[48. - Természetes volt, hogy nem szeretek belé]

Hii babes,

omfg ne haragugdjatok, hogy ilyen későn hozom a részt, de reggel óta kirándultunk és most értem haza. Um, nos ebben a részben azt hiszem Liam és Chanel egy mérföldkőhöz érnek a kapcsolatukban. Remélem tetszeni fog a fejezet, én eléggé élveztem írni. Nagyon szépen köszönöm az utóbbi részhez érkezett kommenteket és pipákat, annyira örültem neki!♥ Eltudjátok hinni, hogy a srácok ma ünneplik a hat éves évfordulójukat? Eszméletlen büszke vagyok rájuk, köszönöm nekik ezt a sok évet, és rengeteg munkájukat. Alig várom, hogy visszatérjenek!♥ Jó olvasást! X

Chanel Adele Sangster

Később Liammel elköszöntünk a szüleitől, majd felmentünk a szobájába. Karenék is fáradtak voltak már, és mi is. Közösen letusoltunk, utána pedig pizsamaként egy bugyit vettem fel a selyem hálóingemmel. Befeküdtem Liam ágyába, ő pedig miután húzott magára egy alsót, mellém feküdt szorosan és átkarolta a derekamat.

- Babe, tudom, hogy valami nem oké – mondta, miközben puszit nyomott a nyakamra és csak szorosabban szorította a derekamat. – Mondd el nekem.

Felsóhajtottam, majd a hátamra fordultam. Tekintete az arcomat pásztázta, én pedig végül a szemeibe néztem.

- Mesélhetek neked a gyerekkoromról? – kérdeztem halkan, és közben ujjaimmal a takaró huzatának az anyagával játszottam.

- Persze édesem, ha szeretnél – nyomott csókot orcámra, én pedig még egyet sóhajtottam, majd belekezdtem.

- Mikor kicsi voltam, akkor oda meg vissza voltam a család minden tagjáért. Imádtam a szüleimet, a nővéremet és a nagyszüleimet is. Miamiben éltünk egy hatalmas birtokon. A szüleim nagyon befolyásos emberek voltak. Lehet, kicsit durván hangzik majd amit mondok, de mindig is olyan volt, mintha mi uraltuk volna egész Floridát. Édesapámat mindig is királyként, anyámat pedig királynőként tekintették. Kisgyerekként nem sok mindent érthettem ebből, de mindig is azt hittem, hogy egy hercegnő vagyok. Aztán mikor már nagyobb voltam, kezdett leesni a tantusz. Sokan királyi családnak tituláltak minket, pedig ez közel sem volt igaz ránk. Ugyanolyan normális emberek voltunk, mint mindenki más. Mikor elkezdtek tanítani, akkor egy száz százalékos fordulatot vett az életem. A szüleim szigorúbbak lettek, és utáltam az iskolát. Nem voltam többé hercegnő, sem egy jól nevelt úri kislány. Lázadó tinédzser lettem, de a legeslegrosszabbik fajtából. A szüleim meggyűlöltették magukat velem, ahogyan a nővérem is. Többé már nem tekintettem fel egyikőjükre sem és nem szólítottam a szüleimet apának és anyának. A gimiből több tucatszor kihajítottak volna, ha édesapám nem sikál el mindent a temérdek pénzével. Undorodtam tőlük, mert nem volt normális, amit csináltak. Szerintem kezdték ők is elhinni, hogy uralkodók és hatalmuk van. És én csak azért voltam más, mert velem nem tudták bekajáltatni a hatalmat. Tizenhat évesen egy házibuliban vesztettem el a szüzességemet a suli legmenőbb srácával, és tizenhét évesen pedig egyszer parti drogot kevertek az alkoholomba. Természetesen a rendőröket kihívták a randalírozó fiatalokhoz az utcán, és egy éjszakára bent kellett volna tartaniuk a parti drog miatt, de hát ugye én a „király” lánya voltam, engem csak nem zárhattak börtönbe. Mindegy apámtól megkaptam a szobafogságot, csak hogy az egy palotában semmit nem ér. Oh, egyszer lefeküdtem azt hiszem a fizika tanárommal, amiből szintén hatalmas botrány lett. Ja és kikezdtem az egyik cselédünkkel és a kertésznek a fiával is. Meg megrongáltam egy cipőboltnak a kirakatát. Oh és graffitiztem is. Ja meg cigiztem. De azt utána letettem, mert nem jött be. Csak ugye mindent azért, hogy a szüleimet az őrületbe kergesse – mosolyodtam el halványan, hiszen így visszagondolva az őrült énemre, megnevettet. – Aztán betöltöttem a tizennyolcat, fogtam a legfontosabb cuccaimat, meg a bank kártyáimat és leléptem. Londonban az első munkám kocsi mosás volt, de azt is elcsesztem, és tönkre tettem egy házasságot. Ezzel a karrierem véget ért, mert hát rájöttem, hogy nem nekem való a munka. Hiába utáltam, hogy a családomra a királyi jelzőket illették, és így is neveltek, dolgozni menni akkor sem tudtam. Szóval megvettem a pénzemből a házamat, meg az autómat, aztán zálogba adtam néhány gyémánt nyakláncom, meg karkötőm, nem mintha elfogyott volna a pénzem. Mert mint látod, az még mindig van. Azt hiszem ez minden – csendesedtem el és bár szívesen a gondolataimba mélyedtem volna, számítottam rá, hogy Liamnek ezernyi kérdése lesz.

