[29. - Valamit szeretnék veled]

Hiiii,

megérkeztem a következő résszel! Huh, ez a hét megint olyan gyorsan elment szerencsére, és már csak a jövőhét, aztán pedig szünet!! Köszönöm az előző részhez érkezett két kommentet és 9 (!!!) pipát, nagyon jól estek!:3 A mostani rész ezúttal Chanel szemszög, és remélem, hogy tetszeni fog. Ne fogjátok vissza magatokat a véleményezéssel! ;) Jó olvasást.Xx♥

Chanel Adele Sangster

Másnap reggel Liam mellett ébredni a legeslegjobb érzés volt a világon. Ő még aludt, mikor én felkeltem. Háttal voltam neki, férfias keze a derekamat ölelte át. Feje a nyakamnál volt, éreztem, ahogy odaszuszogott. Hatalmas mosoly terült el az arcomon, majd óvatosan megmozdultam és a hátamra fordultam, így ráláthattam békés arcára. Feje immár a vállamon volt.

Tegnap este mikor megpróbált megcsókolni elutasítottam. Egyszerűen csak gyorsnak találtam a tempót, amit ő diktált. Nem akartam máris vele csókolózni, mikor alig egy napja szakított. És legfőképpen nem akartam elrontani a kapcsolatunkat azzal, hogy nem bírok várni pár hetet, mikor aztán sokkal, nyugodtabb szívvel csókolnám meg. Én őt, és nem ő engem.

Úgy gondolom, hogy mivel tegnap este elutasítottam, így nem fog többet próbálkozni, így mikor már én úgy érzem, hogy eljött az idő, nekem kell majd lépnem, nem igaz? Hiszen ő nem fog, félve az újabb visszautasítástól. Azt tudom, hogy szeretne velem csókolózni, akkor miért ne csókolhatnám meg én őt?

Túlságosan is belegabalyodtam a Liammel való csókolózós gondolataimba, ami nem tett jót nekem. Eközben ujjaimmal újra és újra a hajába túrtam, amit már csak akkor vettem észre, mikor felnyöszörgött tiltakozás képen.

- Chanel - nyafogott Liam amint oldalra fordult és a fejét a fehér párnába temette. Elkuncogtam magam rajta, mire ő csak a derekamat takaró felső alá csúsztatta az ujjait és lustán simogatni kezdte a bőrömet. - Mióta vagy fent? - kérdezte rekedtes hangon, bár aligha értettem meg, tekintve, hogy még mindig a párnába volt temetve a feje.

- Fél órája körülbelül – válaszoltam vigyorogva amint a könyökömön támaszkodtam és az oldalamon feküdtem. – Niall már kétszer bejött. Abból egyszer úgy tettem, mintha aludtam volna, és azelőtt, hogy felkeltél...

- Felébresztettél a hajam tépésével - szólt közbe, mire megforgattam a szemeim.

- Tehát, ott tartottam, hogy másodára pedig akkor jött be, mielőtt felkeltél volna.

- Mit akart?

- Csak hogy elmennek a többiekkel reggelizni, és ha van kedvünk, akkor csatlakozzunk.

- Gondolom elmentek már akkor.

- Mhm, biztos – válaszoltam. - De jó lenne, ha te is felkelnél. Nem sokára el kell hagynunk a szállást.

- Miért van az, hogy te jobban tudod a menetrendünket, mint én magam?!

-  Azt hittem, hogy már túl estünk azon, hogy alábecsülöd a képességeim.

- Én is. De úgy látszik, hogy a reggeli énemnek még nem sikerült felfognia.

- Különben is, örülnöd kellene annak, hogy legalább én tisztában vagyok a dolgokkal. Ha nem lennék, itt hagynának téged.

- Hát akkor még jó, hogy vagy nekem, nem igaz? - nézett fel rám álmos szemekkel, és édesen mosolygott rám.

- Hát, össze is rakhatod a két kezed értem – vigyorogtam.

- Komolyan mondtam – mosolygott, ám már nem olyan szélesen, mint az előbb. – Nem is tudod elképzelni, mennyire örülök neki, hogy megismertelek.

