Sziasztook!☺
Itt az újabb rész.:3 jövőhéten szombaton jelentkezem majd újra. Remélem szépen telik a karácsonyotok!:) Előre is sikerekben gazdag új évet kívánok mindenkinek!(: Remélem tetszeni fog a rész!:3 Jó olvasást!Xx.
Itt az újabb rész.:3 jövőhéten szombaton jelentkezem majd újra. Remélem szépen telik a karácsonyotok!:) Előre is sikerekben gazdag új évet kívánok mindenkinek!(: Remélem tetszeni fog a rész!:3 Jó olvasást!Xx.
Chanel Adele Sangster |
Frusztrált voltam még mindig a történtek miatt. Liam felsőtestének a
látványa nem sokat segített az ellazulásban sem.
És ő sem könnyítette meg a helyzetemet.
Állandóan ölelgetett, bőre érintkezett az enyémmel, én pedig már annyira
zavarban voltam, hogy alig vártam, hogy újra a szobámba legyek, egyedül. Fogalmam sem volt, mi ütött
Liambe. Viszont tetszett. Jobban, mint kellett és szabadott volna.
Aztán hatalmas kő esett le a vállaimról, mikor megjelent Lottie, Lou és
Lux, mindannyian fürdőruhában. Lux körül egy édes sárga napocskát ábrázoló
úszógumi volt, és visítva integetett keresztapjának.
Igazat megvallva el is felejtkeztem róluk, érkezésem pillanatától fogva
lekötött Liam, túlságosan is.
- Chanel! – mondta már –már éljenezve a nevem Lou, és rögtön átölelt.
- Szia – vigyorogtam.
- Te jó ég, imádom a fürdőruhádat! Lottie!
- Itt vagyok! Szia, Chanel – ölelt át ő is.
- Tudjátok, ma huszonkét éves lettem – lépett mögém Liam és átkarolta a
derekamat a vízben. Lou és Lottie tekintetét le sem lehetett volna onnan
kaparni. És nem hibáztatom őket érte.
– És hamarabb üdvözlitek Chanelt, mint engem!
- Jaj, te, olyan gyerek vagy még! – nevetett fel Lou, majd Liam felé
lépett, mire Liam elengedett és átölelte a nőt.
- Nem látszik, hogy huszonkettő lett – súgta nekem Lottie, mire vigyorogva
bólintottam, Liam meg Lou háta mögött összeszűkített szemekkel nézett ránk.
- Minek titkolni? – nevettem rá Lottiera, majd ő is ölelésbe vonta a
szülinapost. – Boldog szülinapot Liam!
- Köszönöm – kúszott kisfiús vigyor Liam arcára.
- Ajándékokat majd az este folyamán – vigyorgott Lou, és még mielőtt Liam
válaszolhatott volna, Lux felvisított, hogy anyu. A fiúk persze letámadták
szegényt.
Kicsivel később Lux is üdvözölt és édesen átölelt, majd azt mondta, hogy
tetszik neki a fürdőruhám. Nevetve megköszöntem, mivel nagyon aranyosnak
találtam, majd Lottie és Lou rábeszéltek még egy koktélra.
Délben aztán mindenki visszatért a lakosztályába, mivel készülődnünk
kellett a koncertre. Legalábbis a lányoknak. A srácok, pedig még lazíthattak.
Ragaszkodtam ahhoz, hogy Lou és Lottie legyenek a sminkeseim, mint a
legutóbbi alkalmakkor, így miután én lefürödtem, és belebújtam a fehér farmerba
és fekete hosszujjúba kopogtattam Lou ajtaján, aki már jött is hozzám és
Liamhez.
- Lányok, umm, nem tudok segíteni, mert anyuék most hívtak skype –on.
- Semmi baj, menj csak – mondtam mosolyogva Lottsnak, aki bólintott,
megköszönte és már el is tűnt.