Arcára néztem, szemei kicsit elkerekedtek, miközben tekintetében döbbentséget láttam. A szája résnyire nyitva volt, ajkai hívogatóan rózsaszínek és puhának tűntek. Láttam rajta, hogy keresi a megfelelő szavakat, és mikor végre a szemeimbe nézett, egy halvány mosoly kúszott az arcomra.

- Oké, talán kicsit túl sok információ volt egyszerre és gyorsan – mondtam halkan. – Nem kell mondanod semmit, ha nem akarsz. Meg le is ordíthatsz, ha szeretnél.

- Már miért ordítanálak le baby? – ébredt fel, én pedig vállat vontam.

- Amiért ilyen hülye vagyok? Amiért ennyire felelőtlen voltam? Vagy amiért hazudtam neked? Megkaphatnám mindegyiket.

- Babe, tisztában voltam vele, hogy időre van szükséged, amíg megnyílsz nekem, szóval azt hiszem, én türelmesen vártam is. Elszeretném nyerni a bizalmad…

- Már elnyerted – suttogtam a mellkasát bámulva, miközben ujjaimmal ott babráltam.

- Akkor ennek örülök. Ahogy annak is, hogy beavattál az életedbe. Örülök neki, hogy rád találtam, és hogy most a karjaimban tudhatlak – fordult rám, kezét pedig mellém rakta, ezzel magához ölelve. Oldalra nyúlt, majd lekapcsolta a kis lámpát, ezzel sötétségbe bújtatva a szobát. – Biztosan mindennek megvan az oka, és azért tettél így, ahogy. Elhiszem neked, hogy nem volt jó a szüleiddel élni, amit sajnálok is, hiszen mindenkinek az életébe kell a szülői támogatás és szeretet. Ezzel pedig nem azt mondom, hogy ők nem szerettek. Mert a maguk módján biztosan.

- Liam – suttogtam, ő pedig egy puszit nyomott a fejembe és úgy hagyta a fejét.

- Hm?

Kezeimet a vállaira raktam, majd kicsit eltoltam magamtól, hogy rálássak az arcára.

- Mi az babe? – kérdezte, és megemelte a fejét.

- Szeretlek – suttogtam, majd ajkaimat az övéire nyomtam. Szorítottam magamhoz, miközben a szívem annyira dobogott, hogy majdnem kiszakadt a mellkasomból. Fülemben hallottam a heves ritmust, mindeközben kapaszkodtam Liambe. Nem akartam elhúzódni tőle, mert akkor majd a szemeibe kell néznem. Én nagyon sem fogtam fel, hogy azt mondtam neki, hogy szeretem, viszont tudom, hogy már napok óta ezt érzem. Nem akartam először magamnak sem bevallani, de ma mikor álmodtam a kocsiban, és már –már hisztérikusan ébredtem fel, végre bevallottam saját magamnak. Szeretem őt. És kész.

