[II. 30. - Tudod milyenek]

Halihalloo,

egy kicsit zsúfolt lett a rész, azon kívül, hogy nem történik benne sok minden.:D Nagyon örültem az előző rész alá érkezett kommentjeiteknek, és örömmel konstantáltam, hogy mindenki örül baby Paynonak.:3 Meglepődtetek egyébként, hogy kisfiú lesz? És szerintetek ki választ majd neki nevet?^^ Oh és mielőtt még elfelejteném, innentől kezdve tíz rész van hátra, csak hogy számoljatok vele!:) Jó olvasást! Xx♥

Chanel Adele Sangster

2025. március 19.

- David? – kérdezte Liam, én pedig a fejemben kimondtam a kisfiunk esetleges teljes nevét. David Payne. Nem hangzott rosszul, de nem volt a tökéletes név a kisbabánk számára.

- Nem – ráztam meg a fejemet, aztán lepillantottam a tálba, ami a kezeimben pihent és egy újabb szőlőszemet csúsztattam a számba.

- Daniel?

- Nah – vágtam rá rögtön, hiszen az első dolog, ami erről a névről beugrott az Dan Humphrey volt a Gossip Girlből, vagyis maga Gossip Girl. Elcseszték az egész sorozatot ezzel a húzással.

- Eric?

- Te most a sorozatomból sorold a neveket, vagy mi van? Azt hittem utálod – terült el egy mindent tudó vigyor a számon, míg felpillantottam rá.

- Oh, utálom is. És csak olyat mondok, ami nekem is tetszik.

- Daniel Payne? Most komolyan? – vontam fel a szemöldökömet.

- Miért, a Dan az édes. Dan Payne jobban hangzik.

- Dan nekem is tetszik – szólt közbe Niall, én pedig csak megráztam a fejemet.

- Todd? – kérdezte Harry, én pedig egy görögdinnye darabkát nyomtam a számba. Todd Payne. Nem volt rossz, de még mindig nem az igazi. Megráztam válaszként a fejemet.

- Todd? – kérdezett vissza Cora, én pedig felpillantottam rájuk.

- Ja. Nem rossz – vont vállat Harry, Cora pedig hitetlenkedve nézett rá.

- Ugh, de igen Harry, nagyon is rossz – rázta a fejét Cora, én pedig elvigyorodtam, és Niallékre néztem.

- Thomas? – kérdezte a szőke hajú srác, én pedig nevetve megráztam a fejemet.

- Miért, a Tommy az tök édes név! – biggyesztette le a száját.

- Igen, lehet, de nem a kisfiamnak – hajoltam előre, aztán leraktam az üres tálat a kisasztalra, majd kinyújtózkodtam a kanapén.

- Scott? – kérdezte Harry.

- Bah, nem – ráztam a fejem, és ekkor megszólalt a csengő, mire Liam felállt és én is felültem. – Mennyi az idő? – kérdeztem.

- Fél négy múlt két perccel – válaszolta Palmer, mire felsóhajtottam és megdörzsöltem a szemeimet.

- Remek – morogtam. – Fél óra múlva indulhatok.

- Hova? – kérdezte Niall.

- A reptérre. Jönnek a szüleim – fintorogtam, mire ő elvigyorodott, amin muszáj volt megforgatnom a szemeimet.

- Hogy te mennyire örülsz neki – mosolyodott el Harry is.

- Viccelsz? Minden kívánságom, hogy megérkezzenek, és a halálba kritizáljanak. Remélem nem terveztek sokáig maradni.

- Ne már. Leégetünk? – kérdezte Niall.

- Nem, de nem szükséges, hogy idő előtt találkozzatok velük. Én a ti helyetekben messziről elkerülném őket.

- Ne már, csak nem lehetnek olyan rosszak – mosolygott Palmer, mire felnevettem és megráztam a fejem.

- Jól van, ha nem hisztek nekem – álltam fel, ugyanis már hallottam Karen hangját, úgy hogy kiindultam az előszobába. Miután köszöntöttem őket, és levetkőztek, visszamentünk a nappaliba, ahol köszöntek a többieknek is, én pedig hoztam nekik inni.

