[II. 18. - Nem megy]

Halihalloo,
ojeee a mai részben is bőven történnek dolgok! Felbukkannak a srácok, ami egyet jelent egy jó kis civakodással Louis és Chanel között.:3 Aztán a rész végére sikerül kedvenc főszereplőinknek is összerúgni a port... hjaj. Várom véleményeiteket! :3 Jó olvasást! X♥

Chanel Adele Sangster

- Kösz, hogy átjöttetek – mosolyogtam a srácokra, aztán félre álltam, hogy betudjanak jönni az ajtón.

- Ugyan Chan – mosolygott Harry. – Mi a pálya? – kérdezte, én pedig becsuktam Louis után az ajtót és a srácokkal besétáltunk a nappaliba.

- Sziasztok – köszönt Niall a kanapéról, aztán kinyújtotta Harry felé a kezét és lepacsiztak.

- Szóval miért kellett azonnal idejönnünk? – kérdezte rögtön Louis és helyet foglalt az egyik fotelben.

- Ja, meg miért mondtad, hogy ne jöjjön Cora?

- Meg Palmer se – szólt közbe Niall, én pedig leültem Liam mellé és oldalasan rá pillantottam.

- Mert amit most elmondunk, azt nem mondhatjátok el a lányoknak. A saját érdekükben.

- Mi történt? – ült fentebb rögtön Harry, majd előre hajolt és a térdeire könyökölt.

- És senki másnak sem beszélhettek róla. Komolyan – mondta Liam Louisra nézve, aki szintén egyre kíváncsiabban meresztgette ránk kék szemeit.

- Mondjátok már! – türelmetlenkedett Niall.

- Emlékszel tegnap estéről Shanere, nem? – néztem a szőke hajú srácra, mire rám kapta a fejét és bólintott egyet zavartan.

- Jennifer testvére.

- Shane is benne volt a bűnbandában. Onnan ismertük egymást.

- Igen, ezt is mondtad – motyogta Niall.

- Hát ezt nem hiszem el! – fakadt ki Louis.

- Louis, hallgass minket végig és ne akadj ki! Normálisan kell viselkednünk.

- Miért? Most is mindjárt beront valami őrült az ajtón pisztolyt szegezve ránk és az életünket kockáztatva? – kérdezte élesen.

- Nem, de gyorsan és könnyen megtörténhet a baj, ha nem fogod be és nem figyelsz rám! – szóltam vissza neki, mire becsukta a száját és döbbenten meredt rám.

- Ugye csak vicceltek velem? – tárta szét a karjait hitetlenül.

- Louis, csak hallgass minket végig – mondta higgadtan Liam, én pedig visszavezettem a tekintetemet Harryre és Niallre.

- Shane elmesélte, hogy Taylor, akit azon az éjszakán leütöttem, bosszúra esküdött és, hogy állítólag bentről is tud irányítani, szóval valamire készül.

- Nem állítólag, mert Shanet is megkeresték – szólt közbe Liam.

- Igen, szóval ezért tegnap estétől még két-három biztonsági őr követ titeket, mivel ugye a rendőrség nem tud két elítélt teóriájára alapozni.

- Idióták – morogta Liam.

- Miért, úgy gondoljátok, hogy veszélyben vagyunk? – kérdezte Harry.

- Igen, nem kizárt – bólintottam. – Shane azt mondta, hogy kiakar jutni a börtönből, amihez pénz és ügyvéd kell, amihez tőlünk kizsarolva tud jutni, ti pedig könnyű célpontok lehettek.

- Én előre megmondtam, hogy ez lesz. Hát ezt nem hiszem el – nevette el magát idegesen Louis.

- Nem lesz semmi, ha ezek után is normálisan viselkedtek, mintha nem tudnátok semmiről és mindenhova biztonsági őrökkel mentek. A legjobb lenne, ha elhagynátok az országot. Kétlem, hogy Taylor emberei utánatok menne.

- Hát, ha ennyi kell ahhoz, hogy biztonságban legyünk akkor már itt sem vagyunk – mondta Niall.

