[09. - Éreztem a vibrálást kettőnk között]

Omfgg, végre szombat!:3 új rész, remélem tetszeni fog(: Jó olvasást babes.Xx♥

Chanel Adele Sangster

Nagy nehezen összeszedtük magunkat, és elpusztítottunk mindent, amit Liam rendelt.

- Ti nem kívántok valami édeset? Mert én igen – fogta a hasát Niall.

- Hát, ha még süteményt is eszek, elég keményen kell majd edzenem, hogy mindent ledolgozzak – nevettem.

- Menj már, semmit nem kell ledolgoznod! – nézett rám Liam.

- Ja, Liamnek igaza van! De különben mit sportolsz?

- Ó, felülések, súlyzózok – vontam vállat. – Otthon van egy kis termem, bordásfal…

- Király, még nem is mutattad.

- Majd legközelebb – vigyorogtam Liamre.

- Valamint egy héten eljárok bokszolni. Van egy személyi edzőm, és… - nem tudtam végig mondani, mert Liam közbe vágott.

- Úristen, bokszolsz? Komolyan? Én is!

- Tényleg? – húztam mosolyra az ajkaim.

- Aha. Van egy srác, aki időközönként elutazik hozzánk, és akkor szoktam egy –két napot edzeni.

- Ne hazudj, a múltkor egy egész hetet itt volt – szólt közbe Niall fel sem nézve a telefonjából.

- Jó, az egy kivételes eset volt.

- Nos, akkor majd egyszer elmehetnénk közösen.

- Háh, fogadom, hogy Chanel bokszban is megverne! Szóljatok nekem is, megyek nézőként! – rakta el a telóját Niall, és szemtelenül vigyorgott Liamre, aki ráugrott, így birkózni kezdtek az ágyamon.

Miután a srácok lenyugodtak, újra játszani kezdtünk. Ezúttal nem hagytam, hogy Niall beelőzzön, vagy ha mégis megtörtént, akkor is csak egy –két másodpercre, mert után egyből visszavettem a helyemet. Vigyorogva játszottam végig a játékot, és Niall teljesen kikészült a végén.

- Na, jó, kizárt, hogy ennyire belejött volna!

- Nem is. Átvert már az elején – nézett Liam folyamatosan, én pedig felnevettem.

- Honnan veszed Liam?

- Ó, Chanel, ismerlek. Látom a szemedben.

- Hazudsz – motyogtam, miközben az arcom, próbáltam eltakarni. Elpirultam. Megint.

- Nem hiszem el, hogy átvertél – kapta el a lábam, mire felsikítottam.

- Ne, engedj el, nagyon csikis vagyok! – kiáltottam a párnába.

- Ó, hallottad ezt Niall?

- Liam, ne, engedd el a lábam – ültem fel nagy nehezen és a lábam rángattam a kezeiből, ám túl erősnek bizonyult. – Komolyan mondom! – mondtam valóban komolyan, ám az ő arcán a világ legédesebb vigyora terült el, amitől muszáj volt nekem is vigyorognom.

- Hát persze, megint átversz, csak, hogy szabadulj – mondta, én pedig egy nagyot rántottam a lábamon, így az kiszabadult, ám Liam rávetette magát, gyakorlatilag a lábaimon feküdt, így mozdulni sem tudtam.

Visításom töltötte be a szobát, Liam kezei kegyetlenül csikizték a talpamat. Rángatóztam és hánykódtam az ágyon, melyről már Niallt is leüldöztük. Nem hiszem, hogy díjazták a többi szobában lakó vendégek eszeveszett sikításaim, de Liam egyszerűen nem fáradt el.

A szám már fájt a sok nevetéstől, úgy ahogyan a hasam is, és fizikailag teljesen kimerültem a sok ficánkolástól. Azt mondják, hogy néhány ember, halálát okozta a nevetés, ott és akkor úgy festett, hogy én is a közé a néhány ember közé fogok tartozni.

Időközben Niall magunkra hagyott, én a földön terültem el a takarómon feküdve, Liam pedig az ágyamon hasalt, és engem figyelt. Kapkodtam a levegőt, a mellkasom gyorsan süllyedt le, és emelkedett fel. Hallottam saját szívdobogásom, mely már hangosabb nem is lehetett volna. Gondolataimat a bosszú kötötte le, és, hogy Liam mennyire meg fogja ezt bánni.

Aztán megváltozott a szobában a légkör. Éreztem a vibrálást kettőnk között, noha jókora távolság volt köztünk. Még mindig az ágyamon terült el, hason feküdve, fejét az állán támasztotta és engem figyelt, ám amint én ránéztem, már az ablak felé volt fordulva. Fogalmam sincs mi ez, ami tisztán tapintható most a szobában, azt viszont tudom, hogy ez is egy olyan érzés, mely számomra, ha nem is teljesen egészen, de valamelyest új. Valamint azt is tudom, hogy Liam közelében vagyok. Ez pedig mindent megmagyaráz.

Mikor újra rákaptam a tekintetem arcát a matracba fúrta. Síri csend volt a szobában, tekintettel arra, hogy egyikőnk sem mukkant meg. Még mindig gyorsan vettem a levegőt, és úgy éreztem, mintha csak az elektromosságot lélegezném be. Oké, Chanel, ekkora baromságot!

Hatalmas, és erőteljes vonzást éreztem, és kizárt, hogy ő ne érezte volna. Nem hittem volna, hogy vonzódom hozzá, mint férfihez. De csak most döbbentem rá, mennyire is szexi pasi. Kócos hajjal, mackónadrágban, mely hívogatóan lóg a csípőjén, és mintha csak egyre azt sugallaná: „Tépj le, tépj le!” A fekete póló, melyen átütnek, izmai csak vonzóbbá teszi a hatást, és úgy éreztem, hogy csinálnom kell valamit, még mielőtt olyat teszek, amit később, nagyon megbánok.

Felültem, és megigazítottam a hajam, ami totálisan összekócolódott. Nehéz lesz kifésülni.

- Nem igazán akarok felkelni innen – motyogta Liam, mire elvigyorodtam és oldalra biccentettem a fejemet.

- Akkor a földön kell aludnom? – vontam fel a szemöldököm.

- Dehogy, csak vicceltem. Bár tényleg elég nehéz felkelni – mondta, miközben nagy nehezen összeszedte kevéske erejét ahhoz, hogy felüljön.

- Én ilyenkor szoktam visszadőlni – mondtam, mire felkuncogott, és szó szerint kipattant az ágyamból.

- Tessék, ott az ágyad, bár kicsit gyűrödt lepedővel. Segítsek felkelni? – kérdezte, és a kezét felém nyújtotta, amelyet elfogadtam. Amint hozzáértem, mintha az áram csapott volna meg. Éreztem, hogy vibrál köztünk a levegő, és ő is. Szinte már kínosan gyorsan lépett le. – Ha kellenék, csak kopogj át. Reggel találkozunk, jó éjszakát – húzott magához egy igazi mackós ölelésbe, aztán amilyen gyorsan csak tudott, kiiszkolt a lakosztályomból.

Sóhajtva cibáltam le magamról a felsőmet és a mackónadrágomat, majd bújtam a takarómmal az ágyba. Éreztem, hogy nem fog egyhamar álom jönni a szememre, és balszerencsémre, ez be is következett.

Valamikor három óra körül sikerült álomba szenderülnöm, ami miatt tíz óra után ébredtem fel. Szemeimet még fel sem nyitottam, mikor már megéreztem a friss kávé és pirítós illatát.

Felnyögtem és a másik oldalamra fordultam, majd magamhoz öleltem egy párnát, és a lábaimat felhúztam a hasamig. Nem akartam ki kelni, de az illatok annyira jók voltak, hogy végül felnyitottam szemeimet.

Sötétség fogadott a szobában, hála a hatalmas és vastag függönyöknek, melyekre nem emlékszem, hogy behúztam volna. Talán ez is a kávét és reggelit készítő személy lehetett, akiről van egy –két tippem, ki lehet az…

Szemeimmel körbe pásztáztam a szobát, mely rendezettebbnek tűnt, mint mielőtt elaludtam. Lehet nem is Liam van itt, hanem a személyzet a hotelből?

Eszembe jutott a tegnap este. Hihetetlenül jól szórakoztam a két sráccal, aztán az estének olyan hamar vége is lett, mint ahogy az jött.

Kétség kívül a vonzalom miatt, mely kettőnk között lépett fel.

