[II. 9. - Jó volt énekelni hallani]

Halihalloo,
évad első Liam szemszöge.:3 Lolz az elején nem hiszem, hogy meglepődnétek, but azért kíváncsi vagyok a véleményeitekre.:D A rész második fele pedig totálisan az én képzeletem szüleménye, persze én lennék a legboldogabb, ha ez így, mint ahogyan leírtam, megvalósulna, talán jövőre.:3 Ki tudja, lehet egyáltalán nem lőttem mellé a képzelgéssel, vagy talán teljesen hiú álmokba ringatom magam, mert nem fog beteljesedni.:( Mindenesetre én egy ilyen jövőt képzeltem a 1D számára a történetben, úgy hogy remélem tetszeni fog!:) Jó olvasást! Xx♥
P.S.: H.S is album of the life.♥

Liam Payne

Másnap reggel mikor megébredtem, egyedül voltam az ágyban. Homlokomat ráncolva emeltem fel a fejem és néztem körbe, noha sokat nem láttam, mert a hasamon feküdtem és nem tudtam rendesen körül nézni. Visszatemettem a fejem a párnák közé, aztán nagy nehezen a hátamra fordultam, majd teljesen elterültem a hatalmas matracon a párnák és takarók között. Chanel sehol nem volt.

Akaratlanul is aggódni kezdtem, noha tudtam, hogy nem kellett volna. Lehet a fürdőben van, habár a szobában teljesen csend volt, így biztosan hallottam volna, ha ott tevékenykedett volna. Felültem, aztán a hajamba túrtam és megdörzsöltem az arcomat, majd újra körül néztem. Chanel szobája hatalmas volt, legalább háromszor akkora, mint az én hálószobám. De kiket álltatok, a szülei tényleg egy palotában éltek. És ő maga tényleg itt nőtt fel. Neki ezt soha nem mondanám a szemeibe, de már értem, miért menekült el innen.

Kétszer kellett egymás után csusszannom egyet, míg az ágy szélén találtam magam és a lábaimat a földre helyeztem. Az ágya is kétszer akkora volt, mint az enyém otthon és akaratlanul is elképzeltem a fiatal Chanelt, akit szinte elnyelt a hatalmas alvóalkalmatosság azon a rengetegen éjszakán, amiket ebben az ágyban töltött.

A torkomba egy gombóc keletkezett a kép láttán a szemeim előtt, amit elképzeltem a barátnőmről még tinédzserként. Sajnáltam őt, amiért nem volt lehetősége egy olyan szerető és boldog családban felnőni, mint nekem és bár nem akarok ítélkezni a szülei felett, már első találkozásra is sokkal inkább üzletembereknek tűntek – vagy inkább uralkodóknak, ahogy Chanel mondaná – mint sem szerető szülőknek.

Megráztam a fejemet, hogy elűzzem a szomorú gondolatokat egy pici Chanelről a fejemben, majd felálltam és a szememet dörzsölve csoszogtam a fürdőbe. Felkapcsoltam a lámpát, hiszen a fürdőben egy ablak sem volt, ahol némi fényesség jöhetett volna be. A kagylóhoz mentem és megmostam az arcomat, majd a kezeimmel megtámaszkodva egy ideig bámultam magam a tükörbe, míg nem megakadt a tekintetem Chanel fehércsipkés melltartóján. Megfordultam, így már tényleg azzal szemeztem, ahogy elterült a kis asztalkán. Éreztem, ahogy a vér az alsó felembe száguldott, majd elkerekedett szemekkel meredtem a szexi darabra. Na, ne már, hogy egy melltartóra beindultam! Oké, tegyük hozzá, hogy reggel van, de basszus ez kellemetlen! Megakartam keresni Chanelt, de ilyen erekcióval aligha teszem ki a lábam a szobából. De gáz, beindultam egy fehérneműre.

Leszakítottam magamról az alsót, aztán gyorsan a zuhany alá álltam és folyattam egy ideig magamra a hideg vizet, míg végül úgy nem éreztem, hogy a középsőm le fog esni. Gyorsan megmosakodtam, aztán egy törülközőt csavartam a testem köré és kiszálltam a vízsugár alól. Kínosan ügyeltem rá, hogy a tekintetem ne tévedjen vissza Chanel melltartójához, majd fellélegeztem, ahogy kint voltam a fürdőből. Ekkor viszont jobbról az ajtó nyitódását hallottam, úgy hogy gyorsan kinyitottam a szemeimet és figyeltem, ahogy Chanel belépett a teraszáról. Egy sötét színű bikiniben, vízcseppekkel a testén. Haja a víztől összeragadva hullott a vállára, és az arcán egy hatalmas mosoly terült el, amint meglátott.

