[II. 2. - Újra és újra belé szeretek]

Halihalloo,
és itt is van a második rész én pedig úgy örülök neki, hogy közzétehetem!:3 Először is szeretném elmondani, hogy elképesztően hálás vagyok a visszajelzéseiteknek a második évad első része alatt, tényleg ledöbbentettetek! Nagyon örülök, hogy tetszett a fejezet és hogy izgatottan várjátok továbbra is Chanel és Liam történetét!:) Remélem, hogy ez a fejezet is elnyeri a tetszéseteket, írjátok meg a véleményeiteket kommentben!(: Következő szombaton érkezem a következő résszel. Jó olvasást! Xx♥

Chanel Adele Sangster

Vasárnap többi részében el sem engedtük egymást, beszélgettünk a múltról és a jövőről is. Sötétedéskor felöltöztünk, én továbbra is Liam ruháiban voltam, majd elindultunk sétálni a környéken. Liam tájékoztatott róla, hogy Niallék a másik oldalban kettővel arrébb laknak, de jelenleg még New Yorkban vannak, szóval nincsenek itthon. Ennek egy kicsit örültem, hiszen őszintén szólva nem készültem még fel rá, hogy találkozzak bármelyikükkel is. Az estét szintén begubózva töltöttük, eredetileg filmezni akartunk, de oda se figyeltünk rá, mert újra és újra egy csomó téma dobódott fel. Úgyhogy nagyon sokáig beszélgettünk, végül felmentünk aludni. Aznap éjjel is úgy aludtam, mint már régen nem, reggel pedig teljesen kipihenten ébredtem fel. Liam csinált nekem reggelire avokádós toastot, majd kiültünk az erkélyére reggelizni, hiszen a nap hétágra sütött és nem volt nagyon hideg.

- Chanel… nem akarok semmit sem rád erőltetni, de mennyire állsz készen nyilvánosság elé lépni velem? – dobta elém hirtelen a kérdést, amitől totál megilletődtem és egy ideig csak pislogtam rá.

- N- nem tudom Liam, miért kérdezed ezt?

- Hát gondoltam elvinnélek vásárolni. Ruhák, sminkek, tisztálkodás… ilyenek – vont vállat, én pedig éreztem, ahogy elvörösödök, miközben az alsó ajkamba mélyesztettem a fogaimat. Oké, a hajam nem a legjobb állapotban van, ráférne egy fazonigazítás, a szemöldököm évek óta nem volt kiszedve és szőrtelenítenem is kellene… mindenhol. Viszont semmi pénzem, és egyáltalán nem akarok Liamen élősködni. Arról nem beszélve, hogy senki sem tud róla, hogy újra együtt vagyunk, ha kimennénk, az utcára pedig egyből fent lenne a neten. Mit szólnának a szülei és a srácok? Egyáltalán megint együtt vagyunk? Ezt konkrétan egyikünk sem mondta ki.

- Liam nekem semmi pénzem, és nem akarok rajtad élősködni. Ez az egyik dolog. Várj, hagy fejezzem be – mondtam gyorsan, mikor szólásra nyitotta a száját. – A másik pedig, hogy senki sem tudja… mármint még a szüleid és a srácok sem, hogy…

- Hogy? – kérdezte mosolyogva, én pedig újra elpirultam.

- Hát, hogy… megint összejöttünk – suttogtam szégyellősen.

- Szeretlek Chanel, te vagy életem szerelme, naná, hogy összejöttünk. A barátnőm vagy – vigyorgott szélesen. – Tudod milyen jó érzés ez?

- Hát, ha feleannyira jó, mint ahogy én érzek, akkor igen – mosolyodtam el.

- Szóval az a baj, hogy nem tudják a szüleim, meg a srácok?