Nem tudom megmagyarázni, mi volt az tegnap este. Egyszer csak éreztem azt a kémiát, ami a szobára telepedett, és el sem múlt addig, amíg ő el nem hagyta azt.

Van bennem egyfajta félelem érzet is. Mi van, ha ez a kis dolog nem múlik el? Tönkre vághat mindent közöttünk? A tegnapi este után igazán nem akarom. Mármint, több ezer kilométerre vagyok az otthonomtól, csak, hogy lássam az egyik barátomat, aki egyre többet és többet jelent számomra.

Arra lettem figyelmes, hogy Liam engem lesett óvatosan, hogy felébredtem –e már. Felé fordultam mosolyogva, és amint meglátta az arcom, ő is fülig elmosolyodott.

- Jó reggelt! – köszöntem elsőnek és a jobb kezemet a fejem alá fektettem.

- Jó reggelt, Chanel. Felébresztettelek? – kérdezte, miközben óvatosan leült mellém.

- Nem, magamtól ébredtem. Te hogy hogy fent vagy már?

- A mostani „szokásomhoz” hamarabb feküdtem le tegnap – vont vállat. – Viszont te mindig ilyen sokáig alszol? – kúszott a pajkosság újra az arcára.

- Általában nem, de tegnap este nem tudtam aludni – csúszott ki a számon, de már nem reagáltam rá annyira, mint eddig. Megszoktam, hogy mindig, minden nem lényegesebb dolog, melyet eddig titkoltam, előtte kicsúszik a számon.

- Ó, és későn aludtál el?

- Azt hiszem fél három, három körül.

- Jól van Csipkerózsika, akkor, ha gondolja, a reggelijét tálalnám.

Elkuncogtam magam és két lábam közé raktam a takarót, ami még így is teljesen befedett.

- Annak örülnék – mondtam, miközben kiment. Kiugrottam az ágyból, kikaptam egy pólót a bőröndből, majd visszahajtottam és visszaugrottam az ágyamra. Belebújtam a pólóba, mely szerencsére egy nem jobb felsőm volt, hanem csak egy sima fehér, és visszarántottam magamra a takarót. Ezzel egy időben jelent meg Liam egy nagy tálcával.

Leült mellém és az ölembe helyezte.

- Hmm, ezt mégis mivel érdemeltem ki? – kérdeztem mosolyogva.

- Csak úgy – vont vállat. – Jó étvágyat! – mosolygott aranyosan.

- Te nem eszel? – vettem fel a palacsintát, és a mézbe mártottam, majd bekaptam egy félbe vágott eper szeletet pár szem áfonyával.

- Már ettem – válaszolt, miközben a szeme végig siklott rajtam. Nos, csak a hasamig, mert a takaró a lábamat takarta. Vajon mennyire vagyok kócos? Valószínűleg úgy festhetek, mint egy boszorka.

- Mhm, köszönöm! – mondtam, miközben lenyeltem egy falatot. – Nagyon régen kaptam már ágyba a reggelit, azt hiszem – kanalaztam bele a yoghurtba.

- Nos, örülök, hogy megleptelek. A kezed hogy van?

- Nem fáj – ráztam a fejem. – Szerintem kötés sem kell már rá.

- Jó, azért az még maradjon legalább ma rajtad, oké? – kijelentette, mintsem inkább kérdezte, és aggódóan mustrált hatalmas barna szemeivel. Imádom, azokat a szemeket!

- Rendben – bólintottam megadóan. Az igazság pedig csupán az, hogy neki nem tudok, nemet mondani.

- Mit szeretnél ma csinálni?

- Őszintén? – kérdeztem vissza, mire mosolyogva bólintott. – Semmit. Tudom, hogy hülyén hangzik, hogy egy idegen városban vagyok, és ki sem teszem a lábam a hotelből, de az, az igazság, hogy nincs kedvem kimozdulni.

- Megkönnyebbültem, hogy ezt mondod. Nekem sincs kedvem menni sehova – nevette el magát.

- Hát akkor azt hiszem, hogy ezt megbeszéltük – vigyorogtam. – Nekem mindegy, hogy mit csinálunk.

Felállt, és az ajtóhoz sétált, mely mellett egy fogas lógott, és egy kis asztal állt, rajta pedig pár hirdetés. Felkapta az egyiket, majd visszajött és elfoglalta a korábbi helyét.

- Nos, elvileg van játékterem, mozi, hm, bowling pálya, benti és kinti medence, edzőterem… - sorolta.

- Oké – állítottam le nevetve. – Van itt mozi?

- Mozivászon, és ma… Ma leadják a Minion –okat! Megnézzük? Lécci, még nem láttam – könyörgött csillogó szemekkel, én pedig tehetetlenül felnevettem.

- Nézzük – bólintottam mosolyogva.

- Tizenegykor kezdődik – mondta boldogan, én pedig oldalra pillantottam a telefonomra.

- Megreggelizek, és… - kezdtem bele, de közbe vágott.

- Átkötöm a kezed.

- Átkötöd a kezem, felöltözök, és tőlem mehetünk.

- Oké – bólintott.

Miután megettem a reggelimet, elmentem fürdeni, addig Liam kint várakozott. Természetesen a hülye fejemmel nem vittem be ruhát, se fehérneműt, így felforgattam a fürdőszobai polcokat egy köntös után, de csak törülközőt találtam. Így hát erősen magam köré tekerve léptem ki, Liam tekintete pedig rögtön megakadt rajtam.

- Umm, elfelejtettem ruhát bevinni – mondtam gyorsan, majd leguggoltam a bőröndöm elé, és ügyeltem rá, hogy a törülköző eléggé takarjon.

Végig éreztem magamon égető tekintetét, és emiatt frusztrált lettem. A fürdőszobában aztán felöltöztem, majd észrevettem a tükörben, hogy az arcom kipirult, a szemeim ragyognak, és úgy érzem magam, mint még soha. Persze, voltam már boldog. Például mikor Damon bevett a bandába, vagy egy –egy nagyon jól sikerült akció után. De ez a boldogság, ami akkor költözik belém, mikor Liammel vagyok, furcsa és más.

Fekete bőr nadrágot húztam a lábaimra, egy fekete kötött pulóverrel, melyen két  fehér csík volt mintaként. Direkt volt kicsit rövidebb a pulóver, így ha felemeltem a kezeimet kilátszódott a hasam. Arany nyakláncot csatoltam a nyakamba, és ’Marc’ órámat Marc Jacobs –tól. Befújtam magam az egyik ’Daisy’ nevezetű parfümmel, majd kipödörtem pilláimat egy szempillaspirállal, és szájfényt kentem az ajkaimra. Hajamat felkötöttem a fejem tetejére egy lófarokba, majd megfésültem, bár így is enyhén hullámos maradt.

Kilibbentem a fürdőszobából, ahol Liam a szoba közepén állva várt rám.

- Nagyon jól nézel ki – mosolygott aranyosan, közben a szemei többször is végig jártak rajtam.

- Köszi – mondtam, miközben lehajoltam a fekete UGG csizmáimért és belebújtam. Lehúztam töltőről a telefont, majd Liam felé fordultam. – Mehetünk – mosolyodtam el szélesen, ő pedig bólintott és az ajtóhoz indult, én pedig követtem.

Amint kiértünk az ajtón felém fordult, és az ajtómhoz tartozó kártyát nyújtotta felém.

- Nálam volt, mivel átjártam a szobámba mikor aludtál, és elvettem, hogy vissza tudjak jönni – magyarázta.

- Oké, semmi baj – mosolyogtam fel rá. – Viszont elraknád még egy kicsit nekem? Nincs zsebem.

- Persze – csúsztatta vissza zsebébe. Ezzel egy időben megcsörrent a telefonja. A homlokát ráncolva vette elő, majd pillantott a képernyőre, és az arca egyből megváltozott. – Ó. Ez Sophia. Fel kéne vennem – nézett rám kínosan.

- Semmi baj, vedd csak.

- De lekéssük a filmet.

- Az nem baj, be tudunk még ülni akkor is, ha elkezdődött – mondtam és magamra erőltettem egy mosolyt. – Addig visszamegyek – fordultam meg, és beiszkoltam a szobámba.

