[13. - Boldog szülinapot Payno!]

Hiiii!
Már huszonketten vagyunk, wow.:3 A visszajelzések, pipák, mind nagyon -nagyon jól esnek!:) Örülök, hogy tetszik nektek a történet! A mai részben egy kis ugrás volt, valamint ismét Lanel, Lanel és Lanel.:3 Pipáljatok és komizzatok!^^ Jó olvasást!:3♥Xx.

Ui.: Jó szünetet nektek!☺

Chanel Adele Sangster

2015. augusztus 29.

A napok hamar elrepültek a fejem felett. Miután a kirándulásom véget ért Liamnél, visszarepültem Londonba. Egy pár napig hiányzott. De aztán kezdtem visszarázódni a hétköznapi kerékvágásba. Sokat lógtam a fiúkkal, akik nem kérdezgettek a kiruccanásomról. Idő közben meg volt az újabb bevetés, így érkezésem után szinte mentem egy Mercedes autókereskedésbe, ugyanis a srácok újabb járgányt akartak. Fiúk…

Talán az új hely, az új Chanel, és a mindennapos rutin miatt – reggel nyolckor kelés, tizenegyre a kereskedésbe, ötkor haza –, felejtettem el egy kis időre Liamet, és a Kanadában történteket.

Tehát visszaérkezésem másnapján Damon máris a mélybe dobott, én pedig élveztem. Jó érzéssel töltött el, hogy végre csinálok már valamit, nem mást, mint a rosszalkodást. Oké, ez így lehet, hülyén hangzik, de nem hihetetlen rossz kislány voltam?

Abbie Brown –ként beépültem a kereskedés irodájában dolgozóik közé. Először ide –oda szaladgáltam, amit kezdtem persze nagyon unni. Aztán megbíztak fénymásolással és kávéfőzéssel, majd újra szaladgálhattam oda és vissza. Szó nélkül tűrtem, hiszen nem akartam, hogy máris elbocsássanak. Noha nem szívleltem, hogy ennyire buta fruskának néztek az emberek. Mikor még az elején eldöntöttem, hogy ezúttal az intelligens oldalamat mutatom meg. És igen, nekem van olyanom is.

Két hét alatt sikeresen beilleszkedtem, majd mázlimra megkaptuk egy hónapra előre a beosztást, melyet boldogan vittem a barlangba, hogy a srácokkal megbeszéljük a rablás pontos időpontját.

A két hét alatt lezajlott a szülinapom a barlangban. Idén eltérő volt, mint tavaly, vagy a korábbi években. Idén nem mentünk bulizni, csupán a barlangban gyűltünk össze. A srácok egy hatalmas tortát vettek nekem, kicsit kipofozták a helyet, vettek pár héliumos lufit, egy pár dvd –ét, csináltak kaját, majd tele pocakkal bevágódtunk a kanapékra filmet nézni.

Mióta itt vagyok voltak igazán szép születésnapjaim. A srácok teljesen ugyanúgy viselkedtek, mint egy átlagos napon. A tenyerükön hordoztak, mint bármikor máskor, nevettünk, kajáltunk, filmet néztünk, mint bármelyik másik napon. Egyszer felköszöntöttek, mindenkitől kaptam valami apróságot, amit már szintén megszoktam, hisz’ állandóan ajándékokkal, csecse –becsékkel halmoznak el.

E napon, ami egyedüli negatívumságot okozott az Liam volt. Nem hittem volna, hogy még egy sms –t sem küld nekem. És igen, bevallom, rosszul esett. Haragudtam is rá.

Másnap, mikor felhívott nem vettem fel neki először. De aztán addig csörgött a telefonom, míg nem kissé idegesen, leplezett boldogsággal felkaptam a készüléket, és beleszóltam.

Liam elkeseredett hangja, és bocsánat kérései elfeledtették velem korábbi dühömet. Meg esett rajta a szívem, és elhittem neki, hogy nem volt ideje.

Természetesen a bosszú eszembe sem jutott. Nem bírtam volna ki, hogy ne hívjam fel a születésnapján, sőt, meglepetést szerettem volna neki okozni, így a betörés után rögtön, egy detroiti járatra ültem fel, mely egy éjszaka alatt elrepített Liamhez.

Előtte pedig lenyomoztam mindent. Telefonáltam Louval, Lottieval és Niallel is, akik mind segítettek a meglepetésben. Niall szerint Sophia nem tud részt venni majd Liam szülinapján, így nagyon örült, mikor felhívtam és összedughatták a fejüket Louékkal, hogyan is legyen az egész. 

Niall azt mondta, hogy nem lesz nagy party, meg mi egyebek, mely külön Liam kérése volt. Ismerte már annyira a barátait, hogy tudta, azok szerveznek valamit, mint eddig minden évben. Így hát a srácok bánatára nem lesz szórakozó hely, sem hangos zene, részeg fiatalok, vagyis egy fergeteges buli. És ez számomra is tökéletes volt.

Liam ajándékát, már a hónap elején kigondoltam, bár akkor még nem tudtam, hogy személyesen adhatom át majd neki a születésnapján. Egy Pandora –t jelöltem ki első helynek, ahol szerencsére tudtak is segíteni. Egy játékboltban vásároltam egy mini Audit, majd bevittem az ékszerüzletbe, ahol kicsit kicsinosítattam, és belegravíroztattam Liam nevét, a mini rendszámtáblába. Így elöl az állt, hogy Liam, hátul pedig az, hogy Payno. Erre a becézésre még akkor rákattantam, mikor először hallottam Nialltől.

És hogy hogyan jött a kis autó ötlete? Úgy gondoltam, hogy megismerkedésünk szimbólumaként tökéletes lehetne, más ötletem pedig egyáltalán nem volt. Szóval a gravíroztatott autót üvegbe csomagoltattam, majd otthon Batman –es papírzacskóba vontam, hiszen tudtam, hogy odáig volt azért.

Eredetileg tortát is én szerettem volna neki megrendelni, csak hogy arról már lecsúsztam, ugyanis a srácok azt már elintézték.

Jobban izgultam, mint legutóbb mikor először utaztam hozzá. Idegesebb voltam, mert most Amerikába repülök. A szülőföldemre, melyen öt, lassan hat éve nem jártam. Ahol talán az utcán szétszórva pár piszkos, szakadt plakátot találhatok magamról, ’ELTŰNT!’ felirattal.

A reptéren aztán félelem járta át a testem, de nem fordulhattam vissza. A bőröndömet felvéve indultam Paddy keresésére, akit ezúttal Niall bízott meg, hogy jöjjön ki értem.

- Chanel, örülök, hogy látlak! – ölelt át barátságosan.

- Szia Paddy, én is örülök! – mosolyogtam rá, ő pedig berakta a hátra a bőröndöm, míg én beültem az anyósülésre.

Az úton aztán faggatni kezdtem Paddyt.

- Liam még alszik, Niall már ébren van, és vár. Umm, Liammel leszel egy lakosztályban, mivel Niall feleslegesnek látott még egyet foglalni – mondta, én pedig lefagytam. Egy lakosztályban? Egy ágyban? Vagy ez mégis mi a francot jelent?

- Oké, de mi van Sophiával? – kérdeztem kicsit erőteljesebben.

- Ő nem jön. Csak két hét múlva találkoznak Londonban.

- Nem jön el Liam szülinapjára?

- Nincs ideje.

- Ó, értem – zártam le a beszélgetést. Ezt persze már tudtam, de még mindig ledöbbentett. Nem szándékoztam senkivel sem megosztani a gondolatom, miszerint biztos voltam benne, hogy Sophia hűtlen Liamhez.

- Torta? – törtem meg én a csendet.

- Még nem jött meg.

- És majd hol leszünk akkor pontosan?

- A hotelben. Lent egy kis hangulatos bárban. A srácok már lefoglalták nekünk.

- Kell majd valamit díszíteni, vagy ilyenek?

- Szerintem igen, de ezt Niall tudja.

- Rendben.

Gyönyörű luxus hotel előtt haladtunk el, majd parkoltunk annak mélygarázsában. Paddy cipelte a bőröndöm úri ember módjára, mint ahogy legutóbb is, és hamar a hatalmas előcsarnokban találtunk magunkat.

Paddy csak biccentett a recepciósok egyikének, aki viszonozta a gesztust, majd elindult a dupla liftek felé.

