[09. - Éreztem a vibrálást kettőnk között]

Omfgg, végre szombat!:3 új rész, remélem tetszeni fog(: Jó olvasást babes.Xx♥

Chanel Adele Sangster

Nagy nehezen összeszedtük magunkat, és elpusztítottunk mindent, amit Liam rendelt.

- Ti nem kívántok valami édeset? Mert én igen – fogta a hasát Niall.

- Hát, ha még süteményt is eszek, elég keményen kell majd edzenem, hogy mindent ledolgozzak – nevettem.

- Menj már, semmit nem kell ledolgoznod! – nézett rám Liam.

- Ja, Liamnek igaza van! De különben mit sportolsz?

- Ó, felülések, súlyzózok – vontam vállat. – Otthon van egy kis termem, bordásfal…

- Király, még nem is mutattad.

- Majd legközelebb – vigyorogtam Liamre.

- Valamint egy héten eljárok bokszolni. Van egy személyi edzőm, és… - nem tudtam végig mondani, mert Liam közbe vágott.

- Úristen, bokszolsz? Komolyan? Én is!

- Tényleg? – húztam mosolyra az ajkaim.

- Aha. Van egy srác, aki időközönként elutazik hozzánk, és akkor szoktam egy –két napot edzeni.

- Ne hazudj, a múltkor egy egész hetet itt volt – szólt közbe Niall fel sem nézve a telefonjából.

- Jó, az egy kivételes eset volt.

- Nos, akkor majd egyszer elmehetnénk közösen.

- Háh, fogadom, hogy Chanel bokszban is megverne! Szóljatok nekem is, megyek nézőként! – rakta el a telóját Niall, és szemtelenül vigyorgott Liamre, aki ráugrott, így birkózni kezdtek az ágyamon.

Miután a srácok lenyugodtak, újra játszani kezdtünk. Ezúttal nem hagytam, hogy Niall beelőzzön, vagy ha mégis megtörtént, akkor is csak egy –két másodpercre, mert után egyből visszavettem a helyemet. Vigyorogva játszottam végig a játékot, és Niall teljesen kikészült a végén.

- Na, jó, kizárt, hogy ennyire belejött volna!

- Nem is. Átvert már az elején – nézett Liam folyamatosan, én pedig felnevettem.

- Honnan veszed Liam?

- Ó, Chanel, ismerlek. Látom a szemedben.

- Hazudsz – motyogtam, miközben az arcom, próbáltam eltakarni. Elpirultam. Megint.

- Nem hiszem el, hogy átvertél – kapta el a lábam, mire felsikítottam.

- Ne, engedj el, nagyon csikis vagyok! – kiáltottam a párnába.

- Ó, hallottad ezt Niall?

- Liam, ne, engedd el a lábam – ültem fel nagy nehezen és a lábam rángattam a kezeiből, ám túl erősnek bizonyult. – Komolyan mondom! – mondtam valóban komolyan, ám az ő arcán a világ legédesebb vigyora terült el, amitől muszáj volt nekem is vigyorognom.

- Hát persze, megint átversz, csak, hogy szabadulj – mondta, én pedig egy nagyot rántottam a lábamon, így az kiszabadult, ám Liam rávetette magát, gyakorlatilag a lábaimon feküdt, így mozdulni sem tudtam.

Visításom töltötte be a szobát, Liam kezei kegyetlenül csikizték a talpamat. Rángatóztam és hánykódtam az ágyon, melyről már Niallt is leüldöztük. Nem hiszem, hogy díjazták a többi szobában lakó vendégek eszeveszett sikításaim, de Liam egyszerűen nem fáradt el.

A szám már fájt a sok nevetéstől, úgy ahogyan a hasam is, és fizikailag teljesen kimerültem a sok ficánkolástól. Azt mondják, hogy néhány ember, halálát okozta a nevetés, ott és akkor úgy festett, hogy én is a közé a néhány ember közé fogok tartozni.

Időközben Niall magunkra hagyott, én a földön terültem el a takarómon feküdve, Liam pedig az ágyamon hasalt, és engem figyelt. Kapkodtam a levegőt, a mellkasom gyorsan süllyedt le, és emelkedett fel. Hallottam saját szívdobogásom, mely már hangosabb nem is lehetett volna. Gondolataimat a bosszú kötötte le, és, hogy Liam mennyire meg fogja ezt bánni.