[08. - Különleges dal]

Haiiii mindenkii:3
Új rész végre^^ higgyétek el, nekem a legnehezebb kivárnom újra a szombatot, hogy felrakhassam a részt. Nagyon izgatott vagyok minden újabb fejezetnél, ezzel együtt türelmetlen is.:D Hoznék hét közben is részt, but nem akarom, hogy a stabilan előre megírt tíz fejetem felboruljon, ezért egyelőre még csak szombaton érkeznek a fejezetek. :c Próbálnék minél előrébb írni, de nem igazán sikerül:( but amint összejön, jelentkezek is mondjuk szerdán egy résszel?:3 idk, majd ha ott tartok megtudjátok, csak lennék már ott:( Ohh, ez a rész szerintem egész jó, vagyis nekem tetszik a srácokkal meg minden, soo remélem nektek is bejön:3 jó olvasást!♥Xx.

P.s: MADE IN THE A.M
P.s 2: #prayforparis !!!!:(

Chanel Adele Sangster

- Gyönyörűen tudsz énekelni – szólaltam meg, mikor Liam elhallgatott. Szégyellősen elmosolyodott, én pedig csillogó szemekkel ittam a látványt.

- Látom bevált, mert egészen éber lettél.

- És, a karom sem fáj.

- Nos, akkor duplán megérte. Ugyanis ezt a dalt, még nem hallhatnád – mosolygott kedvesen.

- Nagyon tetszik, énekeld el megint! – kértem, mire ő felnevetett, majd közelebb hajolt hozzám és csókot nyomott az arcomra.

- Különleges dal – suttogta, és fejével nem húzódott el.

- Miért? – kérdeztem, de ő csak mosolygott, majd lassan és óvatosan megcsókolt.

Hirtelen ébredtem meg, ahogy ez már szokásommá vált, azóta, mióta a bűnbandában vagyok. Nem tudom miért, de nekem sokat jelent egy újabb reggelen felkelni, és megbizonyosodni, hogy minden rendben van.

Most viszont, valami furcsa. Ismeretlen helyen fekszem. A nap közben viselt ruháim vannak rajtam. Smink van az arcomon. És Liam egy fotelben ülve, ernyedten alszik.

Felemeltem a fejem, és körülnéztem. A hotel szobában vagyok. Lassan visszatérnek az emlékek.

Liam, a reggelije, Liam barátnője, majd a keze a kezemen, aztán egy tál étel rám borult. Ez megmagyarázza, miért érzek tojás szagot.

Az illatra a hasam is reagál, hangosan megkordult. Ülő helyzetbe tornáztam magam, ám a kezembe nyilallt a fájdalom, mikor megtámaszkodtam vele az ágyon, és felszisszentem.

A fehér gézt viseltem, mely egy helyen már egészen piros volt. Még mindig véreztem.

Jobb kezemmel lelöktem magamról a takarót, és az ágy széléhez csúsztam. Lábaimat lehelyeztem a padlóra, mikor Liam megébredt.

- Chanel! – sietett oda egyből hozzám. – Jól vagy? – ült le mellém, és aggódó tekintettel vizslatott. Éhezésemmel nem törődve az ölébe bújtam, ő pedig szorosan magához ölelt. – Fáj a kezed? – suttogta a fülembe.

- Egy picit.

- Jaj, úgy aggódtam! És annyira megijedtem – sóhajtott, az én arcomra pedig apró mosoly kúszott.

- Volt itt egy orvos? – kérdeztem halkan.

- Igen, aki kiszedte a szilánkokat és bekötözte kezed.

- De már átütött a vér – emeltem fel.

- Tényleg? Mutasd! Ennyire vérzik még mindig? Akkor át kell kötnöm.

Ekkor a hasam hangosan megkordult újra, mire az arcom pírba borult. Jó ég, Chanel!

- Előbb viszont mindenképp eszel! Főztem neked egy isteni levest, anyukám receptje alapján. Hozok egy nagy tányérral, oké? – tolt el kicsit magától, hogy rám tudjon nézni. Aranyosan mosolygott, és hiába, nekem is fülig ért a szám. Ha ő mosolyog, kizárt, hogy én komoly tudjak maradni.

- Te főzted? Mikor? – kérdeztem jobbra biccentve a fejem, mire felkuncogott és derekamnál fogva vissza nyomott az ágyba.

- Miután elment az orvos – mosolygott és puszit nyomott a fejemre, majd felállt, és magamra hagyott.

Hátra dőltem az ágyra, és magamra húztam a takarót. Hihetetlen ez a pasi!

Hihetetlen, mit vált ki belőlem.

Főzött nekem. Liam főzött nekem, mert megsérültem. Miközben ő összerogyik a fáradtságtól. Hiszen az előbb egy fotelben ülve, kényelmetlenül szundított!

Idiótán vigyorogva, és a takarót szorongatva vártam, hogy visszaérjen. Tálcán hozta nekem a levest, egy pohár vízzel, amit az éjjeli szekrényre tett, majd a tálcát az ölembe helyezte.

- Tudok enni, az asztalnál is.

- Nem, te el nem mozdulsz az ágyból! – szorította meg a lábaimat viccelődve, mire szélesen elmosolyodtam.

- De, fürödnöm kell. Bűzlök a tojástól.

- Nem baj – nevetett. – Akkor előbb fürdesz, és aztán kötözöm át a kezed.

- Rendben – mosolyogtam, majd megkóstoltam a levest. – Hmm, ez isteni – sóhajtottam, és kanalazni kezdtem.

- Örülök, hogy ízlik – mosolygott, majd kicsit hátrébb ült tőlem. Ó, ne, engem egyáltalán nem zavart!

- Kérdezhetek valamit? – kérdeztem meg óvatosan, mire ő bólintott. – Mit… mit énekeltél?

- Oh. Az – fordította el a fejét kínosan, és láttam, hogy elpirult. – Ez egy új dalunk volt. Az új albumról, ami novemberben jelenik meg. Elvileg még nem hallhattad volna, szóval… - pont, mint az álmomban.

- Ne aggódj. Köztünk marad – mosolyogtam rá. – Gyönyörű dal volt! Nagyon tetszett! – ettem tovább.

- Tényleg? – kapta fel a fejét.

- Igen! És nagyon szépen énekelsz.

- Hát, köszönöm szépen. Kár, hogy így kellett hallanod először énekelni.

- Inkább az a gáz, hogy egyből ekkora felfordulást okoztam.

- Viccelsz? Te? Te az égvilágon semmit sem csináltál! Chanel, kérlek, ne gondold ezt! Baleset volt. Akármennyire mérges vagyok arra a pincérre, aki megbotlott, ő sem tehet róla. Nem szándékos volt!

Szavai olyan jól estek. Őrültem, hogy tényleg így gondolja.

- Miért a fotelben aludtál? Miért nem mentél át a szobádba? Fáradt vagy Liam, én pedig nem hagylak pihenni.

- Nem akartalak itt hagyni. Jó volt nekem úgy, hidd el!

- Akkor meg befeküdhettél volna mellém – mondtam a szemeibe nézve, mire ő lesütötte azokat. Na, jó, Chanel, túl messzire mentél! – Tényleg köszönöm a levest – tereltem el a témát. – Nagyon finom volt!

- Már meg is etted? – nevetett fel.

- Meg. Nagyon éhes voltam.

- Igazán nincs mit. De, ez még nem volt elég. Mindjárt hat óra, és nem akarom tudni, mikor ettél utoljára rendes ételt. Rendelek, oké?

- Oké – bólintottam mosolyogva, ő pedig elővette a telefonját. – Addig azt hiszem, lefürdök – suttogtam, ő pedig bólintott.

Feltápászkodtam, és a fényűző fürdőszobába vettem az irányt. Megkönnyebbülés volt zuhany alá állni. És bár egy kézzel kicsit nehéz hajat mosni, mégis sikerült.

Koszos ruháimat a szennyes kosárba dobtam, és éppen törülközőt tekertem magam köré, mikor Liam bekopogott.

- Chanel, átugrok a szobámba a telefontöltőmért, mindjárt jövök – hallottam Liam hangját.

- Oké – szóltam vissza. Vártam egy kicsit, míg elment, majd kimentem a törülközőben. Elfelejtettem ruhát bevinni magammal, így jól is jött, hogy átment. Nem lett volna okos azután, a húzásom után egy szál törülközőben parádézni, miután megjegyeztem, hogy mellettem is aludhatott volna.

