[04. - És ez totál úgy hangzik, mint egy...]

Hey guys!:)
Itt is van a negyedik fejezet. Remélem tetszeni fog!:3 Nagyon örülök a pipáknak és kommentnek amik a részek alá érkeznek, soo ne hagyjátok abba, és tartástok meg eme jó szokásotokat, haha!:3♥ Jó olvasást!Xx.

Chanel Adele Sangster

Zaynnel egy igazán kellemes délutánt töltöttünk el együtt. Nem csak kielégítette a vágyaimat egy időre, de még az őrült gondolataimat is elfeledtette velem. Igen, Liamről. És igen, őrült gondolataim vannak vele kapcsolatban.

És, ha már Liamnél tartunk…

- A kávéházban nem tudtam nem észrevenni, hogy Liam nevet írattál a poharadra, baby. Talán barátod van?

- Tessék? Nem, nincs barátom – fordultam feléje, ő pedig elvette a kezét és a fejem fölé fektette.

- Nos, akkor csak egy opció maradt – vigyorgott, nekem pedig a szemöldököm az egekbe ugrott.

- Rajongó vagy, baby.

Most csak viccel velem, ugye? Nyílván ismeri Liamet, amiért erre a következtetésre jutott. Nekem pedig nem maradt más választásom, csak, hogy mindent bevalljak neki.

- Na, jó, honnan tudtad? – motyogtam lesütve szemeimet, csak, hogy hihetőbb legyen az egész. Édesen felnevetett, én pedig óvatosan felpillantottam rá.

- Szóval akkor valamikor engem is szeretned kellet – vigyorgott. – Ó, vagy megutáltál, mint a rajongók nagy többsége, és most csak bosszúból feküdtél le velem, hogy aztán szétkürtöld a világnak, mennyire béna vagyok, még az ágyban is? – vonta most ő fel a szemöldökét, nekem pedig ráncba szaladt a homlokom. Őszintén nem értettem miket hadovált itt össze, bár ezt be nem vallottam volna be neki.

- Nem, dehogy utállak! Egyáltalán nem utállak! Sőt, nagyon is bírlak – bizonygattam neki, aztán felnéztem rá.

- Ó, igen? Ez esetben szerencséd van! – gördült rám, és két kezemet az övéivel lefogva a fejem fölé szorította, mire felsikkantottam. Mocskosan vigyorgott le rám, mire nekem is egy ilyesfajta mosoly kúszott az arcomra.

Hét órakor gördültem fel a kocsi felhajtóra a garázsajtó elé. Már éppen nyomtam volna meg a gombot, mikor észrevettem valami pirosat a bejárati ajtóm előtt. Mi a fene?

Kiszálltam a kocsiból, majd a falban megbújva közelítettem meg a kaput. Óvatosan belestem a mintás rácsok között, majd előbújtam és döbbenten néztem az ajándék kosarat, amire egy piros szívecske lufi volt kötve. Hát ez meg?

Gyorsan beálltam a garázsba, majd a bejárati ajtóhoz caplattam. A kosár teljesen be volt csomagolva átlátszó fóliába, így tökéletesen láttam mi csücsült a fonott kosárban. Egy édes plüss mackó, mellette egy elég drága bonbon, egy kiváló minőségű vörös bor, és egy szál rózsa. A lufira fehérrel rámintázták, hogy „Thank you!”, az édes plüss mackón pedig egy fehér póló díszelgett egy szívecskével és a „Free hugs” felirattal.

Felvettem a kosarat, mikor a kapuban megszólalt valaki.

- Gondoltam, behívsz, és megihatnánk együtt azt a jó bort – mosolygott szívdöglesztően Liam. Ó, te jó ég!

- Köszönöm szépen a kosarat. És cserébe, igen, bejöhetsz, és talán fel is bonthatjuk a bort – mosolyodtam el én is, de közben a szívem hevesen kalapált. Hogy kerül ide már megint? Miért jött? Miért hozta a kosarat? És, ha már a kosarat hozta, miért nem ment el utána?

Elindult felém, én pedig tetőtől talpig végigmértem. Haja tökéletes beállítva, nem úgy, mint legutóbb, mikor láttam. Fekete Adidas pulcsi volt rajta, egy agyon használt farmergatyával és Nike cipőkkel.

- Szia – mosolygott édesen, mikor már előttem állt.

- Szia! Gyere be – álltam arrébb, mire belépett mellettem. – Nagyon szépen köszönöm a kosarat, igazán szép. Bár, nem értem, miért kaptam – nevettem fel, ő pedig követett a konyhába. Igazából vízbe akartam rakni, azt a gyönyörű szál rózsát, és tényleg kibontani a bort.