Nagy nyüzsgés volt a hotelben, ahhoz képest, hogy még csak fél kilenc volt. Éppen ezért nem utaztunk egyedül a lifttel.

Az ötvenedik emeleten aztán megálltunk újra, és elhagytuk a széles fülkét. A húszas számú faajtónál álltunk meg, majd Paddy bekopogott. Ebből gondoltam, hogy Niallnél és nem Liamnél vagyunk.

- Chanel! – tárult ki az ajtó, és a borzos hajú szöszi állt előttem egy melegítő alsóban, és mintás pólóban.

- Szia Niall! – nevettem fel, és átöleltem.

- De jó, hogy itt vagy! Alig várom, hogy elverjelek x –boxon! – lelkendezett.

- Azt várhatod – bokszoltam a karjába, amint elengedett.

- És Liam arcát is várom, mikor felkel és meglát – vigyorgott, én pedig hosszú idő után újra elpirultam. – Na jó, gyere be. Kösz Padds!

- Nincs mit – mosolygott, majd el is ment, én pedig a bőröndömet behúztam és követtem Niallt.

- Pont előttetek érkezett meg a reggeli, dobd le magad, és egyél!

- Értettem! Csak előbb kezet mosnék.

- Persze, balra az első ajtó – bólintott és a tekintetét már az ételeken jártatta.

Niallel ketten megreggeliztünk, közben pedig elmondott mindent, amit tudnom kellett.

- Liam felkel, átadom neki az első ajándékomat, vagyis téged.

- Na! – nevettem, és újra felmelegedett az arcom.

- Bocs, de az egyik legszuperebb ajándék vagy – vigyorgott.

- Aranyos vagy – mosolyogtam.

- Örülök, hogy Liam megismert. Mint tudod mostanában nincs minden rendben közte és Sophia között… És úgy vettem észre, hogy te össze tudod kaparni a földről – mondta, én pedig elgondolkoztam ezen. Igaza lenne Niallnek? Tényleg képes vagyok Liamet felrántani a földről, és egy kis jó kedvet csempészni belé? Te is tudod, hogy teljesen így van, Chanel!

Reggeli után Niall óvatosan belesett Liamhez, aki még aludt, így Niall beküldött.

Esetlenül megálltam az ajtó mögött, pont úgy, ahogy Niall belökött. Végül a bőröndömet arrébb gurítottam, és ott hagytam az előszobában, majd lassan beindultam. A szépen berendezett nappali és konyha mellett elhaladva megálltam egy résnyire nyitott ajtó előtt, ahonnan szuszogás hallatszódott.

Óvatosan bekukucskáltam, és éppen az a látvány fogadott, mint amire számítottam. Liam az ágyon elterülve, takaróval összegabalyodva feküdt és halkan szuszogott. Önkénytelenül is mosoly terült el az arcomon, majd bentebb mentem, és behajtottam az ajtót.

Közelebb sétáltam hozzá, majd leültem jobb oldalra egy kipárnázott székre, szemben Liam arcával.

Gond nélkül bámulhattam, amit mindennél jobban élveztem. Dereka és lábai körül volt a takaró, meztelen felsőtestét takarta a lepedő. Hátát, izmost karját láthattam csak, és azon kaptam magam, hogy az ajkamat harapdálom.

Aztán tekintetem újra békés arcára tévedt, melyet szerettem volna örökké az emlékezetembe vésni.

Szemei remegni kezdtek, majd pislogni kezdett, és ásított egyet. Mosolyogva néztem, amint felébred, aztán kipattantak a szemei és teljesen megváltozott az arckifejezése.

- Boldog szülinapot Payno! – suttogtam, aztán nem bírtam tovább várni, rá vetettem magam és annyira szorosan öleltem, amennyire csak tudtam.

- Chanel! – szólalt meg rekedtes hangján, az én szám pedig fültől fülig ért, noha ezt ő nem láthatta, annyira belé bújtam. – Nem hiszem el, hogy itt vagy!

- Én sem – motyogtam.

Nem tudom meddig ölelkeztünk, azt viszont igen, hogy örökké valóságig így tudtam volna maradni. Elment az eszed!

- Legjobb és legszebb születésnapi ajándék vagy, ugye tudod? – kuncogott a fülembe, az én szívem pedig tett egy háromszázhatvan fokos fordulatot.

- Niall is épp ezt mondta – mondtam halkan.

- Te előbb találkoztál Niallel, mint velem?

- Ami azt illeti, én vagyok Niall első ajándéka – húzódtam el tőle, hogy rá láthassak az arcára. Az a döbbenet játszott ott, amit éppen sejtettem, és amit Niall is szeretett volna látni.

- Nem hiszem el, hogy eltitkolta előlem!

- Nehéz volt, de sikerült, aminek annyira örülök! – öleltem át megint.

- Nagyon köszönöm, hogy itt vagy Chanel! Borzasztóan érzem magam még mindig, amiért nem hívtalak a szülinapodon. Ma azt is megünnepeljük, jó?

- Dehogy, Liam! És mondtam már, hogy semmi baj. Megértem. Elfoglalt vagy nagyon.

- De nem fér a fejembe, hogy hogyan felejtkezhettem el rólad, és hogy, hogy nem hívtalak fel.

- Nem baj! Ezzel már ne foglalkozz! – néztem rá, ő pedig lesütötte csodálatosan szép, barna szemeit.

- Biztos nem haragszol?

- Nem – mosolyogtam.

- Oké – adott puszit az arcomra, és a karjait a derekam köré fonta. – Na és mikor érkeztél?

- Egy órája.

- És mikor indultál?

- Tíz óra körül indultam otthonról.

- Te jó ég, aludtál a gépen?

- Igen, mivel magángéppel jöttem. Tudod, vannak befolyásoltságaim… - mondtam, ő pedig felnevetett.

- Hát persze, Miss! El is felejtettem – mosolygott.

- Payno, öreg haver, huszonkettő lettél! – rontott be Niall, majd utána szépen sorban a többiek.

- Oh, zavarunk? – húzódott kanos vigyorra Harry szája, amitől elpirultam és visszafúrtam a fejem Liam mellkasába.

- Nem zavartok! – mondta némi éllel a hangjában Liam, mire Niall és Harry összenevettek. Én ezt persze nem láttam, csak hallottam.

- Boldog szülinapot Liam! – kiáltott fel Louis és nyugisan elindult befelé, én pedig gyorsan kibújtam Liam öléből, és visszaültem a székre, ahol korábban ültem, mivel gondoltam, hogy Louis meg akarja Liamet ölelni, vagy valami.

Igazam is lett, Louis előbb szorosan átölelte Liamet, majd eldőlt vele az ágyon, és teljesen ráfeküdt. Példáját követte Niall, majd Harry, így mindhárman Liamre feküdtek. Előttem tornyosodott egy One Direction szendvics.

- Srácok, agyon nyomtok! – hallatszott tompán Liam hangja.

- Agyon nyomunk a szeretettünkkel! – válaszolt Louis, én pedig felnevettem.

- Chanel, segíts! – kiáltotta Liam kétségbeesetten, miközben elhúzta kicsit az í betűt, mi pedig mindannyian felnevettünk.

[12. - Nem látsz el az orrodig se]

Sziasztok!:3
Wow, hat pipa, két komment. Aslfkadklsg el sem tudjátok hinni, mennyire örülök a visszajelzéseknek!:3 Tartsátok meg jó szokásaitokat, haha.
Soo a részben Lanel megint momentel, de Lou is nagy szerepet kap benne. Und a vége, nos, muszáj volt valami kis csavart belerakni, but unalmas lenne, nem igaz?:D Jó olvasást!^^♥Xx.

Chanel Adele Sangster

Luxal nagyon jól eljátszottam, imádni való kislány és öröm volt őket Liammel nézni. Louval is megismerkedtem, és tök jól elbeszélgettünk. Leginkább sminkes dolgokról, és azt mondtam, hogy mielőtt megyünk, a koncertre átjöhet és mutatok pár szerzeményemet.

Louék után megjött Louis és Lottie is, Louis leginkább Luxal foglalkozott, míg Lottie bekapcsolódott hozzánk.

Ám mégsem kerülte el a figyelmem dühös és heves sugdolózások Louis és Liam között. Ezer százalék, hogy én voltam a téma, és teljesen tisztában voltam azzal is, hogy Louis nagyon nem csíp engem.

