[11. - Annyira félreérthetően viselkedik!]

Sziasztook!
Omfg, három komment, hat tetszik, jézusom!:3 Annyira örülök neki! Ezek szerint tetszik a történet, és remélem, hogy egyre jobban imádjátok Lanelt, lolz:3 A mai rész így visszaolvasva elég jó lett, Lanel momentel, és szerintem eszméletlen cukik, but inkább befogom a számat, olvassátok el és döntsétek el ti, hogy édesek -e, avagy nem.^^ Véleményeiteket most is várom, tényleg nagyon örülök neki, hogy szántok rám pár percet, és megajándékoztok, két három sorral!:3 A részek írása is könnyebben megy így, és alig várom, hogy a héten tudjak még egyet hozni! Holnap sok -sok csokit a csizmátokba!;) Jó olvasást!♥Xx.

Chanel Adele Sangster

- Hé, Liam, ide nézz!
- Liam, kérlek, pózolnál a barátnőddel?

- Liam, ki ez a lány? Hol van Sophia?

- Hét, te szőke, hogy hívnak? Liam Payne a barátod? Megállnál egy kép erejéig?

Rengeteg ember kiabált, a fényképező gépek kattogtak, a vakuk villantak, én pedig furán éreztem magam. Liam eszméletlenül szorította a kezem, ami nem fájt, mindinkább földön tartott, amíg beértünk a szórakozóhelyre. Sehova se mertem pillantani, csak az utánzott vörös szőnyeget figyeltem a lábaim alatt, valamint a kilakozott lábujjkörmeim, melyek szabadon láthatóak voltak a pántos magas sarkúmnak köszönhetően.

A zene megremegtette az egész helyet annyira dübögött, a fények táncoltak, és a lábaim önkénytelenül is lecövekeltek. Szédültem a fényektől, és ebben nagy szerepet játszott, az iménti vakuvillanások is.

Liam oldalra húzott és egy hideg falnak tolt, testével nekem dőlt szorosan, és védelmezett mindenkitől.

- Jól vagy, babe? – kérdezte, és tekintete az enyém után kutakodott.

- Igen, csak egy kicsit megszédültem – mondtam és a vállába kapaszkodtam. – Te már hozzászoktál ehhez, igaz?

- Muszáj volt – simított végig a mutatóujjával az arcomon. – Nem lenne jó, ha a vörös szőnyegen kidőlnék – mosolygott, én pedig felkuncogtam.

Odahajolt hozzám és lassan tapasztotta ajkait az enyémre.

Mikor felébredtem sokáig nem jöttem rá, hogy vigyorgok, mint egy őrült. Fogmosáskor aztán csak leesett, és a tegnaphoz képest, ma két méterrel a föld felett lebegtem.

Fogalmam sincs, miért álmodok állandóan Liammel, azt meg végképp nem, miért csókolózunk az álmomban mindig.

Élveztem, s ezt tagadni sem tudtam volna. Hiszen, ha nem így lett volna, nem ébredtem volna fel újra és újra mosolyogva.

Még mindig pizsamában feküdtem az ágyon hason, fejjel lefelé, pontosan az ajtóval szemben. A vezetékes telefont forgattam a kezemben, miközben az étlapot néztem, és, hogy mit reggelizzek. Mivel semmihez sem volt kedvem, és igazából éhes sem voltam, hagytam a fenébe, s úgy döntöttem, majd később ebédelek.

Fél tizenegy volt már, ám Liam még nem jelentkezett. Úgy gondoltam, hogy még alszik, mivel kipihentnek kell lennie a ma esti koncert előtt.

Valamivel később még mindig az ágyon fetrengtem. Ötletem sem volt, hogy mit kellene csinálnom, Liamet meg mint mondtam már, nem akartam zargatni.

Feltápászkodtam, és elhúztam a függönyöket. Napsütés csapott meg, és jobb kezemet a szemeim elé kaptam, annyira világos volt. Pislognom kellett, hogy kitisztuljon a látásom, és ez az egész az álmomra emlékeztetett.

Kinyitottam a terasz ajtót, és kiléptem a hidegbe. A szép idő ellenére hűvös szél fújt, és azon nyomban megborzongtam. A hideg áthatolt csontjaimon keresztül, és jobbnak láttam visszamenni a szobába.

Leültem az ágyamra és kezembe vettem a telefonom. Megakadt egy számon a szemem, vagyis a mai dátumon. Huszonegyedike van. Ami azt jelenti, hogy ma hivatalos vagyok életem első One Direction koncertjére.