Aztán megváltozott a szobában a légkör. Éreztem a vibrálást kettőnk között, noha jókora távolság volt köztünk. Még mindig az ágyamon terült el, hason feküdve, fejét az állán támasztotta és engem figyelt, ám amint én ránéztem, már az ablak felé volt fordulva. Fogalmam sincs mi ez, ami tisztán tapintható most a szobában, azt viszont tudom, hogy ez is egy olyan érzés, mely számomra, ha nem is teljesen egészen, de valamelyest új. Valamint azt is tudom, hogy Liam közelében vagyok. Ez pedig mindent megmagyaráz.

Mikor újra rákaptam a tekintetem arcát a matracba fúrta. Síri csend volt a szobában, tekintettel arra, hogy egyikőnk sem mukkant meg. Még mindig gyorsan vettem a levegőt, és úgy éreztem, mintha csak az elektromosságot lélegezném be. Oké, Chanel, ekkora baromságot!

Hatalmas, és erőteljes vonzást éreztem, és kizárt, hogy ő ne érezte volna. Nem hittem volna, hogy vonzódom hozzá, mint férfihez. De csak most döbbentem rá, mennyire is szexi pasi. Kócos hajjal, mackónadrágban, mely hívogatóan lóg a csípőjén, és mintha csak egyre azt sugallaná: „Tépj le, tépj le!” A fekete póló, melyen átütnek, izmai csak vonzóbbá teszi a hatást, és úgy éreztem, hogy csinálnom kell valamit, még mielőtt olyat teszek, amit később, nagyon megbánok.

Felültem, és megigazítottam a hajam, ami totálisan összekócolódott. Nehéz lesz kifésülni.

- Nem igazán akarok felkelni innen – motyogta Liam, mire elvigyorodtam és oldalra biccentettem a fejemet.

- Akkor a földön kell aludnom? – vontam fel a szemöldököm.

- Dehogy, csak vicceltem. Bár tényleg elég nehéz felkelni – mondta, miközben nagy nehezen összeszedte kevéske erejét ahhoz, hogy felüljön.

- Én ilyenkor szoktam visszadőlni – mondtam, mire felkuncogott, és szó szerint kipattant az ágyamból.

- Tessék, ott az ágyad, bár kicsit gyűrödt lepedővel. Segítsek felkelni? – kérdezte, és a kezét felém nyújtotta, amelyet elfogadtam. Amint hozzáértem, mintha az áram csapott volna meg. Éreztem, hogy vibrál köztünk a levegő, és ő is. Szinte már kínosan gyorsan lépett le. – Ha kellenék, csak kopogj át. Reggel találkozunk, jó éjszakát – húzott magához egy igazi mackós ölelésbe, aztán amilyen gyorsan csak tudott, kiiszkolt a lakosztályomból.

Sóhajtva cibáltam le magamról a felsőmet és a mackónadrágomat, majd bújtam a takarómmal az ágyba. Éreztem, hogy nem fog egyhamar álom jönni a szememre, és balszerencsémre, ez be is következett.

Valamikor három óra körül sikerült álomba szenderülnöm, ami miatt tíz óra után ébredtem fel. Szemeimet még fel sem nyitottam, mikor már megéreztem a friss kávé és pirítós illatát.

Felnyögtem és a másik oldalamra fordultam, majd magamhoz öleltem egy párnát, és a lábaimat felhúztam a hasamig. Nem akartam ki kelni, de az illatok annyira jók voltak, hogy végül felnyitottam szemeimet.

Sötétség fogadott a szobában, hála a hatalmas és vastag függönyöknek, melyekre nem emlékszem, hogy behúztam volna. Talán ez is a kávét és reggelit készítő személy lehetett, akiről van egy –két tippem, ki lehet az…

Szemeimmel körbe pásztáztam a szobát, mely rendezettebbnek tűnt, mint mielőtt elaludtam. Lehet nem is Liam van itt, hanem a személyzet a hotelből?

Eszembe jutott a tegnap este. Hihetetlenül jól szórakoztam a két sráccal, aztán az estének olyan hamar vége is lett, mint ahogy az jött.

