[56. - Így adtam egy okot]

Hiii babies,
ugh okay idk hogy számítottatok -e ilyen történésekre pont most vagy egyáltalán lol. But én élveztem írni, tetszik is, szóval remélem, hogy nektek is fog!:3 Ugh ne haragudjatok, hogy késve megy fel a rész, de Magyarországra utaztunk hirtelen, és Beccsut beraktam a blogba, de nem tudta közzétenni a fejezetet nem tudom miért:D Úgy hogy ne haragudjatok, itt a rész!:) Jó olvasást! X♥

Chanel Adele Sangster

Ma a harmadik fotózáson nézem Gigit, akin látni lehet, hogy imádja a munkáját és vérprofi. És nekem is eléggé tetszik ez az egész felhajtás itt. Ahogyan körbe ugrálják Gigit, amilyen profin kisminkelik, a ruhák, amikben pózolnia kell.

Már a vége felé jártak, mikor a zene hangerejét lentebb vették, Gigi felállt a székről, amin eddig ült és felém vette az irányt.

- Gyere csajszi, most te jössz – állt meg előttem és a kezeit felém nyújtotta.

- Tessék? Hova?

- Lőnek rólunk pár fotót, na, gyere már – kapta el a kezem és felhúzott.

- Rólunk? De én…

- Ne ellenkezz, már régen lebeszéltem. Nincs ebben semmi. Megnézzük, mennyire imád a kamera. A képek pedig a tieid lesznek. Azért egyet én is szeretnék majd és, ha te nem szeretnéd, hogy az internetre felkerüljenek, akkor nem fognak.

- De Gigi…

- Nincs de! Gyere – húzott az ezüstös vászon elé mosolyogva. – Héj, vigyorogj a kamerába – mutatott arra, majd átölelt, én pedig mivel nem akartam leégni, azt csináltam, amit mondott. Mosolyogtam a kamerába.

*

Egy óra múlva Gigivel nevetve távoztunk a stúdióból és ültünk be a ránk váró autóba.

- Na, milyen volt? – kérdezte, miközben bekötötte magát és én is így tettem. – Várj, előbb van kedved beugrani egy Starbucks –ba?

- Igen, persze, menjünk – bólintottam.

- Akkor kérem a fővárosba, ott pedig majd egy Starbucks –nál parkoljon le – hajolt előre Gigi, hogy közölje az irányt a sofőrrel is, aki egy bólintással jelezte, hogy tudomásul vette. – Szóóóval – dőlt hátra – milyen volt? – vigyorgott.

- Hááát, jó – nevettem. – Oké, nagyon jó volt! Még sosem csináltam ilyet. És a képek tényleg jók lettek – vigyorogtam, miközben próbáltam elhessegetni azt a gondolatot, hogy mégis mi a franc lett velem.

- Akkor holnap is benne vagy? A fővárosi parkban fogunk fotózni. Egy nagyon jó barátom lesz a fotós. Majd bemutatlak neki. Ő nagyon érti a munkáját, és, ha szeretnéd ezt csinálni, akkor ő a legjobb, akivel csak elkezdheted. De hagylak szóhoz jutni. Ja és holnap remélhetőleg megkapjuk a mai képeket.

- Igaz, hogy nagyon élveztem, de még mindig az a véleményem, hogy ennyi idősen már nem kezdenek el karriert építeni, tapasztalatom sincsen, és nem tudom. Egyszerűen csak nem akarok celeb lenni, érted? Tudom, hogy ez Liam mellett nehéz lett, de már jó ideje titkoljuk a kapcsolatunkat és eddig minden olyan jó volt. Már csak attól ezer feliratkozóm lett, hogy Niall bekövetett Twitteren.

- Teljesen megértelek, de mint már mondtam, nem kell divatbemutatókon fellépned. Nem kell máris a Vogue –nak pózolnod és interjút adnod – mosolygott. – Elég lenne például, ha létrehoznál egy fashion blogot. Vagy Youtube csatornát. Habár azt hiszem a fashion blog hozzád sokkal jobban illene – mosolygott. – Tudod, manapság mennyi pénzt lehet ezzel keresni? Rengetegen csinálják ezt.

- Oké és mi kell egy ilyen fashion bloghoz?

- Hát először is létre kell hozni egy weboldalt, aztán pedig fotók. A véleményed a divatról, a ruhákról, amiket a fotókon viselsz. Utazhatnál is. Ha jól csinálod, hamar rád találnak és leszerződtetnek. Onnantól pedig van munkád – magyarázta. – A cég néha megmondaná, milyen témákban csinálj bejegyzést, vagy ajánlanak néhány dolgot, amiket csinálhatsz.

- És, ha egy cég sem figyel fel rám? Mármint hogy akadna bárki is rám, miután megcsináltam a weboldalt?

- Azt mondtad, hogy lett pár követőd Twitteren Niall miatt.

- Igen.

- Megoszthatnád például ott. A rajongók tuti rácuppannának. Azután pedig terjedne, hidd el nekem. Mi lenne, ha holnap még ruhát és sminket is kapnál? Szerintem simán lőhetünk rólad egy sorozatot egyedül. Lehetne az első bejegyzésed témája.

- A fotózásban benne vagyok, most már csak azért is, mert tényleg jól éreztem magam az elmúlt napokban veled. A blogot pedig még átgondolom.

- Szuper! – vigyorgott boldogan.

A telefonom rezegni kezdett, mire előhúztam a táskámból és mikor megláttam, Shane nevét a kijelzőn, azonnal kinyomtam. Gigi is előhúzta a telefonját, én pedig megkönnyebbültem, amiért nem szólt, hogy nyugodtan vegyem fel a telefont, vagy valami. A telefonom újra rezzent egyet, én pedig lenéztem a képernyőre. Feloldottam a telefont, aztán az üzenetekben léptem, hogy megnézhessem mit írt Shane.

Várunk a barlangban! X

Állt a zöld buborékban, én pedig felsóhajtottam majd lezártam a telefont.

- Gigi, most jut eszembe, hogy vacsorát ígértem Liamnek, mire hazaér a koncertről és még vásárolnom is kell, szóval most a kávé nem fér bele, ne haragudj.

- Oh, semmi baj. Már így sem mentél miattam a koncertre.

- Nem miattad nem mentem, hanem én döntöttem így, hogy ma kihagyom. Tényleg nagyon jól éreztem magam. Holnap a szokásos időben?

- Igen – bólintott. – Hol rakjunk ki?

- Oh, um otthon kitudnátok rakni? Kellene a kocsim.

- Persze! Egyedül úgy sem megyek már.

- Bocsánat.

- Jaj, ne kérj bocsánatot. Én is megyek Zaynhez – mosolygott.

Gigi sofőrje kirakott a házam előtt, elköszöntem Gigitől, majd megvártam, amíg az autó kihajt az utcából, és bementem a házba. Gyorsan lecsekkoltam, hogy minden rendben van –e, majd már be is pattantam az autómba és a barlang felé száguldottam. Leparkoltam a szokásos helyen, majd izgatottan lépkedtem az erdőben egészen a roskadozó faházig.

- Helló Chanel – vigyorgott Nate, én pedig csak mosolyogva lepacsiztam vele, miközben tovább sétáltam a többi srác felé, akik most a hatalmas asztalnál foglaltak helyet.

- Chanel. Meg van már a beosztásod? – kérdezte Damon, mire én megálltam.

- A mim?

- A beosztásod. A Pandoraban.

- A beosztásom? – kérdeztem vissza és egy hajtincsem után kaptam, amit csavargatni kezdtem.

- Még nincs meg? – kérdezte tök normálisan, én pedig megráztam a fejemet.

- Az a helyzet, hogy khm, nem volt még időm bemenni. Jelentkezni – vallottam be, miközben a tekintetemet inkább a konyhai berendezéseken legeltettem.

- Mi van? – állt fel Damon.

- Oké, totál kiment a fejemben! Csak annyi minden történik mostanában – mentem a kanapéhoz, és felálltam rá, majd lehuppantam normálisan.

- Te elfelejtetted, hogy küldetésed van? – indult meg felém, én pedig az alsó ajkamba haraptam.

- Igen – válaszoltam őszintén. – De még ma elmegyek – pattantam fel, de ekkor Damon már mellettem állt. – Ne haragudj – néztem a szemeibe bűnbánóan.

- De kurvára haragszok! Mi van veled, meghülyültél? Hogy felejtheted el, hogy feladatod van? Mégis mi fontosabb, mint a küldetés? – ordította, én pedig egy rezzenés nélkül néztem a szemeibe. A francba, ezt nagyon elbasztam.

- Én tudom, hogy mi lett mostanában Chanelnek fontosabb, mint a banda. Egy másik banda – szólalt meg mögöttünk Taylor, én pedig ökölbe szorítottam a kezeimet. Tuti neki megyek, ha bármi mást is szól.

- Tőled akarom hallani – sziszegte Damon.