- Igen. Mármint a netről kéne megtudniuk? És biztosan nem fognak neki örülni. Elvégre…

- Ez hülyeség! Ne mondd megint azt, hogy tönkre tetted az életem, és a többi. Megmondtam neked, hogy megtanítottad, mi az az igaz szerelem. És nem érdekel, ki mit gondol, csak az számít, hogy szeretjük egymást. Nem de?

- De, de igen. De ők mégis csak a családod. És, ha ők utálnak engem…

- Nem utálnak. Felhívom anyát, aztán üzenek a srácoknak is. Harry amúgy is tudja, hogy van valami, mert fel kellett volna őket vennem a reptérről, mikor kiléptél elém, és csak annyit írtam neki, hogy majd később hívom.

- Miattam nem mentél ki értük a reptérre?

- Baby – nevetett fel. – Igen, miattad nem mentem ki eléjük a reptérre. Bocsánatot kértem üzenetben, de fel fogom hívni Harryt és bocsánatot kérek megint. Ne aggódj már annyit. Gyere ide – tárta szét a kezeit, mire felálltam, megkerültem az asztalt és az ölébe ültem. – Beszélek anyáékkal, beszélek a srácokkal, utána pedig elmegyünk vásárolni? – kérdezte egy apró mosollyal az arcán, én pedig átkaroltam a nyakát és a homlokomat az övének döntöttem.

- Mindenki ki fog akadni – suttogtam.

- Nem érdekel. Téged igen?

- Egy kicsit igen, mert nem akarok feszültséget… És jogosan fog mindenki aggódni!

- Egyáltalán nem. Ketten megbirkózunk vele, oké? De különben is, csak az számít…

- Hogy mi szeretjük egymást. Tudom – fejeztem be helyette a mondatát, mire elmosolyodott, majd közelebb húzódott hozzám a fejével. A lélegzetem bennrekedt, és kissé mániákusan vártam, hogy megcsókoljon. Nyolc éve nem éreztem az ajkait az enyémeken, és kínzóan vágytam már a csókjára. Szemeibe már nem tudtam nézni, feje olyan közel volt az enyémhez, így hát tekintetem telt ajkaira csúszott. Száját az enyémre tapasztotta, és lassan megcsókolt. A csókja lassú volt, a szája pedig meleg és puha. Az egész testemet melegség járta át, a hasamban pedig egy lepkeraj kelt életre. Kezeimmel megmarkoltam a karját és még közelebb húzódtam hozzá, ő pedig átölelt és tovább csókolt. Mikor elhúzódott tőlem mindketten levegő után kapkodtunk, de ez egyáltalán fel sem tűnt. Még mindig éreztem a száját az enyémen, az arcom felforrósodott, szemeimet pedig muszáj volt lesütnöm, olyan zavarba jöttem. Homlokát az enyémnek döntötte, aztán hallottam amint sóhajtott egyet, végül pedig újra megcsókolt, ezúttal rövidebben.

- Hiányoztál – lehelte.

- Te is nekem – suttogtam, aztán a fejemet a vállára fektettem és az ablakban visszaverődő alakunkat figyeltem. A szívem hevesen dübögött a mellkasomban, félő volt, hogy Liam is meghallja, de egyáltalán nem érdekelt. Egy ideig még ültünk úgy ott csendben, viszont aztán kirázott a hideg, így felegyenesedtem végül felálltam az öléből. Felállt ő is, majd a tányérokat és poharakat megfogva bementünk.

- Felhívom akkor anyát.

- Várj Liam, jó ötlet ezt telefonon keresztül elmondani neki? Egyáltalán…

- Chanel, baby, ne idegeskedj már – nevetett fel és magához húzott a derekamnál fogva. – Minden rendben lesz – mosolygott, aztán puszit nyomott a homlokomra, én pedig lehunytam a pillanat erejéig a szemeimet. Mélyet sóhajtottam, aztán hangosan kifújtam a levegőt és újra felnyitottam a szemeimet, mikor Liam elhúzódott tőlem a fejével.

- Rendben – mondtam. – Akkor én felmegyek átöltözni.

