[22. - Rosszul éreztem magam miatta]

Hey babes,

meglepetés, ismét! Az egyetlen ok, amiért ma újabb részt olvashattok, az Harry baby születésnapja. Gondoltam, miért ne lephetnélek meg titeket egy újabb résszel, és köszönthetnénk fel Harryt együtt itt is? Soo, happy birthday babe!♥ Visszatérve a bloghoz, három komment, hat pipa, awwww megmelengetitek a szívemet! Nagyon köszönöm srácok!:3♥ So, remélem tetszeni fog a rész, újabb Liam szemszög, yuhu!:D Jó olvasást!Xx.

Liam James Payne

Lassan azért kezdett lelkiismeret furdalásom lenni, mert nem volt. Mert, hogy nem éreztem magam rosszul a miatt, mert megcsaltam Sophiát. Rohadtul bántania kellett volna a tegnap este történteknek, de ez nem így volt. Csak az járt a fejemben, hogy nem tettem akkora rossz dolgot.

Az viszont rendesen gyötört, amiket Chanelnek mondtam. Akárhányszor visszajátszom a jelenetet a fejemben, fel tudnám magam pofozni. A tekintete megbántott és szomorú volt, ami miatt örökre mérges leszek magamra. Azt mondtam, hogy hiba volt. Hogy nem szabadott volna megtörténnie. De mindezek csak kicsúsztak a számon! Akkor, mikor Louis rádöbbentett, hogy mit műveltünk, megijedtem. Pánik fogott el. Akkor először és utoljára az eset miatt.

Hiszem, hogy csakis Louis miatt mondtam az egészet. Persze, ezt Chanel nem tudhatja.

És most pedig fogalmam sincs, hogyan mondjam el neki. Látni sem akar valószínűleg, és most utál, haragszik rám, és rendesen megbántottam.

Megittam a kávém maradékát, majd felöltöztem és visszafeküdtem az üres ágyba. Sophia korán reggel lelépett mondván, hogy egy unokatesója üzent neki még az este, és találkozni megy vele.

Amíg el nem ment nem is tartottam benne, semmi furcsát, most viszont egyre kevésbé hiszem azt, hogy valóban egy unokatesójával találkozott, és egyre jobban azt, hogy könnyen átvert.

Anyut hívtam fel, mert muszáj volt valakinek elpanaszolnom a bánatomat. És lehet, nem lesz büszke rám, amiért megcsaltam a barátnőmet, de muszáj vele beszélnem.

- Szia Liam – hallottam édesanyám hangját, mire rögtön mosoly terült el az arcomon.

- Szia, anya – válaszoltam. – Mi újság?

- Nincsen semmi különös kisfiam. Hiányzol.

- Tudom, ti is nekem. Kár, hogy nem tudtatok tovább maradni tegnap előtt. Nagyon keveset voltunk együtt. Ráadásul Sophia is bekavart.

- Liam, ez nem a te hibád.

- Akkor is. Itt voltatok, és azt a kevés időt sem veletek töltöttem, hanem mással foglalkoztam.

- Felnőtt vagy már, jó hogy nem az összes időd a szüleidre pazarolod – sóhajtott fel.

- Ne mondj ilyet. Egyáltalán nem idő pazarlás az, mikor veletek vagyok. És annyira jó lenne most, ha átölelnél.

- Liam, történt valami?

- Ami azt illeti igen – sóhajtottam szomorúan, majd az oldalamra fordultam.

- El szeretnéd mesélni?

- Igen.

- Akkor hallgatlak – mondta, én pedig nagy levegőt vettem.

- Szóval tegnap megcsókoltam Chanelt – mondtam ki és vártam anya reakciójára.

- Hű, öhm…

- Tudom, tudom, ne is mondj semmit! Nagyon csúnya dolgot műveltem Sophiával. Igaz, hogy csak csókolóztunk, de akkor is. Csak az a baj anya, hogy egyáltalán nem izgat, hogy ezt tettem vele. És Louis pont ránk nyitott. És akkor ott, mikor ráébresztett, mit csináltam megijedtem. Azt mondtam Chanelnek, hogy hiba volt, és hogy nem szabadott volna megtörténnie, és, hogy sajnálom, amiért belekevertem. Nagyon megbántottam ezzel anya. Biztosan haragszik rám, ami miatt nem is hibáztatom. Én is haragszok magamra, amiért ezt mondtam neki. És ez gyötör. Hogy megbántottam őt.

