[24. - Chanel és Zayn, Zayn és Chanel]

Heyy guys!:3
Soo,  itt is a kövi Liam szemszög!:3 Ez egy jó rész lett szerintem, mert kiderül néhány szaftos dolog, plusz alapból Liam szeszög, und szeretem a szereplőimet kicsit kínzoni&kicsinálni, soo.:3 Omfg remélem tetszeni fog a rész, ne fogjátok vissza magatokat a vélemény nyilvánítással se, haha.:D Újabb és újabb olvasókat, köszöntöm a blogon!♥ És átléptük a 10,000 oldalmegjelenítést, wow!:3 Nagyon örülök neki. A 11 pipáról az előző részen meg már ne is beszéljünk!:D♥ Jó olvasást babezz.:3♥Xx.

Liam James Payne

Idegesen járkálva vártam, hogy a lányok megérkezzenek, és végre tudjak Chanelel beszélni. Alig vártam, hogy a próbának vége legyen, és azt hittem, mire végzünk, ők is itt lesznek. Ám még mindig nem érkeztek meg, ami miatt egyre nyugtalanabb voltam. Egyszerűen, csak muszáj Chanelel beszélnem!

- Lenyugodnál Liam? Kanos vagy? – kérdezte Harry, mire Niall felnevetett.

- Dehogy vagyok kanos! – vágódtam le melléjük. – Csak beszélnem kell Chanelel.

- Hm. Szóval Chanel – mondta Harry, én pedig a fejemet a kezeimbe temettem és megdörzsöltem a szemeimet.

- Ne idegesíts Harry – motyogtam.

- Eszem ágában sincs. De miért is vagy ideges?

- Mert beszélnem kell vele, és ők még nem érkeztek meg!

- Mi olyan fontos beszélni valótok van? – kérdezte Niall.

- Valami – válaszoltam kurtán, aztán a fejemet újra visszatemettem a tenyerembe. Lehunytam a szememet, és próbáltam helyreállítani rendezetlen levegővételemet.

A szívem dübögött a mellkasomban, és magam sem értem miért, de izgultam is. Izgultam a Chanelel való beszélgetés miatt, és ideges voltam, amiért még nem volt itt.

- Na, jó haver, próbálj meg megnyugodni! – rakta a hátamra a kezét Niall és felhúzott magukhoz, mivel a térdeimen könyököltem. – Mindjárt megjön Louis a kajával, eszünk, Chanel is megérkezik, és beszélhetsz vele – mondta, én pedig bólintottam és kifújtam a levegőt.

- Nem értem miért görcsöltél rá ennyire, de a ti dolgotok – mondta értetlenül, mégis vigyorogva Harry, majd felállt mellőlem és telefonálni indult.

- Itt vagyok – futott be Louis is végül, és lerakta elénk a több zacskó McDonald’s –os kaját.

- Király vagy Louis!

- Tudom – ült le Harry korábbi helyére, és már nyúlt is az egyik zacskóért. – Liam, eszel?

- Még szép, hogy eszik! – mondta helyettem Niall és a kezembe dobott egy barna tasakos ételt, amiből áradt a gyors kaja szag.

Kiegyenesítettem a hátamat, majd szétnyitottam a tasakot és belenyúltam. Kivettem egy hamburgert, és amíg ki nem nyitottam, addig nem is döbbentem rá, mennyire is éhes vagyok valójában.

Harry is visszajött, így négyen elpusztítottunk mindent, amit Louis hozott, majd jól lakottan dőltem hátra. A kedvem is jobb lett egy fokkal, lenyugodtam egy kicsit, és a hasam sem volt már üres.

A srácok elterelték a figyelmem, és velük együtt nevettem, ezért észre sem vettem, hogy a lányok megjöttek, addig, amíg Sophia az ölembe nem vágódott. Átölelte a nyakamat, míg fejét a mellkasomba fúrta.

- Ne haragudj – mormogta, aztán a száját a nyakamra nyomta, én pedig elmosolyodtam és közelebb húztam magamhoz. Magam sem értem, miért…

- Te se haragudj rám – mondtam halkan.

- Kicsit túllőttem a célon. Igazad van, nincs miért féltékenynek lennem, és megpróbálok jobban megbízni benned. De tudnod kell, hogy én, sem csallak meg. Nem lennék rá képes – mondta, belém pedig olyan bűntudat nyilallt, hogy legszívesebben felkiáltottam volna.

