[20. - A szívem tűzben égett]

Hiii baees,
meglepiii! Új rész, nem bírtam kivárni a szombatot, haha!:3 Azt hiszem ez egy jelentős huszadik része lett a történetnek és nagyon izgatott vagyok, hogy tetszeni fog -e nektek. Szerintem nem lett rossz, úgy hogy várom véleményeiteket! Oh, és első Liam szemszög!:3 Huh, remélem ez sem lesz negatívum, és összességében elnyeri a tetszéseteket a rész!(: Ja és, anyám, négy komment és kilenc pipa érkezett a legutóbbi részhez! Omfg. Nagyon szépen köszönöm lányok♥ Nem tudjátok elhinni, mennyire örülök neki!:3 Na, nem szaporítom tovább a szót, jó olvasást!;)Xx.♥

Liam James Payne

Mikor felkeltem mosolyogva pillantottam a mellettem fekvő lányra. Aztán értetlenül néztem a hatalmas barna hajzuhatagra, végül lehunytam a szemeimet és mély levegőt vettem. Miért számítottam szőke tincsekre?

Akaratlanul is Chanel ugrott a szemeim elé, és hogy milyen furcsán éreztem magam tegnap este. Egyszerűen nem tudtam jól érezni magam Sophiával, mert lelki ismeretfurdalásom volt. Aminek egyáltalán nem kellett volna lennie, hiszen Soph a barátnőm, míg Chanel csak… csak egy barát.

Saját magamat akarom becsapni, és elhitetni, hogy Chanel közömbös számomra. Pedig egyáltalán nem így van! Hiszen egy percre sem tudtam elengedni magam a barátnőmmel, mert mindig ott motoszkál a fejemben. És ha a fiúk nem lennének, már tényleg megcsókoltam volna. Megcsaltam volna Sophiát.

A tegnap éjszaka annyira jó volt. Imádtam vele aludni. Nem voltam ébren végig, de minden percét imádtam, amit egymás mellett töltöttünk. Hamarabb fent volt, mint én, pedig szívesen feltérképeztem volna az arcát, miközben alszik. Pont úgy, ahogy ő tette velem.

A közelsége néha megszédített, és ez újonnan érintett. Sosem éreztem így egy lánnyal kapcsolatban sem, ami egyben meg is rémisztett, hiszen mégis csak barátnőm van.

De Chanelel tényleg máshogy éreztem magam, mint Sophiával. Ami zavart, bántott, és próbáltam magamban elnyomni. Nem akartam megbántani, megalázni őt. Nem akartam a kapcsolatunkat felrúgni.

És bár éreztem azt az elképesztően erős vonzást köztem és Chanel között, mégis kételkedtem benne. Lehet csak én képzelem ezt az egészet ennyire be.

- Liam, mit csinálunk ma? Mit vegyek fel? – kiáltotta a hálóból Sophia, miközben én éppen a számat öblítettem fogmosás után.

- Semmit – kiabáltam vissza vigyorogva, de aztán rögtön fura érzésem támadt. Utáltam ezt az érzést, és egyszerűen nem tudtam ellene mit tenni. Minél jobban el kellett nyomnom magamban.

Chanel illatozva, frissen mosott, leengedett hajjal libbent ki előttünk a lakosztályából. Izmos, formás lábain egy zöld farmer feszült, felül egy egyszerű fehér pólót viselt, nyakában egy szép nyaklánc díszelgett. Vadonatúj Adidas Superstar ékesítette lábait. Hajába túrt, miközben pont felénk fordult, majd egy szép mosoly terült el az arcán.

- Jó reggelt – köszönt, majd egyetlen pillantással megilletve Sophiát, rám kapta a tekintetét, és édes mosollyal nézett a szemeimbe. Annyira megnehezíti a helyzetet!

- Szia – mosolyogtam rá. – Mi járatban? Reggeliztél már?

- Még nem, pont most akartam valakit keresni, aki lejön velem – mosolygott aranyosan, Sophia pedig még jobban hozzám préselődött, ami egyre jobban kezdett zavarni.