- Szia – köszönt, aztán megfordult és becsukta a teraszajtót. Szemeim fenekére csúsztak, és végre megbámulhattam ruhák nélkül a testét. Egészen idáig nem volt olyan alkalom, ahol fehérneműben lett volna előttem és bár szeretném a véletlenre fogni, van egy olyan érzésem, hogy sokkal inkább Chanel alakította úgy a dolgokat. Nagyot nyeltem, aztán végigvezettem a tekintetem a testén, ahogy visszafordult felém. Mellei hívogatóan kerekedtek a vékony anyag alatt és csak még szexibbé tette őt, hogy nem száradtak fel a vízcseppek rajta. – Régóta fent vagy? – kérdezte mosolyogva, én pedig elkaptam róla a tekintetem, majd sűrűn pislogva néztem fel az arcára.

- Khm… erm… - dadogtam, igazából fogalmam sem volt róla, hogy miről kérdezett. A kezem a tarkómra csúszott és vakargatni kezdtem, miközben éreztem, hogy elpirulok.

- Én úszni voltam. A víz isteni. Később lemegyünk majd a partra? – kérdezte könnyedén, miközben elindult felém, majd mellettem elhaladva a gardróbba ment, ahol a bőröndjeinket hagytuk.

- Aha, p-persze, mehetünk – köszörültem meg a torkom, aztán a törülközőm után nyúltam, hogy szorosabban meghúzzam magamon, miközben a kezem fájdalmasan súrlódott az erekciómnak. Basszus.

- Éhen halok. Megyünk reggelizni? – kiáltotta ki a gardróbból, én pedig nem tudtam magammal mit kezdeni. Még mindig ott álltam a fürdőajtó előtt, lábaim gyökeret eresztettek a padlóba. Akármennyire is követni akartam őt, hogy végig nézzem, amint megszárítkozik és átöltözik, mint említettem, a lábaim gyökeret vertek és mozdulni se tudtam. Csak a merevedésemet ne szúrja ki. – Liam? Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott – hallatszott közelebbről a hangja, mire erőt vettem magamon és felé fordultam. Mire megfordultam, ő már újra a gardróbban volt, így hát vártam, míg előbújik, közben pedig mentálisan felkészítettem magamat a nap hátralévő részére ekkora dudorral a lábaim között. – Mi van veled? – kérdezte nevetve, majd előjött a mellékszobából és egyenesen felém indult meg. A tekintetem már megint végigcsúszott a testén. Egy egyszerű fehér póló kerek nyakú kivágással és farmer shorttal volt rajta. A bőrén máris látszott, hogy megsütötte a nap, a haja még mindig nedvesen volt átfésülve. Elképesztően nézett ki.

- Semmi – préseltem ki magamból. – Gyönyörű vagy.

- Köszi – pirult el, én pedig elmosolyodtam és legszívesebben magamhoz rántottam volna és átöleltem volna. De nem lett volna okos ötlet egy törülközővel a derekam körül, miközben a farkam lüktetett az anyag alatt. – Akkor, reggelizünk? – kérdezte kirántva mocskos gondolataim közül, én pedig a hajamba túrtam, miközben bólintottam.

- Igen, persze, csak… felöltözök – mondtam gyorsan, aztán kikerültem és bementem szintén a gardróbba. Kikaptam szintén egy fehér pólót a bőröndből egy sötét színű háromnegyedes gatyával, ami kicsivel a térdem alatt végződött. A hajamba párszor beletúrtam, míg lábamat egy lábujjas papucsba csúsztattam, végül a tükörhöz hajolva végig simítottam a borostámon. A fenébe, meg kéne borotválkoznom, úgy nézek ki, mint egy ősember.

Chanel az ágyán ülve várt, és mikor meglátott, rögtön felugrott. Már ő is egy lábujjas papucsot viselt és megmosolyogtatott milyen aprónak tűntek benne a lábai. Kiindultunk a szobából, átvágtunk a nappali szerűségen, ahol a zongora is pihent, majd a folyosóra érve Chanel megnyomta a lift hívó gombját.

