[08. - Különleges dal]

Haiiii mindenkii:3
Új rész végre^^ higgyétek el, nekem a legnehezebb kivárnom újra a szombatot, hogy felrakhassam a részt. Nagyon izgatott vagyok minden újabb fejezetnél, ezzel együtt türelmetlen is.:D Hoznék hét közben is részt, but nem akarom, hogy a stabilan előre megírt tíz fejetem felboruljon, ezért egyelőre még csak szombaton érkeznek a fejezetek. :c Próbálnék minél előrébb írni, de nem igazán sikerül:( but amint összejön, jelentkezek is mondjuk szerdán egy résszel?:3 idk, majd ha ott tartok megtudjátok, csak lennék már ott:( Ohh, ez a rész szerintem egész jó, vagyis nekem tetszik a srácokkal meg minden, soo remélem nektek is bejön:3 jó olvasást!♥Xx.

P.s: MADE IN THE A.M
P.s 2: #prayforparis !!!!:(

Chanel Adele Sangster

- Gyönyörűen tudsz énekelni – szólaltam meg, mikor Liam elhallgatott. Szégyellősen elmosolyodott, én pedig csillogó szemekkel ittam a látványt.

- Látom bevált, mert egészen éber lettél.

- És, a karom sem fáj.

- Nos, akkor duplán megérte. Ugyanis ezt a dalt, még nem hallhatnád – mosolygott kedvesen.

- Nagyon tetszik, énekeld el megint! – kértem, mire ő felnevetett, majd közelebb hajolt hozzám és csókot nyomott az arcomra.

- Különleges dal – suttogta, és fejével nem húzódott el.

- Miért? – kérdeztem, de ő csak mosolygott, majd lassan és óvatosan megcsókolt.

Hirtelen ébredtem meg, ahogy ez már szokásommá vált, azóta, mióta a bűnbandában vagyok. Nem tudom miért, de nekem sokat jelent egy újabb reggelen felkelni, és megbizonyosodni, hogy minden rendben van.

Most viszont, valami furcsa. Ismeretlen helyen fekszem. A nap közben viselt ruháim vannak rajtam. Smink van az arcomon. És Liam egy fotelben ülve, ernyedten alszik.

Felemeltem a fejem, és körülnéztem. A hotel szobában vagyok. Lassan visszatérnek az emlékek.

Liam, a reggelije, Liam barátnője, majd a keze a kezemen, aztán egy tál étel rám borult. Ez megmagyarázza, miért érzek tojás szagot.

Az illatra a hasam is reagál, hangosan megkordult. Ülő helyzetbe tornáztam magam, ám a kezembe nyilallt a fájdalom, mikor megtámaszkodtam vele az ágyon, és felszisszentem.

A fehér gézt viseltem, mely egy helyen már egészen piros volt. Még mindig véreztem.

Jobb kezemmel lelöktem magamról a takarót, és az ágy széléhez csúsztam. Lábaimat lehelyeztem a padlóra, mikor Liam megébredt.

- Chanel! – sietett oda egyből hozzám. – Jól vagy? – ült le mellém, és aggódó tekintettel vizslatott. Éhezésemmel nem törődve az ölébe bújtam, ő pedig szorosan magához ölelt. – Fáj a kezed? – suttogta a fülembe.

- Egy picit.

- Jaj, úgy aggódtam! És annyira megijedtem – sóhajtott, az én arcomra pedig apró mosoly kúszott.

- Volt itt egy orvos? – kérdeztem halkan.

- Igen, aki kiszedte a szilánkokat és bekötözte kezed.

- De már átütött a vér – emeltem fel.

- Tényleg? Mutasd! Ennyire vérzik még mindig? Akkor át kell kötnöm.

Ekkor a hasam hangosan megkordult újra, mire az arcom pírba borult. Jó ég, Chanel!

- Előbb viszont mindenképp eszel! Főztem neked egy isteni levest, anyukám receptje alapján. Hozok egy nagy tányérral, oké? – tolt el kicsit magától, hogy rám tudjon nézni. Aranyosan mosolygott, és hiába, nekem is fülig ért a szám. Ha ő mosolyog, kizárt, hogy én komoly tudjak maradni.