Később megkordult a hasam, melynek Liam pechemre fültanúja volt. Felkuncogott, én pedig új szokásommá válva újra elpirultam, amit azonban most mindenki látott.

- Én is éhes vagyok – mondta aranyosan Liam. – Rendeljünk valamit – csapott a combjaira, és a többiekre nézett.

- Néha azért vannak jó ötleteid is – vigyorgott rá Niall.

- Néha, mi – öklözött a karjába, Niall pedig felkiáltott és megdörzsölte a fájó pontját.

- Au, te állat!

- Na, jó, akkor majd én rendelek, mert ti erre sem vagytok képesek – szólalt fel Harry, felállt és a vezetékes telefonhoz indult. Niall is felpattant és követte, mint egy pincsikutya, Liam pedig azt hajtogatta, hogy mit egyen. – Liam, kussolj már, mert ez idegesítő – jött vissza Harry Niallel.

- Mi van? És meg se kérdeztetek, hogy mit kérek? – háborodott fel Liam.

- Hozzák az étlapot te okos! – borzolta össze a haját Harry, miközben visszaült a földre Lux mellé.

- Mennyi az idő? – kérdezte Louis.

- Fél kettő – válaszoltam gyorsan barátságosan Louisnak, és rá mosolyogtam. Ő viszont csak megköszönte és nem fordított rám több figyelmet.

Mielőtt még rendelhettünk volna megérkezett egy pasi és Paddy, akinek mosolyogva intettem, majd az ismeretlen beszélni is kezdett.

- Srácok, majd a stadionba esztek. Most pedig indulunk, mert ez már így is necces lesz – pillantott az órájára, majd el is fordult, és kirohant.

- Bírom, hogy mindig mi tehetünk arról, hogy nem indulunk el időben, miközben neki lenne a dolga, hogy szóljon, és mégsem teszi – állt fel Louis és kiindult Lottie pedig elhúzta a száját.

- Louis már megint puffog – sóhajtott Niall.

- Nem, Louisnak igaza van. Tényleg neki kéne szólnia – biccentett az ajtó felé Harry a fejével. – Gyere hercegnő – állt fel, és felhúzta Luxot is.

- Majd én megcsinálom a hajad, oké? – kérdezte Lux Harrytől, aki csak vigyorogva bólintott és már el is tűntek.

- Harry adj rá légy szíves kabátot, nem akarom, hogy megfázzon! – kiáltott utánuk Lou, majd felkelt mellőlem és várakozás teljesen nézett rám. – Mutasd! – mondta csak vigyorogva, mire felálltam, és előhúztam a kártyámat.

- Mennyi időm van? – kérdeztem Liamtől.

- Fél órád biztosan – mosolygott Liam. – A kajálást meg kibírod, amíg odaérünk? Ígérem lesz sok étel, és megeheted az összeset – ígérte aranyosan, én pedig vigyorogva bólintottam.

- Igen Liam, nem vagyok kisgyerek, és nem kezdek el sírni, ne aggódj – paskoltam meg az arcát vigyorogva. Majd kiindultam Louval és Lottieval.

A lakosztályomba belépve megcsapott a hideg.

- Basszus, nyitva felejtettem az ablakokat – mentem gyorsan becsukni őket, hátam mögül pedig Lou és Lottie nevetését hallottam. – A fürdőben pakoltam ki – mondtam nekik, miközben becsuktam az ablakokat és a terasz ajtót, melyet szintén nyitva hagytam bukóra.

- Uh, Chanel, ezeket melyik oldalról rendeled? – kérdezte hangosan Lottie, én pedig el is indultam hozzájuk.

- Majd átküldöm a linket – mondtam, és megálltam mellettük.

- Ugye kifesthetlek ezekkel? – fordult rögtön felém Lou és kérlelően pillantott rám.

- Naná, hogy kifested! Én meg segítek – vigyorgott Lottie.

- Jó, de nektek is készülődnötök kell, és, ha engem festetek… - próbáltam volna tiltakozni.

- Nekem már meg van, mit veszek fel. Majd használhatom ezeket én is? – turkált tovább a sminkes táskámban Lottie.

- Persze.

- Oké, akkor átmegyek, átöltözök, és jövök vissza – mondta vidáman, majd magunkra is hagyott.

- Na és te mit veszel fel? – indult ki Lou, én pedig követtem.

- Szerintem valamilyen ruhát – gondolkoztam hangosan, majd a beépített szekrényhez mentem, ahova már időközben kipakoltam mindent. Untam a bőröndből kiráncigálni a dolgokat, bár azt is tudtam, hogy lassan pakolhatom vissza, mivel megyünk tovább egy újabb városba.

Kiválasztottam egy selymes anyagú pántos fekete ruhát és kiemeltem vállfával együtt a szekrényből, majd magam elé illesztettem, és megfordultam.

- Szerinted? – vontam magamra Lou figyelmét.

- Wow, gyönyörű ruha! – jött oda egyből és megtapintotta. – Ezt kell felvenned!

- Biztos? – kérdeztem és azon kaptam magam, hogy azon kattogtam, vajon Liamnek tetszene –e.

- Igen, biztos! Már látom magam előtt, mennyire tökéletes lesz majd rajtad! Sipirc, felvenni! – suhintott felém játékosan, én pedig vigyorogva a fürdőbe mentem. Levetkőztem és a fekete fehér neműmre húztam a ruhát. Pánt nélkül melltartó volt rajtam, így nem kellett még azzal is bajlódnom, hanem a ruha rögtön tökéletesen rám simult. Pont, ahogyan Lou azt mondta.

Kimentem és megálltam a szőnyegen, míg Lou egy fotelt húzott középre, aztán felpillantott rám.

- Ez az! – csillantak fel a szemei. – Nagyon szexi vagy!

- Köszi – kuncogtam. – Szerintem még húzok egy térdharisnyát, hiszen odakint hideg van.

- Igen, az jó ötlet. Valami kabátot is keress ehhez – mondta, és elhaladt mellettem a fürdőbe.

Találtam egy pár hosszú, felül csipkés mintával végződő fekete nejlonharisnyát, majd leültem az egyik kipárnázott székre és óvatosan a lábaimra húztam. Ezután kivettem egy fekete bőrkabátot, majd felakasztottam a fürdő ajtóra rögzített fogantyúkra.

- Már azt is tudom, mit tegyünk a hajaddal – mondta Lou, miközben lepakolt a kis asztalra minden smink eszközt.

- Így hagyjuk? – kérdeztem nevetve.

- Elöl, két tincset begöndörítek, meg a tincsek végét is egy kicsit szerintem – nyomott le a kanapéra, majd elém állt és a hajam kezdte méregetni. – Nem csak a végét göndörítem be.

- Nekem mindegy Lou, ahogy jónak látod – dőltem hátra és kihúztam a hátamat, ő pedig fogta a göndörítőt, és neki is állt.

Egy ideje csendben dolgozott már, mikor megszólalt, és teljesen ledöbbentett.

- Tudod Chanel, Liam és Sophia régóta együtt van, de még sosem láttam volna Liamen, hogy ekkora rajongással tekintett volna rá, mint rád – mondta, én pedig hirtelen köpni nyelni sem tudtam.

Hevesen kezdett verni a szívem. Mit jelent ez? Tényleg így lenne? Vagy Lou rosszul látja? Az… nem lehet! Nem lehet, hogy Liam így tekintsen rám! Nem vagyok a barátnője, és soha nem is leszek, mivel neki már van párja. Valaki, akit szeret, aki nem én vagyok, és nem is leszek!

- Lou… - szólaltam meg halkan, elég ingatag hangon, bár fogalmam sem volt róla, hogy mit akarok mondani.

- Nem kell mondanod semmit, Chanel. Nem szeretnék beleszólni. Mindössze szeretném, ha tudnád, hogy ez így van, mert látszólag nem látsz el az orrodig se – mondta nyugodt hangon.

Válaszolni akartam neki. Meg akartam mondani, hogy ez nem igaz! Hogy rosszul látja. Hogy Liam csupán most egy kicsit elkeseredett Sophia miatt, mert hiányzik neki, de arról szó sincs, hogy hozzám kötné valamilyen érzése, a barátságon kívül!