- Milyen volt az út? – kérdezte Liam tőlük.

- Csak egyszer kerültünk dugóba, de amúgy nem rossz – válaszolta Geoff, aztán megköszönte a pohár vizet, amit lehelyeztem elé és Karen elé. Visszahuppantam Liam mellé és mosolyogva néztem rájuk, miközben Liam a kezét a térdemre csúsztatta.

- Na és hogy van a kis unokám? – kérdezte mosolyogva Karen, én pedig az egyik kezemet a hasamra csúsztattam és körkörösen simogatni kezdtem.

- Jól. A minap csuklott – válaszoltam.

- És érezted?

- Igen – bólintottam mosolyogva.

- Csak én nem – biggyesztette le a száját Liam, mire kuncogva ránéztem, aztán nyomtam egy puszit az arcára. – Amúgy éppen nevet keresünk.

- Albert? – kérdezte Harry, én pedig keservesen felnyögtem és megráztam a fejemet.

- Nem és szerintem hagyjuk is abba, mert rosszabbnál rosszabbak jönnek most már – ingattam a fejemet, a többiek pedig felnevettek.

- Voltatok már a hotelban is? – kérdezte Liam a szüleire nézve, ők pedig válaszul csak bólintottak.

- Leraktuk a csomagjainkat – válaszolta Geoff.

- Melyikben szálltatok meg? – kérdeztem.

- Amelyikben a múltkor is – nézett rám mosolyogva Karen, nekem pedig kissé elkerekedtek a szemeim és felnéztem Liamre.

- Mi az? – kérdezte. – A te családod is ott száll meg, nem?

- Hát éppen ez az – sziszegtem, mire felsóhajtott és megforgatta a szemeit.

- Jaj, Chanel…

- Miért? – kérdezte összezavarodva Karen, én pedig magamra erőltettem egy mosolyt és visszanéztem rájuk.

- Erm, semmi – ráztam meg a fejem. – Csak kicsit tartok tőlük. Édesanyám, hogy is mondjam, eléggé…

- Chanel… - figyelmeztetett halkan Liam, hiszen mindig megdorgált, ha csúnyán beszéltem a szüleimről. Ami persze engem nem izgatott.

- Szóval, ha kinyitja a száját, akkor az általában katasztrófába torkollik, úgy hogy, ha bármit is mondd, ne vegyétek magatokra. Anyának nem igazán vannak… határai – mondtam mosolyogva.

- Ugyan, nem kell félned – legyintett barátságosan Karen. – Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz és kedvelni fogjuk egymást.

- Hidd el, ha tehetném, nem hívtam volna meg őket – mosolyodtam el angyalian, csak hogy ne hasson olyan durvának a mondanivalóm.

- Chanel túloz – szólt közbe Liam, mire az oldalába könyököltem.

- Nem, nem túlzok – ráztam meg a fejem. – És nem tehetek róla, de ilyenek. Édesapám is. Sőt a testvéreim is. Szóval az lesz a legjobb, hogy ha akármit is mondanak, ignoráljátok őket.

- Na, akkor szerintem indulhatsz is értük a reptérre – nézett rám szigorúan Liam.

- Ugh – motyogtam, és lenyúltam a földre a zoknimért, hogy újra feltudjam őket venni. – Emlékezz a válaszaidra. Nem, nem és nem – mondtam Liamnek, mire megforgatta a szemeit. – Komolyan mondtam! Nem akarod, hogy Első Henrik legyen a fiunk neve – álltam fel, a srácok pedig halkan felkuncogtak, mire vetettem feléjük egy csúnya pillantást.

- De még nem is tudják, hogy terhes vagy.

- De ha megtudják, akkor anyám első mondata az lesz, hogy legyen a neve az ükük ükük nagyapám után – indultam ki a nappaliból, és a mondatomat valamivel hangosabb nevetés követte. – Most még nevettek – motyogtam a fejemet rázva, miközben leültem a cipős szekrényre, hogy felhúzhassam a cipőmet.

- Vezess óvatosan – jött ki Liam hozzám.