- Te főzted? Mikor? – kérdeztem jobbra biccentve a fejem, mire felkuncogott és derekamnál fogva vissza nyomott az ágyba.

- Miután elment az orvos – mosolygott és puszit nyomott a fejemre, majd felállt, és magamra hagyott.

Hátra dőltem az ágyra, és magamra húztam a takarót. Hihetetlen ez a pasi!

Hihetetlen, mit vált ki belőlem.

Főzött nekem. Liam főzött nekem, mert megsérültem. Miközben ő összerogyik a fáradtságtól. Hiszen az előbb egy fotelben ülve, kényelmetlenül szundított!

Idiótán vigyorogva, és a takarót szorongatva vártam, hogy visszaérjen. Tálcán hozta nekem a levest, egy pohár vízzel, amit az éjjeli szekrényre tett, majd a tálcát az ölembe helyezte.

- Tudok enni, az asztalnál is.

- Nem, te el nem mozdulsz az ágyból! – szorította meg a lábaimat viccelődve, mire szélesen elmosolyodtam.

- De, fürödnöm kell. Bűzlök a tojástól.

- Nem baj – nevetett. – Akkor előbb fürdesz, és aztán kötözöm át a kezed.

- Rendben – mosolyogtam, majd megkóstoltam a levest. – Hmm, ez isteni – sóhajtottam, és kanalazni kezdtem.

- Örülök, hogy ízlik – mosolygott, majd kicsit hátrébb ült tőlem. Ó, ne, engem egyáltalán nem zavart!

- Kérdezhetek valamit? – kérdeztem meg óvatosan, mire ő bólintott. – Mit… mit énekeltél?

- Oh. Az – fordította el a fejét kínosan, és láttam, hogy elpirult. – Ez egy új dalunk volt. Az új albumról, ami novemberben jelenik meg. Elvileg még nem hallhattad volna, szóval… - pont, mint az álmomban.

- Ne aggódj. Köztünk marad – mosolyogtam rá. – Gyönyörű dal volt! Nagyon tetszett! – ettem tovább.

- Tényleg? – kapta fel a fejét.

- Igen! És nagyon szépen énekelsz.

- Hát, köszönöm szépen. Kár, hogy így kellett hallanod először énekelni.

- Inkább az a gáz, hogy egyből ekkora felfordulást okoztam.

- Viccelsz? Te? Te az égvilágon semmit sem csináltál! Chanel, kérlek, ne gondold ezt! Baleset volt. Akármennyire mérges vagyok arra a pincérre, aki megbotlott, ő sem tehet róla. Nem szándékos volt!

Szavai olyan jól estek. Őrültem, hogy tényleg így gondolja.

- Miért a fotelben aludtál? Miért nem mentél át a szobádba? Fáradt vagy Liam, én pedig nem hagylak pihenni.

- Nem akartalak itt hagyni. Jó volt nekem úgy, hidd el!

- Akkor meg befeküdhettél volna mellém – mondtam a szemeibe nézve, mire ő lesütötte azokat. Na, jó, Chanel, túl messzire mentél! – Tényleg köszönöm a levest – tereltem el a témát. – Nagyon finom volt!

- Már meg is etted? – nevetett fel.

- Meg. Nagyon éhes voltam.

- Igazán nincs mit. De, ez még nem volt elég. Mindjárt hat óra, és nem akarom tudni, mikor ettél utoljára rendes ételt. Rendelek, oké?

- Oké – bólintottam mosolyogva, ő pedig elővette a telefonját. – Addig azt hiszem, lefürdök – suttogtam, ő pedig bólintott.

Feltápászkodtam, és a fényűző fürdőszobába vettem az irányt. Megkönnyebbülés volt zuhany alá állni. És bár egy kézzel kicsit nehéz hajat mosni, mégis sikerült.

Koszos ruháimat a szennyes kosárba dobtam, és éppen törülközőt tekertem magam köré, mikor Liam bekopogott.

- Chanel, átugrok a szobámba a telefontöltőmért, mindjárt jövök – hallottam Liam hangját.