- Mondtam, hogy kavarok egy pasival, és majdnem lebuktunk a felesége előtt…

- Hazudik – szakított félbe Taylor, én pedig mély levegőt vettem, hogy lenyugtassam magam.

- Szóval a pasidat választod a rablás helyett? Tudod ez mit jelent Chanel? – kérdezte rémisztően nyugalmasan Damon ahhoz képest, hogy az előbb még hogy felhúzta magát.

- Nem a pasim! Csak szexről szól az egész.

- Akkor nem kéne elfelejtened, hogy munkád is van! Húzzál abba a rohadt Pandorába, és ajánlom, hogy pár napon belül kipakolhassuk azt a kócerájt! – kiáltott fel megint, én pedig őt kikerülve elindultam kifelé.

Dühös voltam Taylorra, de még dühösebb voltam magamra. Hogy a faszba felejthettem el, hogy mennem kell jelentkezni az állásra? Még az önéletrajzomat is megcsináltam a francba már! Hogy mehetett ki a fejemből? Így adtam egy okot Damonnek, hogy gyanakodni kezdjen, Taylornek pedig, hogy kitálaljon Liamről.

A lakásom felé vettem az irányt, majd mikor leparkoltam ott, jöttem rá, hogy a gépem Liamnél van. A kurva életbe!

Liam felé vettem az irányt, és imádkoztam érte, hogy már senki se legyen otthon. Bár az óra még csak delet ütött, Paddy általában egy felé szokott értünk jönni, így minden esély meg van rá, hogy Liam még otthon van. Leparkoltam, majd kiszálltam és gyorsan bementem a kapun. A Liamtől kapott kulcsomat bedugtam a zárba, majd megkönnyebbülve fordítottam el a zárban, hiszen az ajtó zárva volt. És ha az ajtó zárva volt, akkor Liam sem volt már itthon.

Miután kinyomtattam az önéletrajzomat, átöltöztem. Egy sötét kék felsőt vettem fel egy fekete farmerrel, hozzá fekete magas sarkút. Újra csináltam a sminkem, beraktam egy fülbevalót és egy nyakláncot, majd egy fekete Chanel táskába bepakoltam a szükséges dolgaimat. A hajamat egy szép kontyba fogtam össze. Az önéletrajzot egy fóliába tettem, majd leviharzottam az emeletről, bezártam az ajtót, autóba ültem és elindultam az ékszerbolt felé.

*

Még mindig totál ideges voltam, miután kijöttem a hatalmas épületből. Persze, ezt odabent nem mutattam, sőt a lehető legédesebb oldalamat vettem elő a főnök asszisztensének, aki az önéletrajzomat csupán csak egy kupacra dobta, és nem óhajtott tovább foglalkozni velem. Azt mondta, hogy a főnök hétvégen átnézi az önéletrajzokat, utána pedig értesítenek, hogy jönnöm kell –e egyáltalán egy interjúra. Beültem az autómba, és nem tudtam, hogy most mit csináljak. Egy óra volt, Liam estére ér csak haza, tökéletes lett volna, hogy a barlangba menjek a srácokhoz, de mivel magamra haragítottam Damont, és azt sem akartam, hogy Taylor pofája eljárjon, így a barlang is kilőve. Végül céltalanul elindultam valamerre, és mivel tényleg nem tudtam, hogy mit csináljak, így bevásároltam a vacsorához, utána pedig Liam felé vettem az irányt.

*

Egy hónappal később, 2015. október 30., London, Péntek

Áthúztam a fejemen a fekete felsőt, majd összefogtam a hajamat egy szoros lófarokba. A rablások közben is szeretek jól kinézni, így átmentem újra a mély vörös rúzzsal az ajkaimon, majd idegesen a tükörképemre mosolyogtam. Fekete bőrnadrág takarta a lábaimat, melyben remélhetőleg nem fogok fázni. A fekete csizmámat húztam fel, melynek a talpában nyomkövető chip van. Igazán szép darab, a srácoktól kaptam. Minden bevetésen ez van rajtam. Elővettem a fekete táskámat, beleraktam a telefonomat és egy hamis személyit, melyen Penelope Madison Allford állt, mint állnév. Ezzel a névvel jelentkeztem a Pandora –ba is, pár héttel ezelőtt, miután Damon lecseszett, amiért elfelejtkeztem a küldetésről. Végül felvettek, és már kezdhettem is ott dolgozni. Hamar belejöttem a dolgokba, egy csajszi segített leginkább eligazodni az üzletben. Persze Liam erről semmit sem tudott. Végül létrehoztam a blogot Gigi segítségével, melyről beszéltünk, és megvolt az első önálló fotózásom is, ami miatt Liam elmondása szerint nagyon büszke lett rám. Tényleg nagyon élveztem, ráadásul mindenki oltári kedves volt. Az egész stáb ismerte Gigit, ő pedig a legjobbakat irányította hozzám. Lőttek egy fotósorozatot magához a bloghoz, a közösségi oldalakra melyeket posztolni tudok, valamint egy bemutatkozó shootot, melyben London utcáin fotóztak igen drága ruhákban. Ezután napokig írtam a bemutatkozó szöveget, végül mikor készen voltam, posztoltam a blogra. Az első ember, akinek elküldtem az Gigi volt, hogy kikérjem a véleményét. Oda és vissza volt a képekért, valamint azt mondta, hogy a szöveg is nagyon megfogta, és alig tudtam lebeszélni, hogy megossza valahol, hogy az emberek felfigyeljenek rám. Gigi nem értette miért nem engedem neki, és hogy miért nem fogadom el a segítségét. Persze mondtam neki, hogy már nagyon sokat segített és hogy mindent köszönök. Végül leakadt a témáról, melynek örültem és elkezdtük szervezni a második fotózásom. Liamnek féltem elküldeni, hiszen tartottam a véleményétől. Ők és a srácok jelenleg Sheffieldben voltak a turné utolsó koncertein. Fogalmam sincs miért, zavarba jöttem már akkor is, ha Liam felhozta a blog témát, ami elég gyakran volt. Muszáj volt pár mondatot ejtenünk erről bármikor. Ha telefonáltunk, ha FaceTime –oltunk, mindig. Tehát a blog teljességében magyarázatként jött létre Liamnek, melyről Damonék semmit sem tudtak. És azt terveztem, hogy így is maradjon.

Lekapcsoltam a lámpákat, majd leindultam az emeletről. Odalent is lecsekkoltam mindent, majd az összes lámpát lekapcsolva a garázsba mentem, hogy elinduljak a barlangba.

Miután leparkoltam beindultam az erdőbe. Korom sötét volt, mely még jobban fokozta az izgatottságot bennem. Lesiettem a barlangba, ahol a srácok szintén izgatottan vártak rám. Pakolták a cuccokat a hatalmas sport táskákba, én pedig szintén beálltam Shanenek segíteni, mikor Damon magához hívott.

- Mit hoztál magaddal? – kérdezte, én pedig kicipzáraztam a táskámat és kiszedtem belőle mindent. A fegyveremet, a hamis személyit, a maszkot és a telefonomat, melyet rögtön kikapcsolt. Mióta „összevesztünk” azóta úgy kezel, mint egy óvodást. És bár igaza van az ellenőrizgetéseivel, akkor is kurva szarul esik, ráadásul megalázó is. Nem vagyok már holmi kezdő, akinek minden lépésről be kell számolnia a főnökének. Taylor önelégült vigyorától, pedig egyenesen a falnak megyek. Annyira beverném a képét, de akkor azzal csak azt bizonyítanám, hogy bizony neki lenne rólam mit elmesélnie a srácoknak. Damon a szemeimbe nézett, majd visszaadta a telefonomat, én pedig a táskám aljába mélyesztettem. Elraktam a többi dolgot is, majd visszamentem egy szó nélkül segíteni a srácoknak. Tény és való, hogy a legutóbbi balhé óta megváltozott minden. Mármint a balhé óta köztem és Damon között. Egyszer felejtek el valamit, és akkor ilyen nagydobra kell verni. De majd most megmutatom nekik, hogy nem kell egy idióta kezdőnek kezelniük!

Megfogtam az egyik nehéz táskát, majd kiindultam Will után. A ház mellett parkolt a fekete furgon, mellyel az ilyesfajta nagyobb bulikat szoktuk végre hajtani. Beraktunk mindent hátulra, Damon ült a volán mögé, mellé természetesen pedig Taylor. Hátra beültünk a srácokkal, majd elindultunk.

Damon az épülettől tisztes távolságra a szántóföldön parkolt le. Ahogy a kocsi leállt, elhúztam a hosszú ajtót és kipattantam a sötétségbe.

- Körülnézek, aztán pedig szólok az adóvevőn, hogy jöhettek – emeltem fel a tárgyat, a srácok pedig bólintottak.

- Dylan menj vele – szólt Damon mikor megfordultam.

- Egyedül is megtudom csinálni – fordultam vissza.