- Liam, útban vagy – sóhajtott fel Lou, és körülbelül ezredére szólt
Liamre, aki az ajtóban ült, és nézte Lout, amint foglalatoskodik rajtam. Ennek
részben örültem, és nem is. Mikor megkértem Lout, hogy segítsen a hajamban és
sminkemben előre tartottam, hogy mit fog rólunk mondani Liammel. Bár ez nem
tartott vissza attól, hogy megkérjem.
Aztán nem is igazán örültem annak, hogy Liam itt ül és figyel minket.
Vagyis leginkább engem. Mert hiába
voltak csukva a szemeim, éreztem a tekintetét magamon.
Lou nem árulta el mit csinál, én pedig teljesen rá bíztam magam. Ideges
voltam, és megállás nélkül harapdáltam az ajkam belül. Nem csak a miatt, hogyan
fogok kinézni – habár emiatt igazán nem kellett volna aggódnom –, hanem az este
miatt, noha még az is messze volt. Máris izgultam, hogy Liamnek például
tetszeni fog –e, az ajándékom. Izgultam a miatt, nehogy valaki felvesse a
bulizás ötletét hotelen kívül. Nem szerettem volna, hogy akármi is elrontsa az
estét. És csak reménykedni tudtam, hogy semmi és senki ne tegyen így.
Oké, és talán a miatt is idegeskedtem, hogy Liamnek tetszeni fogok –e.
- De hát az ajtóban ülök! Nem is zavarlak! – válaszolt Lounak értetlenül,
az én arcomra meg mosoly kúszott.
- Jó, de zavarsz.
- Miért?
- Mert.
- Ne már, hagy maradjak. Szeretlek nézni.
- Vagy inkább Chanelt szereted nézni – vágott vissza, majd beállt a csend.
Az arcom tuti vörös volt hála Lounak, és szerettem volna tudni, hogy vajon
Liam hogyan reagált, noha szemeimet mégsem mertem kinyitni.
- Oké, készen vagy csajos! – mondta Lou, én pedig felnyitottam az
érzékszerveimet.
Az ajkaim a rózsaszín egyik gyönyörű árnyalatában pompáztak, az arcom két
oldalt enyhén piros volt a pirosítónak köszönhetően, a szemem erősen ki volt
húzva feketével, így még saját magamat is lenyűgöztem. Alapból hullámos
hajtincseim most szög egyenesen álltak, és nem sűrűn vasalom a hajamat, éppen
ezért is volt olyan furcsa és megdöbbentő a tükörképem.
- Hű – nyögtem ki. – Ez elképesztő – tapogattam óvatosan egy ujjammal az
arcomat, Lou pedig felnevetett, miközben összébb pakolt. – Nagyon köszönöm Lou.
- Igazán semmiség Chan – legyintett Lou. – Nem sokára találkozunk – mondta,
miután mindent a helyére pakolt, és Liam mellett az ajtónál elsurranva el is
tűnt.
Felálltam és Liam felé fordultam. Ekkor már ő is állt.
- Tényleg elképesztően nézel ki – mondta, majd elmosolyodott.
- Köszi – mosolyogtam vissza rá, majd elindultam, mire ő is megfordult,
fogta a széket, és visszavitte a nappaliba.
A szobámba mentem, és belebújtam a kikészített lapos talpú bőrcipőbe. A
nyakamba raktam a nyakláncot, majd a hozzátartozó fülbevalókat pedig a fülembe
akasztottam. Kezemre csúsztattam az arany, fekete színű karperecemet, amit
nagyon szerettem, majd felkaptam a fekete táskát és visszamasíroztam vele a
fürdőbe, hogy a szükséges sminkes dolgokat belerakjam.
A szobába visszatérve felvettem a fehér blézert, lehúztam a telefonomat
töltőről, a hátsó zsebembe csúsztattam – rossz szokás –, majd újból visszacaplattam
a fürdőbe, hogy megnézzem a végkifejlettet.
- Én kész vagyok – álltam meg Liam mellett.