- Én is így vagyok veled Liam – mosolyogtam rá, majd egy szintre hajoltam vele és az arcára nyomtam egy puszit.

- Szóval, akkor ma utazunk tovább? – halottam kérdését a szobához tartozó fürdőből. – Akkor ki kéne kelnem az ágyból – folytatta.

- Igen, szerintem is fel kellene állnod – mondtam kuncogva. – Én már készen vagyok – mentem ki elé.

- Jól nézel ki – mosolygott fel rám szexin a párnák közül. Zöld ruha volt rajtam, hajamat erős lófarokba kötöttem, a lábaimon egy fekete bőr Vans cipőt húztam, pilláimat kipödörtem kicsit és az ajkaimra szájfényt tettem.

- Ne hízelegj, hanem mozdulj meg és öltözz! – fordultam el, és hangozhattam akármilyen komolynak az arcomon hatalmas vigyor terült el. Kétségkívül nagyon jól esett a megjegyzése.

- Hé, nem hízelgek! – háborodott fel, én pedig nem bírtam megállni, hogy fel ne nevessek. – Ezt bóknak szántam! Ilyen rosszul megy? Gyakorolnom kell kicsit. Az is igaz, hogy régen csináltam. Tegnap se engedted, hogy megcsókoljalak – mondta a végét kicsit halkabban.

Oh, nem számítottam rá, hogy ezt fel fogja hozni.

- Liam – fordultam vissza felé, és egy nagy sóhajt hallattam, miközben ő egy párnával szöszmötölve felnézett rám. Arca akár egy édes kölyökkutyáé, olyan volt. – Azért nem akartam, hogy megcsókolj, mert szerintem túl gyorsan haladunk. Most estél túl egy szakításon, és kicsit úgy éreztem, hogy…

- Ne, ne mondj ilyet! – szakított félbe és felült. – Chanel, én egyáltalán nem akartalak kihasználni! Kérlek, ne gondolj erre. Nem ez volt a szándékom. Én tényleg szeretnék veled… nos, valamit szeretnék veled – fejezte be és megvakarta a tarkóját, én pedig közelebb sétáltam hozzá és önkénytelenül is mosolyogtam. Olyan édes volt, miközben elpirult.

- Liam… ezt nem egészen értem – ráncoltam a homlokomat. – Mit szeretnél velem?

Felállt velem szemben, és mivel nem magas sarkút viseltem, magasabb volt nálam.

- Azt próbálom kinyögni, hogy tetszel nekem. Nagyon is – mondta halkan és komolyan, barna szemeivel fogságba ejtette az én kékjeimet.

Te jó ég, tetszem neki!

- Szeretném, ha valamikor, a közel jövőben, hamarosan – használt több jelzőt a mostra, esetleg két hét múlvára, amivel megnevetett, így ő is elmosolyodott – szorosabb kapcsolat lenne közöttünk, mint barátság. De, mint ahogy mondtad, túl gyorsan haladunk. Várni fogok kicsit, de már most alig várom azt a napot, mikor végre elvihetlek randizni – fejezte be mosolyogva.

- Rendben, megbeszéltük – mosolyogtam rá. – Örülök, hogy tisztáztuk ezt. De most már tényleg fel kéne öltöznöd – néztem végig rajta, és a félmeztelen látványa jobban beindított, mint az gondoltam volna. Francba, hogy pont most beszéltük meg, hogy várunk!

- Rendben – terült el az arcán egy nagy, kanos vigyor. – Addig is megtanulok normálisan bókolni és flörtölni – jelentette ki. – Most pedig, ha megbocsájtasz – bolondozott, majd megfordult és eltűnt a fürdőszobában. Néztem egy ideig utána, majd megráztam a fejemet. Mikor lettem én olyan őrült, hogy vigyorogva szemezek egy ajtóval?

Aztán eszembe jutott, hogy Liam ruhákat sem vitt be magával, miközben azt mondta, hogy öltözni megy. Felkuncogtam, majd elhagytam a szobát.

