunk és visszaindultam a házba.

- Liam? – hallottam Chanel hangját, amint becsuktam magam mögött az ajtót és összerázkódtam. Egyre hidegebb van odakint.

- Itt vagyok. Ne haragudj, csak el kellett valamit intéznem a biztonsági őrrel odakint.

- Minden oké? – jött ki, majd megállt előttem, szemei komolyan csillogtak, apró kezeit az enyéimbe csúsztatta.

- Persze, minden rendben. Sophia nem fog többet bejönni a házba, csak úgy. Meg kell változtatnom a kapu kódját – ráncoltam össze a homlokom, mire ő elmosolyodott és puszit nyomott az arcomra.

- Tudod, hogy szuper édes, mikor így ráncolod a homlokod? – vigyorgott, mire én is elvigyorodtam.

- Édesnek tartasz?

- Igen – kuncogott, mire én is puszit nyomtam az arcára, majd elengedtem és az emeletre indultam a telefonom és gépemért.

Azokat összeszedve jöttem vissza le Chanelhez, aki az egyik bárszéken ült és narancslét szürcsölgetett.

- Fáj még a fejed? – nyújtottam felé a kezemet, mire ő lerakta a poharat, megfogta, majd a nappaliba húztam a kanapéra.

- Igen – biggyesztette le az ajkait, én pedig alig bírtam onnan elszakítani a tekintetemet. – Arra gondoltam, hogy vacsorát főzhetnénk mi. Tudod, mint még mielőtt elmentetek turnézni.

- Oh, igen, emlékszem – vigyorodtam el, miközben bekapcsoltam a laptopot.

- Már körül is néztem, de nem sok minden van, úgy hogy úgy gondoltam kicsit később elmegyek vásárolni.

- Mennék veled babe, de akkor ezer kép készülne rólunk és mindenki kérdezgetné, hogy ki vagy. Tudom, hogy ezt még nem szeretnéd – simogattam meg az arcát, ő pedig az alsó ajkába harapva bólintott. – Mi jót főzünk majd?

- Én halra gondoltam, párolt zöldségekkel, meg, ha akarsz hozzá, rizzsel. Elég vega kaja, de én ezt kívánom, és szeretem is – mosolygott.

- Oké, jó lesz, de rizs is kelleni fog – vigyorogtam.

- Gondoltam – nevetett fel.

- És lesz desszert is? – pislogtam rá szépen.

- Igen, már kitaláltam, hogy mi lesz.

- Mi? – csillantak fel a szemeim.

- Meglepetés – húzta fel a lábait és átölelte azokat.

- Na, ne már!

- De igen – vigyorgott.

Később felhívtam a biztonsági záras szolgáltatót, és megváltoztattam a főkapunak a belépő kódját. Utána Chanel felöltözött a tegnapi ruháiba, majd elindult, hogy előbb haza megy átöltözni, utána pedig bevásárol a vacsoránkhoz. Nem adtam neki pénzt, hogy abból fizesse a dolgokat, amiket vásárolni fog nekünk, hanem majd, ha visszaért, akkor megnézem a számlát és kifizetem neki.

Neten szörföltem, közben pedig bekapcsoltam a nagyképernyős tévét is. Több óra is eltelhetett, de Chanel még mindig nem volt sehol. Besötétedett, és már éppen megakartam csörgetni, mikor csengettek. Leraktam a telefont és feltápászkodtam, majd az ajtóhoz mentem és az apró gardróbba benyitva megnéztem a monitoron, ki jött. Lou állt a kapu előtt, így megnyomtam a zöld gombot, és kitártam a bejárati ajtót, majd ott vártam őt. Hol lehet Chanel?

- Szia, Louis – vigyorogtam.

- Csá, mi a pálya? – pacsiztunk le, majd becsuktam mögötte az ajtót. Lerúgta sport csukáját, felakasztotta kabátját és szürke sapkáját is levette a fejéről.

- Semmi különös, pihenek.

- Egyedül vagy? – mentünk a nappaliba.

- Igen.

- Reméltem.

- Louis, mi bajod van Chanelel?

- Témánál vagyunk – sóhajtotta. – Lehetek őszinte?

Válaszul bólintottam.