- Úgy éreztem tartozom ennyivel. És a bor tényleg nagyon jó, szóval önző módon nem akartam kihagyni – kuncogott, én pedig rá kaptam a tekintetem. – És gondoltam beszélgethetnénk, vagy valami – vakarta meg a tarkóját, én pedig szélesen elmosolyodtam. Ennivaló, mikor zavarban van!

- Jól gondolkodtál – mondtam gyorsan, mire visszaesett a keze a teste mellé és rám mosolygott. – De, az a helyzet, hogy még nem ettem semmit, és a gyomrom kong az ürességtől. Szóval, rendelhetnénk kaját. Mit szólsz?

- Oké, rendben, még én sem ettem, szóval, tőlem oké.

- Mit szeretnél?

- Nekem mindegy, megeszek bármit – nevetett aranyosan.

Rendeltem egy megszokott étteremből, amit egyszerűen imádok. A belvárosban helyezkedik el, és az egész fehér színű. Kívül, belül. A falai, a felirat, a bútorok, polcok, felszolgálók öltözéke. És nem csak, mert jól néz ki. Isteniek az ételek, úgy hogy más étterem szóba se jöhet.

- És – kezdtük el egyszerre, mikor letelepedtem a kanapé csücskébe, a kedvenc helyemre, ő pedig nem olyan messze tőlem. Elnevette magát, és az én arcomra is egy idióta vigyor ült ki.

- Mondd csak – mosolygott.

- Nem volt gond, a kimaradásod? Úgy értem, a barátnődnél.

- Hát, nehéz menet volt. De kibékültünk – mosolygott.

- Akkor szerencséd van – bólintottam vigyorogva, mire ő követett és utánozta a mozdulatsoromat.

- Igen. Na és, te gondolom, egyedül élsz ebben a szép házban…

- Ó, igen. Szeretek egyedül lenni. A másik az pedig, hogy barátom sincs.

- És család? – tapintott rá, az egyik legérzékenyebb témámra. Nem szerettem a családomról beszélni, nem is igazán szoktam. Ha tehetem, kerülöm a témát, ha pedig mégsem jön össze, akkor gyorsan lezárom. A magánéletem ezen, része nem tartozik senkire, csakis egyedül rám.

Az egyetlen ember, akit teljesen beavattam pedig Damon. Őt, muszáj volt, hisz’ ő a bűnszövetkezet feje, a főnök, ő mindent tud, mindenkiről. Előle nem titkolhatok semmit, tehát alap, hogy tud a dologról.

- Nem tartom velük a kapcsolatot – mondtam gyorsan, és nem pillantottam rá, ő pedig vette is a lapot, és többé nem kérdezett róluk.

Ami azt illeti, vele szemben, én őt jól kifaggattam, úgy nagyjából mindenről. Mikor délután Zaynnél szóba került felmerült bennem valami olyasmi, hogy egy bandában voltak, ám mégis meglepődtem, mikor Liam erről mesélt. Tulajdonképpen kikezdtem az egyik legjobb barátjával. Ha még most Zayn olyan köcsög is, hogy nem áll szóba velük. Éppen ezért reménykedek abban, hogy Zayn többet nem fog erről kérdezősködni. Mert rajongónak neveztem magam, én meg azt se tudtam, hogy egy bandában voltak.

Liam hatalmas mosollyal az arcán mesélt végig, melyet öröm volt nézni. Komolyan ez a srác tele van boldogsággal, és, ha ő mosolyog, nekem is kell. Hihetetlen mennyire pozitív, és hogy ennyit tud mosolyogni. Azt hiszem, kezdem érteni, miért szeretik annyira, pedig, még nem is hallottam énekelni.

Mikor megjött a vacsoránk, nagy nehezen elszakadtam Liamtől, és a fültől fülig érő vigyorától. Más esetben, tuti idegesített volna, ha ennyit mosolyog. Egyszerűen csak idegesítőnek találtam volna, és kész. De, most egyáltalán nem merült fel bennem ez az érzés.

Mikor átvettük a kaját, valószínűleg Colgate reklámba illőek lehettünk volna, és tuti teletömték volna a pénztárcánkat a csodálatos szereplésért. Liam kijött, majd elkezdett erősködni, hogy ő kifizeti az ételt. Én persze, nem hagytam magam. Nem elég, hogy bőségesen megreggeliztetett, hozta ezt a mesés kosarat, drága bonbonnal, borral, egy édes plüss mackóval és virággal. Biztos, hogy nem ő fogja fizetni a vacsoránkat.

- Tessék – loholt utánam a konyhába, és, ha nem a pénzével tette volna ezt, még élveztem is volna.

- Rakd el.

- De Chanel! – erősködött.