- Én is szeretlek – válaszolta azt hiszem kicsit ledöbbenve, de láttam a szemeiben a csillogást, ami azt jelentette, hogy komolyan is gondolja. Ő is szeret engem.

Csókban forrtunk össze újra, ezúttal egy rövidben és lassúban. Utána mindkettőnket elnyomott az álom.

*

Reggel úgy ébredtem, hogy Liam rajtam feküdt teljes testével. Egyáltalán nem volt kényelmetlen, sőt, nagyon is tetszett, ahogy rajtam feküdt. Kezemet a hátára vezettem, be a takaró alá, Calvin Klein alsóján keresztül kerek fenekére. Elmosolyodtam, amint eszembe jutott a tegnap este. És a tegnap éjszaka. Az első eset volt, hogy a takarón civakodtunk, de ő kezdte! Mikor felébredtem takaró nélkül feküdtem, és rajta volt az összes, így hát muszáj voltam lehúzni róla és bebugyolálni magamat a puha anyagba. Ide oda rángattuk az éjszaka alatt, és bár akkor inkább bosszantott, hogy mindig lehúzza rólam, most már eléggé nevetségesnek tűnt.

Kezemet visszavezettem a hátán, a vállára, majd a nyakán fel az arcára. Feje az enyém mellett pihent a párnán, szájával a fülembe szuszogott. Kezemmel kisepertem a barna hajtincseit, amik a homlokába hulltak, majd a haján hagytam a kezemet és távolabb mentem tőle a párnán, hogy az arcát láthassam. Mint mindig, most is megérezte, hogy nézem, így felébredt.

- Jó reggelt! – suttogtam szélesen mosolyogva, aztán nem bírtam türtőztetni magam és megcsókoltam.

- Mhmm – morgott mély hangján, ami izgalomba hozott. Ráadásul a hasamnál éreztem a reggeli merevedését is. – Neked is – gördült le rólam, én pedig rögtön az oldalamra fordultam, hogy láthassam.

Felemelte a fejét és homlokát ráncolva nézte meg az órát, ami a fejem mellett lévő éjjeli szekrényen állt. Ezután visszarakta azt, pár percig lehunyt szemmel pihent, majd újra felemelte a fejét és megint az órára meredt.

- Fél tíz van – mondtam neki, mire szinte kipattant mellőlem az ágyból. – Most meg mi az? – nevettem és végig néztem szexi testén.

- Tízkor találkozunk a nővéreimmel.

- Jaj Liam, miért nem mondtad tegnap? Felkeltünk volna – ültem fel én is rögtön, majd lelöktem magamról a takarót és felálltam. – Nem baj, hívd fel őket, hogy egy kicsit késünk – álltam elé és kezeimet a mellkasára simítottam.

- Oh, nem lehet, mert nekik is menniük kell dolgozni.

- Akkor sietünk – álltam lábujjhegyre, és csókot nyomtam ajkaira.

Miután pisiltem és fogat mostam, magamra rángattam a farmerem, egy bordó felsőt, melynek alján rojtok voltak és a fekete bakancsom. Nyakláncokat raktam a nyakamba, a fülembe egy fekete fülbevalót, kipödörtem a pilláimat és megfésültem a hajamat. Fogtam a kis fekete bőr hátizsákomat, beleraktam egy napszemüveget, hogy ha forgalmas helyre megyünk, felvegyem majd, a pénztárcámat és a szempillaspirált.

- Készen vagyok.