Kicipzároztam a kofferem, és kikapkodtam a ruhákat, amik a kezem ügyébe akadtak. Szerencsére egyik sem egy kihívó, mély dekoltázsos felső, vagy rövid szoknya, esetleg farmer volt. Fekete, kötött hosszúujjú akadt a kezem ügyébe, és egy szintén fekete ülepes gatya. Elkerülhetetlen UGG fekete mamuszaimat kirántottam alulról, majd egy tiszta fekete csipkés fehérneművel együtt felkaptam mindent a földről, és visszaszaladtam a fürdőbe.

Nyugodtan felöltöztem, vizes hajamat hagytam simán a vállamra hullani. A felső, amit felvettem rövid szabású, így a hasam kint van belőle, ám nem bántam.

Végül pedig azon gondolkoztam, tegyek –e fel sminket. Nem volt kedvem hozzá, arról nem is beszélve, hogy már tuti nem mozdulunk ki, viszont Liam még soha sem látott így. Mármint, smink nélkül, és ilyen itthoni ruhában.

Sóhajtva feladtam, és kicaplattam a fürdőszobából, melynek ajtaját nyitva hagytam, hogy a pára és a gőz, amit magam után hagytam kiszálljon. Liam már az ágyamon ült, és mosolyogva mért végig.

- Gondoltam, hogy ma már nem megyünk sehova, és az előbb is az ágyba parancsoltál, szóval…

- Igen, tökéletesen gondoltad! Mint látod, én is átöltöztem kényelmesebb öltözetbe – utalt a szürke Nike melegítőalsójára.

- Akkor jó – mosolyogtam, és leültem mellé.

- A vacsi nem sokára érkezik. Addig átkötözöm a kezed.

- Oké – bólintottam, ő pedig felállt, majd egy gézzel tért vissza. – Az orvos hagyott itt eleget – magyarázta, én pedig a kezeit figyeltem, milyen ügyesen tekeri le rólam a használt gézt. Ugyan Chanel, nincs ebben semmi ügyesség!

Miután átkötözte a kezem, megkérdezte mit csináljunk.

- Umm, lehet hülye kérdés, de szeretsz videojátékozni? – nevetett fel.

- Egyáltalán nem hülye kérdés! De még nem játszottam – vallottam be, és úgy döntöttem, szórakozok vele egy kicsit.

- És szeretnéd kipróbálni? – kérdezte kedvesen mosolyogva.

- Persze! – mondtam, mire felragyogtak a szemei.

- Akkor áthozom Niallét, és mehet a party!

- Rendben – nevettem. – De Niall nem fogja bánni?

- Biztos nem – mosolygott barátságosan.

- Nos, ha mégis, mondd meg neki, hogy átjöhet ő is játszani. Már, ha van elég konzol.

- Nem olyan rég vett Louis még kettőt, mert sosem tudtunk megállapodni, ki játsszon – nevetett. – Szóval van, és megmondom neki – indult el.

Nagyot fog nézni Liam, ha majd már az első körben megverem – legyen szó bármilyen játékról. Elég gyakran szoktam videojátékozni a barlangban a srácokkal, persze akkor, mikor éppen nem a Minion –okat lesik.

Mindegyikőjük rajong az x –box ért, majdnem minden héten új játékot vesz valamelyikőjük. Kivéve persze Damont. Nem lepődtem meg, mikor Shane azt mondta, hogy Damon még sosem játszott velük. Szerinte ez idiótaság, és időpocsékolás. Nos, Damon így működik.

- Itt vagyok – szakított ki a gondolataim közül Liam, és mögötte feltűnt a szőkeség is. Elmosolyodtam és intettem neki, majd kimásztam a takaró alól és az ágy végébe telepedtem.

- Hogy vagy? – kérdezte Niall, és beljebb jött, míg Liam összeszerelte a plazma tévével a játékot.

- Jól, köszi.

- Szerencsétlen baleset, már az első napodon. Nem fáj a kezed?

- Na, igen. És nem. Vagyis, néha belenyillalik, de ennyi. Nem vészes – mosolyogtam rá, ő pedig fülig érő szájjal bólintott.

- Szóval még nem játszottál?

- A –a – ráztam a fejem.

- Ne aggódj, Liam sem nyomja annyira jól.

- Hah, hát persze! – horkant fel az említett. – Niall, nyugodtan mondd csak el neki, mennyire jó is vagyok igazából!

- Aha, azért verünk el mindig – nevetett fel, én pedig kettejük között jártattam a tekintetem.

- Jól van, Horan, majd meglátjuk! – fenyegette meg játékosan barátját, majd felállt és leült mellém az ágy végébe, és a kezembe nyomott egy konzolt. Niall letelepedett az ágy elé, Liam pedig benyomott egy gombot a konzolom közepén.

- Mivel játszunk először? Vagy már beraktad a cd -t?

- Azzal, ami legutoljára bent maradt – vont vállat Liam.

- Jó, de ne felejtsétek el, hogy nem tudom, hogyan kell kezelni.

- Liam, húzz arrébb, majd én megtanítom, mert te csak a rosszra tanítanád. Béna vagy – ült le a másik oldalamra a szőkeség, én pedig akaratlanul is kinevettem Liamet.

- Pff, jól van – vágott ál durci fejet, melyen még jobban kellett nevetnem.

- Akkor versenyautózunk. Ez amúgy is egyszerű. Ráadásul Liam nem tudja bevenni a kanyarokat – suttogta nekem Niall, én pedig halkan kuncogtam.

- Hallottam ám. Nem vagyok süket! – fonta össze a karjait Liam, én pedig bocsánatkérően ránéztem, noha még mindig nevettem.

Niall elmagyarázta, hogy a kis gombbal, melyből mellesleg kettő is van a konzolon, azok közül a bal oldalival kell irányítani az autót, a piros gombbal fékezni, zölddel pedig gázt adok.

Persze, ezeket már mind tudtam, és alig vártam, hogy a srácok álla a padlót súrolja.

A játék elkezdődött, Niall fényévekre járt tőlünk, míg én Liam mögött mentem, és mindig neki csapódtam, ezáltal rengeteget bénáskodtunk. A harmadik kör kezdeténél azonban, megelőztem Liamet és lehagytam, a sebesség számlálóm már rég kiakadt, akárcsak Niallé, akihez kezdtem közelíteni.

- Héé, lehagytál! – kiáltott fel Liam.

- Bocsi. Azt hiszem ráéreztem.

A játéknak vége lett, Niall az első lett, én a második, Liam pedig utolsó harmadik.

- Ez nem ér! – nyávogott.

- De igeeen! Még egyet! Niall, játszunk még egyet? – fordultam felé.

- Persze! – bólintott.

- Jó! Most mindenkit leverek! – mondta Liam, mikor kopogtattak. – De előbb vacsorázunk.

- Ahh, ez az! Éhen halok! – nyögött fel mellettem Niall.

- Ezen most csodálkoznom kéne? – vonta fel a szemöldökét Liam, miközben az ajtóhoz ment.

Fuldokoltam a nevetéstől. Réges –régen volt, hogy ennyire nevettem volna de komolyan.

Egyszerűen csak vacsoráztunk. De Niall és Liam úgy szívatták egymást, hogy az étel nem egyszer ment cigányútra, annyira nevettem. Liam megjegyezte, hogy csak bajba sodor, előbb a kezem, a nap végére pedig megfolyt.

Hátradőlve a hasamat fogva rázott a nevetés, de nem csak engem, hanem Niallt, és Liamet is. Pontosabban mindketten fuldokoltak, akárcsak én.

Visításunk, nyerítésünk zengte be a szobát, a szemeimből potyogtak a könnyek. Fogalmam sem volt róla, hogy ennyire jól fogom már érezni magam az első estén Liammel, valamint egyik barátjával. Bekötözött karral, ami így estefelé sajogni kezdett, de nem számított. Úgy nevettünk, mintha az életünk múlt volna rajta. 

[07. - Mintha ő lenne hozzám a kulcs]

Heeey mindenki!☺

Végre újra szombat és újabb rész, haha.:3 Növekedett az olvasók száma, melynek nagyon örülök, remélem mindenkinek elnyeri a tetszését a történet!☺Köszönöm szépen a kommenteket, és a pipákat is, véleményezni mindig mindenkinek lehet, nem haragszok meg érte, lol.:D És huh, a mostani résszel kapcsolatban pedig, remélem jó lett, meg minden.:D Lanel, Lanel és Lanel.:3 Jó olvasást!♥Xx.

