[32. - Mégis hogy sikerült ez Payne?]

Hiiii,
Liam szemszög yes.:3 Azt hiszem a mai rész inkább Lirryről szól, noha Chanel is felbukkan benne és Lanelből sincs hiány.:3 Omfg újabb olvasóval bővültünk, immár 34 -en vagyunk, el sem hiszem!!!! Nagy nagy ölelés mindenkinek!♥ A pipákat viszont meglepődve láttam, hiszen már az előző előtti részhez is csak négy, és az előző részhez is négy érkezett. Viszont 3 komment akjlfgadsj.:3 Ne féljetek pipálni, és pár sort írni, minden egyes betűnek örülök!:) Jó olvasást!xx.

Liam James Payne

Délután nagy része tévézéssel és a jól megérdemelt fetrengéssel töltöttük el Harryvel, míg Louis Niallel volt. Úgy beszéltük meg, hogy majd fél kilencre ő hozza ide Niallt, mivel a többi haver, akiket meghívtunk nyolc órára jön. A kaja megérkezett, melyet Harry átvett, és míg én a kanapéról néztem végig, ahogy a rengeteg ételt beszállítják, addig Hazz felügyelt. Mikor aztán a szállítós emberek elmentek, felemeltem a seggem, de csak azért, hogy egyek valami finomat. Ám Harry semmiből sem engedett venni, mondván, hogy ez estére van, és mikor megjön majd Chanel, talán ehetek valamicskét.

Chanel. Chanelel tegnap este beszéltem utoljára. Míg Harry már ötvennyolcezerszer telefonált vele, addig én egyszer sem.

Tudom, hogy csak Niall szülinapja miatt diskurálnak, és amúgy is jóban vannak, de zavart az, hogy Harry állandóan a telefonján csüngött, feltehetőleg Chanel miatt. Mi lesz majd, ha megérkezik? Rajta fog csüngeni? Rá fog tapadni? Esetleg hajtani? Mi van, ha Harrynek pár óra alatt hamarabb sikerül Chanelt ágyba csalogatnia, mint nekem?

Annyira idióta vagyok. Ahelyett, hogy ilyen baromságokon töröm a fejemet, már rég felhívhattam volna. Hiányzik a hangja, a mosolya, a jelenléte. Annyira megszoktam, hogy mellettem van, hogy szinte kétségbeesetten nézek körbe a szobában, természetesen szemeimmel utána kutatva. És tudom, hogy ez egyáltalán nem mutatkozik meg a viselkedésen, hiszen még mindig nem emeltem fel a telefonom, hogy felhívjam őt, de komolyan így érzem. Hiányzik nekem.

Mikor végre megfogtam a telefonomat, magam felé fordítottam és megnyomtam a középső gombot, nem reagált. Megnyomtam megint, akkor sem. Hosszan nyomtam oldalt a gombot, hogy bekapcsolódjon, akkor sem reagált. A fenébe, biztosan lemerült, én pedig észre se vettem.

- Harry, adj egy töltőt – kiáltottam, miközben felültem.

- Találsz a nappaliban – kiabálta vissza, mire körül néztem, majd felálltam. A kandalló mellet tényleg volt egy a földön, így hát oda bedugtam és rácsatlakoztattam a telefonomat, melyen pár perc után fel is villant az alma jel. Akkor csak tényleg lemerült. – Találtál? – jött be, mire én bólintottam, majd leültem a fotelba és vártam, hogy végre bekapcsolódjon a készülék.

Szemeim Harryn jártattam. Egyik kezében a telefonja volt, míg másik az arcán pihent és éppen két ujja közé csippentette alsó ajkát. Egyszerűen nem tudtam elvonatkoztatni gondolataimtól, ahol Chanel és Harry szerepelt együtt. De komolyan, mikor lettek ennyire jóban? És miről beszélhetnek? Annyira megnézném a beszélgetésüket!

- Mit csinálsz? – bukott ki belőlem.

- Erm, egy haverral beszélgetek.

- Ja, értem.

- Most született kisbabája, és küld képet róla.

- Ismerem őt?

- Nem hiszem. Régi család barát – nézett fel egy pillanatra rám.

- Ja – bólintottam, aztán a telefonomért nyúltam. Talán tényleg nem Chanelel beszél. Feloldottam a telefont és a híváslistába léptem, majd ujjamat Chanel nevére nyomtam, ezzel egy időben kihúztam a töltőt, a fülemhez emeltem és kisétáltam a nappaliból. Hatodik és hetedik csengésre sem vettem fel, én pedig nem igazán akartam annyiban hagyni. Hagytam, hogy továbbra is kicsöngjön, de aztán persze hangpostára kapcsolt, én pedig halkan káromkodva kinyomtam. Miért nem veszi fel nekem a telefont?