- Nyugi, tudok vezetni – mosolyogtam fel rá. – És én mindig óvatos vagyok – vigyorodtam el.

- Jól van, tudom, hogy vigyázol Első Henrikre, csak szeretem az aggódó apa szerepét – vigyorodott el ő is, mire a lábára csaptam, mivel azzal voltam egy vonalban. – Héj – nevetett fel.

- Nem lesz Első Henrik a gyerekünk neve – mondtam komolyan, mikor felálltam és újra egymással szemben voltunk.

- Nem lesz – bólintott.

- És nem lesz Leana a tanúm.

- Nem lesz.

- És anyámat megfojthatom egy kanál vízben.

- Nem fojthatod meg – mosolyodott el Liam, én pedig megforgattam a szemeimet, majd magamra vettem még egy dzsekit. – Maradj a kocsiban, majd ők megtalálnak téged. Ne szállj ki, nehogy megtaláljanak a rajongók. És légy kedves a szüleiddel. Meg a testvéreiddel.

- Kinyomom Madison szemét, ha végigstíröl.

- Chanel!

- Oké, na, mentem. Puszi – nyomtam csókot a szájára, aztán felkaptam Niall Roverjének a kulcsát, és kiindultam a lakásból. Liam kocsija túl kicsi lenne elhozni a családomat a reptérről, és mivel ők, valamint Liam is ragaszkodtak hozzá, hogy menjek ki eléjük, hogy ne kelljen taxizniuk, kölcsönkértük Niall autóját. – Oh és küldd el a srácokat. Az ő érdekükben – mondtam még neki a liftből, mire megforgatta a szemeit, és becsukta a bejárati ajtót, én pedig sóhajtottam egy nagyot és a lift le is indult velem a földszintre.

A forgalom nagy volt, így persze késve érkeztek meg a Heathrow repülőtér elé, de egy percig sem stresszeltem, sőt mindinkább élveztem, hogy várniuk kell rám. Már messziről láttam anyám magas és karcsú alakját, ahogy a hatalmas bőröndje mellett áll és Brodynak dirigál valamit, míg Madison és Leana valamiről trécseltek, apu pedig nézelődött, gondolom engem keresett. Leparkoltam pontosan előttük, aztán lehúztam az ablakot és kikönyököltem rajta, majd úgy néztem rájuk egy komoly ábrázattal Niall napszemüvege mögül. Kétségkívül szerettem volna anyámat az első percétől kezdve idegesíteni, amit Londonban tölt és egészen az utolsóig az agyára menni. Persze annyira túlzásokba nem akartam esni, főleg nem Liam szülei előtt, de így is terveztem egy-két dolgot, amivel majd kikészíthetem drága, jó édesanyámat. A kisbabám pedig ebben segíteni fog, hiszen imád az érzelmeimmel játszani.

- Palmer! – mosolyodott el apu, mire az én ajkaimra egy féloldalas mosoly húzódott, amint a tekintetem összetalálkozott Brodyval.

- Sziasztok. Szálljatok be – biccentettem a fejemmel magam mögé, aztán angyalian vigyorogtam fel anyára, aki makulátlanul festett még egy nyolc és fél órás repülőút után is. Miért nem lepődöm meg rajta.

- Szervusz Palmer – köszönt kimérten, az ajkaira egy gúnyos mosoly húzódott és méreg drága napszemüvege mögül bámult vissza rám szintén. Nem mintha Niall szemüvege olyan ócska darab lett volna valamilyen túrkálóból.

- Anya – biccentettem felé, aztán magam mögé pillantottam, ahol apa és Brody befelé pakolták a bőröndöket. Visszafordultam a volán felé, aztán kérdőn néztem fel anyára, aki még mindig az ajtóm előtt állt, és engem nézett felvont szemöldökkel. – Szállj be – mondtam neki, aztán megigazítottam a dzsekimet. Persze tudtam, hogy már lelepleződtem előtte.

- Terhes vagy – mondta ugyanolyan üres hangszínnel és érzelemmentesen, mint ahogy én szóltam hozzá. Persze, mit is vártam, hogy majd a nyakamba ugrik?