- Gyönyörűbb vagy, mint pár perccel ezelőtt – sóhajtott fel, én pedig
felkuncogtam.
- Badarságokat beszélsz! – álltam lábujjhegyre, ugyanis magas sarkú nélkül
nem érem fel, és megpusziltam.
- Mehetünk? – kérdezte mosolyogva és megfogta a kezemet.
- Igen – bólintottam, majd kiindultunk.
- Liam! Meglepetés! – kiáltotta el magát Niall, mikor is megálltunk az
ajtóban, és szembe találtuk magunkat egy házaspárral, valamint a srácokkal,
Louval, Lottieval és Luxal.
- Anyu, apu! – kiáltott fel boldogan Liam, aztán már a szülei karjai között
volt. Te jó ég, erről nem volt szó!
Kisebb pánik fogott el, miután láttam Liamet a szüleivel. Senki sem
említette egy szóval sem, hogy ők is megjelennek, habár gondolhattam volna.
Hiszen, mégis csak a fiúk szülinapja. Nem tudom, miért hittem, hogy majd nem
jönnek el. Talán mert ezer kilométerekre vagyunk az otthonától? Egy anyukának
ez nem számít.
- Anyu, apu, ő itt Chanel, egy nagyon jó barátom, Chanel, ők itt a szüleim
– mutatott be minket egymásnak, én pedig udvarias mosolyt öltöttem fel az
arcomra.
- Jó estét, örülök, hogy megismerhetem Önöket! – fogtam kezet az
apukájával.
- Szervusz, Chanel, részünkről az öröm! – mondta meleg, bársonyos hangján,
ami kicsit hasonlított Liamére. – Geoff vagyok.
- Szia, drágám – ölelt magához Liam anyukája, amin nem lepődtem meg.
Kedves, és közvetlen volt, akár a fia. – Nagyon örülök, hogy megismerhetlek.
- Úgy szintén – mosolyogtam rájuk.
Ezután Liam újra átölelte a szüleit, ők pedig el sem engedték.
A stadionban aztán megebédeltünk, és míg a srácok járkálva, és két falat között
megálltak énekelni, Lux, valamint Geoff és Karen normálisan ülve ettünk. Lottie
és Lou már belemerültek a munkába, amiből majd csak a hotelbe visszaérve
zökkennek ki, és esetleg akkor esznek, mikor a fiúk már a színpadon vannak.
Mint a legutóbbi alkalomkor, teletömtem Luxot, aki így egy kanapén
fetrengett, és iPad –en Pepa malacot nézett.
Fogalmam sem volt, hogyan kellene beszélgetést kezdeményezni Liam
szüleivel, de ezen nem is kellett sokáig gondolkoznom, mert Liam anyukája
hamarabb lépett szerencsére.
- Na és Chanel, mióta élsz Londonban? Liam mesélt rólad, ám nem sok
mindent, mivel rohannia is kellet. Mondta, hogy nem régen volt neked is a
szülinapod, és nem tudott felköszönteni, mert nem volt semmi ideje. Nagyon
rosszul érezte magát miatta.
- Oh, igen. Nos, bevallom, nekem is rosszul esett, ugyanakkor tudtam, hogy
Liamnek abszolút nincsen ideje, szóval egy részem meg is értette.
- Persze, érthető, hogy rosszul esett.
- De aztán egyáltalán nem haragudtam, mint ahogy ő azt hitte, és képzelte.
Rengetegszer kért bocsánatot – nevettem.
- Miről van szó? – dugta mellém a fejét az említett, és a kezével átkarolta
a vállam, majd kicsit közelebb vont magához.
- Arról, hogy elfelejtetted Chanelt felköszönteni a szülinapján! – mondta
Karen.
- Ajh, anyu, ne már! – temette a fejét a kezei közé. – Nagyon sajnálom
Chanel, ugye tudod?
- Persze Liam, ezt már ezerszer megbeszéltük.
- Nagyon hülyén érzem magam anyu, nem kell, hogy emlékeztess rá!
