[II. 17. - Sikerülni fog]

Halihalloo,
oiiii Shane és újra a láthatáron és ezzel egy újabb lavina indul meg! De többet nem mondok, különben még elspoilerezem az egész részt. ;) Köszönöm szépen az állandó visszajelzéseiteket, nagyon jól esnek!:) Imádom olvasni a kommenjteiteket, amiben leírjátok a véleményeiteket, vagy akár kérdéseket tesztek fel nekem. Mindre válaszolni szoktam, szóval, ha valakit érdekel, visszakukkanthat az előző részek alá! ^^ Jó olvasást! Xx♥

Chanel Adele Sangster

- Te mi a szart keresel itt? – Liam hangja keményen csattant, az előszobában mindenki felkapta rá a fejét.

- Liam… - dadogtam, míg a kezemet az övére csúsztattam a csípőmön nyugtatás képen.

- Figyelj Liam, beszélnem kell veletek. Nem akarok balhét. Tényleg. Muszáj beszélnünk – mondta Shane, az én tekintetem pedig újra ráugrott, utána az értetlen Niallre, majd a vörös hajú csajra.

- Ti ismeritek egymást? – kérdezte Niall, Liam szorítása pedig szorosabb lett a csípőmön.

- Nem érdekel, mi mondani valód van. Ajánlom, hogy nagyon gyorsan… - kezdte újra Liam, mire Niall közénk sétált és kinyújtotta felénk és Shane felé is a kezét.

- Hé, Liam, haver, csigavér! Mi a probléma?

- Öt percet kérek – mondta Shane.

- Felmehettek az emeletre beszélni – ajánlotta fel Niall.

- Öt percnél többet nem kapsz – morogta Liam, mire Shane bólintott. – Utána pedig elhúzol innen és soha többet vissza sem jössz.

- Héj, ő a bátyám! – kiáltott fel felháborodva a vörös hajú csaj.

- Semmi baj Jen – intette le kedvesen mosolyogva Shane. – Mindjárt jövök – mondta neki, aztán elindult felénk, mire Liam is megmarkolta a kezem és elkezdett az emelet felé húzni. Az alsó ajkamat rágcsálva mentem mögötte, miközben Shane lépteinek a zaját hallgattam. Vajon mit akarhat mondani?

Liam benyitott Niall dolgozó szobájába, aztán a szoba közepén szorosan maga mellé húzott és egy kicsit még be is tolt maga mögé, amin muszáj volt mosolyognom. Elképesztően édes volt, hogy mennyire megakart védeni, noha Shanetől kétlem, hogy kellene.

Shane becsukta maga mögött az ajtót, aztán felénk fordult és felnézett ránk. Egy kis mosoly rajzolódott ki az arcán és kíváncsian mustrált a szemeivel.

- Jó téged látni Chanel – mondta.

- Inkább azt mondd, amit mondani szeretnél – mordult rá durván Liam. Shane mély levegőt vett, aztán a hajába túrt, és újra rám siklott a tekintete.

- Taylor az – mondta visszafojtott hangon. – Bosszút akar állni… rajtad, rajtatok.

- Tessék? – kérdeztem vissza döbbenten. – Már őt is kiengedték?

- Nem, de még megvannak a kapcsolatai és hidd el nekem Chanel, használja is őket. Még a börtönben, láttuk egymást és beszélgettünk. Elmondta, hogy bosszút akar rajtad állni, amint kijöttél a börtönből. Aztán a múlthónapban a fülébe jutott, hogy megint együtt vagytok. Ez nem sokkal a szabadulásom előtt volt. Azt mondta, hogy valahogy kényszeríteni fog titeket, hogy fizessetek neki egy jobb ügyvédet, aki majd kihozza a börtönből, aztán…

- Aztán mi? – kérdeztem vissza sürgetően.

- Aztán megöli Liamet, téged meg visszajuttat a börtönbe.

- Hát ezt nem hiszem el – suttogtam.