- Chanel! – kiáltott fel mögötte Lou, mire a lány megfordult.

- Louu! – nevetett fel és Lou nyakába borult.

- Sophia! – visított fel Lou mögött Lottie, én pedig nevetve figyeltem, ahogy a barátnőm kiszakadt a karajaim közül és máris a kisebbik Tomlinsont ölelgette.

- Szia Liam – fordult felém Lou Chanelt átölelve még mindig szélesen vigyorogva.

- Szia Lou – intettem és közelebb mentem hozzájuk.

- Ne mondd, hogy Luxot otthon hagytad? – biggyesztette le a száját Chanel.

- Az apukájánál van – nevetett Lou. – De csak egy hétig, ne aggódj! Feltéve, ha addig maradsz. Még szép, hogy maradsz!

- Még tervezés alatt van – kuncogott Chanel. – De ha ezen múlik, hogy újra láthassam Luxot…

- Jó válasz – vigyorgott Lou. – Mi újság Liam? – ölelt át engem is, aztán pedig a karomba csípett.

- Au, ezt most miért kaptam? – simogattam meg a helyét, Chanel pedig kuncogva figyelt minket.

- Lou, szia – termett újra mellettem Sophia és nevetve átölelte Lout.

- Sophia, micsoda kellemes meglepetés! Rég láttalak – mosolygott Lou.

- Szia, Chanel – bújt elő Lottie és ő is átölelte a lányt.

Chanel is köszöntötte őt, majd Lottie és Sophia el is tűntek csacsogva, de mielőtt Sophia elkísérte volna Lottsot a szobájába, hosszú csókot nyomott az ajkaimra, amit Chanel és Lou végig néztek. Kissé elpirulva fordultam vissza a lányok felé.

- Na, jó, segíts nekem – húzta el mellettem Lou Chanelt, Chanel pedig visszapillantott rám, ám az ajkain nem játszadozott mosoly, mint általában szokott. Volt egy sanda gyanúm, miért, ám nem igazán akartam elhinni, mindinkább hülyének tartottam magamat, amiért ilyeneket képzelgek.

Egyedül maradtam a folyosón, és hirtelen azt sem tudtam, mit kezdjek magammal. Így elindultam a srácok lakosztálya felé, majd benyitottam és egyből kávé illatát éreztem. Már ittam egyet, de rám fér még egy.

- Jó reggelt – mentem rögtön a konyhába, ahol Harry és Niall tevékenykedtek.

- Szia Liam. Kávét?

- Kérek – ültem le a pulthoz, Niall pedig töltött egy bögrébe, felöntötte tejjel, majd mézet rakott bele és elém tolta.

- Reggelit? – kérdezte Harry.

- Nem, már ettem, köszi.

Hazza lerakta a két tányért, majd leültek velem szemben Niallel és csak néztek rám.

- Na, mi az? – törte meg a csendet Niall, majd enni kezdett.

- Nem tudom – sóhajtottam. – Megjöttek Louék.

- Sophia? – kérdezte Harry.

- Lottieval.

- Van valami… baj? – nézett Niall Harryre, majd rám.

- Nem. Vagyis… Nem, nincs. Csak…

- Liam, mi lenne, ha mondjuk, becsuknád a szád, átgondolnád, mit akarsz mondani, és aztán kezdenéd el? – javasolta Niall, mire én csak megforgattam a szemeimet és beleittam a kávéba. Már nem is kívántam.

- Lazíts tesó. Tiszta ideg vagy. Mi a gond? – kérdezte komolyan Harry, én pedig mély levegőt vettem.

- Össze vagyok zavarodva – nyögtem ki. – Állandóan olyanokon gondolkozom, amiken nem kellene.

- Például?

- De ígérjétek meg, hogy nem mondjátok el senkinek!

- Jaj, már, kinek mondanánk? Mondd! – türelmetlenkedett Niall.

- Inkább mégsem – gondoltam meg gyorsan magamat. Niall jóban van Chanelel, mostanában együtt lógnak, mi van, ha elkotyogja neki? Úgy néz ki, még egy ideig magamban kell tartanom a gondolataimat.