- És mégis mennyi időre kéne lelépnünk? – kérdezte Harry.

- Ha elutaztok és mi maradunk, nem fog sokáig várakozni. Valamit lépni fog, és ha lépett, akkor mehetünk a rendőrségre.

- És mégis mit fog lépni? Nem tehetitek kockára az életeteket csak azért, hogy lépjen valamit! – akadt ki Niall.

- Nem tesszük kockára az életünket. És nem biztos, hogy ránk jönnének, mikor megerősített védelem van körülöttünk. Elég, ha betörnek a lakásba, vagy megrongálják az autót. Taylor talán okos, de olyan sok mindenhez nem kezdhet a börtönből. Lehet, megvannak az emberei, akivel ránk ijeszthet, de ha ti nem vagytok itt, akkor sokkal több esélyünk van nyerni. Én nem félek tőle.

- De jó neked! De attól még, hogy neked semmid sincs, amit kockára tehetnél, attól még nem kéne közelharcba szállnod vele, mikor körülötted olyanok vannak, akiknek nagyon is van mit elveszítenie!

- Úgy mondod, mintha máris kihoztam volna a börtönből Taylort, csak hogy megküzdjek vele! – néztem Louisra, aki csak idegesen mosolyogva megrázta a fejét.

- Hát nem erről szól az egész? Unatkozol és mivel mindig is ezt csináltad, most is játszani akarsz egy jót! Magaddal rántva Liamet meg mindenki mást, mert miért ne, úgyis olyan jó móka, nem igaz?

- Semmit sem tudsz te Louis. Csak menj és vigyázz a családodra. Többről nem kell tudnod – néztem rá megvetően.

- Oh, kösz szépen. Azért majd szóltok nem, ha biztonságos lesz haza jönni? – állt fel.

- Majd meglátjuk, lehet jobb lesz, ha ott maradsz ahova mész! – válaszoltam szemtelenül, de ő csak egy szó nélkül kirontott a nappaliból, én pedig mérgesen néztem utána. Liam felpattant mellőlem, aztán Louis után indult, én pedig indulatosan a táska után kaptam, ami a földön pihent az előbb Liam lábánál, majd felraktam a dohányzó asztalra. A két srác némán figyelte, ahogy kicipzárazom a fekete anyagot, ezzel feltárva előttünk egy pisztolyt.

- Mi a fasz?! – kérdezte Niall.

- Liam vette. Megtanítom lőni. Szükség esetére – pillantottam fel rájuk, de ők csak elkerekedett szemekkel bámultak a fegyverre.

- Jó napot ezredes! Fáradjon beljebb! – kiáltotta Liam az előszobából, mire ijedten felpillantottam, visszacipzáraztam a táskát és Harry mögött beejtettem a kanapé mögé. A nappaliban feltűnt Liam, aztán az ezredes, mögötte pedig a bosszús Louis.

- Jó napot! – nézett rajtunk végig meglepődve az ezredes, aztán oldalasan Liam felé fordult, akinek az arcán egy udvarias mosoly ült, mégis láttam rajta, hogy ideges volt. – Reméltem, hogy beszélhetnénk.

- Természetesen. Fáradjon beljebb, vagy esetleg menjünk fel a dolgozó szobámba? – ajánlotta fel Liam.

- Igen, a dolgozó szoba jobb lenne, köszönöm – válaszolta, mire Liam félreállt az útból és a lépcső felé mutatott. Az ezredes biccentett felénk, aztán felindult, Liam pedig visszafordult Louis felé.

- Maradj itt – mondta neki Liam, aztán felém pillantott, majd az ezredes után ment. Louis felhorkantott, aztán megrázta a fejét, majd a konyhába ment, mire Niall felállt és utána indult.

- Nézd Harry, nem akartunk rátok ijeszteni, csak úgy gondoltuk, hogy jobb, ha tudtok, mert akkor talán ti is elővigyázatosabbak vagytok, mint szoktatok lenni – mondtam halkan.