Éhes voltam, ám megvártam Liamet a rendeléssel, magam sem tudom miért. Éppen mikor felvettem a telefont, azzal a gondolattal, hogy hülye vagyok, amiért még nem rendeltem, kijött Liam, haja nedves volt még a víztől, fehér póló rásimult a felső testére, és tökéletesen láttam szőrös mellkasát, valamint hasát. Szinte összefutott a nyál a számban, miközben még mindig kinézetét pásztáztam. Piros kockás ing volt a derekára kötve, nadrágja terep zöld színű volt és térde fölött végződött. Egyszerű sportcipőt viselt, és összességében annyira jól nézett ki, hogy legszívesebben rá vetettem volna magamat, fittyet hányva az előbbi kis megállapodásunkra, vagy a korgó gyomromra.

- Rendeltem reggelit – nyögtem ki vigyorogva mindezek helyett, pedig tényleg nagyon szívesen visszacsalogattam volna könnyen a hálószobába.

- Szuper. Már éhes vagyok – sétált közelebb hozzám mosolyogva, aztán beletúrt a hajába, majd leengedte a kezét maga mellé. – Na, mi az? – vigyorgott.

- Nincsen semmi. Mi lenne? – próbáltam összeszedni magamat, és úgy tenni, mintha mi sem történt volna az előbb. Mintha nem éppen arról fantáziálgatnék, hogyan tépném le róla a ruháit.

- Annyira megbámultál – vigyorgott ellenállhatatlanul. – Jól nézek ki? – kérdezte, majd lenézett magára.

- Igen. Helyes vagy – mondtam annyi közömbösséggel, amennyivel csak tudtam. Kétlem, hogy összejött volna.

- Helyes vagyok?

- Igen, az vagy.

- Hm, tehát helyesnek tartasz.

- Igen, de nem értem, miért rugózunk most ennyire ezen a témán – mondtam, miközben ő egyre közelebb lépdelt hozzám.

- Csak jó tudni. Az előbb nem mutattál felém semmilyen érzést, mikor én bevallottam, hogy tetszel  nekem.

- Hát, mert vártam a megfelelő alkalomra. Ha akkor mondta volna, hogy helyes vagy, félre értetted volna, és talán az ágyba rántottál volna néhány régi flörtölős technikádat bevetve, tekintettel arra, hogy bokszer alsóban voltál.

- Oh, nem, nem! Addig nem, amíg kicsit nem csiszoltam a flörtölős technikámon – ismételte el a szót, úgy, mint én. – Talán kérek pár tippet Harrytől, vagy Louistól, ők úgy is singlek, és tudnak segíteni – vigyorgott ellenállhatatlanul. – Vagy van pár tanácsod talán neked is számomra? – lépett még közelebb hozzám, így már az arcomon éreztem légzését.

Annyira közel voltunk egymáshoz, mégis a szemeibe tudtam nézni. Elfogott az a szexuális vonzalom, amit már régebben is éreztem. Lélegzetem elakadt, meleg lehelete csiklandozta az arcomat. Oly’ szívesen megcsókoltam volna a puha ajkait!

Ekkor csengettek az ajtónál, én pedig a búba küldtem azt, aki a nyílászáró mögött lapul. Nem létezik, hogy ilyen gyorsan meghozták a reggelit!

Liam végig simított az arcomon, aztán elmosolyodott, ellépett előlem, majd elindult kinyitni az ajtót, míg én csak álltam ott megsemmisülten és kapkodtam a levegőt. Mi a fenéért is utasítottam el tegnap?

És tényleg a reggeli jött meg. Liam vigyorogva betolta a zsúr kocsit, majd elkezdett az asztalra pakolni róla, míg én alig bírtam lábaimat mozgásra bírni.

- Hm, mennyi finomság – csapta össze a tenyereit, miután minden az asztalon volt és megdörzsölte azokat. Leült az asztal végébe, míg én a másik végébe, így egymással szemben foglaltunk helyet. – Azt se tudom, mivel kezdjem – mondta, miközben a szájából már kilógott pár eper, amiket betömött.