- Ne csináld már Liam. Nekünk elmondhatod.

- Tudom, csak – kezdtem, majd Niallre pillantottam.

- Nem mondom el senkinek, hát kinek árulnám el Liam? – háborodott fel Niall, én pedig sóhajtottam, és anélkül, hogy leesett volna, már ki is csúszott a számon.

- Chanelnek.

A srácok összenéztek, én pedig a kezeimbe temettem a fejemet.

- Tetszik neked? – kérdezte Harry, mire csendben bólintottam.

- És mi van…

- Sophiával? Elvileg szeretem, de egyre bizonytalanabb vagyok ebben – szakítottam félbe Harryt, aztán pedig szóhoz sem hagytam jutni. – Állandóan Chanelen rágódom. Meg azon, hogy mi lett volna, ha Sophia mégsem jön el? Valószínűleg már megcsaltam volna. És örülök, hogy ez nem történt meg, de bűntudatom van, mert egy pillanatra sem tudom elengedni magam a barátnőmmel. És mi van, ha Chanel engem nem bír úgy? Akkor feleslegesen tenném tönkre a kapcsolatom Sophiával. Ráadásul megbántanám, megharagudna…

- De pár nappal ezelőtt abban sem voltál biztos, hogy Sophia hű hozzád? Most mi változott meg? – vágott közbe Niall, mire ránéztem. – El is felejtetted, ugye? Mert én nem. Arra nem tisztelt meg, hogy a szülinapodra eljöjjön.

- Én is elfelejtettem Chanel szülinapját – motyogtam.

- Liam valld be, hogy nem stimmel valami Sophiával. Ne légy már ennyire vak!

Inkább csöndben maradtam, mert nem tudtam mit mondani. Niallnek sajnos igaza van, és ezt el kellene fogadnom.

- Niall, nem kellene ennyire megvádolnod Sophiát. Nem tudhatjuk, hogy csalja –e Liamet, mindössze csak észrevételeink vannak ezzel kapcsolatban. Liam össze van zavarodva, szerelmes Sophiába, és belezúgott Chanelbe, nem tud józanul gondolkodni.

- És akkor kinek kellene józanul gondolkodnia? – kérdezte Niall.

- Sophiának. Vagy Chanelnek.

- Chanel nem is tud semmiről, Sophiára meg várhatunk, mire bevallja Liamnek – horkant fel mérgesen Niall.

- Mindegy. Kösz, srácok, hogy próbáltok segíteni, de nekem kell józannak lennem. Át kell gondolnom a dolgokat, lemegyek és sétálok egyet.

- Szia Liam. Hova mész? – jelent meg alsóban Louis, majd fogta a kikészített bögre kávéját és beleivott.

- Sétálok egyet.

- Jövök veled, megvársz?

- Louis, Liamnek most egyedül kell mennie. Ki kell szellőztetnie a fejét – mondta Niall, és jelentőségteljesen rám pillantott, én pedig el is indultam.

- Bocs Louis, majd legközelebb – mondtam még neki, ő pedig furán nézett rám, majd leült a helyemre.

- Történt valami? – kérdezte a fiúkat, én pedig elhagytam a lakosztályt.

A folyosón Chanelbe botlottam, aki Loutól jött kifelé.

- Liam? Minden oké? – vett észre hamarab, és már előttem is állt, arcán aggódó kifejezéssel vizslatott.

- Igen, persze. Bocsi, hogy mostanában nem igazán beszéltünk.
- Semmi baj. A barátnőddel kell lenned, hogy helyre hozzátok a dolgaitokat. Ez természetes – mosolygott rám, én pedig nagyot sóhajtottam és a hajamba túrtam. – Tényleg, emiatt ne emészd magad.

- Rendben – erőltettem magamra egy mosolyt, majd átöleltem. Fejemet állára támasztottam, illatából mélyet szippantottam, hátán végig simítottam. Annyira jól esett ez az ölelés, hogy teljesen feldobta a kedvem. Már nem is akartam helyre rakni a gondolatokat a fejemben, sokkal szívesebben feküdtem volna be Chanelel az ágyba beszélgetni.