- Kérdeztelek? Dylan pattanj – szólt durván, én pedig egy vonallá préseltem össze a számat, hogy nehogy kicsússzon valami a számon, amit megbánhatnék. Dylan kiszállt Will mellől, majd együtt elindultunk a poros földúton.

- Chanel, Damon is tudja, hogy megtudod egyedül csinálni.

- Kirabolnám ezt az egész kócerájt is egyedül, de őt valószínűleg ez sem érdekelné. Azért mert egyszer az életben elfelejtettem valamit – morogtam, miközben nagy léptekkel haladtunk. A föld néhol kemény, néhol pedig egészen puha volt a talpam alatt, ami miatt néha kicsit megsüllyedtem, de engem ez sem érdekelt. Valószínűleg annyira trappolhattam, hogy a sarat is felvertem a nadrágomra.

- Egyedül nem rabolhatsz ki egy ekkora épületet Chanel. Ezt te is tudod. És azt is tudod, hogy milyen Damon. Hamarosan elfelejti az egészet. Mindig is te voltál a kedvence.

- Sokkal inkább Taylor, mint én – pillantottam rá oldalasan. – Az a rohadt kutya, ezer százalék, hogy miatta viselkedik így Damon – köptem a szavakat. Eszméletlen dühös voltam, pedig még csak nem is sejtettem, hogy Damon mire készül.

Hála a munkásságomnak, az épület tervrajzát követve körbe jártuk az összes kamerát hátul és oldalt, és mindet lelőttük egy fekete trutyival, mely behálózta az egész kamera elejét, de úgy, hogy még az forogni sem tud. Előre a terv szerint együtt mentünk, de az egyik trutyi félre ment, aminek így hangja volt, ezért az elöl álló járőrök járőrözni kezdtek. Ezért muszáj volt őket már most elkábítanunk, hiszen másképp nem tudtunk volna Damonéknak szólni. Dylan beszélt velük az adóvevőn, mikor Damon közbe szólt, hogy elindulnak, én pedig induljak vissza segíteni a táskákban. Eredetileg nekem kellett volna elintézni a kamerákat is, és várni rájuk, de Damon úgy rángat egy madzagon, ahogy azt ő akarja.

Az úton visszafelé próbáltam magamat mély levegőkkel lenyugtatni, és elmondtam Shanenek, Willnek és Natenek, hogy Dylan hol van, és hogy a kamerák és a kinti járőrök kivannak ütve, így mehetnek. Damon a kocsi hátuljánál várt rám. Amikor benéztem mögé, egyetlen táskát sem láttam így kérdőn pillantottam rá.

- Chanel, mivel késve csináltad meg a feladatodat, úgy döntöttem, hogy nem veszel részt az akcióban. Szállj be kérlek a kocsiba, és várj meg minket – beszélt nyugodtan, nekem meg elkerekedtek a szemeim.

- Mi van? Ugye csak viccelsz velem?

- Nem viccelek. Szállj be!

- Damon nem fogok beszállni! Jogom van veletek menni! Én készítettem elő mindent! Nem hiszem el, hogy kihagynál a legjobb részéből, azért, mert kiment a fejemből leadni az önéletrajzomat.

- Ha nem ment volna ki a fejedből, akkor természetesen részt vehetnél az akcióban, de így nem. Ez a büntetésed.

- Azt hittem azt azzal letudtuk, hogy állandóan ellenőrizgetsz!

- Chanel megingott a bizalmam, ne rontsd tovább, szállj be az autóba!

- Nem! Jogom van ott lenni veletek!

- A főnököd vagyok, és szarok a jogaidra. Azt csinálod, amit én mondok!

- De nem vagyok már kezdő! Egy perc alatt ütöttem ki két biztonsági őrt az előbb!

- Azt együtt kellett volna csinálnunk! Most már a parancsokat is megszeged?

- Tudom, de Dylan mikor a kamerára lőtt, félre ment, így a biztonsági őrök felfigyeltek és muszáj volt őket elkábítanunk, hogy észrevétlenül az épülethez jöhessetek – magyaráztam.

- Balek – forgatta meg a szemeit Damon, majd lecsukta az autó hátulját és elhúzta az ajtót. – Ülj be Chanel. Ne mondjam még egyszer.

- A kurva életbe Damon, nem vagyok kezdő!

- Ez a büntetésed, szóval ülj be abba a kibaszott kocsiba!

Bevetődtem hátulra az ülésre, Damon pedig elhúzta az ajtót, majd kattant egyet, így bezárt a járműbe. Idióta.

Nagyobb balhéknál sosem csukjuk be az ajtókat, pláne nem zárjuk, mert, ha gáz van, gyorsan le kell lécelnünk, és az ajtó nyitogatással csak időt vesztünk. Erre ez a hülye, bezár ide, hogy véletlenül se tudjak utánuk indulni. De nem vagyok hülye. Ha azt mondja, hogy várjak az autóban, akkor biztos, hogy nem fogok a seggemen megmaradni, míg ők kirámoljak az ékszerboltot.

Vártam egy kicsit, hogy biztosra menjek Damon odaért, és éppen behatolni készülnek, majd fogtam az ülés alá elrejtett egyik fegyvert, és elöl az anyós ülésnél lévő ablakot teljes egészében kiütöttem vele. Felhúztam a fekete maszkomat, valamint a fekete bőrkesztyűt, majd a fegyvert a nadrágomba dugtam és kimásztam az ablakon. Rohamos léptekkel indultam meg újra a földúton, és amint egyre közeledtem az épülethez, láttam néhány fénycsóvát bentről. Több, mint biztos voltam benne, hogy már behatoltak és éppen kiütik a biztonsági őröket. Ahogy a Pandora oldalához értem, megálltam az egyik kör ablak alatt, melyet még akkor szúrtam ki, mikor a kamerákat deaktiváltuk. Magason volt, így az ujjaimmal tudtam csak felkapaszkodni az aprócska párkányba. Szerencsére a falnak volt egy kiállása, így arra felkapaszkodtam, majd nagy nehezen felhúztam magam. A fegyverrel újra betörtem az ablakot, mely talán túl nagy csattanással ért földet odabent. Bemásztam, majd leugrottam. A káosz közepében találtam magam. A srácok egy része pakolt, míg Will az elülső bejáratnál őrködött. Taylor a hátsónál, ők pedig túl kevesen voltak a pakoláshoz, így sokkal lassabban haladtak. Ekkor bal oldalt a pult mögött mozgást vettem észre, majd amint közelebb lépkedtem észrevettem egy embert, aki ott feküdt, és nagy nehezen feltérdelt. Elkezdtem felé futni, majd átugorva egy fekete kanapét rávetődtem az emberre. Az öklöm találkozott erős állkapcsával, körmeimmel a húsába vágtam, miközben a csípőmmel próbáltam annyira leszorítani kapálózó lábait, amennyire csak bírtam.

- Mi a fasz?! – ordított fel Damon, majd már hallottam is a lábaik dobogását, amint felénk közeledtek. Felemelkedtem, térdemmel az illető hasába térdeltem, majd mellettem elsüvített egy lövés az áldozatunk kezébe. Felálltam róla, Damon pedig arrébb húzta, míg én letérdeltem a véres padlóra, előhúztam a pisztolyomat és szétlőttem a vészhelyzet gombot, melyet az ember akart lenyomni. A gép nyekkenve adta meg magát, én pedig felálltam és lepillantottam Damonre, aki időközben el is kábította a pasit, majd a lábait egy csőhöz kötötte. Mielőtt még abba hagyhatta volna, és rám terelődött volna a figyelme, a srácokhoz siettem, és elkezdtem további két táskába pakolni a gyönyörű ékszereket. Damon visszaért és folytatta, közben pedig éreztem a tekintetét magamon. Nem büntethet meg újra, még akkor sem, ha szabályt szegtem, hiszen, ha én nem jövök, akkor az az ember ránk hívta volna a rendőrséget, mely nem a legjobb lett volna.

Kipakoltam még két táskát, majd Shanennel, Natel, és Damonnal hátra mentem a raktárba. Az adrenalintól mindenki nagyon gyorsan mozgott, így miután kipakoltunk mindent, rohantunk a nehéz táskákkal az autóhoz.

- Mi a szar? – kérdezte lihegve Taylor, miközben a kilincset ráncigálta.

- Damon nyisd már ki az ajtót! – kiáltottam a srácra, aki ledobta a táskákat és elővette a kocsi kulcsot. Bevágtunk mindent hátra, majd beültünk és Damon már indított is.