- Persze, értem – bólintott. – Majd feldobom Corának, hogy látogassuk meg a szüleit Ausztráliába, kétlem, hogy arra nemet mondana.

- Igen, szuper, az jó lesz – bólogattam. – Habár kíváncsi vagyok, hogy az ezredes mit akar Liamtől. Lehet, hogy nem is kell elutaznotok.

- Remélem, nem vetted komolyan, amiket Louis mondott.

- Sosem vettem komolyan Louist, mikor engem szapult – mosolyogtam rá.

- Akkor jó – fújta ki a levegőt. – Nem a te hibád, hogy…

- Ezt viszont ne mondd, mert mindketten tudjuk, hogy nem igaz – szakítottam félbe. – Csak én hoztam a fejetekre ezt az egészet, évekkel ezelőtt és most is. Kétlem, hogy nélkülem belefolytatok volna az alvilágba – mosolyogtam még mindig.

- Ne marcangold magad. Minden rendben lesz – mosolygott vissza rám, mire felsóhajtottam, aztán átöleltem és őszintén örültem neki, hogy nem haragudott rám és mellettem állt.

Liam és ezredes legalább egy félórát voltak az emeleten, addig Niall és Louis a konyhában voltak, mi pedig maradtunk Harryvel a nappaliban. Biztosan egymásnak estünk volna Louisval, ha egy szobában kellett volna tartózkodnunk, így hát mi a nappaliban várakoztunk türelmetlenül. Felpattantam, mikor lejöttek az emeltről és elhaladtak a nappali előtt a folyosón. Megvártam, míg Liam elköszönt tőle, aztán kirontottam Louisval egy időben a folyosóra.

- Mit akart? – kérdezte.

- Mégis csak kapunk rendőri védelmet.

- Tényleg? – kérdeztem döbbenten.

- Aj, a francba, így Chanel nem tudja kiszórakozni magát! – csettintett Louis, én pedig megforgattam a szemeimet. 

- Louis, kérlek – sóhajtott fel Liam, míg visszasétált hozzánk. – Tegnap csak egy idióta ügyeletessel beszéltünk, az ezredes viszont most biztosította a rendőri védelmet. És Taylort is jobban megfigyelik a börtönben – válaszolta Liam rám nézve. – Plusz azt mondta, hogy senki ne utazzon sehova, mert az országon kívül nem fognak tudni megvédeni minket. Úgy hogy nem kell elutaznotok sürgősen.

- Persze, és várjuk meg, míg valami bérgyilkos ránk ront, nem igaz?

- Louis, rendőrök fogják figyelni minden lépésedet! Nyugodj le légy szíves – sóhajtotta Liam.

- Aha, jó. Na, akkor én léptem is. Szóljatok, ha megtörtén már a baj – intett, aztán már kint is volt, én pedig megráztam a fejem. Hihetetlen volt a srác. Elképesztően gyűlölt engem.

- Azért ez megnyugtatóbb – mondta Niall.

- Igen. Én is lépek, mert megígértem Corának, hogy főzök neki vacsorát.

- Akkor egy szót se szólj neki, oké?

- Oké – bólintott Hazz. – Majd beszélünk – intett, aztán ő is elment, őt pedig követte Niall, akinek ugye csak át kellett kocognia az úton a házához.

- Huh – huppant le Liam a kanapéra, míg megdörzsölte az arcát, végül felnézett rám és kinyújtotta felém a kezeit. – Elfáradtam – mondta, én pedig a térdeire ültem, aztán a lábaimat felhúztam és a mellkasának dőltem a vállammal.

- Beejtettem a pisztolyt a kanapé mögé – motyogtam.

- Oké – sóhajtott. – Holnap akkor megyünk edzeni?

- Mhm – bólintottam, aztán a fejemet a vállára fektettem és lecsuktam a szemeimet. – Bocs, hogy bunkó voltam Louishoz. Csak felhúzott.

- Nem kell bocsánatot kérned. Ő is bunkó volt veled.

- Mikor nem az – sóhajtottam fel, mire Liam felnevetett és az én arcomra is egy kis mosoly csúszott. – Én is nyugodtabban fogok aludni, hogy tudom, rendőrök is vannak itt – motyogtam.