- Én is baby, menjünk – ragadta meg a kezem és már húzott is le az emeletről. Az étkezőben az asztalon várt egy kis üzenet Karentől, hogy van reggeli, és hogy reméli nem késünk el a találkozóról Ruthal és Nicolaval. Valamint egy órakor jön és hoz ebédet is, és hogy addig el ne merjünk indulni Londonba. Reggelire már nem volt időnk, pedig a hasam rendesen korgott. Így hát reméltem, hogy majd valahol tudok venni valami ennivalót. Liammel kézen fogva, sétálva indultunk ki az utcából. Tíz perc sétálás után megérkeztünk egy kisebb parkba, végül egy hatalmas fánál találkoztunk Liam nővéreivel. Egymás nyakába borultak, míg én halvány mosollyal az arcomon egyik lábamról a másikra tettem a súlyt, és vártam, hogy engem is észrevegyenek. Liam bemutatott nekik, ők pedig ugyanolyan kedvesek és közvetlenek voltak, mint Karen és Liam. Sétálni kezdtünk egymás mellett, és leginkább csak ők beszélgettek, amíg meg nem érkeztünk egy kis kávézóhoz. Néhányan voltak bent, leginkább fiatalok laptoppal vagy könyvekkel. Rendeltünk kávét, sonkás sajtos omlettet és áfonyás muffinokat Liammel, míg Ruth és Nicola csak két cappucinot kértek. Leültünk az ablak mellé, és mivel Ruth mesélt valamit Liamnek, ezért Nicolával kezdtem társalogni. Elmondta, hogy rettentően összeillünk Liammel, és hogy nagyon örül nekünk. Leginkább az öccse volt a téma, amit egyáltalán nem bántam. Mosolyogva hallgattam a Liamről szóló történeteket és rengeteget nevettem is rajtuk. Persze Liam először közbe szólt, hogy ne higjyek Nicolának, mert ő csak kitalálja ezeket, de mikor Nicola bedobta, hogy kérdezzem meg nyugodtan Karent akkor Liam ál durcásan összefonta a kezeit, homlokát ráncolta, míg szájával csücsörített egy picit. Nem bírtam megállni, hogy ne nyomjak nevetve egy puszit az arcára.

A reggeli után fizettünk, majd sétáltunk még egy kicsit a parkban, de aztán lassan menniük kellett mindkettejüknek dolgozni. Nicola megígértette velem, hogy legközelebb hosszabb időre jövünk, és akkor lesz ideje kicsi kori képeket is mutatni, én pedig mindenképpen beleegyeztem, hiszen azokat a képeket látnom kell! Miután elköszöntünk tőlük visszaindultunk a házhoz. Ekkor már fél egy volt.

Liam szobájában megigazítottam az ágyat, amit borzalmas állapotban hagytunk magunk után, azután pedig a táskámba pakoltam az elől hagyott dolgaimat. Liam a telefonján lógott, majd nem sokkal később csörögni kezdett az.

- Szia, Harry! – szólt bele jó kedvűen. Befejeztem a pakolást, majd az ágyra hasaltam mellé és az arcát figyeltem. – Wolverhamptonban vagyunk. Nem sokára indulunk vissza – elvette a fülétől a készüléket, kihangosította, majd a mellkasára rakta a telefont.

- Szia, Harry – köszöntem neki én is.

- Hey Chanel. Mi újság?

- Haver, több nap után akkor hívsz fel, mikor holnap már találkozni fogunk? – röhögött Liam.

- Mint hogy örülnél neki, hogy egyáltalán felhívtalak! – vágott vissza Harry.

- Jól van, na Hazz. Nem azért mondtam – vigyorgott Liam.

- Egyébként holnap hányra is kell lennünk az arénában?

- Jó kérdés – vakarta meg az arcát, majd a hajába túrt. – Azt hiszem háromra? Nem vagyok benne biztos. De tuti, hogy korán, mert még hangpróba is lesz.

- Akkor tovább érdeklődök. Nem lenne jó elkésni, mert Lou tuti leszedi a fejünket.

- Ühüm.