Hirtelenjében izgatottság járt át. Csak az estére tudtam gondolni. Fogalmam sem volt, hogy milyen lesz, hova megyünk, bár abban biztos voltam, hogy nagyon jól fogom érezni magam.

Mivel még mindig egyedül voltam, unatkoztam, és este egy olyan banda koncertjére megyek, akiktől még egyetlen egy dalt hallottam, azt is tilosban, és félig kábultan, elővettem a laptopomat a bőröndömből, és leültem az ágyam közepére törökülésben, de kelhettem is fel a töltőért, mivel a gép lemerült.

Miután végre elindult a Macbook –om, izgatottan vártam, hogy betöltsön. Újra fel kellett állnom, hogy elhozzam a papírt, amin a wifi jelszava állt, az ajtó melletti kis asztalról.

Rögtön megnyitottam az iTunes Store –t, majd bepötyögtem a keresőbe, amit szerettem volna.

Fél óra múlva lecsuktam a gép tetejét, felkeltem, leraktam a földre, majd magamhoz vettem a pink Beats fülhallgatóm, csatlakoztattam a telefonomhoz, és újra meghallgattam a fiúk legelső számát, amit újonnan töltöttem le a telefonomra.

Ijedtemben nem csak ugrottam, de sikítottam is egyet, mikor Liam bevetődött mellém az ágyba és átölelte erős, férfias kezeivel a derekam. Nevetése lengte be a szobát, én pedig a párnába bújva próbáltam csillapítani hevesen verő szívemen.

- Nocsak, csak nem belemerültünk valamibe? Mit művelsz, hm? – kérdezte nevetve és kihúzott a párnákból, majd egy puszit nyomott az arcomra és a mellkasára vont. Háttal voltam neki, és még mindig dübörgő szívemet hallgattam. Félő volt, hogy meghallja. – Közösségi oldalak, mi? – cukkolt tovább, és olyan közel volt a fülemhez, hogy éreztem a leheletét.

- Nem – nyögtem ki nagy nehezen, aztán felé fordultam az ölelésében.

- Aha, hát persze – csikizte meg a nyakam mutatóujjával, arcán csodálatos játékos vigyor ült.

- Nem, tényleg nem! – háborodtam fel. – Nem úgy, mint egyesek! – vágtam rá.

- Nem igaaz, honnan veszed ezt? – nyávogott, én pedig felnevettem.

- Olyan gyerek vagy! – vigyorogtam.

- Csak úgy, mint te! – vágott vissza, majd egy kis időre mindketten elhallgattunk, így hallani lehetett a dalt a fülhallgatómból.

I think it went oh, oh, oh 
I think it went yeah, yeah, yeah 
I think it goes oh 

Best song ever, 
it was the best song ever. 
It was the best song ever, 
it was the best song ever

Szempillantás alatt öntött el a fejemet a vér, és azt hittem, menten elsüllyedek. Liam ezt pedig csak fokozta, hangosan el kezdett, oh –gatni, és yeah –zgatni, én pedig a mellkasára ütve gördültem ki az öleléséből. Szinte rögtön visszavont a mellkasára, miközben az ágyban fekve riszálta a csípőjét, és énekelt.

- Fejezd már be! – mondtam, és a fejem egy percre sem szűnt meg pirosnak lenni. Világítottam, mint egy kis piros pont. – Liam!!!! – visítottam, belőle pedig kiszakadt a nevetés, amiről azt hittem, hogy sohasem fejezi be.

És mikor ez megtörtént, a dühös, durcás tekintetemmel találkozott az ő tekintete.

- Félre ne értsd! – kapkodta a levegőt. – Nem azon nevettem, hogy a dalt hallgatod. Hanem azon, ahogy visítottál – csillapodott le levegővétele és rám vigyorgott cukin, majd kárpótlásul egy óriási nyálas cuppanóst nyomott az arcomra.

- Ó, igen? – kérdeztem „álmérgesen”. Igazából még mindig nem tudok rá haragudni. – Akarod, hogy visítsak ennél nagyobbat is?

Liamet rázta a nevetés, én pedig visszafúrtam a fejemet a párnába.

- Na de most komolyan Chanel, mióta vagy titokban a legnagyobb rajongóm? – vigyorgott és felvonta a szemöldökét.

- Honnan veszed, hogy a te rajongód vagyok? – kérdeztem még mindig indulatosan, és felkaptam a fejem a párnából. – Nekem a kedvencem… Niall!