Az eredeti tervem az, az volt, hogy koncert előtt, beszélek Chanelel. Az egész délutánom ott volt rá, de azt hiszitek, sikerült vele csak egyszer is kettesben maradnom?

Sophia, Lou vagy a srácok állandóan keresztbe tettek és nem tudtam, még csak megszólítani sem. A bűntudat közben oly annyira dolgozott bennem, hogy egyáltalán nem hárítottam Sophia néhol túlságosan is intim közeledését, noha nem is akartam, hogy beinduljon.

A koncert eszméletlen jó volt, mint mindig, Louis azt hiszem, kezd kevésbé haragudni rám, szó szerint disznó ólat csináltunk a színpadból és rengeteget locsoltuk egymást vízzel.

És bár a színpadon életem legboldogabb pillanatait éltem meg, csak úgy, mint általában, amint vége lett a koncertnek, szinte semlegessé váltam. Túlfáradt voltam ahhoz, hogy mosolyogjak, túlfáradt voltam ahhoz, hogy egyik lábam elé tegyem a másikat ezért kis híján Paddynek kellett kivinnie a kocsihoz.

- Elfáradtál baby? – bújt hozzám a járműben Sophia, nekem pedig még az is nehezemre esett, hogy a karomat átvessem a vállán.

- Igen – motyogtam.

- Remélem azért még egy kis energiád maradt rám – motyogta a mellkasomba, én pedig felsóhajtottam.

- Nem tudom Sophia. Tényleg fáradt vagyok.

- Hozzám is fáradt vagy? – emelte fel a fejét a mellkasomról.

- Soph... – motyogtam és a fejemet felé fordítottam, majd kinyitottam a szemeimet.

- Legalább addig ne utasítanál vissza, amíg a szállodába nem érünk – egyenesedett ki és visszahúzódott a helyére.

- Sophia, kérlek – sóhajtottam fáradtan.

- Aha – motyogta duzzogva, én pedig újra lecsuktam a szemeimet. Nem hiszem el, hogy nem bírja elfogadni azt, hogy fáradt vagyok.

A szállodában Chanel és Lou előttem mentek, és míg én végig Chanel fenekét bámultam, hívatlan képek ugrottak a szemeim elé. Ahogy magához szorított. Ahogy a kezeim a csinos fenekére simultak. Ahogy az ajkai felfalták az enyémeket.

- Liam? – kérdezte Paddy furán, mire feleszméltem és felnéztem rá. Egy helyben álltam a folyosó közepén és már csak ő volt ott velem.

- Mi? – ráztam meg a fejemet.

- Te jó ég, nagyon nyúzott vagy. Menj aludni. Holnap délig fel se kelj.

- Oké – motyogtam, majd az ajtónk felé fordultam. – Jó éjt Paddy – mondtam mielőtt bementem volna.

- Neked is Liam.

Villámgyorsan letusoltam, és bár próbáltam kiengesztelni Sophiát fürdés közben, hajthatatlan volt.

Mikor végre feküdtem, és nem a lábaimon álltam, megkönnyebbültem, és alig vártam, hogy elaludjak. De a fáradtságtól, már az elalvás is nehezen ment.

Idegesen fordultam el Sophiától, noha nem miatta voltam mérges. Idegesített, hogy majdnem összeestem a fáradtságtól, most mégsem jött álom a szememre.

Túl sok minden járt a fejemben, közben pedig semmi. Megannyi kérdés és teória töltötte meg a gondolataimat, noha egyiknek sem volt lényege. Sokat gondolkodtam azon, hogy miért voltam Sophiával, ha Chanel volt az, akire este, lefekvés előtt gondoltam valamint reggel, felkelés után. Azon kaptam magam, hogy vele akartam lenni minden szabad percben, Sophia pedig csak egy akadály volt. Pedig fordítva kellett volna lennie mindennek. Sophiáról kellett volna álmodoznom és vele kellett volna minden időmet töltenem, míg Chanelnek kellett volna az akadályt játszania. Fogalmam nem volt, hogy még is mi volt ez az egész, de nem tetszett. Ne akard saját magadat becsapni Liam.