- Oké – szóltam vissza. Vártam egy kicsit, míg elment, majd kimentem a törülközőben. Elfelejtettem ruhát bevinni magammal, így jól is jött, hogy átment. Nem lett volna okos azután, a húzásom után egy szál törülközőben parádézni, miután megjegyeztem, hogy mellettem is aludhatott volna.

Kicipzároztam a kofferem, és kikapkodtam a ruhákat, amik a kezem ügyébe akadtak. Szerencsére egyik sem egy kihívó, mély dekoltázsos felső, vagy rövid szoknya, esetleg farmer volt. Fekete, kötött hosszúujjú akadt a kezem ügyébe, és egy szintén fekete ülepes gatya. Elkerülhetetlen UGG fekete mamuszaimat kirántottam alulról, majd egy tiszta fekete csipkés fehérneművel együtt felkaptam mindent a földről, és visszaszaladtam a fürdőbe.

Nyugodtan felöltöztem, vizes hajamat hagytam simán a vállamra hullani. A felső, amit felvettem rövid szabású, így a hasam kint van belőle, ám nem bántam.

Végül pedig azon gondolkoztam, tegyek –e fel sminket. Nem volt kedvem hozzá, arról nem is beszélve, hogy már tuti nem mozdulunk ki, viszont Liam még soha sem látott így. Mármint, smink nélkül, és ilyen itthoni ruhában.

Sóhajtva feladtam, és kicaplattam a fürdőszobából, melynek ajtaját nyitva hagytam, hogy a pára és a gőz, amit magam után hagytam kiszálljon. Liam már az ágyamon ült, és mosolyogva mért végig.

- Gondoltam, hogy ma már nem megyünk sehova, és az előbb is az ágyba parancsoltál, szóval…

- Igen, tökéletesen gondoltad! Mint látod, én is átöltöztem kényelmesebb öltözetbe – utalt a szürke Nike melegítőalsójára.

- Akkor jó – mosolyogtam, és leültem mellé.

- A vacsi nem sokára érkezik. Addig átkötözöm a kezed.

- Oké – bólintottam, ő pedig felállt, majd egy gézzel tért vissza. – Az orvos hagyott itt eleget – magyarázta, én pedig a kezeit figyeltem, milyen ügyesen tekeri le rólam a használt gézt. Ugyan Chanel, nincs ebben semmi ügyesség!

Miután átkötözte a kezem, megkérdezte mit csináljunk.

- Umm, lehet hülye kérdés, de szeretsz videojátékozni? – nevetett fel.

- Egyáltalán nem hülye kérdés! De még nem játszottam – vallottam be, és úgy döntöttem, szórakozok vele egy kicsit.

- És szeretnéd kipróbálni? – kérdezte kedvesen mosolyogva.

- Persze! – mondtam, mire felragyogtak a szemei.

- Akkor áthozom Niallét, és mehet a party!

- Rendben – nevettem. – De Niall nem fogja bánni?

- Biztos nem – mosolygott barátságosan.

- Nos, ha mégis, mondd meg neki, hogy átjöhet ő is játszani. Már, ha van elég konzol.

- Nem olyan rég vett Louis még kettőt, mert sosem tudtunk megállapodni, ki játsszon – nevetett. – Szóval van, és megmondom neki – indult el.

Nagyot fog nézni Liam, ha majd már az első körben megverem – legyen szó bármilyen játékról. Elég gyakran szoktam videojátékozni a barlangban a srácokkal, persze akkor, mikor éppen nem a Minion –okat lesik.

Mindegyikőjük rajong az x –box ért, majdnem minden héten új játékot vesz valamelyikőjük. Kivéve persze Damont. Nem lepődtem meg, mikor Shane azt mondta, hogy Damon még sosem játszott velük. Szerinte ez idiótaság, és időpocsékolás. Nos, Damon így működik.

- Itt vagyok – szakított ki a gondolataim közül Liam, és mögötte feltűnt a szőkeség is. Elmosolyodtam és intettem neki, majd kimásztam a takaró alól és az ágy végébe telepedtem.

- Hogy vagy? – kérdezte Niall, és beljebb jött, míg Liam összeszerelte a plazma tévével a játékot.

- Jól, köszi.