- Oké. Bár nem tudom, hogyan fog megállni rajtad bármilyen ruhám – kuncogott fel. – Tudod, szedtem egy kicsit magamra, arról nem is beszélve, hogy te mennyit fogytál – ütögette meg előbb a hasát, aztán kezeit a csípőmre csúsztak és magához rántva egy gyors csókot nyomott a számra, mellyel teljesen meglepett. – Látod, ezért muszáj elmennünk, vásárolni.

Mosolyogva pipiskedtem lábujjhegyre, aztán puszit nyomtam a borostás arcára, majd megfordultam és az emelet felé igyekeztem. Örültem neki, amiért Liam nem erőltette, hogy ott legyek mellette, mikor beszél az anyukájával. Noha óriási gyávaság volt ez tőlem. De nem álltam készen rá, hogy ha nem is teljesen, de halljam, amint Karen kiakad a telefonban. Még így is roppant furcsa volt Liammel lenni, ennyi külön töltött év után, pláne, hogy soha nem mertem volna még megálmodni sem, hogy egyszer újra a karjai között aludhatok majd.

Miután gyorsan letusoltam, felvettem Liam kék fürdőköntösét, amíg kiterítettem a ruháimat a fürdőszobai komód tetejére. Mindegyik gyűrött volt és piszkos és egy kicsit szégyelltem is magam miatta Liam előtt, de nem tehettem semmi mást. Természetesen örültem, mikor ezeket is kaptam a közmunkásszállón.

- Chanel? – hallottam Liam hangját a szobából, mire az ajtóhoz mentem aztán kinyitottam.

- Mit mondott anyukád? – kérdeztem, miközben szorosabban meghúztam magamon a köntöst.

- Erm – nevette el magát kínosan, míg megindult felém.

- Gondoltam – suttogtam és lesütöttem a szemeimet.

- Nem baby, ezt fejezd be! Kérlek, ne hibáztasd magad és ne gondolkozz így! Oké, anyáék egy kicsit talán kiakadtak, de megfogják érteni. Mindenesetre úton vannak ide – mormogta, miközben magához ölelt és átölelt.

Lehunytam a szemeim, aztán letöröltem a kibuggyanó könnyeimet az arcomról.

- Chanel, ne sírj édesem – emelte fel a fejemet, hogy ránézzek. – Minden rendben lesz, együtt megoldjuk, oké? Nézzünk neked valamit, amit felvehetsz.

- Felveszem addig azt, amim van – suttogtam.

- Nem, majd felhajtjuk a farmer szárát, és keresek neked hozzá övet is. Chanel nem akarom, hogy felvedd azokat a ruhákat, oké? Nem azért, mert nem néznek jól ki és régiek, hanem azért mert nem akarom, hogy emlékezz minden rosszra.

Válaszul csak bólintottam, ő pedig a szekrénye elé húzott, aztán kitárta azt. Végül felvettem egy farmerét egy övével, aztán kihúzott egy kupacból egy fekete pólót, melyen elöl Batman jele díszelgett. Elnevettem magam, aztán áthúztam a fejemen, majd betűrtem a nadrágba. Liam kivett még egy Adidas pulóvert, aztán azt is rám adta.

- Nem akarom, hogy fázz, úgy hogy majd lent még felveszel egy mellényt, oké?

- Nincs annyira hideg – ráztam meg a fejemet.

- De így biztosan fázni fogsz.

Mosolyogva megráztam a fejem és ráhagytam, hiszen nem akartam vele makacskodni.

- Az én cipőmben megyek. Negyvennégyesben nem tudnék csak úgy sétálgatni – mondtam, ő pedig mosolyogva bólintott. Ő is gyorsan átöltözött, aztán zsebre vágta a pénztárcáját és elindultunk lefelé. Felhúztam az elnyűtt tornacipőt, ő pedig rám adott egy pufi fekete mellényt és a fejembe nyomott egy baseball sapkát.