Chanel Adele Sangster

- Mi a baj, Liam? – csúszott ki a számon azonnal, mire eltűnt a mosolya.

- Hogy érted? Semmi baj sincs – rázta a fejét.

- Látom a szemidben – mondtam halkan, mire említett érzékszervei egy picit elkerekedtek, aztán lehunyta azokat, és a rendezetlen barna hajába túrt.

- Te aztán jó emberismerő vagy – sóhajtotta.

- Meglehet – bólintottam lassan. – De a barátom vagy, és a barátok azért vannak, hogy segítsenek egymásnak. És a szemeid pedig… - kezdtem, de aztán hirtelen hallgattam el, mire újra rám kapta a tekintetét. Majdnem kimondtam, hogy gyönyörűnek találom a szemeit. – A szemeidből pedig könnyen olvasok. Mert, barátok vagyunk – magyaráztam gyorsan.

Erre elmosolyodott, majd magához húzott és újra átölelt. Most már nem csak egyszerűen tudtam, hogy valami nem oké, éreztem.

Mikor elengedett beljebb sétáltunk, és lehuppantunk egymás mellé az ágyra.

- Szóval… szeretnéd elmondani? Szívesen meghallgatlak – mosolyogtam rá kedvesen.

- Na, jó – sóhajtott fel. – Azt hiszem, könnyebb lesz, ha beszélek róla valakinek.

Csendben maradtam, és vártam, hogy folytassa.

- Úgy érzem… hogy Sophia hűtlen hozzám – suttogta.

Ó.

- Liam, biztos vagy ebben? – kérdeztem óvatosan, és a kezemet a vállára raktam.

- Nem, abban nem, hogy tényleg félre lép –e. Abban viszont igen, hogy valami van a hátam mögött, amit eltitkol. Igazából teljesen megérteném – mosolyodott el kínosan. – Folyton úton vagyok, alig látjuk egymást…

- Ez nem mentség, ha igazán szeretne, sosem csalna meg!

- Úgy gondolod? – pillantott fel rám.

- Igen. Nézd, nem sok kapcsolatom volt ez idáig, de ezt még én is tudom. Nem lehet, hogy valamit félre értesz? Miből gondolod, hogy hűtlen? – kérdezgettem lágyan.

Liam szólásra nyitotta a száját, mikor kopogtatni kezdtek.

- Megnézem ki az, és elzavarom – mosolyogtam rá, mire ő bólintott, így felálltam és az ajtóhoz indultam.

A fa nyílászáró mögül három szempár meredt vissza rám.

- Szervusz, Chanel, Harry vagyok – nyújtotta Harry elsőnek a kezét, mivel elöl állt. Zöld szemeiben valami ismerőset véltem felfedezni, de mielőtt az agyam eszeveszett pörgésbe kezdhetett volna, Liam már mellettem termett, kezét a vállamra helyezte.

- Sziasztok – köszöntem lassan felmérve az összes fiút.

- Srácok, hagy mutassam be nektek Chanelt, Chanel, ők itt Louis, Niall és Harry.

- Helló – intett mosolyogva Niall, és Louis csatlakozott hozzá.

- Gyertek beljebb – álltam arrébb, Liammel együtt. Mintha az előbb azt mondtam volna, hogy megnézem ki az, és elküldöm.

A srácok bejöttek egymás után, és fejüket ingatva nézelődtek.

- Na és, Chanel, hogy utaztál? – kérdezte kedvesen Niall, és rögtön feltűnt az az ír akcentus, amelyet már Liam is említett.

- Egész jól – feleltem.

- Mi újság Londonba? – tette fel a következő kérdést Louis, és lehuppant az egyik bőrfotelbe.

- Ó, hát a szokásos – vontam meg a vállam. – Vihar, eső, szürkeség.

- Mióta is élsz Londonba? – kérdezett újra válaszommal nem foglalkozva, mire Liam a karjába csípett, de Louisnak meg sem kottyant. Nem túl kedvesen méregetett, én pedig ártatlanul pislogtam vissza rá. Nincs szükségem, egy ilyen piszkálódó, gyanakvó kölyökre. 
- Lassan hat éve – válaszoltam kimérten.

- Hol laktál korábban?

- Amerikában.

- Ez megmagyarázza az akcentusod, melyet ügyesen próbálsz takargatni. Ott születtél?

- Louis! – szólt rá Liam.

- Mi van? Meg akarom ismerni a barátnőd!

- De egy kihallgató rendőr szerepébe bújva? – sziszegte mérgesen.

- Hagyd csak Liam, semmi gond. Igen, ott születtem. Szeretnél még valamit tudni, Louis? – ejtettem ki lassan a nevét, miközben jobb szemöldököm kicsit megemelkedett.

- Amerikában, pontosan hol laktál, Chanel? – szólított a nevemen, és talán némi gúnyosságot véltem felfedezni.

- Miami –ban.

- Miért költöztél Londonba?

- Mert… - ezen, kicsit elgondolkoztam. Már majdnem kiböktem az igazat. Mi a fasz van veled Chanel? – Mert független akartam lenni – nyögtem ki, részben az igazat vallva. Louis homlokát ráncolva várta a folytatást, én pedig az alsó ajkamba haraptam, és Liamre pillantottam. – A szüleim azt akarták, hogy olyat csináljak, amit én nem akarok – mondtam végül, és elkaptam a tekintetem Liamről, majd összekulcsolt kezeimet tanulmányoztam. Ezzel lezártnak tekintettem a témát, ám Louis azt hiszem, most jött csak igazán lázba.

- Ó, és mit dolgozol, Londonban? – tette fel az újabb kérdést, mikor Liam sóhajtott egyet és rászólt.

- Elég Louis! Mi a szar ütött beléd? – suttogta mérgesen, ám Louis válaszát már nem hallottam. Halványan a másik két fiúra mosolyogtam, majd felálltam, és egy halk ’Bocsánat’ –ot motyogva a fürdőbe siettem.

A tükörbe bámulva aztán rájöttem, hogy nem is olyan rossz ez az ártatlan, megbántott szerep Liam barátai előtt. Talán, elsimítom vele Louis „hamis” kételyeit, arról nem beszélve, hogy imádom ártatlannak hitetni magam. Csak a kis tervem, működjön is, Liam közelében.

Fintor kúszott az arcomra, hiszen eddig Liam légkörében csak új érzéseket tapasztaltam. És a szám, valamint az agyam közti kis kapu, mely az olyan dolgok magamba tartását, melyekről nem kell senkinek sem tudnia, kordában tartja, mindig kinyílódik.

Mintha, ő lenne hozzám a kulcs.

Először majdnem hisztérikus nevetés csúszott ki ajkaim közül, aztán pedig vérben forgó szemekkel felképeltem volna magamat.

Komolyan, Chanel Sangster, életedben nem gondoltál még ekkora hülyeségre.

Miután összeszedtem magam a kisebb sokkból, melybe saját magamat juttattam, visszatértem a srácok közé. Liam aggódóan méregetett a szemeivel, és legbelül vigyorogtam, hiszen totálisan imádtam, hogy így néz.

Visszaültem korábbi helyemre, míg Liam Louis lábába rúgott, melyet természetesen észrevettem, ám úgy tettem, mintha nem is láttam volna.

- Bocs Chanel, az előbbiért – motyogta Louis.

- Tessék? – néztem fel rá bizonytalanul. Igazából tökéletesen hallottam, de ezt nem hagyhattam ki, a sráccal szenben.

- Mondom, bocs, az előbbiért – szólalt fel hangosabban, mire édesen rámosolyogtam.

- Nem történt semmi – rebegtettem a szempilláimat.

A későbbiekben úgy döntöttünk, hogy a felkeltést mellőzve a szállodában maradunk. Liamet elkísértem reggelizni, ahol kettőnk között újra bocsánatot kért Louis nevében, és megkérdezte, nem –e bántott meg.

- Dehogy! – legyintettem. – Betudtam annak, hogy jó barátod, és magam sem értem miért, de csak védeni próbál tőlem. Nem mintha ártani szeretnék neked, vagy valami.

- Igen, valószínűleg ez játszhatott közre, mert nekem egy szót sem bír kinyögni, mikor számon kértem – sóhajtott, és a hajába túrt, aztán pedig a kávéjába kortyolt, és ugyanígy tettem én is az enyémmel. – De igazából Louis egy roppant jó fej srác! Hiszem, hogy megtaláljátok majd, a közös hangot – mosolygott, én pedig szintén így bólogattam.