- Na és milyen otthon? Chanel, ugye kóstoltad Karen diós mézes sütiét? Mondd, hogy sütött! És mondd, hogy hoztok nekem is! – nyávogta a telefonba, mire felnevettem, Liam meg csak vigyorogva megforgatta a szemeit, és mielőtt válaszolhattam volna, megelőzött.

- Hát Harry, sajnálom, hogy el kell szomorítsalak, de még csak morzsák sem maradtak belőle – vigyorgott, én pedig megforgattam a szemeimet.

- Nem lehetsz ilyen szemét! Tudod, hogy imádom! Nem hiszem el, hogy nem jutottam eszedbe, mikor éppen azzal tömted a fejedet! És azt sem hiszem el, hogy hogy nincs lelkiismeret furdalásod, amiért felfaltad az összeset!

- Nyughass haver, nem is sütött anya, mivel nem volt ideje – nevetett Liam, míg a vonal túlsó feléről csak fújtatás hallottam.

- Harry, csak tegnap este érkeztünk meg és akkor is mi főztünk, nem Karen. Most pedig dolgozik. Szóval nem volt ideje sütni. De majd megemlítem neki, és legközelebb, ha jövünk, tuti süt neked egy külön tálcával.

- Huh, rendben, köszi – mondta, és kihallottam a hangjából, hogy szinte megkönnyebbült. – Egyébként hallottam Nialltől, hogy oda voltatok valamerre kirándulni. Jó volt?

- Nagyon – válaszoltam. – Majd mutatok képeket, ha gondolod. Rengeteget fotóztunk.

- Rendben. Most mennem kell készülődni, holnap találkozunk srácok.

- Ulálá, csak nem randid lesz? – vigyorgott Liam.

- Nem – nevetett Harry. – Csak barátokkal találkozom, de kitudja, mi lesz belőle.

- Oké, de mielőtt úgy jársz, mint Louis, hogy részegen lefekszik valami csajjal, és másnapra nem tudja, hogy használtak –e gumit vagy nem, azelőtt ez a beszélgetés jusson eszedbe – mondta vigyorogva Liam.

- Jaj, még mindig nem tudja, hogy használt –e óvszert vagy nem – nyögött fel kétségbeesetten. – Ezer üzenetet küldött, hogy mit tegyen.

- Na, jó, kezd megrémiszteni. Remélem nem ejtett teherbe senkit. Fel kell hívnom.

- Oké. De mielőtt úgy jártok, mint ő, hogy annyira elvesztitek a fejeteket, hogy nem használtok óvszert, jusson eszetekbe ez a beszélgetés.

- Idióta! – morogta Liam, Harry pedig nevetve bontotta a vonalat.

Liam felhívta Louist, én pedig lementem, mivel Karen kiáltott, hogy megjött.

- Szervusz, Chanel! – ölelt át, és két puszit is nyomott az arcomra.

- Szia. Milyen volt a munka?

- Nem volt vészes. És most pár nap pihenő – mosolygott. – Liam?

- Szobájában telefonál Louissal.

- Értem. Találkoztatok a nővéreivel?

- Igen.

- És? Jó volt? Remélem jól viselkedtek!

- Igen, nagyon aranyosak voltak – mosolyogtam.

- Reggelit nem ettetek? – kérdezte csodálkozva, amint benézett a hűtőbe.

- Elaludtunk, így nem volt időnk enni.

Karen csak rám mosolygott, majd elkezdte kivenni a dolgokat az ebédhez, én pedig a pultnál figyeltem. Eközben a tegnap estén járt az eszem, és hogy olyat mondtam életemben először egy férfinek, hogy szeretem. Egy olyan férfinek, akit tényleg szeretek. Akibe szerelmes vagyok. Hiszen egészen máshogy szeretem Liamet, mint Damont, Shanet vagy Nathant.

Azóta pedig Liam nem mondott semmit. Noha tegnap este azt mondta, hogy ő is szeret engem, eddig mindig úgy gondoltam, hogy ezt egy férfi mondja ki előbb, és nem pedig a nő. Persze már rájöttem, hogy ez baromság, tök mindegy, hogy ki mondja ki először, a lényeg az, hogy ezt is érezd. Én pedig ezt érzem. 