Visszamentem és visszadugtam töltőre a telefonomat, hogy továbbra is töltse, közben pedig az üzenetekbe léptem és írtam egyet Chanelnek.

„Szia, merre vagy?X.”

Vártam, hogy megcsörrenjen a telefonom, de se üzenet, se hívás nem érkezett. Komolyan ideges voltam, és nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek rá Harrynél.

- Mikor beszéltél utoljára Chanelel?

- Fél órája, miért?

- Mert hívtam, üzentem neki és nem reagál.

- Hát hazafelé ment. Lehet még nem ért haza.

- És veled tudott vezetés közben beszélni, velem meg nem? – szólaltam fel kicsit csípősen.

- Lehet, rendőrök vannak éppen, és nem tudja felvenni. Most miért vagy ideges?

- Nem tudom! – túrtam a hajamba.

- Biztosan fog jelentkezni, amint tud. Nyugi – mosolygott.

- Jó, de én még ma nem beszéltem vele.

- Tényleg? – vágott meglepett fejet bár valamiért nem hittem el, hogy valóban meglepődött.

- Harry, ne baszakodj velem – sóhajtottam fel amint a tenyerembe temettem az arcomat, bár szinte azonnal utána meg is bántam. Nem szabadott volna Harryn csattannia az ostornak, de egyszerűen bosszantott az egész helyzet. – Fogalmam nincs, hogy mit csináltam, amiért ennyire kerül.

- Honnan veszed, hogy csináltál valamit is? És mi az, hogy ne baszakodjak veled? – vont kérdőre.

- Nézd, sajnálom, de úgy érzem, mintha szándékosan nem venné fel nekem a telefont. Elvégre, veled beszélt!

- Szerintem csak túl reagálod – vont vállat. – Figyelembe kell venned, hogy Chanelnek is van magánélete. Arról nem beszélve, hogy rá kellene jönnöd, hogy ő nem a barátnőd, ergo nem kell minden szabadidejét veled töltenie. Azt csinál, amit akar.

- Oké, erre nem tudok mit mondani – adtam fel amint egy keserédes mosoly húzódott az arcomra. Egy részem totál szánalmasnak gondolta az egész helyzetet, hiszen Sophia már régóta nincs a képben, ideje lett volna már lépnem és egy fokkal feljebb emelnem a kapcsolatunkat. De úgy tűnik, nem vagyok rá képes.

- Mi lenne, ha egy kicsit letennéd a telefont és nem azon törnéd a fejed, hogy miért nem válaszol?! – üzletelt velem Harry s én kérdőn néztem fel rá. – Mostanában nem láttalak dalokat írni... és bár lehet, hogy egy kicsit abszurd helyzet, de talán most lenne ihleted.

- És még is miről írnék? Arról, hogy a lány, aki tetszik, szarik a fejemre? Egy számomra érthetetlen ok miatt?

- Ha ennyire biztos vagy abban, hogy okkal kerül téged, akkor legalább próbálj meg rá jönni, hogy mit csináltál.

- Fogalmam nincs, Haz. Fogalmam nincs.

- Tegnap még beszélt veled, igaz? – kérdezte és én bólintottam. – Tehát akkor nem sok minden történhetett. Tulajdonképpen szerintem semmi. De már megint erről beszélünk!

- Mert bosszant!

- Mindketten tudjuk, hogy egy türelmes ember vagyok. De az, amit most csinálsz, kezd igazán az agyamra menni – rázta meg a fejét amint felállt a kanapéról és magamra hagyott. És nem csodálkoztam. Ha nekem lett volna esélyem elsétálni magamtól, én is megtettem volna. Az nagydolog volt, hogy Harry idáig bírta. Niall ilyenkor már az ötödik szelet pizzáját enné, a szobájában elzárva. Louisról nem is beszélve. Ő valószínűleg nem is hallgatna meg, ha tudná, hogy Chanelről van szó. Úgy hogy hálásnak kell lennem, amiért Harry meghallgatott és még jó tanáccsal is ellátott. Bár nem igazán értem, hogy miként tudnék ilyenkor dalokat írni… Talán neki megy, de amit én jelen pillanatban képes lennék csinálni, messze áll az ő nyugalmas gondolat terelő ötletétől. Viszont annyira tudom magam kontrollálni, hogy ne tegyek kárt Harry házának falaiban.