- Nekem édes mindegy, milyen sorrendben falod fel ezeket, addig, amíg nem keversz kettőt, mert akkor többet nem eszem veled! – mondtam mosolyogva, miközben a tányéromra figyeltem, amin már ott gőzölgött a baconos omlett.

- Youghurt, omlettel? Vagy juharszirupos palacsinta, vajkrémes pirítóssal? Hm – gondolkozott hangosan, én pedig felnevettem.

- Ez mind undorító! Ki ne merd próbálni… - pillantottam fel rá, mire ő is rám nézett, és egyszerűen nem tudtam megunni azt az édes, játékos, pajkos vigyorát a fején.

- Mert különben? Ja, igen, nem eszel velem többet – vigyorgott gonoszul.

- Komolyan mondtam Liam!

- Rendben, nyugi, nem akarok gyomorrontást repülőút előtt.

- Akkor jó.

- De azért elmesélem, hogy pár évvel ezelőtt elmentünk a srácokkal egy mekibe, és Niall megmutatta mennyire isteni a sült krumpli, vanília fagyival. Fagyiba mártogattuk a krumplikat, ő meg még fagyi, ketchup, sült krumpli kombinációval is kipróbálta. Aztán ivott rá kólát. Na, jó, az tényleg undorító volt, de a fagyi, sült krumpli elég jó együtt – mesélte vigyorogva, én pedig a fejemet csóváltam. – Aztán mentünk újra tölteni a poharainkat, és mindegyik italból raktunk a pohárba összekeverve.

- Emlékeztess, hogy ne menjek veletek gyors étterembe.

- Oh, pedig úgy is elfogsz velünk jönni – vigyorgott. – De, ha már itt tartunk. Erről még sosem beszéltünk. Már tudod, mennyire őrültek a rajongók, és, ha tudomást szereznének rólad, ezer százalék, hogy megannyi sértő, fenyegető üzenetet kapnál. Fotósok is állandóan a nyomodban lennének. Nem lenne több magánéleted, a média mindent tudna rólad. És mivel tudom, mennyire nehéz ez, és néha szörnyű, ezért megértem, ha továbbra is rejtve akarsz maradni. Csak akkor nem igazán mozdulhatunk ki a szállodából.

- Ezen már én is gondolkoztam – kezdtem, mikor ő befejezte – és igen, szeretnék még rejtve maradni, ha lehet. Tudom, mennyi rivaldafényt kaptok, és már az a pár üzenet is bosszantott, amiket azért kaptam, hogy Niall mégis miért követ twitterren – mondtam, ő pedig sajnálkozva nézett rám, arcán egy aranyos mosoly játszadozott.

- Nem baj Chanel, emiatt nem kell aggódnod. Addig maradsz tudatlan, ameddig akarod.

- Jó, csak akkor miattam mindig csak a probléma lesz. Ha le kell maradnom a repülőtéren, ha valamilyen biztonsági őrrel kell, maradjak…

- Emiatt ne problémázz Chanel. Majd én mindent elintézek. Nem kell aggódnod.

- Rendben és köszönöm – mosolyodtam el és a barna szemeibe néztem, melyek ragyogtak. Azt hiszem miattam. Szeretném azt hinni, hogy miattam.

Reggeli után Liamnek segítettem összepakolni a ruháit, majd rádöbbentünk, hogy egy takarító valószínűleg ellopta pár alsóját és zokniját, hogy jó pénzért eladhassa őket őrült rajongóknak.

Nevettünk az egész helyzeten, hiszen nevetséges volt. Valamint újabb példát tudott mondani Liam, mennyire elveti néha néhány rajongó a sulykot.

A folyosón aztán összefutottunk a többiekkel, akik szintén bőröndjeiket pakolták kifelé. Mindegyikőjük kérdő tekintettel meredt ránk, majd a fiúk, megdöbbenésüket leplezve kezdeményeztek könnyed beszélgetést Liammel, míg engem Lou vonszolt arrébb.