- Chanel, nem fárasztanálak titeket ezzel, ha nem tudnám, hogy komolyan gondolja. Én ott voltam vele, mikor kitervelte az egészet. Nyíltan nem mondta ki, de végig tudtam, hogy számít rám a bosszúban. Tudta, hogy ki fognak engedni, úgy hogy utánam küldött néhány felbérelt embert, de elmenekültem előlük. Gondolom azért, hogy befogjon a kis tervéhez. Van hatalma, még a börtönből is. Szerintem valaki szívességet tesz neki régebbről és emberekkel látja el.

- Az a valaki emberek helyett fizethetné azt a kiváló ügyvédet, akivel kijuthatna a börtönből – vágtam közbe.

- Hát nem teszi. Kérlek, figyeljetek oda magatokra és a barátaitokra. Taylor bármire képes és nem lát tisztán. Teljesen megbolondította a bosszú. Volt ideje rá, hogy alaposan és tökéletesen kitervelje.

- Kösz Shane, hogy figyelmeztettél minket – mondtam. – Oda fogunk figyelni.

- Úgy érted elmegyünk a rendőrségre – vágott közbe Liam.

- Feltéve, ha a rendőrség komolyan veszi két korábbi büntetett elméletét – pillantottam Liamre, aki tágra nyílt szemekkel nézett vissza rám.

- Hogy érted, hogy komolyan vesz? Ez kurvára nem játék Chanel, muszáj, hogy komolyan vegyenek!

- Igen, tudom – bólintottam. – És amúgy… minden oké, veled? – pillantottam vissza Shanere.

- Um, aha – bólintott. – A húgomnál dekkolok, amíg lesz egy pénzem saját lakásra. Már dolgozok is. Egy autószerelőnél.

- Ez király! Sok sikert! – mosolyogtam rá.

- Köszi. Örülök, hogy megint együtt vagytok. Mi történt az arcoddal?

- Hat év jó magaviselet – vigyorodtam el, mire ő is. – És hogy találtál minket? Egyáltalán, hogy kerülsz ide?

- Hát, mint kiderült, a húgom ismeri Niallt, és gondoltam, hogy itt lesztek a bulin, amire ő is hivatalos, szóval eljöttem.

- Oh.

- Khm, kösz még egyszer, hogy figyelmeztettél minket – köszörülte meg a torkát Liam.

- Muszáj volt. Nem szeretném, hogy bajotok essen. Ha segítségre van szükségetek Taylorrel kapcsolatban, akkor csak kérjétek el a húgom számát Nialltől. Nála elértek – mosolygott.

- Úgy lesz. Köszi Shane – bólintottam mosolyogva, ő pedig felénk biccentett, aztán megfordult és kiindultunk a szobából. Shane félre hívta a húgát, hozzánk pedig Niall sietett oda a nappaliból az előszobába.

- Mi volt ez? Ki ez? Honnan ismeritek egymást? – kérdezte Niall.

- Shane… um szóval, hogy ő is benne volt a…

- Oh! – kerekedtek el Niall szemei. – De hát…

- Niall, ne haragudj, de muszáj elmennünk Chanelel. Majd beszélünk holnap jó? Mondd meg a többieknek is, hogy bocs, de mennünk kellett – mondta sietősen Liam.

- Minden rendben? Ugye nem…

- Nem, Shanenel minden rendben van. Nekünk muszáj valamit elintéznünk. Majd beszélünk – húzott a bejárati ajtóhoz Liam, és a kabátjainkat felkapva már kint is voltunk az ajtón. Rám adta, aztán tolni kezdett kifelé, majd a kapun kiérve mindketten körülnéztünk. Az utca csendes volt, így hát átvágtunk az úttesten és besiettünk Liam lakásához tartozó lépcsőházba.

- Liam… mérges vagy rám? – kérdeztem tőle halkan, miközben a liftre vártunk.

- Nem. Igen. Nem tudom – túrt a hajába mélyet sóhajtva. – Nem rád vagyok mérges Chanel – nézett rám megenyhülve, aztán egy kósza tincset, ami a homlokomba hullott, hátra tűrt a fülem mögé. – Csak erre az egész helyzetre. És félek is. Fogalmam sincs, mit csináljak, hogy ne essen bajod.