- Azt remélem. De most ne beszéljünk erről! Félbe szakadt egy beszélgetésünk, melyet nem tudok kiverni a fejemből. És szeretném, ha kiöntenéd nekem a szíved, mert láthatólag, nagyon elnyomnak a Sophiával kapcsolatos kételyeid.

- Komolyan? Ennyire látszik rajtam?

- Igen – bólintottam megerősítve szavaimat.

- Azt hiszem, hogy minden nap törik egy kicsit a szívem. És nem tudom, mivel szolgáltam rá erre a helyzetre! Tényleg, annyira jól megvoltunk. De az száz százalék, hogy elhidegült tőlem. És kétségbe vagyok esve emiatt. Mert fogalmam sincs, hogyan szerezzem vissza azt, ami köztünk volt.

Igazából nem szerettem Liamet hallgatni, a kisiklott szerelmi életéről. Komolyan, dühbe gurultam az ismeretlen lány miatt, aki még Liam barátnőjének mondhatja magát. Egy ilyen kedves, aranyos, romantikus srácot megcsalni? Becsapni, átverni, megalázni? Csakis egy hülyének juthat eszébe, az ilyen.

Mindegy, a lényeg az, hogy már most szívből gyűlöltem a csajt, pedig még csak nem is ismertem. És tudom, hogy ez nálam így is fog maradni. Mert ilyen vagyok. Akkor sem fogom kedvelni, ha esetleg kiderülne róla, hogy mégsem hűtlen Liamhez, akkor pedig pláne nem, ha össze is töri, Liam szívét.

Hű, Chanel, mióta izgat téged Liam szíve épen, avagy összetörten?

- Figyelsz rám? – rakta Liam a kezét az enyémre, én pedig megráztam a fejem, s újra rá emeltem a tekintetem. Észre sem vettem, hogy idő közben már a pincér is járt itt, és előtte ott volt a pompás reggelije. Fenébe, én miért nem rendeltem magamnak?

- Ne haragudj! Csak elgondolkoztam.

- Hát azt látom – nevetett, miközben bekapott egy falatot, a velem szemezgető omlettjéből. – Min gondolkozol? – kérdezte, én pedig beszívtam az alsó ajkamat.

- Csak ezen az egészen – kalimpáltam pluszban a kezeivel, hogy megértsen. – A barátnődön – vallottam be. – Ne haragudj, de bosszant, amit veled művel. És sajnállak – szorítom meg a kezét, ami még mindig az enyémen pihen az asztalon.

Belülről elolvadok a mosolytól, mely ebben a pillanatban csakis nekem szán, ám ezt a gyönyörű pillanatot a pincér szerencsétlenkedése szakítja meg, mikor felénk közeledve megbotlik, és rám borítja a tálcát, ami a kezében volt.

- Te jó ég! Jól vagy, Chanel? – pattant fel Liam és már mellettem termett. A tányérok, és poharak szilánkosra törtek, a kezembe pedig tompa fájdalom nyilallott. – Nem lett bántódásod? A szilánkok nem vártak meg ugye? – guggolt le elém, én pedig a bal kezemre emeltem a tekintetem, melyből ömlött a vér. Rosszul vagyok, a vértől. – Úristen! – kiáltott fel Liam. – Basszus Chanel! Valaki, gyorsan kötszert! – kiáltotta, és a teremben egy perc alatt lett hatalmas felfordulás. – Héhé, igyál ebből – nyomta elém a pohár narancslevét. Lassúakat kortyoltam, majd fintorba torzult az arcom, a fájdalom a karomban, egyre erősödött. – Hol van már az a kötszer? – kiáltott fel megint. – Chanel, mondj valamit – szorította meg a combomat.

- Liam – nyögtem ki.

- Minden rendben lesz, Chanel! Itt vagyok!

Tekintetem újra a karomra tévedt, mely iszonyatosan fájt, a vér pedig továbbra is ömlött. Epét éreztem a torkomban, ám visszatartottam azt, ami feltörni készült, és újra Liam gyönyörűséges szemeibe bámultam.

A kötszer megérkezett, Liam pedig egy fehér törülközővel fogta át a karom, melyet hamarosan be is ivott a piros folyadék. Elfordítottam a fejem, nem bírtam odanézni, amint megnézi a sebet.

- Hívjanak mentőt! – hallottam Liam rideg, aggódással megtelt hangját.

- Ne – leheltem, majd visszafordítottam a fejem. – Ne! – kértem újra. – Nem kell mentő – erősködtem.

- Chanel, de kurvára kell! Nagy szilánk van a karodban, és ehhez kell egy orvos! – csattant fel.

- Nem akarok mentőt. Nem akarok felhajtást – magyaráztam szemeibe nézve, és láttam rajta, hogy elgondolkodik.

- Hívjanak egy orvost, most! – mondta keményen, és nem szakította meg a szemkontaktust. – Igyál még – nyújtottam elém újra a narancslevet. Hangja ezúttal lágy volt. Engedelmeskedtem, és meglepően jobban éreztem magam az újabb korty hideg, zamatos narancslé után.

Le akartam feküdni. Minden, amire abban a pillanatban vágytam, az, az volt, hogy egy puha ágyban feküdhessek, és gond nélkül lehunyhassam a szemeimet.

És Liam, mintha a gondolataimban olvasott volna, a törülközőt a karomhoz szorítva állt fel, majd húzott finoman talpra. Villámgyorsan takarította le rólam az ételmaradékokat, majd két szempillantás alatt már az ölében voltam, és úgy tartott, mint egy csecsemőt.

Fejemet hálásan a mellkasának döntöttem, és lecsuktam a szemeimet. Tompán érzékeltem a hangokat, hallottam, amint feltűnt Louis, és Niall. Louist az erős akcentusáról, mely azt hiszem egy életre a fejembe vésődött, Niallt pedig a cuki ír akcentusáról ismertem fel.

Éreztem, amint Liam megy velem, hallottam, ahogy válaszol a fiúknak, de már nem értettem semmit a beszélgetésből. Azt hiszem, éber voltam még, de ugyanakkor eszméletlen is.

- Chanel! Chanel, térj magadhoz!

Előbb Liam hangját érzékeltem, majd kezeit az arcomon. Aztán a puha környezetet, mely körbe vett.

Ágyban feküdtem, egy nagyon kényelmes ágyban. És nem akartam felnyitni a szemeimet. Csak aludni akartam, és édeset álmodni.

- Chanel! Chanel, kérlek! – rázogatott Liam, nekem pedig felnyitódtak a szemeim. – Ah, hála az Istennek! Ne csukd le a szemeid, jó? Ne veszítsd el az eszméleted! Én vagyok az Liam. Mindjárt megérkezik az orvos! Mivel tarthatnálak ébren? Ó, Istenem – szitkozódott halkan. Majd egy angyali hangot hallottam meg énekelni. Szemeim újra kinyitódtak, és azt láttam, hogy Liam szája mozog, és azt az angyali hangot hallottam, mely belőle jött. Hű, sosem hallottam még énekelni!

Mosoly kúszott az ajkaimra, és megpróbáltam nem elaludni. Hallgatni akartam Liamet, lenyűgözött az énekhangja. Majd a dalszövegre koncentráltam, hogy fent maradjak.

Mondanom sem kell, nem ismertem. Az ajkaimra csak még nagyobb mosoly kúszott, mikor már másodjára kezdett a refrénbe. Borzasztóan tetszett, és azt akartam, bár sose hagyná abba az éneklést.

Hangja egyre hangosabban, és hangosabban töltötte be a szobát. Egyik keze az enyémen volt, másik pedig az arcomon. Elfeledkeztem az alvásról, bár szemeim csukva voltak, és csak néha nyitottam fel. Arcomon folyamatosan mosoly ült, ahogy hallgattam a mellettem ülő srácot. Erőteljesen énekelt, beleélte magát, közben pedig végig engem nézett, és szorított egyet, kettőt a kezemen. Ez is segített, hogy fent maradjak.

A fájdalom is elmúlt, csak Liam letétezett, a hangja, és a dalszöveg. 

Nobody, nobody.