- Na, jó, mi folyik köztetek? Tudni akarok mindent! Ne is próbálj terelni, vagy hárítani! – szólalt fel kicsit hangosabban, mikor a számat szólásra nyitottam volna. – Úgy is megtudok mindent aranyom, szóval jobb, ha neki látsz a mesélésnek!

- Lou… - kezdtem nagy levegővel, és azon gondolkoztam, mégis mit mondhatnék neki – azt hiszem boldog – fejeztem be idiótán mosolyogva. – Soha egy percre sem szomorodik el, állandóan ugrat, szívat, történeteket mesél és nevetünk. Sokat.

- Oh babe, ez csodálatos! – visongott halkan, miközben a kezeimet szorította. – Annyira összeilletek. Egy hetet sem adok nektek, és már együtt lesztek!

- Hát azt nem hinném…

- Ne légy ilyen negatív! – ripakodott rám, majd mindenki elindult a bőröndjét húzva, így mi is, leghátul, közben meséltem neki a megállapodásunkról.

„- Felébresztettél a hajam tépésével - szólt közbe, mire megforgattam a szemeim.

- Tehát, ott tartottam, hogy másodára pedig akkor jött be, mielőtt felkeltél volna.

- Mit akart?

- Csak hogy elmennek a többiekkel reggelizni, és ha van kedvünk, akkor csatlakozzunk.

- Gondolom elmentek már akkor.

- Mhm, biztos – válaszoltam. - De jó lenne, ha te is felkelnél. Nem sokára el kell hagynunk a szállást.

- Miért van az, hogy te jobban tudod a menetrendünket, mint én magam?!

-  Azt hittem, hogy már túl estünk azon, hogy alábecsülöd a képességeim.

- Én is. De úgy látszik, hogy a reggeli énemnek még nem sikerült felfognia.

- Különben is, örülnöd kellene annak, hogy legalább én tisztában vagyok a dolgokkal. Ha nem lennék, itt hagynának téged.

- Hát akkor még jó, hogy vagy nekem, nem igaz? - nézett fel rám álmos szemekkel, míg feljebb nyomta magát az ágyon és annak ellenére, hogy tegnap elutasítottam, mikor megakart csókolni, az ajkait az enyémek ellen nyomta, én pedig megadva magamat lassan visszacsókoltam neki. Liam lassan felém kerekedett, az ujjaimmal a hajába szántottam, hátulról míg ő a kezeivel a felsőm alá nyúlt. Kirázott a hideg és az izmok megfeszültek a hasamban a hirtelen érintése miatt, de ugyanakkor egy kellemes melegség öntött el belülről. Amint a srác a lábaim között feküdt, ajkaival megállíthatatlanul csókolt és kezeivel ott simogatott, ahol csak ért, kezdtem elveszíteni a fejem. Mint minden olyan alkalommal, amikor hozzám ér. Nyüszítésem keveredett egy jól eső nyögéssel amint az ajkaink elváltak a másikétól és a nyakam bőrét kezdte el belepni csókokkal. A kulcscsontomhoz közelítve gyengéden ráharapott a bőrömre, majd meg is szívta azt egy picit. Észre sem vettem, hogy mennyire elfajultak a dolgok, csak amikor a felsőm a levegőben repült majd landolt egy kupacban a földön. Azonban nem izgatott annyira, mint kellett volna. Elvoltam foglalva Liammel, és azzal, amit a testemmel csinált. Lehunyt szemekkel élveztem, amint az ajkai bejárták a mellkasomat, a hasamat. Egyik pillanatról a másikra azt kívántam, hogy bárcsak levenné már rólam a melltartómat és venné kezelésbe a keze és szája után siránkozó melleimet. Helyette azonban mást kaptam. A köldököm alatt először puha ajkait, később pedig fogait éreztem meg amint a bőrömbe vájtak és véraláfutásos nyomot hagytak maguk után. A folyamatot megismételte egy függőleges vonalban a köldökömmel. Végül, csak hogy még jobban elérje, hogy a testem minden egyes része és darabkája kívánja őt, lusta csókokkal szórta el újonnan szerzett sebeimet.”