- Te kitörted az egész ablakot? – fordult hátra Taylor, én pedig megforgattam a szemeimet. Mintha nem lett volna elég nyilvánvaló. – Izzítod a tüzet kislány – motyogta, miközben visszafordult előre, én pedig lehúztam a fejemről a maszkot és a kesztyűket is. Hátrasimítottam a hajszálakat, melyek felálltak köszönhetően a maszknak, közben pedig a szemeim mindvégig Damonon tartottam, aki vezetett. Az autópályán aztán már Damon nem nyomta annyira a gázpedált. A hiányos ablak miatt kurva hideg volt az autóban, és akár hányszor csak arra gondoltam, hogy Taylor feje mennyire lefagyhat, elkellett rejtenem a vigyoromat. A srácok nem szóltak egy szót sem, ami idegesített. Nem kell csak azért bekussolniuk, mert én megszegtem Damon szavát. Vagy csak én nem éreztem a helyzet súlyosságát? 

[55. - Szakmai ártalom]

Hii babies,
duh első hét a suliból kipipálva. Nálam úgy tűnik eddig, hogy minden oké, az osztálytársaim jó fejek(!), a tanárok nagyon jók(!) (kivétel a fizika tanárt, aki olyan borzalmasan beszél, hogy egy szót sem értek belőle&tíz perces előadást vár el tőlünk egy atomból(?)), a suli hatalmas és úgy nagyjából tényleg minden oké. Egyedül a korán keléssel vannak problémáim, de remélem, hogy újra hamar beleszokok. Meséljetek ti is kommentben, vagy chaten, esetleg a facebook csoportban, valamint rám is írhattok fb -n, ha úgy tartja kedvetek, vagy csak nem akartok nyílvánosan beszélni valamiről. Segítek szívesen, ha tudok!:) Umm a részről annyit, hogy a kedvenc párosom tűnik fel benne, természetesen Lanel után. Vagyis nem is Lanel után, bc vannak még párosok, akiket imádok, de ők, mindenképpen a top 5 -be beletartoznak, haha.:D Esetleg, ha kíváncsiak vagytok Carryre, (top 2), vagy Hestellére (top 3), akkor nézzetek be a blogokba. Az elsőt én is írom.;) Okaay, túl sokat csacsogtam már, jó olvasást! X♥

Chanel Adele Sangster

Másnap reggel arra ébredtem, hogy mozog mellettem az ágy. A fejembe rögtön fájdalom nyilallott, ami miatt eltorzult az arcom és a fejemre húztam a takarót. Liam kezeit éreztem meg az oldalamon, miközben közelebb bújt hozzám, én pedig a fejemet tettem közelebb hozzá. Óvatosan lehúzta a fejemről a takarót, majd kisöpörte a hajamat az arcomból és puszit nyomott a homlokomra. Még közelebb bújtam hozzá, miközben éreztem, hogy elmosolyodott.

Sóhajtottam egyet, aztán felnyitottam az egyik szememet, majd a másikat is. Liam meleg karjai közt ébredni a világ legcsodálatosabb dolga. Még az sem tudja elrontani, hogy kalapáccsal ütlegelik a fejemet.

- Reggelt baby – sóhajtott a hajamba, én pedig válaszul visszamormogtam neki valami érthetetlent. Egy ideig még feküdtünk így csendben, de aztán muszáj volt megmozdulnom. Egy részt majd bepisiltem, másrészt pedig kettészakad a fejem. – Hogy vagy? – nézett rám gyönyörű barna a szemeivel.

- Fáj a fejem – szólaltam meg, de még én is megijedtem a saját hangomtól. Rekedt volt és mély. Te jó ég, mennyit ittam tegnap?

Liam ajkait a homlokomra nyomta, én pedig átöleltem a nyakát.

- Liam ki kell mennem pisilni – suttogtam, ő meg felkuncogott és elengedett.

- Menj baby – ült fel. – Hozok neked egy jó feketekávét és gyógyszert, rendben?

- Köszönöm – suttogtam el, majd felálltam és a fürdőbe siettem. Alaposan kimostam a fogaimat vécézés után, majd amint visszabújtam az ágyba Liam már jött is egy bögrével és pohár vízzel a kezében. Felültem, ő pedig lerakta a bögrét az éjjeliszekrényre és a vizet két szem gyógyszerrel a kezembe nyomott. Bevettem őket, aztán pedig hálásan mosolyogtam Liamre, aki időközben bemászott mellém az arcomat. Megfújtam a fekete folyadékot, majd lassan kortyoltam belőle egyet.

- Hogy aludtál? – kérdezte, miközben teljesen felült az ágyban és az ágytámlának, dőlt, nekem pedig megfogta a szabad kezem és maga felé kezdett húzni, hogy ráfeküdhessek. A lábai közé ültem, és a mellkasának dőltem, miközben óvatosan megint kortyoltam egyet a kávéból.

- Mint akit kiütöttek.

- Hát ki is voltál – válaszolt halkan.

- Haragszol rám? – kérdeztem ugyanolyan halkan, mint ő egy kis idő elteltével.

- Dehogy baby, miért haragudnék?

- Amiért ittam. Ráadásul Louissal – motyogtam, de valamennyire megkönnyebbültem, hogy nem dühös.

- Fogalmam sincs mi játszódott le benned, mikor belementél, de végül egész viccesre sikeredett az este.

- Nagyon részeg voltam?

- Hát, szét folytál rendesen.

- De miért volt vicces?

-  Bekapcsoltuk a tévét aztán valahogy ránk kerestél a Google –ban, az pedig egy csomó régi képet adott ki rólunk és halálra cikiztél minket.

- Komolyan? – vigyorodtam el.

- Aha. És ezen nagyon sokat nevettünk. Mondjuk ez előtt is jó volt a hangulat.

- Argh, utálom, hogy nem emlékszek semmire.

- Később úgyis eszedbe jutnak a dolgok babe – nyomott puszit a fejemre.

Amíg megittam a kávét az ágyban voltunk, azután viszont felkeltünk, mert mindkettőnknek korgott a gyomra. Amint leértünk az emeletről, máris üres üvegeket pillantottam meg, melyekért le is hajoltam és a kukába vittem.

- Csinálnál te reggelit? Én elkezdek takarítani – mondtam Liamnek, aki már ekkor a konyhában volt.

- Nem kell baby, ráér később is. Gyere inkább csináljunk együtt reggelit.

- Liam, szeretnék összetakarítani. Hol vannak a szüleid?

- Szerintem még alszanak.

- Mikor jöttek meg este? Ugye nem járattam le magam előttük?

- Már aludtunk, mikor megérkezhettek.

- Akkor jó. Akkor gyorsan kitakarítok, mire felébrednek.

- Ah, oké – sóhajtott. – Mit szeretnél enni?

- Tök mindegy.

- Gofri?

- Hm, jöhet.

Miután megreggeliztünk, Liam segített rendet rakni, így hamar készen voltunk. A szobájába visszaérve a szekrény elé álltam, hogy valami ruhát vegyek elő. Liammel megbeszéltük, hogy ebédet főzünk, ahhoz viszont kellenek élelmiszerek, így felajánlottam, hogy bemegyek a városba. Liam persze ellenezte, de mikor közöltem vele, hogy drogériába is mennem kell női dolgokat vásárolni, beadta a derekát. Egy YSL farmert húztam a lábaimra, felülre pedig egy krémszínű meleg pulóvert, melyből mégis csak jócskán kint volt a hasam. Fekete csizmát halásztam elő a szettemhez, majd egy kabátot is elővettem. A fürdőszobában megcsináltam az alap sminkemet, majd összepakoltam a táskámba és Liammel leindultunk.

- Baby siess haza, oké? És hívj, ha van valami – nyomott csókot ajkaimra Liam, én pedig elmosolyodtam.

- Sietek – adtam neki még egy puszit, majd felhúztam a kabátom cipzárját. – Öröm lesz az autóddal száguldozni – vettem ki a kezéből a kocsi kulcsot.

- Hé! Csak óvatosan vezess, jó?

- Ne aggódj értem Liam. Majd jövök – adtam neki egy utolsó csókot, majd a garázsba mentem. Kinyitottam az ajtót és beültem, míg Liam az ajtóból figyelt. Elképesztően édes fejet vágott, olyan helyes volt, hogy baromira szerencsésnek éreztem magamat hirtelen. Végül elszakítottam a tekintetemet tőle és kitolattam a garázsból. Feltekertem a fűtést, majd a gázra tapostam, magam mögött hagyva Liam házát.

A városban aztán parkoltam a szupermarket előtt, és beindultam egy bevásárló kocsival. Gyorsra terveztem a bevásárlást, de Liam állandóan bombázott üzenetekkel. Végül kiderült, hogy felvásárolhatom az egész boltot, mivel otthon semmi sincsen. A bankkártyámmal fizettem, és miután bepakoltam mindent az autóba, tovább indultam a belváros utcáin. Leparkoltam egy drogéria előtt, majd besiettem. Megvettem a dolgokat, amikre szükségem van, Liam kérésére egyet a tusfürdőjéből és óvszert. Mivel a szépségszalon közelében voltam, ahova járni szoktam, így beugrottam és foglaltattam időpontot a fodrászhoz, valamint a manikűrre és pedikűrre is. Két nap múlva szerdára kaptam időpontot, így miután elköszöntem, előhúztam a telefont és bepötyögtem a naptárba a kilenc órát. Arra eszméltem fel, hogy neki megyek valakinek, így rögtön felkaptam a fejemet és egy szőke lányt pillantottam meg magam előtt. Ray Ban napszemüvege a feje tetején csücsült ezzel hátratolva hajtincseit. Világos kék szemeivel engem fürkészett, míg telt ajkai egy szolid

mosolyra húzódtak.