- Liam, jól érzem, hogy belezúgtál Chanelbe?

- Nem tudom anya – túrtam az így is kócos hajamba. – Lehetséges.

- Akkor viszont beszélned kell Sophiával. Vagyis előbb el kell döntened a fejedben, hogy kit szeretsz, és hogy mit szeretnél. Te is tudod, hogy az nem lehet, hogy Sophiával vagy, közben pedig Chanelel csókolózol…

- Igen, tudom. És igazad van. Csak megőrülök a gondolataim között! Nem tudom normálisan eldönteni, mit akarok. És ezek mellett nagyon bánt, hogy Chanel haragszik rám.

- Liam, hallgass a szívedre.

Az ajkamba haraptam, és lehunytam a szemeimet.

- Liam?

- Igen?

- Minden oké?

- Igen, anya. Köszönöm!

Miután leraktuk a telefont anyával úgy döntöttem felöltözök, és kimostam a fogam, még egyszer. Felöltöztem, majd amint kiléptem a lakosztályból, szembe jött velem Chanel, Harry és Niall. A srácok Chanelnek meséltek régi sztorikat, amin Chanel olyan édesen nevetett, hogy önkénytelenül is egy hatalmas mosoly terült el az arcomon.

- Jó reggelt! – hívtam fel magamra a figyelmet, mire mindhárman egyszerre hallgattak el és néztek rám. Én csak Chanel szemeibe tudtam bámulni.

- Szia Liam. Mi újság? – kérdezte mosolyogva Niall.

- Nincs semmi. Chanel, beszélhetnénk?

- Most nem tudok, mert Lou megkért, hogy ha visszaértem a reggelizésből menjek azonnal hozzá. Szóval én most megyek is – került ki, majd gyorsan elsietett.

Lehunytam a szemeimet, majd a hajamba túrtam, és megfordultam, de már bement az ajtón.

Harry a vállamra rakta a kezét, és megveregette.

Egy órával a koncertre indulás előtt érkezett vissza Sophia. Annyira furán viselkedett, hogy muszáj volt rákérdeznem, van –e valami baja. Azt bizonygatta, hogy nincsen, de mindig elhúzódott az ölelésemből, vagy kibújt a csók alól. Tudom, hogy nem az én hibám, mégis úgy éreztem.

Tisztában voltam azzal is, hogy Sophia átvert. Nem egy unokatesójával találkozott, hanem valaki mással, ám elárulni nem akarta. Én pedig nem is kérdeztem rá.

Chanel lélegzetelállítóan nézett ki, ugyan nem öltözött át, hanem abban volt, amiben reggel is. Ám akkor nem volt elég időm alaposan felmérni. Haja göndör tincsekben pihent a vállán, és annyira jól állt neki, hogy alig bírtam levenni a szemeimet róla. Tökéletesen lapos hasáról már ne is beszéljünk, amelyet a fehér blúz látni engedett, hiszen jóval köldöke felett végződött. Feneke teljesen kirajzolódott az apró fekete rövidnadrágban, nekem pedig a tegnap este jutott eszembe. A túlfűtött csókcsatánk, melyet annyira élveztem, és mely ennyire rosszul végződött.

Chanelel természetesen nem tudtam beszélni, egyáltalán nem. Valaki mindig megzavart, ő pedig eliszkolt előlem, ami miatt nem hibáztatom. Rosszul éreztem magam miatta.

Míg Lou Niall haját csinálta Chanel végig ott volt és nevetett velük, ám amint Niall felállt a székből, és Lou engem szólított magához, Chanel elment, én pedig szomorúan ültem le. Lou elkezdte befújni lakkal a hajamat, miközben a keze és egy fésű szorgoskodott párhuzamban.

- Miért lógatod az orrod? – kérdezte hirtelen Lou, mire ránéztem a tükörben, és ő is engem nézett, noha néha lepillantott a hajamra is.

- Nem lógatom az orrom – erőltettem egy mosolyt magamra.