- Hogy aludtál? – kérdezte felém fordulva, én pedig a kezemet a derekára csúsztattam, amint megérkezett a lift, így finoman betoltam oda.

- Jól. Habár megint volt egy rémes rémálmod – mondtam, és másik kezemet az arcára csúsztattam, hüvelykujjamat pedig az alsó ajkára. Észre sem vettem, mikor nyomta be a gombot, csak azt érzékeltem, ahogy a lift puhán indul lefelé velünk.

- Tudom. Bocs, hogy felébresztettelek – motyogta, én pedig magamhoz húztam és elfelejtve mindent nyomtam hevesen a számat az övére. Meglepetten felnyögött, mire még szorosabban húztam magamhoz és mohón csókoltam ajkait. Sós ízük volt a tengernek köszönhetően, de én még így is imádtam. Őrült voltam az ajkai és a csókja után.

Lihegve húzódtunk el egymástól, mikor megállt a lift és egy itt dolgozóval találtuk szembe magunkat. Lesütötte a szemét és elnézést kért, Chanel pedig csak kihúzott a fülkéből. Ujjait összekulcsolta az enyémekkel, aztán felnézett rám, duzzadt ajkain egy huncut mosoly játszadozott. Én is elmosolyodtam és mielőtt még bármit mondhattam volna, máris a hatalmas étkezőben voltunk. Az asztal meg volt terítve és felszolgálókon kívül senki más nem tartózkodott a helyiségben. Chanelel leültünk oda, ahol tegnap is helyet foglaltunk, mikor vacsoráztunk és egyszerre után nyúltunk a kávé után. Elmosolyodott, én pedig megragadtam a kancsót, aztán töltöttem az előtte lévő csészébe. Halkan megköszönte, aztán magamnak is töltöttem és reggelizni kezdtünk. Megakartam kérdezni, hogy mit álmodott, de nem akartam elrontani a kedvét, vagy esetleg elvenni az étvágyát.

- Mit csináljunk ma? – kérdezte hirtelen a ránk telepedett csendet megtörve.

- Nekem mindegy, amit csak szeretnél – feleltem, miközben leharaptam a croissant végét.

- Akkor fürdünk – jelentette ki, mire elmosolyodtam és a kezem akaratlanul is az arcához emeltem, miközben végig simítottam rajta és ezzel együtt a varraton is.

- Hiányzott a tenger? – kérdeztem, ő pedig szégyenlősen elmosolyodott és bólintott egyet. Még mindig letudott döbbenteni az ilyen megnyilvánulásaival. Annyira más volt, mióta kijött a börtönből és bár tegnap néha-néha előbújt belőle a régi Chanel a családjának hatására, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan vissza is bújt belé. És nem tudtam eldönteni, hogy ezt jónak találtam, vagy nem. – A szüleid egyébként hol vannak? Meg a testvéreid? – kérdeztem, miközben újabbat haraptam a ropogós croissantból.

- Madison és Brody iskolában, Leana fogalmam sincs, szintúgy a szüleimről. De gondolom ők hamarabb reggeliztek.

- Ja, igen, tényleg – bólintottam.

- Jó reggelt – csendült fel egy hang mögöttünk, mire félig hátra fordultam a hatalmas székben, hogy megnézhessem, ki van ott.

- Na, csak emlegetni kellett – mormogta Chanel, mire elmosolyodtam és visszafordultam a tányérom felé.

- Jó reggelt – köszöntem vissza hangosan, míg Chanel csak elmotyogott egy sziát.

- Remélem jól aludtatok – jött közelebb Caleb, majd elvett egy poharat az asztalról és töltött bele narancslevet.

- Igen, remekül – válaszoltam, mert éreztem, hogy Chanel nem fog megszólalni.

- Van valami tervetek mára? – kérdezett tovább barátságosan, én pedig megtöröltem a számat a szalvétában és oldalvást Chanelre pillantottam.

- A parton akarjuk tölteni a napot – mondta. – Van valami ellenvetésed ellene?

- Tessék? Dehogy! Fürödjetek csak. Használhatjátok a medencét, pezsgőfürdőt meg szaunát is. Amit csak akartok. Mi anyáddal a városban leszünk, ő az esküvőt intézi, nekem pedig dolgoznom kell. Leana Danielnél van az irodájában – közölte velünk.

- Mhm, oké – bólintott Chanel. – Brody meddig van iskolába? – érdeklődött, én pedig meglepettséget véltem felfedezni az édesapja arcán, amit próbált gyorsan elrejteni az örömével.