- Ne haragudj – mondtam.

- Semmi baj. Én sem figyeltem – amint megszólalt kissé mély, de mégis hátborzongatóan szép női hangján, egyből rájöttem ki ő. Gigi Hadid. Modell. Számtalan újság címlapján láttam már.

Mikor mögé pillantottam vettem észre Zaynt. Meglepődtem, hogy ő itt áll. A haja megváltozott, mióta utoljára láttam. Szőke lett. Fekete pólót viselt, a karján látszódtak a tetoválások. Az arca ugyanúgy borostás volt, mint mikor legutoljára találkoztunk.

Láttam rajta, hogy ő is meglepődött, én pedig nem akartam valamit elrontani azzal, hogy köszönök neki, mert jól láthatóan fogta Gigi kezét. De még nagyobb meglepetésként elmosolyodott és szólásra nyitotta a száját.

- Hé, Chanel – köszönt mosolyogva.

- Szia Zayn – köszöntem vissza.

- Gigi, ő itt Chanel egy ismerősöm – mutatott be a szőke lánynak, aki most elengedte Zayn kezét és sokkal szélesebben mosolyogva felém nyújtotta.

- Örülök Chanel – mosolygott. – Én Gigi vagyok.

- Én is örülök – ráztam meg a kezét.

- Igazából már szerettelek volna hívni. Hogy vagy? – szánta felém a kérdését Zayn.

- Erm, jól, köszi.

- Lenne kedved meginni egy kávét valamikor?

- Elég sok dolgom van, szóval majd talán írok egy sms –t, ha ráérek?

- Rendben. Csak nehogy az legyen, hogy akkor már nem vagyok Londonban – vigyorgott.

- Most nem érsz rá? – kérdezte Gigi. – Mármint nem szeretnénk feltartani…

- Ami azt illeti, most van egy kis időm – mosolyodtam el.

- Idevalósi vagy? – kérdezte újra.

- Már itt élek egy pár éve – feleltem.

- Gondolom, ismered ezt a helyet, mert itt futottunk össze. Szoktál ide járni? Sürgősen kéne egy időpont egy körmöshöz, de gőzöm sincs, hogy ki a tényleg jó – mondta miközben levette a szemüveget a fejéről és újra hátra tolta azzal a haját.

- Én is most jelentkeztem be, szóval, ha gondolod, kérhetek neked is egy időpontot, oda ahova én szoktam menni. Ő tényleg jó.

- Az szuper lenne!

Miután Gigit beírták rögtön utánam szerdára, úgy döntöttünk, hogy ellátogatunk a legközelebbi Starbucksba. A hely eléggé ki volt halva, így probléma nélkül foglalhattunk el egy asztalt hátul.

- Na és mi újság veled itt? – dőlt hátra Zayn és a kezét Gigi vállára dobta.

- Igazából éppen költözésen vagyok túl – hazudtam.

- Oh, akkor megértem, hogy sok dolgod van – mosolygott Gigi.

- Hát még van pár doboz, amit ki kellene pakolnom. Zayn, legutóbb nem említetted, hogy Gigi a barátnőd – mondtam a srácnak, akinek csak széles vigyor terült el a helyes arcán.

- Hát mert mikor utoljára találkoztunk még nem is voltunk együtt – mondta.

- Mikor volt az? – fordult Gigi mosolyogva Zayn felé.

- Még a nyáron. Akkor még nem voltunk együtt, nem? – ráncolta Zayn a homlokát.

- Akkor még nem. Ne már, hogy nem tudod, hogy mikor jöttünk össze – csapott gyengén Gigi Zayn mellkasára, miközben nevetés hagyta el az ajkait.

- Csak ugratlak – dugta ki a nyelvét Zayn, Gigi pedig megforgatta a szemeit.

- És hogy ismerkedtetek meg? – kérdezte tőlünk, én pedig Zaynre néztem. Ő is csak engem nézett még mindig mosolyogva, én pedig arra vártam, hogy ő szólaljon meg. Mégis mit kellett volna mondanom a barátnőjének? Hogy a pasid rám cuppant az utcán?

- Chanel autóját nézegettem, mikor kijött a Starbucksból.

- Gondolhattam volna – forgatta meg újra a szemeit játékosan Gigi.

- És ti, hogy ismerkedtetek meg? – tereltem el inkább a témát rólam és Zaynről.

- Oh, totál átlagos volt az egész. Öcsémmel röplabdáztam a kertünkben, mikor ő kiütötte a labdát az utcára, Zayn pedig visszahozta. Aztán szóba elegyedtünk – mesélte tök normálisan Gigi. Talán egy kicsi előítéletes voltam vele az újságok és cikkek miatt, amit róla olvastam. Említettem már nem, hogy imádom a szennylapokat? Akkor a leginkább, mikor baromságokat hoznak le. – És neked van barátod? – kérdezte, én pedig meglepődtem hirtelen váltásán.

- Gigi – szólt neki halkan Zayn, mire a barátnője rá nézett.

- Most mi van? Muszáj volt megkérdeznem – mosolygott Gigi.

- Igazából van – mondtam lassan, miközben az ujjaimmal egy szórólapnak a szélét hajtogattam. – Liam az – néztem fel Zaynre.

- Mi? – kérdezett vissza döbbenten.

- Aha – haraptam az alsó ajkamba.

- Oh. Hát ezt nem tudtuk. Elég jól titkoljátok – mondta kicsit elgondolkozva Gigi.

- Ti is.

- Akkor hozzá költöztél? – kérdezte Zayn.

- Erm, egyelőre még nem.

Kihozták a kávéinkat és amint elment a pincérsrác, újra kínos csend telepedett ránk.

- És, gondolom megismerkedtél a többiekkel is – szólalt meg Zayn, miközben a szívószálát forgatta az ujjai között.

- Igen.

- És hogy vannak?

- Jól.

- Annak örülök.

- Na és Chanel hol dolgozol? Tudod, olyan szép arcod van, profilból is. Az alakodról meg már ne is beszéljünk. Irigyellek is érte, biztosan sokat edzel - mosolygott. - Na mindegy a lényeg, hogy…

- Te irigyelsz engem? – nevettem fel, és magamban vállon veregettem magamat.

- Wow csajszi, néztél már tükörben? Ez a farmer bomba jól áll neked, kiemeli a lábaid és a feneked. Valamint, mondom, az arcod annyira szép és természetes és komolyan nem gondolkoztál azon, hogy modell legyél?

- Mindig a munka – forgatta a szemeit Zayn játékosan. – Baby, egy kicsit letámadtad ezzel Chanelt, nem gondolod?

- Oh, tényleg? Bocsánat. Szakmai ártalom. De tényleg. Csak muszáj volt rákérdeznem. Mert tényleg jó esélyed lenne a szakmában.

- Nem tudnám magamat a kifutón elképzelni – válaszoltam feszengve, hiszen Gigi kitörése a modellkedésről megrémisztett. Mármint én, mint modell?

- Oh, nem is kellene. Mármint vannak olyan modellek, akik nincsenek a kifutón. Szerintem sikeres lennél.

- Nem tudom. Igazából munkát keresek és fogalmam sincs mit csináljak – vallottam be az igazat. – Viszont a modellkedéshez születni kell, nem? Mármint – túrtam a hajamba, miközben próbáltam összeszedni a gondolataimat – én nekem nincsen tapasztalatom. Sosem csináltam még ilyet. És azért a modellek nem ennyi idősen kezdik a karrierjüket, nem?

- Miért, hány éves vagy?

- Huszonnégy.

- Valamit valahol mindig el kell kezdeni. Ha éppen munkát keresel, akkor mi lenne, ha eljönnél velem holnap egy fotózásra, és megnéznéd, hogy milyen? Aztán pedig dönthetnél. Mármint, ha eljössz, abból még nem lesz semmi.

- Rendben, legyen – adtam be a derekam, hiszen abból, hogy elmegyek vele még tényleg nem lesz semmi. Ráadásul érdekel is, hogy hogyan zajlik egy ilyen fotózás.

- Szuper! Beírnád a telefonszámod? – nyújtotta az iPhone –ját, én pedig bepötyögtem a nevemmel együtt. – Tudod a neved is nagyot tarolna. Imádom – vigyorgott, mire én is rámosolyogtam. Megkértem én is őt, hogy írja be a telefonszámát a telefonomba. – Értem jön egy kocsi, szóval megmondhatom a sofőrnek, hogy előbb felveszünk téged is?