- Így, készen vagy – nézett végig rajtam mosolyogva. Ezután ő is felvette a cipőjét és egy széldzsekit, majd szintén baseballsapkát nyomott a fejébe. Felkapta a kulcsokat az ajtó melletti tartóról, aztán kiindultunk a lakásból. A lifttel lementünk a mélygarázsba, ahol Liam Ferrarija parkolt, és amint beültem a puha ülésbe deja-vum lett. Liam rám mosolygott, aztán bekötötte magát, mire követtem a példáját. Beindította a kocsit, aztán elindultunk egy bevásárló központ felé.

- A srácokat felhívtad?

- Oh, um, nem elfelejtettem. Mindegy, üzenek nekik – vette el a telefonját a tartóból, én pedig bólintottam és az ablakon néztem kifelé továbbra is. Megálltunk egy piros lámpánál, mikor Liam elküldte az üzenetet, melyet megakart nekem is mutatni, de nem akartam elolvasni, ezért csak visszatette a telefonját a tartóba. Ezután felém hajolt, majd kinyitotta a kesztyűtartót, aztán kihalászott belőle két szemüvegtartót. – Vedd fel – mosolygott, amint az egyiket az ölembe hagyta, a másikat pedig ő vette el, és vette ki belőle a szemüveget. Követtem a példáját, aztán a szemeim elé csúsztattam a fekete Ray Bant, miközben egy apró mosoly ült az arcomon. Így egy kicsit biztonságosabban éreztem magam, mikor kiszálltunk az autóból és kézen fogva a lift felé indultunk, hiszen a bevásárlóközpont mélygarázsában parkoltunk. Persze tudtam, hogy így is felfognak ismerni. Hiába a sapka és a napszemüveg.

- Haladjunk sorban, vagyis fehérnemű bolt – mondta, miközben felálltunk egy mozgólépcsőre. – Itt is van egy Victoria’s Secret.

- Mi? Dehogyis! Majd jó lesz sima fehérnemű valamelyik ruha boltból – húztam meg a kezét, aztán megálltam, mivel ő csak tovább ment a bolt felé.

- Chanel – nézett vissza rám egy hatalmas mosollyal az arcán. – Kérlek, ne makacskodj, és hagyd, hogy megvegyek neked mindent, amire szükséged van. Nem értem miért kell ezeket a butaságokat gondolnod – lépett vissza hozzám. Ki sem mondtam a gondolataimat, de ő tudja, hogy min rágódom.

- De én tényleg nem akarom Liam – próbálkoztam tovább. – Nem kellenek drága fehér neműk – ráztam meg a fejem.

- De én meg szeretnék neked venni. Legalább kettőt.

- Egyet – mondtam sóhajtva.

- Kettőt – makacskodott.

- Egyet és egy pizsamát?

- Megegyeztünk – vigyorgott, aztán magához húzott és puszit nyomott a halántékomra. Liam erőlködött, hogy próbáljam fel a kiválasztott fehérneműt és pizsamát, mert sokat fogytam és lehet, nagyok lennének rám az eredeti méreteim. Belementem, bár biztos voltam benne, hogy passzolni fognak az eredeti méretek. Hiszen a melleimből csak nem fogytam talán le.

A melltartó passzolt is, a bugyi viszont bő volt, ezért megkértem Liamet a függöny mögül, hogy adjon be egy számmal kisebbet.

- Látod, mondtam. Mit ennél ebédre és vacsorára? Muszáj, hogy vissza hizlaljalak. Nem lehet, hogy ennyire vékony vagy – mondta, miközben én felpróbáltam a bugyit, ami már passzolt, így gyorsan magamra kaptam a pizsamát is.

- Én örülök neki, amiért lefogytam. És különben is, nem csak fogytam, hanem izmosodtam is. Ne szörnyülködj – mondtam, válaszul pedig a nevetését kaptam. Elmosolyodtam, aztán gyorsan visszakapkodtam magamra Liam ruháit.