De akkor belépett Lottie, Lou pedig elém állt, mintha a hajamat igazgatná, de közben az egyik kezével egy cipzárt húzott a szájára, mutatva, hogy tartsam a szám. És azt is tudom, hogy miért. Mert míg Lottie szinte rajongott Liam barátnőjéért, addig Lou egyáltalán nem szimpatizált vele.

- Na, itt vagyok! – szólalt meg Lottie, én pedig magam elé bámultam még mindig totál lesokkolódva.

- Én is kész vagyok, Chanel állj fel, és mutasd Lottienak a ruhád – mondta Lou, én pedig elszakítottam a tekintetem a barna szőnyegről, és felálltam, majd lassan Lottiera pillantottam, és magamra erőltettem egy mosolyt.

- Wow, Chanel, meseszép vagy!

- Köszönöm Lottie.

- Ehhez valami vad smink kell! – mondta rögtön.

- Lányok, ez mégis csak egy koncert lesz, nem pedig bulizni megyünk, szóval…

- Nyugi, nem lesz annyira vad, mint amennyire Lottie szeretné – nevetett Lou, aztán hátra nyomott a székbe, én pedig nagy levegőt véve lehunytam a szemeim.

Végül egy gyönyörű tusvonalból, fekete, csillogó, halvány szemhéjfestékből, szempillaspirálból, pirosítóból és élénkpiros rúzsból állt a sminkem. A végkifejlett tényleg lélegzetelállító lett, imádtam, amit a két lány varázsolt belőlem, és tudtam, hogy a segítségük nélkül fele ennyire jól se néztem volna ki.

Végül a kedvenc kereszt nyakláncommal, egy meseszép, vékony karkötővel – melyet Damontól kaptam –, gyűrűvel és egy pár fülbevalóval egészítettem ki az egészet.

Elvettem az egyik magammal hozott Louis Vuitton táskámat, abba belepakoltam a kellhető dolgokat, köztük a telefonomat, a pénztárcámat, a rúzst, valamint a szempillaspirált, hogy ha kellene, ki tudjam javítani a sminkemet, majd késznek nyilvánítottam magamat.

Lou még átment a lakosztályába, hogy rendbe hozza kicsit magát, és Lottie is kipingálta magát, majd kiment, így egyedül maradtam. A beépített szekrény tükrében nézegettem magam, és előre –hátra dülöngéltem a lábaimon. Izgatott voltam a koncert miatt, izgatott voltam Liam miatt, és piszkált belülről az ami Lou mondott. Még jobban akartam kinézni azok után.

Belebújtam a magas sarkúba, becsatoltam a pántját a bokám körül, majd felegyenesedtem és a tükörben megpillantottam magam mögött Liamet.

Az arcom rögtön felmelegedett és lesütöttem a szemeimet, miközben ő lassan felém kezdett el sétálni. Nem mertem ránézni a tükörben, a lábaim lefagytak és megmozdulni se bírtam. Csak álltam ott, míg ő mögém ért. Éreztem magamon égető tekintetét, aztán egyszer csak erős, izmos keze a derekam köré fonódott és hátra rántott magához, így beléütköztem. Tisztán éreztem a fenekemnek nyomódni dudorát, ami miatt felsóhajtottam, ő pedig lecsapott a nyakamra. Nyalta, szívta, csókolgatta, az én lábaim pedig már remegtek, azt hittem, össze fogok esni.

Azt hittem ennél jobban már nem pirulhatok el. A képzeletem játszadozott velem, és össze akartam rogyni a földön, ám nem tehettem. Liam még mindig mögöttem állt, és engem figyelt. Aztán hallottam, amint hangosan kifújja a levegőt és elindult felém.

- Chanel – szólalt meg bársonyos hangján, és nagyon tetszett, ahogy kiejti a nevemet a száján. – Atya világ, gyönyörű vagy! – terült el hatalmas mosoly a száján. – Fordulj meg, kérlek – fogta meg a kezem, én pedig lassan felé fordultam, és az ajkamba harapva pillantottam fel rá. – Lélegzetelállítóan nézel ki, ugye tudod? – emelte a kezem a szájához, majd egy forró csókot nyomott rá. Életemben nem csókolta még meg a kezem senki sem.

Teljesen elolvadtam tőle. Ez a gesztus olyan sokat jelentett, de mégsem tudtam, hova tenni. Egyre jobban piszkált Lou véleménye, és azt hittem felrobbanok az érzés kavalkádtól, ami egyszerre tombolt bennem.

Itt állt előttem Liam, tekintete zavarba hozott. Utáltam Lout, amiért korábban ezeket mondta nekem, amiért ennyire összezavart. Közben hálás voltam neki, és jól estek szavai. Le akartam ülni, úgy éreztem Liam lesújt rám, és csak be akartam feküdni az ágyamba vele, összebújva. Már a koncertre sem akartam menni. Minden, amit szerettem volna, az csupán az ágyam, és Liam. És közben frászt kaptam, az ilyesfajta gondolataimtól.

- Mondj valamit, kérlek – rántott vissza a jelenbe Liam, hatalmas barna szemeivel kérlelően pillantott rám.

- Én… köszönöm – nyögtem ki, ő pedig elmosolyodott, és leengedte a kezünket kettőnk közé, de nem engedte el. Továbbra is fogta.

Egyik részem majd megőrült azért, hogy történjen köztünk valami, a másik pedig azért könyörgött, hogy megnyíljon az ég, és Sophia pottyanjon be mellénk a szobába.

- Nagyon tetszik a ruhád – nézett rajtam végig újra mosolyogva. Várj, amíg meglátsz kabát nélkül. – Gyönyörűen áll rajtad. Mintha rád öntötték volna.

- Köszönöm – préseltem ki újra magamból.

Aztán még mindig angyali mosollyal közelebb hajolt hozzám, és csókot nyomott felforrósodott orcámra.

Ezzel egy időben valaki bekopogtatott, majd Niall beszólt, hogy ’Chanel, indulás!’ és már tovább is haladt.

- Mennünk kell – mondta Liam, majd összekulcsolta az ujjainkat. – Készen állsz?

- Persze, mehetünk – bólintottam. Megszorította a kezem, majd kiindultunk.

- Liam, nem kéne egy idegen csaj kezét fognod, mikor barátnőd van – haladt el mellettünk a pasi, aki korábban is lecseszte a srácokat, amiért még nem indultunk el időben. Liam szólásra nyitotta a száját, én pedig rögtön elengedtem a kezét, de a férfi már ott sem volt.

- Chanel, ne haragudj – fordult felém Liam, a hátunk mögött pedig felvisított Lux és kettőnk között elszaladt, majd Harry állt meg lihegve és a térdére támaszkodott.

- Egy órája van itt… - lihegett. – De kiköpöm a tüdőmet – egyenesedett fel, és a hajába túrt, én pedig felnevettem.

- Harry! – hallottuk az édes, kuncogó hangját a folyosó végéről.

- Megyek. Ti jöttök? – került ki minket és visszanézett ránk.

- Igen – indultam el utána, Liam pedig felsóhajtott, és követett.

[11. - Annyira félreérthetően viselkedik!]

Sziasztook!
Omfg, három komment, hat tetszik, jézusom!:3 Annyira örülök neki! Ezek szerint tetszik a történet, és remélem, hogy egyre jobban imádjátok Lanelt, lolz:3 A mai rész így visszaolvasva elég jó lett, Lanel momentel, és szerintem eszméletlen cukik, but inkább befogom a számat, olvassátok el és döntsétek el ti, hogy édesek -e, avagy nem.^^ Véleményeiteket most is várom, tényleg nagyon örülök neki, hogy szántok rám pár percet, és megajándékoztok, két három sorral!:3 A részek írása is könnyebben megy így, és alig várom, hogy a héten tudjak még egyet hozni! Holnap sok -sok csokit a csizmátokba!;) Jó olvasást!♥Xx.

Chanel Adele Sangster

- Hé, Liam, ide nézz!
- Liam, kérlek, pózolnál a barátnőddel?

- Liam, ki ez a lány? Hol van Sophia?

- Hét, te szőke, hogy hívnak? Liam Payne a barátod? Megállnál egy kép erejéig?

Rengeteg ember kiabált, a fényképező gépek kattogtak, a vakuk villantak, én pedig furán éreztem magam. Liam eszméletlenül szorította a kezem, ami nem fájt, mindinkább földön tartott, amíg beértünk a szórakozóhelyre. Sehova se mertem pillantani, csak az utánzott vörös szőnyeget figyeltem a lábaim alatt, valamint a kilakozott lábujjkörmeim, melyek szabadon láthatóak voltak a pántos magas sarkúmnak köszönhetően.