És ha a saját gondolataim nem kergettek eléggé az őrületbe, a nyakamon lihegett Louis is. Félre értés ne essék, imádom Louist. Ő az én bátyám, aki sosem volt és mindig, mindenben számíthattam rá. De amikor a nap huszonnégy órájában tüzes tekintettel illet vagy engem, vagy Chanelt, nem igazán segít. Azt is észrevettem, hogy mostanában elég sokat beszélget a húgával és Sophiával is. Úgy értem, nem volt vele gondom, sosem hinném azt, hogy le szeretné csapni Sophiet a kezeimről, csak... csak hát nem tudom. Volt valami megmagyarázhatatlan dolog e mögött a dolog mögött és valahogy nem sikerült átlátnom a helyzetet normálisan. Bár nem sok mindenre tudok úgy gondolni, hogy normális. Mert, hogy az életem nem az, az egyszer biztos. A gondolataimról nem is beszélve.

Sóhajtva felültem, majd leraktam a lábaimat a földre. Nem bírtam egy helyben feküdni, és nem bírtam tovább gondolkozni. Nagyon halkan felöltöztem, majd visszanéztem még Sophiára aki mélyen aludt. Fogtam a telefonomat, és elhagytam a lakosztályt.

A hotel kihalt volt, a recepciós majdnem bealudt a helyén, ám a leérkezésemre felrázkódott és haptákba állt, majd biccentett egyet. A legkevésbé sem foglalkoztam vele.

Amint kiléptem a friss éjszakai levegőre megkönnyebbültem. A hőmérséklet kellemes volt, fújt a szél, ám nem hidegen, nem volt fülledt meleg sem, így elindultam valamerre, zsebre dugott kezekkel.

Én magam sem értettem, miért egy bárban kötöttem ki, de nem is igazán izgatott. Túlságosan is kívántam egy sört, így mikor a pultos srác elém rakta, megköszöntem és rögtön beleittam. Az idő egy óra felé mozoghatott, a bár csendes volt, alig egy páran voltak. A második sörömnél tartottam, mikor kettővel arrébb ülő bőrkabátos fickó megszólított.

- Öregem, úgy nézel ki, mint akinek szerelmi bánata van.

Csodálkozva meredtem rá, hiszen nekem nincs szerelmi bánatom, csak egy kis gondom a szerelemmel.

- Hát… szerelmi bánatnak nem nevezném…

- Ugyan, ezer százalék, hogy egy csaj van a dologban. Vagy több? – vonta fel a szemöldökét, én pedig ismételten meglepődtem. Elvigyorodott, majd a bár felé biccentett és megkérdezte: - Meghívhatlak valami erősre?

- Legyen – bólintottam elgondolkozva. Nem akartam berúgni, bár igazán jó lett volna. De nem koncert előtt, nem úgy, hogy senki sem tudja, hol vagyok, és nem is ilyen kutyafáradtan.

Az idegen rendelt két vodkát a legfinomabb fajtából, én pedig félre toltam a sörös üvegemet.

- A pia nem megoldás, de egy kis időre igazán jó módszer – mondta majd átcsúszott egy széken, így már szinte mellettem ült.

- Egyetértek – bólintottam. – És igazad van. Ráhibáztál. Nő van a dologban.

- Tudtam én. Szép?

- Gyönyörű – sóhajtottam fel és akaratlanul is szemeim elé kúszott Chanel. Elképesztően nézett ki ma, és reggel mikor a pólóban és egy bugyiban ott illegette magát előttem, igazán nehéz időkön mentem keresztül.

- Bocsánat, nem akarlak félbe szakítani, de azt hiszem jobb, ha előbb bemutatkozom.

- Ne, ne tedd. Nem tudom megmagyarázni, miért nem akarom, de egy idegennek jobb lesz kiönteni a szívem. Illetve… lehet, mégsem olyan jó ötlet – gondolkoztam el. Mi van, ha ez után rögtön rohan egy újsághoz?

- Ne aggódj Liam, nem fogom szét kürtölni a médiában, amit megosztani kívánsz velem – mondta bíztatóan mosolyogva, én pedig felsóhajtottam és a hajamba túrtam.

- Oké, akkor felismertél.

- Igen. De csak mikor átültem ide. És azért mondtam, hogy talán előbb be kellene mutatkoznom, mert Zayn egy barátja vagyok, Andrew.

- Tényleg? – kaptam fel erre a fejemet.

- Igen. Mostanában sokat voltam vele.