Kétség kívül a vonzalom miatt, mely kettőnk között lépett fel.

Nem tudom megmagyarázni, mi volt az tegnap este. Egyszer csak éreztem azt a kémiát, ami a szobára telepedett, és el sem múlt addig, amíg ő el nem hagyta azt.

Van bennem egyfajta félelem érzet is. Mi van, ha ez a kis dolog nem múlik el? Tönkre vághat mindent közöttünk? A tegnapi este után igazán nem akarom. Mármint, több ezer kilométerre vagyok az otthonomtól, csak, hogy lássam az egyik barátomat, aki egyre többet és többet jelent számomra.

Arra lettem figyelmes, hogy Liam engem lesett óvatosan, hogy felébredtem –e már. Felé fordultam mosolyogva, és amint meglátta az arcom, ő is fülig elmosolyodott.

- Jó reggelt! – köszöntem elsőnek és a jobb kezemet a fejem alá fektettem.

- Jó reggelt, Chanel. Felébresztettelek? – kérdezte, miközben óvatosan leült mellém.

- Nem, magamtól ébredtem. Te hogy hogy fent vagy már?

- A mostani „szokásomhoz” hamarabb feküdtem le tegnap – vont vállat. – Viszont te mindig ilyen sokáig alszol? – kúszott a pajkosság újra az arcára.

- Általában nem, de tegnap este nem tudtam aludni – csúszott ki a számon, de már nem reagáltam rá annyira, mint eddig. Megszoktam, hogy mindig, minden nem lényegesebb dolog, melyet eddig titkoltam, előtte kicsúszik a számon.

- Ó, és későn aludtál el?

- Azt hiszem fél három, három körül.

- Jól van Csipkerózsika, akkor, ha gondolja, a reggelijét tálalnám.

Elkuncogtam magam és két lábam közé raktam a takarót, ami még így is teljesen befedett.

- Annak örülnék – mondtam, miközben kiment. Kiugrottam az ágyból, kikaptam egy pólót a bőröndből, majd visszahajtottam és visszaugrottam az ágyamra. Belebújtam a pólóba, mely szerencsére egy nem jobb felsőm volt, hanem csak egy sima fehér, és visszarántottam magamra a takarót. Ezzel egy időben jelent meg Liam egy nagy tálcával.

Leült mellém és az ölembe helyezte.

- Hmm, ezt mégis mivel érdemeltem ki? – kérdeztem mosolyogva.

- Csak úgy – vont vállat. – Jó étvágyat! – mosolygott aranyosan.

- Te nem eszel? – vettem fel a palacsintát, és a mézbe mártottam, majd bekaptam egy félbe vágott eper szeletet pár szem áfonyával.

- Már ettem – válaszolt, miközben a szeme végig siklott rajtam. Nos, csak a hasamig, mert a takaró a lábamat takarta. Vajon mennyire vagyok kócos? Valószínűleg úgy festhetek, mint egy boszorka.

- Mhm, köszönöm! – mondtam, miközben lenyeltem egy falatot. – Nagyon régen kaptam már ágyba a reggelit, azt hiszem – kanalaztam bele a yoghurtba.

- Nos, örülök, hogy megleptelek. A kezed hogy van?

- Nem fáj – ráztam a fejem. – Szerintem kötés sem kell már rá.

- Jó, azért az még maradjon legalább ma rajtad, oké? – kijelentette, mintsem inkább kérdezte, és aggódóan mustrált hatalmas barna szemeivel. Imádom, azokat a szemeket!

- Rendben – bólintottam megadóan. Az igazság pedig csupán az, hogy neki nem tudok, nemet mondani.

- Mit szeretnél ma csinálni?

- Őszintén? – kérdeztem vissza, mire mosolyogva bólintott. – Semmit. Tudom, hogy hülyén hangzik, hogy egy idegen városban vagyok, és ki sem teszem a lábam a hotelből, de az, az igazság, hogy nincs kedvem kimozdulni.

- Megkönnyebbültem, hogy ezt mondod. Nekem sincs kedvem menni sehova – nevette el magát.

- Hát akkor azt hiszem, hogy ezt megbeszéltük – vigyorogtam. – Nekem mindegy, hogy mit csinálunk.