Egy óra múlva Harry visszatért, és amint hallottam jó kedvűen telefonált valakivel a kertben. Ránéztem, mire megállt és sóhajtott egyet.

- Nyugalom, nem Chanelel beszéltem!

- Hát gondoltam, hogy, ha így lett volna, szóltál volna nekem.

- Haver komolyan, feküdj le aludni. Vagy vegyél egy hideg zuhanyt.

- Előbb zuhany, aztán alszok. Már, ha eltudok.

- Rendben, menj csak – csapott a vállamra, én pedig felindultam, majd a folyosón lévő fürdőszobában levetettem magamról mindent és kíméletlen hidegre állítottam a víz hőmérsékletét. Számat összeszorítva álltam be alá, és álltam ott, ameddig bírtam.

Mikor aztán minden végtagom átfagyott, vacogva elzártam a csapot, törülközőbe bugyoláltam magamat, majd az egyik vendégszobába mentem, ahol a takaró alá bújtam, persze miután a vizes törülközőt ledobtam magamról. Takaróba göngyöltem magam, majd lecsuktam a szemeim és számolni kezdtem, arra várva, hogy elaludjak.

Idegbetegen dobtam le magamról egy kis idő után a takarót, majd Harry szobájába caplattam és egy mackónadrágot halásztam ki a sok farmernadrág közül. Magamra vettem, majd leindultam és morogtam egyet a folyosóra érve, ezzel Harrynek jelezve, hogy ébren vagyok.

- Megvolt a zuhany?

- Meg – mormogtam.

- Használt?

- Kicsit.

- Nem tudsz aludni, ugye?

- Igen – nyúltam be a hűtőbe és kivettem egy sört. Felbontottam, aztán leültem és rögtön nagyokat kortyolva ittam belőle.

- Az az én mackóm?

- Aha. Kölcsönvettem. Majd visszaadom.

- Szét vagy csúszva Liam.

- Majd Chanel összerak – válaszoltam át nem gondolva a szavakat.

- Oh, igen? – terült el Harry arcán egy vigyor.

- Remélem. Ha szóba áll velem.

- Ha nem pedig elég egy –két mosoly, meg forró flört és…

- Ne is folytasd! Szerinte nem tudok flörtölni.

- Tudok róla – nevetett. – Már mondtad.

- Oh, tényleg? Nos, hát elvileg már javult valamit, de még mindig nem az igazi.

- Most, ahelyett, hogy itt idegeskednél, gyakorolhatnál például. Vagy mondtam, hogy ülj le dalt írni. Vagy csak zongorázni.

- Nincs kedvem Harry.

- Oké, akkor… kártyázzunk.

- Kártyázzunk? – vontam fel a szemöldökömet.

- Igen, kártyázzunk. Vegyél ki nekem is egy sört – mondta mielőtt ott hagyott volna, én pedig teljesítve kérését, két újabb sörrel mentem a nappaliba és a kanapénak döntve a hátam ültem le.

- Komolyan kártyázni fogunk? – kérdeztem mikor visszatért és letelepedett mellém.

- Miért ne?

- Hát jó, játsszunk.

- Végre! Ez a beszéd. Tudod mit? Fogadjunk is, csak hogy biztosan ne gondolj Chanelre és legyen miért küzdened.

- Rendben. Miben fogadjunk?

- Ha én nyerek, te… - kezdte – hm, akkor este, mikor már mindenki itt lesz, két feles után meztelenül a medencébe fogsz ugrani.

- De hideg van! És Chanel…

- Chanelnek meg legalább adsz egy löketet – vigyorgott. Van benne valami…

- Oké. Ha én győzök, pedig felállsz a konyhapultra, nyomsz egy sztriptízt Niallnek bokszerben és a végén lehúzod az alsód és megmutatod a feneked – vigyorodtam el én is eme csodás ötletemnek hála, miközben már el is képzeltem Harryt, amint Niallnek táncol.

- A szülinaposnak mindent – nevetett fel Harry, majd kezet ráztunk rá és egyikőnk arcáról sem lehetett levakarni a mosolyt.

Harry és a játék teljes mértékben elterelte a figyelem. Legurítottunk közben jó pár sört is, és talán már órák óta játszhattunk egy menetet, még mindig nem végeztünk. Néha voltak necces helyzetek, de csak Harry számára, gyengén tud játszani. Alig vártam, hogy végre győzzek, hiszen Niall plusz ajándéka Harrytől elképesztő lesz. Persze, eme gondolatok közepette ügyeltem rá, nehogy Harry túlságosan belejöjjön és ott tettem neki keresztbe, ahol csak tudtam.