- Szerencsétlen baleset, már az első napodon. Nem fáj a kezed?

- Na, igen. És nem. Vagyis, néha belenyillalik, de ennyi. Nem vészes – mosolyogtam rá, ő pedig fülig érő szájjal bólintott.

- Szóval még nem játszottál?

- A –a – ráztam a fejem.

- Ne aggódj, Liam sem nyomja annyira jól.

- Hah, hát persze! – horkant fel az említett. – Niall, nyugodtan mondd csak el neki, mennyire jó is vagyok igazából!

- Aha, azért verünk el mindig – nevetett fel, én pedig kettejük között jártattam a tekintetem.

- Jól van, Horan, majd meglátjuk! – fenyegette meg játékosan barátját, majd felállt és leült mellém az ágy végébe, és a kezembe nyomott egy konzolt. Niall letelepedett az ágy elé, Liam pedig benyomott egy gombot a konzolom közepén.

- Mivel játszunk először? Vagy már beraktad a cd -t?

- Azzal, ami legutoljára bent maradt – vont vállat Liam.

- Jó, de ne felejtsétek el, hogy nem tudom, hogyan kell kezelni.

- Liam, húzz arrébb, majd én megtanítom, mert te csak a rosszra tanítanád. Béna vagy – ült le a másik oldalamra a szőkeség, én pedig akaratlanul is kinevettem Liamet.

- Pff, jól van – vágott ál durci fejet, melyen még jobban kellett nevetnem.

- Akkor versenyautózunk. Ez amúgy is egyszerű. Ráadásul Liam nem tudja bevenni a kanyarokat – suttogta nekem Niall, én pedig halkan kuncogtam.

- Hallottam ám. Nem vagyok süket! – fonta össze a karjait Liam, én pedig bocsánatkérően ránéztem, noha még mindig nevettem.

Niall elmagyarázta, hogy a kis gombbal, melyből mellesleg kettő is van a konzolon, azok közül a bal oldalival kell irányítani az autót, a piros gombbal fékezni, zölddel pedig gázt adok.

Persze, ezeket már mind tudtam, és alig vártam, hogy a srácok álla a padlót súrolja.

A játék elkezdődött, Niall fényévekre járt tőlünk, míg én Liam mögött mentem, és mindig neki csapódtam, ezáltal rengeteget bénáskodtunk. A harmadik kör kezdeténél azonban, megelőztem Liamet és lehagytam, a sebesség számlálóm már rég kiakadt, akárcsak Niallé, akihez kezdtem közelíteni.

- Héé, lehagytál! – kiáltott fel Liam.

- Bocsi. Azt hiszem ráéreztem.

A játéknak vége lett, Niall az első lett, én a második, Liam pedig utolsó harmadik.

- Ez nem ér! – nyávogott.

- De igeeen! Még egyet! Niall, játszunk még egyet? – fordultam felé.

- Persze! – bólintott.

- Jó! Most mindenkit leverek! – mondta Liam, mikor kopogtattak. – De előbb vacsorázunk.

- Ahh, ez az! Éhen halok! – nyögött fel mellettem Niall.

- Ezen most csodálkoznom kéne? – vonta fel a szemöldökét Liam, miközben az ajtóhoz ment.

Fuldokoltam a nevetéstől. Réges –régen volt, hogy ennyire nevettem volna de komolyan.

Egyszerűen csak vacsoráztunk. De Niall és Liam úgy szívatták egymást, hogy az étel nem egyszer ment cigányútra, annyira nevettem. Liam megjegyezte, hogy csak bajba sodor, előbb a kezem, a nap végére pedig megfolyt.

Hátradőlve a hasamat fogva rázott a nevetés, de nem csak engem, hanem Niallt, és Liamet is. Pontosabban mindketten fuldokoltak, akárcsak én.

Visításunk, nyerítésünk zengte be a szobát, a szemeimből potyogtak a könnyek. Fogalmam sem volt róla, hogy ennyire jól fogom már érezni magam az első estén Liammel, valamint egyik barátjával. Bekötözött karral, ami így estefelé sajogni kezdett, de nem számított. Úgy nevettünk, mintha az életünk múlt volna rajta.