A zene megremegtette az egész helyet annyira dübögött, a fények táncoltak, és a lábaim önkénytelenül is lecövekeltek. Szédültem a fényektől, és ebben nagy szerepet játszott, az iménti vakuvillanások is.

Liam oldalra húzott és egy hideg falnak tolt, testével nekem dőlt szorosan, és védelmezett mindenkitől.

- Jól vagy, babe? – kérdezte, és tekintete az enyém után kutakodott.

- Igen, csak egy kicsit megszédültem – mondtam és a vállába kapaszkodtam. – Te már hozzászoktál ehhez, igaz?

- Muszáj volt – simított végig a mutatóujjával az arcomon. – Nem lenne jó, ha a vörös szőnyegen kidőlnék – mosolygott, én pedig felkuncogtam.

Odahajolt hozzám és lassan tapasztotta ajkait az enyémre.

Mikor felébredtem sokáig nem jöttem rá, hogy vigyorgok, mint egy őrült. Fogmosáskor aztán csak leesett, és a tegnaphoz képest, ma két méterrel a föld felett lebegtem.

Fogalmam sincs, miért álmodok állandóan Liammel, azt meg végképp nem, miért csókolózunk az álmomban mindig.

Élveztem, s ezt tagadni sem tudtam volna. Hiszen, ha nem így lett volna, nem ébredtem volna fel újra és újra mosolyogva.

Még mindig pizsamában feküdtem az ágyon hason, fejjel lefelé, pontosan az ajtóval szemben. A vezetékes telefont forgattam a kezemben, miközben az étlapot néztem, és, hogy mit reggelizzek. Mivel semmihez sem volt kedvem, és igazából éhes sem voltam, hagytam a fenébe, s úgy döntöttem, majd később ebédelek.

Fél tizenegy volt már, ám Liam még nem jelentkezett. Úgy gondoltam, hogy még alszik, mivel kipihentnek kell lennie a ma esti koncert előtt.

Valamivel később még mindig az ágyon fetrengtem. Ötletem sem volt, hogy mit kellene csinálnom, Liamet meg mint mondtam már, nem akartam zargatni.

Feltápászkodtam, és elhúztam a függönyöket. Napsütés csapott meg, és jobb kezemet a szemeim elé kaptam, annyira világos volt. Pislognom kellett, hogy kitisztuljon a látásom, és ez az egész az álmomra emlékeztetett.

Kinyitottam a terasz ajtót, és kiléptem a hidegbe. A szép idő ellenére hűvös szél fújt, és azon nyomban megborzongtam. A hideg áthatolt csontjaimon keresztül, és jobbnak láttam visszamenni a szobába.

Leültem az ágyamra és kezembe vettem a telefonom. Megakadt egy számon a szemem, vagyis a mai dátumon. Huszonegyedike van. Ami azt jelenti, hogy ma hivatalos vagyok életem első One Direction koncertjére.

Hirtelenjében izgatottság járt át. Csak az estére tudtam gondolni. Fogalmam sem volt, hogy milyen lesz, hova megyünk, bár abban biztos voltam, hogy nagyon jól fogom érezni magam.

Mivel még mindig egyedül voltam, unatkoztam, és este egy olyan banda koncertjére megyek, akiktől még egyetlen egy dalt hallottam, azt is tilosban, és félig kábultan, elővettem a laptopomat a bőröndömből, és leültem az ágyam közepére törökülésben, de kelhettem is fel a töltőért, mivel a gép lemerült.

Miután végre elindult a Macbook –om, izgatottan vártam, hogy betöltsön. Újra fel kellett állnom, hogy elhozzam a papírt, amin a wifi jelszava állt, az ajtó melletti kis asztalról.

Rögtön megnyitottam az iTunes Store –t, majd bepötyögtem a keresőbe, amit szerettem volna.

Fél óra múlva lecsuktam a gép tetejét, felkeltem, leraktam a földre, majd magamhoz vettem a pink Beats fülhallgatóm, csatlakoztattam a telefonomhoz, és újra meghallgattam a fiúk legelső számát, amit újonnan töltöttem le a telefonomra.

Ijedtemben nem csak ugrottam, de sikítottam is egyet, mikor Liam bevetődött mellém az ágyba és átölelte erős, férfias kezeivel a derekam. Nevetése lengte be a szobát, én pedig a párnába bújva próbáltam csillapítani hevesen verő szívemen.

- Nocsak, csak nem belemerültünk valamibe? Mit művelsz, hm? – kérdezte nevetve és kihúzott a párnákból, majd egy puszit nyomott az arcomra és a mellkasára vont. Háttal voltam neki, és még mindig dübörgő szívemet hallgattam. Félő volt, hogy meghallja. – Közösségi oldalak, mi? – cukkolt tovább, és olyan közel volt a fülemhez, hogy éreztem a leheletét.

- Nem – nyögtem ki nagy nehezen, aztán felé fordultam az ölelésében.

- Aha, hát persze – csikizte meg a nyakam mutatóujjával, arcán csodálatos játékos vigyor ült.

- Nem, tényleg nem! – háborodtam fel. – Nem úgy, mint egyesek! – vágtam rá.

- Nem igaaz, honnan veszed ezt? – nyávogott, én pedig felnevettem.

- Olyan gyerek vagy! – vigyorogtam.

- Csak úgy, mint te! – vágott vissza, majd egy kis időre mindketten elhallgattunk, így hallani lehetett a dalt a fülhallgatómból.

I think it went oh, oh, oh 
I think it went yeah, yeah, yeah 
I think it goes oh 

Best song ever, 
it was the best song ever. 
It was the best song ever, 
it was the best song ever

Szempillantás alatt öntött el a fejemet a vér, és azt hittem, menten elsüllyedek. Liam ezt pedig csak fokozta, hangosan el kezdett, oh –gatni, és yeah –zgatni, én pedig a mellkasára ütve gördültem ki az öleléséből. Szinte rögtön visszavont a mellkasára, miközben az ágyban fekve riszálta a csípőjét, és énekelt.

- Fejezd már be! – mondtam, és a fejem egy percre sem szűnt meg pirosnak lenni. Világítottam, mint egy kis piros pont. – Liam!!!! – visítottam, belőle pedig kiszakadt a nevetés, amiről azt hittem, hogy sohasem fejezi be.

És mikor ez megtörtént, a dühös, durcás tekintetemmel találkozott az ő tekintete.

- Félre ne értsd! – kapkodta a levegőt. – Nem azon nevettem, hogy a dalt hallgatod. Hanem azon, ahogy visítottál – csillapodott le levegővétele és rám vigyorgott cukin, majd kárpótlásul egy óriási nyálas cuppanóst nyomott az arcomra.

- Ó, igen? – kérdeztem „álmérgesen”. Igazából még mindig nem tudok rá haragudni. – Akarod, hogy visítsak ennél nagyobbat is?

Liamet rázta a nevetés, én pedig visszafúrtam a fejemet a párnába.

- Na de most komolyan Chanel, mióta vagy titokban a legnagyobb rajongóm? – vigyorgott és felvonta a szemöldökét.

- Honnan veszed, hogy a te rajongód vagyok? – kérdeztem még mindig indulatosan, és felkaptam a fejem a párnából. – Nekem a kedvencem… Niall!

- Hah, hát persze! – horkantott fel.

- Miért olyan hihetetlen? Ne hidd azt, hogy körülötted forog a világom – paskoltam meg az arcát, majd felkeltem az ágyból, felkaptam a telefonom, és a fürdőszobába vonultam. Ez tökéletes alakítás volt, Chanel!

- Amúgy, mit kéne felvennem a koncertre? – kérdeztem hangosan a fürdőből.

- Ó, e miatt ne aggódj. Vagyis ne csinálj problémát. Farmert, vagy nem tudom – vont vállat pont akkor, mikor kiértem. – Tőlem akár jöhetsz melegítőben is – vigyorgott.

- Melegítőt nem hoztam magammal – vágtam rá. – De akkor nem kell annyira nagyon kiöltöznöm ugye?