- Te fizetted a reggelit, én a vacsorát. Ez így fair. Arról nem is beszélve, hogy hoztad a bort. Tehát hozzájárultál te is a vacsihoz. Szóval, rakd el!

- Megdöbbentően jól tudsz érvelni – mondta, mire elnevettem magam. – De, én akkor is szeretném kifizetni.

- Zavarba hozol, hát rakd már el, kérlek! Én pedig nem szeretném, hogy kifizesd.

- Jól van, elrakom, ha holnap megiszol velem egy kávét – alkudozott, barna szemei izgatottan csillogtak. Kávézzak vele? Mutatkozzak vele nyilvánosan? Azt nem lehet! Akkor a bulvár és a rajongók mindent előásnak rólam. Az pedig egyenlő a halálommal.

- Nem lehet – vágtam rá, mire letörlődött a mosoly az arcáról. Ó, ne! – Azért nem lehet, mert már, van programom, ami azt illeti. Délelőtt jön egy ember az egyik kertészettől, megcsináltatom a tavat, amit terveztem a kertbe.

- Ó, értem. Délután? – reménykedett, nekem pedig megesett rajta a szívem. De akkor is. A házamon kívül nem láthatnak meg vele együtt. És ez totál úgy hangzik, mint egy…

- Umm, edzek. Hét órától vagyok szabad, olyankor pedig már nem kávézok.

Halványan elmosolyodott, én pedig csak az arcát néztem.

- Viszont akkor átjöhetsz te – bukott ki belőlem, mire újra az a szép mosoly kúszott az arcára. – És… főzhetnénk valami vacsit – folytattam őrült gondolatmenetemet.

- Megbeszéltük – csúsztatta a hátsó zsebébe a pénztárcáját, mire elmosolyodtam és visszafordultam a tányérok felé. Szedtem magunknak, ő pedig végig nézte. – Hm, jól néz ki. Felbonthatom akkor hozzá a bort?

- Persze. A poharakat ott találod – böktem a velünk szemben lévő szekrényre. Beraktam az egyik tányért a mikroba, majd a pultnak dőltem, míg ő elővett két boros poharat. Figyeltem, ahogy felbontja az üveget, közben tányért cseréltem. Öntött mindkettőnknek, majd az egyik poharat a kezembe adta. – Mire iszunk? – kérdeztem.

- Hm, a megismerkedésünkre – vigyorodott el.

- Tényleg? – vontam fel a szemöldököm. – Segg részeg voltál!

- De te kijózanítottál!

- Oké, erre tényleg innunk kell – nevettem fel, és összekoccintottuk a poharat, majd a folyamatosan a szemeibe nézve megízleltem a bort. És tényleg isteni. – Hmm, jó választás – hümmögtem helyeslően, mire vigyorogva bólintott.

Kivettem a másik tányért is a mikroból, majd vettem elő evőeszközöket, Liam megfogta a poharam, és a borosüveget, majd kiindultunk a nappaliba.

- Üljünk le a földre, és együnk az asztalnál – mutatott a kis üveg asztalra, ami a szőnyegen állt a kanapé előtt. Bólintottam és lehelyeztem a tányérokat, ő pedig poharainkat és le is telepedett, én pedig vele szemben. – Mesés az illata! – szimatolt, én pedig felnevettem. Úgy nézett ki, mint egy édes kölyökkutya.

- Jó étvágyat! – mondtam, aztán újat kortyoltam a boromból, majd neki láttam én is.

- Hm, és az íze még jobb.

- Imádom ezt az éttermet!

Miközben szépen lassan elfogyasztottuk az összeset a tányérunkról, a borospoharainkkal felültünk a kanapéra, és tovább beszélgettünk. Hihetetlen, hogy ez a srác, hogy megtud nevettetni!

- Nos, mivel ennyire lenyűgöztél a vacsorával, egyszer, mindenképpen ennünk kell abban az étteremben. És, én fogom állni!

- Hát persze, a legfontosabb – forgattam nevetve a szemeim.

- Komolyan mondtam – komolyodott el.

- Oké, felfogtam, rendben! Te fogod fizetni – kuncogtam, mire ő elmosolyodott.

- Mi is a neve? Csak, hogy tudjam, hova kell vinni – vigyorgott.

- Nos, tuti, leveszel a lábamról, ha a WHITE BOMB –ba viszel – vigyorodtam el, és egyszerűen nem tudtam visszafogni magam, és a flörtölős énem. Nem izgatott, hogy barátnője van, pedig kellett volna, nagyon is!

- Ezt megjegyeztem! – bólintott vigyorogva.