- Mehetünk – mondtam, de ő nem volt a fülke előtt, ezért kérdőn pillantottam körbe. Végül a sorok között véltem felfedezni, amint további fehér neműket nézeget. – Liam – szóltam neki, mire elmosolyodott, aztán kézbe fogott még három vállfát. – Azt hittem megegyeztünk.

- De baby, szükséged van rá! Egyetlen egy nem lesz elég.

- Igen, de úgy gondoltam, majd veszünk pár olcsóbbat.

- Minek, hogy aztán elszakadjon a pántja? Különben meg már kiválasztottam még ötöt és az eladó éppen csomagolja – nézett a mögöttem lévő pénztár felé, ahol egy eladó tényleg a fehér neműk elcsomagolásával foglalatoskodott. Felsóhajtottam, aztán megráztam a fejemet, majd elvettem Liam kezéből a vállfákat és megnéztem, milyeneket választott nekem. Kétségkívül jól nézett ki mindegyik. Oké, jól nézett ki talán enyhe kifejezés rá. Szexik voltak. És Liamnek még mindig nagyon jó ízlése volt.

Nem bírtam ki és elnevettem magam, majd felpillantottam Liamre, akinek egy édes kisfiús vigyor ült az arcán.

- Hát, az ízlésed még meg van – kuncogtam.

- Remek! Most pedig nézzünk még pár hálóinget – fordult meg, aztán a pizsamák felé kezdett húzni.

Elrepült az idő a fejünk felett, miközben vásároltunk. Senki sem állított meg minket, melynek különösen örültem, és miután Liam rám szólt, hogy inkább a ruhákon legeltessem a szemeim és ne az embereket figyeljem, akik esetleg nézhetnek minket, nagyon jól éreztem magam. Rengeteget nevettünk, leginkább rajta. Az elején még mérges voltam rá, mikor híres tervezők boltjaiba akart rángatni, a végén meg már kinevettem, mikor megkérdezte, hogy koktélruhára lenne –e szükségem. Mindkettőnk kezei tele voltak szatyrokkal, amint a mélygarázs felé igyekeztünk. Ezután Liam afelé a szépségszalon felé vette az irányt, ahova nyolc évvel ezelőtt is jártam. Pironkodva köszöntem, meg amiért elhozott, míg ő csak nevetve nyomott puszit a fejemre, aztán engedett utamra. Legelőször a fodrász kezei alá ültem be, ahol hagytam, hogy vágjanak a hajamból és egy kis fazont kanyarítsanak bele. A színével nem csináltam semmit, hiszen tetszett újra szőkésbarnán, a természetes színén. Nem akartam megváltoztatni. Ezzel a fiatalkori magamra emlékeztetem magam, és bár az sem volt a legtisztességesebb és példamutatóbb, tetszett a végeredmény miután a fodrász beszárította a hajam és kijelentette, hogy készen vagyok. Ezután átadtam magam a kozmetikusoknak, akik rendbe tették az arcomat, kiszedték a szemöldököm, kinyomkodták a mitesszereim, persze a varratra nagyon vigyázva, hagytam gyantáztatni a lábamat valamint a hónaljamat, aztán a pedikűrös rendbe szedte a körmeimet is és bár nem kértem semmilyen lakkot rá, a kiscsaj mosolyogva kért meg, hogy válasszak színt, mert a barátom ragaszkodott hozzá. Egy ezüstszínt választottam, a lábaimra pedig egy sima átlátszó lakkot. Miután megszáradtak a körmeim, elmentem felöltözni, majd megköszöntem a velem foglalatoskodó dolgozóknak a munkájukat és a recepció felé vettem az irányt. Liam egy fotelben ült a telefonjába mélyedve, ezért egészen addig nem vett észre, amíg elé nem álltam. Mosolyogva felnézett rám, majd felállt és a telefonját a zsebébe csúsztatta.