- Nem tudom, lehet, nyakkendőben leszünk mi is a színpadon, de nem tudok róla – próbálta komolyan mondani, én pedig a hozzám közelebb álló fotelből a díszpárnát neki dobtam.

- Nagyon tréfás kedvedben vagy, Payne! – mordultam rá, mire ő vigyorogva visszadobta a párnát.

- Egyszerűen csak feldobott az, hogy a zenénket hallgattad. Nem tudom miért – mosolygott kedvesen, bár nem nézett rám. – Komolyan, mióta vannak a telódon?

- Mit érdekel az téged? – sóhajtottam fel, és visszaraktam a fotelbe a párnát, amit az előbb hozzávágtam.

- Mert, csak szeretném tudni! Naa, mondd el!

- Fogalmam sincs. Egy –két hete – hazudtam neki hátat fordítva. Miért nem vagyok képes a szemébe mondani?

- Ohw, te zavarban vagy! – szólalt fel totál nyálas hangon, mire már megfordultam és csípőre vágtam a kezem.

- Liam, abbahagynád a cseszegetésem? Én nem élvezem! – mondtam, bár közben közel sem ez volt az igazság. Élveztem, hogy ilyen volt. Örültem, mert ő örült. És még, ha rajtam is virult, nem bántam. Ha Liam boldog, Chanel is boldog.

Közelebb mentem hozzá és felvettem egy másik párnát a földről, melyet az éjszaka folyamán lökhettem le az ágyamról. A következő pillanatban, már arra eszméltem fel, hogy Liam ölében ülök.

- Ne haragudj, babe – döntötte a homlokát a hátamnak. – Nem akartalak megbántani. Csak jó kedvem van – vette el a homlokát, majd az állát a vállamra támasztotta. – Haragszol?

- Nem, dehogy. Nem sértődök meg egy hamar – fordultam úgy, hogy rálássak.

- Akkor jó – terült el egy hatalmas vigyor az arcán. – Azt javaslom, hogy, ha már ilyen kedvemben vagyok, menjünk át a srácokhoz, és közösen csesztessük őket a sírjukba. Mit szólsz? – vigyorgott, mint egy rosszcsont kisfiú. Nem, én egyszerűen tényleg nem tudok neki nemet mondani.

Végül aztán Niall és Liam lakosztályában nyúltunk el a kanapén pudingot zabálva.

- Hol vannak a többiek? – kérdeztem.

- Fogalmam sincs – mondta, miközben egyik ujjával megdörzsölte az arcát, ami valószínűleg viszkethetett neki. Olyan cuki. – Lottieval megismerkedtél? – kérdezte és rám nézett.

- Ó, aha, aranyos lány – mosolyogtam. – Kiköpött bátyja.

- Oh, Lottie is…

- Nem, ő nem kötött belém – mosolyogtam nyugtatólag Liamre.

- Figyelj, ne neheztelj Louisra se, emiatt! – ült fel, haja égnek állt, én pedig annyira nagyon beletúrtam volna. – Mostanában kicsit szétszórt, fáradt, mint én, vagy a többiek. Emiatt lehetett olyan bunkó, de különben teljesen az ellentéte – mosolygott folyamatosan rám, én pedig szerencsésnek éreztem magam, amiért egy ilyen fiú szentelte nekem a figyelmét.

- Mondtam már, hogy nem történt semmi.

- Akkor jó – nyomott hirtelen egy puszit az arcomra, majd visszadőlt kényelmesen, én pedig továbbra is a lábánál összekucorodva ültem, és tekintetemet szigorúan a tévére szegeztem. Éreztem magamon a tekintetét, én pedig egyre jobban könyörögtem magamban, hogy hagyja abba a bámulást. Sajnos nem könyörült rajtam, így a fejem pírba borult.

- Hé, Chanel, tudtad amúgy, hogy Liam önmagában is hülye, de, ha pudingot eszik, még csak rosszabb – jött be Niall és vágódott le mellettem lévő fotelbe.

- Kussolj Niall! Nem is tudom kettőnk közül, ki a hülyébb – pillantott rá Liam.

- Ha ezt a kérdést még felteszed magadnak, akkor szerintem egyértelmű, melyikünk – nézett rám nevetve Niall, mire én is szélesen elvigyorodtam.

- Gonosz vagy Neil!

- Te pedig hülye Payno!

Jó volt hallgatni civakodásukat, még inkább a beceneveket, amiket egymás fejéhez vágtak. Mindkettejük arcán egy –egy óriási vigyor terült el, majd inkább csak Liam arcának tanulmányozásába merültem bele, amit ő szerencsémre egyáltalán nem vett észre.

Gyerek sikoly és kacaj rántott ki kis világomból, és tekintetem rögtön Liam tekintete után kutatott. Mikor megtaláltam, ő csak a világ legédesebb mosolyával válaszolt – ahogy általában szokott –, majd Niall felállt és kiindult, Liam pedig felült mellém, és lehúzta a felhúzódott pólóját.

- Megjött Lou és Lux – súgta, és ezzel egy időben belépett Harry, egy szőke hajú kislányt fejjel lefelé lógatva, mögötte pedig egy hasonló hajú nő, mint Lottie.

- Louiseeee! – ugrott fel Liam, megkerülte a kanapét, aztán rögtön átölelte a vékony nőt, ezek szerint Louiset.

Idejét láttam annak én is, hogy megemeljem a hátsóm és bemutatkozzak, bár a kicsi még mindig visítozott, amin nem csodálkozok. Harry az első pillanattól kezdve szét kínozta, és fogalmam sincs miért, de megmosolyogtattak. Édesek voltak mindketten, Harry, ahogy ennyire kötődik, és szereti a kicsit, a kislány pedig, kislány, édes, aranyos, imádni való.

Liam mögé álltam, aki már elengedte Louiset, majd megfordult a kanapén keresve még mindig engem, de amint észlelte, hogy mögötte vagyok, mellém lépett és a derekamat átölelve húzott Louise elé. Annyira félreérthetően viselkedik.

- Szia Louise, Chanel vagyok – mutatkoztam be mosolyogva és a kezemet nyújtottam. Érzékeltem, ahogy Liamnek fülig ér a szája, és a szorításán, a derekamon már kicsit engedett. Talán észbe kapott.

- Szia, Chanel, szólíts csak nyugodtan Lounak, csak ez a majom olyan hülye, hogy így szólít – nevetett aztán megfogta a kezem és kezet ráztunk, bár láttam rajta, hogy inkább ölelt volna át. Nos, én nem olyan típus vagyok.

- Ugye, hogy megmondtam, Chanel? – kiált valahonnan Niall, és értem mit akar. Liamre értette.

- Mit is? – szólt vissza helyettem mérgesen Liam, én pedig felkuncogtam.

- Olyanon még, mint a gyerekek, igaz? – sóhajtott Lou, én pedig nevetve bólogattam. – Hazz, engedd ide légy szíves Luxot, hogy bemutatkozzon.

Lux kacagása abba maradt, és hallottam, hogy sugdolóznak Harryvel, amin én csak mosolyogtam. Lou mellé álltunk Liamel, Lux pedig Louhoz futva belé bújt, és a hosszú felsője mögül bámult ki szégyellősen rám.

- Ugyan Lux, ilyenkor bezzeg nem mersz rám ütni, kiölteni a nyelved, ugye? – nevetett Liam, Lux pedig ösztönösen tolta elő a kis nyelvét, csak hogy aztán egyből vissza is húzta, és rám nézett. – Tudtaam! – mondta gonoszul vigyorogva Liam.

- Szia, Lux, Chanel vagyok, és üsd meg Liamet nyugodtan, ő nem bánja – támaszkodtam a térdemre, ahogy hozzá beszéltem.

- Ez nagyon –nagyon gonosz volt Chanel! – hallottam mögülem Liam sértődött hangját, majd Niall nyerítését valahonnan, ám egyre közelebbről.

- Szia, Lux vagyok – mutatkozott be szélesen vigyorogva a kicsi, én pedig mosolyogva a kezemet nyújtottam elé, hogy lepacsizzunk.

[10. - A tiéd az utolsó szó, igaz?]

Hiiiii!:3
17 feliratkozó, komik, pipák, akldjsfgak.:3 Köszönöm szépen!:3♥ Remélem tetszeni fog a rész, und élvezitek a Lanel momenteket.:3 Jó olvasást!♥Xx.