[06. - Liam, és a pár napos kirándulásom]

Hello guuys!:)

Ah, végre, szombat, új rész, yee!:3 Gondolom ti nem vártátok a hétvégét, tekintve, hogy már csak két napotok maradt így a szünetből, but én a héten, vagyis szerdától iskolában voltam, és alig vártam, hogy végre itthon legyek egy kicsit nyugiban, lolz. És végre a rész, amire már vártam. Vagyis azt hiszem kicsit kezdenek beindulni a dolgok Lanelal (Liam+Chanel, haha:3) kapcsolatban. Legalábbis én izgatott voltam mikor írtam, és most is az vagyok, hogy vajon tetszeni fog -e. Ó, igen, amit még szerettem volna, az az, hogy meg van a blog első díja.:o Wow, nagyon szépen köszönöm ~Crystal -nak ((nevére kattintva megtekinthetitek a blogger profilját(:)). Nem igazán szoktam kirakni a díjakat, vagyis egy időben kiposztoltam, but már nem igazán van rá időm még ilyenre, soo inkább fordítom azt az időt a részek írásába. Remélem nem gond!:) Ó, és a turné utolsó napja.:( Mit csinálunk egy évig a srácok friss koncert képei nélkül?:(( But megérdemlik a pihenést.:3♥Ó, és boldog Halloweent.:D Pipáljatok, véleményezzetek a rész alatt, akkor is, ha nem tetszik, lolz. Jó olvasást!Xx.

Chanel Adele Sangster

Arrébb mentem, vissza a konyhába, ám a föld tiszta liszt volt, így mielőtt még beleléptem volna, felszaladtam az emeletre.

- Szia, Zayn.

- Mit csinálsz, drága? Otthon vagy?

- Ami azt illeti igen, és egy barátnőm itt van nálam…

- Ó. Azért hívtalak, mert unatkozom, és azt gondoltam, átmennék, vagy átjöhetnél.

- Sajnos, most nem jó, Zayn. De holnap felhívlak.

- Oké. Akkor holnap. Legyen szép estéd! – mondta még a telefonba, én pedig az ajkamat rágcsálva kinyomtam és visszacsúsztattam a hátsó zsebembe a telefont.

Visszamentem a lépcsőn, ám Liam még mindig a fürdőben lehetett, így neki láttam felseperni, és felmosni a konyhakövet, amit összepiszkoltunk.

Mire végeztem, Liam is megjelent, majd folytattuk a főzőcskézést, vigyorogva, egymást szívatva.

  

2015. július 18.

A telefonom csengésére ébredtem. Kinyomtam az ébresztőt, majd megdörzsöltem a szemeimet és felültem.

A szobában sötétség, és csend honolt, csak én csaptam némi zajt, mikor lelöktem magamról a takarót.

Magam sem hiszem el, de komolyan Kanadába repülök. Ami még hihetetlenebb, az a miértje. Hogy, miért repülök szülőföldem szomszédos országába, ahova álmomban sem képzeltem volna, hogy utazni fogok. A válasz pedig egyszerű.

Liam.

Azon az estén, mikor átjött főzni, akkor töltöttünk együtt hosszabb időt tíz percnél tovább, utoljára. Utána próbálni járt, majd visszarepült Californiába, hogy folytassa a bandatársaival való turnézást. És ezután is sűrűn beszéltünk. Kettő –háromnaponta kommunikáltunk telefonon, röviden beszámolt a koncertekről, boldogan mesélte, hogy melyik városban vannak éppen, és, hogy a rajongói mennyire, de mennyire csodálatosak. Mosolyogva hallgattam mindig végig, mert egyszerűen jókedvre derített akárhányszor, amikor hívott, és mindig megnevetetett, még telefonon keresztül is.

Közel kerültünk egymáshoz, és azt hiszem, igazán jó barátokká váltunk. Nem egyszer éreztem azt, hogy talán több is van közöttünk, mint egy jó barátság, ám az érzést, és a gondolatát, hogy lehetséges lehetne, mindig, azonnal elhessegettem. Liamnek van barátnője, nekem pedig ott van a bűnbanda. Nem lehet több köztünk Liammel, mert ő híres. Én pedig bűnöző vagyok. És, ha a kettőt összevetik, az egyenlet végére, mindig a lebukás jön ki. Mindig.

Mikor felvetett az ötletet, hogy mi lenne, ha utánuk utaznék, és vele töltenék pár napot, akkor is rögtön Damon, és a többiek ugrottak a szemem elé. Majd ők, mint mikor a tanárnő letörli a táblát az iskolában, úgy halványultak el a srácok is a szemeim előtt, majd erősödött fel Liam, és a pár napos kirándulásom.

De természetesen nem bólintottam rá rögtön, ujjongva.  Időt kértem, hogy hagy gondoljam át, mire azt kérdezte rögtön, hogy dolgozok –e, ami miatt nem tudok menni hozzá. Nemmel válaszoltam, magam sem tudom miért, pedig ez igazán jó kifogás lett volna arra, miért ne menjek. A helyzet viszont az, hogy menni akartam.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hatott meg szomorú, kérlelő hangja a telefonban, és hogy nem képzeltem magam elé, hatalmas, gyönyörű barna szemeit, és telt ajkait, melyeket most, a majdnem visszautasításom miatt lebiggyesztett.

Az elkövetkezendő napokban tehát megkaptam a feladatomat; mit találjak ki Damon, és a többiek számára, mégis miért repülnék el Kanadába. Liam teljesen izgatott lett, mikor a következő beszélgetésünkkor arról kérdezősködtem, hogy mégis hogyan gondolta ezt az egészet. Azt mondta, hogy tizennyolcadikán repülhetnék Edmontonba, majd akkor jönnék vissza, amikor csak szeretnék. Ezer dolgot felsoroltam, hogy miért ne mehetnék, mármint, hogy a barátainak nem baj –e, megengedik –e egyáltalán, satöbbi, ám ő mindent biztosított, így hát elvileg, szabad a pálya. Utána el kellett döntenem, hogy meddig maradok. És mivel egy hét múlva ők átlépik a Kanada és az USA közti határt, nyilvánvaló volt számomra, hogy egy hét, plusz egy fél napnál tovább nem fogok maradni.

Aztán jött a következő probléma. Liam ragaszkodott hozzá, hogy majd ő fizeti a repülőjegyet és a szállást. Rögtön tiltakozni kezdtem, és nem is engedtem, hogy foglaljon nekem jegyeket. Végül aztán megegyeztünk, én vettem a repülőjegyeket, ő pedig a szállásomat.

Végül pedig be kellett adnom a srácoknak, hogy miért tűnök el egy hétre. Büszke voltam magamra, amiért bevették, az idióta mesémet egy férfiről, akivel mostanában összejárok, és azért kell elutaznunk, mert felesége van, és mert nyugodtan szeretnénk együtt tölteni egy kis időt. Azt nem árultam el, hova készülök, mondván én sem tudom, és meglepetés lesz. És mivel a srácok úgy döntöttek, hogy hanyagolják egy rövid időre a munkával való foglalatoskodást, így gyakorlatilag mindenki szabadságra megy.

Feltápászkodtam az ágyból és egyből a fürdő felé vettem az irányt. Vettem egy forró zuhanyt, utána pedig öltözködni kezdtem. Halványkék farmert vettem fel, egy vékony, szürke felsővel, és szintén szürke szövetkabátot készítettem ki hozzá. Szokásos sminket tettem fel, majd felhúztam a fekete bokacsizmám, kifésültem a hajam és hagytam szabadon hullani a vállamra és a hátamra. Telefonomat lehúztam töltőről, zsebre vágtam, majd keresztülszeltem a szobát, és bezártam az egyik ablakot, amelyik ki volt nyitva. Ezután a kezemre vettem a táskámat, melyet felviszek magammal a repülőgépre, megfogtam a bőröndöm és leindultam a szobából. Az előszobában hagytam a bőröndöt, ráraktam a táskát, majd felszaladtam még az emeletre, és körbe jártam azt, hogy mindenütt be van –e zárva minden ablak, majd leszaladtam a hátsó ajtóhoz, benéztem a pánikszobába, majd visszamentem a földszintre. Ott is bezárkoltam mindent, majd az előszobában lévő kis szobába, mely a cipős gardróbom lenne, kinyitottam a falban lévő kis dobozka ajtaját, és bekapcsoltam a riasztót. Fogtam a bőröndöt, és kimentem, majd a kapu zárat is ellenőriztem, aztán pedig a taxira vártam, amit még tegnap este rendeltem ide négy negyvenötre.