Bambulásomból Liam zökkentett ki azzal, hogy a kezeit a derekamra fonta, majd a nyakamba puszilt. Karen mosolyogva pillantgatott ránk, én pedig megfordultam Liam ölelésében, hogy láthassam az arcát. Haját kicsit elfeküdte, de nekem így is nagyon tetszett. A borostáját imádtam, remélem, nem mostanában szeretne megborotválkozni. Mondanom is kell neki, mennyire szexi vele.

- Mi újság? – kérdezte mosolyogva és az arcom fürkészte.

- Semmi sok – válaszolt helyettem Karen, bár azt hiszem Liam mindkettőnknek tette fel a kérdést. – Milyen volt a nővéreiddel?

- Jaj, anya, hát jó, mint mindig! – nevetett. – Sokat meséltek. És ők is megfognak látogatni Londonban. Csak nem holnap jönnek.

- Rendben – mosolygott. – Mindjárt megjön apád, és az ebéd is nem sokára készen van – tájékoztatott minket, mire mindketten csak egy bólintással feleltünk.

Mire megérkezett Geoff, az ebéd is készen lett, így asztalhoz ülhettünk és neki láttunk. Most leginkább a hátra maradt koncertekről és a szünetről volt szó, csak akkor szólaltam meg, ha kérdeztek. Jó volt hallgatni Liam bársonyos hangját, és hogy milyen vidáman beszélget a szüleivel. Gyakorlatilag végig mosolyogva ültem mellette és úgy is ettem, közben pedig felváltva őt és a szüleit figyeltem. Néha újra és újra elkalandoztam a gondolataim között, és Liam hangja volt az, ami visszarántott a jelenbe.

Ebéd után összeszedtük a dolgainkat, aztán pedig elbúcsúztunk Liam szüleitől és kocsiba ültünk, mert nem szerettünk volna túl későn Londonba érkezni. Így is az esély, hogy dugóba kerülünk, száz százalékos volt, így hát beletart jó néhány órába, míg haza érkezünk. Egy „Holnap találkozunk!” mondattal búcsúztunk el tőlük és indultunk haza.

Az úton végig beszélgettünk mindenféléről. Először leginkább a családjáról esett szó, utána pedig minden, ami eszünkbe jutott, kifolyt a szánkon szavak formájában.

- Kihez menjünk? – kérdezte, mikor beértünk Londonba. Meglepő módon nem voltak sokan az utakon, pedig hétköznap volt és csúcs idő.

- Hozzád kellene menni, mert holnap koncert.

- Attól még mehetünk hozzád baby.

- Nem, neked minden sokkal nyugodtabb, ha nálad vagyunk. De jó lenne, ha előbb beugranánk hozzám a szennyest kirakni és új ruhát hozni magammal.

- Tudod, még csak most jöttünk össze, de máris utálom, hogy nincsenek normális cuccaid nálam. Tőlem hozhatsz magaddal most két bőrönd ruhát, amit nálam kipakolsz, meg smink cuccokat, meg ami csak kell neked. Nálam van hely, és annyira örülnék neki – mosolygott édesen, én pedig az alsó ajkamba haraptam és elgondolkodtam rajta. Nem teljesen azt kéri, hogy költözzünk össze, de szeretné, ha mostantól a lakásában nem csak az ő cuccai, hanem az én női dolgaim is megférnének. Többet problémáznom sem kell azon, hogy vajon tényleg szeret –e, vagy sem, hiszen minden jel arra mutat. Teljesen magától dobta elém, hogy vigyek hozzá pár cuccot, mert ő szeretné.

- Rendben – bólintottam rá, neki pedig felragyogtak a szemei.

- Tényleg? – kérdezte boldogan vigyorogva.

- Persze. Végül is sokkal kényelmesebb lenne úgy.

- És te, a kényelmesség királynője, naná, hogy rábólintasz – vigyorgott.

- Hő! Ezt kikérem magamnak! Mi az, hogy lelustáztál?