- Jó észrevételezés. Most pedig, ha megkérhetnélek, szállj be az autóba, szeretnék minél hamarabb megint otthon lenni – mondtam egy pillantást sem rávetve, aztán vigyorogva felkaptam a fejem, mikor nyitódott mellettem az anyósülés ajtaja és Brody ült be mellém.

- Hello Chanel – köszöntött mosolyogva.

- Szia Brody – vigyorogtam rá és felettébb boldoggá tett, hogy Chanelnek szólított, ráadásul anyám előtt. – Mi újság? Milyen volt az út?

- Idegesítő – sóhajtott fel Brody, én pedig elkuncogtam magam és figyeltem, ahogy beköti magát. Hátra beszálltak a többiek is, anya folyamatosan motyogott és morgott valamit az orra alá, így hát én majd’ kiugrottam a bőrömből, hogy sikerült őt máris felidegesítenem.

- Mi a probléma, anyám? – kérdeztem egy sóhajt hallatva, aztán a hátrapillantó tükörből néztem hátra rájuk.

- Nincsen semmi kincsem, indulhatsz – válaszolt apa mosolyogva, én pedig felvont szemöldökkel fordítottam el a kulcsot a zárban és adtam a gázt. Hűha, apa már becézget is. Eléggé kétségbeesetten próbál rendbe hozni elmúlt tizennyolc szörnyű évet, mosolygással és becenevekkel.

- Mégis mikor akartál beavatni arról, hogy nagymama leszek? – kérdezte anya szigorú hangon, én pedig indexeltem, aztán kifordultam a felhajtóra, ami visszavisz minket Londonba.

- Tessék? – kérdezte egyszerre szinte mindenki az autóban rajtam és anyán kívül.

- Hűtsd le magad anyu, elakartam mondani, csak nem menet közben – válaszoltam unottan.

- Mégis hogy beszélsz velem? És hogy merészelted eltitkolni előlünk? Nem kis hasad van, szóval gondolom, már jó ideje tudsz róla.

- Gratulálok! – vigyorgott rám Brody, mire én is elmosolyodtam és hálásan pillantottam felé.

- Köszi.

- Kislány lesz vagy kisfiú? – kérdezte mellőlem.

- Kisfiú.

- Király!

- Ezt nem hiszem el, szóval akkor erre a nagy sietség az esküvővel! – szólalt fel Leana, nekem pedig rögtön lefagyott a mosoly az arcomról.

- Nem, nem éppen, megszülnék én úgyis, hogy nem vagyunk Liammel férj és feleség – válaszoltam lazán, és hallottam, ahogy anya hangosan levegő után kap, ami újra mosolyt csalt az arcomra.

Egyből hozzánk mentem nem vesződve előbb a hotellel és a csomagokkal. Igazából bíztam benne, hogy majd anyám kijelenti, hogy foglalt maguknak lakosztályt az egyik legdrágább londoni hotelben, így szegény Karenéknek nem kell velük egy fedél alatt kihúzni.

- Szép környék – jegyezte meg apa, mikor kiszálltunk az autóból. Én csak beütöttem a kódot a dobozba, aztán lenyomtam a kapu kilincsét és előre indultam, rájuk nem is várva. Ideges lettem attól, hogy az én elképesztő nagyképű és gőgös családom találkozik Liam teljesen normális családjával és megszégyenítenek engem előttük. De hát nem húzhattam tovább ezt a találkozást, inkább most legyen botrány, mint az esküvőn mindenki előtt. 
A liftben visszatükröződött mindenki arca az ajtón, így tökéletesen láttam anya fintorát és Brody idióta vigyorát, amivel mindig sikerül jobb kedvre derítenie és ezt bírom annyira benne. Ahogy beléptünk a lakásba, megcsapott a meleg, a beszélgetés hangja és az otthon illat, ami persze keveredett Liaméval, és ezt imádtam.

Lerúgtam a cipőmet, aztán felakasztottam a dzsekimet, majd egy kicsit értetlenül meredtem Madisonra, aki elkerekedett szemekkel szemezgetett a pocakommal.