- Mindent jól csinálsz Liam – nyugtattam meg a kezemet az övére csúsztatva, aztán összekulcsoltam az ujjainkat és beléptünk a liftbe. A mélygarázs gombját nyomta meg, mire homlokráncolva néztem rá. – Hova megyünk?

- Hát mit gondoltál? A rendőrségre! Chanel Shane megmondta. Az ürgének még odabentről is van hatalma és rá is ráállítottak pár embert. Ránk is ránk fognak. Nem kísérelem meg, hogy bármi bajod essen – mondta, aztán kiléptünk a liftből és a kocsija felé indultunk.

- De…

- Nincs de Chanel, erről nem nyitok vitát! Kapunk rendőri kíséretet és úgy legalább biztonságban leszünk, a Taylor fickót meg leellenőrzik és legalább lesz miért lesittelni életfogytiglanra.

- Rendben – mormogtam, aztán beültünk az autóba és már indított is.

Ahogy sejtettem, a rendőrségen majdhogynem a képünkbe röhögtek. Nem tudnak alaptalan pletykákra rendőri kíséretet kirendelni, kevés emberük van. A börtönből pedig nincs esélye senkinek sem továbbra is irányítani az alvilágot, szigorúan őrzik a látogatásokat és telefonálásokat. Liam eszméletlen dühös volt.

- Alaptalan pletykák! Megakarják várni, amíg ránk támadnak, vagy majd elrabolnak váltságdíjért és csak utána küldenének ki rendőri kíséretet, vagy mi a szar? – kiabált a kocsiban, én pedig a fülem-farkam behúzva ültem mellette az ülésen. Igaza volt. A rendőrtiszt egy rohadt nagy tapló volt az imént.

Liam előhúzta a telefonját, aztán nyomkodott rajta valamit, majd a füléhez emelte a készüléket. Nem sokkal később kirendelt egy tucat biztonsági őrt a lakásához. Ezek után egy szó nélkül indított és besorolt a forgalomba.

- Idén már nem kell többet stúdióznunk, úgy hogy elrepülhetünk valahova. Mindegy hova. Csak válassz egy országot.

- Liam erre semmi szükség. Akkor minek rendelted ki azt a sok biztonsági őrt?

- A srácok mellé. Könnyű célpontok. És mi sem egyedül repülünk.

- Nem szeretnék elrepülni Liam. Nem élhetünk rettegésben, csak mert Taylor bosszúra fogadott. Nem hiszem, hogy bármi komolyabbat is merne lépni. Csak unalmában mesélt sztorikat a börtönben Shanenek. Nem fog ránk támadni.

- Honnan tudod? – kérdezte visszafojtott hangon. – Honnan tudod, hogy csak jártatta a száját? Chanel, megőrültél? Shane maga mondta, hogy nem fárasztana minket ezzel, ha nem gondolná, hogy Taylor mindent komolyan mondott! Te miért vagy ilyen halál nyugodt?

- Mert ismerem Taylort. És mert nem hiszem, hogy megtudna lepni. Így, hogy Shane szólt nekünk, biztosan nem. Tudod, nem csak úszkáltam a pénzben, amíg a bandában voltam.  Vagyok olyan jó, mint Taylor, és ha ő kitalált egy jó tervet, akkor én kitalálok egy jobbat. Azon kívül simán megmondom, ha követnek minket, tudok bánni fegyverrel és viszket a tenyerem kiosztani pár ütést. Én is megtudom magunkat védeni, ha odáig fajul a dolog, hogy meg kell védenem magunkat.