- Tudom, én is megnyugodtam valamennyire. Kíváncsi vagyok, hogy Taylor be fog –e így próbálkozni.

- Én is – sóhajtottam fel.

- Ma felhoztad az ünnepeket. Maradunk Londonban?

- Miért? Mit gondoltál, hogy majd Miamibe repülünk? – nevettem el magam.

- Nem – kuncogta el ő is magát. – Gondolod, hogy addigra túl leszünk ezen az egészen?

- Nagyon remélem.

*

A következő pár napban nem történt semmi sem, éppen, úgy ahogy azt gondoltuk. Liammel eljártunk edzeni, lőni viszont nem volt esélyem megtanítani, hiszen a rendőrök folyamatosan a sarkunkban voltak és nem kizárt, hogy őrizetbe vettek volna, ha megláttak volna fegyverrel a kezemben. Louis továbbra is morcoskodott mindenkivel, Niallel és Harryvel pedig találkoztunk, de a témát nem hoztuk fel, hiszen itt voltak a lányok is. Telefonáltunk Karennal is, aki persze szintén nem tudott az egészről. Elképesztően boldog volt a telefonban, mikor Liam közölte vele, hogy náluk töltenénk a karácsonyt Wolverhamptonban, noha rögtön azután, hogy Liam beszélt az édesanyjával, anyától is kaptunk egy meghívást. Elutasítottam őt mondván, már elígérkeztünk Liam szüleinek, amire anya csak annyit válaszolt, hogy szívesen megismerkedne velük. Rácsaptam a telefont, még mielőtt kitalálhatta volna, hogy ide repülnek, csak hogy megmutathassa Karennek és Geoffnak, hogy mennyire előkelő családból is származom.

Mosolyogva cirógattam Liam fejét, ami az ölemben pihent, miközben mindketten a tévét néztük. Élveztem, hogy az ölemben feküdt és simogathattam, meg kényeztethetem őt és egy pillanatra elképzeltem, hogy egy normális pár vagyunk, normális gondokkal, amiket meglehet oldani. Elképzeltem, hogy nem függünk senkitől és semmitől és, hogy nincs mitől félnünk, mikor utcára lépünk. Se rendőri kíséret, se biztonsági őrök, se kettyós bűnözők, se őrült rajongók. Mit meg nem adnék, egy nyugodtabb életért és egy tiszta múltért. Ahol nem pihenne közöttünk az a fontos tudat, amit mindketten ignorálni próbálunk, hogy mit tettem a múltban. Ahol nyugodtan tudnánk a jövőnket tervezgetni attól nem félve, hogy mit szól mindenki más a börtönben töltött éveimre, vagy a múltban elkövetett hibáimra.

Liam rántott ki a gondolataim közül azzal, hogy a hátára fordult, így felbámult rám és a haját sem csavargathattam tovább. Mosolyogva lepillantottam rá, aztán oldalra biccentettem a fejem és kérdőn néztem rá. Egy szó nélkül tovább fordult a másik oldalára, így a kanapé felé fordulva feküdt és újra hozzáférhettem a hajához, amit előszeretettel tekertem fel az ujjaimra. Mocorgott egy ideig, aztán újra nyugton maradt, majd megéreztem nedves ajkait a hasamnál, mire kuncogva toltam el a fejét a hasamtól és lenéztem rá.

- Mégis mit csinálsz? – vontam kérdőre kuncogva, miközben még mindig elfelé toltam a fejét magamtól, hiszen erősködött és visszaakarta dugni a fejét a hasamhoz.

- Na, ne ellenkezz – szólt rám, a kezeivel közre fogta az enyéimet, majd a fejét visszadugta a hasamhoz.

- De Liam, ez csiklandoz – nevettem fel, mire a bőrömbe harapott. – Au – szisszentem fel. – Állat – motyogtam, ő pedig felemelkedett, aztán hamar négykézláb térdelt a kanapén és éppen engem nyomott le maga alá. Ajajj!