- Oké – lediktáltam neki a címet, ő pedig bepötyögte a telefonjába.

- Ez Liam címe.

- Ma nála alszom – válaszoltam Zaynnek.

- Mi lenne Zayn – kezdte Gigi, miközben ültében Zayn felé fordult –, ha jönnél velünk, és bemennél Liamhez? Biztosan örülne neki.

- Um, nem tudom – vakarta meg a tarkóját. – Régen nem beszéltünk.

- Hát éppen ezért.

- Biztos, hogy örülne neki Liam – mosolyodtam el.

- Oké – bólintott Zayn, Gigi pedig rám vigyorgott.

*

Liamről és az ebédről teljesen elfelejtkeztem, így miután felhívott, elindultam hozzá. Elköszöntem Gigitől és Zayntől, majd visszasétáltam oda, ahol parkoltam.

Mikor hazaértem, Liam egyből előttem termett.

- Hol voltál ilyen sokáig? – kérdezte aggódva, én pedig elmosolyodtam a kezébe adtam egy zacskót, majd hozzá hajoltam és megcsókoltam.

- Hiányoztál – mondtam a kérdését figyelmen kívül hagyva.

- Te is nekem – enyhült meg. – De merre voltál ilyen sokáig?

A konyhába indultam, a nappalin keresztül, közben köszöntem Geoffnak és Karennek. Liam követett, majd lerakta a táskát a pultra és a szüleire mosolyogva behúzta a konyhaajtót.

Elkezdtem kipakolni, majd gyorsan kikaptam a kezéből azt a táskát, amelyikben a női dolgaim vannak.

- Vettél nekem tusfürdőt? – kérdezte.

- Igen – vettem ki belőle, majd elé csúsztattam egy csomagot, amiben két doboz tusfürdő volt.

- Köszönöm.

- Találkoztam Zaynnel – böktem, miközben bepakoltam mindent a hűtőbe.

- Mi? – állt meg a pakolásban, mire én is és felé fordultam.

- Találkoztam vele.

- Vele… voltál idáig? – kérdezte elkerekedett szemekkel, én pedig hozzá léptem, miközben próbáltam elfojtani a kuncogást.

- Igen, de még mielőtt még jobban feltörne a féltékenységed, Zayn a barátnőjével volt.

- A barátnőjével? – ráncolta a homlokát.

- Igen.

- Perrie volt az?

- Nem. Gigi Hadid.

- A modell? – lepődött meg, én pedig bólintottam és csókot nyomtam az ajkaira. – Leültünk egy Starbucksba és beszélgettünk. A szépségszalonban futottunk össze – tértem vissza a konyhapulthoz.

- Értem – válaszolta lassan.

- Gigi azt mondta, hogy modellnek kéne lennem – meséltem.

- Mi?

- Ne lepődj meg ennyire! Azt mondta, hogy szép, természetes arcom, és nagyon jó alakom van. Szóval simán helyt állnék a szakmában. Persze erre mondtam neki, hogy semmi tapasztalatom és huszonnégy évesen már senki sem kezd bele, de rábeszélt, hogy holnap menjek el vele egy fotózásra, ahol megnézem őt.

- De babe, ez nagyon jó! Miért ne kezdhetnél huszonhárom évesen karriert?

- Nem tudom – vontam vállat. – Egyelőre holnap megnézem és kész. Végül lehet, tudok ott szerezni valami munkát. Egyébként… Gigi holnap értem jön. És jön Zayn is. Szeretne veled beszélni.

- Mi? Zayn idejön? – döbbent le megint.

- Igen. Ugye nem bánod?

- Dehogy bánom! Sőt, szólok a srácoknak is.

- Rendben – mosolyogtam rá. Ő is rám mosolygott, majd előhúzta a telefonját, ekkor pedig bedugta Karen a fejét az ajtón.

- Segítsek főzni? – kérdezte barátságosan, én pedig mosolyogva bólintottam.

[54. - Fogadtunk]

Heeey babies,
okay őszintén megmondva az ötlet a mai részhez hirtelen jött, de élveztem írni.:D Omg holnap után suli vááá! Már egyre jobban kezdek parázni bc új suli, senkit sem fogok ismerni és csak nagyon remélem, hogy jó lesz! Meséljetek ti is nyugodtan nekem, hogy milyen volt az első két nap a suliban.:) Oké haha biztosan senki nem örült neki és csak az ágyát akarta, de tuti, hogy jó volt újra a barátaitokkal találkozni. Okay elkanyarodtunk a témától. Um idk mi mást mondhatnék még a részről. Köszönöm a visszajelzéseiteket, várom őket a mai rész alatt is! Jó olvasást!(: X♥

Liam James Payne

Koncert után Chanel mosolyogva és izgatottan várt. Azonnal magamhoz öleltem, aztán puszit nyomtam az arcára, végül egy csókban forrtunk össze. Louis valamit beszólt, mikor elment mellettünk, de nem ügyeltem rá, hogy halljam is mit mondd, ellentétben Chanelel, akit azt hiszem már megint felhúzott. Bár próbálta nem mutatni, láttam rajta, hogy ideges lett, így inkább átkaroltam a derekát, puszit nyomtam a halántékára és az öltözőbe indultunk. Jay összeszedte a gyerekeket és elköszöntek tőlünk, mert a kicsik nyűgösek voltak, így minél hamarabb visszaakartak jutni Louishoz. Niall szülei felvetették a vacsora ötletet, melyet én udvariasan elutasítottam, és meglepődve elkönyveltem, hogy a többiek is, kivéve anyáékat.

Mire kijöttem a fürdőből, mindannyian eltűntek, csak Louis és Chanel tartózkodott a helyiségben, természetesen újra veszekedtek.

- Ti tényleg nem bírtok egymás mellett meglenni – mondtam, amint kiértem. – Mit kell állandóan a másikat cseszegetni? Min veszekedtek már megint? – dobtam le a törülközőt az egyik székre. Erre persze mindketten elhallgattak, és csak egymást bámulták, majd, mint egy időzített bomba, kitört egyszerre mindkettejükből a probléma.

A fejemet fogva hallgattam a civakodást, mert már egyszerűen erőm sem volt közbe szólni, Harry meg Niall pedig még fürödtek. Persze nem akartam, hogy Louis és Chanel veszekedjenek, de elegem volt már a gyerekes viselkedésükből, mely csak akkor bújik elő belőlük, mikor a másikat kell szapulni. Így hát jobbnak láttam nem közbe szólni. Csak arra eszméltem fel, hogy egymás kezébe csapnak és kezet ráznak farkas szemet nézve a másikkal.

- Na, jó, mi folyik itt?

- Nem hallottad? – kérdezte Louis. – Fogadtunk – vigyorodott el gonoszan.

- Te jó ég, miben?

- Hogy melyikünk bírja jobban az alkoholt – válaszolt Chanel.

- Mi van? Inni akartok?

- Ja – mondta Louis. – Holnap úgyis szabadnapunk van. Na, megyünk hozzád Liam, mivel nálunk ugye anyáék vannak – csapott a vállamra, miközben elhaladt mellettem és kilépett az öltözőből.

- Hiányoztál – sóhajtott Chanel és a nyakamba csimpaszkodott, a lábait a derekam köré fonta, mire rögtön én is átöleltem a hátát, hogy le ne essen az ölemből.

- Te is nekem, de Chanel, miért akarsz Louissal inni?

- Oh, hát miért ne? Holnap szabadnapotok van, plusz megakarom neki mutatni, hogy eléggé nagyot téved, ha azt hiszi, hogy pár pohárka után szétfolyok.

- Miért, nem így van?

- Ouch Liam. Ismerhetnél már jobban – emelte fel a fejét a vállamról, hogy rám nézhessen. Az arca egészen vidám volt, én pedig újra és újra megkérdeztem magamat, hogy mi a fene történt, amíg én a fürdőszobában tollászkodtam.

- Hát, egy két pohárkán kívül még sosem ittunk többet. Szóval igazából fogalmam sincs milyen az, mikor részeg vagy.

- Ohó. Ez vicces lesz – kuncogott és csókot nyomott az ajkamira, éppen akkor, mikor Niall és Harry kijöttek.

- Na, mi az fiatalok? Mehetünk? – kérdezte mosolyogva Niall.

- Ja, hozzám. Chanel és Louis fogadtak – mondtam fintorogva, Chanel pedig kuncogva leszállt rólam.

- Louis azt hiszi, hogy letud itatni – magyarázta el a két értetlen srácnak, én pedig megfogtam a kezét és Louis után indultam.

- Inni fogtok? – kérdezte Harry és felvonta a szemöldökét, az arcán pedig tökéletesen láttam azt a meglepettséget, amiben még én is rendesen lubickoltam.