- Négyig. Fociedzése van. De utána jön haza.

- Rendben, köszi – bólintott Chan.

- Szép napot nektek! Este találkozunk – mosolygott Caleb, mire én is elmosolyodtam és szintén szép napot kívántam. Ezek után újra kettesben maradtunk.

- Mi is bemehetünk a városba, ha akarsz – ajánlottam fel. – Nekem nincs ellenem, ha vásárolgatni van kedved.

- De nincs kedvem vásárolgatni, csak veled lenni – sóhajtott fel. – És a hasamat süttetni. Délután, ha megjött Brody, pedig lovagolhatunk. Mit szólsz?

- Nekem tökéletes – válaszoltam szélesen elmosolyodva, aztán hozzá hajoltam és egy csókot nyomtam az arcára.

Később délután mikor már majd meg sültünk a napon, rávettem Chanelt, hogy vigyen körbe az egész birtokon, így kötöttünk ki a tévészobában a hűvös bőrkanapén, egymáson feküdve és csókolózva. Egész nap erekcióval feküdtem a napon, és a tény, hogy Chanel rajtam fekszik, miközben csókolózunk, nem sokat segített rajta. A kezeim a combjáról felcsusszantak a fenekére, és pontosan mikor beleakartam markolni, Chan lihegve és elpirulva elhúzódott tőlem. Elmosolyodtam kipirosodott arcát látván, és a kezeimet tovább csúsztattam a fenekéről a derekára, hogy ne érezze kellemetlenül magát. Ujjaival a mellkasomon játszott, a merevedésem pedig fájdalmasan simult csupasz hasának. Mondani akartam valamit, hogy megtörjem a kínos csendet, de aztán a távirányító után nyúlt a fejem mellett, majd arra koncentrálva bekapcsolta a vásznat velünk szemben a falon. A szobát rögtön dallamok töltötték be, mire dúdolni kezdtem, végül halkan énekelni Ed barátommal a szöveget. Chanel felém fordította a fejét és érdeklődve nézett rám. Próbáltam visszafojtani a vigyoromat miközben énekeltem a szöveget, de hát lehetetlen volt, főleg mert Chanel is vigyorgott. Könyökét megtámasztotta a mellkasomon, míg fejét a tenyerébe ejtette és szélesen vigyorogva hallgatta, ahogy arról éneklek, mennyire imádom a testét.

- Elképesztően régi szám, de még mindig nagy sláger – mondtam, miután a dalnak vége lett és valami más kezdődött.

- Ki énekli? – kérdezte mosolyogva.

- Ed Sheeran. Azt sem tudom már, melyik évben jött ki. De a srác megint nagyot alkotott.

- Szereted a zenéjét – állapította meg.

- Igen – bólintottam.

- Jó volt énekelni, hallani – mondta. – Egyszer, hallottam egy számotokat a rádióban. A könyvtárban, ahol a zongora is volt és elég sok időmet töltöttem, volt egy régi rádió. Nem mindig működött, de azon a napon szólt halkan és az egyik dalotok ment – mesélte halkan. – A címét nem hallottam. De gyönyörű volt. Akkor nagyon hiányoztál nekem.

- Csak akkor? – vontam fel a szemöldököm, miközben az ajkaimon egy játékos mosoly terült el.

- Nem, persze, hogy nem csak akkor, te buta! – csapott finoman a mellkasomra, mire elvigyorodtam, aztán egy puszit nyomtam a szájára.

- Gondolom, lassú szám volt?

- Igen. És szerelmes.

- És nem ismerted még?

- Nem. Gondolod, nem emlékeznék egy dalotokra sem, amit játszottatok a koncerteken? Ha nem emlékeznél rá, rendszeresen ott voltam mindegyiken – bökte meg a mellkasom.

- Jól van, jól van, csak próbálom kitalálni, hogy melyik dalra gondolsz – mosolyodtam el. – Nem tudod, mikor hallottad?

- Nem – sóhajtott nagyot, míg az állát megtámasztotta a mellkasomon. – Tényleg, még nem kérdeztem, de most is szünetetek van, vagy mi?

- Oh, nem, csak szeptember elején lett vége a turnénak, szóval most… igen igazából szünetünk van, de nem olyan hosszú, mint évekkel ezelőtt. Ezer százalék, hogy még az ünnepek előtt berendelnek majd a stúdióba.

- Értem.