- Mit tudsz róla? Jól van? Nekünk nem válaszol a hívásokra, és üzenetekre, ami nagyon rosszul esik.

- Tudok róla. Én sokszor mondtam neki, hogy hívjon titeket vissza, de hajthatatlan. Nem akar még egyelőre semmilyen kapcsolatot létesíteni veletek. Nagyon nehéz neki.

- De nekünk is! És hiszem, hogy könnyebb lenne, ha beszélnénk egymással, legalább telefonon. Az, pedig ami pár hete történt twitteren, Louissal.

- Akkor mélyponton volt, de most már sokkal jobban van. Még egy kis idő, és biztosan meg fog titeket keresni.

- Ezt jól hallani – mosolyodtam el, és tényleg örültem neki.

- Szóval, szeretnéd elmesélni a dolgokat a lányokkal? 

- Nos, gondolom, tudod, hogy van egy barátnőm – kezdtem bele. – Ám a képbe csúszott még egy lány. Egy gyönyörű széplány – sóhajtottam fel. – Chanel a neve. És megcsaltam vele a barátnőmet, Sophiát. Erről Soph nem tud semmit sem. Chanelnek pedig azt mondtam, hogy hatalmas hiba volt, ő pedig természetesen megharagudott rám, amit teljes mértékben megértek. Fogalmam sincs, hogyan békítsem ki Chanelt. Mert, hogy nem akar szóba állni sem velem. Sophia pedig állandóan gátol abban, hogy beszélni tudjak Chanelel. Ő játssza az akadályt, miközben ennek pontosan, hogy fordítva kellene lennie. Sophia után kellene érdeklődnöm, és Chanel után pedig kicsit sem! – fogalmaztam meg egy korábbi gondolatomat.

- Kérdezhetek valamit? – szólalt meg egy kis idő után, mire én bólintottam.

- Milyen színű Chanel haja? – kérdezte Andrew, én pedig kicsit hülyén bámulhattam rá, ami miatt elmosolyodott. – Fontos, tényleg.

- Hát szőke. Szőkésbarna.

- Na jó, nem akarok bekavarni, de két –három hete Zayn kavart egy Chanel nevű lánnyal egy párszor és csak annyit tudok róla, hogy szőke hajú.

- Láttad őt?

- Igen, egyszer. Akkor ment Zayntől, mikor én jöttem.

- Azt hiszem, van képem róla a telefonomban – húztam elő gyorsan, majd feloldottam és a képekbe mentem. Nem kellett sokáig keresgélnem, hiszen mindjárt az utolsók között volt. Persze Niall készítette a képet titokban. Mindig megpróbálja feloldani a telefonom, de sosem sikerül neki, ezért bosszúból készít egy rakat képet, majd lerakja, én pedig idők múlva veszem csak észre, és törölöm ki az összeset. Most persze áldottam Niallt, amiért többször is lekapta Chanelt, majd a szerintem legfelismerhetőbbet Andrew orra elé toltam.

- Igen, ő az.

- Ő Zaynnel volt?

- Igen. Ő volt Zaynnél, és mikor rákérdeztem, ki volt ez a lány csak annyit mondott, hogy egy barátnője. Lyukat beszéltem a hasába, mire elmondta a nevét.

- Ez lehetetlen! – mondtam, miközben leborítottam a negyedik pohár vodkámat. – Még egyet legyen szíves – szóltam oda a pultosnak. – Chanel és Zayn?

Zayn és Chanel?

- Nem tudom, mi dolguk van még egymással, de ha akarod, beszélek Zaynnel, és…

- Nem, dehogy! Isten ments! Ne említsd ezt légy szíves Zaynnek.

- Rendben. És mit fogsz csinálni most?

- Először is beszélek Chanelel. Tudni akarom mennyire komoly ez a kapcsolat közöttük.

- Sok sikert kívánok Liam. Remélem, még találkozunk. Köszönöm az italokat! – állt fel, és odaadott egy bankjegyet a pultosnak. Miután fizetett kezet fogtam vele.

Néztem, ahogy kilép a bárból, majd visszafordultam a poharam felé és a gondolataim már megint, csak úgy pörögtek.

Lehet Chanel is megbánta a csókot? Azért nem akar velem beszélni, mert ő is megcsalta Zaynt? Együtt vannak? Előlem direkt hallgatta el? Tényleg én kavartam bele, Zayn kapcsolatába?