- Aha – válaszolt Chanel, miközben a másik kezével egy hajtincse után kapott és az ujjára kezdte feltekerni. Miközben haladtunk a folyosón sorra köszöntünk el az emberektől, miközben Chanel, Harry és Niall a közelgő piálós estéről beszéltek. Én már nem igazán voltam oda az ötletért, de ha jobban belegondolok, talán még jól is elsülhet az este. Mármint, gondolom Louis és Chanel nem fognak becsiccsentve egymás nyakának ugrani. Vagy legalábbis nagyon remélem!

Beszálltunk mind a furgonba, én pedig elmondtam a sofőrnek, hogy hozzám induljon, majd visszaültem Chanel mellé. Az úton Louis és Chanel leginkább kötekedtek és húzták egymás agyát, de nem olyan durván, ahogy az általában szokott lenni. Máris úgy tűnt, mintha már ittak volna.

- Oké, szóval Liam szedd elő az összes piádat, ami csak van a házban, mert ma este egyesek rendesen elfognak ázni – mondta rögtön Louis mögöttem, amint beléptünk a házba.

- Oh, magadra célzol? – kérdezett vissza Chanel, majd eltűnt a lenti fürdőszoba ajtaja mögött. A nappaliba mentem az üveges szekrényhez, majd kivettem egy vodkát. Leraktam az asztalra és helyeztem mellé poharakat is, majd a konyhába mentem, hogy narancslevet hozhassak hozzá Chanelnek. Jobban kellett volna már ismernem a barátnőmet, ugyanis amint kijött a fürdőszobából, kikapta Louis kezéből az üveget és töltött a pohárba, majd körbe pillantott, és megvárta, amíg mindenkinek lesz egy ital a kezében. Meg sem fordult a fejében, hogy hígítaná a szeszt, Louissal egyszerre felhajtotta az italt. Kissé tátott szájjal meredtem rá, miközben lehuppantam Niall mellé, aki Harryvel ugyanolyan meglepett volt, mint én. Komolyan, hány meglepetést tartogat még ez a lány?

- Na, mi van, ti nem isztok? – kérdezte Louis, majd másodjára töltötte meg az üvegét.

- Hát én előbb inkább ennék valamit. Liam, van valami kajád?

- Te jó ég, Chanel, gyere enni valamit! – pattantam fel, mert az hiányzott a legkevésbé, hogy éhgyomorra igyon.

- Minek? Nem vagyok éhes.

- De régen ettünk már, muszáj valamit enned! Ne szórakozz velem, gyere! – néztem rá, de ő meg sem moccant.

- Nem vagyok éhes – ismételte, közben Niall elhagyta a szobát, én pedig a hajamba túrva követtem a szőke hajú srácot.

- Liam, miért aggódsz? – kérdezte Niall, amint beértem utána.

- Tessék? 

- Mi a baj? Miért töröd magad? – kérdezte, én pedig egy újabbat sóhajtottam és mellé álltam, hogy szendvicset készítsek Chanelnek.

- Furcsa érzésem van. Mármint ez az egész helyzet furcsa. És ez az idióta fogadás. Hogyan jutnak ilyen ötletre, hogy fogadnak, ki bírja jobban a piát? Ráadásul tök másul viselkednek, mint eddig. Olyan érzésem van, mintha már rég részegek lennének. Aztán Chanel csak úgy fogja magát és felhajt egy pohár vodkát. Te jó ég, egy nőt sem láttam még így inni!

- És ezzel az a baj, hogy…? – kérdezte mosolyogva, mire én csak vállat vonta és felvágtam a kornspitzet.

- Nem feltétlenül tömény vodkával kellene kezdenie, szerintem. A narancslevet is neki vittem, de azt hiszem, még csak észre sem vette.

- Oké, nem mondom, én is és Harry is meglepődtünk, de Chanel egy nagyon vagány csaj, szóval valamennyire várható volt, hogy nem egy gyenge vodkanarancsot fog szürcsölgetni. Pláne nem Louis előtt. Szerintem az egész olyan, mintha érted versengenének. Vicces, nem?

- Niall, én ezt mindennek tartom, csak viccesnek nem. Ez egy hülyeség. Chanel a barátnőm. Louis pedig az egyik legjobb haverom. Ennyi. Nem értem, miért kell állandóan civakodniuk.

- Oké, ez igaz, de én csak mondtam. Nekem csak úgy jön le, mintha versenyeznének érted. És pont a piával akarnak lenyűgözni.

- Ez csak egy idióta ötlet Louistól – mondtam, miközben vajkrémet kentem a barna magos kiflibe.

- Viszont az, ahogyan az előbb kérted Chanelt, hogy egyen valamit…

- Mi van vele? – néztem rá.

- Szerintem csak azért nem állt fel, mert szinte ráparancsoltál, és úgy érezte magát, mintha az apja lennél. Oké, értem én, hogy nem kéne éhgyomorra innia, és hogy csak jót akarsz neki, de az előbb egy kicsit talán túllőttél a célon.

- Tényleg?

- Igen. Ráadásul mindezt Louis előtt.

- Uh – álltam meg és mindent leraktam a kezemből. – És akkor most bocsánatot kéne kérnem tőle? – kérdeztem bizonytalanul.

- Nem tudom. De most mikor visszamegyünk, ne erőltesd, hogy egyen.

- De, ha nem eszik, akkor…

- Tudom Liam – szakított félbe Niall, és ekkor Chanel is belépett a konyhába.

- Louis meg Harry úgy döntöttek, hogy ők is ennének, szóval rendeltek négy pizzát.

- Rendben – hagyta abba a szendvicse készítését Niall, majd egy tányérra rakta és berakta a hűtőbe. Felsóhajtottam, majd elpakoltam a dolgokat és követtem Niallt és Chanelt a nappaliba.

Persze, miért is hittem, hogy megállnak az ivászattal, és majd pizza után folytatják. Míg a futár megérkezett, addig jó pár pohár lecsúszott Chanel és Louis torkán is, míg Niall és Harry egy egy üveg sört bontottak ki. Annyira elvoltam foglalva Chanelel, hogy észre sem vettem, mikor csengettek, és megjött a pizza. Chanel nem szólt hozzám, csak, ha muszáj volt, így tudtam, hogy Niallnek igaza volt az imént. Megharagudott, amiért lekezeltem, mint egy kislányt. Persze négyszemközt beszélni esélyem sem volt, hiszen a fiúk nem igen emelték meg a seggüket, csak, ha piáért vagy a pizzáért kellett kimenni.

- Vehetek a tiédből? – hajolt oda hozzám Chanel, mire meglepődve néztem rá és bólintottam, mert éppen tele volt a szám. Elvett egy szeletet, majd enni kezdte, közben pedig mosolyogva figyelte Louis, Niall és Harry civakodását.

Még mindig totál elvoltam hűlve attól, hogy hogyan borítja magába az alkoholt Chanel, de nem mertem semmit szólni, mert így is pikkelt rám. Viszont állandó viháncolása megmosolyogtatott, mert a világon a legédesebb dolog volt. A lábait felhúzta, a fejét hátra hajtotta és nevetése betöltötte a szobát. Néha a szemeit törölgette a jókedvében kipotyogó könnyei miatt, néha pedig egy normális mondatot nem tudott elmondani, annyira rázta a nevetés. Persze, nem csak ő kacagott, hanem mindannyian. Én leginkább azon, hogy Chanel hogyan nevet, és néha a beszélgetés témáját nem is értettem, mert belefelejtkeztem a barátnőm bámulásába. Persze leginkább Louison és Chanelen lehetett látni az alkohol hatását. Mindkettejük arca piros volt, ahogy a szemeik is. Ha az egyik ivott, akkor a másik is. Már egyikőjüket sem lehetett józannak mondani, de nem voltak részegek sem. Vagy talán azok voltak, de még kettejük közül senki sem folyt szét.

A távirányító Harry kezébe került, bekapcsolta a tévét, felcsatlakozott netre, majd szörfölni kezdett a hírek között. Aztán mikor újra a tévére pillantottam már a Google keresőben voltunk. A nagy képernyős tévén mindenütt mi voltunk, és Chanelt majd szét vetette a nevetés egy nagyon régi csoportkép láttán.

- Az a csíkos póló – visított Louison, én pedig akaratlanul is vele nevettem, mert tényleg viccesek voltunk a képen. Mármint nem vágtunk grimaszokat vagy valami, de úristen, azt sem tudom mikor láttam utoljára ilyen régi képet.

- Az akkor divat volt, jó? – kiáltott fel Louis.

- Jesszus milyen inged van Liam – fogta a fejét Chanel, miközben tovább kacagott, én pedig a kezeimbe temettem az arcomat. Oké, ez most már ciki is.

- Miért, tök helyesek vagyunk! – védett be minket Harry, de persze ő is nevetett az egészen. Chanel kivette Harry kezéből a távirányítót, majd ráment még az előző képnél is régebbire, amelyiken Simonnal voltunk az X-Factor –ban.