És láthatólag őt sem izgatta, pedig nem néztem volna ki belőle. Mármint, ezer százalék, hogy, édes, hűséges, és romantikus alkat. Már csak ez az ajándék kosár, amit hozott, és egyáltalán nem néz ki egy bunkó srácnak.

A bor, amit ő hozott már régen elfogyott, egy másik üveggel együtt, ami ezúttal az enyém volt. Nagyon kellemesen éreztem magam Liammel, igazán jó társaság volt, állandóan nevettünk valamin, és szerintem nem a bor hatása miatt. Szomorú voltam mikor elbúcsúzott, és el is ment, de az idő már fél tizenegy felé járt, és mennie kellett, különben a barátnője újra patáliát csap. Megértettem, bár tényleg nem akartam, hogy elmenjen.

És ami után elment… kezdtem kijózanodni. Miért voltam vele ennyire barátságos? Miért ajánlottam fel neki, hogy jöjjön át holnap este is? És ő miért mondott igent, mikor mondjuk vihetné a barátnőjét is valahova?

Annyira fura ez az egész. Alig egy napja ismerem, és már együtt nevetgélünk a kanapémon, együtt reggelizünk és vacsorázunk. Ráadásul komolyan leálltam vele flörtölni?

Amíg az ágyamba nem kerültem szidtam magam az idióta viselkedésem miatt. Már majdnem elaludtam, mikor kipattantak a szemeim arra, hogy keresnem kell egy kertészetet! Hiszen holnapra kell nekem egy szakember, aki tavat ás a kertem egyik sarkában.

Míg vártam, hogy bekapcsolódjon a gépem, úgy döntöttem, hogy lemegyek egy pohár vízért. Sosem szoktam éjszakára semmit sem felhozni, mert nincs rá szükségem, ám annyira nyugtalannak éreztem magam, és valami csoda folytán úgy gondoltam, hogy most a pia, nem sikerül megnyugtatni. Általában, ha iszok, azután mindig megnyugszok, de most még csak az alkohol gondolatától is felfordult a gyomrom.

A vizet lassan kortyolgattam, majd leraktam az éjjeli szekrényre és neki álltam a keresésnek. Egy kerti tó tényleg nem volt rossz ötlet, szóval, miért ne valósíthatnám meg? Vannak erre rendesen kiképzett emberek, akiket majd megfizetek, hogy királyul rendbe szedjék a kertem. És találtam is egy erre alkalmas kertészetet, akiknek a számát le is mentettem a telefonomba.

Ezután úgy döntöttem, megnézek egy filmet. Kiment az álom a szememből, és lenyugodtam. Fogalmam sincs, mi volt az a pillanatnyi pánik, de szerencsére amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is.

Mivel fáradt voltam, bár álmos nem, úgy döntöttem, ezerkettedére is megnézem a kis sárga emberkéket. Röhejes, de egy huszonhárom éves lány arcára is mosolyt tudnak csalni a Minion –ok és ez szerintem teljesen rendben van. Simán elmondhatom magamról, hogy én is a megszállottjukká váltam.

Egy órakor lecsuktam a gépem tetejét és az íróasztalra helyeztem. Ásítozva bújtam be a takaróm alá, majd magamhoz vettem a plüss mackót, amit Liamtől kaptam és a szemeim szinte rögtön lecsukódtak.

Liam mellém ült le a kanapéra, édes, mosolygós fejét pedig rögtön felém fordította.

- Szóval, nem bánod, hogy jöttem?

- Nem, dehogy – ráztam meg a kobakom.

- Akkor jó. Remélem nem zavartalak meg, vagy valami. Eléggé sokára nyitottad ki az ajtót.

- Az emeleten voltam. A ruháim között pakolásztam, de már pont végeztem, szóval…

- Tuti? Elmegyek, ha akarod… - emelkedett meg, de én a kezemet a combjára raktam, maradásra ösztönözve.

- Maradj már, tényleg pont végeztem – mondtam mosolyogva, ő pedig a fejével közelebb hajolt, miközben a kezem, még mindig a combján pihent.

- Nos, rendben van – mosolygott, és a kezét ő is a combomra rakta. Szemeim ajkaira tévedtek, aztán előre hajoltam, és megcsókoltam. Kezemet elvettem a combjáról és az arcára tettem, majd lecsúsztattam a nyakára, miközben ő hevesen visszacsókolt. Ő a mancsait a derekamra rakta és egy könnyed mozdulattal az ölébe húzott. Nyelvével ajkaimat bökdöste, és türelmetlenül morgott. Erre az én szám rögtön kinyílt, és a csók máris csókcsatává változott. Az alsó ajkamba harapott, mire a szájába nyögtem. Rendesen lázba hozott, és egyszerűen képtelen voltam elengedni.