Felállt, és az ajtóhoz sétált, mely mellett egy fogas lógott, és egy kis asztal állt, rajta pedig pár hirdetés. Felkapta az egyiket, majd visszajött és elfoglalta a korábbi helyét.

- Nos, elvileg van játékterem, mozi, hm, bowling pálya, benti és kinti medence, edzőterem… - sorolta.

- Oké – állítottam le nevetve. – Van itt mozi?

- Mozivászon, és ma… Ma leadják a Minion –okat! Megnézzük? Lécci, még nem láttam – könyörgött csillogó szemekkel, én pedig tehetetlenül felnevettem.

- Nézzük – bólintottam mosolyogva.

- Tizenegykor kezdődik – mondta boldogan, én pedig oldalra pillantottam a telefonomra.

- Megreggelizek, és… - kezdtem bele, de közbe vágott.

- Átkötöm a kezed.

- Átkötöd a kezem, felöltözök, és tőlem mehetünk.

- Oké – bólintott.

Miután megettem a reggelimet, elmentem fürdeni, addig Liam kint várakozott. Természetesen a hülye fejemmel nem vittem be ruhát, se fehérneműt, így felforgattam a fürdőszobai polcokat egy köntös után, de csak törülközőt találtam. Így hát erősen magam köré tekerve léptem ki, Liam tekintete pedig rögtön megakadt rajtam.

- Umm, elfelejtettem ruhát bevinni – mondtam gyorsan, majd leguggoltam a bőröndöm elé, és ügyeltem rá, hogy a törülköző eléggé takarjon.

Végig éreztem magamon égető tekintetét, és emiatt frusztrált lettem. A fürdőszobában aztán felöltöztem, majd észrevettem a tükörben, hogy az arcom kipirult, a szemeim ragyognak, és úgy érzem magam, mint még soha. Persze, voltam már boldog. Például mikor Damon bevett a bandába, vagy egy –egy nagyon jól sikerült akció után. De ez a boldogság, ami akkor költözik belém, mikor Liammel vagyok, furcsa és más.

Fekete bőr nadrágot húztam a lábaimra, egy fekete kötött pulóverrel, melyen két  fehér csík volt mintaként. Direkt volt kicsit rövidebb a pulóver, így ha felemeltem a kezeimet kilátszódott a hasam. Arany nyakláncot csatoltam a nyakamba, és ’Marc’ órámat Marc Jacobs –tól. Befújtam magam az egyik ’Daisy’ nevezetű parfümmel, majd kipödörtem pilláimat egy szempillaspirállal, és szájfényt kentem az ajkaimra. Hajamat felkötöttem a fejem tetejére egy lófarokba, majd megfésültem, bár így is enyhén hullámos maradt.

Kilibbentem a fürdőszobából, ahol Liam a szoba közepén állva várt rám.

- Nagyon jól nézel ki – mosolygott aranyosan, közben a szemei többször is végig jártak rajtam.

- Köszi – mondtam, miközben lehajoltam a fekete UGG csizmáimért és belebújtam. Lehúztam töltőről a telefont, majd Liam felé fordultam. – Mehetünk – mosolyodtam el szélesen, ő pedig bólintott és az ajtóhoz indult, én pedig követtem.

Amint kiértünk az ajtón felém fordult, és az ajtómhoz tartozó kártyát nyújtotta felém.

- Nálam volt, mivel átjártam a szobámba mikor aludtál, és elvettem, hogy vissza tudjak jönni – magyarázta.

- Oké, semmi baj – mosolyogtam fel rá. – Viszont elraknád még egy kicsit nekem? Nincs zsebem.

- Persze – csúsztatta vissza zsebébe. Ezzel egy időben megcsörrent a telefonja. A homlokát ráncolva vette elő, majd pillantott a képernyőre, és az arca egyből megváltozott. – Ó. Ez Sophia. Fel kéne vennem – nézett rám kínosan.

- Semmi baj, vedd csak.

- De lekéssük a filmet.

- Az nem baj, be tudunk még ülni akkor is, ha elkezdődött – mondtam és magamra erőltettem egy mosolyt. – Addig visszamegyek – fordultam meg, és beiszkoltam a szobámba.