- Hah, hát persze! – horkantott fel.

- Miért olyan hihetetlen? Ne hidd azt, hogy körülötted forog a világom – paskoltam meg az arcát, majd felkeltem az ágyból, felkaptam a telefonom, és a fürdőszobába vonultam. Ez tökéletes alakítás volt, Chanel!

- Amúgy, mit kéne felvennem a koncertre? – kérdeztem hangosan a fürdőből.

- Ó, e miatt ne aggódj. Vagyis ne csinálj problémát. Farmert, vagy nem tudom – vont vállat pont akkor, mikor kiértem. – Tőlem akár jöhetsz melegítőben is – vigyorgott.

- Melegítőt nem hoztam magammal – vágtam rá. – De akkor nem kell annyira nagyon kiöltöznöm ugye?

- Nem tudom, lehet, nyakkendőben leszünk mi is a színpadon, de nem tudok róla – próbálta komolyan mondani, én pedig a hozzám közelebb álló fotelből a díszpárnát neki dobtam.

- Nagyon tréfás kedvedben vagy, Payne! – mordultam rá, mire ő vigyorogva visszadobta a párnát.

- Egyszerűen csak feldobott az, hogy a zenénket hallgattad. Nem tudom miért – mosolygott kedvesen, bár nem nézett rám. – Komolyan, mióta vannak a telódon?

- Mit érdekel az téged? – sóhajtottam fel, és visszaraktam a fotelbe a párnát, amit az előbb hozzávágtam.

- Mert, csak szeretném tudni! Naa, mondd el!

- Fogalmam sincs. Egy –két hete – hazudtam neki hátat fordítva. Miért nem vagyok képes a szemébe mondani?

- Ohw, te zavarban vagy! – szólalt fel totál nyálas hangon, mire már megfordultam és csípőre vágtam a kezem.

- Liam, abbahagynád a cseszegetésem? Én nem élvezem! – mondtam, bár közben közel sem ez volt az igazság. Élveztem, hogy ilyen volt. Örültem, mert ő örült. És még, ha rajtam is virult, nem bántam. Ha Liam boldog, Chanel is boldog.

Közelebb mentem hozzá és felvettem egy másik párnát a földről, melyet az éjszaka folyamán lökhettem le az ágyamról. A következő pillanatban, már arra eszméltem fel, hogy Liam ölében ülök.

- Ne haragudj, babe – döntötte a homlokát a hátamnak. – Nem akartalak megbántani. Csak jó kedvem van – vette el a homlokát, majd az állát a vállamra támasztotta. – Haragszol?

- Nem, dehogy. Nem sértődök meg egy hamar – fordultam úgy, hogy rálássak.

- Akkor jó – terült el egy hatalmas vigyor az arcán. – Azt javaslom, hogy, ha már ilyen kedvemben vagyok, menjünk át a srácokhoz, és közösen csesztessük őket a sírjukba. Mit szólsz? – vigyorgott, mint egy rosszcsont kisfiú. Nem, én egyszerűen tényleg nem tudok neki nemet mondani.

Végül aztán Niall és Liam lakosztályában nyúltunk el a kanapén pudingot zabálva.

- Hol vannak a többiek? – kérdeztem.

- Fogalmam sincs – mondta, miközben egyik ujjával megdörzsölte az arcát, ami valószínűleg viszkethetett neki. Olyan cuki. – Lottieval megismerkedtél? – kérdezte és rám nézett.

- Ó, aha, aranyos lány – mosolyogtam. – Kiköpött bátyja.

- Oh, Lottie is…

- Nem, ő nem kötött belém – mosolyogtam nyugtatólag Liamre.

- Figyelj, ne neheztelj Louisra se, emiatt! – ült fel, haja égnek állt, én pedig annyira nagyon beletúrtam volna. – Mostanában kicsit szétszórt, fáradt, mint én, vagy a többiek. Emiatt lehetett olyan bunkó, de különben teljesen az ellentéte – mosolygott folyamatosan rám, én pedig szerencsésnek éreztem magam, amiért egy ilyen fiú szentelte nekem a figyelmét.

- Mondtam már, hogy nem történt semmi.

- Akkor jó – nyomott hirtelen egy puszit az arcomra, majd visszadőlt kényelmesen, én pedig továbbra is a lábánál összekucorodva ültem, és tekintetemet szigorúan a tévére szegeztem. Éreztem magamon a tekintetét, én pedig egyre jobban könyörögtem magamban, hogy hagyja abba a bámulást. Sajnos nem könyörült rajtam, így a fejem pírba borult.