- Hát persze Liam. Látom rajtad. De, ha nem akarod elmondani, akkor ne tedd. Csak tudd, hogy szívesen meghallgatlak.

- Tudom Lou, és köszönöm tényleg. De most valóban nem akarok róla beszélni.

- Persze, megértem – mosolygott.

Miután megvoltunk mindennel, de még mindig voltunk egy óránk színpadra lépés előtt, egyenesen Chanelhez akartam menni, de Louis elkapott és visszarántott.

- Mire készülsz? – vont kérdőre.

- Louis, engedj el, beszélnem kell vele! – mondtam halkan.

- Nem, nem kell! Liam ne tedd tönkre a kapcsolatod Sophiával! Hát nem volt neked elég a tegnap este? – cseszett le.

- Nem, nem volt elég! Beszélnem kel Chanelel, engedj el!

- Liam, meg fogod bánni. Sophia el fog hagyni.

- Hamarabb teszem meg ezt a lépést, mint ő – néztem a szemeibe.

- Hogy érted ezt?

- Ma reggel eltűnt, és egészen délig nem is jött vissza. Nekem azt mondta, hogy unokatesójával találkozott, de nagyon furcsán viselkedett. Kétlem, hogy egy rokonával volt.

- Csak bekombinálod ezeket Liam! Sophiával semmi baj sincsen, neked van bajod! Még hozzá, hogy túl közel engedted magadhoz ezt a lányt. Le kell állnod!

- Louis, ne mondd már meg nekem, hogy mit csináljak!

- Oh, oké! Elnézést! – engedett fel és a kezeit feltartotta. – Menj, és cseszd tönkre a kapcsolatod.

- Louis, tudom, hogy csak jót akarsz, de…

- Nem, nem, igazad van, nem mondhatom meg, hogy mit csinálj. Menj csak!

- De most haragszol rám. Nem akartalak megbántani. Én értem, hogy csak segíteni szeretnél és óvni a kapcsolatomat Sophiával, de nekem kell eldöntenem, mit csinálok. Miért utálod ennyire Chanelt? Miért hiszed, hogy vele talán nem alakulhat… valami?

- Nem akarlak megbántani, szóval inkább nem mondok semmit.

- De igen! Mondd csak el a véleményed róla!

- Én csak a helyedben vigyáznék vele.

- De miért? Ismered te őt egyáltalán? Váltottál vele valaha is egyetlen normális mondatot?

- Nem, nem ismerem! Egyszerűen csak unszimpatikus, és kész!

- Képtelen vagyok megérteni téged. Te sosem viselkedsz így, Louis.

- Nekem is lehetnek rosszabb napjaim, nem? Vagy talán állandóan vigyorognom kellene? Meg idiótán jó pofizni?

- Nem, persze, hogy nem. De Chanelal állandóan bunkón viselkedsz – mondtam, majd ő inkább megfordult és elment.

Felsóhajtottam, majd körül néztem, de Chanel már sehol sem volt. Annyira egyértelműen kerül engem, és annyira rosszul érzem magam emiatt.

- Na, mi az szerelmem? - kérdezte Sophia mosolyogva, mire felsóhajtottam aztán a térdére téve a kezem, megszorítottam egy kicsit azt.

- Chanel - mondtam suttogva.

- Mi van vele? – kíváncsiskodott.

- Azt hiszem, megbántottam. Fogalmam nincs, hogy mivel engesztelhetném ki.

- Tudod, mostanában elég sokat vagy vele…

- Mire célzol, Soph?

- Semmire - rázta meg a fejét. – Nem célzok semmire. Csak mondtam.

- Nincs okod féltékenynek lenni.

- Oh? - nézett rám felvont szemöldökkel - Igazán?

- Igazán.

- Aha - mondta miközben lesöpörte a kezemet a térdéről és keresztbe fonta a karjait a mellkasa előtt. – Nos, nekem egy kismadár azt csiripelte, hogy Chanelt többször hívtad ki magadhoz, mint engem.

- Ez nem jelent semmit - mondtam semlegesen – Te dolgozol, alig van időd. Chanel pedig nincs semmihez kötve.

- Kettőnk közül, legalább én nem költöm a pénzed – jegyezte meg csípősen. – De még nem is ez a legnagyobb problémám. Hanem az, hogy fogalmam nincs, mit csináltok, amikor csak úgy eltűnsz vele és kettesben vagytok.