- Elég sokat kell bepótolnod. 2017 –ben, miután kikerültem a dühöngő fázisomból…

- Fázisokat állítottál fel? – grimaszolt, mire felkuncogtam és egy puszit nyomtam az orrára.

- Igen, de most nem az a lényeg. Szóval, miután anyáéknál voltam egy ideig és összeszedtem magam, utána jött a munka fázis, mikor is belevetettem magam a dal írásba. Rengeteget írtam, és jó párat adtam el, aztán Niall rávett, hogy adjak ki egy saját albumot.

- Tényleg? – kerekedtek el a szemei.

- Mi az? Egyedül már el sem tudod képzelni, hogy sikeres vagyok?

- Micsoda? Dehogynem! Ne bolondozz már! Csak meglepett. És miért pont Niall vett rá? Te miért nem akartál saját albumot?

- Nem tudom. Fura ötletnek tűnt, hogy valami kikerüljön a kezeim közül, amin egyedül dolgoztam a srácok nélkül. Habár ez így nem teljesen igaz, mert elég sokat segítettek a dalokban. De a lényeg, hogy én éneklek egyedül az albumon.

- Hű.

- És azért Niall vett rá, mert ő volt az első, aki a szünetünk alatt kidobott egy singlet a piacra. Csak úgy.

- Komolyan? – kérdezte újra elkerekedett szemekkel, én meg felnevettem.

- Legalább annyira meglepődtem, mint te most. De amúgy igen. És nagyon jó számot hozott össze. És elég nagy sikere volt. Niallt pedig követte Louis.

- Louis?!

- Aha – bólintottam. – Bár az ő dala nem miatta jelent meg. Hanem az anyukája miatt. Abban az évben elhunyt.

- Oh… nem tudtam. Sajnálom.

- Nehéz időszak volt, de Louis nem hagyta magát és egyáltalán nem került padlóra, már ha ezt így lehet mondani. Elég büszke vagyok rá.

- Azt elhiszem. Mi van a testvéreivel? Doris, meg Ernest még egészen kicsik voltak. Biztosan nagyon nehéz lehetett.

- Oh, szerintem már rájuk sem ismernél – mosolyodtam el. – De igen, az volt, de ahhoz képest tényleg mindenki annyira jól viselte az egészet. Mindig is csodálkoztam rajta, hogy hogyan lehetnek ilyen erősek. Mindannyian.

- Szóval akkor Louis kiadott egy singlet az anyukája miatt?

- Pontosabban, mert ő így akarta.

- Gondolom, nagyon sikeres volt – mosolygott.

- Igen. Na és aztán Niall is dolgozott az albumján, és csak azt látta, hogy én is írok, de én csak azért csináltam, hogy eltereljem a gondolataim meg lefoglaljam magam. Szóval a kis piszok, egy csomó kottát meg szöveget elszedett tőlem, úgy hogy észre se vettem és lejátszogatta őket a gitárján és mikor felénekelte döbbentem rá, hogy tényleg jó dalok. Aztán meg rá vett, hogy én énekeljem. Aztán kiderült, hogy Harry is dolgozott a saját dalain, szóval gyakorlatilag közösen dobtuk piacra az albumjainkat, csak nem, mint egy banda. Talán végül ezért is nem volt olyan fura a dolog, mint ahogy én azt elképzeltem.

- Nem féltetek, hogy annyira megtetszik az egyedüli munka, hogy nem akarjátok majd közösen folytatni? – kérdezte, miközben ujjaival a mellkasomon játszott.

- Nem. A rajongók már annál inkább, de azt is imádták, amit egyedül vittünk véghez. De amúgy nekem egy percre se fordult meg a fejemben, hogy egyedül folytassam. Mi lehetett volna annál jobb, hogy a legjobb barátaiddal dolgozz, meg bejárd a világot? Még akkor is, ha már nem egyszer végig csináltuk. Semmi. És nem csak én gondolkoztam így, hanem Harry, Louis és Niall is. Szóval nem volt kérdés, hogy a One Direction újra összejön –e, vagy nem.

- És azóta újra együtt járjátok a világot?

- Pontosan. Még így is túl sok hely volt, ahova nem sikerült eljutnunk.

- Hát remélem sürgősen változtattok rajta. Nem akarjuk, hogy lányok szomorúan maradjanak.

- Nem bizony – mosolyodtam el, ő pedig fentebb csusszant rajtam és az ajkait az enyéimre nyomta.