Fél hat előtt pár perccel már a reptéren voltam. Mivel kába voltam a koránkeléstől, úgy gondoltam, nem árt, ha veszek valami cukorbombát. Erre a szerepre tökéletesen alkalmas lett volna egy liter coca cola, a McDonald’s –ból, ám azt egyáltalán nem kívántam, és nem is igazán kedveltem a szénsavas üdítőt.

Így a Starbucks –ba tértem be, és vettem egy jókora adag Java Chip Frappuccinot. Az eladó lány kedvesen megkérdezte, hogy mit írjon a pohárra, mire én elmosolyodtam, és azt mondtam, hogy Liam.

Az út alatt zenét hallgattam, és szívesen aludtam is volna, de egyedül, közterületen nem fogok elszunyókálni. Ki tudja, mikor lopnak meg.

A leszállás közeledtével azt vettem észre magamon, hogy izgulok. Nem értettem miért. És csodálkoztam is magamon. Miért izgulok? Sosem izgultam. Semmi miatt. Ez megint egy olyan érzés, ami számomra új.  Megint egy újdonság Liammel kapcsolatban.

Edmontonban, ahogy az előrejelzés is mutatta hideg volt, szörnyű széllel. Az ég felhős volt és szürke. Lehajtottam a fejem, és a táskám fülét szorongatva elhagytam a repülőt. Áldottam az égieket, amiért elől ültem, és gyorsan le tudtam szállni a gépről, hiszen így előbb bejutottam az épületbe, ahol össze kellett szednem a bőröndöm. Nos, ez még egy hatalmas feladatnak bizonyult.

Aztán végül hamar meglett a kofferem és boldogan indultam kifelé. Ezután jött életem leghosszabb sorban állása, hiszen meg kell bizonyosodnia az őröknek, hogy engedéllyel léphetek be az országba. A nyakam elzsibbadt, és a hátam fájt a sok üléstől, de tudtam, hogy ez mind megéri, amikor végre újra láthatom Liamet.

Ahogy sorra kerültem az ajkamba harapva nyomtam a pasas orra alá a személyigazolványom, melyen én látszódtam még frufruval, csak éppen más név állt rajta. Imádom ezeket az áll neveket! Mindig én találom ki őket, azokból a nevekből, amelyek tetszenek. Madison Liberty. Az egyszerű és a különleges keveréke.

- Üdvözlöm Kanadában, Miss Liberty – biccentett az ember, majd visszaadta a kis kártyácskát, én pedig már ott sem voltam.

Átérve a kapun, rengeteg emberrel találtam szembe magam. Hirtelen azt sem tudtam, hogy kit kellett keresnem, így hát félre álltam, elővettem a telefonom és csekkoltam Liam utolsó üzenetét, ahol is megosztotta velem, hogy kit kell keresnem. Miután tökéletesen az agyamba véstem Paddy kinézetét, eltettem a készüléket, és már kicsit több eséllyel próbáltam megtalálni a biztonsági őrt.

Győztes mosolyra húztam a számat, amikor tekintetem megakadt egy táblán melyre „Miss Sangster” volt írva, elég nagy betűkkel. Kikerülve az előttem lévő embereket, végül eljutottam Paddyig, aki mosolyogva köszöntött.

- Jó napot Miss Sangster!

- Szia Paddy! – tegeztem le rögtön, és kezet fogtam vele. – Kérlek, szólíts Chanelnek.

- Rendben Chanel. Mehetünk?

- Igen.

- Vihetem a bőröndöd? – kérdezte udvariasan, és, ha már ennyire figyelmes volt, nem akartam elutasítani. Odaadtam a neki a kofferem, amit megemelt, s úgy indultunk ki az emberek kavalkádjából.

Nem sokára egy fekete furgonba szálltam be Paddy mellé, aki még a csomagtartóba helyezte a bőröndöm és beült mellém. Elindultunk és én bekötöttem magam.

- És, jól utaztál Chanel?

- Igen, a gépen minden jó volt. Csak hosszú az út.

- Hát az biztos. De ne aggódj, Liam biztos nem fog városnéző túrára vinni. Ki van purcanva ő is – nevetett.

- Hát azt meghiszem! – mosolyogtam a mellettem ülő férfira, és nem tudom miért, de örültem neki, hogy egy ilyen kedves ember vigyáz Liamre.

Ezután még beszélgettünk pár semleges témáról, például az időjárás, ami szörnyű nyárhoz képest, hogy Londonban is ugyan ilyen a helyzet és a többi. Közben én az ablakon bámészkodtam. Természetesen jártam már Kanadában, voltam már a Niagara –vízesésnél is, ám túl kicsi voltam rá, hogy emlékezni is tudjak.

Izgatottan doboltam az ujjaimmal az ajtó oldalán, mikor bekanyarodtunk a hotel hátsó bejáratához.

- Elől van egy pár rajongó, így Liam kérte, hogy hátul menjünk be – tájékoztatott Paddy, mire én egy bólintással jeleztem, hogy értem. Leparkoltunk, én pedig már ugrottam is ki a kocsiból. Paddy kivette a bőröndömet, majd együtt indultunk be.

- Gondolom, be kell jelentkeznem? – kérdeztem tőle, aki bólintott, így hát a recepció elé araszoltunk.

- Itt megvárlak – állt meg kicsit arrébb Paddy mosolyogva, mire én bólintottam és a pulthoz léptem.

- Jó napot! Liam Payne már foglalt nekem egy szobát, Chanel Sangster névre.

- Pillanat, máris keresem – ütött be valamit a komputerébe, én addig kicsit körbe pillantgattam, de nem volt nagyon időm mindent megszemlélni, mert a recepciós nő, már meg is szólalt. – Meg is van. Hetvenes szoba – csúsztatta elém a kártyát, amivel gondolom, az ajtó nyitódik. – Még ide szeretnék kérni egy aláírást, hogy átvette a kártyát, és birtokba foglalta a szobát.

Aláírtam a pontozott vonalon, majd megköszöntem és Paddyhoz mentem.

Beszálltunk a liftbe, és Paddy megnyomta a harmadik emelet gombját. Az alsó ajkamat rágcsálva vártam, hogy a lift a harmadik szintre érjen. Mikor kinyílt, az ajtó, egy hosszú folyosót pillantottam meg. A lámpák gyéren világítottak, bár nem volt szükség rá.

- Itt a szobád, Liamé pedig ez az – mutatott az én ajtóm mellé. Tehát egymás mellett vannak a szobáink.

- Szuper, köszi. Előbb lerakom a bőröndöm.

- Rendben – intett, én pedig lehúztam a kártyát, és kinyílt az ajtó. Gyönyörű lakosztályt kaptam, és már megbántam, hogy hagytam Liamet, hogy kifizesse.

Becsuktam az ajtót és beljebb sétáltam, a bőröndöt középen hagyva körül néztem. Ekkor kopogtattak az ajtón, mire megfordultam, elmosolyodtam és visszasiettem. Kinyitottam, és ott állt előttem Liam egy alsóban és fekete pólóban.

- Chanel! – kapott az ölébe, mire én nevetve átöleltem a nyakát. – De jó, hogy itt vagy! – mormolta, és végigsimított a hátamon.

- Én is örülök! – mondtam mosolyogva, majd kis idő után eltolt magától és végig mért.

- Jól utaztál? Minden oké?

- Igen, persze.

- Tényleg, úgy örülök, hogy eljöttél – ölelt magához megint.

- Én is Liam!

- Tetszik a lakosztály? Én itt vagyok melletted Louissal.

- Igen, már Paddy mondta.

- A repülőn minden rendben volt?

- Igen, persze.

- Hosszú volt, ugye?

- Eléggé… De ez nem érdekes, te mesélj! Ha nem jöttem volna biztos aludnál egész nap! Nem vagy fáradt?

- De, az vagyok, de hát ez ezzel jár.

- Meddig is tart a turné?

- Október harmincegyig.

- Uh. És addig haza sem jössz?

- Nem tudom Chanel, biztos lesz majd egy –két nap, mikor hazautazhatunk.

- Ja, értem – bólogattam.

- De most is, csak huszonegyedikén lesz koncert, szóval addig pihenhetünk.

- Ó, oké.

Szélesen mosolygott, ám valami mégsem volt olyan, mint mikor otthon találkoztunk, és rám mosolygott. Lehet a fáradtság miatt, de mosolya nem ölelte körbe az arcát, mint általában, a tekintete pedig olyan… szomorú volt? Liam szomorú?