- Mi van, nem láttál még terhes nőt? – kérdeztem bunkón, aztán beindultam a folyosón, majd magamra erőltettem egy mosolyt, amint szembe találtam magamat az egész társasággal. A fiúk és a lányok természetesen ugyanúgy ott ültek a kanapén.

Liam rögtön felemelkedett amint meglátott, aztán elindult felém, én pedig egy hajtincsemet az ujjam köré tekerve álltam félre, hogy rálátást nyerhessen a családomra. Anyám rögtön átkarolta őt és egy műmosollyal és „műörömmel” tette, hogy mennyire örül annak, hogy újra láthatja Liamet. Alig bírtam megállni, hogy ne kezdjek hányást imitálni a srácoknak és Liam szüleinek, mikor átölelte anya Liamet és két puszit adott az arcára.

A többiek is felemelkedtek, én pedig bentebb indultam, rögtön engem követett anya és komolyan meg kellett magamat emberelnem, hogy viszonylag normálisan mutassam őt be Karenéknek.

- Karen, Geoff, ő itt az édesanyám, anya ők itt Liam szülei – motyogtam és félve vártam, hogy kirobbanjon a harmadik világháború. Mellénk érkezett még apa is, így együtt mutatkoztak be Karenéknek. Annyira lefoglalt, hogy készenlétben álljak, ha anya hülyén kezdene viselkedni, hogy már csak azt vettem észre a szemem sarkából, hogy Madison szó szerint Liam ölébe veti magát. A kis ribanc! Kissé tátott szájjal figyeltem őket, tökéletesen láttam Liamen, hogy meg van illetődve és fogalma sincs, hogyan utasítsa vissza a húgomat úgy, hogy ne bántsa meg őt, még úgy is, hogy háttal állt nekem. Madison csak kis idő múlva szakadt le róla és viháncolva mondott valamit Liamnek, majd Leana mellé állt, én pedig vonakodva fordultam vissza anyám felé, mikor megszólított és számon kérte rajtam, hogy a barátaimat miért nem mutatom be neki. Összetalálkozott a tekintetem Niallével, akinek az ajkain egy vigyor ült, amin persze forgatnom kellett a szemeimet. Vonakodva bemutattam őket egymásnak, míg Liam tett így a testvéreimmel és a szüleivel. Hirtelen nagyon kicsinek tűnt a szoba és úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt, így hát megkérdeztem Brodyt, hogy szeretne – e valamit inni, de válaszát meg sem várva, már ki is indultam a konyhába. Ott kinyitottam az ablakokat és mélyeket lélegezve vettem ki egy üveg üdítőt a spájzból.

- Minden rendben? – jött utánam Liam.

- Nem – morogtam.

- Na, ne légy morcos. Mi a baj? – kérdezte, miközben mögém állt és átölelt hátulról.

- Anyámék.

- Baby, próbáld kibírni velük ezt a hétvégét.

- Hét közepe van.

- Chan, csak ezt a pár napot. Látod, minden rendben van, mindenki kedvel mindenkit.

- Hát persze. Mert te tudsz a szüleid fejében olvasni, nem igaz? Anya számon kért az autóban, hogy mégis mikor akartam szólni nekik arról, hogy terhes vagyok, mire Leana rávágta, hogy csak ezért házasodunk össze ilyen gyorsan.

- Jó, hát tudod milyenek – mormogta a nyakamba és apró kis puszikat szórt oda megnyugtatásképpen. – Próbáld meg nem felhúzni magad és hagyd, hogy én kezeljem őket, oké? – mondta, én pedig sóhajtva felé fordultam, aztán a kezeimet a vállaira fektettem és összekulcsoltam az ujjaimat a nyaka mögött.

- Jó, kezelheted őket, de ha anya megsérti anyukádat, kidobom innen.

- Baby, már miért sértené meg őt? – kuncogta el magát.

- Te magad mondtad. Tudod milyenek – használtam a szavait, aztán lábujjhegyre pipiskedtem és a számat az övéje ellen nyomtam.