- Most azt akarod mondani, hogy megcsallak?

- Ki tudja, hogy mi a fene történik, amikor nem vagyok veled!

- Bízhatnál bennem egy kicsit jobban is!

- Én bízok benned, Liam! De amikor egy lány, akit kevesebb, mint két hónapja ismersz, az életedbe lép és szinte minden szabadidődet vele töltöd, amikor én lehetnék a helyében, elég nehéz elhinni, hogy hűséges vagy!

- Tudod, mikor a barátod születésnapjára sem bírsz elszabadulni időben, és eltűnsz egy délelőttre, majd férfi illattal térsz vissza, akkor elég nehéz elhinni, hogy hűséges vagy! – mondtam durván, majd felálltam, és kimentem a szobából.

Felidegesített ez a párbeszéd, de még mennyire, hogy felhúzott. Még ő vádol meg engem hűtlenséggel! Nem mintha nem lenne igaza, de az csak egyetlen egy csók volt! Amiről amúgy sem tud.

*

Órák múlva kényelmesen feküdtem a fehér bőr kanapén a magánrepülőn, amivel Philadelphiába repültünk. Elaludni nem akartam, hiszen az út nem több egy másfél óránál, ám a szemeimet csukva tartottam. Fülembe fülest dugtam, telefonomról hallgattam zenét.

Chanel a székekben ült Harryvel és állandóan nevettek valamin, ami miatt már –már féltékeny voltam Harryre.

Sophia hozzám sem szólt azóta, hogy úgy leoltottam, de nem is bántam.

Mindenki látta, hogy van valami bajom, mégsem voltam hajlandó senkivel sem megosztani a negatív gondolataimat.

Az út végére csak sikerült bealudnom, így mikor leszálltunk, és meghallottam a sikítozó rajongó tömeget, megijedtem, hogy soha sem fogok ágyba kerülni.

Végül aztán egész gyorsan kijutottunk a repülőtérről, és még akkor sem húztam ki a fülemből a fülhallgatót, mikor a hotel felé tartottunk a fekete furgonban.

Nem volt kedvem senkihez hozzászólni, bár szerintem ezt elég jól ki is mutattam. A zene bömbölt a fülemben, a szemeim lehunytam, és úgy tettem, mintha aludtam volna. Többször is éreztem magamon, amint Louis erőteljesen nézett, de nem adtam fel magam. Nem kellett tudnia, hogy ébren voltam. Mit csinált volna? Valószínűleg csak elmondta volna, hogy mekkora idióta vagyok, amiért két lányt bántottam meg egyszerre, pár óra leforgása alatt, még ha Chanel nem is a szíve csücske. Az időérzékem elvesztettem, ezért fogalmam nincs, hogy mennyit utaztunk a szállodáig. Louis volt az első, aki kipattant Paddy segítségével majd biztonsági őröm megvárt engem is és becsukta helyettem a furgon ajtaját mely percekkel később el is ment. Rajongómentes volt a szálloda főbejárata, és ez meglepett, de igazán örültem neki. Rettentő fáradt voltam, éppen ezért sem álltunk meg a repülőtéren sem. Merthogy a fáradtsággal nem voltam egyedül.

Mikor megkaptam a kis kártyát a szobámhoz, a lift felé indultam, mögöttem pedig Sophia követett, bőröndjét természetesen én húztam, noha a saját táskám szinte lehúzta a jobb oldalam.

- Liam - megfordultam a nevem hallatán, Paddy mindent tudó tekintettel nézett rám majd felsóhajtott. – Ne maradj fent sokáig. Reggel tízkor már a stadionnál kell lenni. Hangpróba.

- Oké – mondtam csendesen, szinte fájt beszélni mivel a torkom száraz volt. Egy picit bólintottam, aztán eltűntem a luxuslakosztály ajtaja mögött. Egy gyors tusolás után megtörülköztem majd megmostam a fogamat és feltettem a telefonomat töltőre. Semmi ruha nélkül bújtam a fehér paplan alá, nyakig betakaróztam és már azt sem érzékeltem, hogy Sophia befeküdt mellém, mivel másodpercek alatt mély álomba merültem.