- Érezed is magad hülyén!
- Jó, de nem volt ideje, és én ezt teljesen megértem.
- Jó aranyom, de te meg iderepültél hozzá, és meglepted a születésnapján!
- Ajj, anyu, tudom, hogy elcsesztem! – nyávogott édesen, nekem pedig kedvem
volt egy hatalmas cuppanós puszit az arcára nyomni. Akadályoztak ebben a
szülei, de később tuti megpuszilom… -
Na, ne égessetek le lécci Chanel előtt – nyomott puszit az arcomra, majd az
anyjáéra is, édesapjának pedig a vállába bokszolt és odébb állt.
- Egyébként nem régóta élek Londonban – válaszoltam mosolyogva a feltett
kérdésre. – Pár éve.
- Hol éltél korábban? – kérdezte Geoff, mire én rá néztem.
- Miamiben – válaszoltam elgondolkodva. Nem lenne szerencsés, ha Liam
szüleinek mást mondanék magamról, mint neki.
- Sejtettem az akcentusod miatt – mosolyodott el halványan. – Bár már nem
annyira észlelhető.
- Én észre se vettem – mondta Karen. – A szüleid is Londonban élnek? –
kérdezte kedvesen. Naná, egy téma, amire
mindenkinek rá kell kérdeznie, és senkit sem hagy nyugodni.
- Nem, ők Miamiben maradtak.
- Szabad megkérdeznem, miért költöztél el?
- Saját lábra szerettem volna állni, valamint London mindig is vonzott,
imádom a várost. Nem volt nehéz kitalálni, hova menjek gimnázium után.
- Akkor most főiskolára jársz? – méregetett Geoff. Ne nézz ennyire ferde szemmel öreg, nincs bennem semmi különös!
- Nem – ráztam meg a fejemet. – Dolgozok. Illetve dolgoztam. Most éppen
nem, de rajta vagyok az ügyön.
- Ó, értjük.
A délután hamar elment. Mikor nem éppen Karenal, vagy Geoffal beszélgettem,
Luxszal játszottam.
Éppen mikor iPad –en játszottunk,
fültanúja voltam egy beszélgetésnek Liam szülei között. Nem mintha hallgatóztam
volna, sőt, erről egyáltalán szó sincs. Ám akaratlanul is meghallottam a
nevemet, ráadásul nem is voltak tőlünk annyira messze, ami azt illeti, eléggé
közel ültek. És hiába suttogtak, hallottam mindent.
Mint ahogy azt sejtettem, Geoff nem igazán szimpatizál velem, és ennek
hangot is adott feleségénél. Egyáltalán nem bántam, mindinkább mulatatott a
tény, hogy félti tőlem a fiát.
Ugyanis Geoffnak nem csak unszimpatikus vagyok, még Liamre is mérges,
amiért ennyire „barátságosan” bánik velem, miközben „szerető” barátnője van.
Képzelem, mennyire szeretheti Liam barátnője őt, ha közben félre lép és még a
„szerelme” születésnapjára sem jön el.
Kíváncsi vagyok, mennyire fogja Liamet befolyásolni az apja velem
kapcsolatban.
Hiába tagadja le, én láttam. Láttam, hogy Liam elérzékenyült, miközben a
rajongók és a srácok elénekelték neki a ’Happy Birthday’ –t. Tudom, hogy
viccelődik velem, és direkt nem akarja bevallani, de nem is bánom. Azt hittem
minden egyes pillanatban elolvadok, amikor ránéztem, úgy örültem neki, hogy
egyáltalán nem szomorkodott a barátnője miatt.
Lottie, Lou, Lux, Karen és én hamarabb leléptünk, hogy a hotelban kibérelt
bárt fel tudjuk díszíteni. Teleraktuk színes lufikkal, kiraktuk a nevét
hatalmas lufi betűkkel és ellenőriztük a tortát a hűtőben, mely sértetlenül
állt a helyén.