- Hé, Chanel, tudtad amúgy, hogy Liam önmagában is hülye, de, ha pudingot eszik, még csak rosszabb – jött be Niall és vágódott le mellettem lévő fotelbe.

- Kussolj Niall! Nem is tudom kettőnk közül, ki a hülyébb – pillantott rá Liam.

- Ha ezt a kérdést még felteszed magadnak, akkor szerintem egyértelmű, melyikünk – nézett rám nevetve Niall, mire én is szélesen elvigyorodtam.

- Gonosz vagy Neil!

- Te pedig hülye Payno!

Jó volt hallgatni civakodásukat, még inkább a beceneveket, amiket egymás fejéhez vágtak. Mindkettejük arcán egy –egy óriási vigyor terült el, majd inkább csak Liam arcának tanulmányozásába merültem bele, amit ő szerencsémre egyáltalán nem vett észre.

Gyerek sikoly és kacaj rántott ki kis világomból, és tekintetem rögtön Liam tekintete után kutatott. Mikor megtaláltam, ő csak a világ legédesebb mosolyával válaszolt – ahogy általában szokott –, majd Niall felállt és kiindult, Liam pedig felült mellém, és lehúzta a felhúzódott pólóját.

- Megjött Lou és Lux – súgta, és ezzel egy időben belépett Harry, egy szőke hajú kislányt fejjel lefelé lógatva, mögötte pedig egy hasonló hajú nő, mint Lottie.

- Louiseeee! – ugrott fel Liam, megkerülte a kanapét, aztán rögtön átölelte a vékony nőt, ezek szerint Louiset.

Idejét láttam annak én is, hogy megemeljem a hátsóm és bemutatkozzak, bár a kicsi még mindig visítozott, amin nem csodálkozok. Harry az első pillanattól kezdve szét kínozta, és fogalmam sincs miért, de megmosolyogtattak. Édesek voltak mindketten, Harry, ahogy ennyire kötődik, és szereti a kicsit, a kislány pedig, kislány, édes, aranyos, imádni való.

Liam mögé álltam, aki már elengedte Louiset, majd megfordult a kanapén keresve még mindig engem, de amint észlelte, hogy mögötte vagyok, mellém lépett és a derekamat átölelve húzott Louise elé. Annyira félreérthetően viselkedik.

- Szia Louise, Chanel vagyok – mutatkoztam be mosolyogva és a kezemet nyújtottam. Érzékeltem, ahogy Liamnek fülig ér a szája, és a szorításán, a derekamon már kicsit engedett. Talán észbe kapott.

- Szia, Chanel, szólíts csak nyugodtan Lounak, csak ez a majom olyan hülye, hogy így szólít – nevetett aztán megfogta a kezem és kezet ráztunk, bár láttam rajta, hogy inkább ölelt volna át. Nos, én nem olyan típus vagyok.

- Ugye, hogy megmondtam, Chanel? – kiált valahonnan Niall, és értem mit akar. Liamre értette.

- Mit is? – szólt vissza helyettem mérgesen Liam, én pedig felkuncogtam.

- Olyanon még, mint a gyerekek, igaz? – sóhajtott Lou, én pedig nevetve bólogattam. – Hazz, engedd ide légy szíves Luxot, hogy bemutatkozzon.

Lux kacagása abba maradt, és hallottam, hogy sugdolóznak Harryvel, amin én csak mosolyogtam. Lou mellé álltunk Liamel, Lux pedig Louhoz futva belé bújt, és a hosszú felsője mögül bámult ki szégyellősen rám.

- Ugyan Lux, ilyenkor bezzeg nem mersz rám ütni, kiölteni a nyelved, ugye? – nevetett Liam, Lux pedig ösztönösen tolta elő a kis nyelvét, csak hogy aztán egyből vissza is húzta, és rám nézett. – Tudtaam! – mondta gonoszul vigyorogva Liam.

- Szia, Lux, Chanel vagyok, és üsd meg Liamet nyugodtan, ő nem bánja – támaszkodtam a térdemre, ahogy hozzá beszéltem.

- Ez nagyon –nagyon gonosz volt Chanel! – hallottam mögülem Liam sértődött hangját, majd Niall nyerítését valahonnan, ám egyre közelebbről.

- Szia, Lux vagyok – mutatkozott be szélesen vigyorogva a kicsi, én pedig mosolyogva a kezemet nyújtottam elé, hogy lepacsizzunk.