Chanel Adele Sangster

Miután Liamet hívta a barátnője visszavonulót fújtam. Elment a kedvem mindentől, viszont egy fél óra múlva mégis lefelé tartottam vele a mozi terembe. Noha az életkedvem elment, arcomon egy hamis mosoly ült, nehogy megtudja. Nehogy megtudja, hogy rosszul esett az, hogy helyettem, a barátnőjét választotta.

                     

Ma reggel, mikor felkeltem azt hittem, hogy elmúlt a keserű érzés a számból, és nem fogok haragudni Liamre. Tévedtem, mert még én az ágyban feküdtem, mikor ő megjelent, és a kedvem ismételten a béka feneke alatt volt. Régen éreztem már így magam.

Végül hamar lelépett. Menniük kellett próbálni, hiszen holnap koncertjük lesz, és a gyakorlás sosem árt. Nem hívott el magával, csak annyit mondott, hogy pár óra múlva jön, s már távozott is. Jó kedve volt, engem pedig nem hagyott az nyugodni, hogy talán a barátnője miatt.

Komótosan reggeliztem meg – amit Liam rendelt nekem –, majd úgy döntöttem, hogy körbe járom a hotelt, hogy ne a négy fal között gubbasszak.

Ide –oda bóklásztam a mamuszomban, a hatalmas épületben megtekintettem minden program helyszínét, végül a hatalmas előtérben huppantam le egy kényelmesnek tűnő kanapéra, mely valójában nagyon kemény volt.

A számat elhúzva helyezkedtem el kényelmesen, és vettem el egy magazint a dohányzó asztalról. Mindig is szerettem újságokat olvasni, így kedvem kicsit feldobódott, mikor fellapoztam a már ismerős Vogue lapjait.

Pózoló sztárokat nézegettem a vörös szőnyegen, mikor a következő oldalon Liamet pillantottam meg, szmokingban, nyakkendővel, tökéletesen álló hajjal, és a világ legdögösebb mosolyával. Kitűnt a többi srác közül, és azon morfondíroztam, hogy mennyire is helyes. Majd az jutott az eszembe, hogy ennek a helyes srácnak van egy barátnője, aki nem értékeli őt eléggé.

- Helyesek, mi? – szólalt meg egy lány hangja, majd megpillantottam a lábait az újság mögött. Felnéztem rá és szinte azonnal megállapítottam, hogy ez egy Tomlinson lesz.

- Igen – mosolyogtam fel rá. Ha már az egyikkőjüknél nem sikerült bevágódni, kezdjünk tiszta lappal.

- Szia, Lottie Tomlinson vagyok – mosolygott barátságosan, én pedig felálltam, hogy üdvözölni tudjam őt. Arra számítottam majd, hogy kezet fogunk, vagy valami. Helyette ölelésbe vont. Ellentettje a bátyjának.

Szürke, már –már fehér haja rendezetlen kontyban csücsült a feje tetején, hatalmas világoskék szemei világítottak, mosolya fültől fülig ért.

- Te biztosan Chanel vagy! Liam, valamint Louis informált hozzád – magyarázta. – Már bejelentkeztem, és a szobámban is voltam, valamint nálad is kopogtattam, de nem nyitottál ajtót, szóval lejöttem, és akkor megláttalak… - magyarázta, és azt hittem, hogy mostantól, soha nem fogja befogni a száját.

- Nem volt kedvem a négy fal között gubbasztani, viszont egyedül nem igazán mozdulnék ki innen…

- Hát azt ne is! Egyedül nem lenne biztonságos a rajongók miatt. Rengetegen lerohanhatnának, pláne, ha kíséret nélkül mész.

- Kíséret?

- Biztonsági őrök. Liaméket is állandóan rengetegen veszik körbe.

- Ja, igen, persze – bólogattam. Ideje kicsit több mindent megtudni, és a tudáshoz szükséges személy pedig itt áll előttem. – Miért nem megyünk le a bárba, és iszunk valamit? Közben beszélgethetnénk – ajánlottam fel szélesen mosolyogva.

- Menjünk – bólintott.

Lottieval rendeltünk egy –egy turmixot, ő epreset, míg én banánosat, majd elhelyezkedtünk a bárpultnál, és neki láttam az óvatos faggatásnak.

- Te látogatóba jöttél a bátyádhoz? – kérdeztem, miközben egyik lábamat átvetettem a lábamon, és megforgattam kezeim között az italalátétet.

- Részben – nevetett. – És részben pedig „tanulni”. Lou segéde vagyok – magyarázta, nekem pedig ráncba szaladt a homlokom. Lou?

- Bocsi, hogy közbe szólok, de ki az a Lou?

- Ó, vele még nem találkozhattál, mert még nem értek ide. Lou, a fiúk stylistje, sminkese, fodrásza, mindenese – nevetett. – Nagyon jó fej nő, imádom! Van egy mindjárt négy éves kislánya.

- Nos, igen, akkor velük még biztos nem találkoztam. Hogy hívják a kislányt?

- Lux. Nagyon aranyos! Imádni való kislány, biztosan nagyon fogod szeretni őket, te is! Különben Harry Lux keresztapukája.

- Ó, tényleg? – lepődtem meg. Szóval, pontosan ilyen információkra gondoltam, mikor elhatároztam, hogy kiszedek pár dolgot Lottieból. Szép munka, Chanel!

- Igen. Lou és Harry között szoros kapcsolat van. Amolyan anya –fia. Ebben az esetben, másodanya –fia. Harry imádja az anyukáját, a családját, csak sokat van távol tőlük, ugyanúgy, mint a többiek, és azt hiszem, jót tesz neki, hogy itt van Lou, akire támaszkodhat, vagy, ha elanyátlanodna. Ami azt illeti, azt hiszem ideje lesz nekem is egy kicsit anyáskodnom Louis felett – kuncogott. Nos, ráférne.

- Hány év van köztetek? – kérdeztem.

- Mármint köztem, és Louis között? – kérdezett vissza, én pedig legszívesebben a szememet forgattam volna. Neem, közted és Lux között. – Hat. Egyetlen idős testvérem. Én vagyok a második.

Meg sem kellett szólalnom, a lány folytatta magától.

- Szegény Louisnak meggyűlt velünk a baja – kuncogott. – Van még négy húgunk. És az utolsó tesónk lett végre fiú.

- Az igen – nyögtem ki.

Ezután Lottie tovább csacsogott a testvéreiről, de erre nem igazán figyeltem oda. Ennyire azért nem érdekelt a Tomlinson család.

- És ti hogy ismerkedtetek meg Liammel? – kérdezte hirtelen, én pedig feleszméltem a bambulásomból. Ne már, nem kéne fordulni a kockának! Én kérdezek, te válaszolsz, haver! – Liam csak annyit mondott nekem, hogy egy vicces történet, és, hogy biztos szívesen elmeséled, viszont ne minden részletben hallgassak rád – nevetett. – Igazából nem tudom, mire értette ezt.

- Nos, én nem tartanám annyira annak – kezdtem komolyan, és az alsó ajkamba haraptam. Úgy döntöttem, kiszínezem kicsit a történetet. – Mivel majdnem elgázoltam… - folytattam, és láthatólag Lottie benyelte, ugyanis döbbent és egyben riadt arckifejezése erre engedett következtetni.

- Jó ég! – kapott a szájához, aztán a kezeibe temette az arcát.

- Nyugi, egy karcolás sem lett rajta – mosolyogtam. – És teljes mértékben az ő hibája! Segg részeg volt. Még jó, hogy pirosat kaptam, így megálltam – meséltem neki „nagy átéléssel”.

- De buta! – csóválta a fejét Lottie, én meg megértően bólintottam.

- Ne félj, ki is oktattam rendesen!

- Észrevettem már, hogy ha Liam iszik, akkor eléggé le tud részegedni.

- Nem bírja a piát?

- Szerintem inkább csak el van szokva tőle. Tudod, sokáig nem ihatott a veséje miatt – magyarázta. Hoppá! Vesebeteg?

Úgy döntöttem nem kérdezek rá, és átsiklok a téma felett, de amint szólásra nyitottam a szám, Lottie már újra támadott.

- És akkor hogy történt? – kíváncsiskodott. – Részegen számot cseréltél vele, vagy mi? – nevetett.

- Nem egészen. Miután a motorháztetőmre feküdt, beszállt mellém az anyós ülésre.