- Hahó – hallatszódott az előszobából az a női hang, ami megmelengette a szívemet.

- Nocsak, nocsak – pillantott fel rám vigyorogva Harry. – Hello Chanel, gyere csak beljebb – kiáltotta neki. – Nem akarsz felállni és üdvözölni őt? Vagy átbeszélni a dolgaitokat? Esetleg flörtölni? – cukkolt, mikor belépett a nappaliba ő, ragyogó mosolyával az arcán és a szemkontaktust pedig rögtön felvettem velem.

- Sziasztok – mosolygott, majd megállt Harry mellett és úgy tekintett le ránk.

- Hello Chan. Mizu? – kérdezte Harry, és közben láttam rajta, hogy próbálja elnyomni feltörekvő vigyorát.

- Nem sok. Kártyáztok?

- Igen. Fogadtunk is. Ha még egy kicsit elterelnéd Liam figyelmét, az jó lenne, mert akkor én győznék, és meztelenül ugorhatna a medencébe.

- Oh? Szóval még fogadtatok is?

- Anélkül nem lenne elég élvezetes a játék.

- De nem hiszem, hogy még játszanotok kéne. Fél nyolc van. Kéne valamit készülni nem? És ígértél kaját. Éhes is vagyok.

- Igen, én is éhes vagyok. Most egyikünk sem nyert, oké?

- Hő, olyan nincs! Ha feladod Chanel és a kaja miatt, én nyertem!

- De Harry, nem sokára jönnek az emberek – mondtam és félve pillantottam Chanelre, aki szintén engem nézett.

- Jól van, oké. Egyikünk sem nyert – dobta le a lapjait. - De azért jó volt játszani – vigyorgott.

- Igen – álltam fel, majd megfogtam Chanel kezét és kihúztam a nappaliból. Remélem Harry vette a lapot.

- Hé, miért nem vetted fel nekem a telefont?

- Dolgom volt, és le voltam némítva.

- Aggódtam érted.

- Bocsi – motyogta, és nem nézett fel rám, ami kezdett bosszantani, így az álla alá nyúltam és felemeltem a fejét, hogy lássam gyönyörű szemeit.

- Mi a baj?

- Semmi Liam.

- Chanel, mondd el, ha megbántottalak, nem akarom, hogy haragudj rám. Kérlek – simítottam a kezem az arcára, mikor nyitódott az ajtó és Louis lépett be rajta.

Chanel távolabb lépett tőlem, majd megfordult és a konyhába ment, én pedig felsóhajtottam és a hajamba túrtam.

- Ha csak negatívat tudsz mondani, meg se szólalj! – mondtam Louisnak, majd követtem Chanelt a konyhába. Addigra már Harry is bent volt és mosolyogva beszélgettek.

- Na, most már ehetsz! – mondta Haz, én pedig le is ültem mellé, de közben végig Chanelt néztem. Nem hiszem el, tényleg megbántottam, a tudtom nélkül! Mégis hogy sikerült ezt Payne?

Enni kezdtem, de a tekintetem nem vettem le az előttem ülő lányról, aki szintén evett. Azt sem érzékeltem, mikor Louis belépett, csak akkor eszméltem fel rá, mikor Harry felszólalt.

- Niall?

- Niall készülődik. Tudja, hogy megyünk valahova.

- Oh, hát úgy sem lehetne teljesen eltitkolni előle.

- Én is éhes vagyok – ült le Hazza mellé, majd felnyitotta az egyik pizzás dobozt, és elvett egy szelet pizzát. – Te talán aludtál? – nézett rám, én pedig szemöldök ráncolva lenéztem magamra, és akkor esett le, hogy csak egy mackó gatya van rajtam.

- Ja, csak készültem aludni, de nem tudtam.

- Apám, Niall viszont egész nap döglött. Hiába próbáltam kirobbantani az ágyból, nem lehetett.

- Csak gyűjti az erőt az estére – vigyorgott Harry. – Úgyis leissza magát a sárga földig?

- Niall? – szólalt meg kicsit döbbenten Chanel, Harry meg bólintott.

- Nem láttad még Niallt részegen? Huh, akkor ma fogod – nevetett.

Nem sokat fogtam fel az elhangzott párbeszédről, igazából csakis Chanelre koncentráltam. Annyira szuggeráltam, és annyira vártam, hogy rám nézzen. De ez egyszerűen nem történt meg, és miután befejezte a kajálást, Harryvel a nappaliba ment, hogy elkezdjék a minimális díszítést. Louis lelépett még három pizza szelet után, én pedig egyedül maradtam a konyhában, az idióta gondolataimmal és a béna hangulatommal.