- Unszimpatikus. Egyszerűen csak böki a csőrömet. Nem bírok vele egy szobában úgy lenni, hogy ne szóljak be. Tudom, hogy ez új tőlem, de tényleg így van. Valami veszélyérzetem iránta, és bosszant, hogy nem tudok rájönni, miért. Furcsa nekem, és tényleg nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Meg bosszantott az is, hogy egyre jobban elcsavarta a fejed. Miközben Sophia a barátnőd volt. Szóval, a barátnőd kilométerekre tőled otthon van, és várja, hogy jelentkezz, ami így utólag visszagondolva, már nem is igaz, te pedig csajoztál. Istenem, hányszor az ágyadban kötött volna már ki, ha én, vagy valamelyikünk nem lép közbe.

- Csak, hogy tisztázzuk, ez még most sem történt meg! Sőt, ő mondta, hogy várjunk, mivel, mégis csak most léptem ki egy párkapcsolatból. Teljesen hamisak és alaptalanok az érzéseid iránta. Szeretném, ha próbálnád őt megkedvelni.

- Én próbálkozom Liam, de most is ideges lettem, amint megérkeztem, mert volt egy olyan sejtésem, hogy itt lesz.

- Itt is aludt. És jönni is fog vissza. Elment bevásárolni a vacsorához.

- Azt hiszem szerencsésebb, hogy elkerültük egymást.

- Rosszul esik nekem Louis, hogy ilyen negatív véleménnyel vagy róla, miközben egy csodálatos lány. Miért nem ismered meg jobban? Rájöhetnél, hogy kedves, aranyos, jószívű és nagyon jó barát.

- Annyira jó, hogy beleszerettél – horkantott fel.

- És, ha igen akkor mi van? – kérdeztem, és kezdtem én is ideges lenni. Nagyon, nagyon nem tetszett, hogy Louis ilyeneket mondott Chanelről.

- Nem tudom Liam. Más vagy.

- Mi az, hogy más vagyok? – kérdeztem hitetlenkedve. – Körül tudnád ezt nekem írni? Mert én rohadtul nem értem!

- Egyszerűen csak más vagy! Chanel teljesen elcsavarja a fejedet!

- De neked ez miért baj? Komolyan nem értelek Louis. Csak arra kértelek, hogy próbáld megismerni. Nem értem, hogy legjobb barátként, miért nem kérhetlek meg ilyesmire.

- Nehéz elmagyarázni, miért érzek így, de egyszerűen így van, és kész! Nem fogom megkedvelni, mert, mint már mondtam, veszélyérzetem támad, ha a közelébe vagyok. Én, csak megakarlak téged védeni.

- Mitől Louis? Mitől? Mikor Chanel semmilyen okot nem adott rá, hogy így érezz!

- Nem akarom, hogy ő legyen a barátnőd!

- Ez kész röhej! Tudod mit? Ha tetszik neked, és mindezt féltékenységből csinálod, akkor itt az ideje kitalálnod nekem! De arra ne számíts, hogy lemondok róla!

- Egy frászt tetszik nekem! – mordult fel. – Én csak nem akarom, hogy átvágjon! Hogy az legyen a vége, mint Sophiával. Sőt, valami még rosszabb!

- A rohadt életbe Louis, komolyan hasonlítgatod Sophiát és Chanelt? – kiáltottam dühösen.

- Igen, komolyan hasonlítgatom őket! Egyik sem jobb, mint a másik! Mindkettő egy hazug és számítós ribanc! Tudod nagyon jól, hogy vigyáznunk kéne az ilyen dolgokkal, mert nincs olyan életünk, mint más átlagos srácoknak! Erre te felszedsz részegen egy nőt, azt se tudjuk, hogy ki ő, honnan jött, munkája sincsen, csak pénze, mivel rohadtul megvett egy több száz fontba kerülő cipőt a legjobb barátunknak! Nem lehetsz ennyire naiv! Nyisd már fel a szemeidet, és vedd észre, hogy Chanel nem az, akinek mondja magát!

Amint befejezte hallottuk a bejárati ajtót becsapódni, én pedig dühösen felpattantam és kimentem, hogy megnézzem ki az. Chanel a bevásárló táskákat az ajtó előtt hagyva rontott ki a kapun.