- Tudod, hogy én bármikor meghallgatlak – engedett el és rám mosolygott szélesen, majd lábujjhegyre állt és egy puszit nyomott az arcomra.

- Igen, persze, hogy tudom Chanel. Köszönöm – mosolyogtam rá, ő pedig elengedett, majd kikerült és bement a lakosztályába.

Hatalmas sóhaj hagyta el a számat, majd visszamentem én is a lakosztályunkhoz egy kabátért, pulóverért, mert az időjárás nem igazán bíztató. Telefonomat lenémítva zsebre vágtam, majd elindultam kiüríteni, majd újra programozni a fejem. Még, ha ilyen egyszerű is lenne.

Mire visszaértem a sétából besötétedett. Rögtön zuhanyozni akartam, mert nem szerettem volna, hogy bárki is megérezze rajtam a cigaretta szagát. Ám Chanelbe botlottam újra.

- Hát te? – kérdeztem mosolyogva, miközben végig mértem. Az arca piros volt, a szemei csillogtak, a haja egyik vállán pihent.

- Umm, téged kerestelek! Még csak most értél vissza? – kérdezte és a kanapénak támaszkodott.

- Igen, most. Jót sétáltam, találkoztam egy aranyos rajongóval és kicsit beszélgettem vele – mondtam, miközben az arcát vizslattam.

- Aha, értem. Hideg van kint?

- Igen, egyre hűvösebb. Mit tervezel az estére?

- A lányokkal fogunk egy kicsit lazítani Lounál.

- Oh, akkor nekem is mennem kell a fiúkhoz, ezek szerint? – nevettem fel erőltetetten, bár nem is bántam. Lehet jobb, ha Sophia ott van a lányokkal.

- Lehet – mosolygott.

- És miért kerestél?

- Csak, szerettem volna beszélni veled. Vagyis, abban bíztam, hogy te szeretnél velem beszélni – mondta halkan, én pedig közelebb lépkedtem hozzá.

- Chanel, én mindig szívesen beszélgetek veled.

- Akkor jó – mosolyodott el, és a mellkasa egyre gyorsabban emelkedett, majd süllyedt, ahogy egyre közelebb került hozzám.

Ajkai annyira hívogatóak voltak számomra, mint már megannyi alkalomkor. Mikor ráharapott elborult az agyam, elkaptam a csuklóját, magamhoz rántottam, és végre megtettem azt, ami után már annyira vágyakoztam. Ajkaimat hevesen tapasztottam az övéire, kezeimet a derekára csúsztattam, és még közelebb húztam magamhoz, miközben majdnem felfaltam. Annyira vágytam erre a csókra, hogy azt én magam sem vettem észre. Kezeit a nyakam köré fonta és a hajamba túrt, miközben elnyíltak az ajkai. Nyelvemmel végig simítottam alsó ajkán, mire a számba nyögött, én pedig azt hittem felrobbanok. Leggyönyörűbb hang a világon, és még annyiszor szeretném hallani.

Chanel közém és a kanapé közé préselődött, faltuk egymás ajkait, és egyáltalán nem szándékoztam elengedni. Tűzre lobbantotta a testem, és azt akartam, hogy ő is oltsa ki a lángokat.

Elhúzódtam tőle, és a levegőt kapkodtam, miközben ő továbbra is apró csókokat nyomott az ajkaimra. Kezeimmel erősen szorítottam a derekát, és ezt csak most vettem észre. Lazítottam a szorításomon, majd egyszerűen átöleltem. Újra csókba hívtam, egy sokkal lassúbbra, és szenvedélyesbe. A szívem még mindig tűzben égett, és dübörgött a mellkasomban.

Chanel egy utolsó édes csókot nyomott számra, majd most ő húzódott el. Ajkai édes mosolyra húzódtak, majd felsóhajtott. Egyik kezemet az arcára helyeztem és hüvelykujjammal megsimogattam az arcát. Felpillantott a szemeimbe, és mikor újra egymásba kapcsolódtunk a szánkon keresztül, éles torokköszörülés szakított félbe minket.