- Szó sem lehet róla! – rázta meg a fejét, tekintetét szigorúan az úton tartva. – Elhiszem, hogy ezeket mind tudod, de nem lehet…

- És mit akarsz csinálni? Meddig akarsz bujkálni külföldön? Hamarosan itt a karácsony, a szüleidnek, hogy magyarázod meg, hogy nem mész el hozzájuk? Jövőre pedig elkezdtek dolgozni az albumon, hogyan akarsz bujkálni aztán? Nem élhetünk rettegésben Taylor miatt. Pontosan erre számít. Hogy majd megijedünk és rögtön a rendőrséghez szaladunk. Tudja, hogy nem fognak nekünk csak úgy kíséretet kiutalni. Valószínűleg arra is számít, hogy elutazunk. És akkor szabad pályát adunk neki arra, hogy megtámadjon valakit. Bárkit. Hogyan akarsz Amerikából vigyázni a srácokra? A családodra?

Szavaim elgondolkoztathatták, mert ezután hazáig nem szólt semmit sem.

- Azt mondod, hogy számít arra, hogy elutazunk? Meg hogy nem kapunk rendőri kíséretet? – kérdezte, miután lehuppantam a kanapéra és fáradtan hátradőltem. Figyeltem, ahogy az üvegszekrényhez megy, aztán kivesz egy üveget és tölt valamit a pohárba.

- Száz százalék. Tegyük fel, hogy elutazunk. Mondjuk, Spanyolországba. Rögtön lépne, kiiktatná a biztonsági őröket és elrabolná Niallt. Vagy Palmert. Vagy mindegy kit. Aztán pénzt kérne Niallért cserébe, mire mi megadnánk neki, ő pedig tovább fenyegetőzne, hogy most szerezzünk neki ügyvédet. Azt mondaná, hogy visszakapjuk Niallt, ha kijutott a börtönből. Hetek telhetnek el, amíg az ügyvédnek sikerülnie kihozni őt a börtönből. Azt hiszed Palmer, vagy bárki más beletörődne abba, hogy türelmesen várakoznunk kell addig, amíg Taylor kiszabadul? Lehet, addigra réges-régen megölné Niallt. Niall hallott, Taylor kint van, semmi sem állítja meg, hogy megöljön téged is, rám kenje a gyilkosságod és visszadugjon a börtönbe – vázoltam fel neki, és bár talán kicsit túlságosan durva voltam, muszáj volt, hogy hassak rá és megértse; azzal semmit sem ér el, ha lelépünk az országból. 

- Oké, és szerinted akkor mégis mit kéne csinálnunk? – kérdezte idegesen, aztán felhajtotta a whiskyt és újabb pohárral töltött magának.

- Nyugodtnak kell maradnunk. Oké, a védelmünket megerősítetted. Jelenleg biztonságban vagyunk. Mi is és a srácok is. Várnunk kell. Amíg nem lép valamit. Megadni neki a magabiztosság előnyét.

- És azzal mégis mit érünk el? Kockáztatjuk az életünket!

- Liam, mindjárt itt lesz egy fél tucat biztonsági őr, hogy eligazítsd őket!

- Az előbb még olyan könnyedén igáztad le a biztonsági őreimet Taylor fejével!

- Akkor nem tudom. Veszünk egy fegyvert. Megtanítalak lőni. Eljárunk edzeni és mutatok pár fogást!

- Miért kellett már megint ilyenbe keverednünk? – kérdezte, miközben lehunyta a szemeit és a hajába túrt.

- Héj – ültem fel, aztán mellé másztam és átkaroltam a karját. – Liam, ne aggódj, minden rendben lesz. Ne haragudj! Tudom, hogy az egész az én hibám. De nem hagyom, hogy bárki is bántson téged, vagy bárki mást – mondtam. – És ne felejtsd el, hogy egy oldalon állunk. Én nem vagyok az ellenséged.

- Persze, hogy nem vagy ellenség! – nézett rám, aztán a karjait körém fonta, én pedig az ölébe másztam. – Ne mondj ilyen butaságokat.

- Szeretlek. És tudom, hogy félsz, de bízol bennem, nem?

- Bízok benned – bólintott.

- Akkor nem kell aggódnod. Tudom kezelni a helyzetet – bújtam hozzá, majd a fejemet a mellkasára fektettem és szorosan átöleltem.