- Nézd azt a hajat! – kiáltott fel és az ölembe dőlve nevetett, de fogalmam sincs melyikünkön. Gázul néztünk ki, de a leggázabb tényleg a hajunk volt. Mármint az enyém meg Louisé. Mert Niallé, Harryé és Zayné még nem is volt annyira rossz.

- Oké, kurvára nem fair kiröhögni minket – mondta nevetve Niall.

- De hát… - kapkodott levegő után Chanel, és próbált felülni – te is nevetsz – mondta, majd visszazuhant megint nevetve, míg én a kezemmel kisimítottam az arcából a haját. Miután lenyugodott annyira, hogy feltudjon ülni, tovább vitte a képeken. – De ez nem ér, hol vannak a régi képek? Mikor is lettetek egy banda?

- Ne! – kiáltott Louis, de akkor már Harry kibökte, hogy 2010. Chanel gonoszul elmosolyodott aztán beírta a nevünk mellé az évszámot.

- Úristen! – visított fel, és sorra nagyította ki a képeket, úgy hogy rájuk kattintott, majd csak oldalra vitte őket. A rémesebbnél rémesebb képek után jött egy olyan, ami egy montázs volt. Harry kicsi kori képével kezdődött és lefelé haladtak a fényképek, amiken már egyre idősebb és idősebb volt. – Úristen Liam! – kiáltott fel és ránagyított az én első kicsi kori képemre. Te jó ég, ilyenek hogy kerültek fel a világhálózatra?

Most már mindenki rajtam nevetett, míg én próbáltam Chanelben megbújni. A nevetés közben megnyomódhatott a távirányító, így mázlimra nem az én fejem virított többet pixelesen a tévén, hanem Harryé.

- Ti láttatok már Harrynél édesebb kisbabát? – visított fel.

- Hé! – nyafogtam fel, mire Chanel megint nevetni kezdett és puszit nyomott az arcomra.

- Te is nagyon édes vagy, de azért ezt a képet nézd meg!

- Hát igen – szólalt fel Harry. – Olvadozzatok csak! – vigyorgott, mire Louis meglökte.

- Úristen, kanos állatok! – visított fel a barátnőm újra az ölemben. A képen, amire tovább vitte Niall és Harry volt egy divatbemutatón, és éppen egy modellt stírölték.

- Úristen Harry, te ilyenre emlékszel? – kapott a fejéhez Niall, mire Harry röhögve megrázta a fejét.

- Biztos jó csaj volt – mondta Harry, Chanel pedig vihogva tovább vitte.

Rengeteg képet néztünk és ki voltunk a nevetéstől. Biztos vagyok benne, hogy nem csak nekem fájdult meg a hasam. Niall és Harry is beszállt a piálásba, bár ők közel sem ittak annyit, mint Louis és Chanel. Én továbbra is egy üveg sörön rágódtam, de egyáltalán nem is kívántam azt.

Órákkal később Louis és Chanel is készen voltak. Míg Chanel az ölemben ült, félig feküdt, addig Louis Niall ölébe mászott, ami persze újabb vihogásokat váltott ki Chanelből.

- Liam – nézett fel rám, aztán lehunyta a szemeit.

- Mi az? Rosszul vagy?

- Kicsoda? Én? Dehogy vagyok rosszul! A legjobban vagyok! Ölelj át – nyávogta és a kezeit felém nyújtotta, de én persze úgy nem tudtam átölelni, hogy az ő feje a combomon volt. – Adsz még egy kis piát? Mit is ittam legutoljára?

- Szerintem nem kéne többet innod.

- Mi van Liam, miért viselkedsz ilyen beszarin? – kiabált Louis.

- Ne kiabálj már, ránk hívják a rendőrséget!

- Hívják csak! Uh, menjünk bulizni – állt fel, de megszédült, így visszaesett Niall ölébe, aki felnyöszörgött.

- Au Tommo, ez fájt! – kiáltotta.

- Szerintem meg haza felé menjetek. Hívok egy taxit.

- De Payno – ült fel, majd büfögött egyet, mire Chanel felkiáltott, hogy disznó, de Louis, mintha meg se hallotta volna – nekem szükségem van egy csajra – mondta és megint büfögött egyet, én pedig megforgattam a szemeimet és előhúztam a zsebemből a telefonomat.

- Harry? Niall? Ti nem vagytok azért olyan részegek, nem igaz?

- Mi? Ja, nem. Én aludni akarok – válaszolt Harry.

- Akkor hívok egy taxit.

Fél óra múlva megjött a taxi, addigra én összeszedtem a srácokat és kikísértem őket. Mondtam Chanelnek, hogy várjon bent, de persze ő nem hallgatott rám. Belebújt a fogason lévő pulóverembe meg a papucsomba és követett ki. Niall és Harry támogatták Louist, de ők is eléggé bizonytalanul lépkedtek. Beültettem őket a taxiba, elmondtam előbb Louis címét, majd előre a taxis kezébe nyomtam egy nagyobb bankjegyet és visszaálltam Chanel mellé a járdára.

- Sziasztok! – kiáltotta Chanel és hevesen kuncogva integetni kezdett a srácoknak, akik az ablakon keresztül visszaintegettek. A taxis elhajtott, én pedig nagyot sóhajtva fordultam Chanel felé.

- Gyere, menjünk be, megfázol – mondtam neki lágyan, és elkezdtem befelé húzni. Megvártam, amíg a kapu ajtó bezáródik, majd mikor már a házban voltunk, bezártam a bejárati ajtót is. Chanel rám nehezedett, én pedig átkaroltam és úgy húztam a nappaliba. Kikapcsoltam a tévét, aztán az ölembe kaptam a félig alvó lányt és felindultam vele a hálószobába. – Chanel, fent vagy? – kérdeztem, mert nem láttam az arcát. Fejét a vállamra rakta, és meg sem szólalt.

- Ühüm – dünnyögte.

- Szeretnél fürödni?

- Igen – emelte meg a fejét. – De nem bírok – nyöszörgött és vissza is rakta, én pedig így egyből a fürdőbe mentem.

- Beállítalak a zuhany alá és gyorsan megmoslak, jó?

- De te is fürödj velem. Ne csak mosdass – motyogta.

- Jó. Emeld fel a kezeid – mondtam, miközben felültettem a szekrényre. Lehúztam róla fekete felsőjét, utána pedig szinte rögtön kapcsoltam is ki a melltartóját. Eközben ő az arcomat figyelte, míg az én tekintetem csupasz melleire kúszott. Kezeimmel a nadrágjához nyúltam és kigomboltam, végül le kellett szállnia, hogy a farmert letolhassam a lábairól. Mindeközben ő csendben vizslatott engem, ami miatt egy idő után elmosolyodtam. – Na, mi az? – kérdeztem ezzel megtörve a csendet, majd miután teljesen meztelen volt a fülkéhez tereltem.

- Gyere te is – nyújtotta ki felém a kezeit, a hangja nem volt több egy nyöszörgésnél.

- Rendben – kaptam le a pólómat, és a farmer ami rajtam volt, az is hamar a földön végezte a többi ruha között. Beléptem hozzá, majd elhúztam az ajtót, és felhúztam a kis ülőke szerűségről. Átölelt, én pedig megengedtem a vizet, és miután jó volt, alá toltam. A feje a mellkasomon pihent, tudom, hogy nehezére esett állni, mert majd nem bealudt. Én is alig éreztem már a lábaimat, így hát finoman eltoltam magamtól, nyomtam a tenyerembe az illatos tusfürdőjéből, majd a bőrére kentem.

Miután megmostam őt, még a haját is egyszer, sietősre vettem, és én is megmostam magamat. A tusfürdőink illata keveredett, és együtt belengte az egész fülkét. Chanel a falnak dőlve állt a víz alatt lehunyt szemekkel. Kiszálltam, és hoztam három törülközőt, majd benyúltam, elzártam a vizet, és a kezénél fogva magamhoz húztam. Törülközőbe bugyoláltam a testét és a haját is, majd magam köré is tekertem egyet és kihúztam a fürdőből. Elővettem a Batman –es pólómat, amely egyik reggel volt rajta, és a törülközővel a fején áthúztam azt. Levettem róla a törülközőket és ráadtam egy olyan bugyit, ami éppen a kezembe került a fiókban. Eldőlt az ágyon, én pedig kiterítettem a törülközőket, azután én is normálisan megtörülköztem és felvettem egy fekete Calvin Klein alsót.

Mikor az ágy felé fordultam, Chanel már bemászott a takaró alá, fejét a párnámba fúrva. Mellé bújtam, majd kikapcsoltam a telefonomat és leoltottam a kis lámpát. Az ablakból szűrődött be némi fény, de így sem láttam egy jó ideig Chanel arcát. Közelebb csúsztam hozzá, lábamat átvetettem az övéi felett, derekát teljesen a hasamhoz húztam, kezeim pedig az ő hasánál pihentek meg. Csókot nyomtam az arcára, majd apró mosollyal a számon nyugovóra hajtottam a fejemet.