- Én nem lustáztalak le! Ne forgasd ki a szavaimat baby – nevetett. – Egyébként csak vicceltem, ne kapd fel a vizet – kuncogott, mire én megforgattam a szemeimet. – Na és, mit vacsorázzunk?

- Liam, most tömtem maga telem anyukádéknál, nem jár még az agyam a vacsorán.

- De hát az nem is most volt! És már lassan vacsoraidő! Szóval, mit szeretnél enni?

- Nekem édes mindegy, mert valószínűleg nem fogok egy fél disznót felfalni. Nem vagyok éhes.

- Most. De majd leszel.

- De ismerem magamat, és nem igazán szoktam vacsorázni, csak akkor, ha a normális ebéd elmarad. Ha rendesen megebédelek, akkor azzal elvagyok a nap hátralevő részéig.

- És ha kemény, intenzív, fizikai munkát végzel?

- Hm, ilyen még nem volt. Mire gondolsz? – tettetem a hülyét.

- Akkor majd megmutatom babe, és kifárasztalak.

- Mhm, rendben – mondtam és próbáltam komoly maradni, de Liam kanos és egyben borzasztóan édes vigyorától nem bírtam és muszáj volt elnevetni magam.

- Aztán pedig, miután kifárasztottalak, rendelünk pizzát.

- Rendben.

Amint felgördültünk a házam előtti kocsi feljáróra, hiányérzet fogott fel, amit egész kirándulás alatt elnyomtam magamban és egyszer sem vettem észre. Tény és való, hogy mostanában alig voltam itthon. Alig voltam a srácoknál, és ezer éve, hogy balhéztunk volna. A balhézás alatt pedig rablást értek. Az első kifejezés valahogy „szebb”.

És valahogy nem is hiányzott az egész. Eddig ezért éltem, a húzós helyzetekért, az adrenalinért és a mókáért. Hiszen ez nekem valamikor nagyon sok örömöt okozott. Ez most betegesen hangozhatott, de így van.

Mikor megismertem Liamet fenekestül felfordult az életem. Tudtam az elején, hogy nem szabad belé szeretnem, persze ezt magamban, hangosan sosem mondtam ki. Hiszen természetes volt, hogy nem szeretek belé. Eddig sosem volt olyan férfi az életemben, akit így szeretnék, mint Liamet.

És ez a szerelem óvatossá tett. Az igazat megvallva teljesen megváltoztatott. Más lettem. Többet aggódok, mint az életemben valaha bármikor is. Egyrészt a rajongók miatt, másrészt pedig azért, nehogy kiderüljenek a mocskos kis titkaim Liam előtt.

Kinyitottam a bejárati ajtót, majd beléptünk a lakásba. Felkapcsoltam a villanyt, levettem a cipőimet, majd Liammel körbe jártuk az alsó szintet, hogy minden rendben –e. Miután mindent rendben találtunk megismételtük ugyanezeket a köröket odafent is, végül megállapodtunk a hálószobánál.

- Babe szerintem a táskából most csak azokat a dolgokat pakold ki, amik tiszták, a szennyest hagyd benne, és nálam kimossuk.

- Um, rendben.

A gardróbom ajtait kitártam, majd elővettem a két nagy Louis Vuitton bőröndjeimet, kicipzáraztam őket és Liammel közösen pakolni kezdtünk. Míg én a fürdőszobába is járkáltam, addig Liam összehajtogatta a ruháimat és berakta őket a bőröndbe. Legjobban természetesen a fehérneműk kötötték volna le, de nem engedtem, hogy idő előtt meglássa az összeset. Végül ezt ő is felfogta, így hát remélhetőleg tényleg nem nézett bele a fiókokba, míg én a fürdőszobában vagy a szobámban voltam.

Miután összepakoltunk levittük a bőröndöket, majd a garázsba mentem és lecsekkoltam, hogy a drágalátos autómmal minden rendben van –e. Mindent úgy találtam, ahogyan annak lennie kell, így Liammel indulhattunk hozzá.