- Készen vagy?

- Igen – bólintottam.

- Gyönyörű vagy – húzott magához mosolyogva, aztán puszit nyomott a számra. Liam fizetett recepciónál, aztán kézen fogott és kiindultunk. – Na, még arra gondoltam, hogy bemehetnénk egy tescoba, és feltölthetnénk a hűtőt.

- Rendben, úgy is kellene még pár dolog. Tusfürdő, meg ilyenek – mondtam egy picit elpirulva, Liam pedig csak mosolyogva egy puszit nyomott az arcomra.

- Mit szeretnél ebédelni? – kérdezte.

- Nekem mindegy, jó az, amit te ennél.

- Chanel – nevetett fel, miközben egyik kezét a térdemre csúsztatta – azt eszünk, amit szeretnél. Nekem tök mindegy. Neked kell felszedned pár kilót.

- Nem is igaz, ne mondogasd már ezt – mosolyodtam el.

- De, komolyan baby, nem tetszik, hogy ennyire vékony vagy. Mármint te tetszel, nagyon is tetszel, csak az nem, hogy ennyire lefogytál. Szeretném, ha bőségesen ennél és innál.

- Oké, rendben – bólintottam. – Igazad van, csak egy kicsit nehéz egyik napról a másikra visszaszokni a nehéz ételekre olyan sok év után – vallottam be halkan. – Szóval mi lenne, ha valami levest főznénk? Mondjuk egy egyszerű zöldségleves?

- Rendben – bólintott. – Második?

- Mhm, mondjuk hal rudacskák? Rizzsel?

- Nekem jó – mosolygott rám, mire én is elmosolyodtam.

- És um… hogy tetszik a hajam? – kérdeztem bizonytalanul.

- Nagyon jól áll. Nekem mindenhogyan tetszel. De tetszik a szőkésbarna.

- Ez a természetes hajszínem.

- Tényleg? – döbbent le. – Wow, ennyire világos?

- Igen. Anyunak is ilyen világos haja van.

- A szüleidről mit tudsz? – kérdezte óvatosan.

- Régen láttam már őket. Legutoljára mikor telefonon beszéltem velük Los Angelesben voltak.

- De látogattak téged, nem?

- Igen rendszeresen, úgy félévente. Szeretnék nem sokára elrepülni hozzájuk Miamibe. Tartozok nekik is egy bocsánatkéréssel. És kölcsön kell kérnem tőlük.

- Nem kell kölcsönt kérned Chanel. Mondtam, hogy megadok neked mindent, amit csak szeretnél, csak egy szavadba kerül.

- Nem szeretném Liam – ráztam a fejem. – Muszáj kölcsön kérnem tőlük, és abból gazdálkodnom, amíg ki nem találok valamit, hogy mi legyen velem.

- Chan kérlek – sóhajtott fel. – A barátnőm vagy és rohadtul szeretlek. Ami az enyém az a tiéd is. Nagyon szépen kérlek, lépj tovább a múlton. Nyitni fogunk egy közös bankszámlát.

- Liam te meg értsd meg, hogy nem tudok ennyire egyszerűen tovább lépni rajta. És nem is akarok. Nem szeretném elfelejteni, mennyire szarul éreztem magam az évek alatt, azért amit tettem veled. Én is nagyon szeretlek, de ne várd el tőlem, hogy egyik napról a másikra visszacsöppenjek a normális életbe. Nehéz feldolgoznom ezt az egészet. Főleg veled.

- Igazad van, és ne haragudj. Nem akarok rád erőltetni semmit, úgy hogy szólj, ha túl messzire megyek. Én csak azt akarom, hogy a sok szörnyűség után végre boldog legyél.

- Boldog vagyok, mert még mindig szeretsz – suttogtam, miközben az arcát figyeltem. Rám mosolygott azzal a gyönyörű mosolyával, én pedig úgy éreztem, hogy újra és újra belé szeretek.