- Oh, igen, szóval állat vagyok? – kérdezte felvont szemöldökkel, én pedig kuncogva küzdöttem a kezei ellen. – Úgy emlékszem, szeretted, mikor állat voltam – mormogta, miközben a fejét a nyakamba nyomta és csókolgatni kezdett. De ezek nem ártatlan puszik voltak. Ezek nedves, nyelves, harapós, lila foltos csókok voltak, amitől a hasam görcsbe rándult és a szám akaratlanul is elnyílt.

- Liam – mormogtam, miközben próbáltam sürgősen valami kifogást találni arra, hogy miért ne feküdjünk le. De Liam nem hagyott még gondolkozni sem. A kezeimet a kanapéba passzírozta a fejem mellett, míg a csípője az enyémnek feszült, aztán megbökött a dudorával.

- Állat – motyogta a nyakamba, aztán elengedte a kezeim, majd villám gyorsan feltűrte a pólómat és már át is húzta a fejemen. – Mmm mellek. Csodálatos mellek csipkébe csomagolva. Tökéletes – morgolódott, közben végig nyalintott a száján és kipeckelte a kezeimet a pólómmal.

- Héj, Liam! – a hangom próbálta megütni a felháborodottságot, de leginkább egy kéjes könyörgésnek tűnt.

- Szerintem csak egy kis bátorításra van szükséged – nyomta a száját a melleim közé, és ahogy borostás álla érintette a bőrömet, teljesen lúdbőrbe burkolóztam.

- N-nem, é-én… - nyekegtem, mire megállt, aztán leszállt rólam és komoly tekintettel meredt rám a kanapéról ülve. Nyeltem egy nagyot tekintetét látván, majd felültem és visszahúztam magamra a pólót. – M-mi az? – kérdeztem zavartan.

- Nem tudom. Mondd meg te. Miért nem akarsz lefeküdni velem?

- T-tessék?

- Chanel hagyjuk ezt a szarságot! – sóhajtott fel dühösen, miközben a hajába túrt. – Miért nem akarsz lefeküdni velem?

- De hát már lefeküdtünk – motyogtam zavartan.

- Oh, arra gondolsz, mikor megjátszottad, hogy elélvezel? – kérdezte bosszúsan, én pedig totálisan lefagytam. Ezt mégis honnan tudja? – Miért játszottad meg? És miért nem akarsz lefeküdni velem? Mi bajod van velem?

- V-veled? Veled semmi bajom sincs Liam – dadogtam.

- Hát akkor mondd el kérlek, hogy mégis mivel van. Mert az biztos, hogy azóta így viselkedsz, mióta újra találkoztunk.

- N- ne haragudj.

- Chanel beszélj velem! – nyúlt a kezeim után és megfogta azokat. Figyeltem, ahogy összekulcsolja az ujjainkat, közben pedig próbáltam minduntalan lenyelni a gombócot, ami a torkomba keletkezett.

- Sajnálom – suttogtam, miközben könnyek gyülekeztek a szemeimbe.

- Mit sajnálsz? – kérdezte halkan.

- Azt, hogy eljátszottam – suttogtam. – Meg azt, hogy nem megy.

- Mi nem megy?

- Hát hogy… Aj – sóhajtottam fel idegesen, aztán kihúztam a kezeimet az övéiből és megdörzsöltem az arcom. – Én csak… - kezdtem újra bele de, megakadtam. Mégis mit mondhatnék neki? Hogy egyszerűen nem tudtam elélvezni?

- Te mi? – kérdezett vissza.

- Liam, fogalmam sincs mikor volt utoljára orgazmusom – sóhajtottam fel idegesen, és mindenhova pillantottam csak rá nem. Soha sem voltam még ennyire zavarban szex téma miatt. Fogalmam sincs mi ütött belém.

- Oh – ez volt az, amit kinyögött a vallomásomra. Sokáig egyikünk sem szólt semmit, én pedig annyira zavarban voltam, hogy egyszerűen csak felálltam és a könnyeimet visszatartva az emelet felé igyekeztem.