- Na és nem ijedtél még? Mármint, Liam egy légynek se ártana, na de mégis, egy ismeretlen, részeg valaki beül melléd az autódba?

- Nem mondtam még senkinek, de igen, egy picit megijedtem – bólogattam szomorú fejjel. Említettem már, hogy imádok színészkedni? – Ne mondd el kérlek, Liamnek!

- Lakat a számon, bennem megbízhatsz – mosolygott megnyugtatóan.

Kikaptuk a turmixokat, és csendben megkóstoltuk, viszont aztán muszáj volt tovább mesélnem neki.

Végül egész jól elszórakoztam a fiatalabbik Tomlinsonal, és persze, rengeteg mindent megtudtam a fiúkról, legfőképpen Liamről, ami jó kedvvel töltött meg. Ugyan Liam még mindig nem jelentkezett, nem volt olyan rossz Lottieval.

Visszamentünk a szobákhoz, majd áthívott a Louissal közös lakosztályába.

- Hol is tartottam? – kérdezte, mikor egy cső, csípős Pringles –szel lehuppant az egyik, duci, kényelmes, és nagyon drága fotelbe. – Chipset? – tartotta felém.

- Uh, kösz, nem, nem szeretem a csípőset.

- Ó, van ott, ahonnan ez jött még. Nem csak csípős. Bemész a konyhába, és megtalálod – vigyorgott, mire én is elvigyorodtam. Louis, biztosan nem fogja bánni, ha megdézsmálom a chipsét, igaz?

Egy extra sajtossal tértem vissza Lottiehoz, aki ugyanúgy vigyorgott, mint mielőtt itt hagytam volna. Leültem én is egy olyan fotelbe, és magam alá húztam a lábaimat, majd kibontottam a dobozt.

- Ott tartottál, hogy Liam barátnője.

- Ja, igen, Sophia! – bólintott. – Nagyon kedves lány, én jóban vagyok vele. Nagyon szereti Liamet, de ő is sokat dolgozik, így keveset tudja látogatni.

- Ó, én nem ezt hallottam – bukott ki belőlem. Bassza meg, Chanel!

- Tessék? – ráncolta össze a homlokát.

- Öm – köszörültem meg a torkomat, majd folytattam –, nekem Liam pár napja panaszkodott.

- Panaszkodott? – szöktek a magasba a szemöldökei. Ezt elkúrtad, Sangster!

- Hát, tudod, hogy hiányzik neki, meg minden – mondtam gyorsan, mire egy ’Nem vagyok hülye!’ pillantást kaptam válaszul. – Na, jó – sóhajtottam. – Volt egy kis zűr köztük nem régiben, én pedig pont akkor érkeztem meg, így Liam kiöntötte nekem a szívét. De, szerintem az óta már megoldották. Vagyis, azt hiszem – dörzsöltem meg a homlokom, a még nem sós és nyálas kezemmel. – Azt még nem mondta Liam, hogy minden rendben, viszont beszéltek már telefonon.

- Ez fura, én is beszéltem a minap Sophiával, és nem mondott semmit. Pedig mindig mindent elszokott nekem.

Akkor talán túl naiv vagy kislány, ha így hiszed!

- Nem tudom – mondtam és inkább meghúztam magam.

- Remélem nem valami komoly dolog!

- Nem, biztosan nem! – nyújtottam el az első nemet kicsit, csak, hogy nyomatékosítsam mondanivalómat. – Biztosan a távolság, túlságosan hiányoznak egymásnak…

- Igen, az biztos – bólintott szomorúan Lottie. – Na és neked van barátod? – kérdezte hirtelen.

- Nem, nincsen – válaszoltam és közben a chipses csőbe kukkantottam, hogy egy újabb darabot tudjak kihalászni.

- Értem – mondta, majd mintha egy végszóra kivágódott az ajtó, aminek háttal ültem, így nem láttam ki az.

- Ó, Liam, a kis barátnőd itt van, és a chipsem eszi? – kiáltott fel hitetlenül Louis, én pedig vigyorogva hátra fordultam.

- Louiiis! – pattant fel Lottie, a dohányzó asztalra rakva a telefonját és a chipset, aztán máris bátyja nyakában volt. Eközben Louis háta mögött feltűnt Liam, majd az ölelkező testvérpárt kikerülve hozzám indult.

- Szia, Chanel! – köszöntött szélesen mosolyogva, és akaratlanul is elmosolyodtam én is.

- Szia Liam, Pringles –t? – nyújtottam felé, de előbb kivettem még egyet én. Kicsit úgy viselkedtem, ahogy szerintem megérdemli most. Azt hiszem, még mindig neheztelek rá, egy kicsit…

- Héj, ölelést sem kapok? – tárta szét a karját, én pedig leraktam a dobozt, aztán felálltam és hozzá bújtam.

Hű, mennyivel jobban érzem magam!

Liam mosolyogva tolt el magától, hogy feltérképezhesse az arcom, mely fogalmam sincs miért, de pírba borult.

A többi fiú is felsorakozott a bejáratnál, és üdvözölték Lottie –t, majd kézről kézre adták, egy –egy ölelésbe.

- Gyere! – nézett rám újra Liam, és megfogta a kezem, majd megszorította azt, és maga után kezdett húzni. Elhaladtunk a többiek mellett, akik nem igazán vettek észre. Kivéve Niall és Louis. Míg Niall kedvesen mosolygott, addig Louis utálatosan méregetett. Észrevettem azt is, hogy Niall és Liam jelentőség teljes pillantást váltottak, majd végleg ott hagytuk őket.

- Hová megyünk? – kérdeztem, de a választ már egyből is megkaptam, mikor megálltunk Liam lakosztálya előtt, és előhúzta a kártyáját.

Bent aztán Liam leült az ágyára, és engem is maga mellé húzott.

- Figyelj, nem tudom, hogy te, hogyan gondolod, de nekem még mindig semmi kedvem kimozdulni az emberek közé. Viszont szeretnélek valami különlegessel meglepni, és nem tudom, hogy a kaja a hotel étterméből ismételten mennyire lenne az. Vagy az, ha itt maradnánk és beszélgetnénk. Különlegesen szeretném eltölteni veled az időt – mondta aranyosan, én pedig majd’ elolvadtam. Miért ilyen édes?

- Liam, teljesen megértem, hogy nem szeretnél kimozdulni emberek közé. Nem csak azért, mert nagyon fáradt vagy, hanem mert hülyén jönne ki, ha velem mutatkoznál, miközben a barátnőd tőled ezer kilométerekre van – mondtam, és azon nyomban el is szomorodtam. Persze, a fő ok, az én vagyok, és igazából én nem szeretnék vele mutatkozni. Mert akkor letámadnának, és elő ásnának rólam mindent. Meg persze közre játszik az is, hogy Liamnek sem kellene velem nyilvánosság elé lépni. Így is zűrök vannak a hűtlen barátnőjével, ha a csaj pedig fényképeket látna rólunk, mindenki azt gondolná, hogy nem csak Liam hűtlen. Mármint, elnézést, a csaj sem hűtlen. Oké, rajtam kívül mindenki más hiszi ezt.

- Nem, nem! Chanel ne mondd ezt! Jaj, ne hidd azt, hogy, nem mennék el veled szívesen egy étterembe, vagy sétálni a városba! Ah, ez bonyolult, tudod? – túrt a hajába. – Igen, valószínűleg számos magazin lehozná, hogy „Liam Payne csalja a barátnőjét” de ennek senki olyan nem hinne, aki fontos számunkra. Nem hinné el Niall, nem hinné el Lottie, nem hinné el az anyukám, de még Sophia sem!

- Liam, nem akarok nektek felesleges problémákat kreálni – mondtam sóhajtva. – Minden rendben köztetek Sophiával? – kérdeztem őszintén a szemeibe nézve. Azon nyomban megingatta a fejét. – Tessék! Erről beszéltem. Én csak egy újabb nyűg lennék, ami miatt talán szétmennétek. És én ezt nem akarom! Szóval, rendeljünk kaját, és valami édességet, mert nem tudom mikor ettem utoljára egy finom sütit – zártam le a témát. Mint ahogy Chanel Sangster mindig is szokta.

- A tiéd az utolsó szó, igaz? – mosolyodott el Liam, én pedig bólintottam és rávigyorogtam. Pontosan Liam, ahogy mondod.