- Tudom, hogy tudod kezelni a helyzetet – sóhajtott fel. – Mindig elfelejtem, milyen erős vagy – nyomott puszit a fejemre, miközben a kezemet simogatta. – Én kicsi harcosom. Én is szeretlek – nyomott puszit újra a fejemre, én pedig mosolyogva fúrtam a fejemet jobban a mellkasába.

*

Másnap reggel Liam teljesen beindult és megint egyszerre akart mindent csinálni. Keresni akart egy fegyverboltot, utána akart nézni, hogy milyen feltételekkel hozhat ki lőfegyvert, edzeni akart menni és azt akarta, hogy azonnal tanítsak meg neki mindent, amit én tudok.

- Hát én inkább előbb reggeliznék – sétáltam a konyhába és rögtön feltéptem a hűtőt. – Sonkás sajtos omlett? – kérdeztem. – Igen, jó lesz, megkívántam.

- Jó, de utána elmegyünk edzeni?

- Na és mi lett azzal, hogy nem mozdulunk ki a házból? – vettem magamhoz minden kellhető élelmiszert, aztán betoltam a lábammal a hűtőt és lepakoltam a pultra.

- Azért mozdulunk ki, hogy megvédjük magunkat!

- Inkább azt beszéljük meg, mit mondunk a srácoknak, miért vigyáznak rájuk három meg négy biztonsági őrük? És, hogy miért nem mozdulnak el mellőlük egy percre sem?

- Nem tudom. Semmiképpen se mondjuk el nekik az igazat. Csak feleslegesen beparáztatnánk őket.

- Nem értek veled egyet – ráztam meg a fejem. – Ha tudnának róla, sokkal elővigyázatosabbak és körültekintőbbek lennének ők is.

- Akkor szerinted mondjuk el nekik?

- Hát legalább a fiúknak is. Még ha Palmernek, Corának és Daniellenek nem is kell róla tudnia.

- És Louisnak? – lepődött meg.

- Hát igen, Louisnak is – bólintottam. – Őt miért hagynád ki belőle?

- Hát mert így is…

- Haragszik rám? Utál? Vagy, mert feljelent a rendőrségen, ha közöljük vele? – kérdeztem szórakozottan.

- Nem vicces. De amúgy, igen.

- Kétlem, hogy valaha is megbékélne. Addig pedig szerintem nem menne el, hogy feljelent a semmiért a rendőrségen. De jó, ha tud róla. Lehet jobban fog utálni, azt pedig vállalom.

- Egyszer úgy is meg fog békélni, ne mondd ezt. És jól van akkor, mondjuk el neki is. De akkor csak a három fiúnak.

- Pontosan – bólintottam. – És most pedig kiguglizhatod, hogy milyen feltételekkel kapsz fegyvert. Meg hogy egyáltalán hol. Nekem biztosan nem fognak kiadni, mivel büntetett előéletű vagyok.

- Oké, hozom a gépet – állt fel a székről, aztán már ki is caplatott a konyhából. Elmosolyodtam hevességén és azon, hogy milyen kétségbeesetten tenni akar azért valamit, hogy biztonságban tudhasson minket. Idegesnek kellett volna lennem, ehelyett teljes magabiztossággal kezeltem a helyzetet. Egyrészt nem mutathattam Liamnek, hogy ideges vagyok, akkor még jobban kiakadt volna és azt pedig semmiképpen sem akartam. Így is elég ügyesen kell majd az egészet előadnom a srácoknak ahhoz, hogy ők se ijedjenek halálra és viselkedjenek továbbra is természetesen. Másrészt komolyan gondoltam minden egyes szavamat, amit tegnap este Liamnek mondtam. Tudom, hogy megtudom védeni magunkat, tudom, hogy előtudok állni egy jobb tervvel, mint Taylor és közösen túljárhatunk az eszén. Az oldalunkon van Shane is és bár lehet, hogy egy kicsit új lesz tisztességesen játszani és úgy keverni a kártyákat, hogy minden a törvény alapján menjen, Liammel az oldalamon ezer százalék, hogy sikerülni fog.